Két Nap ragyogott az égen, mikor Tulla hercegnő
megszületett. Aranyszínben tündökölt az egyik, ezüstösben pompázott a másik.
Soha nem látott bőség és boldogság volt a világon.
Reggelente aranyban fürödtek Gug király városainak tornyai, megcsillant
a fény az emberek sarlóin, kapáin, ahogy a mezőre indultak dolgozni, és
színarany búzát csorgattak a zsákokba csépléskor. Alkonyat után ezüstbe
öltöztek a fák és a folyók vizei, ezüst halak fickándoztak a halászok hálóiban
és még a macskák is ezüstös egérkéket fogtak a magtárakban. Nem volt sötét, nem
volt hideg és nem volt félelem. Énekszótól zengtek a falvak és a városok, s a
megszületett gyermekek kicsinyke fénylő napot viseltek a homlokukon.
Tulla hercegnő homlokán is ott ragyogott a nap, fényével
csak haja aranya vetekedett. Bőre fehér volt, mint a tavaszi hóvirág szirma,
szeme kékje az ibolya virágé. Nemcsak szép volt Tulla, hanem okos is. A
királyné halála után Gug király oldalán tanulta az országlást. A nép szerette,
mert igazságos volt, mint az apja és érző szívű, mint meghalt édesanyja. Ha
aranyvirágot szedni indult a rétre, gyerekek csapata követte, s neki
mindenkihez volt kedves szava, simogatása és mosolya.
Egyik nap vadászni indult Gug király, karcsú szarvasokat
űztek az aranyló dombok között, mikor egy tisztáson feketébe öltözött nénét
találtak, de nemcsak a ruhája volt fekete neki, hanem az arca, de még a szeme
is. Csak a haja volt színezüst, hogy csak úgy villogott ki a fekete kendője
alól. Kérdezgették, szólongatták, de bizony senkinek nem válaszolt, csak sírt
keservesen, fekete könnyeket hullajtva. Gug király legkényelmesebb hátasára
ültette, hazavitte, megetette, megitatta és Tulla gondjaira bízta.
Szép ezüst rózsalugasba ültette Tulla a Fekete Nénét,
kedvesen szólt hozzá, fekete arcát simogatva vigasztalgatta, kérdezgette, miért
hullajtja a könnyeit.
Az aranyszín kakas éppen elkukorékolta a hajnalt, mire
elapadtak a Fekete Néne könnyei, és elpanaszolta magát. Nénje volt ő a Fekete
Királynak, onnan menekült, az Éjszaka birodalmából, ahol sosincs napfény,
sötétben és hidegben élnek az emberek. Arcuk már egészen fekete az éjszakától
és fagytól és a rettentő haragú Fekete Királynak dolgoznak egész életükben. Elszomorodott
erre a hírre Tulla hercegnő, elképzelte a hidegben, sötétségben szenvedő
embereket és gyermekeket, majd Gug királyhoz futott, segítene-e kiszabadítani
szegényeket.
De a király éppen követeket fogadott. A Fekete Király,
megtudván, hogy Néne elmenekült birodalmából, rettentő haragra gerjedt. Ám
hiába kérte vissza a szökevényt, Gug király udvariasan elbocsátotta a követeit.
Ezért bosszút esküdött, éjszín paripákon vágtató sárkányfejű katonái elárasztották
Gug király országát, nem irgalmazva senkinek. Rémületes, vörös szemű
sárkányfejük fekete füstöt fújt az emberekre, amitől azok azon nyomban kővé
változtak. Bizony, kietlen pusztasággá lett Gug király virágzó birodalma,
mindenfelé fekete kövek hevertek, kihalt az ének, a nevetés.
De ami még nagyobb baj volt, a Fekete Király irgalmatlan
haragjában lelopta a két Napot az égről, és egy átlátszó üveghegybe zárta őket,
a két birodalom határán. Halványan világított a két nap, szürkeségbe borult Gug
király birodalma.
Összedugták a fejüket a királyi tanácsnokok, hét nap-hét
éjszaka tanakodtak, végül a király javaslatára elhatározták, vitéz ifjakat toboroznak
a Napok kiszabadítására, s akinek ez sikerül, bátorságáért Gug király
megjutalmazza a legnagyobb kincsével, azaz megkapja Tulla hercegnő kezét.
Így is történt, sorra
jöttek a bátor ifjak, Gug király maradék népének színe-virága, ám akármilyen
bátrak és vitézek is voltak, az Üveghegy oldalán egy sem bírt felkapaszkodni, s
mind egy szálig elvesztek, mikor a Fekete Király sárkány serege lecsapott
rájuk.
Telt-múlt az idő, Gug király már szinte belebetegedett a
bánatba, mikor egy szép napon egy addig ismeretlen vitéz kért bebocsátást a
palotába. Vállán fekete nagy madár, egy holló ült, és az ajtónállók alig
akarták őt bebocsátani, azt hitték, talán a Fekete Király embere lehet.
Encián volt ez a vitéz, a hollófekete hajú, aki meghallván
Tulla szépségét és Gug király szomorúságát, elhatározta, segít kiszabadítani a
Napokat.
Gug király szomorkás mosollyal fogadta, vállát veregetve
édes fiamnak nevezte, Tulla rávillogtatta szeme kékjét, óvatosan megsimogatta a
holló éjfekete szárnyait, és finom selyem keszkenőjét nyújtva neki, útjára
bocsátotta őket.
Elindult Encián vállán a hollóval, akiről senki nem
sejtette, hogy ő a Hollók Fejedelme, az öreg Krox apó, a vitéz legjobb barátja.
Hét nap vándorlás után megérkeztek a határvidékre, ahol már messziről
villogtatta fényét az üveghegybe zárt két Nap.
Encián leheveredett egy bokor alá és csak nézte, nézte a
titokzatos üveghegyet. Gondolkodott. Ez idő alatt Krox apó magához hívta holló
népét és kikérdezte őket. A kerek világ minden részéről jöttek a nagy madarak,
és hozták a híreket. Messze berepülhettek a hollók a Fekete Király birodalmába
is, senki nem látta meg őket a sötétségben, ezért is tudhatták meg a hegy
titkát. Mert ez a hegy nem is üvegből volt.
Encián és Krox apó megtanácskozták a tennivalókat, majd az
öreg Krox hét válogatott holló madárral elrepült Tulla hercegnőhöz a
selyemkeszkenővel a csőrében.
Megrettent a hercegnő meglátva Encián madarát a
keszkenőjével, azt hitte, odaveszett a feketehajú vitéz is, aki elrabolta a
szívét. Keserves sírásra fakadt Tulla hercegnő, a hét holló madár Krox apóval
az élen pedig összegyűjtötte a könnycseppjeit a keszkenőben és villámgyors
szárnyalással az Üveghegyhez vitték.
Ott már várta őket Encián, a hegy oldalában, aztán ahogy
megérkeztek a hollók, öntözni kezdték a könnycseppeket a hegyre. És láss
csodát, elolvadt a nagy hegy Tulla hercegnő könnyeitől, mert sóból volt az, nem
üvegből! Abban a pillanatban újra emberré váltak fekete kövek, és a Fekete
Király gonosz uralma is megdőlt.
Éppen az utolsó cseppecskéket facsarták ki a keszkenőből,
mikor nagy robajjal kiszabadultak a Napok, igaz, az egyikre kicsit rácsöpögött
Tulla könnye, ezért halványabb lett a fénye.
Ő lett az ezüstös Hold,
az éjszakai vándor, az álmok őrzője, míg nénje, a Nap, azóta is világít és
melegíti az emberek világát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése