Puszi úr, a két árva és a temető





Még a háború előtt történt, hogy Rezső bácsi, Puszi úr édesapja, aki már jóval túljárt élete delén, betársult Salamon úr mellé az Aranysárkány nevű kocsmába.                                               Sokan bolondságnak tartották kocsmát venni a temetőkert közelében, de Salamon Ármint sem ejtették a feje lágyára, mikor megvette a rozoga épületet. Fél éven belül kicsinosította, új berendezést és pultot csináltatott, kis asztalokat tett az utca felöl, az udvaron meghagyta a lonc befutotta öreg pergolát és láss csodát, hamarosan felfutatta a forgalmat. A bejárat feletti elaggott cégtáblán öreg sárkány kémlelte a kisvárosi eget, aranya patinává kopott, ám betűi büszkén hirdették, sört, bort és pálinkát kínál a kiszáradt torkoknak.                                                  A közeli temető foghíjas kerítésén öreg fűzek könyököltek, ciprusok meredtek vádlón ujjként az égre, ám ez lényegesen nem befolyásolta a kocsma törzsközönségének lelkiállapotát. Bizony, rövid időn belül bebizonyosodott, Salamon Ármin és Rezső bácsi jól gondolkodott, sokan betértek a temetőből egy búfelejtőre a szomorú esemény után, bár egyszer az ellenkezője is megesett.
Az történt, hogy Bubánszki úr, aki félállásban kommunista volt, még temetés előtt belépett egy szíverősítőre, mert meghalt az anyósa, és ezt az újságot szerette volna megosztani Rezső bácsival. A megboldogultat ismerte a fél város, ritka szekáns teremtés volt, ehhez képest a kocsma törzsközönsége melegen gratulált a hír hallatán és egyöntetűen megállapították, ideje volt már, hogy elpatkoljon a vén boszorkány. Megvolt a temetés, aztán estére, mire nyugovóra tért a ház, Bubánszki úr dörömbölést hallott. Álmosságtól vaksin nyitott ajtót és rémülten felkiáltott, jesszus, visszajött a mama. Összeszaladt a ház, de kiderült, csak a megboldogult ikertestvére érkezett meg Pélpusztáról, aki lekéste a temetést.                                                  Innentől fogva Bubánszki úr törzsvendég lett az Aranysárkányban, álmatlanságát frissen csapolt sörrel orvosolta, unikummal bélelve. Amire Salamon Ármin azt mondta, ez olyan, mintha valaki tortát enne húslevessel, mert köztudomású, hogy mind a kettő mennyei, de keverni nem tanácsos.
Teltek az évek, aztán Puszi úr édesapja is felköltözött a mennyei söntésbe csaposnak, és mindenki természetesnek vette, hogy fia veszi át a helyét. Nehéz, háborús idők jártak akkoriban, megcsappant a kocsma közönsége is, ezért Salamon Ármin kitalálta, csábító, fehér asszonykarokkal csalogatja be a hétköznapokba belefáradt férfinépet.                                           Egy napon rézvörös hajú, ibolyaszemű asszony koppantotta le kissé kopott bőröndjeit a söntés előtt, nagyot szusszant, körbenézett, és azt mondta, igazán levakarhatná valaki a légyszart az ablakokról, alig lehet kilátni.
Így került az Aranysárkányba Hankó Malvina, aki felvidékről utazott idáig, hogy megszépítse a kocsma, a tulajdonosok és a búfelejtők életének hétköznapjait. Rövid időn belül egészen szépen berendezkedett a padlásszobában, otthonosan dirigált Puszi úrnak és nem akadt emberfia, aki ellentmondott volna neki.
Érkezése egész lavinát indított el, a tisztára sikált ablakok új függönyöket kaptak, vasalt terítő került az asztalokra és tilos volt a padlóra köpni. Ezek után már senkit nem lepett meg, mikor két nap után Salamon úr is új nyakkendőt kötött. A forgalom megnőtt, sokan csak azért tértek be, hogy Hankó Malvina kék szemébe nézzenek, karjának remegő teltségét lessék, mikor a sört csapolja vagy kezének együtt érző simítását érezzék vállukon egy-egy temetés után.
Békességben teltek a napok, de semmi nem tart örökké (ahogy a komáromi cserepes mondotta, mikor másnap ledőlt az új kályha), mert a háború beleköpött a levesbe.
Egy este, zárás előtt Bubánszki elvtárs verte meg az ablakot, és figyelmeztette Salamon Ármint, jobb lesz búvóhelyet keresni vagy megszökni, mert rossz világ jön a másvallásúakra.  Rövid tanácskozás után Puszi úr javaslatára Salamon úr döntött. Egyedülállóként összeszedte kis culibuliját egy kézitáskába és felköltözött egy rejtekkamrába a padlásra. Kicsit füstös és szűkös volt a hely, ott a kémény szomszédságában, barnapiros oldalasok és sonkák merengtek a szegen, de jelentősen enyhített a helyzeten Hankó Malvina gondoskodása, aki naponta háromszor meleg étellel és jó szóval látta el.                                                                                  Puszi úr egy hétig panaszolta fűnek-fának, üzlettársa mily csúfosan lépett le a bevétellel, itt hagyva őt nyakig adósságban, Hankó Malvin meg a kofáknak újságolta a piacon szökése történetét. Hiába, nincs jobb hírvivő az asszonyoknál és a részegeknél.
Elég az hozzá, hogy nem keresték többé Salamon Ármint, viszont égre-földre keresték pár hónap múlva Szedlacsek Pepit, aki fűtő és mindenes volt a nyilas pártházban. De addig történt pár dolog.
Hankó Malvina látogatásai testben-lélekben megerősítették Salamon urat, vigasztaló szava és keze elsimogatta a rémeket. Megnyitotta szívét és ágyát az üldözött előtt, és ebben az sem gátolta, hogy akkoriban Salamon Ármin kora szerint bízvást apja lehetett volna. Ám Hankó Malvina nagylelkűsége más irányába is megmutatkozott.
 Ekkor volt az, hogy a front közeledtével Szedlacsek Pepi, ki Puszi úr édes unokatestvére volt anyáról, és mindenesként a nyilas pártházban ügyködött, egy reggel, még nyitás előtt, bebocsátásért könyörgött. Puszi úr és Malvina meghallgatta, majd rövid tanácskozás után berakták Salamon Ármin mellé a kamrába. Mit csináltak ott ők ketten, addig a pár hónapig, míg köröttük dúlt az őrület, emberfia meg nem mondaná. Hankó Malvina igazságosan megosztva erejét és ölelését egyformán etette és ápolta a két bujdosót, egészen addig, míg Salamon Árminnak egy éjszaka hamis papírokkal sikerült az óhazába menekülnie.
Közeledett a front, és Hankó Malvina is megvívta addigra a maga csatáját, mert két hónapra rá, hogy Szedlacsek Pepi nyugatra szökött, Puszi úr kezei között félig kivérezve ikreknek adott életet.
Kék szemekkel hunyorgott a leányka, szája kiköpött Szedlacsek, ám a kisfiú kissé elálló fülei meg Salamon Ármint idézték.
Ám ez mind nem fontos, mert Hankó Malvina sajnálatos halála után Puszi úr sajátjaiként szerette és nevelte őket.
Tudják, ott az Aranysárkányban, a temetőkert mellett.

