Anya és lánya tanácstalanul álldogáltak a
cukrászfelszerelést árusító bolt kellékei között. Zselék, marcipánok, csoki
figurák kellették magukat szemérmetlen módon a polcokon és a kínálón. Buja
marcipán virágok pompáztak minden színben, papagájok, kiskutyák, foci labda és
társai. Ök szinte elvesztek a kínálatban. Az eladó készséges mosollyal
támaszkodott a pultnak. Lesett, mint pók a hálóban.
-Valami különleges gyertya is kellene – mélázott az
asszony- olyan, amire mindig emlékezni fog apád. És persze a vendégek is. Ha
nem is a legdrágább…Ámbár, a főnöke is ott lesz, meg a kínai delegáció feje.
Legalább meglátja, nem akárkit léptetett elő a múlt hónapban.
Az eladó megfordult és keresgélni kezdett.
-Kerek születésnap, nem fogunk kukacoskodni-vágta
fel fejét dacosan a lány és az eladóhoz lépett.
-Lótusz gyertya, ez most a legdivatosabb, és a
legdrágább- emelt az le a polcról óvatos mozdulattal egy aprócska dobozt.
-Ahogy meggyújtják a csúcsát, sorban nyílnak le a szirmok, mindegyik végén apró
lángocska ég majd. Nagyon exkluzív és elegáns.
-De ugye nem muzsikál, mert azt a férjem ki nem
állhatja- nézegette az asszony a kínai nyelven írt használati utasítást.
-Biztosan nem- erősítgette az eladó- akkor még
drágább lenne. És beütötte az összeget.
-Aha- nyelt nagyot az asszony, és a hitelkártyájáért
nyúlt.
- Milyen színben kérik? Fehér, lila vagy vanília-
emelgette óvatosan a dobozokat az eladó és díszes papírszatyrot készített elő.
-Legyen a vanília, az elegáns- tért magához a lány
az összeg láttán és anyjára mosolygott. Minden megvan a tortához, futotta át az
asszony sebtében a listát és elköszöntek.
Szinte repült az a pár nap a hét végéig. Lefoglalták
a legjobb vendéglő különtermét, átbeszélték a menüt és az italokat. Nem, torta
nem kell, azt mi hozzuk, húzta ki magát büszkén a lány és anyjára mosolygott.
És mire a nagy nap előestéjén elkészültek a tortával, az asszony fáradtan dőlt
neki a konyhapultnak.
-Gyönyörű lett- mosta kezét elégedetten a lány és az
anyjára mosolygott. -Narancsos csoki, apa kedvence, és milyen elegáns lett
ezekkel a girlandokkal. Olyan ügyes vagy, anyukám- lépett túláradó szeretettel
az anyjához és szorosan megölelte.
Az szeretettel visszaölelte és megsimogatta a haját.
-Közös projekt- mondta és puszit adott az orrára. -De
dugjuk el, míg apád meg nem érzi a narancs illatát, vidd át hamar Zsuzsa
nénédhez. Siess, mert mindjárt haza ér.
Este, miután minden elcsöndesült, az asszony
aggodalmasan pörgette magában végig az eseményeket. Minden tökéletes lesz. A
torta volt az utolsó gondolata, és elmerült az álomban
- Jaj, a gyertya itthon ne maradjon- lépett vissza
másnap az ajtóból a lány és a kis dobozt sietve a retiküljébe rejtette.
-Milyen szerencsés fickó vagyok-, nézett végig
családján az apa- ilyen csinibabákkal élek körülvéve.
-És milyen gondoskodó csinibabákkal- nevetett az
asszony és összekacsintott a lányával.
-Nem érdemlem én ezt- szólt az apa a könnyeivel
küszködve- mikor meglátta a köszöntésére összegyűlt társaságot. A főnök mellett
feltűnt a kis kínai. Mosolygott, hajlongott és láthatóan jól érezte magát. És
ittak. Tósztot mondott a keresztapa, a szomszéd, a főnök, a legjobb barát, és a
sporttársak nevében Józsi bá. És sorban minden férfi, ahogy illett. Aztán
diszkréten megállt a pincér az ajtóban az előétellel, és az asszony
megkönnyebbülten felsóhajtott. Remek volt a töltött libanyak, a tepertő
falatkák lilahagymával és friss kenyérrel.
-Kaca- jegyezte meg a kínai –és mindenki udvariasan
kuncogott.
