Túl élete delén, megfáradva a párt szabta feladatok
szüntelen kihívásaiban, a párttitkár élete értelmén gondolkodott az
Aranysárkány fényesre dörgölt sárgaréz pultjánál. Nagy csend honolt az ivóban.
Puszi úr a poharakat törölte át nagy beleérzéssel, Nénnyuka éppen
sztrapacskának való nokedlit kavart a konyhán, és csak egy öngyilkos
hajlamokkal rendelkező légy billegett a sörös csap karmantyúján, mikor Borsos
elvtárs sörére nézve felsóhajtott. Mi végre az élet, mi végre a sok strapa, a
sok szenvedés a rendre érthetetlen és fafejű elvtársakkal, akik sokszor nem értik,
mily pazar és gondtalan életfeltételeket van hivatva biztosítani nekik a párt.
A sok megveszekedett kulák, akik zsíros vagyonukon kuporogva nem értik meg az
új világ üzenetét. Csak harácsolnának, többet meg többet, ahelyett, hogy a
közjóért beadnák földjeiket a szövetkezetbe, ahol hozzáértő kezek szorgos
munkájával megduplázódna a termés. Ahogy azt a Fő elvtárs előrelátó
gondoskodása ígérte. Mit kell abból olyan nagy ügyet csinálni, hogy a Szalma
elvtárs tehene egy hét után megdöglött, miután elvitték a közösbe? Meg abból,
hogy Hermann gazda vetőgépéről leloptak minden csavart és ott eszi a
rozsda? Mit óbégat Szerediné, hogy a
termő szőlőtőkéit mind egy szálig kiszántották, mert rizsföldet telepítettek a
helyére? És jönnek, csak jönnek az emberek hasonló butaságokkal, és ezeknek
magyarázza ő, mi az osztályharc. A régimódi gondolkodás, elvtársak, szokta
magyarázni a gyűlésen bóbiskolóknak, az minden fejlődés kerékkötője. Lám, a
testvéri Szovjetunióból kell átvenni a jó példát, terem a gyapot, zsendül a rizs,
mosolyog a narancs a fán. Jó nagy pofon az imperialista disznók pofájába.
És mégis, és mégis nőttön nőtt a nyugtalansága, ha
végigment szolgálati Pobedájával a városon és meglátta az emberek szeméből
feléje sütő gyűlöletet.
-Menjen templomba, Borsos elvtárs, gyónjon meg-
tanácsolta a mindig feketében járó Macelkáné, a kis púpos takarítónő, aki az
otthonát takarította. Két napig gondolkodott, mivel büntethetné meg Macelkáné
tiszteletlen szavaiért. Még hogy templomba, ő. Azóta nem volt ügye istennel, mióta
megvolt a barmicvója. Macelkánénak meg nem volt senkije és semmije, csak a
vasárnapi templomba járás, míg el nem helyeztette a papot.
Hogy a Borsos elvtárs kedélyállapotában beálló
változás mennyire aggasztotta Puszi urat és Nénnyukát, az onnan látszott, hogy
az öreg szakácsné két egymást követő napon is grenadin marsot főzött, tudva, ez
a párt első emberének kedvence. Jól megzsírozta, borsozta, ám Borsos elvtárs
kedvetlenül tologatta a jó falatokat ide-oda. Nénnyuka estére összeült
tanácskozni Puszi úrral, mihez kezdjenek már ezzel a szegény emberrel, hisz
elsorvad itt a szemük láttára.
-Hagyják csak nyugodtan megdögleni ezt a népnyúzó
disznót- szólt be egy borízű hang a ritkára eresztett redőny alatt az utcáról,
ám mire Nénnyuka kilépett a seprűvel, hogy megegyengesse a hátán a fogadatlan
prókátornak, csak futó léptek csattogása hallatszott.
- Küldjük el a Szőke Mimihez, hátha az
megvigasztalja, mindig szerette a nagymellű szőkéket - mélázott Puszi úr, mire
Nénnyuka mérgesen csapkodni kezdett a konyharuhával és azt mondta, borzasztó,
hogy a férfiak mindig a micsodájukkal gondolkodnak.
- Inkább jósnő kéne ennek, nem hancúr-manci -
seperte össze a morzsákat elgondolkodva Nénnyuka, majd másnap, ellentmondást
nem tűrő hangon közölte Borsos elvtárssal, hogy délután négykor jelenése lesz a
város jósnőjénél. Nénnyuka és Borsos elvtárs megboldogult mamája legjobb
barátnők voltak egykoron, ezért a Nénnyukától érkezett utasítás mintha csak a
mamától érkezett volna, ezért délután négykor a szolgálati Pobeda begördült
Amadé Jolánka háza elé.
Jolánka kisasszony vénkisasszonyként küzdötte végig
az életet, s olyan csúf volt, hogy szüzessége a nőkre végképp kiéhezett
dicsőséges szovjet felszabadító hadsereg katonáinak sem kellett, bár ezt ő
végképp tagadta.
- Amadé elvtársnő - szorongott az egérszagú kisszoba
vedlett kanapéján Borsos elvtárs -lássuk, mit hoz nekem a jövő - szólt, és
virsliszerű ujjait szétterpesztve kinyújtotta tenyerét. Amadé Jolánka roppant
kínban törte csúf kis fejét, mitévő is legyen, majd úgy döntött, hasonlóan régi
dodonai kollégáihoz, homályban hagyja az igazságot. Elmélyülten tanulmányozta
hát a fő elvtárs nyirkos tenyerét, majd kínjában kijelentette, Borsos elvtárs
további életét egy hamarosan érkező telefonhívás lesz hivatva megváltoztatni.
Ez biztosan valami előléptetés lesz, dörgölte össze
izgatottan kezét a város első embere, s míg otthonában gondosan ellenőrizte
szépséges fekete bakelitből készült telefonja állapotát, már látta magát, amint
személyesen a nép Hős Fia gratulál majd neki elévülhetetlen érdemeiért.
Ez alatt Borsos elvtárs irodájában zajlottak az
ilyenkor délután megszokott események, azaz özvegy Milicárné bőszen takarított
s csak igazán kis időre ment ki, hogy kicserélje a legújabb pletykákat a
titkárnővel, ám ez a kis idő is elég volt Dezsikének, az unokának, hogy telefon
betyárkodjon egyet. Dezsike értelme kicsit megsérült, mikor születése után a
bábaasszony fejre ejtette, ám éppen elég esze maradt ahhoz, hogy felemelje
Borsos úr telefonját, és tárcsázza rajta a város első emberének otthoni számát.
Borsos elvtárs két, igen nagy lépéssel ugrott a
készülékhez és érzelmektől fátyolos hangon szólt bele.
-Halló! Itt Borsos Elemér elvtárs beszélek.
Dezsike reszelős kamasz hangja derűsen válaszolt.
-Halló! Szervusz, Elemér, itt a Halál. Hát hogy vagy
kedves elvtársam?
Akik hallották, később egybehangzóan állították,
hogy Borsos elvtárs valami nem emberi hangon üvöltött fel, és miután szétverte
a telefonkészüléket, fejvesztve rohant ki a házból. Két napig vizes ruházták a
szívét, kicsit reszketett a feje meg dadogott, de nagyobb baja nem esett.
Később leszázalékolták, s Amadé Jolánka ámulva ismerte fel szavai teremtő
erejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése