Éljen Naftalin

Hej, micsoda egy nyár volt az is! Nem elég, hogy Pero, a galambász elzavarta a féllábú Demetert, aki tönkretette a téesz selyemhernyó tenyészetét, a kútásó meg gyógyvizes kutat talált az Aranysárkány kertjében, akkoriban vitte haza Karcsika, Puszi úr édes nevelt fia a madarat, ami miatt az majdnem börtönbe került.

Karcsika egyedül játszott a kert végében, Julcsika meg a babáit abajgatta valahol, mikor a kerítésnél feltűnt Karácsony Jakab, helyi önkéntes birkózó és lóherezselé gyártó. Jobb napokon Jakab eljárt az iskolába, ahol önvédelmi fogásra oktatta a gyerekeket, bár rossz nyelvek szerint inkább tapogatni akarta a nagylányokat. Ha meg ehhez nem volt kedve, otthon kísérletezett egy általa kifejlesztett gyógyhatású készítménnyel, ami elmondása szerint kiválóan gyógyítja a reumát, a kancsalságot, de jó férfibajokra is, a nőknek meg fényesíti a haját. Állításait bizonyítandó pár adagot felajánlott az Aranysárkány közönségének, kis figyelmességként kínálva az ital mellé a gyógyhatású szert. Szeredi bácsi hümmögve piszkálta a zavaros zöld, kocsonyás pacát az itala mellett és azt mondta, neki erről Gusztika, régi katonacimborája jut eszébe, aki pont ilyen zöld turhát produkált két nappal a tüdőlövése után, de aztán már szaladtak is vele a szanitécek. Jó ízű, rebegte Cseri Béla, Borsos elvtárs sofőrje az esti kóstoló után, gondolván, hadd örüljön otthon az asszony, ha lesz utána egy kis extra műsor, majd röviddel ezután kiugrott a kertbe és diszkréten belehányt Nénnyuka rózsakertjébe. Kicsit finomítani kell az íz világot, vakarta fejét Karácsony Jakab, és a rózsavízzel feljavított változatból Borsos elvtársat is megajándékozta. Kend a hajadra, fiam, mondta otthon a nejének a pártitkár, aztán két nap múlva nem győzött csodálkozni. Na, nem a felesége fürtjei lettek dúsabbak, hanem kedve nőtt meg egy kis külön hancúrozásra a heti egy alkalom mellett. Nono, vonta össze szemöldökeit Borsos elvtárs, és soron kívül rendelt két adagot a szeretőjének is.

Éppen kifogyóban lévő lóhereadagját töltötte fel a mezőn Karácsony Jakab, mikor, isten tudja hogyan, elibe keveredett egy madár. Elegáns szürke tollruháját fekete, fehér és halványkék tollak színesítették, és pimasz hetykeséggel hintázott egy vadrózsabokron. De nem sokáig, mert Jakab kopott kabátját lobogtatva halált megvető tigrisugrással vetette rá magát, majd egy még üres zsákjába gyömöszölte. Késő délutánig kinn bóklászott a mezőn, majd lóherétől duzzadozó zsákjait vállára csapva elindult hazafelé. De mi legyen a madárral, töprengett, majd meglátva az Aranysárkány kerítésénél játszó Karcsikát, magához intette. Csoda madár ez, fiam, majd meglátod, mondta, míg a ragacsos gyerekkezekbe adta a zsákot. Estére viszek még nektek lóherezselét, most újfélét, mentásat, mondta a szájáttátó Karcsikának és megbillentette kopott kalapját.

Az Aranysárkány megszokott kora esti életét élte, visszajáró kuncsaftok iszogattak törzsasztaluknál, Cseri Béla sportújságját böngészte és néha megeresztett egy cifra káromkodást, Szeredi bácsi Lesi sógorral verte a blattot a sarokban, Nénnyuka meg a sörcsap karmantyúját igazgatta. Megszorult benne valami, szólt Puszi úr felé, de az nem hallotta, mert éppen a rádiót abajgatta. Valami munkásközgyűlést közvetítettek, szállt az ütemes taps meg a kiáltás, éljen nagy Sztalin, éljen nagy Sztalin, mikor belépett Karcsika a zsákba zárt madárral. Mit kaptál kisfiam, simogatta meg szeretettel a kocsmáros Karcsika kerek buksiját, majd megbontotta a zsák száját. Harsány diadalkiáltással röppent ki a szajkó, repült egy kört a kocsmában, majd lendületesen leszállt a rádió politúrozott tetejére és nyugodtan tollászkodni kezdett. Éljen naftalin, éljen naftalin, ugrándozott Karcsika és Julcsika, örömükben körtáncot járva a kocsma közepén. Ki tudna ellen állni ennyi örömnek, gondolta Puszi úr elérzékenyülve, tartsuk meg, szólt Nénnyukához, aki már indult is a kalitkáért a padlásra.

Nekünk is volt egy szajkónk, mesélte elgondolkodva Lesi sógor, csak eltanulta apámtól a káromkodást, és b…d meg anyád, Teri, köszöntéssel fogadta a vendéget, ha bejött a borbélyüzletbe. De megszoktuk és később volt, aki kifejezetten ezért járt apámhoz nyiratkozni, kortyolt nagyot a sörébe.

Így történt, hogy a szajkó, aki a Naftalin névre hallgatott bemutatkozása után, az Aranysárkány állandó attrakciója lett. Tágas kalitkát font neki a galambász Pero, ami felkerült az ajtó mellé, innen kedvére követhette az utcán és a kocsmában történő eseményeket. Reggelente harsány, szerbusz, Elemér, kiáltásokkal köszöntötte Szeredi bácsit, majd tollait borzolva, csillogó szemmel utánozta a nyírfa seprű hangját, amivel az öreg a napot kezdte. Hajrá, Fradi, lődd be már, ne szarozz, közölte Cseri Bélával, és Nénnyukát naponta többször kicsalta a konyhából, Lina, az ószeres cigány hangjával, jónnnnapot, forgatta Naftalin a fejét, majd két decit, a legjobb szilvából, kedveskedett dörmögve Puszi úrnak, ha az megfenyegette. Legtöbbet a rádió szólt az Aranysárkányban, sportmérkőzések váltakoztak üzemi híradókkal és tervbeszámolókkal vegyest. Egy napon, Borsos elvtárs tért be megszokott ebédjére, éppen tökfőzeléket evett és majd a torkán akadt a fasírt, mikor a szajkó felrázva magát szundikálásából harsány éljen nagy Sztálin, éljen nagy Sztálin kiáltásokat hallatott. Puszi úr éppen büszkén kihúzta magát, hogy neki micsoda osztály hű madara van, mikor az Nénnyuka hangján megszólalt, kapcsold ki már azt a kurva rádiót, ne hazudozzon itt nekem.

 Később volt, aki azt mondta, sosem látta Puszi urat ilyen lila fejjel, de Borsos elvtársat sem hallották ilyen ocsmány hangon ordítozni. Szabotázs, árulás, osztályhűség, feljelentés, hallgatózott Karcsika és Julcsika az ajtóra tapadva, de semmit nem értettek az egészből. Később megszületett a döntés, el kell távolítani azt a burzsuj elveket valló madarat a kocsmából, mert eszméivel keresztbe tesz a népnevelésnek. Naftalin kalitkája így kikerült a kert végi diófára, s álmos nyári délutánokon még hallották az ivóban, amint Cseri Béla hangján biztatja a Fradit.

Dezsike és a röpke nyugati kábulat

Halkan szólt a tilinkó hangja a szelíd bürök bokrok alól azon az álmos, nyári délután. Az Aranysárkány ajtajában Puszi lankadó figyelemmel csapkodta a legyeket az aznapi újság kiszolgált példányával, majd kissé riadtan konstatálta, mint kenődtek meghatározhatatlan állagú péppé az izgága rovarok a Nép Hős Fiának tar koponyáján, pontosan a címoldalon lévő fényképén. Szeredi bácsi lelkesen dolgozott, azaz kissé megbillent fejjel, ám annál nagyobb elszánással horkolt egy sarki asztalnál, egyedül Nénnyuka volt éber, mondhatni teljes harci készültségben csörömpölt a mosogatni való tányérokkal a konyhán. Lezajlott a dolgozók ebédeltetése, legtöbben borsófőzeléket fogyasztottak fasírttal, meg tök lecsót, annak van nyáron az ideje. Berta elvtárs felesége meg a csirkemáj szagától diszkréten az asztal alá hányt, na, Lina, te bekaptad a legyet, dünnyögte együtt érzőn Nénnyuka. Ami történt, csak azért volt rendkívüli, mert fél éve külön éltek az urával. Borsos elvtárs jóízűen elfogyasztotta örök kedvencét, két adag grenadin marsot, sósan-borsosan, hiába mondogatta a felesége, Elemér fiam, egyszer a krumplis tészta lesz a hóhérod, abba fulladsz majd bele. Borsos elvtárs csak nevetett, és pártitkári minőségében kieresztett egy lyukat a nadrágszíján, majd kért egy adag lekváros fánkot Nénnyukától, ráadásként.

A maradék fánkot Nénnyuka Dezsikének szánta, aki, míg nagyanyja, özvegy Milicárné, Borsos elvtárs irodáját takarította délutánonként, tilinkóján szórakoztatva magát, beült a bokrok hűvösébe a kis téren.

-Az isten szerelmére, szóljon neki valaki- törölgette Puszi úr verejtékes arcát a söntésben- hagyja abba ezt a kornyikálást, mert feljelentenek minket csendháborításért. - Amúgy meg Borsos elvtárs hazament ledőlni, menjen szórakoztatni a kedves nagymamát az irodába-szólt hátra Nénnyukának, és óvatosan elhajtott egy legyet a nyitott szájjal bóbiskoló Szeredi bácsi homlokáról.

Dezsike így kiűzettetvén a bokrok paradicsomi hűvöséből egy méretes lekváros fánkkal megtámogatva átügetett a pártitkár elvtárs közeli irodájába. Cseri Béla, Borsos elvtárs sofőrje sportújságja menedékében békésen szendergett, és rövid, ám intenzív álmában vad kergetőzésbe kezdett főnöke titkárnőjével, aki szorosra gombolt köpenye alá láthatóan elfelejtett bugyit venni. Nem tudhatni, hova fajult volna az álom, ha Dezsike hangos csókolom kiáltással be nem dörrenti a kaput, így Cseri elvtárs védtelenül szakadt ki álma kéjes öleléséből és kis híján hanyatt esett székével a portásfülkében.

-Kent volna apád a lepedőre- mordult Cseri Béla Dezsike után, ami valljuk be, nem szép kívánság, de adott helyzetben teljesen érthető. A félbe maradt szexuális aktus nagyon is virgonc eredménye ez alatt irodáról irodára járt, keresve nagymamáját, ki hajlamos volt az ilyen fülledt délutánokat kis szunyókálással színesíteni. Ezt tette most is. Nincs ez nekem megfizetve, gondolta özvegy Milicárné, és visszeres lábait magasra póckolva óvatosan hátradőlt egy kényelmes karosszékben, az emeleti folyosó legutolsó szobájában.

Így történt, hogy Dezsike felügyelet nélkül először járhatta be az üres irodaépület minden egyes szobáját, kezdve a földszinti helyiségekkel, majd legvégül megállt egy kellő tiszteletet ébresztő paprikavörös, vastagon kárpitozott ajtó előtt. Borsos Elemér, oszt. vez.,  megyei pártszervezeti tikár, betűzte Dezsike tizenkét évének minden áhítatával, majd benyitott Borsos elvtárs szentélyébe. Illetve még csak a titkárnő, Abszolút elvtársnő birodalma volt ez. Sötétkék, kis csipkével diszkréten díszített köpenye lazán a székére vetve, Dezsike áhítatosan megszagolta, szegfű illat, gondolta és beleborzongott a gyönyörűségbe. Abszolút elvtársnő fiókjában, úgy, mint íróasztalán, példás rend uralkodott, egyik sarokban kölnivize, Krasznája Moszkva, főnöke ajándéka, egyenesen a távoli fővárosból, mellette kék tupírfésű, vasalt zsebkendő, írógépszalag és két gondosan összehajtogatott csipke bugyi. Egy pipacspiros és egy szilvakék, mindkettő friss szerzemény a Bugyi király által, de ezt Dezsike nem tudhatta. A sarokban kisasztalon kávéfőző masina, mellette tálcán csészék és aljak, formás kiskanalak a cukortartóban ágaskodva. Dezsike tiszteletteljesen beleszimatolt a kávéfőző kihűlt zaccába, büdös, gondolta fintorogva, hogy mit esznek ezen a felnőttek, és elindult, hogy felfedezze Borsos elvtárs szentélyét.

Az öreg írógép vicsorgó ebként uralta az íróasztalt, odébb vaskos akták, titokzatos számokkal és még titokzatosabb szavakkal. Ki-mu-ta-tás, terv-do-ku-men-tá-ci-ó, susogta Dezsike borzongva, és elragadtatva megsimogatta a Lenin szobor kopasz fejét. A falon szép színes plakáton Rákosi Mátyás bolyongott egy búzamezőn, arcán alvajárós mosoly, két keze áldást oszt a kalászoknak, mögötte kancsal munkásnő és ijedt arcú elvtársak. Dezsike óvatosan kicsavarta Borsos elvtárs töltőtollát, és kis szívet rajzolt Rákosi elvtárs homlokára. Szeretjük, úgy is mindig így mondja a tanító elvtárs, bólintott és nekiállt, hogy szétnézzen a szépen faragott irattartó szekrényben, ami a régi világban egy Nádasdy gróf szobáját volt hivatva díszíteni. Az egyik oldal polcain fűzött gépelt papírok, kis doboz radírral, tollak, sárga színű grafitceruzák garmadája, alább egy fekete irattartó, benne színes képes újság. Abban mindenféle nők, szőkék, barnák, feketék, a felöltözöttség és pucérság különböző fokozataiban. Az egyik, egy vörös hajú, esernyővel, esőkabátban, kalucsniban kezdte, majd két oldallal odébb csak az esernyője maradt. Az is összecsukva. Az anyja, álmélkodott Dezsike verejtékezve, ezt el sem hiszi majd a Stein Pubi nekem. A másik oldal üvegeket rejtett, különös formájú, színes címkés üvegeket, Ja-ma-i-ca Rum, Co-in-traeu, bennük illatos italok. Dezsike megforgatta őket, áhítattal vegyes kíváncsisággal, majd kiválasztott egy kicsi, karcsú üveget, melynek címkéjén vidáman kanyarogtak piros-fehér betűk, Co-ca Co-la. Höhö, még hogy coca, vigyorgott Dezsike és hirtelen bátorsággal lecsavarta a fém kupakot az üveg nyakán. Kicsi híja volt, hogy el nem hajította, mikor nagyot szisszent a markában, aztán megcsapta az orrát egy fűszeres, vaníliás illat. Kis ideig óvatosan szagolgatta, aztán nagy elhatározással belekortyolt. Édes volt, perzselt és égetett, szinte sziszegett az íz a nyelvén. Két nagy kortyban szomjasan leküldte, aztán nagyot böfögött. Berúgtam, gondolta, míg belerogyott Borsos elvtárs székébe, és könnybe lábadt a szeme. Ez kábítószer, talán ópium, merengett kéjesen, és próbálta felidézni, mit mondott Varjas tanár elvtárs a rothadó kapitalizmus ópiumáról, aztán hátrahajtotta a fejét.

-Dezsi, jaj, te Dezsi, mit csináltál te gyerek, ébredt nagyanyja jajongására, ki két ujja között tartva az üres üveget úgy rázta azt, mint a szomszéd foxija a lábtörlőt. Jaj, csak ki ne derüljön, most mit tegyünk a helyére, jaj, te, te, olyan vagy mint nagyapád, az is mindent megivott amit csak ért, oszt ez lett a veszte, hallgatta nagyanyja lamentálását, majd támadt egy ötlete.

A kávéfőzőt szétszedni egy pillanat műve volt, kicsit nehézséget okozott a zaccos, barna vizet itatóspapíron átszűrni, de végül az is sikerült, a kupakot rácsavarni meg gyerekjáték volt. Na, nézte özvegy Milicárné összehúzott szemmel a fény felé fordítva, jó lett ez, ha ilyen volt a színe igazándiból, szólt és megkönnyebbülésében pofon cserdítette Dezsikét.

