Tubi

Z. néni nagyon szerette a galambokat. Reggeli kávéjának szertartásszerű elfogyasztása után

rendszerint elballagott a sarki kis boltba, és negyed áron felvásárolta a tegnapi pékárut. Nem

volt ez nagy mennyiség, de meghúzta a szatyor a karját, mire felballagott a másodikra. Otthon

nagyokat sóhajtva kifűzte cipőit, megnyomogatta fájós bokáit és kicsit megpihent. Elkortyolt

egy málna fröccsöt kedvenc csatornája reggeli műsora alatt majd munkához látott.

Takaros, vasalt kötőt terített maga elé és az asztalra púpozott kifliket szép kicsi kockákra

aprította. Pecsenyés arcán mosoly derengett és halkan dúdolt magában. Mire végzett, a nap

már a kis konyha porcelán csészéin táncoltatta sugarait. Jaj nekem, még eltotojázom az időt,

dohogta, majd gondosan besöpörte a kifli kockákat nagyrózsás bevásárló szatyrába. Fájó

bütykeit cipőbe kényszerítette és elindult.

Voltak stabil helyei. A hét első felében szívesebben járt a városi közparkba, szórakoztatták a

rendre kivonuló óvodások produkciói a játszótéren, de ők zargatták a galambokat. Hétvégén a

könyvtár melletti téren szeretett üldögélni, a kis kápolna melletti padon, ahová késő délutánig

odasütött a nap. Mindkét helyhez vonzódott, a galambok miatt.

Ez a vonzódás még gyerekkorából volt eredeztethető. Nagy házuk volt a város feletti dombon,

ahol apja elismert galambásznak számított. Z. néni még élénken emlékezett a faragott

galambházra, meg arra, hogy a házvégi budiba menet milyen szívesen elgyönyörködött

a madarak elegáns röptében, amint egy villanással csapatostól szelték az eget. Mama is

szerette a galambokat, micsoda galambbecsináltakat főzött, istenem. Papa még versenyekre

is járt, cserélt meg vásárolt, és mikor meghalt, a sírkövére is galambot faragtatott a család.

Z. néni fajtánként ugyan nem tudta őket megkülönböztetni, ám gyönyörködött tollaik opálos

fényében, aranyszín szemeik riadt rebbenésében és a hímek burukkoló táncában.

Sok gondja volt amiatt Z. néninek, hogy szerette a galambokat. Többször érte atrocitás.

Egyszer egy kismama szólt rá, hogy ne etesse őket, mert betegségeket terjesztenek. Máskor

meg egy hajléktalan zavarta el és felszedegette a kifli csücsköket. Kegyetlen a világ.

Innentől valamiféle csiklandósan veszélyes missziónak érezte tettét, amint megjelent a

rózsás szatyorral és szórni kezdte a galamboknak a morzsát. Mint minden tömegben, itt is

remekül meg lehetett figyelni az állatok különbözőségét. Voltak bátrak, akik előre tolakodtak

és vakmerően kapták el a falatot, akadtak óvatosak, ők csak a háttérből csipegettek, meg

szemtelen törtetők, ezek a másik csőréből lopták a kiflivéget. Két sánta is megjelent

rendszeresen, itt a kis kápolna melletti padnál. Egyikük fél lába elsorvadt valami kórban, a

másiknak nem fejlődtek kis rendesen a lábujjai, kis bőrdarabkák leffegtek róla. Ezeket mindig

elverte a többi, bárhogy tolakodtak.

Tubi, tubi! Tubikáim – szólongatta lágy hangon népét Z. néni és kissé elhúzódott, mert a

tolakodó bátrabbak, a nagyok, az erősek már a padon kopogtattak kiürült szatyra közvetlen

közelében. Gyere csak kis bolondom, duruzsolta, majd váratlanul lecsapott. Tubi, tubám,

nézte szeretettel a vergődő madár riadt szemeit és határozott mozdulattal kicsavarta a nyakát.

Z. néni nagyon szerette a galambokat.