Ali Baba szamarat vált

Hogy honnan kapta a kordés ember a nevét, még Nénnyuka sem tudta volna megmondani. Ali Baba volt, van és mindig lesz. Puszi úr emlékeiben elevenen élt, hogy még térdzoknis korában milyen finom török csemegét vett neki tőle megboldogult édesapja. Meleg nyári délután volt, valami parkban rohangált Puszi úr, még, mint vadóc gyerekecske, és épp azon volt, hogy a szomszéd Málicska hosszú, szőke copfját megrángassa, mikor hatalmasat esett a murvával felszórt úton. Volt bömbölés. Málicska szamárfület mutatva hazafelé indult a nevelőnővel, édesapja meg magához intette a piros fezben pompázó Ali Babát. Kis szamaras kordéján kocogott szerte a városban és nem volt gyerek, akinek ne futott volna össze a nyál a szájában, ha Ali Baba piros, lila és sárga színben pompázó fütyülős nyalókájára gondolt. Kakas formájú volt ez a csemege, s felborzolt farktollai alatt kis lyukon lehetett belefújni, ekkor olyan hangot hallatott, mint egy heveny tüdőbajban szenvedő, haldokló trombitás, aki szó szerint az utolsót fújja. Törökmézet is árult Ali Baba, két ostyalap közé préselt ragadós masszát, melybe imitt-amott dió és mogyoró darabokat rejtett, ámbár egyszer egy svábbogarat is lelt benne valaki.

-Rosszindulatú kitaláció- legyintett Ali Baba, és következő héten lejjebb vitte az árakat. A rahát volt Puszi úr kedvence, kisfiúként is ezt kapott az ominózus esés után. Nagyon szerette ezt azt émelyítően édes, rózsaillatú nyalánkságot, amely különböző színekben kellette magát Ali Baba üveglappal fedett kis kordéján. Áttetsző rózsaszín, üvegzöld, aranysárga kis kockák sorakoztak katonás rendben a fehér papírdobozban, úgy csillogott rajtuk a porcukor, mint a tündér porhó. Mellette celofánba tekert pompázatos cukor- kakasok kellették magukat, amott törökméz halmok olvadoztak, meg halva és rengeteg selyemcukor. Felettük, kizáratva az üveg által ebből a cukros paradicsomból, néhány illattól megrészegült méhecske dudorászott.

 Ali Baba piros fezt viselt, rajta bánatosan lógó lila bojttal, kunkori orrú papucsot, selyem inget, hozzá mályvacukor szín csíkos nadrágtartót. A cukorkaárus örök volt, legfeljebb a kordét húzó szamarak változtak, bár ezt a nagyközönség ritkán vette észre. Ám annál jobban számon tartotta Cecilke, Ali Baba vénkisasszony húga, mert ő felelt az új szamarak beszerzéséért és beszoktatásáért.

Éppen a harmadik szamarát koptatta Ali Baba, aki igazán ragaszkodott munkatársaihoz. Első csacsija tizenkét esztendeig koptatta vele az aszfaltot, és úgy ismerte a várost, mint a tenyerét. Ha lett volna neki. Egy napon nagy viharba kerültek kinn az országúton, jég esett, Ali Baba a kabátját takarta a szamárra és bebújt a kordé alá. Az állat búsan lógatta fejét, lemondóan mozgatta füleit, mikor meg-megcsapta a jég és két nap múlva már az égi mezőkön iázott. Megfázott a jégviharban. A második szamár szerette a szeszt, és sajnos ez csak akkor derült ki, mikor munkába állásának második hetétől minden áldott nap hazafelé lecövekelt az Aranysárkány előtt, és nem volt hajlandó elindulni, míg Nénnyuka meg nem kínálta egy pofa rumos sörrel. Van ízlése, nyájaskodott az öreg szakácsné, mert a jószág nem itta a kommersz rumot, csak a kubait. Ali Baba rövid költségvetést csinált és hamarosan kénytelen volt megválni munkatársától, aki kiitta volna a vagyonából. Sikeresen elpasszolta egy cirkuszi társulatnak, mint különleges produkciót. És most a harmadikkal rótta az utakat.

A háború utáni esztendőkben többször megújította iparengedélyét, ezért kénytelen volt felkeresni a pártirodát. Egy napon Borsos elvtárs éppen a legújabb tervmutatókat böngészte, mikor láthatóan feldúlt titkárnője berontott és közölte, azonnali elégtételt követel, ugyanis egy engedélyért folyamodó piros sapkás ember csúfolódik vele. Csinos halom papír állt Ali Baba előtt, s ő száját csücsörítve, piros fezes fejét vadul vakarászva próbált eligazodni a kitöltendő rubrikák között. A tevékenység megnevezése: cukorkaárus, írta reszkető betűkkel. A munkavégzés eszköze, jött a következő rubrika. Ali Baba izzadt, körülnézett, megtörölgette homlokát, majd nagy levegőt vett és beírta: Billie Joe. A titkárnő ájuldozott, Borsos elvtárs szemét összehúzva méregette a renitens iparost és megpróbálta felidézni, amit a szabotázsról tanult a szemináriumon. Nem illett ide. Billie Joe, ízlelgette a nevet és másnapra visszakérette Ali Babát.

Most mi lesz, vakarta ez estére búsan a fejét az Aranysárkány pultjánál, miután kimérte Puszi úr gyerekeinek a havonta kötelező csemegét. Karcsika halvát kapott, aranybarna, omlós napraforgó-csemegét, Julcsika rózsa illatú rahátot, egyenesen Ada Kálé szigetéről. Nénnyuka törökmézet rágcsált, és közben a szamárról kérdezgette Ali Babát.

Az úgy volt, kezdte a cukorkaárus, óvatosan a pultra helyezve a legendás piros fezt, hogy Cecilke húga a háború alatt kijárt a város melletti erdőbe gombászni. Vénlánynak számított már akkor bőven, nem volt mit félteni rajta. Ám egyszer gyanús lett, hova tünedezik otthonról a sok kenyér meg a kolbász, a szalonnáról nem is beszélve, ezért az anyjuk, aki, isten nyugtassa, azóta már elhalálozott, gyanakodva Cecilke erkölcseire, utána indult az erdőbe. És meglátta Cecilkét, amint egy pilótaruhás, szőke embert ölelget a tölgyfák alatt. Cecilke sírt, a pilótaruhás azt mondta, nájsz tu szí jú, és kezet akart csókolni, szóval volt ott kalamajka, mire kiderült, az angol pilótát Cecilke találta az erdőn és egy hete eteti az otthon fellelhető minden földi jóval. Kis tanakodás után a mama kirendelte Ali Babát estére a kordéval és behozták az égből pottyant pilótát. Az szőke volt, barna szemekkel és tengernyi szeplővel, nagy kapa fogai úgy harapták a kolbászt, hogy csak úgy ropogott, és esténként fisztulás fejhangon énekelt egy kis dalt. Mindig ugyanazt. A padláson lakott vagy három hétig, míg valahogy át nem szöktették a határon és kimenekítették a megszállt övezetből. Távozását különböző módon fogadta a család. A mama megszámolta a maradék kolbászokat, és azt mondta, fene a belit, jó étvágya volt. Ali Baba magában hálát adott istennek, hogy nem kell hallja a minden esti kornyikálást. Cecilke sokat siratta románcát az égi lovaggal, és sűrűn kémlelte az eget esténként, a pilóta szép szemére és rettenetes ölelésére gondolva, majd hamarosan megvigasztalódott, mert Ali Baba új szamárral állított haza a régi részeges helyett. Formás jószág, nézte körbe Cecilke a csacsit. Fiatalka, szőke sörénnyel, ábrándos szőke szempillákkal nagy, barna szemén. Az állat nyugtalanul forgott a kötőféken, apró, fényes patái hangosan kopogtak. Oh, hiszen ez egy csődör, nézte elpirulva Cecilke a kétségtelen bizonyítékot és szelíden az állat nyakára tette a kezét. Az horkanva felkapta fejét, majd nagy szemeivel a vénkisasszony arcába bámult és szénaillatú szusszantással a vállára nyugtatta fejét. Elvégeztetett.

 A csődör szelíd volt, mondhatni bánatos tekintettel követte Cecilke kisasszony minden lépését a betanítás alatt, már csak  nevet kellett választani neki.

-Na, mi legyen?- méregette Ali Baba a békésen álldogáló csacsit. Cecilke gondolkodott. És átsuhant lelkén öregedő életének utolsó, szívdobogtató kalandja, az esti erdő illata, hol egy szőke férfi várt rá, barna szeme világított a szőke pillák között és esténként úgy, de úgy énekelt.

 Ebben a pillanatban, a szamár elunva a megható pillanatokat, szemét forgatva, fejét felcsapva megszólalt és valami rettenetes fejhangon beleiázott a világba.

-Szóval mi lesz a neve?- türelmetlenkedett Ali Baba és lopva megdörzsölte bokáját kunkori orrú papucsával.

- Legyen a neve Billie Joe- lehelte Cecilke, és röpke csókot nyomott a csacsi szőke homlokára.

Lekvár-napok

Amint közeledett a befőzés ideje, úgy váltak egyre nyugtalanabbá Vecsernyés Szerafina éjszakái. Az Aranysárkánytól nem messze, a kis Hársfa köz negyedik házában élt, gangos polgárházát többen megirigyelték magas pozícióban lévő elvtársak, ám ők nem tudhatták, micsoda befolyásos szerető látogatja esténként a lekvárjairól messze földön elhíresült szépasszonyt.

Az öreg Vecsernyés nagy szakértője volt a pálinkafőzés tudományának, állandó beszállítóként több neves vendéglátó ipari egységnek, nem volt párja birs pálinkájának, málnából főzött liktáriumát pedig gyermekágyas asszonyoknak is ajánlotta az öreg Veres doktor. Pontosan ismerte az adagokat, a fokokat, a gyümölcs érettségi fokát, titkos receptúrájú ágyas pálinkájából egyszer maga a kormányzó úr is vásárolt, s csak egy vesztett háború kellett hozzá, hogy ne váljon törzsvevővé. Szerafina kis korától ott lábatlankodott édesapja körül, hamarabb tudott fokolni, mint írni, kisujjában voltak a családi receptek, mondjuk a mézes zöld dió pálinkáé, de a tizenkét gyógynövényes gyógyital receptúrája is, ezért, mikor az öreg Vecsernyést kikísérték a temetőbe, Puszi úr szentül meg volt győződve, Szerafina édesapja nyomdokait követve tovább főzi a jobbnál jobb nedűket. Legfeljebb némi asszonyos huncutságokat vet majd be, mint a fahéjas szilvórium vagy a citromfüves almapálinka, lévén ezek saját találmányai. Ám a történelem közbeszólt, s maga Borsos elvtárs, a megyei pártitkár nyomta rá pecsétjét a határozatra, amely megtiltja mindenfajta szeszes ital házi főzését, beleértve a gyógyhatásúakat is. Ezt azért volt sajnálatos, mert Borsos elvtárs gyomorégése idején előszeretettel fogyasztotta a Vecsernyés-féle macskatöke pálinkát, amelynek titka abban leledzett, hogy legalább tízesztendős szilvóriumba kis mérges-piros macskatöke paprikát kellett áztatni, ezáltal olyan erősségű italt kaptak, mellyel rossz szomszédok sikerrel szabadultak volna meg egymástól, de gyomorégésre is kiváló volt.

- Mint a pocméreg - csettintett liluló fejjel Borsos elvtárs, mikor leküldte az utolsó kortyot és felkérte titkárnőjét egy újabb adag beszerzésére.

-Vecsernyés elvtársnő pálinkafőzdéjétől is megvontuk az engedélyt - csicseregte Mancika fontoskodva, és ceruzáját billegtetve várta a következő utasítást. -Az egy dolog, gondolta Borsos elvtárs és behívta sofőrjét, munkaidő után kerülne a Hársfa köz felé, hátha akadna valahol még egy üveggel a gyógyhatású főzetből.

Ám Cseri Béla nem járt sikerrel, Vecsernyés Szerafina törvénykövető állampolgárként végképp felhagyott a tiltott tevékenységgel. Az alkohol öl, állt öles betűkkel a főtéri plakáton, amelyen egy rongyos ruhás dolgozó borult egy asztalra, mögötte düledező ház és jajveszékelő proletár asszony.

- Inkább olyannak nézem, mint akinek szélgörcse van- mondta Puszi úr a kocsmáros, miután közel hajolva jól szemügyre vette a képet, majd begurította a két sörös hordót az Aranysárkányba. Az ivóban délelőtti csönd nyújtózott, Nénnyuka éppen palacsintát sütött a konyhán, mennyei illatok kergetőztek az utcán, s a gyerekek pont hajba kapni készültek, ki eszi a barack-, és ki a meggylekvárosat. De a Szerafina néniéből rángatta Nénnyuka kötényét Julcsika, míg Karcsika lopva a meggylekváros üveget dézsmálta.

 Pálinkafőzés híján, mert valamiből élni csak kell a szocializmusban is, lekvár főzésbe fogott Vecsernyés Szerafina. Messze ki vitt a kertjük a Fácános felé, volt benne alma-, körte-, meggy –és szilvafa dögivel, a kerítés mentén ribizli bokrok guggoltak málnával vegyest, odébb magas törzsű pöszméték sorakoztak a kerti út mellett. Volt itt mihez nyúlni, csak asszony kellett hozzá, így májustól, mikor érésnek indult az eper, egész késő őszig, míg az utolsó szilva húsa ráncosodni kezdett, állt a lekvár szezon Vecsernyés Szerafina portáján. Ilyenkor mindig hajnalban kelt, a maga szüretelte gyümölcsök mosolyogva fogadták keze érintését, dúdoló hangjára a barack vonakodás nélkül vált meg bársony kabátjától, a magvak hallgatag csomóban gyűltek a vájdlingban. A gyümölcshús szemérmes ölelésben forrt egybe a cukorral és s együtt aléltan adták át magukat a fakanál egyhangú táncának. Mámorba omlott isten teremtő ereje, a nap, a szél, a víz  csókja, ambróziává nemesült. És nektárrá. Részeg méhek és darazsak dülöngéltek a dunsztba készülődő üvegek felett, míg Szerafina, mint ókori szertartás fejkendős papnője, mézillatú mámorban élte meg ezeket a heteket míg ingvállra vetkőzve kavarta, csak kavarta a csendesen duruzsoló illatos masszát. A tűzrevaló rőzse takaros kis adagokban sorakozott a tűzhely mellett, s a sarokban álló öreg hencseren csíkos dunyha várta szerelmes öleléssel a jóllakatott üvegeket. Szerafina kapuja mindig nyitva állt a kóstolásra-vásárlásra érkezők előtt, s nemegyszer megesett, hogy háttal állva a betérőnek nem is köszöntötte, csak válla fölött hátra nyújtotta a kóstolós fakanalat, rajta az édesen gőzölgő lekvár. Kóstold csak, szólt hátra ilyenkor, majd lehajolt, hogy ágat dobjon a tűzre.

Így történt ez azon a délutánon is, mikor Borsos elvtárs felkerekedett, hogy maga nézzen utána a macskatöke pálinka ügyének. A kapu hangtalanul nyílt, s a takaros, virágos udvarba lépve kedvtelve szimatolta a fövő baracklekvár illatát. Valahonnan dúdolást hallott, majd átvágva az udvaron, megpillantott egy kombinés angyalt. Régen volt, mikor Borsos elvtárs hittant tanult, s később már nem is nagyon dicsekedett vele, ám az angyalt ilyennek írták le akkoriban a szent könyvek, legfeljebb azoknak nem volt ekkora melle. Formás volt ez a háttal álló lekvárfőző angyal, vörös tincsei dacolva a fésűvel félig a nyakában, gömbölyű vállain huncut szeplők, karjain szelíden hullámzottak az izmok, mint gondtalan nyári délutánokon a tó felszíne. S amint ütemre táncolt válla a fakanállal, hóna alatt rőt árnyékok incselkedtek a kíváncsi férfitekintettel. Arcát kissé félrefordítva, szép ívű mellét megmutatva épp csak hátra lesett, figyelmét egy cseppet sem vonva el a lekvártól. Kóstold csak, nyújtotta hátra a kóstolós fakanalat izzadtságtól gyöngyöző válla fölött és nyugodt mozdulatokkal kavarta tovább a lekvárt.

És Borsos elvtárs megkóstolta, sőt repetázott is, és ezer szerencse, hogy a vastag dunyha megóvta édes rakományát az ölelkező testek súlya alatt, mialatt a lekváros üvegek szemérmes mosollyal hunyták be szemüket.

Éljen Naftalin

Hej, micsoda egy nyár volt az is! Nem elég, hogy Pero, a galambász elzavarta a féllábú Demetert, aki tönkretette a téesz selyemhernyó tenyészetét, a kútásó meg gyógyvizes kutat talált az Aranysárkány kertjében, akkoriban vitte haza Karcsika, Puszi úr édes nevelt fia a madarat, ami miatt az majdnem börtönbe került.

Karcsika egyedül játszott a kert végében, Julcsika meg a babáit abajgatta valahol, mikor a kerítésnél feltűnt Karácsony Jakab, helyi önkéntes birkózó és lóherezselé gyártó. Jobb napokon Jakab eljárt az iskolába, ahol önvédelmi fogásra oktatta a gyerekeket, bár rossz nyelvek szerint inkább tapogatni akarta a nagylányokat. Ha meg ehhez nem volt kedve, otthon kísérletezett egy általa kifejlesztett gyógyhatású készítménnyel, ami elmondása szerint kiválóan gyógyítja a reumát, a kancsalságot, de jó férfibajokra is, a nőknek meg fényesíti a haját. Állításait bizonyítandó pár adagot felajánlott az Aranysárkány közönségének, kis figyelmességként kínálva az ital mellé a gyógyhatású szert. Szeredi bácsi hümmögve piszkálta a zavaros zöld, kocsonyás pacát az itala mellett és azt mondta, neki erről Gusztika, régi katonacimborája jut eszébe, aki pont ilyen zöld turhát produkált két nappal a tüdőlövése után, de aztán már szaladtak is vele a szanitécek. Jó ízű, rebegte Cseri Béla, Borsos elvtárs sofőrje az esti kóstoló után, gondolván, hadd örüljön otthon az asszony, ha lesz utána egy kis extra műsor, majd röviddel ezután kiugrott a kertbe és diszkréten belehányt Nénnyuka rózsakertjébe. Kicsit finomítani kell az íz világot, vakarta fejét Karácsony Jakab, és a rózsavízzel feljavított változatból Borsos elvtársat is megajándékozta. Kend a hajadra, fiam, mondta otthon a nejének a pártitkár, aztán két nap múlva nem győzött csodálkozni. Na, nem a felesége fürtjei lettek dúsabbak, hanem kedve nőtt meg egy kis külön hancúrozásra a heti egy alkalom mellett. Nono, vonta össze szemöldökeit Borsos elvtárs, és soron kívül rendelt két adagot a szeretőjének is.

Éppen kifogyóban lévő lóhereadagját töltötte fel a mezőn Karácsony Jakab, mikor, isten tudja hogyan, elibe keveredett egy madár. Elegáns szürke tollruháját fekete, fehér és halványkék tollak színesítették, és pimasz hetykeséggel hintázott egy vadrózsabokron. De nem sokáig, mert Jakab kopott kabátját lobogtatva halált megvető tigrisugrással vetette rá magát, majd egy még üres zsákjába gyömöszölte. Késő délutánig kinn bóklászott a mezőn, majd lóherétől duzzadozó zsákjait vállára csapva elindult hazafelé. De mi legyen a madárral, töprengett, majd meglátva az Aranysárkány kerítésénél játszó Karcsikát, magához intette. Csoda madár ez, fiam, majd meglátod, mondta, míg a ragacsos gyerekkezekbe adta a zsákot. Estére viszek még nektek lóherezselét, most újfélét, mentásat, mondta a szájáttátó Karcsikának és megbillentette kopott kalapját.

Az Aranysárkány megszokott kora esti életét élte, visszajáró kuncsaftok iszogattak törzsasztaluknál, Cseri Béla sportújságját böngészte és néha megeresztett egy cifra káromkodást, Szeredi bácsi Lesi sógorral verte a blattot a sarokban, Nénnyuka meg a sörcsap karmantyúját igazgatta. Megszorult benne valami, szólt Puszi úr felé, de az nem hallotta, mert éppen a rádiót abajgatta. Valami munkásközgyűlést közvetítettek, szállt az ütemes taps meg a kiáltás, éljen nagy Sztalin, éljen nagy Sztalin, mikor belépett Karcsika a zsákba zárt madárral. Mit kaptál kisfiam, simogatta meg szeretettel a kocsmáros Karcsika kerek buksiját, majd megbontotta a zsák száját. Harsány diadalkiáltással röppent ki a szajkó, repült egy kört a kocsmában, majd lendületesen leszállt a rádió politúrozott tetejére és nyugodtan tollászkodni kezdett. Éljen naftalin, éljen naftalin, ugrándozott Karcsika és Julcsika, örömükben körtáncot járva a kocsma közepén. Ki tudna ellen állni ennyi örömnek, gondolta Puszi úr elérzékenyülve, tartsuk meg, szólt Nénnyukához, aki már indult is a kalitkáért a padlásra.

Nekünk is volt egy szajkónk, mesélte elgondolkodva Lesi sógor, csak eltanulta apámtól a káromkodást, és b…d meg anyád, Teri, köszöntéssel fogadta a vendéget, ha bejött a borbélyüzletbe. De megszoktuk és később volt, aki kifejezetten ezért járt apámhoz nyiratkozni, kortyolt nagyot a sörébe.

Így történt, hogy a szajkó, aki a Naftalin névre hallgatott bemutatkozása után, az Aranysárkány állandó attrakciója lett. Tágas kalitkát font neki a galambász Pero, ami felkerült az ajtó mellé, innen kedvére követhette az utcán és a kocsmában történő eseményeket. Reggelente harsány, szerbusz, Elemér, kiáltásokkal köszöntötte Szeredi bácsit, majd tollait borzolva, csillogó szemmel utánozta a nyírfa seprű hangját, amivel az öreg a napot kezdte. Hajrá, Fradi, lődd be már, ne szarozz, közölte Cseri Bélával, és Nénnyukát naponta többször kicsalta a konyhából, Lina, az ószeres cigány hangjával, jónnnnapot, forgatta Naftalin a fejét, majd két decit, a legjobb szilvából, kedveskedett dörmögve Puszi úrnak, ha az megfenyegette. Legtöbbet a rádió szólt az Aranysárkányban, sportmérkőzések váltakoztak üzemi híradókkal és tervbeszámolókkal vegyest. Egy napon, Borsos elvtárs tért be megszokott ebédjére, éppen tökfőzeléket evett és majd a torkán akadt a fasírt, mikor a szajkó felrázva magát szundikálásából harsány éljen nagy Sztálin, éljen nagy Sztálin kiáltásokat hallatott. Puszi úr éppen büszkén kihúzta magát, hogy neki micsoda osztály hű madara van, mikor az Nénnyuka hangján megszólalt, kapcsold ki már azt a kurva rádiót, ne hazudozzon itt nekem.

 Később volt, aki azt mondta, sosem látta Puszi urat ilyen lila fejjel, de Borsos elvtársat sem hallották ilyen ocsmány hangon ordítozni. Szabotázs, árulás, osztályhűség, feljelentés, hallgatózott Karcsika és Julcsika az ajtóra tapadva, de semmit nem értettek az egészből. Később megszületett a döntés, el kell távolítani azt a burzsuj elveket valló madarat a kocsmából, mert eszméivel keresztbe tesz a népnevelésnek. Naftalin kalitkája így kikerült a kert végi diófára, s álmos nyári délutánokon még hallották az ivóban, amint Cseri Béla hangján biztatja a Fradit.