Abban az esztendőben olyan keményre sikeredett a tél, hogy
nem sokkal karácsony előtt a koporsós Grünsteinnek befagyott az üzletajtaja.
Na, mivé lesz a világ, már a halál se jó üzlet, sóhajtott az öreg, míg a
segédek a vasredőnyt feszegették. Aztán a szembe szomszéd, Kornerné megjelent
egy nagy baltával, és na, emberek, álljanak csak félre kiáltással, egy
mozdulattal leverte a lakatot. Ez az asszony ilyen, mindenki ismerte. Egyedül
nevelte a lányát, Szerénkét immár tizenhét nehéz esztendeje. Az ura, Korner
Bálint, jól menő fatelepet vezetett, de egyszer megbolondult és megugrott a
társak pénzével, Amerikába. Onnan küldözgetett pénzt, persze a legnagyobb
titokban, de erről mindenki tudott, mert miből telt volna Kornernének olyan
nagy házra, annyi temérdek szobával. Ezeket aztán kiadta jó pénzért kosztba,
kvártélyba szerény és jellemes fiatalembereknek. Kornerné konyhájának legalább
olyan jó híre volt, mint a lányának, Szerénkének. Nagyon szépre sikeredett ez a
fekete teremtés, isten a tudója, honnan szakasztotta az anyja, aki nagy,
fehérhúsú szőke asszony volt. Az apja meg, a Korner, kis kese embernek
sikeredett, arra sem üthetett. Voltak rosszmájú egyének, akik azt állították, a
kis Szeréna szakasztott olyan, mint Balogh úr, a rendőrkapitány, csak bajusz
nélkül.
Elég az hozzá, hogy Szerénke a maga tizenhét évével karcsú,
fekete tulipánná nőtt a bérház udvarán, szeme, haja sötét, dús eperszín ajka
fölött szívdobogtató fekete árnyék sötétlett.
A szobaurak aléltan imádták Szerénkét, tikkadt tekintetek
követték szoknyája libbenését, karja ívét, amint mindig előrebukó vastag haját
igazgatta, huncut szeme villanását, mert Szerénke talpig nő volt, és igenis
élvezte, hogy hódíthat. Ám annak is megvolt az oka, hogy komoly udvarló eddig
nem szállt ringbe a kisasszony kegyeiért. Történt egyszer, hogy a pajkos
unokatestvérek egy csinos kis skatulyát nyomtak az akkor olyan ötéves forma
leányka kezébe, amiből egy nagy fekete pók szaladt át a karján. Ijedtében
megállt szegényben a szó és onnantól dadogott. Futott Kornerné orvostól
orvosig, segíteni senki nem tudott rajta, ami még megjárta volna, míg nagylány
nem lett. De mikor Szájerék kalapszalonjában megszólalt, hogy ka-ka-kalapot
szeretnék, másnap a fél város kacagta. Azóta nem járt kalapszalonba Szerénke
kisasszony, viszont Szájerék sem sok kalapot adtak el, ám Kornernéhez házhoz
járt a szabó, cipész, kalapos. Megfizette azt Kornerné.
Éppen abban a nagy hidegben történt, karácsony előtt pár
nappal, hogy Kornerné csúnyán leforrázta a kezét, ami önmagában is baj, de így
még nagyobb, mert nem volt, aki a karácsonyi pulykát levágja.
Tudni kell, hogy Kornerné karácsonyi pulykasültjének híre
volt Váradon, meg volt ennek is a titka. A pulykát két héttel előtte rumba
áztatott dióval kell etetni, ami nem olcsó mulatság, de olyan lesz ettől a
húsa, mint a frissen sült gesztenye, omlós, parázs, illatos. Ezt még a
megboldogult anyósától tanulta, mint ahogy az ízletes sült elkészítését is.
Tudva lévő, hogy a pulykát lenyakazás után, felbontása előtt legalább egy napig,
tollastól egy dézsa vízben pihentetik, utána könnyen kopasztható. Ilyen
előkészületek után megkopasztotta és jó vastagon megkente libazsírral, a hasát
megtömte almával, megtűzdelte fokhagymával és szalonnával, majd sűrűn
locsolgatva ropogósra sütötte. Mellé mézes dióval töltött sült almát tálalt, és
ennél csak a Szerénke kisasszony diós és mákos bejglije lett jobb.
