A Nagy utca öleléséből vált ki egy kis köz. Ott állt
a sárga ház, hosszan elheverve, mint egy lusta kígyó. Széles párkányán
rendszerint elveszett tárgyak ültek. Közvetlenül a saroknál fél pár babacipő
hevert árván. Kissé odébb kockás sál lógott ernyedten egy szegen. Barna,
göndörkés hajszálak tekeregtek megbújva ráncai között. Kendő is akadt, a másik
saroknál. Venezia, állt rajta azúrkék betűkkel, és kis gondolák osontak a
lagúnák útvesztőiben. Lágyan ringott a tenger és néhol kíváncsi halak
kandikáltak ki a cifra paloták vízbeomló lépcsőinél. Amott valaha fehér, mára
vénné szürkült sport zokni fityegett, a nagylábujj helyén apró vérfolttal,
mellette karbunkulus szemű cirmos kuporgott és nézett egykedvűen a világba.
Éjszakánként senki nem járt erre, s a hajnali
gajdolók is messzire kerülték a környéket. Két vénséges ikerpár lakta a sárga
házat, két bajszos vénkisasszony. Néha rikácsolás hallatszott a fakó függönyök
mögül, utána furcsa, bugyborékoló nevetés. Néha meg elfúló zokogás. Esténként,
mikor elült a környező utcák zaja, Estella, kettőjük közül az öt perccel
idősebb osont ki, és végigjárta a szomszédos utcákat. Amit talált, összeszedte,
gondosan megtörölgette és óvatosan a sárga ház párkányára helyezte a talált
tárgyakat. Csinosan és biztonságosan. Ami szép a szemnek, szép a szívnek is,
mondogatta valaha az anyjuk. Kis idő múlva Ancilla lépett ki a kapun, zilált,
ősz fürtjeit gondosan foltos kendője alá igazgatta, majd kis piros zsebkönyvet
vett elő ferdén gombolt pongyolája zsebéből és kis tintaceruza csonkját
megnyálazva, precízen felírta a legújabb szerzeményt. Kettő, három, mormolták
Ancilla pihés ajkai és sárga körmei gondosan követték a tételeket a papíron.
Mindig stimmelt.
Egy alkalommal, amint esti körútjára indult, Estella
gyereksírást vélt hallani egy környékbeli kapualjból. Benyitott s az udvar
sarkában, a líceum bokrok alól, egy kosárból felemelt egy babát. Kék szeme
volt, apró keze lába lágyan ringatózott, amint óvatosan vitte. Estella aggódva
nézett végig a sárga ház párkányán, jut-e még hely az új jövevénynek. Aztán
megnyugodott. A sport zoknitól balra, közvetlenül a kulcscsomó mellett volt még
egy szabad hely. Estella gyengéden nézett a babára, kicsit ringatta, a hátát
lapogatta, majd finoman benyálazta zsebkendője csücskét és óvatosan
megtörölgette az arcocskáját. A baba nem tiltakozott, egykedvűen nézte kék
szemeivel a világot és nem mondott semmit. Estella a párkányra fektette, majd
ruhája övével jó szorosan megkötötte a kezénél és a lábánál fogva, hogy le ne
essen, ha ficánkolni kezdene. Valahonnan rémlett neki, hogy a babák ficánkolni
szoktak. Meghúzta az övet, és elégedetten konstatálta, hogy erősen tart. Kis
ideig még állt, zavartan mosolyogva, majd elcsoszogott. Hamarosan Ancilla
jelent meg, apró, tipegő léptekkel végigsietett a ház előtt, majd szemét
ráncolva betűzgette piros zsebkönyvét, kezében reszketett a kis ceruza, amint
sorra pipálta ki a tételeket. A kék szemű babához közeledve megtorpant,
közelebbről megszemlélte, majd elégedetten bólintva feljegyezte a zsebkönyvbe.
Beesteledett. És sokáig nem történt semmi. Aztán a kövér hold sápadtan
felkúszott az égre, és kíváncsian nézte, amint fénye megcsillan egy játék baba
kék üvegszemén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése