Esőben




Fürdik a kert s a virágok
feje földig bókol a szélben
vörösbegy rebben ijedten
s a felhők feketéje
oldódik a kékben
égre feszülnek a fák
törékeny karjaik kitárva
megrázkódik a fény
s isten áldást oszt
az ámuló világra.


Libaszalámi




Kétségtelen, hogy Széphalmi elvtárs nem lelkesedett rögtön, mikor megkapta a felsőbb utasítást a minisztériumból, miszerint hamarosan kiszállásra kell indulnia a poros kisvárosba. Nem a legjobban haladtak az elvtársak a környékbeli szövetkezetesítéssel, ezért eljött az ideje egy szelíd ám határozott noszogatásnak. Nosza, vette hát a szolgálati telefont Széphalmi elvtárs, és egy borús pénteki napon utasította Boros elvtársat, legyen minden készen a minisztériumi látogatáshoz, álljanak csatasorba a megfelelő káderek egy kis agitprophoz, lódítandó már az ügyön, az isten szerelmére. A pártitkár vigyázzban hallgatta végig a fő elvtárs utasításait, hátán a keményített ing alatt kis izzadságfolt terjengett. Aztán alázatosan a felől érdeklődött, vajon mennyi ideig tart a minisztérium kitüntető figyelme. Egy hétig is eltarthat, mire rendeződnek a dolgok, jobb esetben, vakkantotta Széphalmi elvtárs, mire Borsos elvtárs elgyengülni érezte térdeit. Egy hét! Az Andocsai Szűz Mária segítse, mit kezdenek vele egy hétig, nyöszörgött magában a pártitkár, és inge hátán az izzadságfolt kezdte felvenni a Góbi-sivatag formáját.
Mancikaaa, riasztotta titkárnőjét, olyan hangon, hogy egy kósza légy rémülten fejelte le az ablakot. És beindult a gépezet. Amint gyérült az Aranysárkány esti forgalma, és a legkapatosabb dolgozók is hazadülöngéltek, összeült a haditanács a fényesre dörgölt kocsmapultnál. Etetni, itatni, altatni, sorolta Borsos elvtárs a feladatokat komor ábrázattal. A főzést vállalom, tűnt fel a konyhaajtóban Nénnyuka szikár kis alakja, csak vaddisznó-szalámit ne kérjen megint, mert az most fogyott el. Kinyitjuk neki a különszobát, és kap a friss csapolásból mindennap, számolgatott Puszi úr, mire Borsos elvtárs megkönnyebbülten kifújta a levegőt és hátradőlt. Ez az, elvtársak, a pártfegyelem, mondta aztán megbontottak egy tavalyi kisüstit.
Amikor másnap reggel Borsos elvtárs titkárnője belehallózott a telefonba, azt hitte rosszul hall. Széphalmi elvtárs pontosította érkezése időpontját, és reményét fejezte ki, miszerint akad még abból a legendás vaddisznó-szalámiból, amivel két esztendeje megörvendeztették. Elvtársak, a vaddisznó-szalámi, hörögte Borsos elvtárs halálra vált arccal berontva Puszi úr kocsmájába, élet-halál kérdés, csapott a pultra, hogy halk csilingeléssel megszólaltak a poharak.  Ám hiába mozgattak meg minden követ, maga Cseri Béla, Borsos elvtárs mindenkori sofőrje járta végig a legjobb mozgalmi embereket, senkinek nem akadt otthon akár egy fél szál vaddisznóból készült csemegéje.

Nénnyuka sötét arccal lapozgatta a szakácskönyveit, és még Juhász Ferit, a hentest is megkérdezték, mit lehetne tenni. A disznó, a marha nem jöhet számításba, a vaddisznóhús jellegzetes ízét kell eltalálni a fűszerezéssel. Álmatlan komorságban teltek Borsos elvtárs éjszakái, ám reggel, egy látszólag rossz hírt közlő telefon váratlanul visszaadta a reményt. Döglenek a hízott libák a Vörös Jövő Mgtsz libatelepén, jelentette Pénzes Izidor elvtárs, a telep főagronómusa. Micsoda pocséklás, az a sok drága hús, ami menne exportra, jajongott az elvtárs. Mit érdekelnek most engem a maga fosos libái, akarta mondani Borsos elvtárs, ám ekkor zseniális ötlete támadt. Este, zárás előtt mikor Berger Pali is hazatámolygott végre az Aranysárkányból, Cseri Béla állt meg hangtalanul a szolgálati Pobedával, majd vaskos, titokzatos csomagokat hordtak be láthatatlan, ám fürge kezek  Nénnyuka birodalmába. Ugyanezek a kezek készítettek hajnalra több tíz kiló ízletes, ám merőben új fűszerezésű vaddisznó-szalámit, ami aztán a hentes gondoskodó felügyelete alatt állt a füstön a minisztériumi bizottság érkezéséig. A nagy napon kivonultak az úttörők, dalban és versben köszönték meg a párt gondoskodó szeretetét, bágyadt lufik táncoltak a szélben, kivezényelt munkások köszöntötték ütemes tapssal a nagy Vezér küldöttét, majd Borsos elvtárs mondott köszönetet a pártnak a szövetkezetesítés áldásait méltatva. Este Puszi úr szerény fogadást adott különtermében Széphalmi elvtárs és a többi bizottsági tag tiszteletére. Az ÜGY sikerére koccintottak kisüstivel, ami jól csúszott Nénnyuka frissen kisütött libatepertőjére, aranyló húsleves majd ropogósra sütött libahús következett, legvégül ludaskása. Borsos elvtárs feltűnően keveset fogyasztott, elrontotta a gyomrát, szabadkozott izzadó homlokát törölgetve. Ám az est fénypontját a Széphalmi elvtárs által már hiányolt ínyencség, a vaddisznó-szalámi kóstolása jelentette. Legszebb Zsolnay-tányérján szervírozta Nénnyuka az ízlésesen elrendezett paradicsom és paprika karikák között mosolygó rózsapiros szeleteket, friss kenyérrel. Széphalmi elvtárs csukott szemmel bekapott egy katonát. Csend volt, csak Puszi úr elfúló lélegzete és Borsos elvtárs gyomrának rendetlenkedése hallatszott diszkréten. Pompás, bólintott könnybe lábadt szemmel Széphalmi elvtárs, bár egy kicsit erősre sikeredett, lehelte. Csak hogy elnyomja a vad ízt, magyarázta Puszi úr lelkesen és nekiállt, hogy új szeleteket kanyarítson agancsnyelű késével.

Horgászkaland, avagy miért nem esznek többet halat az Aranysárkányban





Mióta Puszi úr felfedezte, hogy Szedres Manci, a gátőr Guszti elvtárs felesége nem visel melltartót az otthonkája alatt, azóta szenvedélyesen hódolt a horgászat örömeinek. Igaz, hogy Szedres Manci nem a hites felesége volt Gusztinak, de azért nagyon kellemes látványt nyújtott, amint a kis gátőrház udvarán teregetve jó magasra kinyújtózott, majd lehajolva a csorba kék bádoglavórhoz, megringatta méretes kebleit. Kékfestő otthonkákat, nagyvirágos kartonblúzokat kapkodott a szél a kötélen, közbe-közbe Guszti elvtárs férfias bár kicsit avítt klott gatyáival meg szemérmes női bugyogókkal. Szedres Manci álmodozó arccal dúdolva hajolt, nyújtózott felváltva, valami ősi ritmusban, s csöppet sem zavarta, ha eközben terebélyes bájai kibuggyantak a ruha szorításából. Épp egy ilyen alkalommal tévedt Puszi úr a kis árnyékos udvarra, és nyílt alkalma gyönyörködni a látványban. Horgászatból jövet kis pohár vízért köszönt be Puszi úr, mert bár Nénnyuka oda készítette neki a csatos üveget, az valahogyan elborult és eláztatta még az ebédjét is. Biztosan elavult a gumi, nézett szende arccal Szedres Mancika, mármint a csatos üveg szájánál, szólt és már hozta is a szalonnát meg a kenyeret a vendégnek. Vizet is húzott a kis kerekes kútból, szeplős karján kis izomkígyók feszengtek, amint megforgatta a kereket, de ez mind semmi volt ahhoz képest, amit mellei műveltek a karton ruha alatt. Puszi úr tikkadt torokkal merengett a szép látványon, és magában már színezgette, miként fogja ezt elmesélni törzsközönségének az Aranysárkányban, mikor váratlanul begurult Guszti elvtárs, a gátőr.
Távoli rokonságban álltak ők Borsos elvtárssal, a pártitkárral, s ennek megfelelően mikor a gátőri állásba felelősségteljesen gondolkodó elvtársat kerestek, egyből Rendes Gusztáv neve merült fel a bizottságban. Azonnal el is foglalhatta a beosztását, csak előbb le kellett zárnia peres ügyét a bíróságon. Történt ugyanis, hogy egy este hazafelé menet az Aranysárkányból igen megtetszett neki egy hölgy, akit a városban Segges Sári néven becéztek a háta mögött. Rendes Guszti, az elfogyasztott felesek bátorító hatása alatt ajánlatot tett a hölgynek, amit nem csak az, hanem a társaságában lévő férfi is igen sérelmezett, lévén a hites ura. Szó szót követett, majd pár pofon is kiosztásra került, de Segges Sári is kitett magáért, cipősarkával csinos lyukat ütött inzultálója fején. A felek bíróságon keresték igazukat, és Rendes elvtársat el is mázsálták volna garázdaságért, ám Borsos elvtárs megemelte a telefont és odaszólt. Másnap Guszti elvtárs elfoglalta szolgálati helyét a gátőrházban.
Éjjel őrizte a gátat, nappal meg, de inkább alkonyatkor, kiment a hálóval és megszórta a vizet. Másnap hajnalban felpattant gázhajtású biciklijére és nyitásnál már a piacon villogtatta a fűzfaágra felfűzött halakat. Guszti elvtárs gázhajtású biciklije már-már legendásnak számított, az történt, hogy egy verőfényes napon Szeredi bácsi tekert észrevétlen Guszti úr nyomában, az országúton. Villogott a kék ég, sehol egy lélek, gondtalan kis fürjek csintalankodtak a búzatáblában. Guszti elvtárs elgondolkodva tekert, s eltelve ennyi szépségtől, feszíteni kezdte az érzés. Aprót megemelkedve az öreg Csepel nyergében hangosat és dallamosat szellentett, majd cifrábbra véve a figurát, még háromszor megismételte azt.  Muzikális ember lévén lenyűgözte a ritmus változatossága, ezért egész sorozatot megeresztett. Azt csak a rossz nyelvek és Szeredi bácsi állította, hogy ettől fordult volna az árokba az Aranysárkány öreg mindenese. De a tény az tény marad, Guszti elvtárs azóta is vígan trombitálva rótta az utakat.
Miután Puszi úr rádöbbent, hogy a horgászat, ott a csendes füzek alatt, a gátőrház közelében legalább oly jól esik neki, mint Szedres Manci látványa, rábeszélte Nénnyukát, az öreg szakácsnét, ugyan vállalja el hetente kétszer a kiszolgálást az Aranysárkányban. Minden férfit a farka vezérel, legyintett rezignáltan Nénnyuka, majd ropogósra keményített kötőjében beállt a pult mögé. Onnantól számítva hetente került friss hal az Aranysárkány konyhájára, Puszi úron hamarosan lötyögni kezdett a nadrág, Szeder Mancika meg hetente kétszer járt kontyot fésültetni a fodrász kisszövetkezet üzletébe, jelentősen emelve az említett műintézmény forgalmát.
Guszti elvtárs a kiadós ebéd után rendszerint jóízűt aludt a gátőrház hűvösén. Álmát csak hébe-hóba zavarta meg egy kósza légy idegesítő vergődése. Ilyenkor ingerülten ébredt s percekig ült sötét ábrázattal az ágy szélén, s rosszkedvét csak Mancika kis kezének hűvöse tudta enyhíteni.
Így történt ez azon a délutánon is, mikor nem légy, hanem egyenesen egy rosszindulatú darázs zavarta meg a gátőr legédesebb álmát. Szilvásgombócot készített aznap Szeder Mancika, s hogy hogy nem, egy csepp az édes-fahéjas töltelékből Guszti elvtárs kockás ingén landolt. Ezt az édes, szilva illatú mámort kóstolgatta a vakmerő darázs, a gátőr meg ébredése első pillanatában leütötte. Mondhatnánk a darázs bosszújának is, ami ezután történt, ha nem tudnánk, hogy egy oktalan rovar esetében bosszúról nem beszélhetünk. A darázs, elmúlásának pillanatában, búcsúzva az élettől, nyakon döfte fullánkjával az álomittas Guszti elvtársat. Manciiii, bődült el a derék gátőr, majd asszonykája keresésére indult.
Azon nem szabad senkinek elcsodálkozni, hogy Szeder Mancika nem hallotta meg a kiáltást, lévén nagyon elfoglalva Puszi úr botjával. Nem a horgászbotjával, ami ott hevert egy bokor alatt, hanem egy másikkal, amit az letolt nadrággal és pucér fenékkel igyekezett becsempészni Mancika kék virágos otthonkája alá.  Guszti úr lüktető nyakát tapogatva, aprókat nyögve közeledett a földúton, a folyó partján, mikor elé tárult a látvány. Később azt mondta, soha olyan pocsék feneket nem látott, mint a Puszi úré, de úgy gondolta, igazít még rajta. Ezért óvatos léptekkel közelítve kézbe vette a kocsmáros horgászbotját és munkához látott.
Estére Nénnyuka tizennégy, kisebb-nagyobb hurkát számolt össze Puszi úr hátsóján, majd miután saját készítésű liliom olajjal bekente a sebeket, kis kihegyezett tintaceruzát vett elő, majd kihúzta a halételeket az Aranysárkány étlapjáról.

A csodatévő Ling Ling






 Midőn az aranytorkú nyár bekebelezte a várost, megállt az élet. A hajnal reggelbe csúszott, felgördültek a redőnyök a bérpaloták ablakain, huncut szemű cselédlányok könyököltek slingelt párnák csücskein, karjuk fehérje a tejhabbal vetekedett, s miután kiszellőzött a szobák sok csókos titka, hűvös józansággal indult a nap. Fürge bolti szolgák formás vizesnyolcasokat írtak a porba, konflisok kerekeinek csattogása keveredett rikkancsok ordibálásával és a villamos csilingelésével. E nagy reggeli nekibuzdulása a frissen mosdatott városnak eltartott úgy délelőttig, ekkor újfent végig csordult a hőség a tereken, egyre mélyebbre bókoltak a virágok díszesen faragott kővályúikban, lecsukódtak a házak redőnyszemei, csak a segédek pihegtek az üzletek napvédő ponyváinak árnyékában.
Madame Bertha is lehúzta a redőnyöket, és szigorúan vigyázva háza csendjére s a kisasszonyok délutáni pihenőjére, határozott mozdulattal elfordította cifra kulcsot a zárban.
Pár esztendeje, Madame Bertha, még mint Ilse Schrantz, akkora koszorúba fonva hordta szőke haját, mint egy szakajtókosár, ábrándos tekintete megőrjítette a férfiakat, de főként Z. urat, ki intéző volt egy közeli birtokon. Ilse Schrantz szívesen fogyasztott libamájat, utána meg pezsgőt. Lehetőleg Bécsből. Kizárólag vörös rózsa szirmaival telehintett fürdővízben fürdött és sosem vette fel kétszer ugyanazt a fehérneműt.
Azon kívül Ilse Schrantz kedvelte a gyémántos buton ékszereket, Z. úr meg Ilsét. Sajnos az intéző úr sikkasztott egy kicsikét és mikor kiderült a disznóság, éppen Abbáziában múlatták az időt, meg a libamájat. Vakulj világ!
 Így esett, hogy Ilse Schrantz egy tavaszi hajnalon sietve felszállt a fiumei gyorsra, hogy utána nyúljon a szerencséjének a fény városában. Párizsban eleinte egy kis kalapszalon masamódja lett, míg egy idős gróf rajta nem felejtette a szemét. Ilse később is váltig állította, szerelem volt ez a javából, ám az édes érzésekhez jelentős mértékben hozzájárult az agg gróf kicsiny, ám otthonos palotája, közel a Montmartre hoz, a mulatók és orfeumok parfümös világa, valamint az egész gondtalan és vidám élet, amiben szeretője részesítette. Ékszereket kapott, kalapokat és vagyont érő ruháit a legjobb szalonok szállították, elegáns sevróbőr cipőit sápadt irigységgel nézték. Az öreg gróf halála után kiderült, minden vagyonát Ilsére örökítette. Pár hónapig élvezte csak a szabadság ízét, aztán egy hajnalon honvágy kezdte gyötörni.
Hosszas töprengés után úgy döntött, a szerelem még mindig a legjobb befektetés, ezért pénzzé tette a palotát lovastól-lakájostól, a szőlőt, a kerteket, majd hozzácsapta jelentős összegre rúgó megtakarítását, amit ő diszkrét bájjal csak míder-pénznek nevezett, hazautazott és Madame Bertha néven megnyitotta a város sorban hatodik nyilvánosházát.
A manzárdos, sárga ház a Fő-tér egy kis mellékutcájából volt megközelíthető, és nagyon praktikusan, kicsiny ajtaja nyílt a hátsó utcára. Nagy volt, ám ízléses és nem hivalkodó, gondosan ápolt kertjében kicsiny halastó díszlett, és kényelmes pihenőágyak bújtak meg a bokrok alatt. Télikertjében citrom érett és apró, színes madarak fickándoztak míves kalitkájukban. A Madame válogatott menazsériával készült meghódítani szülővárosa szerelemre éhes közönségét, ezért időt és pénzt nem kímélve járta a nagyobb városokat, és kiválogatta a termés színe-javát.
Abban mindenki véleménye megegyezett, hogy Madame Bertha különleges intézményt honosított meg a városban, ugyanis minden általa alkalmazásba vett lány valamilyen kivételes nőtípust volt hivatva megszemélyesíteni. Míg egyéb helyeken szőke, barna, fekete vagy vörös kisasszonnyal szórakozhatott a vendég, addig a Madame rafinált módon egzotikus élményekkel kecsegtette a szerelem lovagjait.
A ház bejáratánál Shafar, az aranymellényes szerecsen várta az érdeklődőket, majd maga a Madame vezette körbe és kínálta frissítőkkel a vendéget. A nagy, bordó selyemtapétás szalonban pálmák közepette színes selyemkereveteken pihentek a kisasszonyok, a háttérből halk muzsika szólt és aranyozott tálakból buja aromájú füstölő illata szállt.
Jobbról ibolyaszínű kereveten Zulejka hevert, a törökös szépség, apró, gyöngyszín selyembugyogóban, mely fölött barna, telt keblei rózsájuknál félig kibuggyanni látszottak az áttetsző ingből.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Zulejka egzotikus báját a Madame egy kolozsvári piacon fedezte fel, ahol egy teknővájó cigány család legnagyobb lányaként szorgoskodott. Egy felfordított vödrön üldögélt, és azon igyekezett, hogy minél messzebbre köpje a tökmag héját. Ám Madame Bertha meglátta benne a csiszolatlan gyémántot, mandulaalakú szemeinek kihívó pillantását, arányos, nyúlánk alkatát, megdöbbentő melleit és hibátlan, hófehér mosolyát gödröcskés arcában. Két hónap nem telt belé, és kicsinyke átalakítás után a kicsi Rózsi mármint Zulejka szédítette a férfiakat törökös eleganciával berendezett budoárjában, s külön pikáns bája volt szavának, amint egzotikusan törte a magyart.
Regina kisasszony Weiner Sáraként született egy kis szatócsboltos hatodik gyerekeként, és bár pénzt nem, kellemet és bájt annál többet örökölt felmenőitől, hófehér bőréhez ezer csigába göndörödő rézszín hajkoronát viselt, zöld macska szemei hidegen világítottak és szívesen vállalta rosszalkodó urak megfenyítését krokodilbőrrel bevont ébenfa pálcájával. Szigorú, fekete tónusú bútorokkal berendezett szobájának közepén tűzpiros dupla ágy terpeszkedett, rézpántjain a szerelem láncai, diszkrét lakatokkal.
Egy ikerpár is színesítette a ház felhozatalát, akik közül Bella kisasszony Losoncon látta meg a napvilágot, Stella kisasszony pedig Brassó városában, ám mivel kis hajfestés után úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás, a Madame úgy gondolta, igen érdekes megoldásokat eredményezhet, ha mint ikerpárt állítja őket csatarendbe. És ez így is volt, mert egyre másra jelentkeztek olyan gavallérok, kik egyszerre két kisasszony kényeztetését is szívesen vették, persze dupla ár fejében, mégpedig egy óriási kerek ágy csipkés homályában.
Aki az érintetlenség illúziójára vágyott, annak Pipszi kisasszony bájait ajánlotta a ház úrnője. Komoly, csendes mosolyú úri lány volt Pipszi, aki egy katolikus pap és egy varrólány félrelépéséből született és miután eltanácsolták az árvaházból, az irgalmas Madame volt, aki befogadta. Hamar felismerte rajta a szűziesség mázát, bár a kisasszony úgy döntött, alig tizenhat évesen megajándékozza ártatlanságával az árvaház fiatal kertészét. Nyakig magasan gombolt ingblúzt hordott Pipszi kisasszony, ám hosszú, sima vonalú szoknyája alatt semmit és különleges testi adottságai révén az ártatlanság érzését keltette. Ő volt Pipszi, a mindig szűz.
Ha ellentétekről lehet szólni, úgy Miranda kisasszony maga volt a megtestesült bűn, bár nem nőtt magasabbra egy gyereklánynál és alkatilag sem volt nőiesnek mondható. Rövid bubifrizurájával, férfias nadrágjaival divatot teremtett, hosszú szipkájában szinte sosem aludt ki a kis arany cigarette, mély altja ingerlően búgott. Öle forró volt és harmatos, mint egy orchidea, és szívesen adott ráadást az örömökből. Diákok és fiatalemberek szívfájdalmainak nagy tudora volt, és nem volt ellenére egy forró órácska kerti pavilon rejtekén, ha kíváncsi szemek lesték a bokrok alól.
Ám a Madame képzeletbeli koronájának ékköve, a ház új kincse egy egzotikus lány volt, Ling Ling, a Harmatos Őszibarack. Történt egyszer valamikor régen, hogy egy malájföldi matróz szerelembe esett egy abbáziai kocsmáros legkisebb lányával. A fiú barna volt, ferde szeme vérforraló, a mellére tetovált tigris ijesztően vonaglott a szerelem perceiben, a lány nagymellű, szenvedélyes és tapasztalatlan.  A szerelem legalább öt éjszakán át tartott, majd mikor a fiú hajója vitorlát bontott, emléket hagyott maga után, kilenc hónap múltán törékeny, mandulaszemű kislány sírt fel a kocsma emeletén. A kocsmáros irgalmatlan volt, a lánya engedelmes, ezért a szuszogó kis csomagot egy gazdag család küszöbére tették. Tizenöt esztendő múlva a kis Arabella kényen nevelt egzotikus virággá nőtt, négy nyelven beszélt, játszott mandolinon és hárfán, apja csodálatos ferde szemeit és anyja formás kebleit örökölte, tagjai aprók voltak és finomak, és néha, mikor a tenger felé nézett, szokatlan vágyódás lepte meg. Ezért-e vagy másért, de egy napon megszökött egy francia tiszttel és meg sem állt Marseille-ig. Két hét boldogság után a tiszt elhajózott és Arabella menthetetlenül elveszett volna a kikötői bordélyok zord világában, ám ekkor jó sorsa Madame Bertha útjába sodorta. A Madame egyből felismerte a lányban szunnyadó őstehetséget, hazavitte, kikupálta és bemutatta vendégeinek. Ő volt Ling Ling, a Harmatos Őszibarack, a japán császár őkegyelmessége titkolt gyermeke. Ling Ling szobája kicsiny volt és lakályos, benne pár kényelmes selyempárna és egy mesebeli festett paraván, egyenesen a kegyelmes császár udvarából. Táncoló darvak, titokzatos tájak és buja virágok díszítették a selyemparavánt, mely mögött Ling Ling kényelmes nagy ágya terpeszkedett. Apró mécsesek égtek mindenfelé, s míg a füstölők nehéz illatában kilépett pompás kimonójából, a felajzott urak a paraván mesebeli hölgyét látták megelevenedni. Az ágyon Ling Ling apró, elefántcsontszín teste szinte elveszett a színes selymek ölelésében, s a fülledt félhomályban csak remegő keblének gránátalmaszín rózsája vagy keskeny combja villant elő s vált játékszerévé az izgatottan kutató kezeknek. Bőre sima volt és forró, öle meztelen és illatos, mint az őszibarack, kemény kis keblei peckesen állták a rohamokat. Ling Ling mosolygós volt, engedelmes és hallgatag, ám látszólagos szelídsége adott pillanatban apjától örökölt vadságba csapott át, ilyenkor karmolt, ütött és harapott, végletekig fokozva a kéjt meglepett partnerében.
Madame Berta korán felismerte, hogy a lány páratlan érték, igazi művésze mesterségének, ezért ügyelt rá, hogy csak kivételes vendégeinek bocsássa rendelkezésére.
Akkoriban történt, mikor Ling Ling megérkezett, hogy egy jó nevű tanácsos, ki a háznak állandó s figyelmes mecénása volt, váratlanul megbetegedett. Betegsége nem volt hétköznapinak mondható, férfiereje teljében egyik napról a másikra elvesztette érdeklődését a szebbik nem iránt. Független, gazdag férfiként sokat utazott, csinos, férfias termete és nem utolsósorban vagyona a lányos anyák álmává predesztinálta. Orcák gyúltak ki és szemek ragyogtak fel, ha a kitűnő táncos és lovas hírében álló férfi bármely bálon megjelent, és titokban fogadások köttettek, melyik ifjú hölgy lesz a szerencsés, aki ezt a zabolázatlan, nagyvadat megszelídíti, és a házasság szelíd vizeire vezeti. Ám utóbbi időben aggasztó hírek kezdtek el keringeni, a tanácsos úr megcsömörlött a nőktől, pár alkalommal már csődöt mondott kedvenc piroslámpás házában. Mi volt a baj, senki nem tudhatta, főleg maga a tanácsos úr nem, s mikor végképp megkeseredve felkereste Madame Berthát, kudarctól remegve kért tőle tanácsot. A Madame elgondolkodva hallgatta, majd sorban felajánlotta menazsériája különlegességeit. Nem, sóhajtotta megtörten a tanácsos, még csak látni sem vágyik őket. Hallgattak. Mindketten érezték, itt csak a csoda segíthet. Ekkor Ling Ling bájos arca, törékeny alakja képzett fel Madame Bertha előtt, és kézen fogva a tanácsos urat, odavezette ennek ajtajához.
A szobában félhomály volt, a paraván mögött törékeny teremtés kuporgott, előtte lakkozott asztalkán illatos tea és narancsos keksz.
Ling Ling áttetsző selyemkimonóban üldögélt egy selyempárnán és egyszerű kis dalt játszott mandolinján a hervadó virágról, amivel könnyekig meghatotta a tanácsos urat. Szorongása oldódott, s míg Ling Ling most a madárról énekelt, ki párját keresi, kedvtelve kortyolt a teából és kényelmesen félkönyékre dőlve gyönyörködött a lány hangjában. Az kedvére való volt. Kis könnyű borzongások futottak gonddal keményített inge alatt, ott a gerince táján, szíve vadul dübörgött, homlokán kiütött a veríték, és érezte férfikedve éledését. Aztán leégett a gyertya, s a lány udvariasan megköszönve a társaságát az ajtóhoz kísérte a tanácsost.
Ő másnap este újra eljött, remegő szívvel hallgatta a lány dalát, megbabonázva leste karja ívét az áttetsző kimonó alatt, elkortyolta a teát, s mikor megölelni akarta, az könnyedén szökkent ki karjai közül, s táncot lejtve vérforraló mozdulatokkal lesimogatta magáról a kimonót majd eltűnt a paraván mögött. Következő este a tanácsos fogcsikorgató elhatározással érkezett, s miután egész éjjel szemhunyásnyit sem aludt, szentül elhatározta, ma megtöri a szép Ling Ling büszkeségét, ha kell, erőszakkal gyűri maga alá meztelen testét. Belépve a kis szobába, Ling Ling félig selymekbe burkolva az ágyon feküdt, kezében hosszú pávatollat tartott, s miután a tanácsos eleget tett a tea ivás szertartásának, arra kérte a férfit, gyengéden cirógassa meztelen testét a tollal. A tanácsos tikkadó torokkal, kalapáló halántékkal tett eleget a kérésnek, lassan lekerültek Ling Ling testéről a selymek, láthatta hetyke mellét, vágytól megremegő combjait s meztelen ölét. Ám a lány megérinteni ismét nem hagyta magát, s a tanácsos átkozódva csapta be maga után az ajtót.
 Madame Bertha legelbűvölőbb mosolyával vezette be másnap az álmatlanságtól szemmel láthatóan megviselt tanácsost, és csendesen behúzta mögötte Ling Ling ajtaját. Kicsit megbiccentve fejét közel hajolt, és legendás diszkrécióját félretéve, hallgatózott. Kisvártatva lábujjhegyen megjelentek a kisasszonyok, és lélegzetvisszafojtva próbálták kitalálni az események folyását. Odabenn, a bársonyos sötétségben suttogások keltek, ingerkedő kuncogás, selyem zizegés, majd izgalomtól és vágytól rekedt férfihang dörmögése hallatszott.  Aztán csak a szerelembe fúló nevetés hangjai buggyantak ki a takaró alól.
 Kisvártatva csend lett, majd Madame Bertha elégedetten bólintva fordult a vihogó lányokhoz.
-Szegény édesanyám mindig mondta, ahol a szükség, ott a segítség - jegyezte meg, és csendben levonultak lépcsőn.

Parkban






Fekszem a fűben,
szerelemtől ájult
bodobácsok vonatoznak
mellettem,
kékben fürdik
a nap, odébb
két veréb
öli egymást kelletlen.

Itt a hóka
lábak tavasza,
tűsarkon billeg
a lány, csípője ring
s egy vörös orcájú
kamasz tétován
a napba tekint.

Galambnak lenni Váradon







Galambnak lenni Váradon
átszállni a bolondos városon
inni a Körös vagy Pece vizét
öreg szőlők közt bujkálni volna szép
a Macska-domb felöl a várromon
hol napsugár táncol öreg tornyokon
színházán leszállni kis ékszerdoboz
apró utcáin hol a hárs motoz
Szent László templomán megpihenni most
s lesni Léda fátyolát mikor a hold oson.

Ravasz Jenő nem lakik itt






Első napja, ahogy munkába állt a postán, hasmenéssel indult. Amint meglátta a szortírozásra váró levelek és küldemények számára végtelennek tűnő halmazát, elöntötte a veríték, belei forrón megtekeredtek, és csak annyi ideje maradt, hogy lendületes mozdulattal magára csapja a klozet ajtaját. Később sem lett jobb a helyzet, a postástáska szinte elviselhetetlen súlya feltörte a vállát, biciklije sárvédője pedig kiszakította a nadrágját. Feje ritmikusan lüktetett, és egyre a tanfolyamon tanultak jártak a fejében. Görcsösen igyekezett rögzíteni az utcák és a lakók nevét, a megbízások, számlák és ajánlott küldemények tömkelegét. Izzadt, szépen vasalt inge lucskos lett a hátán csordogáló kis pataktól.
Nagyjából három hónapba telt, mire helyükre kerültek az információk, reggelente szortírozásnál engedelmesen sorakoztak fejében az utcák nevei, s egyik reggel azon kapta magát, fütyörészve tapossa a pedált. Jó kedve volt. Már ismerte özvegy Zatureckinét, Erzsike nénit, akinek két éve levágta lábát a villamos, és ezért apróbb szívességeket teljesített neki. Hallgatta Nagy Ferenc sirámait, aki a személyi igazolványában férfiként szerepelt, ám esténként Cindarella néven egy közeli bárban lépett fel, egy szál pávatollba öltözve. Vigasztalt síró gyereket, hallgatott katona emlékeket, és nemsokára rádöbbent, úgy ismeri a körzetét, mint a tenyerét.
Egy csúf téli reggelen, mikor vigasztalan szürkeségbe burkolóztak az utcák és tarajos hófelhők lovagolták az eget, elgondolkodva taposta biciklijét és a nagy szürke bérházra gondolt, ahol nagyon sokan várják már a nyugdíjat, és a kis Kelemennének a földszintről is lapult egy ajánlott levele a táskájában, biztos a végzés a válásáról, azt várta már nagyon a múlt héten is. Elhagyva a kisboltot balra kanyarodott, lendületes mozdulattal, majdhogynem elegánsan leszökkent a bicikliről, táskájában kotorászva kivette a küldeményeket, majd felnézett.
Felnézett, majd mindjárt zavarodottan körbefordult. Ez nem az a ház. Eltévedtem ebben a rohadt ködben, szaladt át rajta a gondolat. De nem. Szemben a sárga társasház, sárga korlátokkal, balra a 68 szám, a nemrég kicserélt ablakokkal, és itt ez a teljesen ismeretlen ház, lehúzott redőnyökkel, amit soha nem látott még. Mustárszín ajtó, rajta egyetlen levélnyílás. Közelebb hajolt, hogy elolvassa a lakó nevét. Ravasz Jenő nem lakik itt!- kiabálták a nyomtatott betűk. Kicsit hátrahőkölt, majd zavarodottan rugaszkodott el a biciklivel.
Másnap reggel azzal kezdte a napot, hogy sorra kérdezte a kollégákat a fehér házról és Ravasz Jenőről, akiről még Pityu bácsi sem hallott, pedig ő igazán jól ismerte a környéket, mert születése óta itt élt, és még a régi világ utcaneveit is fújta. Amint közeledett a házhoz, elhatározta, bekopog, és Ravasz Jenő felöl érdeklődik majd, aki nem lakik itt. Óvatosan kanyarodott a kisboltnál, letámasztotta a biciklit és körbekémlelt. A fehér ház eltűnt. Ott volt a nagy szürke, szemben a sárga, balra a 68 szám. Tétován forgott, előbb jobbra, majd balra tekergette a nyakát, majd riadtan markolta a biciklit. Szédült és fémes ízt érzett a szájában, nevek, arcok forogtak előtte végtelen kavalkádban.  Özvegy Zatureckiné hajolt felé, szájából képregényként tekeredett a szó, mint rezes kígyó, Ravasz Jenő nem lakik itt!- sipította, és botját emelte.  Majd Cindarella táncolt elé, testszínű trikóján bágyadt pávatoll. Nem, nem lakik itt! – búgta érzéki hangon és kacéran megriszálta hátsóját. A bicikli hangos csattanással eldőlt. Puha ködbe csusszant minden.
Két hétig pihent táppénzen. Idegkimerültség, legyintettek a kollégák, és ő hálás mosollyal köszönte meg a kézfogásokat, mikor első reggel kissé sápadtan és megfogyatkozott orcával munkába állt.
A szortírozással kezdte, ujjai gyakorlott mozdulattal sorakoztatták a küldeményeket. Majd megállt. Később Kerekesné, aki közvetlen asztalszomszédja volt váltig állította, soha nem képzelte volna, hogy egy férfi ilyen magas hangon tud sikítani. Mire a mentő megérkezett már csak udvariasságból próbálták újraéleszteni. Szilvakék arccal feküdt a szemetes mellett, görcsberándult kezében gyűrött boríték, rajta a címzett. Ravasz Jenő, betűzte Kerekesné, és a huzat nagy dördüléssel becsapta az ajtót.