A pulyka legyilkolása tehát veszélybe került, mert bár lett
volna segítség Sete bácsi, az udvaros személyében, ám az öreg, aki titokban
adventista volt, kijelentette, hogy ő ugyan semmiféle élő állatra nem fog
fegyvert, legyen az kés, balta vagy bicska. Ám a rumos diót igen szereti, tette
hozzá Kornerné. Mit volt mit tenni, a háziasszony a szobaurakhoz fordult
segítségért, pontosan a kedvencéhez, Tóth Tihamérhoz, aki régóta titkolt
hódolattal figyelte Szerénke kisasszonyt s így kapva kapott az alkalmon és
felajánlotta szolgálatait. Hősünk, lévén első hegedűs a város Szigligeti Edéről
elnevezett színházában, nem gyakorolta ez eddig a gyilkolás semmilyen formáját,
ezért Kornerné komoly haditervet dolgozott ki a végrehajtáshoz. Sete bácsi majd
megfogja és megkötözi a madarat, Tóth Tihamér a tönkön lecsapja a fejét és
együttes erővel beemelik a dézsába, ott ázik majd két napig.
Így is lett. A nagy nap reggelén Szerénke kisasszony épp
csak bekapta a tojásrántottáját, Sete bácsi meg kihajtotta a madarat és minden
készen állt. A pulyka nagy volt és rosszindulatú, képtelen volt felfogni, miért
kötözik össze a lábait. Meg kell vallani, hogy Tóth Tihamér számára sem voltak
ezek könnyű pillanatok, mert az éjjel egy szemhunyást sem aludt. Most elszántan
megigazította szemüvegét, s amint gyöngyöző homlokkal magasra emelte a baltát
hegedülésen edzett izmaival, rádöbbent, hogy a vállalt feladat talán meghaladja
a képességeit. De ekkor már késő volt, az éles szerszám lecsapott, a pulyka
feje messze repült. Ám mielőtt fellélegeznénk a dolgok szerencsés alakulásán,
két dolog történt.
Először a nyitva felejtett kertkapun őrült viháncolással
berontott Herce és Hurca, a kisasszony két foxija, másodszor a fej nélküli
pulyka kiszabadítva lábait, vad futásnak indult a havas kertben, nyomában két
hisztérikus ebbel. Kis döbbent csend után még ketten csatlakoztak a futókhoz,
Szerénke kisasszony terebélyes hárászkendőjét lebegtetve és Tóth Tihamér,
baltát lóbálva. Futottak vagy két kört az éktelen ugatásra kisereglő emberek
nem titkolt gyönyörűségére. Aztán a döntő pillanatban Tóth Tihamér halálmegvető
bátorsággal, valóságos tigrisugrással vetette magát a meglepő fürgeséggel futó
szárnyasra, közvetlenül utána Szerénke kisasszony bukfencezett rájuk,
kendőjével beborítva pulykát, kutyát, Tihamért.
A derűs és szerencsés végkifejlet mégis két nap múlva
következett be, ugyanis a pulykakergető futástól vagy mástól, de Szelénke
kisasszony megszólalt a csók után. Igen, a csók után, mert a kendő alatti
összeborulás után hősünk elzavarta a rendetlenkedő ebeket, talpra segítette az
immár végképp kiszenvedett pulyka szomorú teteme felett a kisasszonyt, kicsit
vérpettyezte arcából kisímított egy hajtincset és pelyhes szája sarkából
lecsókolta a reggeli rántotta virító, kicsiny morzsáját. Ez olyan rendkívüli
gyógymódnak bizonyult, hogy a kisasszony dadogás nélkül így szólt: istenem, nem
esett baja, Tóth úr?
Csak a vak nem látja, hogy itt csoda történt, lelkendezett
az eljegyzésen két nap múlva Kornerné. Az egész város örült a nem várt
fordulatnak, egyedül Sete bácsi hümmögte az istállóban, ha én ezt tudom, már
sokkal hamarabb meggyógyítottam volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése