Körhinta

Akkoriban történt ez, mikor a félszemű körhintás, Sipka Sebestyén felállította rozoga körhintáját a város melletti Kis pusztán.

Sipka Sebestyén egyik szemét a háborúban lőtték el, aztán mikor hazajött a fogságból, sikerült kijárnia a párttitkárnál, hogy potom pénzért megvehesse azt a régi körhintát, amit az ócskavas telepre adtak le, valamikor régen, még a háború előtt. Megkapta az engedélyt, Lesi sógor meg a fiával szépen kipofozta, lefestették a hintákat, egyik zöld lett, a másik meg piros, közbe-közbe egy sárga, ahogy futotta a festék. Lecserélték a láncokat, fő a biztonság, elvtársak, intette őket az ellenőr, mikor kiadta a pecsétes engedélyt, aztán Sipka Sebestyén nyakába vette az országot, és segédjével, a dadogós Pista gyerekkel járták végtelenül az országutakat. Eleinte egy céllövöldés is csatlakozott hozzájuk, aztán egyszer vita kerekedett az elszámolásnál, és este a tábortűznél egymásnak estek. Talán több fogyott a pálinkából a kelleténél, és a légpuskás sértettségében fenékbe lőtte a Pista gyereket. Kicsit kilyukadt a nadrágja az ülepén, de nagyobb baj szerencsére nem esett, csak ezek után még nehezebb beszédű lett a szerencsétlen.

Elég az hozzá, hogy elváltak útjaik a céllövöldéssel, és innentől ketten végeztek minden munkát a körhinta körül. Az évek során szépen kialakult a rend, Sipka Sebestyén volt a kikiáltó, a dadogós Pista gyerek szedte a pénzt, a gép karbantartását meg megosztva végezték. Kétsebességes volt az öreg szerkezet, ami a körhintát hajtotta, az első fokozatban szelíden lengtek a kis láncos hinták a bennük ülőkkel, majd mikor második fokozatra váltott Sipka Sebestyén, na, akkor kezdtek el visongani a népek, azazhogy a fehérszemélyek.

Egészen komoly szenzációnak számított, mikor a Sipka – féle körhinta megjelent valahol. Általában a város vagy a falu melletti kis mezőn állította fel Sebestyén elvtárs a masináját, és legalább egy hétig élvezhették a népek az attrakciót. Volt egy öreg kurblis lemezjátszója, aminek a hangját egy kézi beszélő erősítette fel, azon bömböltek aztán a szebbnél szebb melódiák, a forgók teljes megelégedésére.

 Puszi úr, az Aranysárkányról elkeresztelt kocsma tulajdonosa, mindig őszinte örömmel fogadta Sipka Sebestyén feltűntét, barátságuk még abból az időből eredt, mikor Rezső úr, Puszi úr megboldogult édesapja nagyban csapta a szelet Sebestyén édesanyjának. A frigyből nem lett semmi, ám a barátság megmaradt a szülők halála után, s ha Sebestyén erre keveredett, bizton számíthatott egy pofa hideg sörre az Aranysárkány ragyogóra fényesített rézpultjánál. Most is így történt, ám beszélgetésüket Borsos elvtárs személyi sofőrjének megjelenése zavarta meg, aki lélekszakadva újságolta, egészen magas funkciójú főelvtársak megjelenése várható a holnapi nap folyamán, a pártitkár elvtárs irodájában áll a bál, a takarítónő soron kívüli ablakmosásba kezdett, Mancika, a titkárnő berakatta a haját, Borsos elvtárs meg ordibál, és az asztalt veri, mert kiújult a gyomorfekélye a hír hallatán.

Sipka Sebestyén szomorúan vette tudomásul, hogy szokott helyétől jó távol, az úttól egészen messze eső és a nyárfasor takarásában álló Kis pusztán állíthatja csak fel körhintáját. Borsos elvtárs ebben nem tűrt ellentmondást, reggel tíz óra tájban érkezik a szolgálati autó a székesfővárosból a delegációval, nem zavarhatja a főelvtársak látogatását holmi muzsikás daj-daj közvetlenül az út mellett. Talán lenne olyan jó, Borsos elvtárs, és látogatna ki délután a Kis pusztára és tekintené meg az ő szerény ám szórakoztató körhintáját, javasolta alázatosan Sipka Sebestyén. Saját főzésű szilvórium is akad, tette hozzá cinkos mosollyal. Utóbb kiderült, Borsos elvtárs truccból ment ki a körhintáshoz, mert ebéd közben csúnyán összeveszett a feleségével, aki a szemébe vágta, soha nem viszi feljebb a hivatali ranglétrán egy kisvárosi pártitkárságnál. Bezzeg a pesti elvtársak, ott van élet, előrejutás meg emelkedés. Csak egy ilyen tutyimutyi… és így tovább, és így tovább. Borsos elvtárs dühében kétszer szedett a pörköltből, és uborkát is evett hozzá, pedig egyébként nem szokott, mert savat csinált neki, aztán mérgében jól bevágva az ajtót, elviharzott otthonról.

Késő délután a jól felpaprikázott Borsos elvtárs, Puszi úr meg a sofőr kicsiny porfelhő közepette kikanyarodtak Kis pusztára, ahol Sipka Sebestyén és a segédje vigyázzállásban köszöntötték a vendégeket. Egy teremtett lélek nem volt rajtuk kívül, a körhintás gondoskodott róla, hogy illusztris vendége jól érezze magát. A pálinka jó volt, Puszi úr is elővette a magáét, aztán az ötödik kör után Borsos elvtárs bátorságra kapott. Még hogy tutyimutyi! Ő!

 Lóra!-üvöltötte érces hangon, és nem volt apelláta. Puszi úr, Cseri Béla, a sofőr meg Sipka Sebestyén a részegség különböző fokozatain leledzve azon kapták magukat, hogy forognak. Forognak megállíthatatlanul, szédítő magasságban, szinte súrolva az egykedvűen álldogáló nyárfák zöld koronáját. Lábuk kalimpál, hajukat friss szél borzolja, s ha akarnák, talán ki is repülhetnének a világból.  A Pista gyerek meg, gazdája pálinkásüvegét meg-meghúzva, őszinte örömmel integetett nekik. Szállt a recsegő muzsikaszó, munkásindulók a javából, és Borsos elvtárs már érezte, hogy több az elég. Liluló fejjel próbált integetni a Pistának, elég, elég! Tetszik neki, bólintott mosolyogva Pista, és mámoros hangulatában úgy érezte, magához tudná ölelni a világot. Csak hadd szórakozzanak, gondolta szemérmes örömmel, és odalépett a karhoz, a második fokozatra állította, majd önnön jóságától elérzékenyülve leült egy fa tövébe és békésen elaludt. Eleinte úgy tűnt, a visongós fokozat élénkebb kedvet kelt a körhintázók körében, Puszi úr önfeledten énekelte a megboldogult papa kedvenc nótáit, a láncon verve hozzá az ütemet, Cseri Béla behunyt szemmel merítette izzadt arcát a szélbe, és magában megfogadta, adományt ad az Andocsai Szűznek, csak egyszer leszállhasson. Borsos elvtárs meg meddő kísérletet tett arra, hogy visszanyelje a kikívánkozó pörköltet. Végül a pörkölt győzött és Borsos elvtárs mámorosan körbehányta a hinta alatti placcot, utoljára hagyva az uborkát. Valahol tudata mélyén Sipka Sebestyén érezte, neki feladata lenne itt még és élénken küzdött a rátörő álmossággal, aztán a Vörös Csepel vérpezsdítő dallamára békésen a láncnak döntötte a fejét és elaludt. Aztán csak forogtak, forogtak.

Már fényes nappal volt, és szemtelen rigók incselkedtek a fán, mikor a kis földúton nagy porfelhőt kavarva megjelent egy szolgálati autó, majd kiszállt belőle a kisírt szemű Mancika és három főelvtárs. A legfőbb elvtárs, aki egyenruhát viselt és szép derék ember volt, nagy szakértelemmel nézte a kísértetiesen forgó körhintát, rajta az alvókkal.

Ne, elvtársnő, ne, fogta le a síró Mancika kezét, és szelíden megsimogatta az arcát. Hagyjuk a dolgozókat szórakozni, szólt és tapintatosan eltávoztak.