Boldog új évet!




Kedves Olvasóim! Egymásért vagyunk! Várom, hogy olvassatok és remélem, Ti is várjátok, hogy írjak :))
Maradjon ez így, jövőre is!
Boldog új esztendőt kívánok mindnyájunknak!

A meggyfapálcás detektív






Ha a hídról végig nézett a városon, mindig elszorult a torka. Háta mögött úgy ragyogott a színház a kis téren, mint pihegő nagyasszony megannyi díszes párna között. Körben az Emke, a Pannónia, az Elite kávéházak örökkön kávé illatban fürdő, víg zsivajos tündérvilága, a virágos stukkók bókolása, szépasszonyok buja kacaja, szemeik gyémánt ékszereikkel vetekedő villanása, amint hosszú szipkáikból kábító füstöt fújnak. Újság lapjainak surrogása, és Feri úr, a főpincér mosolya, amint frissre cseréli a zsemléket a kis fonott kosárban. És szemközt a boltok, a hangyaként sürgő kereskedők birodalma, ahol csíkos napvédők árnyékában kifutófiúk ásítoznak, és ajtófélfának dőlve várják, hogy felszáradjon a vizesnyolcas a porban. Új áru érkezett, és jaj, ha a gazda lazsáláson kapja őket. De olyan jó így bambulni a Körös felöl fújó szélben, amely felkavarja a port és a lócitrom szagát, elvegyítve a hársak illatával. Ismerős konflisok csattognak a kockaköveken és rikkancsok árulják a Nagyváradot. Amott szemben, a Körös másik partjáról ide köszönt a Szent László templom tornya, jobbján méltóságteljesen terpeszkedett a városháza turul őrizte, velencei módit mintázó szép épülete.
Az én városom, simogatta végig tekintetével az épületek sziluettjét Kelemen András detektív, majd belépett az Arany Sas étterembe és átnyújtotta felöltőjét az elébe siető pincérnek.
- Mi újság, Janikám? Megjöttek már a többiek?
- Parancsoljon, méltóságod, szabadna a botját is – nyúlt az ezüst fogantyús meggyfa bot után a pincér, de Kelemen detektív mosolyogva lépett hátra.
- A botomat, azt nem. Tudod, hányszor mentette meg az életemet? Igaz, ahogy nekem a botforgatás tudományát ott Székelyhídon megtanította az öreg Szalacsi, annak párja nincsen. Fiatal korában még farkast is ölt vele, úgy beszélték. Én csak emberfarkasok ellen forgatom, de remélem, ölni mégsem kényszerülök vele – nézegette kedvtelve meggyfapálcáját a detektív.
- Olvastam az újságban, hogy múlt héten három szökött katonát is leszerelni méltóztatott az Úri utcában.
- Mit tehettem volna, éppen egy öreg özvegyasszony kapuját feszegették, mikor megcsíptem őket. Két suhintás, és már nem voltak olyan nagy legények. Háború ide vagy oda, rendnek kell lenni, erre esküdtem fel lassan már harminc esztendeje – mondta gallérját igazgatva a földig érő, díszes tükörben. – Ez az életem, Janikám, hogy szolgálom a városom rendjét.
- Talán megint kitünteti a főkapitány úr, mint négy esztendeje.
- Az más volt. Ott a bankot akarták kirámolni a gazfickók – igazította kézelője gombját és nézte mosolyogva a hajlott hátú pincért.
- De a váradiak meggyfapálcás detektívje résen volt és leleplezte a bandát, éppen a betörés közepette. Gerő Ármin főkapitány úr kitüntetése nem volt véletlen – hajtott fejet Jani úr, a pincér és megnyitotta a különterem ajtaját.
- A szokott helyen leszünk, ugye Janikám – kérdezte a detektív, majd választ sem várva belépett az ajtón.
 Odabenn csendes beszélgetés zaja keveredett pohárcsörgéssel, majd elkezdődött a „Balkéz” asztaltársaság rendes havi összejövetele. A századforduló éveiben határozták el segítő szándékú váradi polgárok, hogy társaságba tömörülve próbálják felkarolni elesett polgártársaikat. Kit szerény pénzösszeggel, kit ügyvédi tanáccsal vagy akár jó szóval támogattak. Kelemen András detektív érző szíve és nem utolsó sorban kapcsolatai révén jelentős munkát végzett az egyesületen belül, nemkülönben élete párja, Bende Erzsébet asszony, ki szintén Székelyhídon született. Ezért senki számára nem jelentett meglepetést, mikor az 1902-es esztendőben a „Balkéz” asztaltársaság egyhangú, titkos szavazással díszelnökévé választotta Kelemen András detektívet s erről az eseményről megemlékezendő, díszesen festett emlékpoharat ajándékozott neki. Aztán a háború kitörése utáni nehéz időszakban sajnálatos módon oly mértékben megszaporodtak az asztaltársaság feladatai, hogy tagjai megfeszített erővel dolgoztak az özvegyek, árvák és a háborús sebekkel hazaérkezők megsegítésén, élükön Kelemen Andrással. 
- Uraim – emelkedett szólásra Ertler Mór doktor, a társaság alelnöke – ma egy rendkívül megrendítő eset jutott tudomásomra. Egy palotai illetőségű kis cseléd, ki alig fél esztendeje szolgált városunk egy igen tiszteletreméltó családjánál, nos, ez a szerencsétlen gyermek szerelembe esett egy bakával. S ahogy ez már történni szokott, viselős lett. A baka, megijedve a felelősségtől, a hír hallatán elmenekült a lánytól, otthagyva annak kis cselédszobájában bajonétját. Tartva az esetleges felelősségre vonástól hiányos felszerelése miatt, ám félve a lány reakciójától, ha újra feltűnik, falubeli katonatársát kérte meg, menne vissza, kopogna be a lányhoz és kérné el bajonétját. Az jó szívvel megtette, amire kérték, ám nem számított az elhagyott szerető bosszújára, aki, mikor meghallotta a kopogást, azt hívén, hogy gyermeke apja tért vissza, egy csupor zsíros szódát öntött a katonatárs arcába, ki ettől rövid időn belül elvesztette mindkét szeme világát.
- Szörnyűség, tragédia – zúgtak az urak, míg Kelemen András egy papírra jegyezgetett.
- S mi történt a kis cseléddel – nézett fel közben a társaság titkára a jegyzőkönyvből.
- A gyermek jelenleg letartóztatva a közkórházban fekszik, ideglázban. Magam vettem fel az osztályra.
- Javaslom dr. Ignácz Salamon tagunk ügyvédi segítségnyújtását valamint jótékonysági gyűjtést szervezni a hamarosan megszületendő kisded számára – emelkedett szólásra az elnök, majd szavazásra kérte fel a jelenlevőket. A gyűlés folytatódott. Sok volt még a tennivaló.
- Kellemes az este, ahhoz képest, hogy szeptember végét írjuk - hajtotta fel gallérját Kelemen András. Isten áldjon, Janikám, majd jelentkezem- köszönt el a pincértől és kilépett a váradi estébe. Szerette a város esti arcát. A gázlámpák szelíd fénye fátylat vont a kis utcákra, macskák surrantak a kapualjakban, egy-egy késői járókelő léptei koppantak. Elgondolkodva ballagott át a hídon, majd megállt, nézve a Körös szelíd ezüstjén mint bújócskázik a hold fénye. Kisfiára gondolt, vajon minek örülne a kis Károly közelgő születésnapján, talán megveszi neki az ólomkatonákat meg az ágyút, amit a múltkor úgy nézett a Hegedűs-féle kirakatban. Na, majd ahogy futja, dörmögött magában félhangon, mikor a Bemer-tér felől részeg gajdolást hallott. Még időben ért oda, ahhoz, hogy lássa, amint egy bizonytalanul dülöngélő alak az Elite kávéház ajtaját rugdossa, majd nadrágját megoldva, levizeli azt.
- Megkérem, uram, hogy igazolja magát – lépett a katonaruhás alakhoz határozott léptekkel a detektív, majd megragadta a karját, hogy részeg imbolygását megfékezze.
- Dévald Fülöp segédjegyző, jelenleg szökött katona – hadarta az kásás hangon és megragadva bajonétját, Kelemen András felé döfött. Ő fürge mozdulattal engedte el támadója karját és hátra lépett. Meggyfapálcája gyakorlott ütéssel lendült és eltalálta a katonaszökevény kézfejét, majd megbotolva a járdakő szegélyben, egyensúlyát vesztve, hátratántorodott. Részeg bődüléssel és nem várt fürgeséggel lendítette bajonétját Dévald Fülöp és szúrt.

A földön fekvő Kelemen András meggyfa botján lecsúszott az első szúrás, és ő próbált lábra állni, ám nem maradt ideje. A bajonét vasa hidegen hasított a mellkasába, fájdalmat nem érzett, csak tompa ütést. Valami meleg buggyant ki a szája sarkán, mikor kiáltani akart, ám ekkor újra lecsapott a bajonét. Négyszer járta át testét a vas, s utoljára már nem is érezte. A holdat nézte, ott a fenn az égen, ahogy áttáncol a felhők fátylán és fennakad a templom tornyának cikornyás keresztjén.

A disznó, a lóden és a csendes éj





Volt még bő hat hét karácsonyig, azaz a fenyő-ünnepig, ahogy Borsos elvtárs előszeretettel emlegette, ám Puszi úr úgy érezte, ideje hozzálátni az előkészületeknek, mert szentestére meglepetést ígért a gyerekeknek.
Az Aranysárkány egyik törzsvendége, Lesi sógor, hízót ígért fű alatt Puszi úrnak, ha szerez rá kiutalást, aztán Nénnyukával előre megtervezték a karácsony esti menüt. Orja-levesről álmodozott Puszi úr, miközben a pult mögött állva fényesre dörgölte a poharakat, főtt húsról ecetes tormával, pirosan virgonckodó oldalasról, meg hurkáról, amiből illatosan omlik elő a rizs, majoránna és bors szagával ingerkedve. Nénnyuka töltött káposztáról is beszélt, meg sonkákról és tepertőről, amit jól be lehet majd osztani, nem beszélve a pár liter zsírról, ami remekül mutat majd ott a piros bödönben. Az Aranysárkány kosztosai is jól járnak, mélázott Nénnyuka, tódul majd a nép a fasírtra meg a sült kolbászra, lesz miből főzni tavaszig. Karácsonyra disznót vágunk, határozta el Puszi úr és hozzálátott a kivitelezéshez.
-Csak egy egészen icurka-picurka kis disznót - járult alázatosan Borsos elvtárs színe elé másnap engedélyért, ám a pártitkár elvtárs aznap reggel gyomorégéssel ébredt. Előző napon kiszálláson járt a titkárnőjével és hazafelé megálltak egy csárdánál, szóval eltelt az idő, a sofőr közben jót aludt a volánnál, aztán éjfél is elmúlt, mire hazakeveredtek. Zsíros volt a pörkölt vagy mi, de amint a vendéglős előadta elképzeléseit a káposztáról meg társairól, Borsos elvtárs agyát elöntötte a vér és akkorát csapott az asztalra, hogy a kis Lenin szobor kettőt ugrott.
- Nincs kiutalás, nincs disznó, nincs karácsony, legfeljebb fenyő-ünnep, és szóljon a titkárnőnek, hozzon szódabikarbónát - szólt és becsapta az ajtót.
-Márpedig lesz disznó, a kis Julcsika kolbászt fog enni, Karcsika meg fasírttal dobálja majd a verebeket - fogadkozott Puszi úr sötét ábrázattal és zárás után kis tanácskozást tartott a söntésben. A második pohár kisüsti után már együtt sóhajtozott Puszi úr, Lesi sógor, Szeredi bácsi, az öreg hentes meg Csere Béla, Borsos elvtárs állandó és mindenkori sofőrje. 
- A disznó megvan - tolta hátra tar fején a micisapkát Lesi sógor - de hogy hozzuk be faluról, hogy ne vegyék észre, ha megállítanak, töprengett. 
- Szekérrel nem lehet, azt feltúrják, még a zsákok alá is benéznek, autóval meg csak nem hozhatunk egy állatot- sóhajtott Csere Béla. 
- Dehogynem - szólalt meg csendesen Nénnyuka, és már másnap munkához látott.
 Lehozta a padlásról az öreg utazóládát és feltúrta. Volt abban minden, kifakult selyeming, molyette gyapjú mellény, színét vesztett nyúlszőrkalap meg egy viseltes ám mutatós lódenkabát, amin Nénnyuka elégedett tekintettel simított végig majd óvatosan vállfára akasztotta. Ez jó lesz.
Karácsony szent napjának reggelén kevés hó esett. Hideg van, hajtotta fel gallérját Borsos elvtárs, amint kilépett irodája ajtaján. 
- Csere elvtárs, maga szabad holnapig - szólt be a sofőrnek, majd önnön jóságától meghatódva elindult, hogy ajándékot vegyen a feleségének.
Ebben az időben pedig Lesi sógor odahaza éppen azon munkálkodott Puszi úrral meg Nénnyukával, hogy kevéske köményes pálinkát itasson a hízóval. De az nem akarta a jót, próbálkoztak tölcsérrel meg bögrével, de csak azt érték el, hogy jól megharapta Puszi úr ujját. Na, ittak a nagy ijedtségre egy kupicával, majd újra próbálkoztak volna, mire az asszonynak eszébe jutott, keverjék el a pálinkát egy kis kukoricával, hátha úgy elfogadja. Elfogadta, mi több, felhörpölt egyszerre fél liter pálinkát két marék darával, majd apró, halk röfögések után eldőlt. 
- Részeg disznó- kuncogott Puszi úr, és hozzáláttak hárman, hogy felöltöztessék a hízót.
A lódenkabát kicsit nagynak bizonyult, Nénnyuka, miután végig begombolta, ujjait gondosan a zsebébe tűrte, gallérját felhajtotta majd kackiásan a fejébe nyomta a kalapot, és azt mondta, kész.
Ekkor érkezett a Pobedával Csere Béla, és miután térdét csapkodva kiröhögte magát, együttes erővel beültették a disznót a hátsó ülésre, mellé Puszi urat, előre Nénnyuka került, és hajts, isten neviben.
Az úton semmi érdemleges nem történt, Nénnyuka halk imádkozását a hízó szelíd horkolása törte meg néha. A főtéren, a közlekedési rendőr nagyot szalutálva engedte őket tovább, majd a forgalmat irányítva lendületes mozdulattal elfordult.
Alkonyodott, mire bekanyarodtak az Aranysárkány elé, és a disznó bágyadt röfögéssel ébredezni kezdett. Aztán, amint a konyha felé cibálták, már visított is.
A ragyogó tisztára takarított söntés egyik sarkában szerény karácsonyfa állott.
- Gyerekek - kiáltott nagyot Puszi úr - Julcsikám, Karcsikám, gyertek hamar énekelni, itt járt a kis Jézuska!
„Mennyből az angyal, lejött hozzátok, pásztorok…” bőgte teljes hangerővel Puszi úr a konyha felé hallgatózva, egyik kezén Julcsika, szép kis masnikkal a copfjában, másik kezén a tágra nyílt szemű Karcsika, míg hátul a konyhán Nénnyuka meg Szeredi bácsi birkózott az elkeseredetten visító, lódenes disznóval. Rövid küzdelem volt.
Aztán hirtelen csend lett, kinn eleredt a hó és végtelen szeretet ömlött el a világon.

Keretbe temetve



félénk vonatfütty
 a váradi éjben
szíven üt a mára
nem maradó semmi
a kába évek
nyomorába veszve
hímporos
álom csak Ady
Léda mámorító  estje
hol a Pannónia meg
az Emke áll lesve
a percet mi elszaladt
sír sok címeres
cifra magány
éjjelente hant alatt
mereng és sírdogál
csontba merevült
sok száz atyánkfia
örvend a koldus
huzatos padon
ha meg kell halnia.