Bodza, a vérnyúl

 

Nem, nem a szép virágú bokorról ejtenék most szót, bár a nyúl, aki ezen a néven bevonult a családunkba, illatos és divatosan tépett bundácskájával nem volt nagyobb, mint egy közepes bodzavirág.

Még sosem volt nyúlunk. Most lesz, nekem, közölte velünk kisebbik leánygyermekünk, mikor olthatatlan vágy támadt a szívében egy simogatandó jószág iránt. Albérletbe nyúl, próbáltunk hatni a józan eszére, de ő rózsaszín felhőbe burkolózva csak intett, nyúl lesz és semmi más. Legyen macska, kutya vagy madár, ha megunná, úgy könnyen integrálódhatna saját magáncirkuszunk társulatába, győzködtük. Mindhiába. Nyúl kell, apró, törpe kis jószág, illatos bundácskával, picurka lábacskával, mulatságos farkincával. Aprólékos nyomozás következett, több tenyésztő kínálatából választotta ki a helyszínen a fahéj-fehér színben pompázó, fekete szexepillel rendelkező nyuszikát, aki oroszlángallért viselt apró fülecskéi körül.

Bodza valóban illatos volt és kicsi, kék szemeivel ártatlanul nézett a világba, mikor bemutatkozó látogatáson megjelent nálunk. Tenyérbe simuló, remegő pici nyúl. A három macska gyanakodva nézte az ágy alól, amint idétlen bakugrásokkal körbejárja a lakást, és apró, csinos bogyókkal dekorálja tele a konyha közepét. Aztán gyanakodásuk páni félelemmé változott, mikor a nyuszi úgy döntött, az öreg kandúrt anyjának választja, hasa alá fúrva magát lelkesen döfködni kezdte. Kapott két pofont, amin megsértődött és úgy döntött, frusztrációját úgy tudja legjobban levezetni, ha csinos, virág alakú lyukakat rág vadonatúj zsenília ágytakaróm különböző részeire. Olyan, mint a kalocsai, nyögte a lányom, és Bodza karanténba került. Vagy két percre.

Minden hét végén duplán örültem, egyszer mikor jöttek, és megláttam a kis műanyag retiküljében gubbasztó nyuszikát, és mikor mentek. Ilyenkor vad örömmel sepertem össze a bogyókat (nemsokára szobatiszta lesz!), és leltárt készítettem arról, mit rágott össze megint ez a büdös dög. Pár hét elteltével vígan kergetőzött a macskákkal, bár az Öreg sokáig nem felejtette el, hogy anyává választották, és az átlagosnál több pofont osztogatott. A rohangálástól kimerülten néha önfeledten eldobta magát és csak az tudta jobb kedvre deríteni, ha megrágta nagyanyám antik asztalának lábait. Aztán megismerkedett a család kutyáinak egyikével, a Gigi névre hallgató pinscherrel. Gigi alig nagyobb egy süldőpatkánynál és halált megvető bátorsággal futott Bodza elől, mikor az játszani invitálva felé futott.

Elől szaladt Gigi, utána Bodza, a sort a macskák zárták, váltakozó sorrendben. Bodza, ha izgatott lett, apró bogyókkal sorozta meg a környezetét (terület megjelölés, magyarázta a lányom) és ez kiváló játékszernek bizonyult felfedezőkedvű macskák számára. Örömmel fedeztem fel alig pár héttel Bodza látogatása után az apró golyócskákat a lakás legváratlanabb helyein. Keresd a golyókat, lett a legújabb családi társasjáték neve, aminek én voltam egyetlen játékosa, lévén a seprű nyele mindig az én kezemben.

Eltelt pár hét, és gyanakodva figyeltem a szépen gyarapodó nyuszit. Törpe lenne? A füle mindenképpen. De a teste, nos, az kezdett egyre jobban hasonlítani egy szépen kerekedő veknihez. Kék szeme megvetően nézett, csinos frufrut növesztett, farka elegánsan billegett futás közben, és ha rossz kedve volt, mekegő hangokat hallatva fogait csikorgatta. Nőtt, és határozottan nem volt törpe. De megszerettük. Főleg Miska, a családi tacskó szeretett volna vele közelebbről megismerkedni, de voltak fenntartásaink.

Aztán beütött a krach. A lányom albérletet váltott és az új albérlő nem kérte a nyulat, bármilyen cuki, bármilyen törpe és bármilyen szobatiszta. Látva a sötét jövőt, összeült a haditanács. Örömünk határtalanná vált, mikor kiderült, mi leszünk a szerencsések, akik Bodzának szerető otthont nyújtanak. Muszáj ezt, kérdezte a férjem sötét arccal, és technikai akadályokat emlegetett. Úgymint hiányzó ketrec, ami az udvaron állna, ki eteti és mivel, hogyan tartjuk távol a tacskótól és még sorolhatnám.

Két hét nem telt el, életem párja fütyörészve ácsolta a vadonatúj Bodza lakot, reggelente első utam nyúlunkhoz vezetett, aki dacára a szigorú étkezési embargónak, egyre kerekedett. Tanakodtunk, mi lehet ez, mire a férjem bevallotta, ő is eteti. Mi több, a fiúnk is meg megkínálja pár falattal esténként. Bodzát drasztikus diétára fogtam. A pitypang diéta bevált, ám ahogy tavaszodott az idő, rájöttünk, terebélyes Bodzánknak (aki törpe) kifutó kell, mert a ketrec immár szűknek bizonyul neki. Tegyünk egy összeszoktató próbát Miskával, így a családi tanács, hátha nem bántja, és akkor elengedjük az udvaron a nyulat. Élhetnek együtt boldog szimbiózisban, kutyák, macskák, Bodzák. Miska, csodák csodája, nem mutatott gyilkos szándékot Bodza irányában. Ő csak játszani akart, kergetőzni, kicsit megfogni, kicsit megtépni, kicsit harapdálni. Bodza bokszállásban fogadta Miska szándékait, majd megkezdődött a kergetőzés. A második félidőben a halálosan kimerült nyuszit a farakás alól szabadítottuk ki, farka fölött féltenyérnyi kopaszság mutatta, Miska komolyan gondolja a játékot. Egy illúzióval kevesebb.

 És innentől fogva Bodzánk lelkivilága megváltozott. Morózus lett, harapós, ketrecének ajtaját félve nyitottam ki reggelente, mert fogcsikorgatva támadott.  Ekkor kapta a Bodzilla nevet. Aztán egy illatos, harmatos tavaszi napon elkészült Bodza új kifutója. Kinyílt ketrece ajtaja és Bodza gyanakodva tekintett a kerítés túloldalán várakozó macskákra és kutyákra. Eltelt egy kis idő, mire billegető fülekkel kiszökdelt a napra, belelegelt a citromfű bokorba és elégedett pofával elheveredett.

Azóta szebb lett az élet. Bodza napozott, evett, és csintalan csikóként futkározott a kifutóban. A macskák rendszeres udvariassági látogatásokat tettek birodalmában és együtt hódoltak a napozás örömeinek. Csak Miska álldogált bánatos pofával a kerítés másik oldalán. Kinn rekedt a paradicsomból és a sportéletből.

De nem sokáig, mert több órányi közös napozás után, kerítésen innen meg túl, Miska megkedvelte Bodzát. Valami történt, mert egyre többet keresték egymás társaságát. Megfogja, higgyél nekem, hogy megfogja, jósolta a sötét jövőt borús arccal a férjem. De hátha nem, és akkor Bodza szabadon élhet a kertben, nincs korlátozva semmiben! Tegyünk egy próbát! Így hát, mint szemfüles labdajátékosok, szoros gyűrűbe fogtuk Bodzát és az izgatottan csóváló Miskát. Nyúlunk kiugrált a kifutójából, két lábon állva beleszimatolt a szélbe és flegma pofával elugrált a tacskó mellett. A macskák kéretlen közönségként követték az fejleményeket a nyúllak tetejéről. Semmi. Miska boldogan böködte a lustán heverő Bodzát. Ez nem menekül, már nem is érdekes, sóhajtotta a tacskó és békésen elfeküdt mellette. Még fél óráig követtük az eseményeket, amelyek nem torkolltak véres végkifejletbe.

Így vált az egész udvar Bodza-birodalommá, ahol önfeledten kergette a macskákat, vagy Miskát vegzálta, míg az békésen szundikált. A teregetés valóságos sportnak számított, ugyanis Bodza alantasan, lesből támadta a bokáimat, és átkarolva, hátsó lábaival rugdosta. Én futottam, de ő gyorsabb volt! Hazaértünkkor együtt rohant elénk az egész fogadóbizottság, Bodza, Miska meg a három macska. Békés időszak volt.

Végül a jóllét vitte el, mert nagyon elhízott és egész napját a bokrok alatti szundikálással töltötte. Ott találtunk rá egy nap, békésen elaludt, és míg búcsúzóul végigsimogattam tömött, puha bundácskáján, megköszöntem a Teremtőnek, hogy ilyen barátom lehetett, mint Bodza, a vérnyúl!

 

Éljen május elseje

-Eeegy-kettőőőő… Eeegy-kettőőőő – szálltak kissé visszhangosan a megafonból Lánci elvtárs, a körzeti bizalmi vezényszavai. A hajnali harmat még meg sem száradt az Aranysárkányról elnevezett kocsma előtti kis park bokrain, ám a munkásosztály jelentékeny hányada szorgos tornagyakorlattal ébresztgette izmait. Borsos elvtárs ugyanis úgy találta, a május elsejei felvonulás előtt jót tesz majd a felvonulóknak egy kis bemelegítés. Ezért reggel hatra testületileg kirendelte a dolgozókat az Aranysárkány elé, majd Lánci elvtársra bízva őket, ő maga is elvonult egy kora reggeli bemelegítésre Puszi úr kocsmájába.

Azt, hogy a friss, tavaszi hajnalban még a megafonban is kicsit reszketegnek tűntek Lánci elvtárs szavai, foghatnánk a szélre, ha fújt volna, vagy a fülekre, amik rosszul hallanak, ám az igazság az, hogy Lánci elvtárs tüdeje nem szuperált valami jól. A hivatalos verzióban az állt, hogy a háború alatt a partizánokkal harcolt, ott lőtték meg véres csetepatéban mindenre elszánt német katonák. El kell ismerni, hogy a történet szép. Csak nem igaz. A valóságban úgy volt, hogy Lesi sógornál disznóölésre gyűlt össze a család, aztán a már ittas állapotban és ehhez mérten kötekedő kedvvel érkező Láncit elvtársi minőségében csak úgy tudták leszerelni, hogy jól megverték. Valahogy megszúrta a tüdejét egy törött borda, ezért erős izgalmi állapotban egyszerűen kifulladt, elszállt belőle a szusz, ahogy az Aranysárkány törzsközönsége bölcsen megállapította, és ilyenkor csak tikogott, mint a szamaras Kis jószága eső előtt.

Elég az hozzá, hogy a háború után keresték a jó kádereket, Lánci elvtárs meg a beteg tüdeje miatt nem szeretett dolgozni, viszont tehetségesen tudott hazudni meg kötekedni, ezért a párt kiemelte és azt mondta, jó lesz körzeti bizalminak.

Lánci elvtárs szerette a munkáját és teljes odaadással végezte azt. Csiklandós izgalmat érzett, amint mellét peckesen kidüllesztve végig lejtett a főtéren, vagy beült egy fröccsre Puszi úrhoz, füle szomjasan itta az elharapott félszavakat, mindenütt leleplezésre váró szabotázst vagy egyéb pimasz összeesküvést sejtett, és boldogan fogadta Borsos elvtárs dicsérő szavait, ha újabb feljelentést nyújthatott át neki. Éberség, ez volt Lánci elvtárs vezérlő csillaga, ez vezette, mikor éjféltájt kikelve a meleg ágyból megfigyelő körútra indult, ahogy előszeretettel nevezte a maga kis portyáit. Így leplezett már le illegális disznóölést a négy gyerekes Varga családnál vagy kobozott el három kotlóst fészekaljnyi csibékkel özvegy Zatureckinétől, aki pedig a hálószobájába, pontosabban az ágya alá rejtette a szárnyasokat. Hiába.

-Az éberség, elvtársak- szokta könnybe lábadt szemmel mondogatni a hatodik rum után az Aranysárkány közönségének- az a legfontosabb.

Egyszer megtörtént, ami minden éber elvtárs rémálma. Hajnalban bóklászott a Fő tér egyik kis mellékutcájában, amikor gyanús mozgásra lett figyelmes. Köpcös, testes férfi lépett ki egy ház kapuján, kalapját mélyen szemébe húzva megindult a belváros felé. Lánci elvtárs szagot fogott, kis noteszébe feljegyezte a pontos címet és remekül tapadó nyersgumi talpú cipőjében nesztelenül sietett a delikvens után. Már éppen befordult a sarkon a gyanús idegen, mikor elébe kerülve hirtelen feltartóztatta és hivatása teljes tudatában felszólította, hogy igazolja magát. Kínos volt, nagyon. Ugyanis Borsos elvtárs éppen ügyeletes szeretőjétől tartott hazafelé, és nem éppen irodalmi stílusban közölte Lánci elvtárssal, mihez kezdjen az éberségével. Lánci elvtárs az izgalomtól kifulladt, hííííí, hörögte Borsos elvtárs méregtől ellilult képébe meredve.

- Ne hihegjen itt nekem, mint egy francos kísértet- vágta hátba a megyei pártitkár, mire Lánci elvtársba visszatért a szusz. Ezek után új kifejezéssel gyarapodott a körzeti bizalmi szótára.

-Diszkréció- súgta Puszi úr fülébe egy-egy fárasztó nap után- az éberség édes testvére, suttogta elhaló hangon, és bedobta a hatodik pohárka rumot.

A napot lelkes tornával köszöntő dolgozók éppen kellőképpen kimelegedtek, mikor Borsos elvtárs, megkoronázva az éhgyomorra leküldött kisüstit egy nagy karaj libazsíros kenyérrel, amit Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja kis lila hagyma szeletekkel tett vonzóbbá, megjelent az Aranysárkány ajtajában. Kedvtelve legeltette szemét a tornától kipirult munkásosztály csapzott csapatán, nagyot bólintott, látván egynémely fiatal szövőgyári munkáslány kebleinek szilaj fickándozását a színes kartonruha alatt, majd nagyvonalú intéssel így szólt.

-Torna, állj!

A májusi nap, ami előszeretettel csal ki szeplőket a fiatal lányok arcára, teljes erővel sütött, a Fő tér másik oldaláról vérpezsdítő munkásindulók hangját hozta a szél, amikor a menet megindult, körbe a park körül. Színes lufik repkedtek, kipirult arcok meredtek a szerény méretű dísztribünön gubbasztó elvtársakra, izmos munkás karok emelték a magasba a fő elvtársak felszalagozott képmásait és kutyavérű férfiak használták ki a hömpölygő tömeg adta lehetőségeket, és jól megmarkolászták a csinosabb elvtársnők farát. Bámész szemű úttörők lengettek színes szalagokat a fővárosból érkezett Szűcs elvtárs felé, aki napszemüvege mögé bújva kedélyesen bólogatott népére és mindenkinek meggyűlt a nyál a szájában, mert az apró Fő tér körül körbe-körbe masírozva újra meg újra elvonultak a Puszi úr által kitelepített lacikonyha előtt, ahol szemérmetlen illatfelhőben sült a kolbász és rotyogott nagy kondérban a pörkölt. Nénnyuka fehér kötényben szeletelte a jeles alkalomra sütött kenyeret, adagolta a roppanós uborkát, míg Puszi úr frissen csapolt sörrel várta a vonulásban megfáradt tömeget. Csak várta, várta. Az volt a szokás, ugyanis, hogy addig vonulnak az aprócska dísztribün előtt körbe a téren, míg a székesfővárosból leutazott fő elvtárs jelt nem ad egy kedélyes intéssel a felvonulás befejezésére.

 Egészen korán reggel volt még, mikor a szolgálati Pobeda ajtaja becsapódott Szűcs elvtárs mögött, aztán jött a bőséges reggeli Puszi úrnál, hát nem csoda, hogy a monotonon zúgó indulók közepette az elvtársat elnyomta a buzgóság a dísztribünre felhurcolt kényelmes karosszékben, ami Borsos elvtárs irodájának dísze volt egyéb napokon.

Szállt a dal, zengett az ének, Szűcs elvtárs nagyokat bólogatott, a brigádok éppen a tizenhetedik körüket rótták a porban vonszolt transzparensekkel és az egész kezdett rémálommá válni. Megszárad a kenyér, hümmögött Nénnyuka. Megmered a kolbász, vakarta fejét Puszi úr, míg a felvert porban fuldokló munkásosztály a lelkét is eladta volna egy nyelet hideg sörért. Borsos elvtárs, hallva az időközönként feltörő horkolást, érzékelte a problémát, de meg kell vallani, nem merte durva mozdulattal megzavarni felettese álmát. Eleinte mosolygott, aztán erősebb tapsolással igyekezett elűzni az álomtündért a tribünről, majd a huszadik kör után egyre nagyobb ijedtséggel nézte az elkeseredett arccal vonszolódó tömeget és könnyekkel a szemében imával fordult a szent Szűzhöz, ébresztené már fel az édesdeden horkoló Szűcs elvtársat.

 És ekkor megtörtént a csoda. Éppen a Lánci elvtárs vezette szövőnők sztahanovista brigádja botladozott el a tribün előtt, mikor egyikük lufija éles hangon eldurrant. Lánci elvtárs feje lila lett, szabotázs, akarta ordítani, de az izgalomtól elment a hangja.

-Híííííííí - rikoltotta vércsehangon, mire Szűcs elvtárs ijedtében talpra ugrott.

-Éljen a nép- közölte álomittasan és két kezét feje fölé emelve integetni kezdett.

A tömeg megindult, boldogan és féktelenül, mint egy engedetlen folyó, és két perc sem telt belé, kiürült a tér. Ettek. 

Mindent belengett a pörkölt szaga, és a tribün előtt lomhán hengergett a porban egy piros lufi kipukkant darabja.

Hófehérke munkát keres –mese felnőtteknek

Alig telt el két év a mesebeli lagzi után, Hófehérkének elege lett a királyfiból. Az még
hagyján, hogy szájszaga volt és kibírhatatlanul horkolt, de az már idegesítően hatott, hogy
állandóan szerteszét hagyta a koronáját és mindig idegen hercegnők után koslatott. Hófehérke
legalábbis az utolsó percig azt hitte. Aztán egy szép napon hirtelen betoppant az istállóba és
félreérthetetlen helyzetben találta élete párját a lovászfiúval.

Hófehérke nem csinált nagy cirkuszt, csendben rágyújtatta egy kósza sárkánnyal a csélcsap királyfira
és szerelmére az istállót. Később zaciba vágta a koronáját, összecsomagolta pár hintónyi
ruháját, fátylát és cipellőjét, majd az első fapados járattal elutazott.
Hogyhogy hova? Természetesen a törpékhez. Látni akarta őket és a helyet, ahol egykor
élt, hajdani kis lakótársait, akikkel annyi vidám napot töltött. Ám hiába kereste barátait, az
ismerős tisztáson négysávos út terpeszkedett, s a kis ház helyén bevásárlóközpont épült.
A biztonsági őr, aki elmondása szerint régebben apja udvarában vadászként szolgált és
valahonnan ismerősnek tűnt számára, elmondta neki, hogy a bányát privatizálták, a törpéket
elbocsátották, ezért kénytelenek voltak profilt váltani.
A kis Kuka például sikeres logopédus szakrendelést vezet, Szundi egy matrac boltot
üzemeltet, Morgó pedig megtért kispapnak. Egy pénzbehajtó társaság főnöke lett a jó
Szende, Tudor meg egy sikeres vállalkozást visz, ahol gazdag megrendelők elhízott macskáit
tanítják egerészni. Vidor szépen prosperáló temetkezési vállalkozóként ért révbe, míg
Hapci fröccsöntő üzemet nyitott. A gonosz mostoha először szépségszalont üzemeltetett a
környéken, majd átvette egy nagybani gyümölcs lerakat vezetését. Ez elég jól ment neki, mert
ősztől összeállt egy hajléktalan sárkánnyal és télen sült almával bizniszeztek.
A hírek elkeserítették Hófehérkét. Hova forduljon, mihez kezdjen? Hol találna magának
becsületes munkát?

Végig gondolta magában, mi az, amihez ért. Eszébe jutottak az áttáncolt, vidám esték a
törpékkel és jelentkezett egy hirdetésre, ahol táncos lányokat kerestek egy közeli bárba. Ám a
tulajdonos, miután jó alaposan végigmustrálta Hófehérkét, kijelentette, hogy túlkoros ehhez a
munkához, legfeljebb vécés néninek veheti fel négy órában bejelentve.
A következő álláshirdetés, amire jelentkezett szakácsnőt keresett egy olcsó kifőzdébe. A
kínai tulajdonos próbára tette Hófehérke főzőtudományát, ám mivel nem vagy csak alig tudta
megkülönböztetni egymástól a szecsuani és a pekingi csirkét, nem alkalmazta.
A sors gyönyörű hanggal áldotta meg Hófehérkét, ezért boldogan jelentkezett a híres
tehetségkutató műsorba. Egészen a második válogatásig jutott, ám mivel nem volt hajlandó
intim szolgáltatásokat nyújtani a kopasz, lábszagú producernek, kiszavazták.
Ám Hófehérke nem esett kétségbe. Eszébe jutott, milyen ügyesen varrogatta a törpék szakadt
ruhácskáit, ezért felkeresett egy szabóságot és felajánlotta szolgáltatásait: gombfelvarrás,
foltozás, stoppolás. A tulajdonos sírógörcsöt kapott, mikor meghallotta ajánlatát, és elmondta,
kizárólag egy megrendelése volt a múlt hónapban, ezért holnaptól már ki sem nyit.
Mit tegyek, töprengett Hófehérke, majd elszántan benyitott egy óvodába, ahol a kapun kis
cetli hirdette, munkaerő felvétel itt. Milyen jó lesz a sok apróság között, táncoltatja, nevelgeti
őket, pont úgy, mint a törpéket. Ám öröme korai volt, ugyanis nem ismerte a Montessori
óvodapedagógia alapjait sem, így érzékeny búcsút vettek tőle.

Hazafelé bandukolt nagy búsan, mikor meglátott egy hirdetést, ahol lányokat kerestek
filmforgatáshoz. Hófehérke soha életében nem forgatott filmet, így aztán bátran jelentkezett.
Nem bánta meg. Így kezdődött mesébe illő filmes karrierje. Azóta Hókefélke művésznéven
befutott pornósztár lett és mesés felnőtt filmeket forgat egy ismert producerrel.