Dezsike és a röpke nyugati kábulat

Halkan szólt a tilinkó hangja a szelíd bürök bokrok alól azon az álmos, nyári délután. Az Aranysárkány ajtajában Puszi lankadó figyelemmel csapkodta a legyeket az aznapi újság kiszolgált példányával, majd kissé riadtan konstatálta, mint kenődtek meghatározhatatlan állagú péppé az izgága rovarok a Nép Hős Fiának tar koponyáján, pontosan a címoldalon lévő fényképén. Szeredi bácsi lelkesen dolgozott, azaz kissé megbillent fejjel, ám annál nagyobb elszánással horkolt egy sarki asztalnál, egyedül Nénnyuka volt éber, mondhatni teljes harci készültségben csörömpölt a mosogatni való tányérokkal a konyhán. Lezajlott a dolgozók ebédeltetése, legtöbben borsófőzeléket fogyasztottak fasírttal, meg tök lecsót, annak van nyáron az ideje. Berta elvtárs felesége meg a csirkemáj szagától diszkréten az asztal alá hányt, na, Lina, te bekaptad a legyet, dünnyögte együtt érzőn Nénnyuka. Ami történt, csak azért volt rendkívüli, mert fél éve külön éltek az urával. Borsos elvtárs jóízűen elfogyasztotta örök kedvencét, két adag grenadin marsot, sósan-borsosan, hiába mondogatta a felesége, Elemér fiam, egyszer a krumplis tészta lesz a hóhérod, abba fulladsz majd bele. Borsos elvtárs csak nevetett, és pártitkári minőségében kieresztett egy lyukat a nadrágszíján, majd kért egy adag lekváros fánkot Nénnyukától, ráadásként.

A maradék fánkot Nénnyuka Dezsikének szánta, aki, míg nagyanyja, özvegy Milicárné, Borsos elvtárs irodáját takarította délutánonként, tilinkóján szórakoztatva magát, beült a bokrok hűvösébe a kis téren.

-Az isten szerelmére, szóljon neki valaki- törölgette Puszi úr verejtékes arcát a söntésben- hagyja abba ezt a kornyikálást, mert feljelentenek minket csendháborításért. - Amúgy meg Borsos elvtárs hazament ledőlni, menjen szórakoztatni a kedves nagymamát az irodába-szólt hátra Nénnyukának, és óvatosan elhajtott egy legyet a nyitott szájjal bóbiskoló Szeredi bácsi homlokáról.

Dezsike így kiűzettetvén a bokrok paradicsomi hűvöséből egy méretes lekváros fánkkal megtámogatva átügetett a pártitkár elvtárs közeli irodájába. Cseri Béla, Borsos elvtárs sofőrje sportújságja menedékében békésen szendergett, és rövid, ám intenzív álmában vad kergetőzésbe kezdett főnöke titkárnőjével, aki szorosra gombolt köpenye alá láthatóan elfelejtett bugyit venni. Nem tudhatni, hova fajult volna az álom, ha Dezsike hangos csókolom kiáltással be nem dörrenti a kaput, így Cseri elvtárs védtelenül szakadt ki álma kéjes öleléséből és kis híján hanyatt esett székével a portásfülkében.

-Kent volna apád a lepedőre- mordult Cseri Béla Dezsike után, ami valljuk be, nem szép kívánság, de adott helyzetben teljesen érthető. A félbe maradt szexuális aktus nagyon is virgonc eredménye ez alatt irodáról irodára járt, keresve nagymamáját, ki hajlamos volt az ilyen fülledt délutánokat kis szunyókálással színesíteni. Ezt tette most is. Nincs ez nekem megfizetve, gondolta özvegy Milicárné, és visszeres lábait magasra póckolva óvatosan hátradőlt egy kényelmes karosszékben, az emeleti folyosó legutolsó szobájában.

Így történt, hogy Dezsike felügyelet nélkül először járhatta be az üres irodaépület minden egyes szobáját, kezdve a földszinti helyiségekkel, majd legvégül megállt egy kellő tiszteletet ébresztő paprikavörös, vastagon kárpitozott ajtó előtt. Borsos Elemér, oszt. vez.,  megyei pártszervezeti tikár, betűzte Dezsike tizenkét évének minden áhítatával, majd benyitott Borsos elvtárs szentélyébe. Illetve még csak a titkárnő, Abszolút elvtársnő birodalma volt ez. Sötétkék, kis csipkével diszkréten díszített köpenye lazán a székére vetve, Dezsike áhítatosan megszagolta, szegfű illat, gondolta és beleborzongott a gyönyörűségbe. Abszolút elvtársnő fiókjában, úgy, mint íróasztalán, példás rend uralkodott, egyik sarokban kölnivize, Krasznája Moszkva, főnöke ajándéka, egyenesen a távoli fővárosból, mellette kék tupírfésű, vasalt zsebkendő, írógépszalag és két gondosan összehajtogatott csipke bugyi. Egy pipacspiros és egy szilvakék, mindkettő friss szerzemény a Bugyi király által, de ezt Dezsike nem tudhatta. A sarokban kisasztalon kávéfőző masina, mellette tálcán csészék és aljak, formás kiskanalak a cukortartóban ágaskodva. Dezsike tiszteletteljesen beleszimatolt a kávéfőző kihűlt zaccába, büdös, gondolta fintorogva, hogy mit esznek ezen a felnőttek, és elindult, hogy felfedezze Borsos elvtárs szentélyét.

Az öreg írógép vicsorgó ebként uralta az íróasztalt, odébb vaskos akták, titokzatos számokkal és még titokzatosabb szavakkal. Ki-mu-ta-tás, terv-do-ku-men-tá-ci-ó, susogta Dezsike borzongva, és elragadtatva megsimogatta a Lenin szobor kopasz fejét. A falon szép színes plakáton Rákosi Mátyás bolyongott egy búzamezőn, arcán alvajárós mosoly, két keze áldást oszt a kalászoknak, mögötte kancsal munkásnő és ijedt arcú elvtársak. Dezsike óvatosan kicsavarta Borsos elvtárs töltőtollát, és kis szívet rajzolt Rákosi elvtárs homlokára. Szeretjük, úgy is mindig így mondja a tanító elvtárs, bólintott és nekiállt, hogy szétnézzen a szépen faragott irattartó szekrényben, ami a régi világban egy Nádasdy gróf szobáját volt hivatva díszíteni. Az egyik oldal polcain fűzött gépelt papírok, kis doboz radírral, tollak, sárga színű grafitceruzák garmadája, alább egy fekete irattartó, benne színes képes újság. Abban mindenféle nők, szőkék, barnák, feketék, a felöltözöttség és pucérság különböző fokozataiban. Az egyik, egy vörös hajú, esernyővel, esőkabátban, kalucsniban kezdte, majd két oldallal odébb csak az esernyője maradt. Az is összecsukva. Az anyja, álmélkodott Dezsike verejtékezve, ezt el sem hiszi majd a Stein Pubi nekem. A másik oldal üvegeket rejtett, különös formájú, színes címkés üvegeket, Ja-ma-i-ca Rum, Co-in-traeu, bennük illatos italok. Dezsike megforgatta őket, áhítattal vegyes kíváncsisággal, majd kiválasztott egy kicsi, karcsú üveget, melynek címkéjén vidáman kanyarogtak piros-fehér betűk, Co-ca Co-la. Höhö, még hogy coca, vigyorgott Dezsike és hirtelen bátorsággal lecsavarta a fém kupakot az üveg nyakán. Kicsi híja volt, hogy el nem hajította, mikor nagyot szisszent a markában, aztán megcsapta az orrát egy fűszeres, vaníliás illat. Kis ideig óvatosan szagolgatta, aztán nagy elhatározással belekortyolt. Édes volt, perzselt és égetett, szinte sziszegett az íz a nyelvén. Két nagy kortyban szomjasan leküldte, aztán nagyot böfögött. Berúgtam, gondolta, míg belerogyott Borsos elvtárs székébe, és könnybe lábadt a szeme. Ez kábítószer, talán ópium, merengett kéjesen, és próbálta felidézni, mit mondott Varjas tanár elvtárs a rothadó kapitalizmus ópiumáról, aztán hátrahajtotta a fejét.

-Dezsi, jaj, te Dezsi, mit csináltál te gyerek, ébredt nagyanyja jajongására, ki két ujja között tartva az üres üveget úgy rázta azt, mint a szomszéd foxija a lábtörlőt. Jaj, csak ki ne derüljön, most mit tegyünk a helyére, jaj, te, te, olyan vagy mint nagyapád, az is mindent megivott amit csak ért, oszt ez lett a veszte, hallgatta nagyanyja lamentálását, majd támadt egy ötlete.

A kávéfőzőt szétszedni egy pillanat műve volt, kicsit nehézséget okozott a zaccos, barna vizet itatóspapíron átszűrni, de végül az is sikerült, a kupakot rácsavarni meg gyerekjáték volt. Na, nézte özvegy Milicárné összehúzott szemmel a fény felé fordítva, jó lett ez, ha ilyen volt a színe igazándiból, szólt és megkönnyebbülésében pofon cserdítette Dezsikét.

Három hét múlva, egy különösen szomorú délután Borsos elvtárs egyet gondolt, és szekrénykéje kincsei közül kiemelt egy kis üveget, melynek piros-fehér betűi nevetve hívogatták. A fém kupak nesztelenül csusszant, a barnás ital fény felé tartva enyhén zavaros volt. Megszagolta, óvatosan belekortyolt majd diadalmas kiáltással tépte fel titkárnője ajtaját.

-Mocskos imperialisták! A nép kizsákmányolói! Kávés vízzel bolondítják a dolgozókat-szólt, és sürgősen kért egy kávét a titkárnőjétől.

Galambász Pero meg a selyemhernyók

Kezicsokoládééé - harsant a köszöntés kora reggel az Aranysárkány ajtajában, olyan hangerővel, hogy a süket Szeredi bácsi kiejtette a seprűt a kezéből. Megjött Pero, meghozta a galambokat, szólt hátra Puszi úr Nénnyukának, és már töltötte is a karcos fehéret, majd ráspriccelt a szódából.

Szerda reggel mindig így volt ez, korán reggel indult Pero a piacra szánt galambokkal, amiknek a legjavát leadta Nénnyukának, hadd legyen délre finom leves belőlük, mire jönnek a dolgozók ebédelni. Felhajtotta a spriccerét, abbbszoluttt, böffentett utána bocsánatkérő mosollyal Puszi úr felé, majd felkapva az öreg Csepelre, megcélozta a nagy-piacot  Piacos nap volt szerdán, messzire hömpölygött az izzadtság-, és fokhagyma szagú tömeg a lacikonyhák körül, hízott állú, pecsenyés orcájú kofák kínálgatták óbégatva portékáikat és vidáman csordogált a dinnyék mézes leve az asztalokon, a mámortól bágyadtan keringő darazsak örömére. Pero szerényen elfoglalta helyét a szélső sorban, majd lepakolta fűzfából font fedeles kosarát és kis torokköszörülés után rázendített: „Kezicsokoládééé, galambból szafaládééé!” Igen kedvelte a saját hangját, egészen másként hangzott a mondanivalója, ha a mondat végén levitte a hangsúlyt. Kis, lemondó csalódás rezgett ebben a kijelentésben, csepp bólintás az élet szomorú dolgaira. Ám rögtön ezután diadalmasan, ujjongva adta a világ tudtára, igen, bármilyen siralomvölgy is ez az élet, lám itt van Pero, és a világ legszebb galambjait kínálja eladásra. Nincs itt semmi baj, emberek. Ezért sűrűn váltogatta a hangsúlyt, hogy ne legyen unalmas a mondandója.

Pero minden muzikalitását a vályogvető sorról hozta magával, ahol hatodik gyerekként látta meg a napvilágot, s ahol minden purdé hamarabb tudott danolni, mint beszélni. Rossz nyelvek azt suttogták, az öreg Bátucky kegyelmes a kis Pero apja, de az anyja a sírba vitte az igazságot, hiába próbálta az öreg Sosáj kiverni belőle. Közben dúlt a háború, frontok jöttek, emberek mentek, aztán hogyan hogyan nem, egy szép napon a fiatal Pero meggazdagodott és házat vett a város szélén. Na, nem nagy házat, csak amolyan kis kerti lakot a barackosban, de csak ház volt az. Voltak, akik azt mondták, kincset talált az erdőn gombászás közben, más úgy vélte, gazdag szeretője van, de lehet, hogy Szeredi bácsinak volt igaza, aki úgy gondolta, Pero megtalálta Kollmann úr családi ékszereit, mikor felásta vályogért a család elhagyott kertjét.  Kollmann úr nem tiltakozhatott, mert az övéivel együtt odamaradt egy rossz hírű munkatáborban. Elég az hozzá, hogy Pero egy szép napon angol bajuszt vágatott Kuklis Tivadarral, a város legdivatosabb borbélyszalonjában, amivel Nénnyuka szerint kiköpött Jávor Pál lett, kockás inget és vasalt nadrágot húzott, majd fogta Polettet, a háború után kicsinyke munkára hurcolt patikus lányát és beköltöztek a kis házba, az eperfákkal határos barackosba. Polett szőke kisfiút abajgatott, egy felszabadító katona búcsúajándékát, de az ura úgy szerette azt is, mint később a sajátjait. Pero szépen megélt a galambokból és a földjéből, cifra galambház díszítette az udvarát, úgy burukkoltak és hajladoztak a háztetőn a keleti pergők meg bokharai dobosok, hogy gyönyörűség volt nézni s mikor Polett farát ringatva végigment a virágágyások között, az ura száját csücsörítve nézte a tornácról. Rendszerint kilenc hónapra ilyenkor újabb kisgyerek született. Boldogan éltek, mint a galambok.

Igen ám, de vannak emberek, kik a mások boldogságát irigykedve figyelik s igyekeznek belerondítani abba. Nagy Demeter, akit mindenki csak falábú Demeternek ismert, mert a háborúban ellőtték a lábát, és a felesége is elhagyta hamarosan, mert rongy ember volt, még két lábbal is, nap, mint nap végignézte, mint turbékol Polett Peroval. Demeter szomszédja volt Polettéknek, és selyemhernyó tenyésztésre szerződött a szövetkezettel, s mivel a legszebb eperfák hátul nőttek, a galambos Pero barackosának szélén, minden nap kibicegett egy zsákkal, hogy teliszedje eperfalevéllel a selyemhernyóknak. Levélszedés közben sok mindent lát az ember, ha nem vak, így nézte végig, mint oson a tengeriben Lesi sógor, és szedi tele zsákját a Pero földjén termett csövekkel vagy milyen vehemenciával öleli egymást egy párocska a közeli tisztáson. De mást is látott falábú Demeter, amint hazafelé ballagott Peroék kertje mellett, és belesett az udvarra. Polett könnyű kartonruhában hajladozott a virágok között és énekelt, mikor Pero mögé lépett és két karjával átfogta a derekát, majd feljebb csúsztatta két barna markát és gyengéden tenyerébe vette az asszony mellét. Úgy gurult Polett nevetése a kert felett, mint szivárványos üveggolyó, aztán elhalt, mert Pero magához rántotta és belecsókolt nevető szájába. Szemérmetlenek, lihegte fortyogó dühvel Demeter a deszkakerítésnek, úgy üzekednek, mint a szaros galambok, de a kép beleette magát a fejébe. Egy este, megleste az asszonyt, amint formás lábát mossa a kútnál, majd nem bírva magával, nehézkésen mögé lépett és szuszogva belecsókolt a nyakába. A pofon, amit kapott, örökre emlékezetes maradt, mert beszakadt a dobhártyája, és innentől fogva nem csak sánta, hanem fél fülére süket is lett. Pero egy seprűt kapott fel a zajra, kétszer fejbe csapta és röviden megmagyarázta, hova fogja dugni a nyelét, ha még egyszer meglátja a földjén Demetert.

Egyes elvtársak szabotálják a selyemhernyó tenyésztést, ezzel jelentős kárt okozva lendületesen fejlődő nemzetgazdaságnak, fejtette ki Borsos elvtárs nem titkolt rosszallással a következő pártgyűlésen, és falábú Demeterre sandított. Valaki szabotálja az eperfalevél szedést, ezért éhen haltak a selymet adó hernyócskák, kedves elvtársak, így csődbe ment a szövetkezet hernyótermesztő brigádja. A bűnösöket meg kell büntetni, és követeljük, hogy gyakoroljanak önkritikát, szólt és szúrós szemmel meredt Demeterre, míg lelkesen feldördült majd ütemesen csattogott a taps.

Két hét múlva jelentős változások történtek a település életében. Hallotta, újságolta lelkesen Puszi úr egyik este Nénnyukának az Aranysárkányban, Borsos elvtárs lányát felcsinálta egy cirkuszos, de ez semmi, falábú Demeter felköltözött a székesfővárosba portásnak és Pero selyemhernyó tenyészetet alapított a galambház melletti fészerben. Na, hála istennek, szólt nagyot sóhajtva Nénnyuka, és keresztet vetett. Legalább jó kezekben lesz a selyemhernyó termesztő brigád, mondta, majd óvatosan a polcra helyezett egy fényesre törölt poharat.

Borsos elvtárs esete a Halállal

Túl élete delén, megfáradva a párt szabta feladatok szüntelen kihívásaiban, Borsos elvtárs, a pártitkár, sorsa értelmén gondolkodott az Aranysárkányról elnevezett kocsma fényesre dörgölt sárgaréz pultjánál. Nagy csend honolt az ivóban. Puszi úr a poharakat törölte át nagy beleérzéssel, Nénnyuka, a vendéglő állandó és örök felhatalmazással bíró szakácsnéja éppen sztrapacskának való nokedlit kavart a konyhán, és csak egy öngyilkos hajlamokkal rendelkező légy billegett a söröscsap karmantyúján, mikor Borsos elvtárs sörére nézve felsóhajtott. Mi végre az élet, mi végre a sok strapa, a sok szenvedés a rendre érthetetlen és fafejű elvtársakkal, akik sokszor nem értik, mily pazar és gondtalan életfeltételeket van hivatva biztosítani nekik a párt. A sok megveszekedett kulák, akik zsíros vagyonukon kuporogva nem értik meg az új világ üzenetét. Csak harácsolnának, többet meg többet, ahelyett, hogy a közjóért beadnák földjeiket a szövetkezetbe, ahol hozzáértő kezek szorgos munkájával megduplázódna a termés. Ahogy azt a Fő elvtárs előrelátó gondoskodása ígérte. Mit kell abból olyan nagy ügyet csinálni, hogy a Szalma elvtárs tehene egy hét után megdöglött, miután elvitték a közösbe? Meg abból, hogy Hermann gazda vetőgépéről leloptak minden csavart és ott eszi a rozsda?  Mit óbégat Szerediné, hogy a termő szőlőtőkéit mind egy szálig kiszántották, mert rizsföldet telepítettek a helyére? És jönnek, csak jönnek az emberek hasonló butaságokkal, és ezeknek magyarázza ő, mi az osztályharc. A régimódi gondolkodás, elvtársak, szokta magyarázni a gyűlésen bóbiskolóknak, az minden fejlődés kerékkötője. Lám, a testvéri Szovjetunióból kell átvenni a jó példát, terem a gyapot, zsendül a rizs, mosolyog a narancs a fán. Jó nagy pofon az imperialista disznók pofájába.

És mégis, és mégis nőttön nőtt a nyugtalansága, ha végigment szolgálati Pobedájával a városon és meglátta az emberek szeméből feléje sütő gyűlöletet. Menjen templomba, Borsos elvtárs, gyónjon meg, tanácsolta a mindig feketében járó Macelkáné, a kis púpos takarítónő, aki az otthonát takarította. Két napig gondolkodott, mivel büntethetné meg Macelkáné tiszteletlen szavaiért. Még hogy templomba, ő. Azóta nem volt ügye istennel, mióta meg volt a barmicvója. Macelkánénak meg nem volt senkije és semmije, csak a vasárnapi templomba járás, míg el nem helyeztette a papot.

Hogy a Borsos elvtárs kedélyállapotában beálló változás mennyire aggasztotta Puszi urat és Nénnyukát, az onnan látszott, hogy az öreg szakácsné két egymást követő napon is grenadin marsot főzött, tudva, ez a párt első emberének kedvence. Jól megzsírozta, borsozta, ám Borsos elvtárs kedvetlenül tologatta a jó falatokat ide-oda. Nénnyuka estére összeült tanácskozni Puszi úrral, mihez kezdjenek már ezzel a szegény emberrel, hisz elsorvad itt a szemük láttára. Hagyják csak nyugodtan megdögleni ezt a népnyúzó disznót, szólt be egy borízű hang a ritkára eresztett redőny alatt az utcáról, ám mire Nénnyuka kilépett a seprűvel, hogy megegyengesse a hátán a fogadatlan prókátornak, csak futó léptek csattogása hallatszott.

- Küldjük el a Szőke Mimihez, hátha az megvigasztalja, mindig szerette a nagymellű szőkéket - mélázott Puszi úr, mire Nénnyuka mérgesen csapkodni kezdett a konyharuhával és azt mondta, borzasztó, hogy a férfiak mindig a micsodájukkal gondolkodnak.

- Inkább jósnő kéne ennek, nem hancúr-manci - seperte össze a morzsákat elgondolkodva Nénnyuka, majd másnap, ellentmondást nem tűrő hangon közölte Borsos elvtárssal, hogy délután négykor jelenése lesz a város jósnőjénél. Nénnyuka és Borsos elvtárs megboldogult mamája legjobb barátnők voltak egykoron, ezért a Nénnyukától érkezett utasítás mintha csak a mamától érkezett volna, ezért délután négykor a szolgálati Pobeda begördült Amadé Jolánka háza elé.

Jolánka kisasszony vénkisasszonyként küzdötte végig az életet, s olyan csúf volt, hogy szüzessége a nőkre végképp kiéhezett dicsőséges szovjet felszabadító hadsereg katonáinak sem kellett, bár ezt ő végképp tagadta.

- Amadé elvtársnő - szorongott az egérszagú kisszoba vedlett kanapéján Borsos elvtárs, -lássuk, mit hoz nekem a jövő - szólt, és virsliszerű ujjait szétterpesztve kinyújtotta tenyerét. Amadé Jolánka roppant kínban törte csúf kis fejét, mitévő is legyen, majd úgy döntött, hasonlóan régi dodonai kollégáihoz, homályban hagyja az igazságot. Elmélyülten tanulmányozta hát a fő elvtárs nyirkos tenyerét, majd kínjában kijelentette, Borsos elvtárs további életét egy hamarosan érkező telefonhívás lesz hivatva megváltoztatni.

Ez biztosan valami előléptetés lesz, dörgölte össze izgatottan tenyerét a város első embere, s míg otthonában gondosan ellenőrizte szépséges fekete bakelitből készült telefonja állapotát, már látta magát, amint személyesen a nép Hős Fia gratulál majd neki elévülhetetlen érdemeiért.

Ez alatt Borsos elvtárs irodájában zajlottak az ilyenkor délután megszokott események, azaz özvegy Milicárné bőszen takarított s csak igazán kis időre ment ki, hogy kicserélje a legújabb pletykákat a titkárnővel, ám ez a kis idő is elég volt Dezsikének, az unokának, hogy telefon betyárkodjon egyet. Dezsike értelme kicsit megsérült, mikor születése után a bábaasszony fejre ejtette, ám éppen elég esze maradt ahhoz, hogy felemelje Borsos úr telefonját, és tárcsázza rajta a város első emberének otthoni számát.

Borsos elvtárs két, igen nagy lépéssel ugrott a készülékhez és érzelmektől fátyolos hangon szólt bele.

-Halló! Itt Borsos Sándor elvtárs beszélek.

Dezsike reszelős kamasz hangja derűsen válaszolt.

-Halló! Szervusz, Sanyikám, itt a Halál. Hát hogy vagy kedves elvtársam?

Akik hallották, később egybehangzóan állították, hogy Borsos elvtárs valami nem emberi hangon üvöltött fel, és miután szétverte a telefonkészüléket, fejvesztve rohant ki a házból. Két napig vizes ruházták a szívét, kicsit reszketett a feje meg dadogott, de nagyobb baja nem esett. Később leszázalékolták, s Amadé Jolánka ámulva ismerte fel szavai teremtő erejét.