A füttyös kalauz




Lesi sógor igazi nevét senki nem ismerte. Puszi úr családjába is úgy került be, mint Lesi sógor, Róza tánti negyedik férje Somogyból. A háború után keveredett fel a székesfővárosba és összeállt Róza tántival, csak úgy balkézről. Se papír, se pap, de ez már nem is volt divat az új világban. A felvilágosult, öntudatos embertípus nem törődik a csökevényes hagyományokkal, nem kell neki a klerikális reakció, ha akarják, aláírják a paksust az anyakönyvvezető előtt és megy minden tovább. De Róza tánti nem akart a hivatalba se elmenni, hogyisne, csinál ő majmot magából vénségére.                                                                 Róza tántit megcincálta az élet, korán gyereket fogott egy nagygazda fiától még mikor Geszten szolgált, aztán feljött a fővárosba, itt meg egy katonatiszt bolondította sokáig, csinált is neki egy gyereket és még mielőtt elvette volna, hát nem meghalt a háborúban? Róza tánti nagyon neheztelt rá ezért, de legalább a gyereket a nevére íratta még életében.
Aztán jött egy nagy szerelem, egy vasutas, az már majdnem oltárhoz vezette Róza tántit, de mire megszületett a közös gyerekük, kiderült, ezt meg várja otthon egy feleség, aki megígérte kizsírosszódázza annak a cafatnak a szemét, aki az ő urára szemet vetett. Így történt, hogy Róza tánti minden szerelmétől megtartott emlékbe egy gyermeket, kiket aztán nagy szeretetben és még nagyobb szegénységben nevelgetett.  Lesi sógor meg fáin ember volt azért, mert nem tudott gyereket csinálni, ugyanis kiskorában himlő betegségbe esett és elsorvadt neki a férfi része, de azért szerette az asszonyokat nagyon, ám nagy kárt már nem csinált bennük.
Szóval Róza tántinak nem akaródzott menni se paphoz, se hivatalba, ha jó így, hogy papír nélkül mossa a gatyáját meg főz rá, jó, ha nem, le is út-fel is út. Lesi sógornak nem sok választása volt, de azért megadta a módját a leánykérésnek. Egy vasárnap kicsípték magukat, Lesi sógor nyakkendőt kötött, és elvitte Róza tántit a Kopasz Egérbe. Margaréta csokrot is vett neki egy öregasszonytól, aztán megettek a kockás abroszon egy tyúkpaprikás zónát nokedlivel és uborkasalátával (fokhagyma nélkül, mert attól Lesi sógornak gyomorégése volt), ittak rá egy hosszúlépést és megvolt. Tisztára, mint egy esküvő.
Ez akkoriban történt, mikor Lesi sógor elintézte, hogy Puszi urat felvegyék villamoskalauznak. Micsoda különleges világ volt ez! A nagy remízben úgy sorakoztak a villamosok, mint óriási, sárga döglött bálnák a parton. Puszi úr ugyan nem járt soha a tenger partján, bálnát is csak könyvben látott, ám úgy gondolta, egy ilyen villamos legalább olyan hatalmas, mint ez a tengeri szörnyeteg, és nagyon izgatott lett a gondolatra, hogy egy bálna gyomrában dolgozhat.                                                                                                                 Roppant fontos beosztásba került, fess egyenruhában, oldalán csinos ridiküllel menetjegyet árult és lyukasztott, indulásnál kis bőrszíjat rángatva jelezte csengővel, nincs le és fölszálló, indulhatnak. Ezen kívül számos hasznos tanáccsal szolgált az utasoknak, átszállásokról, menetidőről és megállókról, volt, hogy még egy elveszett kisgyereket is megvigasztalt, aki elhagyta az édesanyját a tolongásban, de a következő megállóban megtalálta. Egyszer kicsiny sípot kapott, nyakba akasztható bőrszíjon, ám mindig kisebesedett a szája a fém érintésétől, ezért kitalálta, füttyent ő a vezetőnek síp nélkül.                                                                                Sokat próbálkozott, gyakorolt, különböző magasságú hangokkal, végül a Lesi sógor tanította be neki a megfelelőt. Náluk otthon a faluban így füttyent a kanász a disznóknak, mennek azok ész nélkül, csak jó lesz a villamosra is. Jó lett, az utasok csudájára jártak a füttyös kalauznak, tolongtak az utasok a járatán, ismeretlen elvtársnők tettek ajánlatokat neki, suhancok utánozták, még a rádióból is kijöttek, míg nem egyszer baj történt.
Meleg volt aznap, és ő előző este szalonnát vacsorált lila hagymával, kiszáradt a szája, nem ment a füttyentés. Két megállót mentek, mire rájött, belészakadt a fütty. Ráadásul épp akkor szállt fel a villamosra Elekes elvtárs, a szakszervezetis, nagyméretű anyósa, aki a közeli piacon vásárolt és nagyméretű cekkereivel elakadt az ajtóban. Puszi úr erőlködött, próbálkozott, tolta az anyóst erről-arról, kicsit lilult a feje, a fütty se akart menni, az anyós meg szép katonás hangon elkiáltotta magát, ne vernyákoljon már, elvtárs, mint egy fosos macska, induljunk el valahára. És lőn. A villamos vezető nagy vehemenciával indított, Puszi úr ösztönösen kapaszkodott, az anyós meg nem, ezért szép lendülettel kiesett a villamosból. Nagy baj nem történt, mert jól ki volt párnázva, de viruló paradicsomok és konok répák gurultak szerteszét szatyrából, és a járdáig pattogott egy kis fej káposzta.
Másnap Puszi úr műszakkezdés előtt komoly bemelegítést tartott, nyerstojást ivott otthon hajnalban, mert azt hallotta valahol, azt jót tesz a toroknak, és mézes teát kortyolt rá egy csatos üvegből. Okos ember lévén ugyanis technikát váltott Puszi úr, attól fogva nem füttyre, dalra indult a sárga hatos.
A villamosvezető tükörbe nézett, Puszi úr meg a lépcsőn lógva rázendített:
„ Az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád…”

Augusztus





kaporszagot dajkál a kert,
a rét fölött gólyák köröznek,
arany haját rázza a nyár,
esténként árnyak merevülnek.

meleg mézzel cuppan az est,
s a hold dúlt arca oly komor,
kézen fog és nem ereszt e vers,
tollam a rímek közt
té s tova botol.


 álom szárnyán jő az üzenet,
nappal s éj árnyán nincsen mi közös,
nézed az eget, amin felhő jár,
s érzed, a szíved
fáradt üstökös.

Szamárfül





Sajnos Puszi úr portási pályafutásának csillaga hamar leáldozott a Vörös Hajnal varrodában. Pocók Eleonóra elvtársnő fegyelmivel vált meg tőle, mivel a portás Gusztáv nevű kandúrja belerondított a pártitkár elvtársnő kedvenc retiküljébe a varroda ellenőrzése alkalmával.
Hogy mi lett a macska további sorsa, nem tudni, ám Puszi urat nem kerülte el a szerencse.
Az a patinás, belvárosi iskola alkalmazta pedellusi minőségben, amelyet nemrég kereszteltek át, és amely új nevét a nép szeretett fiának köszönhette. A tanári kar nagyrészt kicserélődött, az avítt világnézetet valló agg paptanárokat felváltották haladó szellemben gondolkodó friss tanerők. Bizony, megváltozott a világ, s e változást legjobban az igazgató, Schnell Sámuel elvtárs volt hivatva érzékeltetni.
Lendületes, fiatalos személyiségén nem hagytak nyomot a börtönévek, bár sajna volt része bennük. Régi történet ez, nem is érdemes bolygatni, legfeljebb Weisz úr tudna mesélni akkori segédje által elsikkasztott összeg nagyságáról, ám ő sajnálatos módon nem tért vissza egy rosszemlékű munkatáborból, Schnell Sámuel meg leülte a büntetését, de ez még a régi világban történt.
Schnell elvtárs azóta bizonyított, igenis hű az eszméhez, mellyel a börtönévek alatt ismertette meg egy elvtárs, és szabadulása után azonnal csatlakozott a párthoz, majd nemsoká kitüntetéssel végzett a marxista egyetemen.
Ideológiája egyszerű volt és szigorú, nem tűrte az erkölcstelenséget, a hazugságot, különösen a lopást, ezért az iskola átszervezésénél egyhangúan az ő neve merült fel igazgatóként.
Kollégái kiválogatására nagy gondot fordított, lévén elsődleges szempont erkölcsi fedhetetlenségük és politikai meggyőződésük, pedagógusi elhivatottságuk másodlagos. Van még idejük fejlődni, tapasztalatot gyűjteni, legyintett Schnell elvtárs, ha valaki megemlítette, hogy például Rigó Ilona elvtársnő orosz nyelv tudása hagy kívánni valót maga után, de kétségtelen, hogy remek káder.
Rigó Ica az után lett Schnell Sámuel szeretője, miután az a felszabadulás mámorában kimentette őt hét erőszakosan ismerkedni vágyó katona társaságából. Csak társaságra vágytak, hiányzik nekik a család, magyarázta a parancsnok elvtárs. Hálából az asszony társául szegődött és mivel Schnell felismerte, a jövő a szovjet-magyar barátságra épül, unszolására Rigó elvtársnő megtanulta az orosz konyhanyelvet. Innen csak egy lépés volt a katedra.
De özv. Kanalasné Boriska például remekül bevált, mint takarítónő, igaz, ő még az iskola előző munkaerőihez tartozott, ám akkoriban a matematika és fizika titkaira oktatta az ifjúságot. Férje a kormányzó tisztikarának többségével elesett a várnál, ezért az asszonyt nem kívánatos elemként száműzték a tanári karból, de takarítani kiválóan tudott, és a pártnak minden ember fontos, tehát maradt. A döntésben nem kis szerepet játszott Boriska tekintélyes mellbősége, szőke kontya és igéző kék tekintete.
Puszi úr beilleszkedése az új kollektívába nem volt zökkenőmentes. Első nap, késő délután nem ismerve még pontosan az iskola beosztását, kopogtatás nélkül nyitott be a szertárba, azt gondolván, a tornaterem ajtaját nyitogatja és ott találta Schnell elvtársat Boriskával félreérthetetlen helyzetben. Puszi úr úriemberként azonnal érzékelte a szituáció kényességét, pardon, mondta és azonnal behúzta az ajtót. Ki merné elirigyelni Schnell elvtárs igényét a változatosság iránt, ha barna kedvese mellé néha szőkét is megkíván?!
Ettől fogva Puszi úr az igazgató elvtárs kedvence lett, soron kívül kapott új kályhát kis irodájába, és minden reggel maga Boriska vitte le neki a frissen kifőtt kávét, de nem azt az undok ízű pótkávét, hanem igazi babkávéból főzöttet, az igazgató elvtárséból egyenesen.
Puszi úr élvezte a pedellusi munkát, alapvetően egyszerű gondolkodású, őszinte ember volt, élni és élni hagyni lett volna a jelmondata, de nem volt neki ilyen, helyette ott segített akár a diákoknak, akár a pedagógusoknak, ahol tudott. Munkarendje szerint hajnalban kezdett, kinyitogatta a termeket, bekészítette a krétát, fát vagy szenet rakott a kályhák elé télen, megszerelte a nyikorgó ajtókat-ablakokat és egyszer, de csak egyetlen egyszer lopott is.
Az úgy történt, hogy egy alkalommal késő délután, miután minden elcsendesedett, az igazgató elvtárs éppen továbbképzést tartott Boriskának a szertárban, amikor Rigó Ilona elvtársnő gyanakodva keresésükre indult. Puszi úr eleinte sikerrel akadályozta a kutatást, majd miután a szertárhoz vezető folyosóra fordult a dúlt lelkű elvtársnő, elszánta magát. Látván, hogy nem tudja megakadályozni a készülő katasztrófát, Puszi úr becsengetett. Igen, kétségbeesésében megnyomta a csengő gombját és szabályosan becsengetett. Kicsit kísértetiesen hangzott a berregő csengőszó a kihalt folyosókon, de arra jó volt, hogy a párocska észbe kapjon, és kimeneküljön a szertár ablakán. Sajnálatos módon az igazgató úr megvált nadrágjától a továbbképzés alatt, és körülmények kényszerítő hatása miatt kénytelen volt egy szál habselyem alsóban távozni az ablakon keresztül. Hogy miként szállította haza sofőrje az eset után, az már egy másik történet, elég az hozzá, hogy a légyott helyén maradt nadrágja az iskola kulcsaival egyetemben. Puszi úr, mit sem tudva erről, nyomában a gyanakodó elvtársnővel sorra nyitotta és zárta a termeket, bizonyítva, nem tartózkodik azokban senki emberfia.
Ám este, midőn az izgalmakkal teli nap után békésen pihenőre tért volna, megkocogtatták az ablakát. Az igazgató elvtárs nem kevesebbet kért tőle, mint hogy most, az éjszaka folyamán nyissa ki az iskolát és lopja ki nadrágját a kulcsaival. Puszi úr habozott, sötétben, tolvajként visszaosonni munkahelyére, ajtókat nyitogatni, kitenni magát annak a veszélynek, hogy igazoltatják egy idegen nadrággal a hóna alatt, ez nem fért össze az erkölcseivel. Schnell elvtárs kért, könyörgött, utasított, aztán sírva ecsetelte Rigó Ilona reakcióit, ha kiderül hűtlensége. Nem volt mit tenni, igazgató elvtárs hazaosont, nem kompromittálhatta magát éjjel az utcán, Puszi úr meg búsan fejébe nyomta micisapkáját és elindult.
A tolvajok és a szerelmesek istene kísérte útján, mert sem járőröző rendőrrel, sem teremtett lélekkel nem találkozott. Zseblámpája halovány fényénél olyan ijesztő volt az iskola máskor gyerekzsivajtól hangos folyosója, hogy először félve nyitott be a szertárba. Kitömött sas nézett rá szigorú üvegszemével a falról, ijesztően nyikorgott a parkett és kétszer is benézett a sarokban álló íróasztal alá, mire megtalálta az ominózus ruhadarabot.
Másnap Puszi úr soron kívüli fizetésemelést kapott és munkahelyi helytállása miatt előterjesztették kitüntetésre is. Az ajánlásban kitértek feddhetetlen erkölcsi életére és munkahelyén tanúsított hozzáértésére.
Igazán szép pillanatok voltak, és egy igazán fontos elvtárs jött le a megyétől, hogy a mellére tűzze a kitüntetést. Kilépve az ajtón, Puszi úr büszkén kihúzta magát az utcán és szamárfület mutatott tükörképének egy kirakatban.