Hófehérke munkát keres –mese felnőtteknek

Képtalálatok a következőre: hófehérke

Alig telt el két év a mesebeli lagzi után, Hófehérkének elege lett a királyfiból. Az még
hagyján, hogy szájszaga volt és kibírhatatlanul horkolt, de az már idegesítően hatott, hogy
állandóan szerteszét hagyta a koronáját és mindig idegen hercegnők után koslatott. Hófehérke
legalábbis az utolsó percig azt hitte. Aztán egy szép napon hirtelen betoppant az istállóba és
félreérthetetlen helyzetben találta élete párját a lovászfiúval.

Hófehérke nem csinált nagy cirkuszt, csendben rágyújtatta egy kósza sárkánnyal a csélcsap királyfira
és szerelmére az istállót. Később zaciba vágta a koronáját, összecsomagolta pár hintónyi
ruháját, fátylát és cipellőjét, majd az első fapados járattal elutazott.
Hogyhogy hova? Természetesen a törpékhez. Látni akarta őket és a helyet, ahol egykor
élt, hajdani kis lakótársait, akikkel annyi vidám napot töltött. Ám hiába kereste barátait, az
ismerős tisztáson négysávos út terpeszkedett, s a kis ház helyén bevásárlóközpont épült.
A biztonsági őr, aki elmondása szerint régebben apja udvarában vadászként szolgált és
valahonnan ismerősnek tűnt számára, elmondta neki, hogy a bányát privatizálták, a törpéket
elbocsátották, ezért kénytelenek voltak profilt váltani.
A kis Kuka például sikeres logopédus szakrendelést vezet, Szundi egy matrac boltot
üzemeltet, Morgó pedig megtért kispapnak. Egy pénzbehajtó társaság főnöke lett a jó
Szende, Tudor meg egy sikeres vállalkozást visz, ahol gazdag megrendelők elhízott macskáit
tanítják egerészni. Vidor szépen prosperáló temetkezési vállalkozóként ért révbe, míg
Hapci fröccsöntő üzemet nyitott. A gonosz mostoha először szépségszalont üzemeltetett a
környéken, majd átvette egy nagybani gyümölcs lerakat vezetését. Ez elég jól ment neki, mert
ősztől összeállt egy hajléktalan sárkánnyal és télen sült almával bizniszeztek.
A hírek elkeserítették Hófehérkét. Hova forduljon, mihez kezdjen? Hol találna magának
becsületes munkát?

Végig gondolta magában, mi az, amihez ért. Eszébe jutottak az áttáncolt, vidám esték a
törpékkel és jelentkezett egy hirdetésre, ahol táncos lányokat kerestek egy közeli bárba. Ám a
tulajdonos, miután jó alaposan végigmustrálta Hófehérkét, kijelentette, hogy túlkoros ehhez a
munkához, legfeljebb vécés néninek veheti fel négy órában bejelentve.
A következő álláshirdetés, amire jelentkezett szakácsnőt keresett egy olcsó kifőzdébe. A
kínai tulajdonos próbára tette Hófehérke főzőtudományát, ám mivel nem vagy csak alig tudta
megkülönböztetni egymástól a szecsuani és a pekingi csirkét, nem alkalmazta.
A sors gyönyörű hanggal áldotta meg Hófehérkét, ezért boldogan jelentkezett a híres
tehetségkutató műsorba. Egészen a második válogatásig jutott, ám mivel nem volt hajlandó
intim szolgáltatásokat nyújtani a kopasz, lábszagú producernek, kiszavazták.
Ám Hófehérke nem esett kétségbe. Eszébe jutott, milyen ügyesen varrogatta a törpék szakadt
ruhácskáit, ezért felkeresett egy szabóságot és felajánlotta szolgáltatásait: gombfelvarrás,
foltozás, stoppolás. A tulajdonos sírógörcsöt kapott, mikor meghallotta ajánlatát, és elmondta,
kizárólag egy megrendelése volt a múlt hónapban, ezért holnaptól már ki sem nyit.
Mit tegyek, töprengett Hófehérke, majd elszántan benyitott egy óvodába, ahol a kapun kis
cetli hirdette, munkaerő felvétel itt. Milyen jó lesz a sok apróság között, táncoltatja, nevelgeti
őket, pont úgy, mint a törpéket. Ám öröme korai volt, ugyanis nem ismerte a Montessori
óvodapedagógia alapjait sem, így érzékeny búcsút vettek tőle.

Hazafelé bandukolt nagy búsan, mikor meglátott egy hirdetést, ahol lányokat kerestek
filmforgatáshoz. Hófehérke soha életében nem forgatott filmet, így aztán bátran jelentkezett.
Nem bánta meg. Így kezdődött mesébe illő filmes karrierje. Azóta Hókefélke művésznéven
befutott pornósztár lett és mesés felnőtt filmeket forgat egy ismert producerrel.