A gyermek és a bárány

Nagymama a szokott időben ébresztette a megszokott duruzsolással és puszikkal. Kicsi csillagomnak nevezte és gyengéden vakargatta a hátát. Így szokták minden reggel. Ma tojásfestés lesz, ugrott ki jókedvűen az ágyból. Óvónéni főtt tojásokat kért, és nagymama kis kosárba készítette őket, nagytata meg korán reggel füvet szedett alá, hogy övé legyen a legszebb húsvéti kosár. Türelmetlenül állta, hogy nagymama megfésülje és copfba fonja haját, majd rohant ki a harmatos kertbe.

Amint kilépett, ámulva látta, hogy éjjel tán tündér járta a vidéket, mert sorban virágba borult minden fa, s a fűben is égre tárták arcukat a százszorszépek. Az öreg meggyfa szemérmes fehér fátyolba burkolózott, a barack rózsaszín felhőben pompázott és nagymama tulipánjai, mint a tavasz kis pirosba öltözött katonái kísérték lépteit a kapuig. Szerette ezt a vidám és megengedő tavaszi világot, léptei könnyebben koppantak az ugróiskolán, s míg pajtásaival tojásokat festettek, egyfolytában dúdolt egy buta kis tavaszi dallamot.

Délben nagymama titokzatos mosollyal köszöntötte, s nagytata kézen fogva hátra vezette, a tyúkudvar felé. Földbe gyökerezett a lába. A meleg déli szél játékosan belekapott a virágzó fák fátylába és a sziromeső közepette a füvön egy bárányka legelt. Mindentudó barna szemét sűrű szempillák keretezték, gyapja selymes volt és jó szagú, apró farka játékosan verdesett. Mellé kuporodott és átölelte a nyakát, az megszaglászta, majd kicsiny tejszagú nyelvével csókolgatni kezdte. Nevetett, majd kergetőzni kezdtek, körbe a virágzó fák alatt.

Később nagymama ebédelni hívta, de a bárányka azt mondta gyermekhangon, bee, és ő inkább maradt. Nem volt mit tenni, nagytata kihozta a hokedlit, mellé a kis sámlit és ott ettek ők, ketten, a gyermek és a bárány, a zöld kert közepén. Nagymama paradicsomlevest főzött, jó édesen, kis sárga nokedlik úszkáltak benne, s míg ette, a fák megrázták magukat és színes szirmokkal hintették tele. Szép volt.

Aztán nagymama plédet terített le és ott játszottak egész délután, mert a báránykával beszélgetni is lehetett, mindenre válaszolt vékony kis hangján, és bárhová ment, követte őt pálcika lábain neki-neki iramodva.

Este nagytata szalmát szórt az ólba, ő bevezette kis barátját és megnyugodva látta, amint vékony lábait gondosan összehajtogatva leheveredik.

Másnap reggel a bárányka lelegelte nagymama tulipánjait, de ő nem haragudott, azt mondta, úgyis elvirágoztak volna, és a gyermek nagyon szerette most ezért. Copfos fejét odafúrta a kikeményített kötényhez, úgy ölelte. Nagymama kötényének szappan és rántás szaga volt. Nagyon szerette nagymamát. Báránykája kis szökkenésekkel a kapuig kísérte s még a saroknál is hallani vélte bégetését.

Mikor délben benyitott a kapun, az első, akit meglátott Rudi bácsi volt. Rudi bácsin kötény volt, ezen mosolygott is, milyen furcsa egy bácsi kötényben, és a terasz asztalán mindenféle kések között válogatott. Nagymama kézen fogta, és a konyhába vezette volna, kézmosás, átöltözés, ahogy ilyenkor szokták. De ő kitépte magát a kezéből és a kertbe futott.

A nagy diófa oldalsó ágán, ahol a hintája lengeni szokott, apró bundás test lógott a kampón. Alatta nagy foltokban piroslott a fű. Tulipánok, akarta mondani, kinyíltak a piros tulipánok, aztán meglátta a kis fejet, a halálba dermedt fénytelen szemeket, s a nyelv kis rózsaszín zászlaját. Zihálva hátrált.