-Cuki pofa vagy - mondta a főnök felesége kissé
spiccesen és szeretettel megsimogatta a vállát. Mosolyogtak. Csend volt, csak
szuszogás hallatszott, míg Józsi bá hangosan hörpölte a levest. A sült
illatosan omlott le a csontról, a bazsalikomos krumpli párája fölött elgyötört
arcok mosolyogtak egymásra és elfojtott nyögések hallatszottak. Kis csönd
támadt, miután a pincérek faarccal összeszedték a tányérokat, és a főnök
titokban kieresztett egy lyukat a nadrágszíján. Szállt a kávé párája a
tálcákon, diszkréten csengtek a kiskanalak és a pincér desszertes tányérokat
osztogatott.
-Úristen- mi lesz még- mélázott az ünnepelt, és
titkon az órájára nézett. Még fél óra a meccsig. Csak vége lesz addig, gondolta
szórakozottan és elnyomott egy ásítást.
-Boldog születésnapot, drágám- rebegte meghatott
hangon a felesége és forrón megcsókolta. Az ajtóban feltűnt a pincér, kis
zsúrasztalon tortát tolt.
-A kedvenced, apa, narancsos csoki- ölelte a lánya
és az anyjára mosolygott.- Elő a gyertyával, mami!
-Á, lótusz- bólogatott meghatottan a kis kínai- a
cerence, boldogcág virága, míg ég, hozza cí.
Az asszony vigyázva meggyújtotta a toboz alakú
gyertya csúcsán a kanócot és lélegzet visszafojtva várták, hogy kinyíljon a
lótusz. Megtörtént. Ahogy a viasz átmelegedett, a vendégek elragadtatott
sóhajai közepette sorban lenyíltak a szirmok, mindegyik végén apró láng
remegett.
-Gyönyörű- súgta az asszony a lányának, és
megszorította a karját.
Aztán váratlanul felhangzott egy torz, rekedtes
hang. Oh, jingle bells, jingle bells
Jingle all the way,
hadarta egy elvis presley-be oltott micky egér hangja, és a főnök önfeledten
felröhögött.
-Ez honnan jön- nézegette szederjes arccal az
ünnepelt a tortát és izgatottan gyűrögette asztalkendőjét. Háta mögött felvihogott
a főnök felesége és a szomszédasszony vinnyogva borult az asztalra.
-Nem kapcsolnád ki, drágám- nézett könyörgő
szemekkel a feleségére és meglazította nyakkendőjét.
-Pillanat, már keresem a kapcsolóját- kaparászta az
asszony a gyertya alját elszántan és izzadtan széttárta a kezét.- Nincs
kapcsolója, azt hiszem- rebegte elhaló hangon és remegő lábakkal leült. A
szomszédja szilvaszín fejjel röhögött tenyerébe hajtott arccal.
-Cak nem kikapcol, nem hozni cí- emelte fel
imbolyogva mutatóujját a kis kínai és mosolyogni próbált. A főnök felesége
szeretettel rámosolygott és aprót csuklott.
-Drágám, fújd el a gyertyát, talán akkor elnémul-
súgta az asszony és megtörölte férje verejtékes homlokát.
Az vonagló szájjal próbálta eloltani a lángokat, de
azok makacsul ellenálltak. Nem történt semmi. Milyen vicces gyertya, súgta
Józsi bá, és megpróbálta elfojtani nevetését.
-Vedd le, és takarjuk le valamivel- súgta anyjának a
lány, és mosolyogva kikapta a gyertyát.
Kancsóba mártotta, a lángok sisteregve kihunytak, ám
a dal nem némult el. –Tedd el a retikülödbe, anya, mert apa mindjárt rosszul
lesz. Gyorsan!
Az asszony nem tétovázott, gondolkodás nélkül a
táskájába rejtette és ráült. Oh,
jingle bells, jingle bells, Jingle all the way, hangzott fojtottan a szoknyája alól, és ő
próbált kedvesen mosolyogni. A társalgás rendeződni látszott, ám a végtelenül
ismétlődő dallam mindenkire különbözőképpen hatott. Miután a főnök céklavörös
fejjel kitámolygott a mellékhelyiségbe, felesége táncra perdült a kis kínaival.
Józsi bá kásás hangon dúdolta a jingle bells-t, a pincérek ki-kiszaladtak a
konyhába röhögni.
Aztán az asszony döntött. Halálra vált arccal
felkapta a retiküljét és kirohant a konyhára. Egy szempillantással felmérte a
tűzhelyen álló legnagyobb fazekat, melyben csendes rotyogással főtt valami alap
lé. Tétovázás nélkül belesüllyesztette a táskáját, kicsit hallgatózott, majd
elégedett arccal bólintott. A legszebb mosolyával lépett vissza a terembe és
ölelte meg a férjét. Diszkrét tányércsörgés közepette felvágták a tortát,
miközben a muzsikáló lótusz az utolsókat rúgta a forró levesben.
