Madame Berta hat lánya





Azon, hogy mennyit változott szülővárosa, mióta pár esztendeje egy tavaszi hajnalon felszállt a fiumei gyorsra, maga a Madame csodálkozott el legjobban. Midőn a nagyállomás szép, új épületéből csomagjaival kilépett, a Rimanóczy szálló omnibuszát vehette igénybe, a Fő utcán ízléses bérpaloták között tolongott a nép, elegáns boltok, cukrászdák és szalonok hirdették, a Pecze-parti Párizs igenis helyet követel magának az új század pezsgő életében.

Berta asszony, még, mint Ilse Krantz, egy apróbb malőr után úgy döntött, szívesen megpróbálja szerencséjét a fény városában, s ez oly jól sikerült, hogy mind testben, mind anyagiakban szépen megerősödött. Párizsban eleinte egy kis kalapszalon masamódja lett, míg egy idős, ám fess gróf rajta nem felejtette a szemét. Ilse később is váltig állította, szerelem volt ez a javából, ám az édes érzésekhez jelentős mértékben hozzájárult az agg gróf kicsiny, ám otthonos palotája, közel a Montmartre hoz, valamint az egész gondtalan és vidám élet, amiben szeretője részesítette. Ékszereket kapott, kalapokat és vagyont érő ruháit a legjobb szalonok szállították. Cserébe fiatalságát, szépségét és megindító, gondoskodó szeretetét adta a kisasszony, ezért igazán senkit nem lepett meg, mikor az öreg gróf halála után kiderült, minden ingó és ingatlan vagyonát Ilsére örökítette. Pár hónapig élvezte csak a szabadság ízét, aztán egy hajnalon honvágy kezdte gyötörni. Eszébe jutottak a Körös parti kócos fűzek, a piactér zsivaja, a korzón esténként hullámzó tömeg parfüm illata, a sósperec íze, a kis macskaköves utcák meghitt bája, hol dobogó szívvel várta gavallérja feltűntét, szóval eszébe jutott szinte minden, ami egy nagyváradit idegenből hazacsábíthat.

Ilse Krantz, hosszas töprengés után úgy döntött, a világ élvezetek nélkül semmit sem ér és még mindig ez a legjobb befektetés, ezért pénzzé tette a palotát lovastól-lakájostól, a szőlőt, a kerteteket, majd hozzácsapta jelentős összegre rúgó megtakarítását, amit ő diszkrét bájjal csak míder-pénznek nevezett, hazautazott és Madame Berta néven megnyitotta Nagyvárad sorban hatodik nyilvánosházát.

A manzárdos, sárga ház a Széchenyi-tér egy kis mellékutcáján volt megközelíthető, és nagyon praktikusan, kicsiny ajtaja nyílt a hátsó utcára. Nagy volt, ám ízléses és nem hivalkodó, gondosan ápolt kertjében kicsiny halastó díszlett, és kényelmes pihenőágyak bújtak meg a bokrok alatt. Télikertjében citrom érett és apró, színes madarak fickándoztak míves kalitkájukban. A ház tehát minden nagyobb ceremónia nélkül megnyitott, és bár Madame Berta érthető okokból nem reklámozhatta, elvitték jó hírét a kliensek. A Madame válogatott menazsériával készült meghódítani szülővárosa szerelemre éhes közönségét, ezért időt és pénzt nem kímélve járta a nagyobb városokat, és kiválogatta a termés színe-javát. Eredetileg hét lányban gondolkodott, ám a legutoljára alkalmazott fekete Lola, egy hét után megszökött egy helybéli iparos segédjével.

Sebaj, nevetett a Madame, hadd hulljon a férgese, és hat lányával rendszeresen megjelent a város szabadtéri eseményein.

Abban mindenki véleménye megegyezett, hogy Madame Berta különleges intézményt honosított meg a városban, ugyanis minden általa alkalmazásba vett lány valamilyen egzotikus nőtípust volt hivatva megszemélyesíteni. Míg egyéb helyeken szőke, barna, fekete vagy vörös kisasszonnyal szórakozhatott a jelentkező, addig a Madame rafinált módon egzotikus élményekkel kecsegtette a szerelem lovagjait.

Ott volt mindjárt a ház bejárata, hol egyedüli módon, aranymellényes szerecsen ifjú vezette be az érdeklődőket. A nagy szalonban pálmák, és egyéb növények buja illatában különböző színű selyemkereveteken pihentek a kisasszonyok, úgy, mint Zulejka, a törökös szépség, apró selyembugyogóban, mely fölött barna, telt keblei rózsájuknál félig kibuggyanni látszottak az áttetsző ingből. Zulejka egzotikus báját a Madame egy kolozsvári piacon fedezte fel, ahol egy teknővájó cigány család legnagyobb lányaként szorgoskodott. Egy felfordított vödrön üldögélt, és éppen azon igyekezett, hogy minél messzebbre köpje a tökmag héját. Ám Madame Berta meglátta benne a csiszolatlan gyémántot, ferde szemeinek vérforraló pillantását, arányos, nyúlánk alkatát, megdöbbentő melleit és hófehér mosolyát gödröcskés arcában. Két hónap nem telt belé, és kicsinyke átalakítás után a kicsi Rózsi mármint Zulejka szédítette a férfiakat törökös eleganciával berendezett budoárjában, s külön pikáns bája volt szavának, amint egzotikusan törte a magyart.

Regina kisasszony Weiner Sáraként született egy kis szatócsboltos hatodik gyerekeként, és bár pénzt nem, kellemet és bájt annál többet örökölt felmenőitől, hófehér bőréhez ezer csigába göndörödő rézszín hajkoronát viselt, zöld macska szemei hidegen világítottak és szívesen vállalta rosszalkodó urak megfenyítését szigorú, fekete tónusú bútorokkal berendezett szobájában.

Egy ikerpár is színesítette a ház felhozatalát, akik közül Bella kisasszony Losoncon látta meg a napvilágot, Stella kisasszony pedig Brassó városában, ám mivel kis hajfestés úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás, a Madame úgy gondolta, igen érdekes megoldásokat eredményezhet, ha mint ikerpárt állítja őket csatarendbe. És ez így is volt, mert egyre másra jelentkeztek olyan gavallérok, kik egyszerre két kisasszony kényeztetését is szívesen vették, persze dupla ár fejében, mégpedig egy óriási kerek ágy csipkés homályában.

Aki az érintetlenség illúziójára vágyott, annak Pipszi kisasszony bájait ajánlotta a ház úrnője. Komoly, csendes mosolyú úri lány volt , aki egy katolikus pap félrelépéséből született és miután megszökött az árvaházból, az irgalmas Madame volt, aki befogadta. Hamar felismerte rajta a szűziesség mázát, bár a kisasszony úgy döntött, alig tizenhat évesen megajándékozza ártatlanságával az árvaház fiatal kertészét. Nyakig magasan gombolt ingblúzt hordott Pipszi kisasszony, ám hosszú, sima vonalú szoknyája alatt semmit és különleges testi adottságai révén az ártatlanság érzését keltette. Ő volt Pipszi, a mindig szűz.

Ha ellentétekről lehet szólni, úgy Miranda kisasszony maga volt a megtestesült bűn, bár nem nőtt magasabbra egy gyereklánynál és alkatilag sem volt nőiesnek mondható. Rövid bubifrizurájával, férfias nadrágjaival divatot teremtett, hosszú szipkájában szinte sosem aludt ki a kis arany cigarette, és ennek megfelelően hangja rekedten búgott. Diákok és fiatalemberek szívfájdalmainak nagy tudora volt, és szívesen töltött egy forró órácskát a kerti pavilon rejtekén.

Madame Berta, bár még csak negyvenes évei elején járt, igen csinos és kívánatos teremtésnek számított, ám csak lelki szolgáltatásra érezte magát predesztinálva, bár egyszer kivételt tett, nem tudván ellenállni egy barna szem sóvárgó tekintetének.

Az történt, hogy a Madame igen ügyelt arra, hogy lányait megfelelő módon kultúrához szoktassa, rendszeresen járatta kis csapatát színházi előadásokra, illő távolságból hallgatták a 37. gyalogezred zenekarát a Szent László téren és megjelentek a Városligeti csónakázó tónál is. Télen még korcsolyát is csatoltak a karcsú bokákra, ám egy alkalommal Pipszi kisasszony lába megbicsaklott és bizony az uraknak egy hétig nélkülözni kellett áldásos szolgáltatásait. Ekkor történt, hogy fellendítendő a ház forgalmát, a Madame arra gondolt, valami újjal, szokatlannal kellene előállni, bár így sem lehetett panasza a forgalomra. Azt találta ki, hogy zenetanulásra fogja a lányokat, és ha minden jól meg, rövidesen saját kis házi zenekarral fogadhatja vendégeit.

Első gondolata a hegedű volt, ezért finom levélben magához kérette a Váradi Színház prímhegedűsét, ki Tóth Tihamér névre hallgatott.

Agglegényként élt akkoriban Tóth Tihamér, karcsú, szemüveges, elegáns alakját mindenki ismerte a városban, és bár volt néhány könnyű afférja kis színházi nőcskékkel, egy főbérlő lányával, sőt, egyszer Abbáziában is megszédült, ám olyan igazi, döbbenetes érzést, mint most, mikor megpillantotta a Madame-ot kis budoárjában, még sosem volt alkalma érezni. Kis könnyű borzongások futottak gonddal keményített inge alatt, ott a gerince táján, szíve vadul dübörgött, homlokán kiütött a veríték és teknőckeretes szemüvege elhomályosult. Remegő kézzel, vaksin törölgette, míg Madame Berta elképzeléseit hallgatta. Nem tűnt kivitelezhetetlennek, a kétnaponta történő zenedélutánokat illőn megfizették, sőt, mint a Madame kissé pirulva (!) felajánlotta, bármelyik lány rendelkezésére áll. Csönd lett.

A két barna kutya szem könnyesen tekintett rá, benne volt azokban minden ki nem mondott sóvárgás és vallomás, aztán a Madame megvadult és nem ismerve saját magára és feltörő érzelmeire, remegve vonta fejét selyempongyolás, termetes keblére. Rövid, ám annál szenvedélyesebb viszony kerekedett, amit aligha lehetett titokban tartani.

Így történt, hogy Tóth Tihamér rendszeres zeneoktatónak szegődött Madame Berta lányai mellé, és bár a lányok soha nem tanultak meg hegedülni, a délutánok nem teltek tétlenül, ott a sárga ház arany szín budoárjában.

Köszönet az Olvasónak!





Elnézve a számlálót, amely lassan a 3 ezredik látogató-olvasgatót jelzi, elgondolkodom.
Kik vagytok Ti, akik naponta tízen, húszan meglátogattok, olvassátok az írásaimat, figyelitek a könyvajánlót és velem vagytok immár évek óta.
Sokat gondolok Rátok, az ismerősökre és az arc nélküli ismeretlenekre, és köszönöm, hogy vagytok nekem!

Cirkusz





A tavasz elemi erővel sepert végig a városon. A Ligeti sétányon egyik napról a másikra virágba borultak a hölgyek, ibolyák és kankalinok burjánzottak divatos kalapjaikon. Steinmetz úr, ki a legjobb kalapos hírének örvendett Nagyváradon, olyannyira, hogy cs. és kir. beszállító is volt, az első napsugarak megjelentével friss, virágos kalapcsodákkal rukkolt elő. Egész kis bukétok nyíltak a divatosan széles karimák mentén, mi több, apró, színes madárkák is díszítették e csokrokat, örömére a hölgyeknek és mély bánatára az uraknak, kik közül számosan a kalapos számláját kézhez véve, könnyes szemmel kaptak szívükhöz. A korzón kokketálni, kis afférokat bonyolítani a kalap lehajtott karimája védelmében remekül lehetett, ám a mégoly széles kalap sem mentette meg a hölgyek érzékeny bőrét a napsugaraktól, mely, bizony, előcsalogatta az első kandi szeplőket. Így történt, hogy nemcsak a kalapszalonok, hanem a drogériák forgalma is megnőtt ezidőtájt.

Tóth Tihamér hegedűjét karolva épp színházi próbára indult, csak rendes adag eau de cologne-jáért tért be Hartmann & Fiához, ám maga Hartmann Elemér volt, aki kiszolgálta, így első kézből tudhatta meg a város fontosabb híreit. Ugyanis Hartmann úr édesanyja, éltes matrónaként szinte az idők kezdete óta trónolt a drogéria pénztárában, és szerette vásárlóit kifaggatni a város kisebb-nagyobb történéseiről. Általában nyitás után kevéssel szinte mindent tudott, ami lényeges volt, ki párbajozott kivel, kiért és mivel, folyt e vér, meglett e Stein Bauerné elveszett kiskutyája és elzavarta e Fodorné a szemtelen cselédjét, aki állítólag meg is lopta. Vásárlás közben Tóth Tihamér ámultan hallgatta a híreket, mely agglegényéletének csendes vizű taván oly kis hullámokat vetettek.

Ám ami most teljesen felkavarta a város életét, az Tripkovicsné bejelentése volt. A nagyságos asszony cselédje, a kis habogós Mári a maga szemével látta, amint vándorcirkuszosok érkeztek és bontottak sátrat a város alatt, a régi vár melletti sík mezőn. Öt kóberos kocsival jöttek, mutatta Tripkovicsné lehúzván kesztyűjét finom ujjairól, aztán csak kicsapták a lovakat és verték is felfele a sátrat. Nem lesz ennek jó vége, szólt sötéten Hartmann néni a sarokból és nagyot sóhajtott.

A cirkusz megjelenése mindig nagy szenzációnak számított Váradon, mióta öt évvel ezelőtt egy kóbor mutatványos megszöktette egy iparos tizenhét esztendős leányát. A mutatványos cifra bajuszt hordott, feszülős trikóban mutogatta izmait és nehéz vasgolyót emelgetett, melyen ott állt rápingálva a súlya. Sokan kételkedtek abban, hogy ötven kilókat csak úgy kinyom fél kézzel ez a jó ember, mikor Várad legerősebbnek kikiáltott polgára, egy hentesmester sem dicsekedhet ilyesmivel, de mert olyan jó és kényelmes dolog hinni a csodákban, a fél város asszonyai-lányai ott borzongtak az első sorokban és sóhajtoztak izmai játékán. Addig-addig, míg egy reggel hűlt helye volt a komédiásoknak és velük együtt egy köszörűsmester lányának. Persze embereket küldött utánuk a rendőrkapitány, de hol voltak már azok addigra, s a leányból sem lett már érintetlen liliom. Utóbb megtalálták az elhagyott vasgolyót is, amit fából készítettek gondos kezek, s a fél város ezen hahotázott. Ez így történt és most újra megjelent egy cirkusz.

Ám ez a társaság az előbbihez semmiképp sem volt mérhető, mert maga a tiszteletreméltó Ali Amar úr, a cirkuszigazgató kereste fel Várad rendőrkapitányát és kért engedélyt letelepedésre menazsériája számára. Másnap az összes újság hozta a szenzációt, miszerint a világhírű Amar cirkusz nagyváradi vendégszereplésén várja az igen tisztelt publikumot, a szépséges Luna kisasszony lovas attrakciójával, idomított kutyákkal és beszélő papagájjal, Luigival, a késdobálóval és vakmerő segédjével, valamint a két Fratellivel, akik lélegzetelállító erőemelő számmal mutatkoznak be. Ezen kívül fergeteges bohócszám és meglepetések várják a nagyérdeműt. Ezzel megvolt a téma a szalonokban és a kártyaasztaloknál, a templomban és a korzón. A város lélegzetvisszafojtva várta a történéseket. Aztán beesteledett, a mezőn takaros ponyvasátrat húztak fel szorgos kezek, a lovak is abrakoltak karámjaikban és vígan rotyogott a paprikás krumpli, míg valaki halk hangon énekelt.

Nem csak Tóth Tihamér volt az egyedüli, aki másnap szelíd bódulatba esett az Amar cirkusz produkciója láttán. Már első előadás teltházzal ment. Hogy őszinték legyünk, maga a jegyvásárlás is élmény volt, erős izgalmi állapotba hozva a közönség férfitagjait, ugyanis jegyárus kis kuckójában ott üldögélt a világ legkékebb szempárjával megáldott kisasszony, kinek szőke fürtjei folyton kirúgták magukat az őket leszorítani kívánó zöld selyemkendő alól, és minduntalan kivillantotta apró, rózsaszín nyelvét, midőn bilétát számolt az előtte lévő kupacból. Annál nagyobb volt a tisztelt nagyérdemű csodálkozása, mikor a kasszában látott kisasszonyt később felismerte zöld tafota lovaglókosztümben, aki már, mint Luna kisasszony végzett lélegzetelállító kunsztokat egy szelíden kocogó, öreg ló hátán.

Később beszélő papagájával és labdákat orrukon egyensúlyozó pudlikkal tűnt fel a csillagszemű hajadon, derekán széles ezüstös övvel, lábán ezüsttopánkával, majd a késdobáló Luigi vakmerő segédjeként állt halálmegvető bátorsággal a repülő pengék elé, immár éjfekete ruhában. A két Fratelli produkciójában is szerepelt, mosolygó, alkalomadtán aggódó arccal tapsolt és hajlongott az erőemelők mutatványa alatt. Innen is kitűnik, hogy mind Luna kisasszonyként, mind jegyárusként a cirkusz nélkülözhetetlen tagjának számított.

Tóth Tihamér és még vagy fél tucat sorstársa estéről estére megbabonázva nézte, amint Luna kisasszony párducdereka az öreg ló széles hátán parádézik, harsogva nevetett a papagáj reszelős hangján, bár szállásadónője, özv. Hajkovicsné később váltig állította, hasbeszélő bolondítja ott a népet, és remegett a kisasszony életéért, mikor pengve szálltak Luigi kései arany fürtjei között. Sőt, Tóth Tihamér odáig vetemedett, hogy egyik este lefizetve a törpét, ki a bohóc mellett csetlett-botlott, megszerezte a kisasszony véletlenül lenyisszantott hajfürtjét. Ezüstszín szalaggal kötötte át a drága kincset és egészen addig a párnája alatt őrizte, míg harmadnap a gonosz Hajkovicsné ágyneműcserére hivatkozva ki nem dobta.

Addigra Tóth Tihamér minden előadást végigtapsolt és végképp beleveszett Luna kisasszony kék szemébe, hajlékony derekába és hangjába, amint erőteljes happ-al, bíztatta ugrásra a pudlikat. Ettől az érzéki happtól kirázta a hideg, elöntötte a veríték, szóval a szerelmes ember minden jellegzetes tünetét produkálta.

A nagybajuszú Ali Amar, féltékenyen őrizte truppját, úgy is, mint cirkuszigazgató, úgy is, mint kiöregedett lovas huszár, szigorú szemmel figyelte a gavallérok legyeskedését Luna kisasszony körül. Igen, mert akkorra Várad arany ifjai javában küldözgették válogatott virágokból kötött bukétáikat, örvendetesen fellendítve ezzel a virágos pavilonok forgalmát.

Tóth Tihamér hamar átlátta, hogy szívszerelemmel kötetett csokrai itt csak egynek számítanak a tucatból, ezért más stratégiával lendült harcba a kisasszony szívéért. Egy előkelő csemegekereskedésben csinos kosarat rendelt a legfinomabb aranymazsolából, narancsból, damaszkuszi fügéből és datolyából, Lindner féle csokoládébonbonokból, valamint rakatott bele két kis rúd csemege szalámit, ami egyenesen Bécsből érkezett. Gyengéd kezek kicsiny orchidea ágat tűztek a kosárra, aztán Tóth Tihamér előadás után bekopogott vele Luna kisasszony öltözőjébe. A kisasszony éppen kutyáit vacsoráztatta, míg papagája a vállán tollászkodott. Szó szót követett, aztán a szelíd esti holdfényben csendesen beszélgetve megpihentek a cirkuszos kocsi lépcsőjén. A papagáj elmélyülten ropogtatta a datolyát, a kisasszony csokoládébonbont csipegetett, míg maga Tóth Tihamér kicsiny katonákat vágva a szalámiból a pudlikat etette. Szép, csendes este volt, a deszkakarámból kihallatszott a lovak szelíd horkantása, a szomszédos kocsiban Luigi a késeit élezgette, közben halkan dúdolt. Nagy, nyugodt békesség támadt Tóth Tihamér szívében, és feltette magában a kérdést, tudná-e élni a cirkuszosok izgalmas vándoréletét egy ilyen kékszemű tündér oldalán, ki napközben lovagol, kutyák ugranak tüzes karikát a szavára, papagáj bontogatja fürtjeit, ám este paprikás krumplit kavargat odaadóan és leszámolja a bevételt.

Még három nap telt el édes bizonytalanságban, csattantak csókok, keltek suttogások és peregtek könnyek, aztán a cirkuszosok sátrat bontottak. Az Amar cirkusz megindult vándorútján és Ali Amar új produkcióval gazdagította repertoárját. Aranyszín felöltőbe öltöztetett hegedűs kápráztatta el esténként a nagyérdeműt, és csalt játékával könnyeket Luna kisasszony kék szemeibe. Nagy sikere volt. A papagáj is rajongott érte és a pudlik is csak az ő kezéből fogadták el a csemegeszalámit.

Hóhányók





A tél nem a csillogó arcát mutatta. Vad volt és harapós. Konok és alattomos felhők jöttek, aztán fehérbe fullasztották a világot. Az ég piszkos szürkéje egybefakult a háztetők ívével. Összefolyt ég és föld, s a hidegben keményen pendültek a hangok. A kert bokrai szelíd, fehér hullámsírba buktak, a madáretetőn csáléra csapott hó kucsma díszlett és a macskák farka cifra kérdőjelként kandikált ki a hóból.

Lapátra fel, így a ház ura és pár perc múlva csinos ösvény kanyargott a kapuig. Az utca különös képét mutatta, a szél a kapuk feléig rúgta fel a havat, szeszélyes mintákat írva a házak falára, és az árok láthatatlanul pihent a hó alatt.

Lassan, akkurátusa lapátolt, lélegzete kis pászmákban szállt. Kutya hideg van, szívott nagyokat az orrán, de mire a szomszéd Juliska néni háza előtt is ellapátolt, már nem érezte. Derekát jólesően megnyújtóztatva elnézte a kéményekből szálló füst táncát. Közben a szemközti szomszéd is bősz lapátolásba fogott, aztán sorra nyíltak a kapuk, szállt az adjon isten meg a jókedvű köszöntések.

Igazán, hogy milyen ügyes hóhányó maga, szomszéd, lépett ki mosolygósan Juliska néni, kis tálcán pálinkás poharakat egyensúlyozva. Fogyasszák egészséggel, kínálta körbe a lapátolásban megfáradt szomszédságot. Egészségünkre! Isten éltesse a feleségem urát, azt a mulyát, vakkantotta Pista bácsi, aki vőfélyként rigmusok sokaságát érezte magában időnként felbuzogni. A legtisztább szilva, krákogott jólesően a szembe szomszéd. De az én barackom sem kutya, fordult ki rögvest a kapun Pista bácsi egy csatos üveggel. Isten-isten! Ez jó, ez sárgabarack, hangzott egyértelműen, de még nem kóstolták a sógor birsalma pálinkáját, szólt a sarki házban lakó Gyurka bácsi és elkezdték körtáncukat a kis poharak. A teremtő csodájára nem akadt két egyforma pálinka az utca ezen szakaszán. Kicsit lapátoltak, kicsit ittak, közben lassan elállt a hó, megszínesedtek az arcok és hó mentesek lettek a járdák meg a beállók. Közben méteres hó falak nőttek, aztán megérkeztek az asszonyok pár tányér frissen sült pogácsával.

Lassan elfogyott a lapátolni való, és kedélyes beszélgetés kerekedett. Körbejárt a többedik kör pálinka és szomszédok az ötödik házból veregették egymás hátát jókedvűen.

Már majdnem dél lett, mire feltűnt az utca elején egy hókotró. Na, ez is jókor már, emelte sokadik köszöntésre poharát Pista bácsi, igyunk a masiniszta egészségére. Isten éltesse a masinisztát, aki rögvest kitakarítja az utcát, szólt szeretettel és kicsit, egészen aprót csuklott.

Aztán elhúzott előttük a gép és szép vastagon beterítette a tisztára lapátolt járdákat piszkosszürke hóval. Kicsit meghökkentek, kicsit mosolyogtak, de cseppet sem haragudtak.

Ők már rózsaszínben látták a világot.

Ég a földdel





Így ünnepek után, a nemszeretem téli napok beköszöntével igyekszem fogódzót találni e szomorú időszakban. Vigasztalan vagyok, amint hideg, szomorú sárba süppednek a napok, köd borong a fák között és, jaj de messze még a tavasz. Ha lehull a hó, már könnyebb a lelkemnek. Az első pár nap csillogó, extatikus öröme után, mikor a világ egy fokkal szürkébbre fakul és hajlamos vagyok beleunni szinte érintetlen szépségébe, olyankor kell bele feledkezni a havas világba. Ilyentájt, ez az „ilyen” délután három után értendő, ha figyelmes vagyok, megláthatom. Hogy mit? A hétköznap csodáit. Például azt, amint a macskák télen közlekednek. Kényes, finom tappancsaik alig érintik a havat, kivéve, ha porhó, mert abba hasig süllyednek. Pár tétovázó lépés után elnyújtott, hosszú szökellésekkel menekülnek száraz helyre, majd csodálkozó pofával leülnek, és sürgősen mosakodni kezdenek. Ezután hajlékony gerincüket ívesre görbítve rákucorodnak lábaikra és melegednek. Úgy, mint a galambok, akik a szelíden füstölgő kémények szélén egyensúlyozva melengetik farkukat és talán a nyár arany fényein merengenek. Cinkék tornáznak aggodalmas igyekezettel a szalonnabőrön, kis csapatuk hangos vitába száll az etetőre érkező verébsereg lármás koldus-seregével, majd mintegy varázsütésre elcsendesül a táj és egy vércse ragad el egy vigyázatlan gerlét. Kutyák szimatolnak álmos pofával a füstbe, és pár próbálkozó vakkantás után karikába feküdve őrzik hasuk melegét, s a tyúkudvar egyébként vérmes trubadúrja is elgondolkodva mereng, fél lábon, míg körötte udvartartása hölgyei sertepertélnek.

Ilyen téli délutánokon, mikor megáll az idő, néha varjak fekete serege szántja a hófelhőktől terhes eget, és a háztetetők paplanjának fehérje összecseng az ég színével. Szelíden olvad össze a kétféle fehér, és ha figyelmesen hallgatom, talán meghallom, amint a közelgő szürkületben, valahol távol durcás kis angyalok muzsikálnak.