Gyilkosok, szakadt ki belőle a kiáltás, s amint zokogva a vén meggyfa alá kuporodott, az fehér szirmokkal hintette be kicsiny testét.

Szüret

Kéken feszül a nyári ég a város fölé és mi nagymamával kaptatunk felfelé a hegyre. Reggel szól, hogy alighanem beérett a sárgabarack Dódiék és mióta mondják már, hogy vigyen engem is szüretelni. Két copfba fonja nagymama a hajam, anyu-varrta szalagot is fon belé. Anyu azt mondja, esténként én is nagyon hiányzom nekik, de jobb dolgom van nagymamáék, ők apuval korán mennek dolgozni, későn érnek haza. És ott van nagytata, aki reggel biciklivel elvisz iskolába és ott van nagymama, aki ebéddel vár és nagytata segít a leckében is. Aztán délután már jönnek is apuval, hoznak nekem cukrásztésztát, megpuszilgatnak, és indulnak haza. És milyen jó nekem, mert egy nagy kertes házban lakhatom, nem olyan rideg blokkban, mint ők apuval. Még fák sem nőnek ott a betonon, csak por van meg valami száraz fű. Látom szombaton, mikor hazavisznek, és ott alszom a kis szobában. Vasárnap délelőtt idegen gyerekek pattogtatják a labdát a blokk előtt és reggelire vajas kenyeret esznek zöldpaprikával. Nagymama főtt tojást is karikáz a kenyeremre, mikor hétköznap uzsonnát csomagol, és azt mondja, kincsem. Anyunak jó szagú a haja, ha belefúrom az arcomat, mikor szombat esténként összebújunk és tudom, hogy vasárnap reggel a kedvencemet készíti, vinettés kenyeret. És nem haragszik akkor sem, mikor hétfőn reggel ő visz iskolába és ilyenkor mindig elkésik a munkából.

Lekvárt főzünk majd a barackból, mondja nagymama, és szorosan fogja a kezem, míg bandukolunk a fel hegyre. Itt utcák vannak, régi házakkal meg nagy gyümölcsösök, szőlővel. Nagyon öreg a szülői ház, ahol nagymama testvéréék élnek, faragott a kapu és sok macska van. Dódi bácsi kicsoszog, rossz cipő van a lábán és miután megpuszil, azt mondja, milyen nagyot nőttem, mióta nem látott. A konyhában vagyunk, alattunk a város látszik, sok toronnyal és utcával. Kolbászt hoz Piri néni és meséli nagymamának, milyen kevés barack lett az idén. A székem alatt sárga macska ül és herregve eszi a kolbászhéjat. Dódi bácsi paradicsomot vág, olyan íze van, mintha almát ennék. Édes és folyik a leve a kezemen. Kenyeret tunkolok a paradicsom levébe. Egy péktől veszik, aki itt lakik a hegy alján, Babi néni most hozta, még meleg. Itt minden olyan más, mint nagymamáéknál. A vizet barna-zománcos kantából isszuk és a teraszon ugyanilyen zománcos edényekben mályva virágzik. Sok-sok mályva. A terasz sarkában egy fekete kutya fekszik, Babi néni azt mondja, ne menjek közel hozzá, mert kiskutyái vannak és ilyenkor harapós. Dódi bácsi kézbe vesz egyet a három kiskutyából és megmutatja. Fekete mindenük, nem látszik, hol a fejük. Aztán bevisz a fáskamrába és megmutat egy sárga macskát. Pléden fekszik és egy csomó rózsaszínlábú kismacska tekereg körülötte. Olyan meleg és puha és tiszta. Hol vagytok már, mondja nagymama, mikor benyit, kihordtuk a kosarakat, indulunk barackot szedni. Szeretnék egy kiscicát haza vinni, de nagymama azt mondja, van nekünk macskánk, és vigyázzak, bele ne lépjek a hullott eperbe, mert nem jön ki a ruhámból. Az udvaron van egy nagy fa, eperfa, mondja Piri néni, és megmutatja a fekete kis epreket a földön. Édes, por ízű, ropog a homok a fogam alatt. Emeletes házacska áll az eperfa mellett, itt laknak Dódi bácsi galambjai. Hangosan burukkolnak, és néha egyszerre kirepülnek és köröznek a város fölött. Szeretnék galamb lenni, hogy lássam a blokkot, ahol anyuék laknak.

