Fenyőrigó






Igazi vargabetűt írtak le, ahogy a kopasz dombot megkerülve átvágtak a réten. Ez ugye már hegy volt, kérdezte apját nyűgösen és elnézett a magas fenyők irányába, ahová az mutatott. A hegyek majd csak ott kezdődnek, ez még itt csak a hegyek a lába, de mindketten nagyon büszkék rá anyával, hogy négyévesen ekkora kirándulásra eljött velük. Ahogy baktatott a két felnőtt után, elnézte a gyéren növő fenyőket. Sötéteknek és titokzatosnak tűntek. Szálláshelyük erkélyéhez közel is nőtt egy, és reggelente ágyából nézhette, mint lopják le a mókusok a nekik készített diót a párkányról. Meg a rigók. Anya suttogva magyarázta, a mókusok csak ilyenkor tavasszal és nyáron ugrándoznak a fákon, ősszel már odúba gyűjtik az eleséget és behúzódnak a hideg elől. Este az ágyban elképzelte, amint a mókuscsalád összegyűlik egy nagy közös vacsorára és aztán ágyba feküsznek egészen tavaszig. A mókusapának nagy bajsza lehet, mint a nagypapának, és copfot viselnek a mókuslányok. Eljátszott a gondolattal, hogy ő egy mókuslány, nagy bozontos farka van, amivel melegen betakarózhat, kinn hideg szél hajlítgatja a szúrós tüskéjű fenyőket. Apja, anyja kiterítve fekszik az ágyon, vörös farkuk alól csak sápadt arcuk világít. Fekszenek. Mozdulatlanul. Kinn jajgat a szél és talán havat ver az ágakra. Mozdulatlan, fehér a világ. Hideg és néma. Mikor erre gondolt, félelem szorította össze a szívét, és csendben elsírta magát. Nem szeretett volna mókus lenni, de rigó, az igen, és ezt el is mondta a reggelinél, mikor felszolgálták nekik a tejeskávét. Friss kalácsot is kapott hozzá, egyenesen neki sütötte a szakácsné, mikor megtudta, hogy milyen nagy betegségből szabadult kislány lesz a háza vendége. A rózsaszín heg a mellkasán már alig látszott, s ha sétálni indultak a szüleivel, csak kicsit fulladt, később rendes ütemben lépkedett és megszínesedett orcával futott előttük a szelíden emelkedő domb teteje felé.  Ott büszkén, mint egy győztes hadvezér megállt, szétnézett a ragyogó napsütésben sütkérező völgy fölött és megkereste barátját, az aranyszemű gyíkot, amelyik mindig ott napozott a szikla tövében. Apja-anyja látszólag kifulladva érték utol s az is a közös játékhoz tartozott, hogy hangosan sopánkodva, hulla fáradt vagyok, kiáltással rogytak le a fűbe, míg ő életre nem csiklandozta őket. Aztán kiadós pihenő után, míg ő anyjával koszorút font a vadvirágokból, még messze elsétáltak vele, a nagy fenyők irányába. Oda, ahol már az igazi hegyek kezdődtek. Itt rigók éltek, fenyőrigók, mondta apa és megmutatta, mint repkednek és bukfenceznek vakmerően az ágak között.
Szeretett ilyen séták után elheverni a fűben, vékony gyerekkarjai szinte elvesztek a rét virágai között, amint feje alatt összefonva őket csak feküdt és nézte a felhőket. Szél ringatta a messzi, nagy fenyőket, zúgásuk különös suttogás volt, ismeretlen világról szólt. A fenyves szélétől nem messze málnabokrok nőttek, szúrós indájuk a zoknijába szakadt, ahogy ügyetlenül megpróbálta a gyümölcsöt leszakítani. Kettőt talált, a szemek elérhetetlen mélységben, a bokrok belső felén piroslottak, de ízük édessége semmihez sem hasonlított. Kicsordult a könnye a gyönyörűségtől, míg majszolta. Anya megígérte, hogy holnap eljönnek ide újra, kis kosarat kérnek majd a gondnoktól és megszedik a bokrokat. Jó lesz, kérdezte apa és felkapta majd magasan meglóbálta a lányát. Ő visongott a gyönyörűségtől. Jó, felelte elfulladva, és egyik copfja kibomlott a szalagból.
Másnap reggeli után, kosarakat cipelő szőke kislánnyal akadt össze az ajtóban, áfonyát szedni ment az apjával a szakácsnő gyermeke. Késő délután, ahogy ebéd utáni alvásból kócosan kiült a ház elé megenni az uzsonnáját, kis tányéron áfonyát hozott neki a szőke, aztán kézen fogva elvitte megmutatni neki a macskát, amelyik nemrég fialt le a fáskamrában. Este együtt etették a tyúkokat, de reggel nem találkoztak, iskolába ment a lófarkas, szőke kislány, aki már betűket is ismerte, mert elsős volt a kis hegyi falu egyetlen osztályában. És ez így ment egész héten át. A szőke délutánra ért a házhoz az iskolából, ahol a vendégcsalád kislánya már várta. Nagyon várta. Megnézték a pisztrángokat a patakban és a lófarkas áfonyát szedni tanította a copfost, mert nem volt a közelben málnabokor, csak fenn, túl a tar vágott dombon, ahol az öreg fenyők nőttek. Málnát, igen, azt is szednek vasárnap, reggeli után, ígérte a szakácsnő, mert az áfonya fanyar íze nem ízlett a kislánynak. Szombat este együtt ült a két gyermek a ház lépcsőjén, előttük öreg anyamacska hempergett, a szülők meg azt találgatták, hol és mikor bomlik ki ilyen szépen egy barátság.
Fuldoklóan meleg vasárnap reggelre ébredtek, a fenyők elgondolkodva álltak és a szakácsnő kislánya kék csíkos zokniban elindult apjával málnát szedni. Szürke műanyagvödröt vitt az apa, fonott kosárba szedi majd a málnát kis barátnőjének a szőke, messze, fenn egy tisztáson, ahol a legszebb málnák nőnek. Addig majd meglátogatjuk a gyíkot a dombtetőn, így az anya, és megkente mézzel kislánya kenyerét. Ám reggeli után, amint letértek a domb felé vezető ösvényre, melegen hullámzani kezdtek körülöttük a bokrok és messze fenn, a fenyők felől mély hördülés hallatszott. A fenyőrigók elhallgattak, csak figyelt a csend. Zivatar lesz, törölte meg izzadt homlokát az apa és rövid tétovázás után visszafordultak. A ház felé szinte lépkedniük sem kellett, porfelhőt kavaró szél csapkodta a hátukat és amint beléptek az ajtón, odakinn leszakadt az ég.
Fekete lett minden, lámpát gyújtottak. A copfos orrát az üvegnek szorítva nézte a villanásokat és a mókusokra gondolt, akik most szorosan farkukba burkolózva, odúból nézik, mint szakad darabokra a világ. A gyíkra gondolt, aki sziklavárából aranyos szemének rezzenetlen fényével lesi az esőt. A fenyőrigóra gondolt, aki fészke menedékében lapulva a napsütésre vár.  A lófarkas szőkére gondolt, aki egy nagy fenyő tövében kis kosarát elfedi, hogy neki málnát hozhasson.
Aztán nagyot, iszonyú nagyot csattant az ég. A lámpa elaludt és csak a szakácsnő hangja hallatszott, amint hadarva imádkozik. Az ablakot konokul verte az eső. Elszenderedett. Később, amint a rigók félénken rákezdték, kimerészkedett a teraszra. Már délutánra járt. Fényes, tiszta volt az ég, tépett tűlevelek borítottak mindent és hallatszott, amint a szakácsnő a macskát szólongatja. A lépcsőn álldogált, az anyjával, mikor nem messze, az úton, feltűnt egy szekér. A kócos lovacska bólogatva lépkedett, a bakon egy férfi ült, és a fenyőgallyakból rakott ágy mellett a szakácsnő férje botladozott. A kis ló megállt, elfúló kiáltás hallatszott, mint egy nagy nyögés és a szakácsnő rohant ki, lobogó ruhával. A hevenyészett fenyőágyon, lombokkal fedett kis test hevert, kék csíkos zokniján feketére égett fenyőtűk.  A szakácsné ismeretlen hangon rikoltozott, aztán hangja értelmetlen dadogásba fulladt. Csend lett. A nagy fenyőn félénken megszólalt egy fenyőrigó.

Vera









Vélhetően a vacsorára megevett karfiol okozza gyomorpanaszait, így az orvos, mikor két napig tartó fájdalmas görcsök után felkereste a rendelőt. Könnyű, friss ételek fogyasztását javasolta és ő vágyakozva gondolt a mélyhűtőben lapuló hamburgerre, kis körömpörkölt is maradt még szombatról és akkor a sörről nem is volt szó, pedig igazi cseh ínyencség volt, barna, ízes és testes. Még legalább három palack bújt meg a konyhapult alatt és kellette magát vágyakozó tekintete előtt. Joghurtot egyen, kefirt, az tiszta probiotikum, mondta benn a kolléga, de keverjen hozzá egy kis lenmagot is, este elfogyasztva biztos siker.
Másnap reggel puskagolyó sebességgel célozta meg az üzemi vécét, és csak azért nem esett meg a baj, mert a takarítónő szélesre tárta az ajtókat, minél hamarabb száradjon fel a padló. Megkönnyebbülve döntötte az ajtónak izzadt homlokát, és azon imádkozott, ne akkor jöjjön rá újra a cifra, amikor éppen PowerPointos bemutatót tart a kis vezér előtt. Délutánig nem történt semmi, becsülettel rágta a fűrészpor ízű kétszersültet, kis reszelt almát kanalazott hozzá műanyagdobozból, ezt a szomszéd öreg tanító néni ajánlotta, aztán buborékmentes vízzel öblítette le az egészet. A másik asztalnál pizzát rágcsált élvezettől kimeredt szemekkel a kolléga, szája szélén kéjesen elnyúló sajttal, majd bocsánatkérő mosollyal elfordult. Hazafelé a konditermi kitérő nem bizonyult valami jó ötletnek, már az elején elöntötte a víz, és a harmadik kör erősítésnél fájdalmasan görcsölt a gyomra. Nem csak fájdalmasan, de hangosan is, és ami még nem esett meg vele sohasem, egy nagyobb mozdulatnál trombitáló szellentést hallatott. Elvörösödve köszörülte torkát és letette a súlyt, míg a terem legcsinosabb hölgye anyáskodva veregette hátba, nem csak a szánkon lélegzünk, hanem alól is, nincs ebben semmi szégyellnivaló. Otthon fogcsikorgatva nézte magát a tükörben, pár nap alatt fogyott, szemei alatt lila karikák, belei fájdalmas görcsben, valamit tenni kell.
A bio izés állapotfelmérés hirdetését a metrón találta, a gyors és fájdalommentes vizsgálat azonnali és teljes kivizsgálást ígért, számítógépes programmal kiértékelve az eredményt. Kedves hang nyugtatta meg a telefonban, és valóban, már holnapra kapott időpontot. Az elegáns magánrendelőben Chopin szólt a levendulaszín falak között és csak néha lehetett hallani halk beszélgetést a szomszéd helyiségből. Tíz perc után ragyogó mosolyú szőke szólította, csak érted vagyok itt este fél hétkor,  csak a te érkezésedre várva fésültettem vagyont érő kontyot a szalonban ma reggel és esküszöm, megoldom minden bajod, ha reggelig sem megyünk innen haza, ígérte a tekintete.
Amint nyugtalanul és gyanakodva nézegette a számítógépből kanyargó kábeleket, azon gondolkodott, milyen vizsgálat lesz ez, sehol egy fehér köpeny, egy műszer, egy tű. Mi lesz itt, istenem, fohászkodott némán. Aztán fél kézzel marokra fogattak vele egy rézrudat, másik kezét a szőke fehér kesztyűs kezébe helyezte, majd ő kis elektródával kezdte böködni az ujjait. A gép kellemetlen hangon csipogott, néha hosszasan sípolt miközben vándorolt ujjai bütykein. Végül lábujjain ismételte meg ugyanezt a mutatványt, és ő szorongott, mert nem emlékezett rá, mikor vágott körmöt. Kész, villantotta rá mosolyát a szőke és hosszas magyarázatba kezdett rezgésekről, szervekről, hiányról és túlműködésről. Míg hallgatta, igyekezett okos arcot vágni, míg titkon arra gondolt, vajon mi van otthon a hűtőben, amit felfalhat. Kis bűntudat is gyötörte, talán most le kell mondjon a fűszeres hamburgerekről, a füstölt csülkös bablevesről meg a hétvégi pálinkázásról. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy ha elvégez egy alapos tisztító kúrát, megszabadulnak emésztőszervei a mérgektől és elmúlik minden baja. Minden, pislogott kicsit bambán a szőkére, míg az mosolyogva nyugtatta, igen, minden. Javul a látása, jobb lesz a hallása és igen, szóval az ágybélikre sem lesz panasza. Eddig sem volt, gondolta ő mélázva és görcsösen figyelt. Különleges, Dél Amerikai gyógynövény kivonattal készült termékeket ajánlott neki, vegytiszta, ellenőrzött minőségben. A növény virága vékony száron ülő apró virágfejekből állt, narancssárga színben pompáztak, meg is nézhette a számítógépen. Igen, minden termék ezt tartalmazza, virág esszenciát. Így mondta, esszenciát, és közben finom nyálbuborékot röppentett az ajka. Míg ezt nézte, kicsit kábán a sok információtól, fel sem tűnt a számla végösszege, csak otthon döbbent rá, míg az elegáns logóval díszített papírszatyrot levágta az asztalra. Ha szedni kell, meg inni kell, hát legyen, rántotta vállát és lelkiismeretesen szedte marékszám a bogyókat, itta a fahéj ízű teát.
Pár nap múlva enyhült gyomrának görcse, puffadtsága is szűnőben volt, ezért úgy döntött, picivel több bogyót fogyaszt és tea adagját is megemeli. Esténként, elalvás előtt ábrándozva hálásan gondolt a növényre, ott, a messzi Dél Amerikában, aminek virágja ilyen pompás esszenciával (és itt megjelent előtte a csinos szőke ajka, amint kimondja a szót) gyógyítja az embereket. Akkor éjjel álmában hangot hallott, egy szót suttogott, női hang volt, de reggelre elfelejtette. Szorgalmasan szedte a bogyókat és íróasztalán külön helye volt a teás csészének. Kollégái kicsit irigykedve nézték kisimult arcát, lappadó pocakját, aztán mikor a konditeremben is megdicsérték izmait, újabb doboz tablettát kezdett.
Kéjes álmai voltak innentől fogva, mintha csiklandozták volna az érzékszerveit, főképpen a fülét. Hangot hallott, egy nevet suttogva üzent valamit, de reggelre mindig elfelejtette.
Aztán egy reggel, épp a tükör előtt állva kedvtelve nézegette meztelen felsőtestét, mikor furcsa bizsergést érzett a fülében. Finoman súrlódó neszezést hallott, enyhe csiklandozást. A jobb fülében. Kicsit megrázta a fejét, félredöntött fejjel nézte magát a tükörben, majd közelebb hajolt. Fátyolos női hangot hallott, majd kellemes csiklandozást ugyanott. Valami sercegett és pattogott a fülében.  Hallgatózott. Aztán ámuló szemei előtt kibújt a füléből egy pompás, hosszú kacson ülő vérvörös aloe virág.

Álom





faragtam az éjben
egy csillag szekeret,
álmom hímes
tűzzománca némán
beleremegett
a fénybe, mi
vésőm alól szállt.

csillag szekerem
kékekben álmodó
éj mezőn poroszkált,
s egy rőt felhő
rongyos kulcslyukán
meglestem a csendben
szendergő Halált.

Feszítsd meg






Percek óta tapogatta a falat, de a villanykapcsolót sehogy sem sikerült megtalálnia. Persze, ez is egy új albérlet örömeihez tartozik. Hetek telnek el úgy, hogy semmit sem talál az ember a megszokott helyén. Sikerült mindent lesodornia egy kis asztalkáról. Utoljára egy keskeny műanyag tárgyat markolt. Halk kattanás, majd elöntötte a szobát a vibráló fény. Álmatlanság ellen a legjobb, zökkent kezében egy fél doboz sörrel a rozoga ágy szélére, melynek rugói feljajdultak. Csak ült és bambán bámult a monotonon, ugráló fényeken. Nézte, de nem látta. Pedig valami fontos lehet. Bárhova kapcsol, a kép nagyjából ugyanaz, csak más kameraállásból.
Tömeg. Fiatalok farmerban, tornacipősen. Idősebbek bőrdzsekiben és kabátban. Mind kiabál és gesztikulál. Valami tüntetés. De nem, mert az emberek utat nyitnak. Valakit vezetnek. Fehér pólós, farmeros fickó, saruban. Lábán az ujjak koszosak. Talán véresek. Vánszorog lehajtott fejjel, csapzott haja a nyakába lóg. Két rozsdás vasrudat cipel a hátán. Vagyis cipelné, de alig halad. Körülötte a tömeg őrjöngve biztatja és káromolja. Öcsém, ha ez valami vetélkedő, hát ez nemsokára kiesik. Gumibotos katonák oszlatnak. 
-Nincs itt semmi látnivaló. Gyerünk emberek!
 Közben fügeléptű riporterek furakodnak ide-oda. Azt a szőkét ismeri. Ruhája kifogástalan, haja divatosan zilált, tekintete biztos. Mosolyával kenyeret szelhetne. Megcélozza a fehér pólóst. Most közel hajol, mikrofonja, mint tolakodó ököl csapódik a másik arcába. 
-Gondolja, hogy bírja még, mit érez most? -hadarja kicsit lihegve. A kamera közelít. Anyám, ezt jól elintézték! Valami bandaháború lehetett. Csurom vér a pólója. Meg az arca. Meg a szeme, ami nem is látszik. Közben a szőkét elsodorja a tömeg.
Stúdió. Reklám. Mosópor. Betét. Szósz. Jól fésült kutyák nyalják.
-Újból kapcsoljuk a helyszínt -villantja vagyont érő mosolyát egy jól konzervált barna a stúdióból.
A helyszín ugyanaz. A tömeg is. Csak a katonák már brutálisabbak. Talán türelmetlenek. Mindjárt ebédidő. Ez meg itt szarakodik.
Lassan már unalmas. A tömegben fiatal nő. Szeme csupa részvét és könny. Leoldja nyakából a kendőt, és gyöngéden megtörölgeti a véres arcot. A lökdösődő, tökmagot rágó sokaság türelmetlen. 
-Mi lesz már?!
-Valami történt- hadarja a szőke a kamerába, miközben beljebb furakodik. Csörlők. Felhúzzák a vasrudakat. A tömeg felhördül, vakuk villognak. Három vas traverzre csavarozott emberi test. Középen a fehér pólós. A másik kettőnek rángatóznak tornacipős lábai. Vér szivárog az ujjaik közül. Lassan felhők kezdik eltakarni a napot. Feltámad a szél.
-Várható még valami rendkívüli ?- rebegteti pilláit a barna.-Azt mondják a stúdióból, nem. Szeme ide-oda ugrál és kiszabadult tincseit próbálja megzabolázni.
Csend. Úgy tűnik a kapcsolat megszakadt.
Snitt. Reklám. Hasizom fejlesztő csodagép.
Feszítsd meg.
-Bakker, a söröm meg elfogyott -tápászkodott fel nyögve.
Mire visszatért a szobájába, már az ágya is kihűlt.

Hinta




hintát kapott
az unokám
s velem is régi
emlék- hinta ring,
agg diófa
vén emlékei
között egykor
volt kislány
képe  vissza int.

csöpp copfja szállt,
mint  egyszer volt
rigó a kert fölött,
lüktet az emlék,
mint hintál
egy  kislány
a vén diófa
ölelő karjai között.