A pecsét

Kétszer ad, ki gyorsan ad, szokta mondogatni Puszi úr, és a mondás különös fontossággal bírt most, mikor rendkívüli krumpli adag kiutalását várta a szövetkezettől. Az Aranysárkány konyhája messzi földön híres volt, és az alapanyag beszerzését rendszerint Puszi úr intézte a környékbeli termelőktől, ám az az esztendő olyan aszályosra sikeredett, hogy mogyorónyi krumplikat ástak ki a gazdák, ezt héjában sütötték és úgy kapkodták be a gyerekek, a hitványabbja meg mehetett egyenesen a moslékba. Eladásra nem maradt semmi, csak beszolgáltatásra. Az Aranysárkány konyháján főtt étkeknek, pontosabban Nénnyuka keze alól kikerülő remekműveknek Borsos elvtárs, a kerületi pártitkár sem tudott ellenállni, a grenadin mars meg egyenesen a kedvencei közé tartozott, jó borsosan-zsírosan, kicsit lepirítva. Ezért Puszi úr jelezte, sajnos kénytelen levenni az étlapról ezt, és más krumplit igénylő étkeket, mint a tejfölös krumplileves vagy a szilvás gombóc meg a nudli, amit némely helyeken angyalbögyörőként is aposztrofálnak, mert már második hete égre-földre kajtatja a krumplit, mindhiába. Ekkor Borsos elvtárs indulatosan az asztalra csapott és korgó gyomrához illő megfelelő indulattal közölte, márpedig a dolgozókat jól kell lakatni, a nélkül nincs termelés, törölte meg virsli ujjaival éhségtől verejtékes homlokát, és rendelt egy pergelt levest, sok kenyérrel. Majd intézkedek, intett vissza az ajtóból, keresse Kupánszkyt a kiutalással.

Kupánszky elvtárs, aki akkoriban a szövetkezet irodáján a papírügyeket volt hivatva intézni régi, megbízható káderként, óriási, faragott íróasztal mögött uralkodott, ami még az épületet eredetileg tulajdonosként bíró gróf Wenckheim dolgozószobáját díszítette, csakúgy, mint a sarokban meghúzódó óriási Wertheim páncélszekrény, amit méreténél fogva még a felszabadító, hős szovjet hadsereg katonái sem tudtak a magukévá tenni. Két kulcs nyitotta páncélszekrényt, amiben Kupánszky elvtárs az életénél is fontosabb hivatali iratokat és pecséteket őrizte, melyekkel a kiutalásokat kézjegye fölött kellő áhítattal lepecsételte. És itt álljunk meg egy szóra. A kézjegynél.

Ugyanis titkolandó, de igaz, Kupánszky Dezső, bár négy osztályt végzett, az írás tudományával soha nem barátkozott meg igazán. Az olvasással már jobb volt a helyzet, a nyomtatott nagybetűkkel egész jól elboldogult, ám miért van az embernek titkárnője, ha nem azért, hogy írjon helyette. Ezért Kiss Eleonóra elvtársnőn kívül senki nem tudta a titkot, Kupánszky elvtárs, a szövetkezeti titkár funkcionális analfabéta. Nem is volt ezzel semmi gond, egészen addig, míg a Kiss elvtársnő keze alól kikerülő papírokat szignálni, azaz aláírásával hitelesíteni kellett volna. Elegáns mozdulattal vette kézbe a gróf ugyancsak megörökölt aranyhegyű töltőtollát, majd nekiállt nevét leírni. Hosszú és kimerítő munka után, amibe egészen beleizzadt kopaszodó feje, kettő darab kiutalás szignálásával végzett is, magában megemlékezve a kedves papáról, aki ilyen hosszú és nehezen leírható nevet adományozott a fiának, mire Kiss Eleonóra elvtársnő felvilágosította, talán az is elég lesz, ha nevének kezdőbetűit rója a papírra. Kicsit reszketeg K és D állott a pecsétek alatt, majd később elhagyta a D-t, a K-ból meg valamiféle X lett, így mindenki megelégedésére rendeződött a dolog. Legjobban talán özvegy Milicárné örült, az öreg takarítónő, aki számtalan méretű és korú unokája segítségével a délutáni takarítást végezte az irodában és nem győzte összeszedegetni a sok földre hajigált papírt, amin a titkár elvtárs az aláírását gyakorolta.

 Jó káderként Kupánszky elvtárs csak akkor intézkedhetett az Aranysárkánynak kiutalandó krumpli ügyében, ha Borsos elvtárs írásos utasítását aláírva, lepecsételve iktatta Kiss elvtársnő. Hangsúly a pecséten. A nagy alakú körpecsétet minden hivatali nap után Kupánszky elvtársnak volt tiszte elzárni a többi fontos dokumentummal egyetemben a páncélszekrénybe.

 Puszi úr, jókor reggel megjelent, várva a kiutalást, mert Borsos elvtárs már tegnap bejelentette igényét egy jó borsos krumplistésztára, mikor előállott az a bolondító helyzet, hogy minden megvolt, csak a behemót vasszekrény kulcsai nem. Kiss elvtársnő majdnem megesküdött a radnai szűzanyára, hogy nem látta a kulcsokat, Kupánszky elvtárs lázasan hívta Borsos elvtársat, kiadhatná-e a pecsétes papír nélkül azt a rohadt krumplit, ám főnöke házon kívül volt, keddi napokon kiszállásra ment legújabb szőke titkárnőjével. Pecsét nélkül nincs krumpli, mondta sötét arccal a titkár elvtárs, elvégre pártfegyelem is van a világon. Nekem mindegy, vont vállat Puszi úr, legfeljebb tojásos nokedli tesz majd elé Nénnyuka. Jaj, azt ne, sikoltott fel Kupánszky elvtárs, csak azt ne, ki nem állhatja a tojásos ételeket, azok mindig meghajtják. Tanácstalanul néztek össze, aztán nekiálltak hárman keresni a kulcsokat. Találtak is mindenfélét, fél pár selyemharisnyát az íróasztal jobb alsó fiókjában, leghátul, Kupánszky elvtárs elveszettnek hitt kézelőgombját meg egy kicsorbult Lenin-szobrocskát, amit a titkár elvtárs megtörölgetett és őszinte tisztelettel íróasztala fő helyére állított. Talán hívjuk el Gabarek Pityut, javasolta félénken Kiss Eleonóra elvtársnő, míg fáradtan megtörölte homlokát zsebkendőjével. Hogyne, majd pont egy kasszafúrót, horkantott megvetően Kupánszky elvtárs, majd elkerekedett szemmel nézett a némán bólogató Puszi úrra.

Gabarek Pityu karrierje akkor kezdett üstökösként felfelé ívelni, mikor piti vidéki tolvajból fővárosi csibésszé lett, mert rövid idő alatt mesteri szintre fejlesztette tudását a mackók kinyitása terén. A börtönévek is csak javára váltak, ugyanis olyan továbbképzésben volt része öreg mesterek részéről, hogy tíz percen belül kinyitott bármilyen zárat.

Gabarek elvtárs, szólt fontoskodó hangon Kupánszky elvtárs a szerszámait rakosgató kasszafúróhoz, maga itt most a népköztársaság érdekeit szolgáló tevékenységet fog végezni. Sok a duma, legyintett a kis köpcös Gabarek Pityu, inkább mutassa a mackót.

Később Puszi úr megesküdött rá, az apjától kapott Doxa-t figyelve, hogy alig tizenkét perc után megnyílt az öreg Wertheim ajtaja. És ekkor következett a meglepetés. A pecsétnyomó nem volt páncélszekrényben. Mi van itt elvtársak, hüledezett Kupánszky elvtárs szederjes orcával, szabotázs?

Ám mielőtt valódi forradalmi helyzet alakult volna ki, megjelent az ijedt arcú özvegy Milicárné, nyolcéves forma síró kisfiút vezetve. Dezsike nem rossz, nem rosszaságból vette el, tette óvatosan az íróasztalra a pecsétnyomót, csak nyomdásat akart játszani, ugye kisfiam, törölt nagyot unokája orrán.

Aztán hamarosan megnyugodtak a kedélyek, Dezsike a titkárnő székén ülve, lábával harangozva lekváros kenyeret evett, özvegy Milicárné rendkívüli műszakban eltakarította Gabarek Pityu ténykedésének nyomait, Kupánszky elvtárs pedig magabiztos X-t kanyarintott a kiutalás aljára majd ajkait csücsörítve nagyot lehelt a pecsételőre és lendületes mozdulattal lecsapott. Ez is megvolt.

Soha olyan jól nem sikerült a grenadin mars az Aranysárkányban, mint aznap. Sós volt, borsos, zsírtól csillogó.

Borsos elvtárs kétszer repetázott.