A tündér keresztgyereke



A Corvin-köz egy öreg bérházának bontása közben az egyik munkás egy régi hátizsákot lelt. Ócska, homokszínű , vastag vászon holmi volt, erős bőrszíjakkal. Megbontva a rozsdaette csatot, pár női ruha került elő,egy már jócskán foszladozó , kockás anyagból varrt rongybaba, melynek sárga pamutból fontak varkocsot és egy füzet. Egy fakó kék füzet, melybe ezt írta egykor egy kéz:

                                                                 VÖLGYI ÁGNES
                                                                         NAPLÓ

1956 október 1. , Bp.
Kedves Naplóm !
Az ember életében eljönnek olyan pillanatok, mikor meg kell állni, kicsit körülnézni, kicsit ünnepelni. Anya azt mondja, ez szentimentalizmus , de mikor legyek szentimentális, ha nem a 19. születésnapomon ?
Tegnap köszöntöttek és én annak örültem a legjobban, hogy Mama is feljött, a drága, a fájós lábával…Gyönyörű, színes csokrot kaptam, a kedvenc őszirózsáimból, csoda, hogy Debrecentől idáig kibírták.
Apa későn ért haza, szegénykém holtfáradt volt, nála csak a kohászok lehettek fáradtabbak, akiknek irodalmi előadást tartott. Ákos is felszaladt Emillel, bár szeminárium után voltak, kicsit fáradtan, jó volt látni és megölelni. A bátyám azt mondja, nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen fiút kifogtam, nem azért, mert az ő legjobb barátja…
Az este csendesen telt, rádiót hallgattunk. Minden napnak örülni kell, amit megúszunk baj nélkül .Vacsora után Mamához bújtam és ő, mint minden születésnapomon, most is elmesélte, hogy tulajdonképpen én kétszer születtem és valószínű, hogy egy tündér a keresztanyám , ő vigyáz rám. Én már csak homályosan emlékszem a történtekre, de anya is sokszor elmesélte azoknak a napoknak a történetét. 1944 decemberében történt, Budapest ostrom alatt állt, mi anyával vízért indultunk a sarokra. Engem beállított egy kapu alá, hogy bajom ne essen, míg ő sorba áll. A folyamatos ágyúzás közben beálló kis csendben mindenki igyekezett mihamarabb vízhez jutni, mikor a szomszédos ház találatot kapott. Anyát, ahogy később elmesélte, földhöz vágta a detonáció, mindenfelé por és füst szállongott, síró és kiáltozó emberek keringtek a romok között. Anya hisztérikusan a nevemet kiáltozta, mintha az az erő, ami elszakított tőle, pusztán a nevem alapján vissza is adhatna.A szomszédok fogták vissza, mert puszta kézzel esett a romoknak. Akkor éjjel megőszült az én édesanyám.
Két nap múlva találtak rám, a szomszédos ház szenes pincéje előtt ültem, kormosan és álmosan, egyik kezemben egy szelet lekváros kenyér, a másikban egy kockás rongybaba. Ő az óta is velem van, minden fontos vizsgámra magammal viszem, bár Gitta néha nevet rajtam. Azt hiszem holnap moziba megyünk, már adják az új Latabár filmet,  „Civil a pályán „ a címe. Remélem az éjszaka nyugodtabban telik, az éjjel megint elvittek valakit a házból.
Borzasztó, ami a világban történik, és szégyenletes, hogy ebből nem értek néha semmit…

Október 4.
Kedves Naplóm !
Ma benn voltam a tanszéken, bár a beosztást még nem sikerült megszereznem, mert a titkárságon óriási a fejetlenség. Ákos és Emil délután gyűlésre készül, és úgy látszik ma kétszer is mozizunk, mert délelőtt a fél évfolyamot elvitték a Csapajev filmre.
Anya aggódik apáért, mert már alig maradtak a régi kollégák közül, nem lehet tudni, kire mikor kerül sor. Emberek tűnnek el egyik pillanatról a másikra, a bizalmatlanság légköre rátelepedett az emberi kapcsolatokra, évtizedes barátságok inognak meg.
Holnap után temetik újra Rajkot és társait, mi is elmegyünk.

Október 5.
Kedves Naplóm !
Reggel korán beállított Gitta, se eleven se holt nem volt szegénykém, az éjjel elvitték a szüleit, míg ő a súlyosan beteg nagymamáját őrizte! Anya teát főzött, nyugtatgattuk, de magán kívül van, ami érthető.
Apa is belesápadt a hírbe, mert több,mint tíz éve már, hogy együtt tanítanak Samu bácsival, jó barátság fűzi össze a két családot.
Hajnalban jöttek, a három nyomozó átkutatta Samu bácsi íróasztalát is és találtak egy kézírásos Illyés verset. Öt percet kaptak, hogy vegyék a kabátjukat, még el sem köszönhettek.
Gitta itt lesz nálunk, míg ki nem derül, mi van a szüleivel. Apa felajánlotta, hogy megpróbál telefonon érdeklődni, de maga Gitta volt, aki lebeszélte erről, ne hozzon bajt ránk.
Tegnap apa mesélte, hogy az ünnepi irodalmi műsoron egy édes, copfos kislány csillogó szemmel elszavalt egy Zelk verset, de olyan lelkesedéssel, hogy maga Zelk is kétségbeesett.
„Te jó ég, ez a gyerek elhiszi!”-súgta oda apának. Meddig lehet hazugságban élni ?

Október 6.
Kedves Naplóm !
Rengeteg ember összegyűlt a Kerepesi temetőben, félelmetes volt látni, ahogy a tömeg némán, méltóságteljesen elvonul az ártatlanul kivégzettek ravatala előtt. A szónokok megújulásról beszéltek, ez mindnyájunk vágya, Szász Béla a sztálinista korszak temetéséről szónokolt. Rajk özvegyét szoros gyűrűbe fogta a sokaság, meg sem tudtuk közelíteni.
A temetés után a barátainkkal a Batthányi örökmécsesnél gyülekeztünk, ahol már több száz fős diákcsoportot próbált meg szétoszlatni az ÁVH, köztük láttuk régi „ismerősünket”,Schusztert, levitézlett DISZ elnököt. Gitta esküdni merne rá, hogy ő dobta fel a szüleit, mióta visszautasította a közeledését folyton számított valami megtorlásra, ezek szerint nem volt üres fecsegés a fenyegetése.
Először éreztem a tömeg mámorító erejét, a hasonlóan gondolkodók végtelen energiahálóját.
Aztán a  tér felől fegyveresek közeledtek futva és felszólítás nélkül lövöldözni kezdtek. A megriasztott tömeg kiáltozva menekült, alig tudtunk elvergődni a villamosmegállóig. Sajnos a villamosok nem jártak, de szerencsére senki nem igazoltatott minket hazáig. Itthon anyáék aggodalma már nem ismert határt, hallottak a lövöldözésről. Vacsora után leültünk megbeszélni a teendőket és bevallom, Muci néni neve is felmerült, mint lehetséges megoldás. A szüleim két part között őrlődnek, anya menne, menekülne miattunk, félti az életünket és a jövőnket. Emilnek még van egy éve az orvosin, ügyes fiú,mindenki szereti, csak egy hibája van, nagy a szája és anya egyfolytában csak ezért aggódik, félti, hogy bajba kerül. Anyám mindkettőnket imád, de Emilre úgy néz, mint elmaradt vágyai megtestesítőjére, mert anya nem tanulhatott, és „csak” tanár lett, míg Emil…Apa szerint én még csak tücsök vagyok, első éves bölcsészhallgató, attól tart, hogy ebben  a mai világban majd csak hegedűs leszek a hangyák között. Szegény apám, teljesen kiborult, mikor kiderült, kötelező lett a marxista-leninista tanszék…Hogy nevettünk Gittával, mit szólna nagyapám, ha élne, vitéz Völgyi Endre unokája marxista tanokat hallgat. Most már nincs nevethetnékünk. Ezeket az időket túl kell élni, ha lesz is váltás , nem is tudom minek örülnék jobban, csak remélni lehet hogy független , demokratikus kormány alakulna .

Október 10.
Kedves Naplóm !
Tegnap Gittával irodalomtörténetről jöttünk kifelé, mikor hirtelen hozzánk lépett egy fiatal, sovány , sápadt férfi és szó nélkül belénk karolva az első kapualj felé tolt bennünket. Mint kiderült, Gitta szüleitől hozott üzenetet, mindkettőjük ellen a vád államellenes tevékenység és felbujtás. Mindnyájan tudjuk, hogy ez mit jelent.Eleinte provokációra gondoltunk, de mikor kimondta azt a nevet, amin csak Éva néni becézte a lányát, az én barátnőm összeomlott. Eljön az iszonyatnak az a perce, mikor sírni sem tudsz, csak kihűl kezed-lábod és azt érzed, megdermed a szíved. Valahogy bevonszoltam egy presszóba és megitattam vele egy dupla feketét, a parkban  kitört belőle a zokogás, mire haza értünk már teljes apátiába merült.
Otthon anya nyugtatgatta, nálunk meghúzhatja magát, kivárjuk mit hoz a jövő.
Anya egyre többet emlegeti Muci nénit, ő a keresztanyja, kinn él Ausztriában és szerinte ha minden kötél szakad , hozzá mehetnénk, de sem apa, sem mi nem akarunk elmenni.Az én pedagógus édesapám rossz korban született. Ő igazi humanista ember, szerény ( anyu szerint élhetetlen ), nagy tudású, segítőkész és lovagias. Ő az , aki bármikor idézi Tacitust, minden növény latin nevét tudja és utolsónak száll fel a buszra. A diákjai imádják, mert szigorú ugyan, de igazságos. Örök optimizmussal tekint a jövőbe, elképzelése szerint a hit, az erkölcs és a demokrácia, ami megtarthat minden civilizációt és megállíthatja ezt a kis országot is a teljes erkölcsi és gazdasági romlás felé vezető úton.
Ákos megjárta Szegedet, a szülei jól vannak, az egyetemen is folyik a szervezkedés. Féltem őt, mert bátor, mert nagyszájú, mert olyan, mint apu. Ő a legnépszerűbb a tanszékén, jó orvos lesz belőle. Nagyon szeretem, mikor vele vagyok hercegnőnek érzem magam, minden sóhajtásomat lesi.Szörnyű, hogy ennek a Gittának nincs senkije...

Október 21.
Kedves Naplóm !
Nem is tudom hol kezdjem ,sajnos olyan eseménydús időket élünk. Apa részt vett a Vasvári Kör nagygyűlésén, ahol írásban rögzítették követeléseinket.Alakuljon új kormány új pártvezetéssel,a szovjet csapatok azonnali kivonulásával. A jelenlévők , több százan voltak az ország minden részéből, aláírásukkal ellátva petíciót fognak benyújtani holnap Gerőnek. Apa nagyon bízik az ENSZ-ben, szerinte Gerő és az oroszok nem mernek konfliktust kirobbantani, tartanak a nyugat reakciójától. Anyu erre csendesen azt mondta:" Amerika  messze van ."
Holnap nagygyűlést hirdettek az egyetemen.

Október 24.
Kedves Naplóm !
Felfokozott hangulatban gyűlt össze több ezer  ember tegnap a Petőfi szobornál. Egész családok jöttek el, egyszerű emberek, pesti srácok, munkások és egyetemisták, mind egy akaratban összeforrva. Többen táblákat tartottak, "Szolidaritást a lengyel néppel !" felirattal, mások fényképeztek. A szónok a Műszaki Egyetemről felolvasta azt a 16 pontos programot, amit a Vasvári Kör tagjai jóváhagytak. Mindnyájan éreztük, hogy nagy idők tanúi vagyunk
Aztán este 9-kor a tömeg egy része a Parlamenthez vonult, ahol Nagy Imre beszélt, míg mások a Dózsa György úton gyülekeztek és adott jelre nekiestek a Sztálin szobornak,  a gyűlölt zsarnok immár a földön feküdt és nem volt más, csak ledöntött ércdarab. A szabadságtól megittasult tömeg a Rádió épületéhez sodort minket, anyáék elszakadtak tőlünk a nagy zűrzavarban. Ami ezután következett, azt sohasem fogom elfelejteni.Olyan volt, mint egy rémálom. Állunk a sokaságban és egyszerre lövések hangzanak. Kerepelnek a a fegyverek, mindenfelé menekülő és kiáltozó emberek és ami a legborzasztóbb, nem tudjuk, ki lő és honnan , mert itt magyar gyilkol magyart, talán a szomszédját, talán a testvérét . Körülöttünk füst és por, a földön mindenfelé megcsonkított, vérző, drága, magyar testek . Gitta a karomat szorítja, szorosan egymás mellett fekszünk, egy pad alá bújva, ahová Ákos tuszkolt bennünket. A sötétben nem látok szinte semmit, árnyak kúsznak a homályban, amit látok, azt sem hiszem el, mert a testvérem a porban térdelve egy nyakon lőtt emberen próbál segíteni, akinek a  vére feketén csillan a sötétben és elkeveredik a földdel.Sikoltások váltakoznak dörrenésekkel, teljes a zűrzavar.Amott egy női hang könyörög segítségért, látom, amint Emil letépi magáról a kabátját és a hasára nyomva próbálja elállítani a vérzést. Gitta hangosan vacog mellettem, szinte önkívületben van.Aztán lassanként elcsitul minden, már csak szórványos fegyverropogás hallatszik és lassan már hajnal van, mire valahogy hazaérünk.
Kitört a forradalom !

Október 31.
Kedves Naplóm !
Folyamatosan érkeznek a hírek eltűnt vagy meghalt barátainkról, ismerőseinkről. Példátlan az a cinizmus és az a kegyetlenség, amivel ez a rendszer egymás ellen fordítja egyazon nemzet fiait. Jó hír, hogy Mindszenty bíboros kiszabadult és Budapestre tart.
Apáék szerint most a legfontosabb az ország függetlensége. A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a pártvezetés elfogadni látszik egyes pontokat a követelésből, talán kivonják a megszálló csapatok egy részét a fővárosból és a több párt rendszer visszaállítása is szóba került.Mindez derűlátásra ad okot, talán mégsem volt hiába való a vérontás.
Anya kenyérért indult, persze nehezen kapott. Azt meséli , többfelé látott szobrokra, oszlopokra akasztott emberi testeket, nyakukban tábla. A történelem és az igazság mindig utoléri a bűnösöket .
Az utcára továbbra sem tanácsos kimenni, a közlekedés bizonytalan, a boltok nagy része bedeszkázva. A házmesterné mesélte és anya is látta, hogy bevert üvegű kirakatok árukészlete érintetlenül bizonyítja a hogy ez egy szent forradalom és nem " a csőcselék ellenforradalma".
A két fiú a várost járja, hírekre éhesen, anya állandóan aggódik.A város több pontján kilőtt és felrobbantott tankok hevernek. Sok orosz katona is meghalt. Többek véleménye szerint, inkább erődemonstrációra készültek a bevonulással és nem számítottak ilyen méretű ellenállásra. Gittával benzines palackokat töltögettünk a szomszédos ház padlásán. Persze anyu tudta nélkül...

November 2.
Kedves Naplóm !
Határtalan örömünkre Nagy Imre tegnap kinyilvánította Magyarország kiválását a Varsói Szerződésből és ezzel gyakorlatilag függetlenné válásunkat is megerősítette !Sosem hittem volna, hogy megérjük ezt a pillanatot ! Úgy sírtunk, mint a gyerekek, összekapaszkodva, egymást támogatva. Talán végre lekerül a csizmasarok a nyakunkról és emberhez méltó sorsot kapunk a jövendőtől. 
 
November 3.
Kedves Naplóm !
Már több helyen kinyitottak az üzletek, az emberek megfényesedett arccal járják a várost, a bizakodás szemmel látható, bár tudjuk, a neheze még hátra van, sok munka vár mindnyájunkra.Délután a bátyámék kinn voltak és segítettek a halottak összegyűjtésénél. Nagyon megviselte őket. Sokakat névtelenül temettek, hevenyészett sírokba.Hónapok, talán évek hosszú sora fog eltelni, mire fény derül mindenre, ami történt.
Schuszter Feri is eltűnt, nem lepődtem meg ezen a híren, remélem, valamelyik lámpa -oszlopon lóg az a féreg.
Gitta egyre híreket vár a szüleiről, de sajnos még nincs hír felőlük.
Anya ünnepi vacsorát készített, az asztali áldásnál mindnyájan az országunkért imádkoztunk.

November 4.
Kedves Naplóm !
Azt hiszem, mindennek vége !!!
Megszakadtak a béketárgyalások, Malétert tőrbe csalták és lefogták. Hajnalban megindultak a tankok és az elkeseredett harc újra fellángolt.
Nagy Imre beszédét lélegzet visszafojtva hallgattuk, aztán a teljes bizonytalanság szakadt ránk.
Ellentmondásos híreket kapunk, anya sürgeti a menekülést. A házból állítólag már többen nekiindultak a határnak. Apa maga a nyugalom, szerinte még semmi nincs elveszve. Rendületlenül bízik a nyugati segítségben, bár ez a szuezi-válság miatt egyre kevesebb reménnyel biztat.
Délután Emil és Ákos lement, Gitta is velük van. Én is mennék, de anyuékat nem merem egyedül hagyni, megígértem bátyámnak, hogy  vigyázok rájuk. Most lehúzott redőnyök mögött ülünk , figyeljük a rádiót és hallgatjuk a fegyverek kelepelését.

Este fél 11.
Nemrég megjött Ákos és Emil, mindketten a végsőkig kimerültek és az átéltek hatása alatt vannak. Apa szótlanul hallgatta őket, amint az utcai harcokról próbáltak beszélni. A harcról, ahol ezek a drága fiúk és lányok utcáról utcára , fiatal vérük kiontása árán is ,próbálják védeni a várost a beözönlő tankokkal szemben, a harcról ,amit elkeseredetten vívnak az újkori hódító ellen, aki virágjukban tapossa el ezeket a fiatal életeket.
Emil felháborodva beszélt a kórházban uralkodó állapotokról, nincs gyógyszer és kötszer, a sebesültek ellátatlanul fekszenek a folyosón, teljes a káosz.
Kijárási tilalom van, felszólítás nélkül lőnek mindenkire, aki este 7 után kinn tartózkodik.
Anya sírva könyörög , hogy induljunk mihamarabb, de én tudom , hogy apa és Emil soha nem hagyná el ezt a földet...
Ami a legnagyobb baj, az , hogy Gitta eltűnt, Ákos látta amint egy kisebb csoporthoz csatlakozott, de eddig még nem jött haza.

November 7.
Kedves Naplóm !
 Tegnap megtalálták Gittát. A Corvin-köznél esett el. Akik látták, azt mondják, nem szenvedett, fejlövést kapott.
Óvodás korunk óta barátnők voltunk. Velem osztotta meg minden titkát, olyan volt, mintha a testvérem lenne, néha a húgom, mikor a rengeteg szőke haját copfba fontam, és együtt vihogtunk a fiúkon, máskor a nővérem, mert neki vallottam be, hogy szerelmes vagyok Ákosba és az övé lettem. Látom magam előtt, szeplősen, hunyorog és rám nevet kinn a strandon. És látom a piros sapkájában, piros orral és könnybe lábadt szemekkel, mikor korcsolyázunk kinn a Ligetben. Nem tudok sírni, mert nem hiszem el, hogy nincs többé.

November 8.
Kedves Naplóm !
Sebtében, a félhomályos padláson kuporogva írom ezeket a sorokat.
Hajnalban felhívott minket apa egy tanártársa. A fél tanári kart már elhurcolták, csoda, hogy mi még itt vagyunk.Ők már megszervezték a menekülést, estére jön értük a teherautó, nekünk is lesz helyünk. Azt tanácsolta, addig húzzuk meg magunkat valahol, mert itthon keresni fognak.Anya kétségbeesett, mert a Ákos és a bátyám még nem ért haza, el sem tudom képzelni, hogy fogjuk értesíteni őket...
Gyorsan összedobáltuk kis batyuinkat. Csak a legszükségesebbet!- hajtogatta apám szürke arccal. Éveket öregedett pár óra alatt. Anyám a kialvatlanságtól kék karikás szemekkel egyre az ajtót figyelte. Léptektől tartott és lépteket várt.
Némán, torkunkban dobogó szívvel léptünk ki az ajtón, mely mióta az eszemet tudom, az otthonomat jelentette.Apám szórakozott arccal fordította el a kulcsot, majd mikor megérezte a pillanat groteszkségét ,elfutotta a könny a szemét . Még sosem láttam sírni apámat...

Most itt ülünk, öreg ládák és poros kacatok között, anyám imája elkeveredik a géppuska -ropogással. 
Csak azt nem tudom, hogy Isten melyiket hallja meg előbb.   

Vannak napok



Vannak napok, mikor szeretlek.
Rőt ágyra dőlve elheverednek
régi sérelmeim, fullasztó percek,
s míg kihűlt szívemben dühösen
járkál a csend, azon kapom magam,
vannak napok, mikor szeretlek.

Vannak napok, mikor szeretlek.
Galaxisunk bíborán ártatlan gyermek –
csillagok  friss holnapot teremtenek,
s míg jóságukba gubózva fázós lelkem
melengetem, a szemed felel,
vannak napok, mikor szeretlek.

Tökéletlenek



Jégburok fedte a fákat. A hó kéken villogott. Tompán csilingeltek az ágak a szélben, mikor kiléptek a kisváros pályaudvaráról. A Bácsi messziről integetett, kis pocakos alakja nehézkésen döcögött feléjük a tömegben. Fázós varjak gubbasztottak az ágakon és némán nézték, míg a Fiú bepakolja a bőröndöket. Az öreg autóban akadozott a fűtés, azaz nincs, nevetett feléjük az öreg. Fáztak. A hátsó ülésen kuporogva szorongatták egymás kezét, nézték, amint a dombokon piszkosszürkén terpeszkednek a fenyők és útközben a Lány arra gondolt, életében nem látott még ilyen szomorú várost.
A lámpánál pirosat kaptak, s várakozás közben pár suhanc hajolt a szélvédőhöz. Egyikük, piros baseballsapkáján kék csillaggal, szivaccsal maszatolt a Fiú felőli ablakon. 
- Nem kell, takarodjatok - hadonászott a Bácsi. A Fiú pedig, jobbjával képzeletbeli fegyvert formálva a baseballsapkásra lőtt. BANG-BANG-BANG! Aztán kacsintott és ráfújt a fegyver csövére. 
- Tökéletlenek, legyintett a Bácsi gázt adva, s a csikorgó gumik elől félreugrók egyike egyezményes jellel mutatta, mi a véleménye a kocsiban ülőkről. 
- Sok a munkanélküli, ezek a gyerekek nem rosszak, csak tökéletlenek, nincs, aki megnevelje őket.-  Csak az utca-  mondta a Bácsi, míg óvatosan ráfordult a domb tetején álló házhoz vezető útra. A meredek, szűk utat betakarták a fenyők, s míg döcögve kaptattak felfelé, fekete fenyőágak súrolták kétfelől a kocsit. A ház szélesen terpeszkedett a tetőn, valaha nyaralónak épült, körbeüvegezett teraszszemei felragyogtak a hirtelen kisütő napfényben, alatta pincelabirintus
- Hogy sose találjam tavasszal, amit ősszel levittem- kacsintott a Bácsi, míg kivörösödve, szuszogva megmászta a teraszra vezető pár lépcsőt. 
- Isten hozott benneteket- csörgette kulcsait az öreg, s benyitott a masszív faajtón. Körülöttük mindent elárasztott a fény, csak lent völgyben lapult ködben a város. 
- Szép, mondta a Lány, és hidegtől pirosra csípett orrát a Fiúéhoz dörgölte.  Szobájuk a városra nézett és első este, mikor a bőséges vacsorától és a cserépkályha melegétől elpilledve az alattuk hunyorgó fényeket nézték, a Fiú a baseballsapkásra gondolt. 
- Jó ez a csend - nézett fel rá a Lány mosolytalan arccal és lehámozta magáról a pulóvert. A szája meleg volt.
Másnap ragyogó napsütésre ébredtek. 
- Pompás időtök van egy kis sétára- mosolygott a Bácsi a reggelinél és házi vajat kínált a Lánynak. Teát ittak, rummal, és hozzá sonkát kanyarított a Fiú, meg vastag házikenyeret. Sokat nevettek a régi történeten, mikor a Bácsi nősülni akart, de elaludt az esküvő reggelén. 
- Erre iszunk-  töltötte újra a poharakat a Fiú, és az öreg hátát csapkodta. A Lány mézzel figurákat rajzolt a vajas kenyerére és alig figyelt, mikor a Bácsi az orvvadászokról beszélt. Hogy így karácsony előtt sokan raknak ki csapdákat, de az ő erdejét ne dézsmálja senki. A rumtól harcias lett, kis gombszeme fémesen csillogott, míg az emeletről lehozta az öreg Walther PP-t. 
- Íme, egy jó barát, mely sosem hagyott cserben-  szólt és áhítatosan megcsókolta a pisztolycsövet. - Két hétig lapultam a pincében, mikor átment rajtunk a front, én meg ő, és túléltem-  motyogta kásás hangon és kacsintott. 
- Talán induljunk, szólt a Lány, és magára kanyarította kabátját.
Kinn vakított a fény. A száraz hidegben füstként gomolygott a leheletük. Egy darabig az úton mentek, a fagyott hó üvegként pendült a lábuk alatt. Az erdőben ünnepélyes csend volt és félhomály. Mint egy halott templomban, gondolta a Fiú, és visszafojtotta a lélegzetét. 
- Nem szeretem a téli erdőt-  markolta szorosan a kezét a Lány és húzta magával vissza, az útra. Pedig szép, akarta mondani a Fiú, mikor meglátta őket. Öten voltak. A baseballsapkás éppen egy őzet vágott ki a hurokból. 
- Gyere-  susogta lila ajkakkal a Lány, és futni kezdtek. A város határában piszkos köd takarta a napot.
 - Csak nem ijedünk meg pár gyerektől-  fújt mérgesen a Fiú és visszanézett. Az erdő hallgatott.
Pár nap alatt bebarangolták a környéket, megtalálták a félig befagyott patakot a völgyben, megmászták a fából ácsolt roskatag kilátót a domb túlsó végében és meglestek egy vaddisznócsaládot, amint élelmet túrt a hó alól. Szilveszter napjának reggelén arra ébredtek, hogy erős szél csapkodja az ablaktáblákat. 
- Ma alighanem áram nélkül maradunk-  keresgélte a Bácsi a régi viharlámpákat, és gyertyákat készített a szobákba. - De legalább telihold van. Ilyenkor a legszebb az erdő!
-  Milyen romantikus, csak te, én meg a gyertyák-  kuncogott a Lány és kibontott hajával végigcirógatta az ágyon heverő Fiú arcát. Hideg sültet ettek, és hallgatták, amint a szél sikong a kéményben.
 A szél délutánra sem csendesedett, s amint az ablaknál állva a völgyet nézték, a város hirtelen sötétbe borult. - Kezdi már-  göcögött az öreg- ilyenkor kipurcan a villanytelep és kuksolhatunk a sötétben. A szilveszteri vacsorát ünnepélyes gyertyafénynél ették végig, a Lány kipirult a bortól, kibontott haja arcába borult, alatta parázsként villogott szeme. Minden pohár előtt tósztot mondtak. Sok tósztot mondtak. Még nem volt éjfél, az öreg katonaindulókat gajdolt, s a Fiú zagyván énekelt vele.
Az üvegcsörömpölést a Lány hallotta meg, s amint gyertyájával az ablakhoz lépett, beleszorult a kiáltás. Árnyak álltak a havon a ház körül, s egyikük újra karját lendítette, majd beverte a terasz másik üvegablakát. - Na, csak semmi, ne ijedezzetek- botorkált a Bácsi imbolygó gyertyafényben-  csak szórakozni akarnak, de én megmutatom nekik, mi az igazi szórakozás. Az emeleti lépcső felé indult, dobogás hallatszott, majd elhaló káromkodás és kuncogás, ahogy nagy robajjal legurult. Majd csend. A Fiú viharlámpáját magasba emelve lépett ki a ház elé. 
- Gyertek csak-  motyogta és jobbját pisztolyként emelve az árnyakra lőtt. 
-BANG- BANG-BANG! Aztán ráfújt a pisztolycsövére. 
- Gyere már be- cibálta iszonyodva a Lány és érezte, amint a könnyei átnedvesítik inge elejét. A következő dobás óriási csörömpöléssel betörte a nappali ablakát és a szél elfújta a gyertyákat. A sötétben a Bácsi nyöszörgése hallatszott a lépcső felől s vad lobogással táncoltak a függönyök. Aztán váratlan robajjal kinyílt a nehéz bejárati ajtó s a Lány sikoltozni kezdett. A pince, hallotta a Fiú motyogását és rohantak. A nehéz csapóajtó hangtalanul nyílt, s a retesz olajozottan csúszott a helyére. A Lányt néma zokogás rázta, amint fagyos kezekkel kapaszkodott a Fiúba. 
- Szaros kölykök, ezek csak szaros kölykök -  sziszegte az váratlan indulattal, s megindult a csapóajtó felé. -- Nehogy felmenj-  dadogta a Lány, és ekkor sikoltozást hallottak. Van itt egy nő, futott át a Fiú fején, egy nő van itt a házban, és ezek elkapták. A kis rohadékok. Csend. Majd léptek. Nyikorgó padlódeszkák. Csend.
Mintha évek óta álltak volna ott, remegő, tapadós hideg verítékben összeölelkezve. Aztán a Lány megszólalt. - Menjünk fel. Most. Elmentek. Érzem. Lemegyünk az erdőn át a városba és segítséget hívunk. 
Kicsit vártak a felnyíló pinceajtó takarásában, míg szemük megszokta a sötétséget. A nyitott bejárati ajtón bezuhogott a holdfény. Az emeleti lépcső aljában a Bácsi ült, szeme helyén két sötét üreg, kis tokája fültől fülig hasítva. Reszelős lélegzettel készült sikoltani a Lány, ám a Fiú keze kapocsként fogta a száját. Ringatta. Magához szorítva. Nem tudni mennyi idő telt el, a Bácsi jobb lábát épp elhagyta a holdfény, mikor elindultak. Körben üvegként csillogtak a fák. Elült a szél. A Lány kábultan, fél lábán papuccsal botladozott, s verítéktől nedves inge hamarosan hátára fagyott. A keskeny úton keményre fagyott hó recsegett a lábuk alatt, s egy nagy fenyő alatt, egy irtásnál, megálltak pihenni. 
Igaza volt a Bácsinak. Ilyenkor a legszebb az erdő. Ezüst fényben ragyogott minden. S amint a baseballsapkás fiú társaival némán kilépett a holdfénybe, felszikrázott késén a fény. Lent aludt a város. Az erdő hallgatott.


Mikor még



Mikor még azt hittem,
minden rendben.
Mikor még hittem
a szemedben.
Éltem, bíztam
a kimondott szóban,
nevetésben, álmodó jóban.
Mikor még hittem,
hogy semmi sem drágább,
mint egyfelé menni
és sosem lesz álság
a szóban, a csókban,
az egyszer volt jóban.
Mikor még hittem,
az szép volt.
Valóban.


A szürke (zoknik) ötven árnyalata




Kinn zuhogott. Félálomban hallgatta az eső csendes suhogását és tervezgette a napját. Ma korán megfőz, míg a férje el nem indul, had vigyen frisset ebédre. Ha elment, utána nekiáll és lefesti a csöveket a fürdőszobában, már hetek óta tervezgette. Talán eláll az eső és felszárad a fű, akkor gyorsan végigszalad fűnyíróval a kerten, ne maradjon hét végére a férjének. Sokat dolgozik, szegény mindig fáradt, legalább így segítsen, ha már egy ideje munka nélkül kénytelen élni. Sok a pályázat, macerásak az elbírálások és mostanában amúgy is mindig ingerült. 
Hány éve is, pergette fejében az éveket, mikor először összefutottak egy barátjuknál. Az együtt járás felejthetetlenül szép évei, a mesebeli esküvő, mikor mindketten fülig pirulva fürkészték egymás tekintetét a pap előtt. Holtomiglan, holtodiglan, bajban, betegségben és örömben, hallotta magában a fogadalom szavait és látta a kis köpcös pap meghatott tekintetét. Az első reggeli együtt ébredések mámorító csodája, mikor első pillantása a másikat kereste, keze öntudatlanul indult felé és csókokba fulladtak reggelek-esték. A gyerekek születése, gyarapodása, amint ráncos kis arcukban egymás tekintetét, fejformáját vélték felfedezni. Régi karácsonyok meghitt estéi, mikor a vendégsereg és a gyerekek után csak ők ünnepeltek, a kettőjük külön, bújós ünnepét. Talán a megszokás teszi, hogy kicsit megszürkültek a hétköznapok, bár ő ugyanolyan örömmel pirul bele, a másik érkezésébe. És mégis. Valami megváltozott és ezen az ő figyelmessége, gyengéd kérdései sem tudnak változtatni. Hét végén pihenünk, és nem csinálunk semmit, határozta el. A kedvencét főzöm és délután majd egy filmet nézünk, mint régen, mosolygott magában, és a férje felé fordult. Az ágy másik feléből halk, ám egyenletes horkolás hallatszott, közbe-közbe apró szellentésekkel. Aha, ébredezik már, gondolta, közben jólesően megnyújtózott a takaró alatt és élvezte, amint lába finoman megcsiklandozza a másik talpát.
-Na – horkantott nagyot élete párja – mit hülyéskedsz, tudod milyen érzékeny a talpam így reggel.
-Tudom - kuncogott az asszony és gyengéden átölelte, majd végigsimogatta a takaró alatt.
-Kérlek, ne, ma nehéz napom lesz, pláne az eső is esik, ahogy hallom- dörmögött a férfi és nagyot nyújtózott, aztán mellkasát vakarászva kikászálódott az ágyból. Hasát behúzva nézegette magát a hálószoba tükrében és izmait ugráltatta. Nem is rossz, gondolta elégedetten és a délutánra gondolt.
-Már nem esik, és csodaszép napunk lesz- kémlelt ki az asszony a kert felé, kiengedte a macskát és hozzáfogott beágyazni.
-Neked, lehet itthon csodaszép lesz, drágám, de nekem bolondok háza. Két határidős munkáért jönnek, amihez még hozzá sem kezdtem, aztán ha megint bejön valaki csak beszélgetni, már téphetem a hajam, mert borul az egész napirendem. Tegnap is lefagyott az operációs rendszer és maradhattam túlórázni.
 Persze, mosolygott az asszony magában, míg a kávét főzte, mert ti férfiak sokkal szószátyárabbak vagytok, mint mi. Meg a hülye munkamániások. Tetszik, nem tetszik, így van. Fürge kézzel kente a kifliket és tálcára rakta a kávés csészéket.
-Kész a reggeli, szívem!
A férfi derékig a szekrényben kotorászva bosszúsan hátrafordult.
-Ki van vasalva a kék pólóm? Tudod, az, amit a karácsonyra kaptam. Nem találom, olyan kupi van itt- dörmögte vádló hangon és tehetetlenül állt kezében egy-egy ruhadarabbal, közben gatyák potyogtak a lábához.
-Azt hittem, az kimenős, nem kár befogni az irodába? –csodálkozott az asszony és óvatosan berakta a ruhákat. - Persze, hogy ki van vasalva, mindegyik ki van, csak ne gyűrd össze, kérlek. Vigyázz, rá ne lépj a gatyáidra, majd én összeszedem- tolta arrébb a férfit
-Munkába jó lesz ez a fekete, de úgy megizzadtam tegnap is a nap végére, hogy utáltam a saját szagomat. Átöltözöm zárás után. Tedd oda dezodoromat is. Elnézek az egyik barkács áruházba, kell vegyek pár dolgot.
-Megint? Hát nem tegnap voltál, túlóra után?
-Látod, sosem figyelsz, csak akartam menni, de összefutottam egy ismerőssel és kicsit elbeszélgettük az időt. Zoknit merre találok?
-Zoknit? Hát a helyén- intett az asszony és próbált vissza emlékezni az előző estére, mikor élete párja zavartan mentegetőzve megjött azzal, hogy bejárta az egész áruházat és csak a kasszánál vette észre, hogy otthon felejtette a pénztárcáját. Elég szar kifogás, jutott eszébe újra és vállat vont. Most túlórázott vagy ismerőssel találkozott? Nem fontos, legyintett magában és dobozba rakta az ételt. A szobából szentségelés hallatszott.
-Most mond meg nekem- borított ki a férje egy mozdulattal egy halom párba hengergetett zoknit a fiókból az ágyra. - Miért nem lehet ezeket normálisan párba rakni? Színt a színhez, vagy túl nagy dolog?
-Nem értem, miért vagy dühös- kezdte az asszony szelíden- van itt fekete, sötétkék, világosszürke, sötétebb szürke. Mi a baj?
-Az, hogy ez a pár például felemás. Ez szürke ugyan, de egy árnyalattal sötétebb, mint a párja, amivel összeraktad. Látod, ugye? Az meg majdnem egyforma, de egy kicsit mégis világosabb szürke. Ezt így nem lehet felvenni- dobta az ágyra. Nem fogok hülyét csinálni magamból!
-Na és- nézegette a nő a világoson a zoknikat- ki a fene látja a farmerod alatt, hogy milyen árnyalatú szürke van a lábadon?
-Tessék, ez meg fekete sötétszürkével összerakva. Nem értem, hogy lehetsz ilyen figyelmetlen. Kérlek, rakd ezeket rendbe, az idődből kitelik, nem?
-Jó, jó, csak ne húzd fel magad. Itt a reggeli, egyél drágám, ne menj el éhgyomorra.
A férfi kilépett a napfényben úszó teraszra és ránézett a hőmérőre. Hőség lesz ma is. De majd kibírja. Eltelik gyorsan a nap. Aztán várja a NŐ. A régi-új szerelem, akivel épp egy hónapja futott össze. Izgalmas volt mindig rá gondolni, miközben az asszonyt ölelte. Heteken át eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha felhívná. Csak úgy. Tegnap felhívta. Ma is felhívja, igenis felhívja. És elhívja kávézni. Aztán majd lesz, ahogy lesz. Mindjárt ötven és igazán megérdemel egy kis izgalmat, hogy kipróbálja magát, mennyit ér még a piacon. Olyan szürke lett az életük. Izgalmában nagyon nyelt és a szobában motozó feleségére sandított.
-Találtál egy pár normális zoknit vagy itt ácsorogjak estig?
-Tessék, egy pár vadonatúj szürke zokni. Jó lesz?- ölelte át az asszony és röpke csókot nyomott az arcára. -Van hűtött ásványvized, odakészítettem a kocsiba, nehogy itthon felejtsd.
-Jó, jó, csak had menjek már, őrült napom lesz. Este jövök- intett a kocsiból és kikanyarodott az útra.

-Szegény, milyen hajszolt- sóhajtotta a nő. Meleg lesz ma- nézett fel a fakó kék égre és elindult, hogy összepárosítsa a szürke zoknikat.