Kinn zuhogott. Félálomban hallgatta az eső csendes
suhogását és tervezgette a napját. Ma korán megfőz, míg a férje el nem indul,
had vigyen frisset ebédre. Ha elment, utána nekiáll és lefesti a csöveket a
fürdőszobában, már hetek óta tervezgette. Talán eláll az eső és felszárad a fű,
akkor gyorsan végigszalad fűnyíróval a kerten, ne maradjon hét végére a
férjének. Sokat dolgozik, szegény mindig fáradt, legalább így segítsen, ha már
egy ideje munka nélkül kénytelen élni. Sok a pályázat, macerásak az elbírálások
és mostanában amúgy is mindig ingerült.
Hány éve is, pergette fejében az
éveket, mikor először összefutottak egy barátjuknál. Az együtt járás
felejthetetlenül szép évei, a mesebeli esküvő, mikor mindketten fülig pirulva
fürkészték egymás tekintetét a pap előtt. Holtomiglan, holtodiglan, bajban,
betegségben és örömben, hallotta magában a fogadalom szavait és látta a kis
köpcös pap meghatott tekintetét. Az első reggeli együtt ébredések mámorító
csodája, mikor első pillantása a másikat kereste, keze öntudatlanul indult felé
és csókokba fulladtak reggelek-esték. A gyerekek születése, gyarapodása, amint
ráncos kis arcukban egymás tekintetét, fejformáját vélték felfedezni. Régi
karácsonyok meghitt estéi, mikor a vendégsereg és a gyerekek után csak ők
ünnepeltek, a kettőjük külön, bújós ünnepét. Talán a megszokás teszi, hogy
kicsit megszürkültek a hétköznapok, bár ő ugyanolyan örömmel pirul bele, a
másik érkezésébe. És mégis. Valami megváltozott és ezen az ő figyelmessége,
gyengéd kérdései sem tudnak változtatni. Hét végén pihenünk, és nem csinálunk
semmit, határozta el. A kedvencét főzöm és délután majd egy filmet nézünk, mint régen, mosolygott magában, és a férje felé fordult. Az ágy másik feléből halk, ám
egyenletes horkolás hallatszott, közbe-közbe apró szellentésekkel. Aha,
ébredezik már, gondolta, közben jólesően megnyújtózott a takaró alatt és
élvezte, amint lába finoman megcsiklandozza a másik talpát.
-Na – horkantott nagyot élete párja – mit
hülyéskedsz, tudod milyen érzékeny a talpam így reggel.
-Tudom - kuncogott az asszony és gyengéden átölelte,
majd végigsimogatta a takaró alatt.
-Kérlek, ne, ma nehéz napom lesz, pláne az eső is
esik, ahogy hallom- dörmögött a férfi és nagyot nyújtózott, aztán mellkasát
vakarászva kikászálódott az ágyból. Hasát behúzva nézegette magát a hálószoba
tükrében és izmait ugráltatta. Nem is rossz, gondolta elégedetten és a
délutánra gondolt.
-Már nem esik, és csodaszép napunk lesz- kémlelt ki
az asszony a kert felé, kiengedte a macskát és hozzáfogott beágyazni.
-Neked, lehet itthon csodaszép lesz, drágám, de
nekem bolondok háza. Két határidős munkáért jönnek, amihez még hozzá sem
kezdtem, aztán ha megint bejön valaki csak beszélgetni, már téphetem a hajam,
mert borul az egész napirendem. Tegnap is lefagyott az operációs rendszer és
maradhattam túlórázni.
Persze,
mosolygott az asszony magában, míg a kávét főzte, mert ti férfiak sokkal
szószátyárabbak vagytok, mint mi. Meg a hülye munkamániások. Tetszik, nem
tetszik, így van. Fürge kézzel kente a kifliket és tálcára rakta a
kávés csészéket.
-Kész a reggeli, szívem!
A férfi derékig a szekrényben kotorászva bosszúsan
hátrafordult.
-Ki van vasalva a kék pólóm? Tudod, az, amit a
karácsonyra kaptam. Nem találom, olyan kupi van itt- dörmögte vádló hangon és
tehetetlenül állt kezében egy-egy ruhadarabbal, közben gatyák potyogtak a
lábához.
-Azt hittem, az kimenős, nem kár befogni az irodába?
–csodálkozott az asszony és óvatosan berakta a ruhákat. - Persze, hogy ki van
vasalva, mindegyik ki van, csak ne gyűrd össze, kérlek. Vigyázz, rá ne lépj a
gatyáidra, majd én összeszedem- tolta arrébb a férfit
-Munkába jó lesz ez a fekete, de úgy megizzadtam
tegnap is a nap végére, hogy utáltam a saját szagomat. Átöltözöm zárás után.
Tedd oda dezodoromat is. Elnézek az egyik barkács áruházba, kell vegyek pár
dolgot.
-Megint? Hát nem tegnap voltál, túlóra után?
-Látod, sosem figyelsz, csak akartam menni, de
összefutottam egy ismerőssel és kicsit elbeszélgettük az időt. Zoknit merre
találok?
-Zoknit? Hát a helyén- intett az asszony és próbált
vissza emlékezni az előző estére, mikor élete párja zavartan mentegetőzve
megjött azzal, hogy bejárta az egész áruházat és csak a kasszánál vette észre,
hogy otthon felejtette a pénztárcáját. Elég szar kifogás, jutott eszébe újra és
vállat vont. Most túlórázott vagy ismerőssel találkozott? Nem fontos,
legyintett magában és dobozba rakta az ételt. A szobából szentségelés
hallatszott.
-Most mond meg nekem- borított ki a férje egy
mozdulattal egy halom párba hengergetett zoknit a fiókból az ágyra. - Miért nem
lehet ezeket normálisan párba rakni? Színt a színhez, vagy túl nagy dolog?
-Nem értem, miért vagy dühös- kezdte az asszony
szelíden- van itt fekete, sötétkék, világosszürke, sötétebb szürke. Mi a baj?
-Az, hogy ez a pár például felemás. Ez szürke ugyan,
de egy árnyalattal sötétebb, mint a párja, amivel összeraktad. Látod, ugye? Az
meg majdnem egyforma, de egy kicsit mégis világosabb szürke. Ezt így nem lehet
felvenni- dobta az ágyra. Nem fogok hülyét csinálni magamból!
-Na és- nézegette a nő a világoson a zoknikat- ki a
fene látja a farmerod alatt, hogy milyen árnyalatú szürke van a lábadon?
-Tessék, ez meg fekete sötétszürkével összerakva.
Nem értem, hogy lehetsz ilyen figyelmetlen. Kérlek, rakd ezeket rendbe, az
idődből kitelik, nem?
-Jó, jó, csak ne húzd fel magad. Itt a reggeli,
egyél drágám, ne menj el éhgyomorra.
A férfi kilépett a napfényben úszó teraszra és
ránézett a hőmérőre. Hőség lesz ma is. De majd kibírja. Eltelik gyorsan a nap.
Aztán várja a NŐ. A régi-új szerelem, akivel épp egy hónapja futott össze. Izgalmas
volt mindig rá gondolni, miközben az asszonyt ölelte. Heteken át eljátszott a
gondolattal, mi lenne, ha felhívná. Csak úgy. Tegnap felhívta. Ma is felhívja,
igenis felhívja. És elhívja kávézni. Aztán majd lesz, ahogy lesz. Mindjárt
ötven és igazán megérdemel egy kis izgalmat, hogy kipróbálja magát, mennyit ér még a piacon. Olyan szürke lett az életük. Izgalmában
nagyon nyelt és a szobában motozó feleségére sandított.
-Találtál egy pár normális zoknit vagy itt
ácsorogjak estig?
-Tessék, egy pár vadonatúj szürke zokni. Jó lesz?-
ölelte át az asszony és röpke csókot nyomott az arcára. -Van hűtött
ásványvized, odakészítettem a kocsiba, nehogy itthon felejtsd.
-Jó, jó, csak had menjek már, őrült napom lesz. Este
jövök- intett a kocsiból és kikanyarodott az útra.
-Szegény, milyen hajszolt- sóhajtotta a nő. Meleg
lesz ma- nézett fel a fakó kék égre és elindult, hogy összepárosítsa a szürke
zoknikat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése