Galambocskám

Ásott. Két napot adott magának, hogy a maga öreges tempójában, de alaposan megforgassa a földet az elszáradt tökindák és megsárgult paprika tövek között. Amint verejtékét érezte kiütni a hátán, megállott, karjával végig törölt izzadó homlokán. A szőlő dombok némán pihentek az őszi napsütésben, elszáradt kaprot hintált a szél és néma madarak gyülekeztek a diófa ágain.

Elgondolkodva vakarta meg izzadó nyakát és próbált visszaemlékezni, mikor látta meg az első fekete galambot. Két hete lehetett, a nagy vihar után.

Sötét tollú madár üldögélt a présház előtti kis tornác párkányán. Fekete. Rigónak nagy, varjúnak kicsi, kémlelte óvatosan, míg szedegette a vihar tépte diófa ágakat. Csőre vaskos volt, erős, szeme vörösen villant a fekete tollak közül. Egy galamb, nézett csodálkozva a lábánál törleszkedő macskára, ez egy fekete galamb. Kiverte a vihar valahonnan és idekeveredett. Sosem volt galambja, figyelte elgondolkodva a gubbasztó madarat és óvatos mozdulattal magot szórt neki a tyúkokéból. Az közönyös mozdulatlansággal nézte, majd kis idő múltán eltűnt.

Reggel, míg a tornácon tempós mozdulatokkal szalonnázott, és kis falatokat dobott a lábainál herregve evő macskának, hiába kereste. Dél körül járt már, mire észrevette, amint másodmagával üldögél a diófa alsó ágán. Csendes öröm töltötte el. Párja is van, bólintott, és megint magot szórt nekik. Meg ne próbáld, intette a félig hunyt szemekkel sunyító cirmost és elindult a szőlőbe.

Az érintetlen kukorica látványa másnap elgondolkodtatta, mit esznek ezek, tűnődött, míg a tyúkokat etette, és gyönyörködve nézte, amint a hatalmasra nőtt kendermagos kakas izzó tekintettel kering a nyugodtan szemezgető tyúkok körül.

Ez ugyanaz a kakas volt, amelyik másnap szétvert fejjel feküdt vértől iszamos tollai párnáján, a ribizlibokrok mellett. Egykor hetyke taraja helyén rózsaszín massza keveredett lucskos tollakkal, sárga lábai halálba fagyva, míg udvartartása néma élőképbe meredt a bokrok alatt.

A diófán ekkora öt hajszálra egyforma fekete galambot számolt össze, mozdulatlanságuk nyomasztotta, érezte, piros szemük tekintetét, míg a kert sarkában elásta a kakas meredt tetemét.

 Két nap múltán három szétvert fejű tyúkra lelt, és a görénycsapdára gondolt, amit a sógornak adott kölcsön, majd miután elásta őket és az ásóra ragadt földet piszkálta egy fadarabbal, úgy érezte, figyelik.

 Szétnézett. Körben az őszbe vetkezett dombok a tőkékkel, a néma kis présház a fakuló virágokkal a kertben. Csend. A diófa felé fordult. Néma fekete galambok borították az ágakat, mint nagyra nőtt, undorító levéltetvek, és őt nézték. Gondolkodás nélkül lehajolt és meggórálta őket. Vörös tekintetük közönyös volt, testük mozdulatlan. Kis ideig nézte őket, majd a kertbe indult.

Mire végzett az ásással, már estébe fordult a délután. Szürkült. Gondosan a kis színbe tette az ásót, leporolta a nadrágját és a ház felé indult. Cicc, szólította a cirmost szórakozottan, mikor valami puhára lépett. Csontig kopasztott feje és vértől lucskos szürke bundája volt az előtte heverő testnek. Hirtelen elöntötte a veríték és gyors mozdulattal a diófa felé fordult. Pár elkésett levél libegett a kopasz ágakon, közöttük félénken hunyorgott egy csillag. Elmentek, sóhajtott és elindult, hogy elássa a macska újságpapírba göngyölt testét.

Szikrázó őszi reggelre ébredt, az üvegpengésű levegőben ökörnyál libegett és fennakadt a ribizli bokrok ágain. Zsebre dugott kézzel álldogált a tornácon és összehúzott szemmel kémlelte az üres diófát. Szégyennel vegyes megkönnyebbülést érzett, és amint fütyörészve a kerti csap felé tartott, hogy megtöltse vízzel a kopott bádogvödröt, még mosolygott is buta ijedelmén. Amint felegyenesedett kicsit megszédült és kényelmetlen érzése támadt. Megfordult. A diófa ágai kopaszon meredtek az égnek.

Aztán a házra nézett és lélegzete felgyorsult. A tetőt, a tornácot és a bokrokat sűrűn egymás mellett, mereven figyelő fekete madarak borították. Tudatuk egy akaratba fordult, és némán vártak.

Akkor egy pillanatba sűrűsödött a világ. Kiáltani akart, de csak tompa nyögést hallatott.

Zúgás nem hallatszott, sem szárnysuhogás, csak a csőrök halk nesze a vergődő testen.