A gyertya

Anya és lánya tanácstalanul álldogáltak a cukrászfelszerelést árusító bolt kellékei között. Zselék, marcipánok, csoki figurák kellették magukat szemérmetlen módon a polcokon és a kínálón. Buja marcipán virágok pompáztak minden színben, papagájok, kiskutyák, foci labda és társai. Ök szinte elvesztek a kínálatban. Az eladó készséges mosollyal támaszkodott a pultnak. Lesett, mint pók a hálóban.

-Valami különleges gyertya is kellene – mélázott az asszony- olyan, amire mindig emlékezni fog apád. És persze a vendégek is. Ha nem is a legdrágább…Ámbár, a főnöke is ott lesz, meg a kínai delegáció feje. Legalább meglátja, nem akárkit léptetett elő a múlt hónapban.

Az eladó megfordult és keresgélni kezdett.

-Kerek születésnap, nem fogunk kukacoskodni-vágta fel fejét dacosan a lány és az eladóhoz lépett.

-Lótusz gyertya, ez most a legdivatosabb, és a legdrágább- emelt az le a polcról óvatos mozdulattal egy aprócska dobozt. -Ahogy meggyújtják a csúcsát, sorban nyílnak le a szirmok, mindegyik végén apró lángocska ég majd. Nagyon exkluzív és elegáns.

-De ugye nem muzsikál, mert azt a férjem ki nem állhatja- nézegette az asszony a kínai nyelven írt használati utasítást.

-Biztosan nem- erősítgette az eladó- akkor még drágább lenne. És beütötte az összeget.

-Aha- nyelt nagyot az asszony, és a hitelkártyájáért nyúlt.

- Milyen színben kérik? Fehér, lila vagy vanília- emelgette óvatosan a dobozokat az eladó és díszes papírszatyrot készített elő.

-Legyen a vanília, az elegáns- tért magához a lány az összeg láttán és anyjára mosolygott. Minden megvan a tortához, futotta át az asszony sebtében a listát és elköszöntek.

Szinte repült az a pár nap a hét végéig. Lefoglalták a legjobb vendéglő különtermét, átbeszélték a menüt és az italokat. Nem, torta nem kell, azt mi hozzuk, húzta ki magát büszkén a lány és anyjára mosolygott. És mire a nagy nap előestéjén elkészültek a tortával, az asszony fáradtan dőlt neki a konyhapultnak.

-Gyönyörű lett- mosta kezét elégedetten a lány és az anyjára mosolygott. -Narancsos csoki, apa kedvence, és milyen elegáns lett ezekkel a girlandokkal. Olyan ügyes vagy, anyukám- lépett túláradó szeretettel az anyjához és szorosan megölelte.

Az szeretettel visszaölelte és megsimogatta a haját.

-Közös projekt- mondta és puszit adott az orrára. -De dugjuk el, míg apád meg nem érzi a narancs illatát, vidd át hamar Zsuzsa nénédhez. Siess, mert mindjárt haza ér.

Este, miután minden elcsöndesült, az asszony aggodalmasan pörgette magában végig az eseményeket. Minden tökéletes lesz. A torta volt az utolsó gondolata, és elmerült az álomban

- Jaj, a gyertya itthon ne maradjon- lépett vissza másnap az ajtóból a lány és a kis dobozt sietve a retiküljébe rejtette.

-Milyen szerencsés fickó vagyok-, nézett végig családján az apa- ilyen csinibabákkal élek körülvéve.

-És milyen gondoskodó csinibabákkal- nevetett az asszony és összekacsintott a lányával.

-Nem érdemlem én ezt- szólt az apa a könnyeivel küszködve- mikor meglátta a köszöntésére összegyűlt társaságot. A főnök mellett feltűnt a kis kínai. Mosolygott, hajlongott és láthatóan jól érezte magát. És ittak. Tósztot mondott a keresztapa, a szomszéd, a főnök, a legjobb barát, és a sporttársak nevében Józsi bá. És sorban minden férfi, ahogy illett. Aztán diszkréten megállt a pincér az ajtóban az előétellel, és az asszony megkönnyebbülten felsóhajtott. Remek volt a töltött libanyak, a tepertő falatkák lilahagymával és friss kenyérrel.

-Kaca- jegyezte meg a kínai –és mindenki udvariasan kuncogott.

-Cuki pofa vagy - mondta a főnök felesége kissé spiccesen és szeretettel megsimogatta a vállát. Mosolyogtak. Csend volt, csak szuszogás hallatszott, míg Józsi bá hangosan hörpölte a levest. A sült illatosan omlott le a csontról, a bazsalikomos krumpli párája fölött elgyötört arcok mosolyogtak egymásra és elfojtott nyögések hallatszottak. Kis csönd támadt, miután a pincérek faarccal összeszedték a tányérokat, és a főnök titokban kieresztett egy lyukat a nadrágszíján. Szállt a kávé párája a tálcákon, diszkréten csengtek a kiskanalak és a pincér desszertes tányérokat osztogatott.

-Úristen- mi lesz még- mélázott az ünnepelt, és titkon az órájára nézett. Még fél óra a meccsig. Csak vége lesz addig, gondolta szórakozottan és elnyomott egy ásítást.

-Boldog születésnapot, drágám- rebegte meghatott hangon a felesége és forrón megcsókolta. Az ajtóban feltűnt a pincér, kis zsúrasztalon tortát tolt.

-A kedvenced, apa, narancsos csoki- ölelte a lánya és az anyjára mosolygott.- Elő a gyertyával, mami!

-Á, lótusz- bólogatott meghatottan a kis kínai- a cerence, boldogcág virága, míg ég, hozza cí.

Az asszony vigyázva meggyújtotta a toboz alakú gyertya csúcsán a kanócot és lélegzet visszafojtva várták, hogy kinyíljon a lótusz. Megtörtént. Ahogy a viasz átmelegedett, a vendégek elragadtatott sóhajai közepette sorban lenyíltak a szirmok, mindegyik végén apró láng remegett.

-Gyönyörű- súgta az asszony a lányának, és megszorította a karját.

Aztán váratlanul felhangzott egy torz, rekedtes hang. Oh, jingle bells, jingle bells
Jingle all the way, hadarta egy elvis presley-be oltott micky egér hangja, és a főnök önfeledten felröhögött.

-Ez honnan jön- nézegette szederjes arccal az ünnepelt a tortát és izgatottan gyűrögette asztalkendőjét. Háta mögött felvihogott a főnök felesége és a szomszédasszony vinnyogva borult az asztalra.

-Nem kapcsolnád ki, drágám- nézett könyörgő szemekkel a feleségére és meglazította nyakkendőjét.

-Pillanat, már keresem a kapcsolóját- kaparászta az asszony a gyertya alját elszántan és izzadtan széttárta a kezét.- Nincs kapcsolója, azt hiszem- rebegte elhaló hangon és remegő lábakkal leült. A szomszédja szilvaszín fejjel röhögött tenyerébe hajtott arccal.

-Cak nem kikapcol, nem hozni cí- emelte fel imbolyogva mutatóujját a kis kínai és mosolyogni próbált. A főnök felesége szeretettel rámosolygott és aprót csuklott.

-Drágám, fújd el a gyertyát, talán akkor elnémul- súgta az asszony és megtörölte férje verejtékes homlokát.

Az vonagló szájjal próbálta eloltani a lángokat, de azok makacsul ellenálltak. Nem történt semmi. Milyen vicces gyertya, súgta Józsi bá, és megpróbálta elfojtani nevetését.

-Vedd le, és takarjuk le valamivel- súgta anyjának a lány, és mosolyogva kikapta a gyertyát.

Kancsóba mártotta, a lángok sisteregve kihunytak, ám a dal nem némult el. –Tedd el a retikülödbe, anya, mert apa mindjárt rosszul lesz. Gyorsan!

Az asszony nem tétovázott, gondolkodás nélkül a táskájába rejtette és ráült. Oh, jingle bells, jingle bells, Jingle all the way, hangzott fojtottan a szoknyája alól, és ő próbált kedvesen mosolyogni. A társalgás rendeződni látszott, ám a végtelenül ismétlődő dallam mindenkire különbözőképpen hatott. Miután a főnök céklavörös fejjel kitámolygott a mellékhelyiségbe, felesége táncra perdült a kis kínaival. Józsi bá kásás hangon dúdolta a jingle bells-t, a pincérek ki-kiszaladtak a konyhába röhögni.

Aztán az asszony döntött. Halálra vált arccal felkapta a retiküljét és kirohant a konyhára. Egy szempillantással felmérte a tűzhelyen álló legnagyobb fazekat, melyben csendes rotyogással főtt valami alap lé. Tétovázás nélkül belesüllyesztette a táskáját, kicsit hallgatózott, majd elégedett arccal bólintott. A legszebb mosolyával lépett vissza a terembe és ölelte meg a férjét. Diszkrét tányércsörgés közepette felvágták a tortát, miközben a muzsikáló lótusz az utolsókat rúgta a forró levesben.