Körhinta






Sipka Sebestyén egyik szemét a háborúban lőtték el, aztán mikor hazajött a fogságból, sikerült kijárnia a párttitkárnál, hogy potom pénzért megvehesse azt a régi körhintát, amit az ócskavas telepre adtak le, valamikor régen, még a háború előtt. Megkapta az engedélyt, Lesi sógor meg a fiával szépen kipofozta, lefestették a hintákat, egyik zöld lett, a másik meg piros, közbe-közbe egy sárga, ahogy futotta a festék. Lecserélték a láncokat, fő a biztonság, elvtársak, intette őket az ellenőr, mikor kiadta a pecsétes engedélyt, aztán Sipka Sebestyén nyakába vette az országot, és segédjével, a dadogós Pista gyerekkel járták végtelenül az országutakat. Eleinte egy céllövöldés is csatlakozott hozzájuk, aztán egyszer vita kerekedett az elszámolásnál, és este a tábortűznél egymásnak estek. Talán több fogyott a pálinkából a kelleténél, és a légpuskás sértettségében fenékbe lőtte a Pista gyereket. Kicsit kilyukadt a nadrágja az ülepén, de nagyobb baj szerencsére nem esett, csak ezek után még nehezebb beszédű lett a szerencsétlen.

Elég az hozzá, hogy elváltak útjaik a céllövöldéssel, és innentől ketten végeztek minden munkát a körhinta körül. Az évek során szépen kialakult a rend, Sipka Sebestyén volt a kikiáltó, a dadogós Pista gyerek szedte a pénzt, a gép karbantartását pedig megosztva végezték. Kétsebességes volt az öreg szerkezet, ami a körhintát hajtotta, az első fokozatban szelíden lengtek a kis láncos hinták a bennük ülőkkel, majd mikor második fokozatra váltott Sipka Sebestyén, na, akkor kezdtek el visongani a népek, azazhogy a fehérszemélyek.
Egészen komoly szenzációnak számított, mikor a Sipka – féle körhinta megjelent valahol. Általában a város vagy a falu melletti kis mezőn állította fel Sebestyén elvtárs a masináját, és legalább egy hétig élvezhették a népek az attrakciót. Volt egy öreg kurblis lemezjátszója, aminek a hangját egy kézi beszélő erősítette fel, azon bömböltek aztán a szebbnél szebb melódiák, a forgók teljes megelégedésére.

 Puszi úr, az Aranysárkányról elkeresztelt kocsma tulajdonosa, mindig őszinte örömmel fogadta Sipka Sebestyén feltűntét, barátságuk még abból az időből eredt, mikor Rezső úr, Puszi úr megboldogult édesapja nagyban csapta a szelet Sebestyén édesanyjának. A frigyből nem lett semmi, ám a barátság megmaradt a szülők halála után, s ha Sebestyén erre keveredett, bizton számíthatott egy pofa hideg sörre az Aranysárkány ragyogóra fényesített rézpultjánál. Most is így történt, ám beszélgetésüket Borsos elvtárs sofőrjének megjelenése zavarta meg, aki lélekszakadva újságolta, egészen magas funkciójú főelvtársak megjelenése várható a holnapi nap folyamán, a pártitkár elvtárs irodájában áll a bál, a takarítónő soron kívüli ablakmosásba kezdett, Abszolút elvtársnő, a titkárnő berakatta a haját, Borsos elvtárs meg ordibál, és az asztalt veri, mert kiújult a gyomorfekélye a hír hallatán.
Sipka Sebestyén szomorúan vette tudomásul, hogy szokott helyétől jó távol, az úttól egészen messze eső és a nyárfasor takarásában álló Kis pusztán állíthatja csak fel körhintáját. Borsos elvtárs ebben nem tűrt ellentmondást, reggel tíz óra tájban érkezik a szolgálati autó a székesfővárosból a delegációval, nem zavarhatja a főelvtársak látogatását holmi muzsikás daj-daj közvetlenül az út mellett. Talán lenne olyan jó, Borsos elvtárs, és látogatna ki délután a Kis pusztára és tekintené meg az ő szerény ám szórakoztató körhintáját, javasolta alázatosan Sipka Sebestyén. Saját főzésű szilvórium is akad, tette hozzá szerény mosollyal.
 Utóbb kiderült, Borsos elvtárs truccból ment ki a körhintáshoz, mert ebéd közben csúnyán összeveszett a feleségével, aki a szemébe vágta, soha nem viszi feljebb a hivatali ranglétrán egy megyei pártitkárságnál. Bezzeg a pesti elvtársak, ott van élet, előrejutás meg emelkedés. Csak egy ilyen tutyimutyi… és így tovább, és így tovább. Borsos elvtárs dühében kétszer szedett a pörköltből, és uborkát is evett hozzá, pedig egyébként nem szokott, mert savat csinált neki, aztán mérgében jól bevágva az ajtót, elviharzott otthonról.

Késő délután a jól felpaprikázott Borsos elvtárs, Puszi úr meg a sofőr kicsiny porfelhő közepette kikanyarodtak Kis pusztára, ahol Sipka Sebestyén és a segédje vigyázzállásban köszöntötték a vendégeket. Egy teremtett lélek nem volt rajtuk kívül, a pálinka jó volt, Puszi úr is elővette a magáét, aztán az ötödik kör után Borsos elvtárs bátorságra kapott. Még hogy tutyimutyi! Ő!
 -Lóra!-üvöltötte érces hangon, és nem volt apelláta. Puszi úr, Cseri Béla, a sofőr meg Sipka Sebestyén a részegség különböző fokozatain leledzve azon kapták magukat, hogy forognak. Forognak megállíthatatlanul, szédítő magasságban, szinte súrolva az egykedvűen álldogáló nyárfák zöld koronáját. Lábuk kalimpál, hajukat friss szél borzolja, s ha akarnák, talán ki is repülhetnének a világból.  A Pista gyerek meg, gazdája pálinkásüvegét meg-meghúzva, őszinte örömmel integetett nekik. Szállt a recsegő muzsikaszó, munkásindulók a javából, és Borsos elvtárs már érezte, hogy több az elég. Liluló fejjel próbált integetni a Pistának, elég, elég! Tetszik neki, bólintott mosolyogva Pista, és mámoros hangulatában úgy érezte, magához tudná ölelni a világot. Csak hadd szórakozzanak, gondolta szemérmes örömmel, és odalépve a karhoz, a második fokozatra állította, majd önnön jóságától elérzékenyülve leült egy fa tövébe és békésen elaludt.

 Eleinte úgy tűnt, a visongós fokozat élénkebb kedvet kelt a körhintázók körében, Puszi úr önfeledten énekelte a megboldogult papa kedvenc nótáit, a láncon verve hozzá az ütemet, Cseri Béla behunyt szemmel merítette izzadt arcát a szélbe, és magában megfogadta, adományt ad Szent Antalnak, csak egyszer leszállhasson. Borsos elvtárs több meddő kísérletet tett arra, hogy visszanyelje a kikívánkozó pörköltet. Végül a pörkölt győzött és Borsos elvtárs mámorosan körbehányta a hinta alatti placcot, utoljára hagyva az uborkát. Valahol tudata mélyén Sipka Sebestyén érezte, neki feladata lenne itt még és élénken küzdött a rátörő álmossággal, aztán a Vörös Csepel vérpezsdítő dallamára békésen a láncnak döntötte a fejét és elaludt. Aztán csak forogtak, forogtak, míg a hold átballagott az egykedvűen álldogáló nyárfák fölött és hajnalt izzadtak a füvek.

Már fényes nappal volt, és szemtelen rigók incselkedtek a fán, mikor a kis földúton nagy porfelhőt kavarva megjelent egy szolgálati autó, majd kiszállt belőle a kisírt szemű Abszolút elvtársnő és három főelvtárs. A legfőbb elvtárs, aki egyenruhát viselt és szép derék ember volt, nagy szakértelemmel nézte a kísértetiesen forgó körhintát, rajta az alvókkal.

-Ne, elvtársnő, ne- fogta le a síró titkárnő kezét, és szelíden megsimogatta az arcát- hagyjuk a dolgozókat szórakozni- szólt és tapintatosan eltávoztak.

Finike kisasszony, Wagner és a Szabad Európa





Kvalitásait tekintve, már ami a testieket illeti, Puszi úr nem volt kifejezetten adoniszi termet, kis pocakját, őszülő fejét, egész zömök testi valóját nem kísérték sóvár női tekintetek. Álmatlan éjszakákat sem okozott halk, nyugodt orgánuma, egészében véve nem az a férfi volt, aki megjelenve egy társaságban izgalmat keltene rámenős, női csukák körében. És mégis, egyszer megtörtént, hogy Puszi urat meglátván, lángra lobbant egy szív egy nem is akármilyen női kebelben.
A kitelepítések zavaros időszakában, mikor Puszi úr is megjárta az ebesi poklokat két kis neveltjével, Julcsikával és Karcsikával, a teremtő és a Borsos elvtárs irgalmából a kocsmáros visszahelyeztetett az Aranysárkány pultja mögé. Látszólag folyt tovább az élet, az emberek dolgoztak, munka után megittak egy felest és ették a Nénnyuka főztjét, tökfőzeléket fasírozottal, elnézték a favonattal játszadozó Karcsikát meg a babáját fésülgető Julcsikát a söntés mellett, lesték a szemük sarkából az ajtót, és azt érezték, az élet nem egyéb, mint tömény félelem, ami a rettegésig fokozódik, ha valakiért megjelenik a fekete autó.
Ebbe a szürke, félelemtől fakó világba robbant be egy szép napon, eleven fénycsóvaként Schmitz Jozefin, a háború előtti zenei világ fénylő csillaga.
 Finike kisasszony, az európai operaházak koronázatlan királynője, a háború alatt példás helytállásával több üldözött család életét mentette meg, mikor budai villájának kertészlakába és borospincéjébe bújtatta őket. Volt közöttük orvos, dr. Neumann, a nőorvos, Szüsz Ármin, aki szőnyegekkel kereskedett, még egy rabbi is, a családjával. Bátorságában odáig ment Finike kisasszony, hogy az egész német tisztikar tiszteletére vacsorát adott, míg a bort a bújtatott rabbi felesége szolgálta fel nekik. Nevetve, bátran élt Schmitz Jozefin, fityiszt mutatva a világnak, ezért érte váratlanul a háború utáni helyzet, amikor is egy tollvonással megfosztva családi ingatlanjától, két bőrönddel és a macskájával az utcán találta magát.
 Régi pártfogoltjai közül csak Szüsz úr, a kereskedő volt elérhető, aki újonnan kiutalt kis villában lakott családjával Finike kisasszony régi utcájában. Szűcs elvtárs sajnos nem ért rá egykori jótevőjével foglalkozni, fontos tisztséget töltött be a helyi pártirodán és igazán senki nem várhatta el tőle, hogy kompromittálja magát, egy osztályidegen csepűrágóval.
Új szelek fújdogáltak Thália világában, Finike kisasszonyt német származása miatt sehol nem alkalmazták, kis hónapos szobában húzta meg magát és énekórákat adott kispénzű diákoknak. Dús, vörös fürtjei csak kicsit vesztettek színükből, majd két méteres delnői alakja alig soványodott, s mikor reggelente Wagnert énekelt, beleremegtek az ablakok. Mert Wagner volt Finike kisasszony szívszerelme, a Mester. Beszélték, hogy azért él vállalt szüzességben, mert nem talált kerek e világon különbet választottjánál.
Egyszer még bekopogott Finike kisasszony a Szűcs elvtárs villája ajtaján, pontosabban úgy megverte a kaput, hogy leugrott a faragott dísz a szemöldökfáról. Egy nagyon kedves és jó torkú tanítványáért járt volna közbe, hogy vennék fel a konzervatóriumba, mert ritka tehetséges a kislány. Ekkor Szűcs elvtárs megjelent a teraszon, és kikérte magának, hogy mindenféle jött- ment, államellenes elemek zavarják a dolgozók nyugalmát, és közölte a kisasszonnyal, ha nem hagyja abba a zaklatást, kénytelen lesz intézkedéseket foganatosítani.
Zaklatás, csillant fel Finike kisasszony szeme, és azon túl reggelente, alig pirkadt, Wagneri dallamokra ébredt a Szűcs elvtárs háza népe, mi több, az egész utca.
Szűcs elvtárs betartotta a szavát, egy hét ingyen koncert után, egy hajnalban megjelent a fekete autó és Finike kisasszony a Hortobágyon találta magát a macskájával egyetemben.
Hősi idők voltak, kulákok, léha arisztokraták és megbízhatatlan művészek dolgoztak a rizsföldeken, és Finike kisasszony kitűnt közülük rendkívüli testi erejével és töretlen optimizmusával. Az akkoriban majd ötven éves kisasszonnyal egyszer szemtelenkedett a helyi rendőr, azt úgy vágta szájba puszta kézzel, hogy zsebbe vitte haza a fogait. Igaz, hogy utána kenyéren és vízen lehúzott két hetet egy ablaktalan kis házban, ám mint minden reggel, ott is Wagnerrel kezdte a napot, szállt diadalmasan Izolda áriája, a rizsföldek felett.
Mint minden rossznak, ennek is vége lett egyszer. Pecsétes papír érkezett felsőbb helyekről és a kitelepítettek hazamehettek.
Isten tudja, Finike kisasszony hogyan keveredett az Aranysárkányba, de egy szép napon megjelent, teljes egy méter kilencvenöt centis magasságában, rőt haja hullámzott, macskája ernyedten lógott a nyakában, két bőröndjét levágta és harsány hangon megkérdezte.
-Szeretik itt maguk Wagnert?
Puszi úr, ki makulátlan kötényében a poharakat törölgette, tétován nézett körbe az ivó közönségén, a sarokban ketten fröccsöztek, Lesi sógor meg Szeredi bácsi tátott szájjal nézte a kisasszonyt. Nénnyuka némán állt a konyhaajtóban, mint egy jelenés, aztán a kocsmáros csendesen megszólalt.
-Hogyne szeretnénk, olyan jó kenyeret, mint Vágner úr, senki nem süt a környéken.
-Ismeri is?- kérdezte pirosra gyúlt arccal Schmitz Jozefin Puszi urat, és kedvtelve méregette zömök kis alakját.
-Hogyne, minden reggel vele kezdem a napot- lehelte Puszi úr, és nem is hazudott, mert elsőnek Vágner úr pékségéből jött meg a pékáru.

-Ez egy rendes hely, maradok- nézett sokatmondó pillantással Puszi úr szemébe a kisasszony és kigombolta kabátján a gombokat.
Két aprócska, ám minden kényelemmel ellátott szoba volt az emeleti traktusban, szerény fizetségért, besegítős házimunkáért itt húzta meg magát Schmitz Jozefin meg a macskája.
Takarításban, a söröshordók meg a boros rekeszek emelgetésében nem volt párja, ám ami miatt igazán a szívükbe zárták az emberek, az a rádiója volt. Minden este hallgatta a tiltott adót, ám kimerítően beszámolni a friss hírekről nem tudott, sosem lehetett tudni, mikor téved rosszakaratú ember az ivóba. Ám Finike kisasszonynak erre is volt ötlete. A reggeli nyitásnál kiállt az ajtóba, és a jól bevált Sprechensang módszerrel beleénekelte a legfrissebb híreket a városka álmos csöndjébe. A Mester zenéjére. Természetesen.

Imádták, s mikor egy esztendő múlva megkérte Puszi úr kezét, állva tapsoltak a népek az ivóban.

Éljen május elseje

.






-Eeegy-kettőőőő… Eeegy-kettőőőő – szálltak kissé visszhangosan a megafonból Lánci elvtárs, a körzeti bizalmi vezényszavai. A hajnali harmat még meg sem száradt az Aranysárkányról elnevezett kocsma előtti kis park bokrain, ám a munkásosztály jelentékeny hányada szorgos tornagyakorlattal ébresztgette izmait. Borsos elvtárs ugyanis úgy találta, a május elsejei felvonulás előtt jót tesz majd a felvonulóknak egy kis bemelegítés. Ezért reggel hatra testületileg kirendelte a dolgozókat az Aranysárkány elé, majd Lánci elvtársra bízva őket, ő maga is elvonult egy kora reggeli bemelegítésre Puszi úr kocsmájába.

Azt, hogy a friss, tavaszi hajnalban még a megafonban is kicsit reszketegnek tűntek Lánci elvtárs szavai, foghatnánk a szélre, ha fújt volna, vagy a fülekre, amik rosszul hallanak, ám az igazság az, hogy Lánci elvtárs tüdeje nem szuperált valami jól. A hivatalos verzióban az állt, hogy a háború alatt a partizánokkal harcolt, ott lőtték meg véres csetepatéban mindenre elszánt német katonák. El kell ismerni, hogy a történet szép. Csak nem igaz. A valóságban úgy volt, hogy Lesi sógornál disznóölésre gyűlt össze a család, aztán a már ittas állapotban és ehhez mérten kötekedő kedvvel érkező Láncit elvtársi minőségében csak úgy tudták leszerelni, hogy jól megverték. Valahogy megszúrta a tüdejét egy törött borda, ezért erős izgalmi állapotban egyszerűen kifulladt, elszállt belőle a szusz, ahogy az Aranysárkány törzsközönsége bölcsen megállapította, és ilyenkor csak tikogott, mint a szamaras Kis jószága eső előtt.

Elég az hozzá, hogy a háború után keresték a jó kádereket, Lánci elvtárs meg a beteg tüdeje miatt nem szeretett dolgozni, viszont tehetségesen tudott hazudni meg kötekedni, ezért a párt kiemelte és azt mondta, jó lesz körzeti bizalminak.
Lánci elvtárs szerette a munkáját és teljes odaadással végezte azt. Csiklandós izgalmat érzett, amint mellét peckesen kidüllesztve végig lejtett a főtéren, vagy beült egy fröccsre Puszi úrhoz, füle szomjasan itta az elharapott félszavakat, mindenütt leleplezésre váró szabotázst vagy egyéb pimasz összeesküvést sejtett, és boldogan fogadta Borsos elvtárs dicsérő szavait, ha újabb feljelentést nyújthatott át neki. Éberség, ez volt Lánci elvtárs vezérlő csillaga, ez vezette, mikor éjféltájt kikelve a meleg ágyból megfigyelő körútra indult, ahogy előszeretettel nevezte a maga kis portyáit. Így leplezett már le illegális disznóölést a négy gyerekes Varga családnál vagy kobozott el három kotlóst fészekaljnyi csibékkel özvegy Zatureckinétől, aki pedig a hálószobájába, pontosabban az ágya alá rejtette a szárnyasokat. Hiába.
-Az éberség, elvtársak- szokta könnybe lábadt szemmel mondogatni a hatodik rum után az Aranysárkány közönségének- az a legfontosabb.
Egyszer megtörtént, ami minden éber elvtárs rémálma. Hajnalban bóklászott a Fő tér egyik kis mellékutcájában, amikor gyanús mozgásra lett figyelmes. Köpcös, testes férfi lépett ki egy ház kapuján, kalapját mélyen szemébe húzva megindult a belváros felé. Lánci elvtárs szagot fogott, kis noteszébe feljegyezte a pontos címet és remekül tapadó nyersgumi talpú cipőjében nesztelenül sietett a delikvens után. Már éppen befordult a sarkon a gyanús idegen, mikor elébe kerülve hirtelen feltartóztatta és hivatása teljes tudatában felszólította, hogy igazolja magát. Kínos volt, nagyon. Ugyanis Borsos elvtárs éppen ügyeletes szeretőjétől tartott hazafelé, és nem éppen irodalmi stílusban közölte Lánci elvtárssal, mihez kezdjen az éberségével. Lánci elvtárs az izgalomtól kifulladt, hííííí, hörögte Borsos elvtárs méregtől ellilult képébe meredve.
- Ne hihegjen itt nekem, mint egy francos kísértet- vágta hátba a megyei pártitkár, mire Lánci elvtársba visszatért a szusz. Ezek után új kifejezéssel gyarapodott a körzeti bizalmi szótára.
-Diszkréció- súgta Puszi úr fülébe egy-egy fárasztó nap után- az éberség édes testvére, suttogta elhaló hangon, és bedobta a hatodik pohárka rumot.

A napot lelkes tornával köszöntő dolgozók éppen kellőképpen kimelegedtek, mikor Borsos elvtárs, megkoronázva az éhgyomorra leküldött kisüstit egy nagy karaj libazsíros kenyérrel, amit Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja kis lila hagyma szeletekkel tett vonzóbbá, megjelent az Aranysárkány ajtajában. Kedvtelve legeltette szemét a tornától kipirult munkásosztály csapzott csapatán, nagyot bólintott, látván egynémely fiatal szövőgyári munkáslány kebleinek szilaj fickándozását a színes kartonruha alatt, majd nagyvonalú intéssel így szólt.
-Torna, állj!
A májusi nap, ami előszeretettel csal ki szeplőket a fiatal lányok arcára, teljes erővel sütött, a Fő tér másik oldaláról vérpezsdítő munkásindulók hangját hozta a szél, amikor a menet megindult, körbe a park körül. Színes lufik repkedtek, kipirult arcok meredtek a szerény méretű dísztribünön gubbasztó elvtársakra, izmos munkás karok emelték a magasba a fő elvtársak felszalagozott képmásait és kutyavérű férfiak használták ki a hömpölygő tömeg adta lehetőségeket, és jól megmarkolászták a csinosabb elvtársnők farát. Bámész szemű úttörők lengettek színes szalagokat a fővárosból érkezett Szűcs elvtárs felé, aki napszemüvege mögé bújva kedélyesen bólogatott népére és mindenkinek meggyűlt a nyál a szájában, mert az apró Fő tér körül körbe-körbe masírozva újra meg újra elvonultak a Puszi úr által kitelepített lacikonyha előtt, ahol szemérmetlen illatfelhőben sült a kolbász és rotyogott nagy kondérban a pörkölt. Nénnyuka fehér kötényben szeletelte a jeles alkalomra sütött kenyeret, adagolta a roppanós uborkát, míg Puszi úr frissen csapolt sörrel várta a vonulásban megfáradt tömeget. Csak várta, várta. Az volt a szokás, ugyanis, hogy addig vonulnak az aprócska dísztribün előtt körbe a téren, míg a székesfővárosból leutazott fő elvtárs jelt nem ad egy kedélyes intéssel a felvonulás befejezésére.

 Egészen korán reggel volt még, mikor a szolgálati Pobeda ajtaja becsapódott Szűcs elvtárs mögött, aztán jött a bőséges reggeli Puszi úrnál, hát nem csoda, hogy a monotonon zúgó indulók közepette az elvtársat elnyomta a buzgóság a dísztribünre felhurcolt kényelmes karosszékben, ami Borsos elvtárs irodájának dísze volt egyéb napokon.
Szállt a dal, zengett az ének, Szűcs elvtárs nagyokat bólogatott, a brigádok éppen a tizenhetedik körüket rótták a porban vonszolt transzparensekkel és az egész kezdett rémálommá válni. Megszárad a kenyér, hümmögött Nénnyuka. Megmered a kolbász, vakarta fejét Puszi úr, míg a felvert porban fuldokló munkásosztály a lelkét is eladta volna egy nyelet hideg sörért. Borsos elvtárs, hallva az időközönként feltörő horkolást, érzékelte a problémát, de meg kell vallani, nem merte durva mozdulattal megzavarni felettese álmát. Eleinte mosolygott, aztán erősebb tapsolással igyekezett elűzni az álomtündért a tribünről, majd a huszadik kör után egyre nagyobb ijedtséggel nézte az elkeseredett arccal vonszolódó tömeget és könnyekkel a szemében imával fordult a szent Szűzhöz, ébresztené már fel az édesdeden horkoló Szűcs elvtársat.

 És ekkor megtörtént a csoda. Éppen a Lánci elvtárs vezette szövőnők sztahanovista brigádja botladozott el a tribün előtt, mikor egyikük lufija éles hangon eldurrant. Lánci elvtárs feje lila lett, szabotázs, akarta ordítani, de az izgalomtól elment a hangja.
-Híííííííí - rikoltotta vércsehangon, mire Szűcs elvtárs ijedtében talpra ugrott.
-Éljen a nép- közölte álomittasan és két kezét feje fölé emelve integetni kezdett.

A tömeg megindult, boldogan és féktelenül, mint egy engedetlen folyó, és két perc sem telt belé, kiürült a tér. Mindent belengett a pörkölt szaga, és a tribün előtt lomhán hengergett a porban egy piros lufi kipukkant darabja.

A Bugyi-király





Ha valami felpezsdítette az elvtársnők irodai robotban megfakult életét, az a kedd volt. Keddenként a nap is vidámabban kelt, már ha nem esett, a jó Rákosi Mátyás arcképe is mosolygósabb lett a falon, Abszolút elvtársnő, Borsos elvtárs titkárnője pedig ilyenkor dupla annyi lakkot fújt terebélyes kontyára, mint egyébkor és szívdobogva várta, hogy megjelenjen Tapicki Gedeon, a Bugyi-király.
-Tanuld meg fiam- mondta Tapicki mama a kis Gedeonnak, mikor az óvodából először sírva jött haza,- a te apád az Ismeretlen Katona. Ne bőgj, törölte kötényébe kisfia orrát, és nyögve megemelte a mosogató dézsát, egyetlen mozdulattal kisuhintva a vizet az udvar örökkön nyálkás kockaköveire. A kis Gedeon esténként ismeretlen édesapjára gondolt, míg a mama vendégeit fogadta a függönnyel leválasztott konyha nyikorgó tábori ágyán.  A mamának vádlijáig ért barna hajfonata, ha kibontotta, és olyan szép volt kis cselédnek, hogy a bolondos Vályi gróf megfestette, miután legyűrte a mindig mosogatólé szagú cselédszobában. Háború volt akkoriban, és a mama megszánta a szomorú szemű, sebesült bakát, aki mindig ott könyökölt a katonakórház kerítésén, mikor a piacra ment. Kétszer ölelte, harmadjára már nem találta, és mikor a kis Gedeon megszületett, éppen Isonzónál aratott a halál, és a szomorú szemű baka sosem tudhatta meg, hogy fia született. Mama nevelte Gedeont, takarított, vasalt úri házaknál, esténként pénzért szerelmeskedett a kis ágyon, de mindig felismerte az adódó lehetőségeket. Ezért mikor a második világégés közepette közeledett az ostrom, gondolkodás nélkül elfogadta a nyilas érzelmű házmester ajánlatát, és felkapaszkodott vele a nyugatnak induló teherautóra. Nagy bánatára Gedeon éppen üzleti úton tartózkodott, és nem tarthatott vele. Igen, mert időközben Tapicki Gedeon felnőtt, megemberesedett, és ha bajuszát angolosra fésülve belenézett a tükörbe, szakasztott Jávor Pál nézett vele szembe. Dióolajjal ápolt, simán hátrafésült haja, angol szövet felöltője stabil egzisztenciát sugallt, magabiztos fellépése fél üzleti siker volt, mert, ahogy a háború kitört, ő egyből észrevette az abban rejlő egyéni lehetőségeket. Elfelejtett, kis vidéki boltokat kutatott fel, selyemharisnyát, szappant, női piperéket vett potom áron és árult méregdrágán a fővárosban, természetesen stabil vevőknek. Az üzlet szépen virágzott, minél nagyobb lett a nincs, annál jobban. A mama távozását nem élte meg veszteségként, és igaza is volt, mert amint a háború utáni konszolidálódott helyzetben megérkezett az első csomag signora Tapicki feladóval, megérezte, micsoda perspektívák nyílnak a vörösbe borult új világ rendjében. Egészen Rómáig futott a mama a házmesterrel, aztán hamarosan önállósította magát, és kis fehérnemű kereskedést nyitott a via Fragola-n, közel a templomhoz. A csomagok hol jöttek, hol nem, ám a régi rend megfordult. Gedeon vidéken házalt a pesti csomagokkal, majd rájött, legegyszerűbb irodákat megkeresni, hol csillogó szemű elvtársnők géppuskaujjakkal verik a gépbe a párt legszeretettebb Fiának legújabb útmutatásait a jólét felé vezető úton.
 Mikor Borsos elvtárs betért mindennapi ebédjéért az Aranysárkányba, nem sejtette, hogy titkárságát tizenkét nő rohamozza meg, minden kedden. Nem kellett sietni, Puszi úr, a vendéglős utasítására, Nénnyuka frissen készítette Borsos elvtárs kedvenceit, ebéd után meg jól esett tempósan elkortyolni a kisfröccsét és belebólogatni a délutánba az újság mögött.
Ezenközben tizenkettő, mindenre elszánt elvtársnő állta körül remegő izgalommal a gondosan lepakolt íróasztalt, míg Gedeon elvtárs, azaz a Bugyi-király, őszülő halántékán simítva, biztos kézzel felkattintotta kis bőröndjét és hátralépett. A klott és tetra fehérneműk fantáziátlan világába üdítő változatosságot lopott a selyem, a csipke és a legfinomabb batiszt bugyik, melltartók és kombinék felhője. Volt ott púderrózsaszín csipke bugyi Milánóból, vajfehér Rómából, vadító fekete-vörös harisnyatartó Párizsból, vagy öt féle. Elragadtatott sóhajok, elismerő cuppanások keveredtek izgatott kotkodácsolással. Selyemharisnyából egy tucatot adott el a Bugyi-király, és nem volt olyan alkalom, mikor a nők ne kaptak volna hajba egy-egy rendkívüli darabon. Egy kacér, az intim helyen átlátszó csipkeszívvel kombinált bugyin két elvtársnő össze is verekedett volna, míg Abszolút elvtársnő diadalmas, ez az enyém, kiáltással Borsos elvtárs fiókjába süllyesztette azt. Levendula-szín habselyem csodát kaparintott meg Zárai elvtársnő, a könyvelői osztály vezetője, ám Verskova elvtársnő, a helyi orosz tolmács felesége, villogó szemekkel kapott utána.
-Elvtársnők, drága elvtársnők, hát ez a pártfegyelem- kérlelte őket a Bugyi-király, és a nagy felfordulásban senki nem vette észre, amint Borsos elvtárs csendben belépett az ajtón.
-Mi ez itt, kérem. mi ez a szabotázs- kérdezte vértolulásos arccal méregetve az íróasztalát borító bugyikat és kombinékat. Tizenkét tekintet rebbent, tizenkét gyomor szorult el és pillanatok alatt kiürült az iroda.
-És maga, elvtárs- nézett kérdő tekintettel Gedeonra Borsos elvtárs- mi járatban- szólt és elgondolkodva himbált egy bugyit ujja hegyén.
Így történt, hogy estére Borsos elvtárs felesége igen csinos bugyi gyűjteményre tett szert, ám mind közül a levendula-szín habselyem nyerte meg a tetszését legjobban.






Dezsike meg a röpke nyugati kábulat






Halkan szólt a tilinkó hangja a szelíd bürök bokrok alól azon az álmos, nyári délután. Az Aranysárkány ajtajában Puszi lankadó figyelemmel csapkodta a legyeket az aznapi újság kiszolgált példányával, majd kissé riadtan konstatálta, mint kenődtek meghatározhatatlan állagú péppé az izgága rovarok a Nép Hős Fiának tar koponyáján, pontosan a címoldalon lévő fényképén. Szeredi bácsi lelkesen dolgozott, azaz kissé megbillent fejjel, ám annál nagyobb elszánással horkolt egy sarki asztalnál, egyedül Nénnyuka volt éber, mondhatni teljes harci készültségben csörömpölt a mosogatni való tányérokkal a konyhán. Lezajlott a dolgozók ebédeltetése, legtöbben borsófőzeléket fogyasztottak fasírttal, meg tök lecsót, annak van nyáron az ideje. Berta elvtárs felesége meg a csirkemáj szagától diszkréten az asztal alá hányt. -Na, Lina, te bekaptad a legyet- dünnyögte együtt érzőn Nénnyuka. Ami történt, csak azért volt rendkívüli, mert fél éve külön éltek az urával. Borsos elvtárs jóízűen elfogyasztotta örök kedvencét, két adag grenadin marsot, sósan-borsosan, hiába mondogatta a felesége, Elemér fiam, egyszer a krumplis tészta lesz a hóhérod, abba fulladsz majd bele. Borsos elvtárs csak nevetett, és pártitkári minőségében kieresztett egy lyukat a nadrágszíján, majd kért egy adag lekváros fánkot Nénnyukától, ráadásként.
A maradék fánkot Nénnyuka Dezsikének szánta, aki, míg nagyanyja, özvegy Milicárné, Borsos elvtárs irodáját takarította délutánonként, tilinkóján szórakoztatva magát, beült a bokrok hűvösébe a kis téren.
-Az isten szerelmére, szóljon neki valaki- törölgette Puszi úr verejtékes arcát a söntésben- hagyja abba ezt a kornyikálást, mert feljelentenek minket csendháborításért. - Amúgy meg Borsos elvtárs hazament ledőlni, menjen szórakoztatni a kedves nagymamát az irodába-szólt hátra Nénnyukának, és óvatosan elhajtott egy legyet a nyitott szájjal bóbiskoló Szeredi bácsi homlokáról.
Dezsike így kiűzettetvén a bokrok paradicsomi hűvöséből egy méretes lekváros fánkkal megtámogatva átügetett a pártitkár elvtárs közeli irodájába. Cseri Béla, Borsos elvtárs sofőrje sportújságja menedékében békésen szendergett, és rövid, ám intenzív álmában vad kergetőzésbe kezdett főnöke titkárnőjével, aki szorosra gombolt köpenye alá láthatóan elfelejtett bugyit venni. Nem tudhatni, hova fajult volna az álom, ha Dezsike hangos csókolom kiáltással be nem dörrenti a kaput, így Cseri elvtárs védtelenül szakadt ki álma kéjes öleléséből és kis híján hanyatt esett székével a portásfülkében.
-Kent volna apád a lepedőre- mordult Cseri Béla Dezsike után, ami valljuk be, nem szép kívánság, de adott helyzetben teljesen érthető. A félbe maradt szexuális aktus nagyon is virgonc eredménye ez alatt irodáról irodára járva, keresve nagymamáját, ki hajlamos volt az ilyen fülledt délutánokat kis szunyókálással színesíteni. Ezt tette most is. Nincs ez nekem megfizetve, gondolta özvegy Milicárné, és visszeres lábait magasra póckolva óvatosan hátradőlt egy kényelmes karosszékben, az emeleti folyosó legutolsó szobájában.
Így történt, hogy Dezsike felügyelet nélkül először járhatta be az üres irodaépület minden egyes szobáját, kezdve a földszinti helyiségekkel, majd legvégül megállt egy kellő tiszteletet ébresztő paprikavörös, vastagon kárpitozott ajtó előtt. Borsos Elemér, oszt. vez.,  megyei pártszervezeti titkár, betűzte Dezsike tizenkét évének minden áhítatával, majd benyitott Borsos elvtárs szentélyébe. Illetve még csak a titkárnő, Abszolút elvtársnő birodalma volt ez. Sötétkék, kis csipkével diszkréten díszített köpenye lazán a székére vetve, Dezsike áhítatosan megszagolta, szegfű illat, gondolta és beleborzongott a gyönyörűségbe. Abszolút elvtársnő fiókjában, úgy, mint íróasztalán, példás rend uralkodott, egyik sarokban kölnivize, Krasznája Moszkva, főnöke ajándéka, egyenesen a távoli fővárosból, mellette kék tupír fésű, vasalt zsebkendő, írógépszalag és két gondosan összehajtogatott csipke bugyi. Egy pipacspiros és egy szilvakék, mindkettő friss szerzemény a Bugyi király által, de ezt Dezsike nem tudhatta. A sarokban kis asztalon kávéfőző masina, mellette tálcán csészék és aljak, formás kiskanalak a cukortartóban ágaskodva. Dezsike tiszteletteljesen beleszimatolt a kávéfőző kihűlt zaccába, büdös, gondolta fintorogva, hogy mit esznek ezen a felnőttek, és elindult, hogy felfedezze Borsos elvtárs szentélyét.
Öreg írógép uralta az íróasztalt, odébb vaskos akták, titokzatos számokkal és még titokzatosabb szavakkal. Ki-mu-ta-tás, terv-do-ku-men-tá-ci-ó, susogta Dezsike borzongva, és elragadtatva megsimogatta a Lenin szobor kopasz fejét. A falon szép színes plakáton Rákosi Mátyás bolyongott egy búzamezőn, arcán alvajárós mosoly, két keze áldást oszt a kalászoknak, mögötte kancsal munkásnő és ijedt arcú elvtársak. Dezsike óvatosan kicsavarta Borsos elvtárs töltőtollát, és kis szívet rajzolt Rákosi elvtárs homlokára. Szeretjük, úgy is mindig így mondja a tanító elvtárs, bólintott és nekiállt, hogy szétnézzen a szépen faragott irattartó szekrényben, ami a régi világban egy Nádasdy gróf szobáját volt hivatva díszíteni. Az egyik oldal polcain fűzött gépelt papírok, kis doboz radírral, tollak, sárga színű grafitceruzák garmadája, alább egy fekete irattartó, benne színes képes újság. Abban mindenféle nők, szőkék, barnák, feketék, a felöltözöttség és pucérság különböző fokozataiban. Az egyik, egy vörös hajú, esernyővel, esőkabátban, kalucsniban kezdte, majd két oldallal odébb csak az esernyője maradt. Az is összecsukva. Az anyja, álmélkodott Dezsike verejtékezve, ezt el sem hiszi majd a Stein Pubi nekem. A másik oldal üvegeket rejtett, különös formájú, színes címkés üvegeket, Ja-ma-i-ca Rum, Co-in-treau, bennük illatos italok. Dezsike megforgatta őket, áhítattal vegyes kíváncsisággal, majd kiválasztott egy kicsi, karcsú üveget, melynek címkéjén vidáman kanyarogtak piros-fehér betűk, Co-ca Co-la. Höhö, még hogy coca, vigyorgott Dezsike és hirtelen bátorsággal lecsavarta a fém kupakot az üveg nyakáról. Kicsi híja volt, hogy el nem hajította, mikor nagyot szisszent a markában, aztán megcsapta az orrát egy fűszeres, vaníliás illat. Kis ideig óvatosan szagolgatta, aztán nagy elhatározással belekortyolt. Édes volt, perzselt és égetett, szinte sziszegett az íz a nyelvén. Két nagy kortyban szomjasan leküldte, aztán nagyot böfögött. Berúgtam, gondolta, míg belerogyott Borsos elvtárs székébe, és könnybe lábadt a szeme. Ez kábítószer, talán ópium, merengett kéjesen, és próbálta felidézni, mit mondott Varjas tanár elvtárs a rothadó kapitalizmus ópiumáról, aztán hátrahajtotta a fejét.
-Dezsi, jaj, te Dezsi, mit csináltál te gyerek- ébredt nagyanyja jajongására, ki felé rázta az üres üveget.
-Jaj, csak ki ne derüljön, most mit tegyünk a helyére, jaj, te, te, olyan vagy mint nagyapád, az is mindent megivott amit csak ért, oszt ez lett a veszte- hallgatta nagyanyja lamentálását, majd támadt egy ötlete.
A kávéfőzőt szétszedni egy pillanat műve volt, kicsit nehézséget okozott a zaccos, barna vizet itatóspapíron átszűrni, de végül az is sikerült, a kupakot rácsavarni meg gyerekjáték volt.
- Na- nézte özvegy Milicárné összehúzott szemmel a fény felé fordítva-jó lett ez, ha ilyen volt a színe igazándiból- szólt és megkönnyebbülésében pofon cserdítette Dezsikét.
Három hét múlva, egy különösen szomorú délután Borsos elvtárs egyet gondolt, és szekrénykéje kincsei közül kiemelt egy kis üveget, melynek piros-fehér betűi nevetve hívogatták. A fém kupak nesztelenül csusszant, a barnás ital fény felé tartva enyhén zavaros volt. Megszagolta, óvatosan belekortyolt majd diadalmas kiáltással tépte fel titkárnője ajtaját.
-Mocskos imperialisták! A nép kizsákmányolói! Kávés vízzel bolondítják a dolgozókat –  szólt, és sürgősen kért egy kávét a titkárnőjétől.





Abszolút elvtársnő





-Egyes férfiak a lábuk között hordják az eszüket- mondta Nénnyuka fejcsóválva, mikor az Aranysárkány pultjánál kiszolgálta Tavaszi Benőt. A fiatalembert születésétől ismerte, s fürösztése közben gyakran volt alkalma megszemlélni az említett testrészt, lévén a kis Benő elsőszülöttje testvérhúgának. A gyermek apa nélkül nőtt fel, s kisgyerekként sokat betegeskedett, a csenevész fiúcskát sokszor megverték a nagyok, ám amint betöltötte a tizennégyet, a természet úgy döntött, behozza a lemaradást. Ez volt az az esztendő, mikor tizenöt centit nőtt egy nyár alatt, és meg tanult úszni a folyóban. Ez volt az az esztendő, mikor úgy lefejelte a városszéli kiserdőben a rossz hírű gyerekbanda vezérét, Cigány Tónit, hogy annak eltört az orra. És ez volt az az esztendő, mikor egy nap megleste a strandon Borsos elvtárs lányát és a barátnőjét, amint egymást kenegetik a női napozóban. Szép vastag deszkakerítés takarta el a női napozót a kíváncsi tekintetek elöl, ám ez a tény nem gátolt meg néhány ügyes kezű fiatalembert abban, hogy kicsi, ám használható lyukakat fúrjanak a bokrok takarta részeken.
Nem tudni már, hányadik nyarat leskelődte végig barátaival Tavaszi Benő, mikor egy nap beütött a mennykő. Nem, nem a gondnok uszította rájuk Adolf névre hallgató kutyáját, és nem is valamely felbőszült férj vagy apa ütött rajtuk. Egyszerűen megjelent A VÉGZET Tavaszi Benő életében.
Mikor a megyei párttitkár először kapta elsózva kávéját, a dupla cukor helyett, s az eset két héten belül megismétlődött, tűnődve nézte öreg titkárnőjét. Borsos elvtársban akkor érett meg végképp az elhatározás, hogy nyugdíjazza Klárikát, mikor az tévedésből szeretője helyett a felesége számát tárcsázta neki, s ő az asszonynak suttogta a disznó szavakat, amiket kizárólag a szőke, hosszúlábú fodrászkislánynak szokott, mikor hetente kétszer ágyba bújtak. A titkárnő jelöltek megszemlélése Borsos elvtárs feladata volt, s ő rögtön kiszórta a csúnyácska lányokat. Szeretem a szépet magam körül, szokta mondani, míg az asztalán álló kis Lenin-szobor fejét simogatta. A kiválasztott lány nemcsak a legmutatósabb volt a jelentkezők közül, hanem nagyon jó ajánlólevéllel is rendelkezett, ugyanis ilyen felelősségteljes munkakörbe csakis megbízható káder kerülhetett. Klárika pár hét betanítás után, amelybe az is beletartozott, milyen napokon és hánytól szokott Borsos elvtárs „kiszállásra” menni, valamint hány cukorral issza a kávét Széphalmi elvtárs a székesfővárosból, csak szuperlatívuszokban emlegette utódját. Abszolút gépír és abszolút a memóriája, valamint isteni kávét főz.
Így foglalta el helyét Abszolút elvtársnő a város, Borsos elvtárs valamint Tavaszi Benő életében. A kisasszony napközben illedelmes kontyot, ropogósra keményített fehér blúzt és sima szövetszoknyát viselt, ám ha délután edzésre indult a helyi női röplabda csapatba, fenekét verte karnyi hajfonata, és olyan szűk ruhába öltözött, mint az isteni Lollo. Immár szokássá vált, hogy a Rákosi Lányai röplabda csapat tagjai edzés után a helyi strandon lazítanak, legtöbbször a női napozó szigorú deszkapalánkja mögé bújtatva formás idomaikat. Aznap is így történt. Tavaszi Benő és barátai épp a medencéből tértek vissza, mikor a kis dadogós Mecki Vili, kit vigyázónak hagytak a plédeknél, izgatottan hadonászni kezdett.
-Új hús a női napozóban- makogta a kis veres és megkezdődött a tülekedés a lyukaknál.
-Anyám…húúú…én még ilyet…- szálltak az izgatott sóhajok a bokorból és Tavaszi Benő, szemét hitetlenkedve a legnagyobb lyukra szorítva azt érezte, számára itt ért véget a világ.
Vagy itt kezdődik. Ugyanis innen fogva árnyékként követte Abszolút elvtársnőt minden meccsén, edzésén és egyébként is, minden létező alkalmat megragadott, hogy felhívja magára ideáljának figyelmét. A bemutatkozásnál tovább nem nagyon jutott, mert bár szép számmal akadtak jelentkezők, kik ugyanúgy becserkészni óhajtották Abszolút elvtársnőt, az hidegen fogadott minden bókot. Talán vőlegénye van, vélték a csalódottak és egyre fogyott a hódolók tábora. Ám Tavaszi Benő egy buldog makacsságával kísérte lépteit és várta, egyre csak várta az alkalmat a nagy kiugrásra.
Egy kellően meleg nyári hétvégén a röplabda csapat a szomszédos város csapatát verte meg izzasztó küzdelemben, ami egyben a bajnoki cím megvédését is jelentette.  A lelátó ördöge, legvagányabb drukkere természetesen Tavaszi Benő volt, ki a nagy eseményre elkérte apja motorját, s legmerészebb álmaiban már látta magát a visszaúton, amint Abszolút elvtársnő mögötte kuporog, combjai átfonják csípőjét, elképesztő méretű kebleit a hátához préseli, amint karjaival jó erősen belekapaszkodik. Így, a győztes bajnoki meccs után szép esélye volt minderre, ugyanis Abszolút elvtársnő ragyogó mosollyal köszöntötte, ám a visszaútról más véleménye volt, el kívánt ugyanis tölteni társaival egy délutánt a helyi strandon.
-Gyerünk a strandra- sikongattak a lányok, s Abszolút elvtársnő mosolya maga volt a megtestesült ígéret.
-Maga nem jön, Benőcske? A kérés teljesítésének egy aprócska akadálya volt, Tavaszi Benő nem számított strandolásra, ezért fecskéje otthon lapult a fiókban. A strand, hasonlóan minden ilyen intézményhez, nyár derekán tömve volt, lángos szagát hozta a szél, mindenre elszánt apukák spriccolták vadidegen anyukák haját és a röplabdás lányok viháncolásától volt hangos a medence környéke. Tavaszi Benő bús mosollyal nézte a partról vágyakozva Abszolút elvtársnő felszabadult pancsolását, s elképzelte amint a vízben, csak véletlenül, megsimítja derekát vagy mellét, aztán meg az út, hazafelé, motorral, ott a kis erdő mellett…. Veszíteni való nincs, határozta el, és merev lábakkal megindult az öltöző felé.
A kis, feszes tetra gatya, hála édesanyja mosótudományának, hófehéren villogott, s nem is történt semmi baj, mert Abszolút elvtársnő és a lányok nagy ovációval fogadták a medencében. Félórás pancsolás után, miközben, mintegy véletlenül, Tavaszi Benő átfogta derekát és lebomlott haját is segített feltűzni, majd dideregve másztak ki a lányok a vízből.
-De jól fog esni a napozás a pléden- csivitelte Abszolút elvtársnő, és Tavaszi Benő fantáziája beindult. Látta magát, amint napolajjal kenegeti gömbölyű vállát, s tenyere alatt felforrósodik a bőre. Na, most, gondolta, és egyetlen mozdulattal kimászott a vízből. Kis terpeszben megállt a medence szélénél, szemben a lányokkal és a nappal, és úgy gondolta, tart egy kis bemutatót izmai játékából. Csípőjén megtámasztotta karjait, majd szórakozott arckifejezéssel megugráltatta mellizmait, aztán combjait feszítette, s érezte, amint a nap jólesően felmelegíti. A hatás frenetikus volt, a lányok kigyúlt arccal, vihogva nézték, Abszolút elvtársnő, villogó szemmel csodálta. Nincs itt semmi baj, gondolta Tavaszi Benő, addig a pillanatig, míg az úszómester oda nem lépett hozzá.
-Ha az elvtárs, direkt áll itt és mutogatja mindenét, amije van, a lányoknak, ahhoz nekem semmi közöm, bár közszeméremsértésért bevitetem, arra mérget vehet. De ha véletlenül nem tud róla, közlöm magával, hogy a fehér tetra olyan átlátszó, mint a papír, s ha két percen belül nem öltözik fel, rendőrt hívok.
Így történt. De abszolút jó napja volt. Esteledett, mikor Tavaszi Benő motorján repesztett hazafelé. Kicsit megsütötte a nap, érezte, amint a vállain feszül a bőr, ahogy a két női kar szorosan átölelte a derekát.