Köszöntő

Kedves Olvasóim!
Bízva további megtisztelő figyelmetekben, egészségben, örömökben gazdag boldog új esztendőt kívánok mindannyiunknak!
Szilágyi Perjési Katalin

Mint aki halkan belelépett

Szilveszter este volt és megőrült a világ. A máskor oly csendes falusi utca háborús övezethez hasonlított. Szabálytalan időközönként robbanások és sivítások követték egymást. Mi lesz itt éjfélkor, tűnődött az asszony, míg beengedte a macskákat. Már délután elkészítette a krumplisalátát és a hideg sültet, a lencse leves is kinn dermedezett a konyhaablak párkányán. Veletek mi legyen, nézett a két tacskóra. Mi lenne, szólt a férje, hadd jöjjenek, igazán nem kívánhatjuk, hogy világgá menjenek ebben a ricsajban.

A négy macska a fotelben terpeszkedett, rövid hezitálás után egy rossz plédet terített a kandalló elé, majd kinyitotta az ajtót. A kutyák szinte beestek, majd rövid forgolódás és szaglálódás után elégedetten sóhajtva elhelyezkedtek a pléden. Csak baj ne legyen, hümmögött az asszony. Mi baj lenne, így a férj, éjfél előtt kiengedem őket pisilni, reggelig kibírják, ugye, dédelgette kedvencét, a nyolc éves Miskát.

Távolról trombitaszót hozott a szél és jókedvű fiatalok gajdoltak az utcán. Igazán hálás volt, hogy az idei szilvesztert itthon töltik. Tollas bál lesz, mondta a férje elégedetten, mert ő is utálta, hogy ezen a napon mindenkinek obligát az eget verő vidámság. Odakészítette a pezsgőt az ágy mellé, bekuporodtak a pléd alá és tévéztek.

Éjfél előtt jóval az asszony volt az, aki kiengedte az ebeket dolgukat végezni, és nem is kellett olyan sokat várnia, mert egy közeli petárdapukkanásra berobbantak az ajtón. Na, reggelig csend lesz, helyezkedett el szuszogva, de ez csak félig volt igaz.

Éjfélkor kitört a háború. Monoton pufogások váltakoztak sivító sziszegésekkel és kinn nappali fénybe borult a táj. A hálószoba bezárt ajtaja előtt sírtak a kutyák. Nyugi van, szólt ki a férje, helyetekre.

Elkortyolták a pezsgőt, megfogadták, hogy idén sem fogadnak meg semmit és álmosan bambultak a tévé előtt. Megéheztem, pislogott rá sunyin az embere kis idő múlva. Olyan jó lett a krumpli saláta az idén, sóhajtotta. Hozol egy kicsit, ugye, törleszkedett. A kutyákat is megnézhetnéd meg a tűzre is tenni kellene. Egy kis mézest is hozzál, szólt utána.

Az asszony nagyot sóhajtva kászálódott ki az ágyból, papucsot sem húzott, villanyt sem gyújtott, ne verje fel az alvó kutyákat. Óvatosan lépkedett, gondosan kikerülve a bútorokat, majd megérezte, hogy valami meleg, nyúlóson tapos. Meglepetten megállt és első gondolata az volt, hogy elsikoltja magát, aztán mégis inkább villanyt gyújtott.

A konyha padlóján emberes adag kutyaszar hevert, gondosan a közlekedő folyosó közepén elhelyezve. Halk szitkozódások közepette elgondolkodva nézte a talpát. Meztelen lábujjai között kis képlékeny, csoki barna hurkák jelezték, hogy az eb, akinek végtermékébe lépett tökéletes emésztéssel rendelkezik. A két kutya látványos horkolással jelezte, ők ugyan semmiről semmit, és egyébként is. Ott állt fél lábon, a hideg kőpadlón, és nem tudta, mit tegyen. Agyában tétován kergették egymást a gondolatok, krumplisalátáról, tűzifáról, kutyákról meg a mézesről. Majd bizonytalanul elnevette magát. Mit nevetsz, kiáltott ki élete párja, míg őt egyre jobban rázta a röhögés. Á, semmi, mekegte, csak a boldog új év meg minden. Aztán erőt vett magán és sóhajtott.

Na, jó, gondolta, ez már szerencsés év lesz és elindult, hogy lemossa magáról a megtiszteltetést.

Ég a földdel

A nemszeretem téli napok beköszöntével igyekszem fogódzót találni e szomorú időszakban. Ha lehull a hó, már könnyebb a lelkemnek. Az első pár nap csillogó, extatikus öröme után, mikor a világ egy fokkal szürkébbre fakul és hajlamos vagyok beleunni szinte érintetlen szépségébe, ilyenkor kell bele feledkezni a havas világba. Ilyentájt, ez az „ilyen” délután három után értendő, ha figyelmes vagyok, megláthatom. Hogy mit?                                     

  Például azt, hogyan közlekednek a macskák a hóban. Kényes, finom tappancsaik alig érintik a havat, kivéve, ha porhó, mert abba hasig süllyednek. Pár tétovázó lépés után elnyújtott, hosszú szökellésekkel menekülnek száraz helyre, majd csodálkozó pofával leülnek, és sürgősen mosakodni kezdenek. Ezután hajlékony gerincüket ívesre görbítve rákucorodnak lábaikra és melegednek.                                                                                                                  Úgy, mint a galambok, akik a szelíden füstölgő kémények szélén egyensúlyozva melengetik farkukat és talán a nyár fényein merengenek. Cinkék tornáznak aggodalmas igyekezettel a szalonnabőrön, kis csapatuk hangos vitába száll az etetőre érkező verébsereg lármás koldus-seregével, majd mintegy varázsütésre elcsendesül a táj és egy vércse ragad el egy vigyázatlan gerlét.                                                                                                                  

Kutyák szimatolnak álmos pofával a füstbe, és pár próbálkozó vakkantás után karikába feküdve őrzik hasuk melegét, s a tyúkudvar egyébként vérmes trubadúrja is elgondolkodva mereng, fél lábon, míg körötte udvartartása hölgyei sertepertélnek.

Ilyen téli délutánokon, mikor megáll az idő, néha varjak fekete serege szántja a hófelhőktől terhes eget, és a háztetetők paplanjának fehérje összecseng az ég színével. Szelíden olvad össze a kétféle fehér, és ha figyelmesen hallgatom, talán meghallom, amint a közelgő szürkületben, valahol távol durcás kis angyalok muzsikálnak.