Dezsike és a röpke nyugati kábulat




Halkan szólt a tilinkó hangja a szelíd bürök bokrok alól azon az álmos, nyári délután. Az Aranysárkány ajtajában Puszi lankadó figyelemmel csapkodta a legyeket az aznapi újság kiszolgált példányával, majd kissé riadtan konstatálta, mint kenődtek meghatározhatatlan állagú péppé az izgága rovarok a Nép Hős Fiának tar koponyáján, pontosan a címoldalon lévő fényképén. Szeredi bácsi lelkesen dolgozott, azaz kissé megbillent fejjel, ám annál nagyobb elszánással horkolt egy sarki asztalnál, egyedül Nénnyuka volt éber, mondhatni teljes harci készültségben csörömpölt a mosogatni való tányérokkal a konyhán. Lezajlott a dolgozók ebédeltetése, legtöbben borsófőzeléket fogyasztottak fasírttal, meg tök lecsót, annak van nyáron az ideje. Berta elvtárs felesége meg a csirkemáj szagától diszkréten az asztal alá hányt, na, Lina, te bekaptad a legyet, dünnyögte együtt érzőn Nénnyuka. Ami történt, csak azért volt rendkívüli, mert fél éve külön éltek az urával. Borsos elvtárs jóízűen elfogyasztotta örök kedvencét, két adag grenadin marsot, sósan-borsosan, hiába mondogatta a felesége, Elemér fiam, egyszer a krumplis tészta lesz a hóhérod, abba fulladsz majd bele. Borsos elvtárs csak nevetett, és pártitkári minőségében kieresztett egy lyukat a nadrágszíján, majd kért egy adag lekváros fánkot Nénnyukától, ráadásként.
A maradék fánkot Nénnyuka Dezsikének szánta, aki, míg nagyanyja, özvegy Milicárné, Borsos elvtárs irodáját takarította délutánonként, tilinkóján szórakoztatva magát, beült a bokrok hűvösébe a kis téren.
-Az isten szerelmére, szóljon neki valaki- törölgette Puszi úr verejtékes arcát a söntésben- hagyja abba ezt a kornyikálást, mert feljelentenek minket csendháborításért. - Amúgy meg Borsos elvtárs hazament ledőlni, menjen szórakoztatni a kedves nagymamát az irodába-szólt hátra Nénnyukának, és óvatosan elhajtott egy legyet a nyitott szájjal bóbiskoló Szeredi bácsi homlokáról.
Dezsike így kiűzettetvén a bokrok paradicsomi hűvöséből egy méretes lekváros fánkkal megtámogatva átügetett a pártitkár elvtárs közeli irodájába. Cseri Béla, Borsos elvtárs sofőrje sportújságja menedékében békésen szendergett, és rövid, ám intenzív álmában vad kergetőzésbe kezdett főnöke titkárnőjével, aki szorosra gombolt köpenye alá láthatóan elfelejtett bugyit venni. Nem tudhatni, hova fajult volna az álom, ha Dezsike hangos csókolom kiáltással be nem dörrenti a kaput, így Cseri elvtárs védtelenül szakadt ki álma kéjes öleléséből és kis híján hanyatt esett székével a portásfülkében.
-Kent volna apád a lepedőre- mordult Cseri Béla Dezsike után, ami valljuk be, nem szép kívánság, de adott helyzetben teljesen érthető. A félbe maradt szexuális aktus nagyon is virgonc eredménye ez alatt irodáról irodára járt, keresve nagymamáját, ki hajlamos volt az ilyen fülledt délutánokat kis szunyókálással színesíteni. Ezt tette most is. Nincs ez nekem megfizetve, gondolta özvegy Milicárné, és visszeres lábait magasra póckolva óvatosan hátradőlt egy kényelmes karosszékben, az emeleti folyosó legutolsó szobájában.
Így történt, hogy Dezsike felügyelet nélkül először járhatta be az üres irodaépület minden egyes szobáját, kezdve a földszinti helyiségekkel, majd legvégül megállt egy kellő tiszteletet ébresztő paprikavörös, vastagon kárpitozott ajtó előtt. Borsos Elemér, oszt. vez.,  megyei pártszervezeti tikár, betűzte Dezsike tizenkét évének minden áhítatával, majd benyitott Borsos elvtárs szentélyébe. Illetve még csak a titkárnő, Abszolút elvtársnő birodalma volt ez. Sötétkék, kis csipkével diszkréten díszített köpenye lazán a székére vetve, Dezsike áhítatosan megszagolta, szegfű illat, gondolta és beleborzongott a gyönyörűségbe. Abszolút elvtársnő fiókjában, úgy, mint íróasztalán, példás rend uralkodott, egyik sarokban kölnivize, Krasznája Moszkva, főnöke ajándéka, egyenesen a távoli fővárosból, mellette kék tupírfésű, vasalt zsebkendő, írógépszalag és két gondosan összehajtogatott csipke bugyi. Egy pipacspiros és egy szilvakék, mindkettő friss szerzemény a Bugyi király által, de ezt Dezsike nem tudhatta. A sarokban kisasztalon kávéfőző masina, mellette tálcán csészék és aljak, formás kiskanalak a cukortartóban ágaskodva. Dezsike tiszteletteljesen beleszimatolt a kávéfőző kihűlt zaccába, büdös, gondolta fintorogva, hogy mit esznek ezen a felnőttek, és elindult, hogy felfedezze Borsos elvtárs szentélyét.
Az öreg írógép vicsorgó ebként uralta az íróasztalt, odébb vaskos akták, titokzatos számokkal és még titokzatosabb szavakkal. Ki-mu-ta-tás, terv-do-ku-men-tá-ci-ó, susogta Dezsike borzongva, és elragadtatva megsimogatta a Lenin szobor kopasz fejét. A falon szép színes plakáton Rákosi Mátyás bolyongott egy búzamezőn, arcán alvajárós mosoly, két keze áldást oszt a kalászoknak, mögötte kancsal munkásnő és ijedt arcú elvtársak. Dezsike óvatosan kicsavarta Borsos elvtárs töltőtollát, és kis szívet rajzolt Rákosi elvtárs homlokára. Szeretjük, úgy is mindig így mondja a tanító elvtárs, bólintott és nekiállt, hogy szétnézzen a szépen faragott irattartó szekrényben, ami a régi világban egy Nádasdy gróf szobáját volt hivatva díszíteni. Az egyik oldal polcain fűzött gépelt papírok, kis doboz radírral, tollak, sárga színű grafitceruzák garmadája, alább egy fekete irattartó, benne színes képes újság. Abban mindenféle nők, szőkék, barnák, feketék, a felöltözöttség és pucérság különböző fokozataiban. Az egyik, egy vörös hajú, esernyővel, esőkabátban, kalucsniban kezdte, majd két oldallal odébb csak az esernyője maradt. Az is összecsukva. Az anyja, álmélkodott Dezsike verejtékezve, ezt el sem hiszi majd a Stein Pubi nekem. A másik oldal üvegeket rejtett, különös formájú, színes címkés üvegeket, Ja-ma-i-ca Rum, Co-in-traeu, bennük illatos italok. Dezsike megforgatta őket, áhítattal vegyes kíváncsisággal, majd kiválasztott egy kicsi, karcsú üveget, melynek címkéjén vidáman kanyarogtak piros-fehér betűk, Co-ca Co-la. Höhö, még hogy coca, vigyorgott Dezsike és hirtelen bátorsággal lecsavarta a fém kupakot az üveg nyakán. Kicsi híja volt, hogy el nem hajította, mikor nagyot szisszent a markában, aztán megcsapta az orrát egy fűszeres, vaníliás illat. Kis ideig óvatosan szagolgatta, aztán nagy elhatározással belekortyolt. Édes volt, perzselt és égetett, szinte sziszegett az íz a nyelvén. Két nagy kortyban szomjasan leküldte, aztán nagyot böfögött. Berúgtam, gondolta, míg belerogyott Borsos elvtárs székébe, és könnybe lábadt a szeme. Ez kábítószer, talán ópium, merengett kéjesen, és próbálta felidézni, mit mondott Varjas tanár elvtárs a rothadó kapitalizmus ópiumáról, aztán hátrahajtotta a fejét.
-Dezsi, jaj, te Dezsi, mit csináltál te gyerek, ébredt nagyanyja jajongására, ki két ujja között tartva az üres üveget úgy rázta azt, mint a szomszéd foxija a lábtörlőt. Jaj, csak ki ne derüljön, most mit tegyünk a helyére, jaj, te, te, olyan vagy mint nagyapád, az is mindent megivott amit csak ért, oszt ez lett a veszte, hallgatta nagyanyja lamentálását, majd támadt egy ötlete.
A kávéfőzőt szétszedni egy pillanat műve volt, kicsit nehézséget okozott a zaccos, barna vizet itatóspapíron átszűrni, de végül az is sikerült, a kupakot rácsavarni meg gyerekjáték volt. Na, nézte özvegy Milicárné összehúzott szemmel a fény felé fordítva, jó lett ez, ha ilyen volt a színe igazándiból, szólt és megkönnyebbülésében pofon cserdítette Dezsikét.
Három hét múlva, egy különösen szomorú délután Borsos elvtárs egyet gondolt, és szekrénykéje kincsei közül kiemelt egy kis üveget, melynek piros-fehér betűi nevetve hívogatták. A fém kupak nesztelenül csusszant, a barnás ital fény felé tartva enyhén zavaros volt. Megszagolta, óvatosan belekortyolt majd diadalmas kiáltással tépte fel titkárnője ajtaját.
-Mocskos imperialisták! A nép kizsákmányolói! Kávés vízzel bolondítják a dolgozókat-szólt, és sürgősen kért egy kávét a titkárnőjétől.


Galambász Pero meg a selyemhernyók




Kezicsokoládééé - harsant a köszöntés kora reggel az Aranysárkány ajtajában, olyan hangerővel, hogy a süket Szeredi bácsi kiejtette a seprűt a kezéből. Megjött Pero, meghozta a galambokat, szólt hátra Puszi úr Nénnyukának, és már töltötte is a karcos fehéret, majd ráspriccelt a szódából.
Szerda reggel mindig így volt ez, korán reggel indult Pero a piacra szánt galambokkal, amiknek a legjavát leadta Nénnyukának, hadd legyen délre finom leves belőlük, mire jönnek a dolgozók ebédelni. Felhajtotta a spriccerét, abbbszoluttt, böffentett utána bocsánatkérő mosollyal Puszi úr felé, majd felkapva az öreg Csepelre, megcélozta a nagy-piacot  Piacos nap volt szerdán, messzire hömpölygött az izzadtság-, és fokhagyma szagú tömeg a lacikonyhák körül, hízott állú, pecsenyés orcájú kofák kínálgatták óbégatva portékáikat és vidáman csordogált a dinnyék mézes leve az asztalokon, a mámortól bágyadtan keringő darazsak örömére. Pero szerényen elfoglalta helyét a szélső sorban, majd lepakolta fűzfából font fedeles kosarát és kis torokköszörülés után rázendített: „Kezicsokoládééé, galambból szafaládééé!” Igen kedvelte a saját hangját, egészen másként hangzott a mondanivalója, ha a mondat végén levitte a hangsúlyt. Kis, lemondó csalódás rezgett ebben a kijelentésben, csepp bólintás az élet szomorú dolgaira. Ám rögtön ezután diadalmasan, ujjongva adta a világ tudtára, igen, bármilyen siralomvölgy is ez az élet, lám itt van Pero, és a világ legszebb galambjait kínálja eladásra. Nincs itt semmi baj, emberek. Ezért sűrűn váltogatta a hangsúlyt, hogy ne legyen unalmas a mondandója.
Pero minden muzikalitását a vályogvető sorról hozta magával, ahol hatodik gyerekként látta meg a napvilágot, s ahol minden purdé hamarabb tudott danolni, mint beszélni. Rossz nyelvek azt suttogták, az öreg Bátucky kegyelmes a kis Pero apja, de az anyja a sírba vitte az igazságot, hiába próbálta az öreg Sosáj kiverni belőle. Közben dúlt a háború, frontok jöttek, emberek mentek, aztán hogyan hogyan nem, egy szép napon a fiatal Pero meggazdagodott és házat vett a város szélén. Na, nem nagy házat, csak amolyan kis kerti lakot a barackosban, de csak ház volt az. Voltak, akik azt mondták, kincset talált az erdőn gombászás közben, más úgy vélte, gazdag szeretője van, de lehet, hogy Szeredi bácsinak volt igaza, aki úgy gondolta, Pero megtalálta Kollmann úr családi ékszereit, mikor felásta vályogért a család elhagyott kertjét.  Kollmann úr nem tiltakozhatott, mert az övéivel együtt odamaradt egy rossz hírű munkatáborban. Elég az hozzá, hogy Pero egy szép napon angol bajuszt vágatott Kuklis Tivadarral, a város legdivatosabb borbélyszalonjában, amivel Nénnyuka szerint kiköpött Jávor Pál lett, kockás inget és vasalt nadrágot húzott, majd fogta Polettet, a háború után kicsinyke munkára hurcolt patikus lányát és beköltöztek a kis házba, az eperfákkal határos barackosba. Polett szőke kisfiút abajgatott, egy felszabadító katona búcsúajándékát, de az ura úgy szerette azt is, mint később a sajátjait. Pero szépen megélt a galambokból és a földjéből, cifra galambház díszítette az udvarát, úgy burukkoltak és hajladoztak a háztetőn a keleti pergők meg bokharai dobosok, hogy gyönyörűség volt nézni s mikor Polett farát ringatva végigment a virágágyások között, az ura száját csücsörítve nézte a tornácról. Rendszerint kilenc hónapra ilyenkor újabb kisgyerek született. Boldogan éltek, mint a galambok.
Igen ám, de vannak emberek, kik a mások boldogságát irigykedve figyelik s igyekeznek belerondítani abba. Nagy Demeter, akit mindenki csak falábú Demeternek ismert, mert a háborúban ellőtték a lábát, és a felesége is elhagyta hamarosan, mert rongy ember volt, még két lábbal is, nap, mint nap végignézte, mint turbékol Polett Peroval. Demeter szomszédja volt Polettéknek, és selyemhernyó tenyésztésre szerződött a szövetkezettel, s mivel a legszebb eperfák hátul nőttek, a galambos Pero barackosának szélén, minden nap kibicegett egy zsákkal, hogy teliszedje eperfalevéllel a selyemhernyóknak. Levélszedés közben sok mindent lát az ember, ha nem vak, így nézte végig, mint oson a tengeriben Lesi sógor, és szedi tele zsákját a Pero földjén termett csövekkel vagy milyen vehemenciával öleli egymást egy párocska a közeli tisztáson. De mást is látott falábú Demeter, amint hazafelé ballagott Peroék kertje mellett, és belesett az udvarra. Polett könnyű kartonruhában hajladozott a virágok között és énekelt, mikor Pero mögé lépett és két karjával átfogta a derekát, majd feljebb csúsztatta két barna markát és gyengéden tenyerébe vette az asszony mellét. Úgy gurult Polett nevetése a kert felett, mint szivárványos üveggolyó, aztán elhalt, mert Pero magához rántotta és belecsókolt nevető szájába. Szemérmetlenek, lihegte fortyogó dühvel Demeter a deszkakerítésnek, úgy üzekednek, mint a szaros galambok, de a kép beleette magát a fejébe. Egy este, megleste az asszonyt, amint formás lábát mossa a kútnál, majd nem bírva magával, nehézkésen mögé lépett és szuszogva belecsókolt a nyakába. A pofon, amit kapott, örökre emlékezetes maradt, mert beszakadt a dobhártyája, és innentől fogva nem csak sánta, hanem fél fülére süket is lett. Pero egy seprűt kapott fel a zajra, kétszer fejbe csapta és röviden megmagyarázta, hova fogja dugni a nyelét, ha még egyszer meglátja a földjén Demetert.
Egyes elvtársak szabotálják a selyemhernyó tenyésztést, ezzel jelentős kárt okozva lendületesen fejlődő nemzetgazdaságnak, fejtette ki Borsos elvtárs nem titkolt rosszallással a következő pártgyűlésen, és falábú Demeterre sandított. Valaki szabotálja az eperfalevél szedést, ezért éhen haltak a selymet adó hernyócskák, kedves elvtársak, így csődbe ment a szövetkezet hernyótermesztő brigádja. A bűnösöket meg kell büntetni, és követeljük, hogy gyakoroljanak önkritikát, szólt és szúrós szemmel meredt Demeterre, míg lelkesen feldördült majd ütemesen csattogott a taps.
Két hét múlva jelentős változások történtek a település életében. Hallotta, újságolta lelkesen Puszi úr egyik este Nénnyukának az Aranysárkányban, Borsos elvtárs lányát felcsinálta egy cirkuszos, de ez semmi, falábú Demeter felköltözött a székesfővárosba portásnak és Pero selyemhernyó tenyészetet alapított a galambház melletti fészerben. Na, hála istennek, szólt nagyot sóhajtva Nénnyuka, és keresztet vetett. Legalább jó kezekben lesz a selyemhernyó termesztő brigád, mondta, majd óvatosan a polcra helyezett egy fényesre törölt poharat.




Borsos elvtárs esete a Halállal




Túl élete delén, megfáradva a párt szabta feladatok szüntelen kihívásaiban, Borsos elvtárs, a pártitkár, sorsa értelmén gondolkodott az Aranysárkányról elnevezett kocsma fényesre dörgölt sárgaréz pultjánál. Nagy csend honolt az ivóban. Puszi úr a poharakat törölte át nagy beleérzéssel, Nénnyuka, a vendéglő állandó és örök felhatalmazással bíró szakácsnéja éppen sztrapacskának való nokedlit kavart a konyhán, és csak egy öngyilkos hajlamokkal rendelkező légy billegett a söröscsap karmantyúján, mikor Borsos elvtárs sörére nézve felsóhajtott. Mi végre az élet, mi végre a sok strapa, a sok szenvedés a rendre érthetetlen és fafejű elvtársakkal, akik sokszor nem értik, mily pazar és gondtalan életfeltételeket van hivatva biztosítani nekik a párt. A sok megveszekedett kulák, akik zsíros vagyonukon kuporogva nem értik meg az új világ üzenetét. Csak harácsolnának, többet meg többet, ahelyett, hogy a közjóért beadnák földjeiket a szövetkezetbe, ahol hozzáértő kezek szorgos munkájával megduplázódna a termés. Ahogy azt a Fő elvtárs előrelátó gondoskodása ígérte. Mit kell abból olyan nagy ügyet csinálni, hogy a Szalma elvtárs tehene egy hét után megdöglött, miután elvitték a közösbe? Meg abból, hogy Hermann gazda vetőgépéről leloptak minden csavart és ott eszi a rozsda?  Mit óbégat Szerediné, hogy a termő szőlőtőkéit mind egy szálig kiszántották, mert rizsföldet telepítettek a helyére? És jönnek, csak jönnek az emberek hasonló butaságokkal, és ezeknek magyarázza ő, mi az osztályharc. A régimódi gondolkodás, elvtársak, szokta magyarázni a gyűlésen bóbiskolóknak, az minden fejlődés kerékkötője. Lám, a testvéri Szovjetunióból kell átvenni a jó példát, terem a gyapot, zsendül a rizs, mosolyog a narancs a fán. Jó nagy pofon az imperialista disznók pofájába.
És mégis, és mégis nőttön nőtt a nyugtalansága, ha végigment szolgálati Pobedájával a városon és meglátta az emberek szeméből feléje sütő gyűlöletet. Menjen templomba, Borsos elvtárs, gyónjon meg, tanácsolta a mindig feketében járó Macelkáné, a kis púpos takarítónő, aki az otthonát takarította. Két napig gondolkodott, mivel büntethetné meg Macelkáné tiszteletlen szavaiért. Még hogy templomba, ő. Azóta nem volt ügye istennel, mióta meg volt a barmicvója. Macelkánénak meg nem volt senkije és semmije, csak a vasárnapi templomba járás, míg el nem helyeztette a papot.
Hogy a Borsos elvtárs kedélyállapotában beálló változás mennyire aggasztotta Puszi urat és Nénnyukát, az onnan látszott, hogy az öreg szakácsné két egymást követő napon is grenadin marsot főzött, tudva, ez a párt első emberének kedvence. Jól megzsírozta, borsozta, ám Borsos elvtárs kedvetlenül tologatta a jó falatokat ide-oda. Nénnyuka estére összeült tanácskozni Puszi úrral, mihez kezdjenek már ezzel a szegény emberrel, hisz elsorvad itt a szemük láttára. Hagyják csak nyugodtan megdögleni ezt a népnyúzó disznót, szólt be egy borízű hang a ritkára eresztett redőny alatt az utcáról, ám mire Nénnyuka kilépett a seprűvel, hogy megegyengesse a hátán a fogadatlan prókátornak, csak futó léptek csattogása hallatszott.
- Küldjük el a Szőke Mimihez, hátha az megvigasztalja, mindig szerette a nagymellű szőkéket - mélázott Puszi úr, mire Nénnyuka mérgesen csapkodni kezdett a konyharuhával és azt mondta, borzasztó, hogy a férfiak mindig a micsodájukkal gondolkodnak.
- Inkább jósnő kéne ennek, nem hancúr-manci - seperte össze a morzsákat elgondolkodva Nénnyuka, majd másnap, ellentmondást nem tűrő hangon közölte Borsos elvtárssal, hogy délután négykor jelenése lesz a város jósnőjénél. Nénnyuka és Borsos elvtárs megboldogult mamája legjobb barátnők voltak egykoron, ezért a Nénnyukától érkezett utasítás mintha csak a mamától érkezett volna, ezért délután négykor a szolgálati Pobeda begördült Amadé Jolánka háza elé.
Jolánka kisasszony vénkisasszonyként küzdötte végig az életet, s olyan csúf volt, hogy szüzessége a nőkre végképp kiéhezett dicsőséges szovjet felszabadító hadsereg katonáinak sem kellett, bár ezt ő végképp tagadta.
- Amadé elvtársnő - szorongott az egérszagú kisszoba vedlett kanapéján Borsos elvtárs, -lássuk, mit hoz nekem a jövő - szólt, és virsliszerű ujjait szétterpesztve kinyújtotta tenyerét. Amadé Jolánka roppant kínban törte csúf kis fejét, mitévő is legyen, majd úgy döntött, hasonlóan régi dodonai kollégáihoz, homályban hagyja az igazságot. Elmélyülten tanulmányozta hát a fő elvtárs nyirkos tenyerét, majd kínjában kijelentette, Borsos elvtárs további életét egy hamarosan érkező telefonhívás lesz hivatva megváltoztatni.
Ez biztosan valami előléptetés lesz, dörgölte össze izgatottan tenyerét a város első embere, s míg otthonában gondosan ellenőrizte szépséges fekete bakelitből készült telefonja állapotát, már látta magát, amint személyesen a nép Hős Fia gratulál majd neki elévülhetetlen érdemeiért.
Ez alatt Borsos elvtárs irodájában zajlottak az ilyenkor délután megszokott események, azaz özvegy Milicárné bőszen takarított s csak igazán kis időre ment ki, hogy kicserélje a legújabb pletykákat a titkárnővel, ám ez a kis idő is elég volt Dezsikének, az unokának, hogy telefon betyárkodjon egyet. Dezsike értelme kicsit megsérült, mikor születése után a bábaasszony fejre ejtette, ám éppen elég esze maradt ahhoz, hogy felemelje Borsos úr telefonját, és tárcsázza rajta a város első emberének otthoni számát.
Borsos elvtárs két, igen nagy lépéssel ugrott a készülékhez és érzelmektől fátyolos hangon szólt bele.
-Halló! Itt Borsos Sándor elvtárs beszélek.
Dezsike reszelős kamasz hangja derűsen válaszolt.
-Halló! Szervusz, Sanyikám, itt a Halál. Hát hogy vagy kedves elvtársam?

Akik hallották, később egybehangzóan állították, hogy Borsos elvtárs valami nem emberi hangon üvöltött fel, és miután szétverte a telefonkészüléket, fejvesztve rohant ki a házból. Két napig vizes ruházták a szívét, kicsit reszketett a feje meg dadogott, de nagyobb baja nem esett. Később leszázalékolták, s Amadé Jolánka ámulva ismerte fel szavai teremtő erejét.

Abszolút elvtársnő





Egyes férfiak a lábuk között hordják az eszüket, mondta Nénnyuka fejcsóválva, mikor az Aranysárkány pultjánál kiszolgálta Tavaszi Benőt. A fiatalembert születésétől ismerte, s fürösztése közben gyakran volt alkalma megszemlélni az említett testrészt, lévén a kis Benő elsőszülöttje testvérhúgának. A gyermek apa nélkül nőtt fel, s kisgyerekként sokat betegeskedett, a csenevész fiúcskát sokszor megverték a nagyok, ám amint betöltötte a tizennégyet, a természet úgy döntött, behozza a lemaradást. Ez volt az az esztendő, mikor tizenöt centit nőtt egy nyár alatt, és meg tanult úszni a folyóban. Ez volt az az esztendő, mikor úgy lefejelte a városszéli kiserdőben a rosszhírű gyerekbanda vezérét, Cigány Tónit, hogy annak eltört az orra. És ez volt az az esztendő, mikor egy nap megleste a strandon Borsos elvtárs lányát és a barátnőjét, amint egymást kenegetik a női napozóban. Szép vastag deszkakerítés takarta el a női napozót a kíváncsi tekintetek elöl, ám ez a tény nem gátolt meg néhány ügyes kezű fiatalembert abban, hogy kicsi, ám használható lyukakat fúrjanak a bokrok takarta részeken.
Nem tudni már, hányadik nyarat leskelődte végig barátaival Tavaszi Benő, mikor egy nap beütött a mennykő. Nem, nem a gondnok uszította rájuk Adolf névre hallgató kutyáját, és nem is valamely felbőszült férj vagy apa ütött rajtuk. Egyszerűen megjelent a végzet Tavaszi Benő életében.
Mikor a megyei párttitkár először kapta elsózva kávéját, a dupla cukor helyett, s az eset két héten belül megismétlődött, tűnődve nézte öreg titkárnőjét. Borsos elvtársban akkor érett meg végképp az elhatározás, hogy nyugdíjazza Klárikát, mikor az tévedésből szeretője helyett a felesége számát tárcsázta neki, s ő az asszonynak suttogta a disznó szavakat, amiket kizárólag a szőke, hosszúlábú fodrászkislánynak szokott, mikor hetente kétszer ágyba bújtak. A jelöltek megszemlélése Borsos elvtárs feladata volt, s ő rögtön kiszórta a csúnyácska lányokat. Szeretem a szépet magam körül, szokta mondani, míg az asztalán álló kis Lenin-szobor fejét simogatta. A kiválasztott lány nemcsak a legmutatósabb volt az ajánlottak közül, hanem nagyon jó ajánlólevéllel is rendelkezett, ugyanis ilyen felelősségteljes munkakörbe csakis megbízható káder kerülhetett. Klárika pár hét betanítás után, amelybe az is beletartozott, milyen napokon és hánytól szokott Borsos elvtárs „kiszállásra” menni, valamint hány cukorral issza a kávét Széphalmi elvtárs a székesfővárosból, csak szuperlatívuszokban emlegette utódját. Abszolút gépír és abszolút a memóriája, valamint isteni kávét főz.
Így foglalta el helyét Abszolút elvtársnő a város, Borsos elvtárs valamint Tavaszi Benő életében. A kisasszony napközben illedelmes kontyot, ropogósra keményített fehér blúzt és sima szövetszoknyát viselt, ám ha délután edzésre indult a helyi női röplabda csapatba, fenekét verte karnyi hajfonata, és olyan szűk kartonruhába öltözött, mint az isteni Lollo. Immár szokássá vált, hogy a Rákosi Lányai röplabda csapat tagjai edzés után a helyi strandon lazítanak, legtöbbször a női napozó szigorú deszkapalánkja mögé bújtatva formás idomaikat. Aznap is így történt. Tavaszi Benő és barátai épp a medencéből tértek vissza, mikor a kis dadogós Mecki Vili, kit vigyázónak hagytak a plédeknél, izgatottan hadonászni kezdett. Új hús a női napozóban, makogta a kis veres fiú és megkezdődött a tülekedés a lyukaknál. Anyám…húúú…én még ilyet…,szálltak az izgatott sóhajok a bokorból és Tavaszi Benő, szemét hitetlenkedve a legnagyobb lyukra szorítva azt érezte, számára itt ért véget a világ.
Vagy itt kezdődik. Ugyanis innen fogva árnyékként követte Abszolút elvtársnőt minden meccsén, edzésén és egyébként is, minden létező alkalmat megragadott, hogy felhívja magára ideáljának figyelmét. A bemutatkozásnál tovább nem nagyon jutott, mert bár szép számmal akadtak jelentkezők, kik ugyanúgy becserkészni óhajtották Abszolút elvtársnőt, az hidegen fogadott minden bókot. Talán vőlegénye van, vélték a csalódottak és egyre fogyott a hódolók tábora. Ám Tavaszi Benő egy bulldog makacsságával kísérte lépteit és várta, egyre csak várta az alkalmat a nagy kiugrásra.
Egy kellően meleg nyári hétvégén a röplabda csapat a szomszédos város csapatát verte meg izzasztó küzdelemben, ami egyben a bajnoki cím megvédését is jelentette.  A lelátó ördöge, legvagányabb drukkere természetesen Tavaszi Benő volt, ki a nagy eseményre elkérte apja motorját, s legmerészebb álmaiban már látta magát a visszaúton, amint Abszolút elvtársnő mögötte kuporog, combjai átfonják csípőjét, elképesztő méretű kebleit a hátához préseli, amint karjaival jó erősen belékapaszkodik. Így, a győztes bajnoki meccs után szép esélye volt minderre, ugyanis Abszolút elvtársnő ragyogó mosollyal köszöntötte, ám a visszaútról más véleménye volt, el kívánt ugyanis tölteni társaival egy délutánt a helyi strandon. Gyerünk a strandra, sikongattak a lányok, s Abszolút elvtársnő mosolya maga volt a megtestesült ígéret, maga nem jön, Benőcske? A kérés teljesítésének egy aprócska akadálya volt, Tavaszi Benő nem számított strandolásra, ezért fecskéje otthon pihent a fiókban. A strand, hasonlóan minden ilyen intézményhez, nyár derekán tömve volt, lángos szagát hozta a szél, mindenre elszánt apukák spriccolták vadidegen anyukák haját és a röplabdás lányok viháncolásától volt hangos a medence környéke. Tavaszi Benő a partról bús mosollyal nézte vágyakozva Abszolút elvtársnő felszabadult pancsolását, s elképzelte amint a vízben, csak véletlenül, megsimítja derekát vagy mellét, aztán meg az út, hazafelé, motorral, ott a kis erdő mellett…. Veszíteni való nincs, határozta el, és merev lábakkal megindult az öltöző felé.
A kis, feszes tetra gatya, hála édesanyja mosótudományának, hófehéren villogott, s nem is történt semmi baj, mert Abszolút elvtársnő és a lányok nagy ovációval fogadták a medencében. Félórás pancsolás után, miközben, mintegy véletlenül, Tavaszi Benő átfogta derekát és lebomlott haját is segített feltűzni, dideregve másztak ki a lányok a vízből. De jól fog esni a napozás a pléden, csivitelte Abszolút elvtársnő, és Tavaszi Benő fantáziája beindult. Látta magát, amint napolajjal kenegeti gömbölyű vállát, s tenyere alatt felforrósodik a bőre. Na, most, gondolta, és egyetlen mozdulattal kimászott a vízből. Kis terpeszben megállt a medence szélénél, szemben a lányokkal és a nappal, és úgy gondolta, tart egy kis bemutatót izmai játékából. Csípőjén megtámasztotta karjait, majd szórakozott arckifejezéssel megugráltatta mellizmait, aztán combjait feszítette, s érezte, amint a nap jólesően felmelegíti. A hatás frenetikus volt, a lányok kigyúlt arccal, vihogva nézték, egyesek sápadtan és restelkedve, míg mások, köztük Abszolút elvtársnő, csillogó szemmel csodálták. Nincs itt semmi baj, gondolta Tavaszi Benő, addig a pillanatig, míg az úszómester oda nem lépett hozzá. Elvtárs, ha direkt áll itt és mutogatja mindenét a lányoknak, amije csak van, ahhoz nekem semmi közöm, bár közszeméremsértésért bevitetem, arra mérget vehet. De ha véletlenül nem tud róla, közlöm magával, hogy a fehér tetra gatyája olyan átlátszó, mint a papír, s ha két percen belül nem öltözik fel, rendőrt hívok.

Így történt. De abszolút jó napja volt. Esteledett már, mikor Tavaszi Benő motorján repesztett hazafelé. Kicsit megsütötte a nap, érezte, amint a vállain feszül a bőr, ahogy a két női kar szorosan átölelte a derekát.

Kútásó Putyi megdicsőülése




Mint rosszkedvű varjú gubbasztott az Aranysárkány kertjében Szende Putyi, s még az a feles sem tudta megvigasztalni, amit Puszi úr tett elé.
Putyi a keresztségben az Aladár nevet kapta, aztán oly sok honfitársához hasonlóan a háborúban fogságba esett, majd Szibéria kalandos vendégszeretetét élvezte pár esztendeig. Olyasféle áldásokban is részesült, mint fagyás a lábán, két ujjának csonkolása a bal kezén, s ha ez még nem lenne elég, az egészet megkoronázta egy kiadós tífusz, amiből felépült ugyan, ám belei betegsége miatt, nem tudott parancsolni a bélgázoknak, ezért lépten-nyomon puttyogott. Így kapta a nevét. Mindegy volt, hogy paszulyt főzött az asszony vagy tejbegrízt, minden nagyobb mozdulatát, örömét-bánatát halk pukkanások, gurgulázás vagy harsány trombitálás kísérte. A legjobban akkor érezte magát Szende Putyi, mikor biciklijét tekerve kisebb sorozatokat eresztett az ájerbe, s közben Dunajev Szabad szél című mesterművét fütyülte a ritmusra. Ezt csinálja utánam valaki, gondolta büszkén, és nem is értette, mikor az asszony egy nap bejelentette, hogy elhagyja. Ki tud a nőkön eligazodni, panaszolta pár hét múltán az Aranysárkány törzsközönségének, mikor Szeredi bácsi elújságolta neki, hogy volt asszonya összeállt a sarki fodrászatban dolgozó Kuklis Tivadarral, aki arról volt híres, hogy ha ivott visszafelé kezdte mondani a bibliát. Lett is ebből majdnem baj, de ez egy másik történet.
Elég az hozzá, hogy a hír hallatán Putyi megvadult, és malomkeréknyi bokrétával beállított a fodrászatba, ahol asszonya takarítónőként építette a szocializmust. Puszi úr később úgy hallotta, szegény Putyi le is térdepelt, ám eközben vigyázatlanul eldurrantotta magát, mire asszonykája rövid úton közölte vele, mit is csináljon a virágjával, majd elmondta, hogy két napja beadta a válópert.
Szende Putyi élete romokban hevert, napjainak nagy részét az Aranysárkány kerthelyiségében töltötte, a csíkos abrosszal megterített nagy asztalnál, a diófa alatt, ahová Puszi úr ültette ki, a többi vendég iránti figyelmességből. Nénnyuka külön köménymagos levest főzött Putyinak az Aranysárkány konyháján, bélirritációját kúrálandó, ám ő jobbnak vélte nemesebb párlattal erősítenie magát, ezért mindennap bevágott egy pár pohár vilmoskörte pálinkát. Még a pártitkár elvtárs is felfigyelt a mindig szomorkodó kútásóra, mert Szende Putyi messze a környék legjobb kútásójának számított, mielőtt ketté nem törte karrierjét a háború.
-Adjon munkát az elvtársnak - tanácsolta Borsos elvtárs a kocsmárosnak.
-Munkát, munkát, hát honnan vegyek neki kutat, - vakarta a fejét Puszi úr, mikor
 Szeredi bácsi közbeszólt. Egy ívású lévén Nénnyukával, amit az erősen tagadott, még emlékeztek rá, hogy Puszi úr megboldogult édesapja betemetett egy öreg kutat a telken, mikor megvette az Aranysárkányt.
-Hogy volna e kedvem?- nézett Putyi könnyben úszó szemekkel Puszi úrra, és örömében megeresztett egy légvédelmi sorozatot.
Kerek egy hétig tartott a készülődés az Aranysárkány kíváncsi közönsége előtt. A forgalom megduplázódott, újabb és újabb asztalokat kellett kivinni a zöldbe, mert az emberek látni akarták, mint keríti elő az elveszett kutat egy kútásó. Még Lídia kisasszony, a fakó orcájú vénlány is ott kíváncsiskodott, pedig neki nem akaródzott férfitársaságban forgolódni, mióta a felszabadító hadsereg katonái tiszteletüket tették a házuknál. Eleinte annyi történt csak, hogy Putyi le s föl vágtatott a kertben, benézett a bodzabokrok alá, és sikeresen megzavarta álmát a szomszéd Fortuberné veres kandúrjának. Majd magában beszélve és hevesen gesztikulálva óriási léptekkel bemérte a kertet keresztben és hosszában, egy barna csomagoló papíron mindenféle krikszkrakszokat ejtett, aztán zsíros kalapját feljebb tolva a homlokáról megállt az árnyékszék mellett, a földre mutatott és azt mondta:
- Itt van!
-Itt?- hüledezett Puszi úr ámuló szemekkel és már látta maga előtt a lerombolt budit, ám Nénnyuka és Szeredi bácsi csak összenézett és határozottan rábólintott, meglehet. Másnap reggeli után a kútásó kissé fakó, de tiszta gatyára vetkőzött, elvégezte utolsó számításait, beleszimatolt a levegőbe, majd határozott mozdulattal belevágta csákányát a földbe. A budi korhadt deszkafalai megremegtek, és délre szépen kirajzolódott a kút formás téglakávája. Az ivó közönsége, de különösen Nénnyuka és Szeredi bácsi egyre nagyobb izgalommal követték az eseményeket, s Nénnyukával életében először megesett, ami még sosem, kifutott a krumplilevese. Aztán eljött a pillanat, mikor mindenféle törmelék került a kútásó vödrébe.
-Megvan a kút- jelentette be ünnepélyes hangon Putyi és nagyot törölt izzadó homlokán. Az Aranysárkány közönsége tapsban tört ki, Borsos elvtárs elégedetten bólintott, Lídia kisasszony pedig szemérmes mosollyal átnyújtott egy törülközőt. Egyedül Szeredi bácsi és Nénnyuka arcán nem látszott felhőtlen öröm. Már esteledett, s a kútásó kibicek is szétszéledtek, mikor a vödörben nagyot koppant valami és a kiszóródó földhalomból előgurult egy koponya.
Puszi úr ijedtében beugrott Nénnyuka rózsakertjének közepébe, míg Putyi remegő kezeit magasba tartva mászott elő a kútból. Aztán előkerült Szeredi bácsi meg Nénnyuka, és elmesélték, miként verte agyon az első nagy háború idején az akkor még ifjú Szeredi Kázmér azt a veres katonát, aki egy este a fásszínbe szorította a fiatal és tündökletes szépségű lányt, aki Viola névre hallgatott, de most Nénnyuka ként dicsérik főztjét az Aranysárkányban.
-Öt téglát drótoztunk rá, még akkor éjjel- legyintett Szeredi bácsi,- majd beásattuk az új kocsmárossal a kutat. Csend volt. Csak Nénnyuka szipogása hallatszott.
-Igyunk egy pálinkát- szólalt meg Putyi síri hangon, és aprókat pukkantott. Megitták. Hallgattak.
-Márpedig itt kútnak kell lenni, ha a fene fenét eszik is, mert Borsos elvtársnak jelenteni kell- vakarta fejét elkeseredve Puszi úr.
-Akkor ezt a kutat itten beássuk és keresünk egy másikat- tolta előre állát szokatlan határozottsággal Putyi és már kora hajnalban munkához látott. Amint pirkadt, és az első érdeklődők feltűntek a diófa alatti padokon, Nénnyuka a betemetett kút helyére sebtében kis levendula bokrot ültetett, a kútásó meg gatyára vetkőzve kis vesszővel kezében szaladgált ide-oda. Lídia kisasszony is megérkezett, frissen sült vajas pogácsával kínálta a kútásót meg a kibiceket, majd helyet foglalt egy fonott székben. Közben Putyi, mint vérbeli vizsla, szagot fogott, aztán nem messze a diófától megállapodott, leguggolt, megtapogatta a földet, majd a jelenlévők csodálkozása közepette kis csipettel a nyelvére vett és megforgatta a szájában.
-Megvan - közölte diadalmas hangon, és soha nem látott tűz lobbant a szemében. Aztán csak ásott és ásott, míg soha nem érzett zamatú víz tört fel a hevenyészett gödörből. Meleg víz.
-Büdös víz ez, emberek- kiabálta megrökönyödve Puszi úr és valóban, a sárga, meleg víznek olyan szaga volt, mint a tíznapos kotlóstojásnak.
-Gyógyvíz lesz, ez kérem-billentette meg kalapját Szeredi bácsi, és Puszi úr már látta maga előtt a feliratot: Gyógyfürdő az Aranysárkányhoz. Messzi földről jönnek majd gyógyulni vágyó elvtársak, Nénnyuka kibővíti a konyhát és Szeredi bácsit beállítják fürdőmesternek. És dől a pénz!
-Mindenki a vendégem- ölelte szívére a világot a kocsmáros és az általános éljenzés közepette csontropogtató ölelésre magához vonta a nyakig sáros Putyit.
Öreg este lett, mire Putyi hódolói körében fáradtan, ám elégedetten, kissé remegő kézzel gombolgatta magán az inget, de a nyakával sehogy sem boldogult.  Ekkor Lídia kisasszony lépett hozzá.
- Megengedi, Aladár?- szólt s fénylő szemmel a nyaka köré fonta karjait.