A fű selymes és zöld a barackfák alatt, sok fa van itt, egész le a domb alá kanyarodik az út. Sokféle barackot mutat Dódi bácsi, a nagy, pirosas héjú a legfinomabb. Ananászbarack, mondja nagymama és arról beszélnek, lesz e idén elég szőlő. Meleg van, lenn a városban harangoznak és szomjas vagyok. Gyümölcsre nem lehet vizet inni, mert vérhast kaphatok, mondja Babi néni és plédet terít egy fa alá. Leülünk és ők beszélgetnek. Pihenünk, nézem a leveleket, ahogy hintáznak a fényben és hallom a galambokat, ahogy suhog a szárnyuk repülés közben.

Mikor felébredek, látom, hogy a pléden két hangya visz egy döglött bogarat. Megpiszkálom őket egy fűszállal, eldobják a bogarat és két lábra állva hadonásznak. Vicces. Később Dódi bácsi a pincelejáratnál felemel egy téglát és mutat egy szép fényes bogarat. Aranyos futrinka, itt laknak az árnyékban, a páfrány alatt, mondja Dódi bácsi és óvatosan megsétáltatja a kezén a bogarat. Átteszi az én kezemre, kaparós a lába és kicsit büdös lesz utána az ujjam. Kezet mosunk a kútból és Piri néni hív, hogy menjünk vizet adni a disznóknak. Két lógós fülű disznó áll az ólban két lábon, a kerítésre támaszkodva. Halkan röfögnek, mikor Babi néni megvakargatja a fejüket. Nagymama tengerit csörget egy tálban és elébük szórja a vályúba. Csámcsogva esznek, míg Piri néni tiszta vizet önt nekik és beszél hozzájuk. A disznók a lábának nyomják a fejüket és aprókat röfögnek. Tudom, hogy karácsony előtt, mikor levágják a disznókat, Piri néni mindig sír és kiabál, ilyenkor elzavarják moziba, hogy ne kelljen lássa, ahogy kifolyik a vére a disznóinak. Este haza jön, segít elpakolni és másnap már kutyabaja. Érzékeny, mint anyuka volt, mondja nagymama és segít két kosárba pakolni a barackot.

Esteledik és fújni kezd a szél. A galambok még repülnek egy utolsót, Babi néni meglocsolja a mályvákat. Vízszag van és porszag. Indulunk haza. Dódi bácsi ölbe vesz, azt mondja, jöjjek máskor is, Babi néni kolbászt csomagol. Minek adod, mondja nagymama, van itt, aki megegye. Varrtam neked babaruhát, Piri néni kék szeme csupa ránc, mosolyog. A zsebembe gyűröm a kis ruhákat és megfogom nagymama kosarát. A sarokról visszanézünk, Dódi bácsi kezében a sárga macska, Piri néni int, Babi már ágyaz odabenn.

Lefele mindig könnyebb menni, a kosár súlya is húz, ahogy nagymamába kapaszkodom. Sárga a fény a város felett, és tudom, mert nagymama megmutatta, arra, ahol látszik még valami fénye a napnak, ott a sok fényes blokk között, ott lakik anyu és apu. Kis kockáknak látszanak a kivilágított ablakok innen fentről, és látom, amint az egyik kocka mögött anyukám ágyaz, és apukám tévét néz. Fúj a szél a hátam mögött. Kibomlik egy szalag a copfomban és elengedem nagymama kezét. Az arcom a szélbe merítem, széttárom a két karom. Nem is olyan nehéz repülni, gondolom, míg kitárt karral átrepülök a város felett.

Olyan a lelkem

olyan a lelkem,

mint egy tűpárna

hogy megszúrták

az még megjárja

a tű nyoma,

ez érdekes,

a lelkem piciny

sebe lesz

olyan a lelkem,

mint egy tűpárna

tettel, szóval

ne bánts ma

és holnap se,

ha kérhetem,

ne bántsatok

sohasem