Három hét múlva, egy különösen szomorú délután Borsos elvtárs egyet gondolt, és szekrénykéje kincsei közül kiemelt egy kis üveget, melynek piros-fehér betűi nevetve hívogatták. A fém kupak nesztelenül csusszant, a barnás ital fény felé tartva enyhén zavaros volt. Megszagolta, óvatosan belekortyolt majd diadalmas kiáltással tépte fel titkárnője ajtaját.

-Mocskos imperialisták! A nép kizsákmányolói! Kávés vízzel bolondítják a dolgozókat-szólt, és sürgősen kért egy kávét a titkárnőjétől.

Galambász Pero meg a selyemhernyók

Kezicsokoládééé - harsant a köszöntés kora reggel az Aranysárkány ajtajában, olyan hangerővel, hogy a süket Szeredi bácsi kiejtette a seprűt a kezéből. Megjött Pero, meghozta a galambokat, szólt hátra Puszi úr Nénnyukának, és már töltötte is a karcos fehéret, majd ráspriccelt a szódából.

Szerda reggel mindig így volt ez, korán reggel indult Pero a piacra szánt galambokkal, amiknek a legjavát leadta Nénnyukának, hadd legyen délre finom leves belőlük, mire jönnek a dolgozók ebédelni. Felhajtotta a spriccerét, abbbszoluttt, böffentett utána bocsánatkérő mosollyal Puszi úr felé, majd felkapva az öreg Csepelre, megcélozta a nagy-piacot  Piacos nap volt szerdán, messzire hömpölygött az izzadtság-, és fokhagyma szagú tömeg a lacikonyhák körül, hízott állú, pecsenyés orcájú kofák kínálgatták óbégatva portékáikat és vidáman csordogált a dinnyék mézes leve az asztalokon, a mámortól bágyadtan keringő darazsak örömére. Pero szerényen elfoglalta helyét a szélső sorban, majd lepakolta fűzfából font fedeles kosarát és kis torokköszörülés után rázendített: „Kezicsokoládééé, galambból szafaládééé!” Igen kedvelte a saját hangját, egészen másként hangzott a mondanivalója, ha a mondat végén levitte a hangsúlyt. Kis, lemondó csalódás rezgett ebben a kijelentésben, csepp bólintás az élet szomorú dolgaira. Ám rögtön ezután diadalmasan, ujjongva adta a világ tudtára, igen, bármilyen siralomvölgy is ez az élet, lám itt van Pero, és a világ legszebb galambjait kínálja eladásra. Nincs itt semmi baj, emberek. Ezért sűrűn váltogatta a hangsúlyt, hogy ne legyen unalmas a mondandója.

Pero minden muzikalitását a vályogvető sorról hozta magával, ahol hatodik gyerekként látta meg a napvilágot, s ahol minden purdé hamarabb tudott danolni, mint beszélni. Rossz nyelvek azt suttogták, az öreg Bátucky kegyelmes a kis Pero apja, de az anyja a sírba vitte az igazságot, hiába próbálta az öreg Sosáj kiverni belőle. Közben dúlt a háború, frontok jöttek, emberek mentek, aztán hogyan hogyan nem, egy szép napon a fiatal Pero meggazdagodott és házat vett a város szélén. Na, nem nagy házat, csak amolyan kis kerti lakot a barackosban, de csak ház volt az. Voltak, akik azt mondták, kincset talált az erdőn gombászás közben, más úgy vélte, gazdag szeretője van, de lehet, hogy Szeredi bácsinak volt igaza, aki úgy gondolta, Pero megtalálta Kollmann úr családi ékszereit, mikor felásta vályogért a család elhagyott kertjét.  Kollmann úr nem tiltakozhatott, mert az övéivel együtt odamaradt egy rossz hírű munkatáborban. Elég az hozzá, hogy Pero egy szép napon angol bajuszt vágatott Kuklis Tivadarral, a város legdivatosabb borbélyszalonjában, amivel Nénnyuka szerint kiköpött Jávor Pál lett, kockás inget és vasalt nadrágot húzott, majd fogta Polettet, a háború után kicsinyke munkára hurcolt patikus lányát és beköltöztek a kis házba, az eperfákkal határos barackosba. Polett szőke kisfiút abajgatott, egy felszabadító katona búcsúajándékát, de az ura úgy szerette azt is, mint később a sajátjait. Pero szépen megélt a galambokból és a földjéből, cifra galambház díszítette az udvarát, úgy burukkoltak és hajladoztak a háztetőn a keleti pergők meg bokharai dobosok, hogy gyönyörűség volt nézni s mikor Polett farát ringatva végigment a virágágyások között, az ura száját csücsörítve nézte a tornácról. Rendszerint kilenc hónapra ilyenkor újabb kisgyerek született. Boldogan éltek, mint a galambok.

Igen ám, de vannak emberek, kik a mások boldogságát irigykedve figyelik s igyekeznek belerondítani abba. Nagy Demeter, akit mindenki csak falábú Demeternek ismert, mert a háborúban ellőtték a lábát, és a felesége is elhagyta hamarosan, mert rongy ember volt, még két lábbal is, nap, mint nap végignézte, mint turbékol Polett Peroval. Demeter szomszédja volt Polettéknek, és selyemhernyó tenyésztésre szerződött a szövetkezettel, s mivel a legszebb eperfák hátul nőttek, a galambos Pero barackosának szélén, minden nap kibicegett egy zsákkal, hogy teliszedje eperfalevéllel a selyemhernyóknak. Levélszedés közben sok mindent lát az ember, ha nem vak, így nézte végig, mint oson a tengeriben Lesi sógor, és szedi tele zsákját a Pero földjén termett csövekkel vagy milyen vehemenciával öleli egymást egy párocska a közeli tisztáson. De mást is látott falábú Demeter, amint hazafelé ballagott Peroék kertje mellett, és belesett az udvarra. Polett könnyű kartonruhában hajladozott a virágok között és énekelt, mikor Pero mögé lépett és két karjával átfogta a derekát, majd feljebb csúsztatta két barna markát és gyengéden tenyerébe vette az asszony mellét. Úgy gurult Polett nevetése a kert felett, mint szivárványos üveggolyó, aztán elhalt, mert Pero magához rántotta és belecsókolt nevető szájába. Szemérmetlenek, lihegte fortyogó dühvel Demeter a deszkakerítésnek, úgy üzekednek, mint a szaros galambok, de a kép beleette magát a fejébe. Egy este, megleste az asszonyt, amint formás lábát mossa a kútnál, majd nem bírva magával, nehézkésen mögé lépett és szuszogva belecsókolt a nyakába. A pofon, amit kapott, örökre emlékezetes maradt, mert beszakadt a dobhártyája, és innentől fogva nem csak sánta, hanem fél fülére süket is lett. Pero egy seprűt kapott fel a zajra, kétszer fejbe csapta és röviden megmagyarázta, hova fogja dugni a nyelét, ha még egyszer meglátja a földjén Demetert.

Egyes elvtársak szabotálják a selyemhernyó tenyésztést, ezzel jelentős kárt okozva lendületesen fejlődő nemzetgazdaságnak, fejtette ki Borsos elvtárs nem titkolt rosszallással a következő pártgyűlésen, és falábú Demeterre sandított. Valaki szabotálja az eperfalevél szedést, ezért éhen haltak a selymet adó hernyócskák, kedves elvtársak, így csődbe ment a szövetkezet hernyótermesztő brigádja. A bűnösöket meg kell büntetni, és követeljük, hogy gyakoroljanak önkritikát, szólt és szúrós szemmel meredt Demeterre, míg lelkesen feldördült majd ütemesen csattogott a taps.

Két hét múlva jelentős változások történtek a település életében. Hallotta, újságolta lelkesen Puszi úr egyik este Nénnyukának az Aranysárkányban, Borsos elvtárs lányát felcsinálta egy cirkuszos, de ez semmi, falábú Demeter felköltözött a székesfővárosba portásnak és Pero selyemhernyó tenyészetet alapított a galambház melletti fészerben. Na, hála istennek, szólt nagyot sóhajtva Nénnyuka, és keresztet vetett. Legalább jó kezekben lesz a selyemhernyó termesztő brigád, mondta, majd óvatosan a polcra helyezett egy fényesre törölt poharat.