B. Ú. É. K.!

Kedves olvasóim!

Ezzel a novellával szeretném megköszönni egész éves figyelmeteket és egyben boldog, örömökben gazdag békés új esztendőt kívánok!

                                                            Ali Baba szamarat vált

Hogy honnan kapta a kordés ember a nevét, még Nénnyuka sem tudta volna megmondani. Ali Baba volt, van és mindig lesz. Puszi úr emlékeiben elevenen élt, hogy még térdzoknis korában milyen finom török csemegét vett neki tőle megboldogult édesapja. Meleg nyári délután volt, valami parkban rohangált Puszi úr, még, mint vadóc gyerekecske, és épp azon volt, hogy a szomszéd Málicska hosszú, szőke copfját megrángassa, mikor hatalmasat esett a murvával felszórt úton. Volt bömbölés. Málicska szamárfület mutatva hazafelé indult a nevelőnővel, édesapja meg magához intette a piros fezben pompázó Ali Babát. Kis szamaras kordéján kocogott szerte a városban és nem volt gyerek, akinek ne futott volna össze a nyál a szájában, ha Ali Baba piros, lila és sárga színben pompázó fütyülős nyalókájára gondolt. Kakas formájú volt ez a csemege, s felborzolt farktollai alatt kis lyukon lehetett belefújni, ekkor olyan hangot hallatott, mint egy heveny tüdőbajban szenvedő, haldokló trombitás, aki szó szerint az utolsót fújja. Törökmézet is árult Ali Baba, két ostyalap közé préselt ragadós masszát, melybe imitt-amott dió és mogyoró darabokat rejtett, ámbár egyszer egy svábbogarat is lelt benne valaki.

-Rosszindulatú kitaláció- legyintett Ali Baba, és következő héten lejjebb vitte az árakat. A rahát volt Puszi úr kedvence, kisfiúként is ezt kapott az ominózus esés után. Nagyon szerette ezt azt émelyítően édes, rózsaillatú nyalánkságot, amely különböző színekben kellette magát Ali Baba üveglappal fedett kis kordéján. Áttetsző rózsaszín, üvegzöld, aranysárga kis kockák sorakoztak katonás rendben a fehér papírdobozban, úgy csillogott rajtuk a porcukor, mint a tündér porhó. Mellette celofánba tekert pompázatos cukor- kakasok kellették magukat, amott törökméz halmok olvadoztak, meg halva és rengeteg selyemcukor. Felettük, kizáratva az üveg által ebből a cukros paradicsomból, néhány illattól megrészegült méhecske dudorászott.

 Ali Baba piros fezt viselt, rajta bánatosan lógó lila bojttal, kunkori orrú papucsot, selyem inget, hozzá mályvacukor szín csíkos nadrágtartót. A cukorkaárus örök volt, legfeljebb a kordét húzó szamarak változtak, bár ezt a nagyközönség ritkán vette észre. Ám annál jobban számon tartotta Cecilke, Ali Baba vénkisasszony húga, mert ő felelt az új szamarak beszerzéséért és beszoktatásáért.

Éppen a harmadik szamarát koptatta Ali Baba, aki igazán ragaszkodott munkatársaihoz. Első csacsija tizenkét esztendeig koptatta vele az aszfaltot, és úgy ismerte a várost, mint a tenyerét. Ha lett volna neki. Egy napon nagy viharba kerültek kinn az országúton, jég esett, Ali Baba a kabátját takarta a szamárra és bebújt a kordé alá. Az állat búsan lógatta fejét, lemondóan mozgatta füleit, mikor meg-megcsapta a jég és két nap múlva már az égi mezőkön iázott. Megfázott a jégviharban. A második szamár szerette a szeszt, és sajnos ez csak akkor derült ki, mikor munkába állásának második hetétől minden áldott nap hazafelé lecövekelt az Aranysárkány előtt, és nem volt hajlandó elindulni, míg Nénnyuka meg nem kínálta egy pofa rumos sörrel. Van ízlése, nyájaskodott az öreg szakácsné, mert a jószág nem itta a kommersz rumot, csak a kubait. Ali Baba rövid költségvetést csinált és hamarosan kénytelen volt megválni munkatársától, aki kiitta volna a vagyonából. Sikeresen elpasszolta egy cirkuszi társulatnak, mint különleges produkciót. És most a harmadikkal rótta az utakat.

A háború utáni esztendőkben többször megújította iparengedélyét, ezért kénytelen volt felkeresni a pártirodát. Egy napon Borsos elvtárs éppen a legújabb tervmutatókat böngészte, mikor láthatóan feldúlt titkárnője berontott és közölte, azonnali elégtételt követel, ugyanis egy engedélyért folyamodó piros sapkás ember csúfolódik vele. Csinos halom papír állt Ali Baba előtt, s ő száját csücsörítve, piros fezes fejét vadul vakarászva próbált eligazodni a kitöltendő rubrikák között. A tevékenység megnevezése: cukorkaárus, írta reszkető betűkkel. A munkavégzés eszköze, jött a következő rubrika. Ali Baba izzadt, körülnézett, megtörölgette homlokát, majd nagy levegőt vett és beírta: Billie Joe. A titkárnő ájuldozott, Borsos elvtárs szemét összehúzva méregette a renitens iparost és megpróbálta felidézni, amit a szabotázsról tanult a szemináriumon. Nem illett ide. Billie Joe, ízlelgette a nevet és másnapra visszakérette Ali Babát.

Most mi lesz, vakarta ez estére búsan a fejét az Aranysárkány pultjánál, miután kimérte Puszi úr gyerekeinek a havonta kötelező csemegét. Karcsika halvát kapott, aranybarna, omlós napraforgó-csemegét, Julcsika rózsa illatú rahátot, egyenesen Ada Kálé szigetéről. Nénnyuka törökmézet rágcsált, és közben a szamárról kérdezgette Ali Babát.

Az úgy volt, kezdte a cukorkaárus, óvatosan a pultra helyezve a legendás piros fezt, hogy Cecilke húga a háború alatt kijárt a város melletti erdőbe gombászni. Vénlánynak számított már akkor bőven, nem volt mit félteni rajta. Ám egyszer gyanús lett, hova tünedezik otthonról a sok kenyér meg a kolbász, a szalonnáról nem is beszélve, ezért az anyjuk, aki, isten nyugtassa, azóta már elhalálozott, gyanakodva Cecilke erkölcseire, utána indult az erdőbe. És meglátta Cecilkét, amint egy pilótaruhás, szőke embert ölelget a tölgyfák alatt. Cecilke sírt, a pilótaruhás azt mondta, nájsz tu szí jú, és kezet akart csókolni, szóval volt ott kalamajka, mire kiderült, az angol pilótát Cecilke találta az erdőn és egy hete eteti az otthon fellelhető minden földi jóval. Kis tanakodás után a mama kirendelte Ali Babát estére a kordéval és behozták az égből pottyant pilótát. Az szőke volt, barna szemekkel és tengernyi szeplővel, nagy kapa fogai úgy harapták a kolbászt, hogy csak úgy ropogott, és esténként fisztulás fejhangon énekelt egy kis dalt. Mindig ugyanazt. A padláson lakott vagy három hétig, míg valahogy át nem szöktették a határon és kimenekítették a megszállt övezetből. Távozását különböző módon fogadta a család. A mama megszámolta a maradék kolbászokat, és azt mondta, fene a belit, jó étvágya volt. Ali Baba magában hálát adott istennek, hogy nem kell hallja a minden esti kornyikálást. Cecilke sokat siratta románcát az égi lovaggal, és sűrűn kémlelte az eget esténként, a pilóta szép szemére és rettenetes ölelésére gondolva, majd hamarosan megvigasztalódott, mert Ali Baba új szamárral állított haza a régi részeges helyett. Formás jószág, nézte körbe Cecilke a csacsit. Fiatalka, szőke sörénnyel, ábrándos szőke szempillákkal nagy, barna szemén. Az állat nyugtalanul forgott a kötőféken, apró, fényes patái hangosan kopogtak. Oh, hiszen ez egy csődör, nézte elpirulva Cecilke a kétségtelen bizonyítékot és szelíden az állat nyakára tette a kezét. Az horkanva felkapta fejét, majd nagy szemeivel a vénkisasszony arcába bámult és szénaillatú szusszantással a vállára nyugtatta fejét. Elvégeztetett.

 A csődör szelíd volt, mondhatni bánatos tekintettel követte Cecilke kisasszony minden lépését a betanítás alatt, már csak a nevet kellett választani neki.

-Na, mi legyen?- méregette Ali Baba a békésen álldogáló csacsit. Cecilke gondolkodott. És átsuhant lelkén öregedő életének utolsó, szívdobogtató kalandja, az esti erdő illata, hol egy szőke férfi várt rá, barna szeme világított a szőke pillák között és esténként úgy, de úgy énekelt.

 Ebben a pillanatban, a szamár elunva a megható pillanatokat, szemét forgatva, fejét felcsapva megszólalt és valami rettenetes fejhangon beleiázott a világba.

-Szóval, mi lesz a neve?- türelmetlenkedett Ali Baba és lopva megdörzsölte bokáját kunkori orrú papucsával.

- Legyen a neve Billie Joe- lehelte Cecilke, és röpke csókot nyomott a csacsi szőke homlokára.

Álom kommandó

-          Tessék! Itt az Álom kommandó, álomtündér kiközvetítő iroda. Segíthetek? -          Merem remélni, drága. Mondja, mit tudna ajánlani egy ötvenes, munkában megfáradt, álmatlanságban szenvedő vállalkozónak? -          Köszönjük, hogy minket választott! Mi megédesítjük az álmát! Lássuk csak. Öné természetesen a választás joga. Vödrös vagy púdertartós kiszerelésben óhajtja az álomport? Ajánlhatok illatosított, illetve natúr terméket. Szórva vagy pamacsolva, igény szerint. -          Áll! Állj! Én igazából, hogy is mondjam csak, a tündérekre volnék kíváncsi. Milyen a választék? -          Á, már értem. Nos, akkor kezdjük elölről. Tündéreink a nap huszonnégy órájában állnak készen álomporszórásra. Mi gondolunk az éjszakai műszakban dolgozókra valamint a kismamákra is. Nálunk az elalvás garantált, kérem. Szakképzett tündéreink pontos határidőre vállalnak, a szerződésben rögzített időpontban és üzemmódban, álomporszórást. Vödrös vagy púdertartós… -          Nem. A tündérekről beszéljen nekem, tündérkém. -          Tündéreink egy éves okj - s tanfolyam keretén belül sajátítják el az álompor hintés tudományát. A tanulmányok végén vizsgát tesznek pszichológiából, biológiából, etikából és természetesen gyakorlati vizsgát álomporszórásból. Fél év próbaidő múltán a legrátermettebbeket alkalmazzuk. -          Valami műsor van? Mielőtt kiszórják az álomport. Tudja, mese vagy ilyesmi. -          Értem mire gondol. Kollégáim ebben is maximálisan képzettek. A megrendelő igényei szerint segítünk kiválasztani a megfelelő szöveget, melyet tündéreink felolvasnak vagy előadnak. Felár nélkül! Ismétlem, velünk az elalvás garantált! -          És mit ajánlana? -          Ízléstől függően a már bevált dolgokat alkalmaznánk. Persze embere válogatja. Nyugdíjasoknál szoktuk ajánlani a bux indexváltozás elemzését meg a legújabb tőzsdei híreket. Kismamáknak az amerikai baseball bajnoki liga jelenlegi állását, ráadásként a Dakar rally futam jelentését. Ettől szépen elálmosodnak.       - Mondja, mesét is lehet kérni? Mondjuk a Hófehérkét meg a hét törpét. -          Természetesen, uram. -          És azt lehetne kérni, hogy a tündér olyan Hófehérkés legyen? Tudja, szép bögyös, fekete. -      Ahogy óhajtja, uram.       -     És miután elmondta a mesét, betakargat, és megigazítja a párnámat? -          A legteljesebb mértékben, uram. -          És puszit is ad, és hozzám is bújik a végén, hogy ne féljek? -          Na de uram, akkor ön nem is elaludni akar ?!       -     Dehogyisnem, szívi. Majd utána!

Tóth Tihamér és a pulyka avagy csoda karácsonykor

Abban az esztendőben olyan keményre sikeredett a tél, hogy nem sokkal karácsony előtt a koporsós Grünsteinnek befagyott az üzletajtaja. Na, mivé lesz a világ, már a halál se jó üzlet, sóhajtott az öreg, míg a segédek a vasredőnyt feszegették. Aztán a szembe szomszéd, a Kornerné megjelent egy nagy baltával, és álljanak csak félre az urak kiáltással, egy mozdulattal leverte a lakatot. Ez az asszony ilyen, mindenki ismerte. Egyedül nevelte a lányát, Szerénkét immár tizenhét nehéz esztendeje. Az ura, Korner Bálint, jól menő fatelepet vezetett, de egyszer megbolondult és megugrott a társak pénzével, Amerikába. 
Onnan küldözgetett pénzt, persze a legnagyobb titokban, de erről mindenki tudott, mert miből telt volna Kornernének olyan nagy házra, annyi temérdek szobával. Ezeket aztán kiadta jó pénzért kosztba, kvártélyba szerény és jellemes fiatalembereknek. Kornerné konyhájának legalább olyan jó híre volt, mint a lányának, Szerénkének. Nagyon szépre sikeredett ez a fekete teremtés, isten a tudója, honnan szakasztotta az anyja, aki nagy, fehér húsú szőke asszony volt.
Az apja meg, a Korner, az kis kese ember volt, arra sem üthetett. Vannak rosszmájú egyének, akik azt állították, a kis Szeréna szakasztott olyan, mint Balogh úr, a rendőrkapitány, csak bajusz nélkül.
Elég az hozzá, hogy Szerénke a maga tizenhét évével karcsú, fekete tulipánná nőtt a bérház udvarán, szeme, haja sötét, dús eperszín ajka fölött szívdobogtató fekete árnyék sötétlett.
A szobaurak aléltan imádták Szerénkét, tikkadt tekintetek követték szoknyája libbenését,
karja ívét, amint mindig előrebukó vastag haját igazgatta, huncut szeme villanását, mert Szerénke talpig nő volt, és igenis élvezte, hogy hódíthat. Ám annak is megvolt az oka, hogy komoly udvarló eddig nem szállt ringbe a kisasszony kegyeiért. Történt egyszer, hogy a pajkos unokatestvérek egy csinos kis skatulyát nyomtak az akkor olyan ötéves forma leányka kezébe, amiből egy nagy fekete pók szaladt át a karján. Ijedtében megállt szegényben a szó és onnantól dadogott. Futott Kornerné orvostól orvosig, segíteni senki nem tudott rajta, ami még megjárta volna, míg nagylány nem lett. De mikor Szájerék kalapszalonjában megszólalt, hogy ka-ka-kalapot szeretnék, másnap a fél város kacagta. Azóta nem sokat járt szalonba Szerénke kisasszony, viszont Szájerék sem sok kalapot adtak el, ám Kornernéhez házhoz járt a szabó, cipész, kalapos. Megfizette azt Kornerné.
Éppen abban a nagy hidegben történt, karácsony előtt pár nappal, hogy Kornerné csúnyán leforrázta a kezét, ami önmagában is baj, de így még nagyobb, mert nem volt, aki a karácsonyi pulykát levágja. Ugyanis, dacára annak, hogy semmi alapja nem volt, az
angolszász rokonságnak, ők követve a hagyományt, pulykát ettek ilyenkor.
Tudni kell, hogy Kornerné karácsonyi pulykasültjének híre volt Váradon, meg volt ennek is a titka. A pulykát két héttel előtte rumba áztatott dióval kell etetni, ami nem olcsó mulatság, de olyan lesz ettől a húsa, mint a frissen sült gesztenye, omlós, parázs, illatos. Ezt még a megboldogult anyósától tanulta, mint ahogy az ízletes sült elkészítését is. Tudva lévő, hogy a pulykát lenyakazás után, felbontása előtt, legalább egy napig tollastól egy dézsa vízben pihentetik, utána könnyen kopasztható. Aztán megkopasztotta és jó vastagon megkente libazsírral, a hasát megtömte almával, megtűzdelte fokhagymával és szalonnával, majd sűrűn locsolgatva ropogósra sütötte. Mellé mézes dióval töltött sült almát tálalt, és ennél csak a Szerénke kisasszony diós és mákos bejglije lett jobb.
A pulyka legyilkolása tehát veszélybe került, mert bár lett volna segítség Sete bácsi, az udvaros személyében, ám az öreg, aki titokban adventista volt, kijelentette, hogy ő ugyan semmiféle élő állatra nem fog fegyvert, legyen az kés, balta vagy bicska, ám a rumos diót igen szereti. Mit volt mit tenni, Kornerné a szobaurakhoz fordult segítségért, pontosan a kedvencéhez, Tóth Tihamérhez, aki régóta titkolt hódolattal figyelte Szerénke kisasszonyt s így kapva kapott az alkalmon és felajánlotta szolgálatait. Hősünk, lévén első hegedűs a város Szigligeti Edéről nevezett színházában, nem gyakorolta ez eddig a gyilkolás semmilyen formáját, ezért Kornerné komoly haditervet dolgozott ki a végrehajtáshoz. Sete bácsi majd megfogja és megkötözi, Tóth Tihamér a tönkön lecsapja a fejét és együttes erővel beemelik a
dézsába, ott ázik majd két napig.
Így is lett. A nagy nap reggelén Szerénke kisasszony épp csak bekapta a tojásrántottáját, Sete bácsi meg kihajtotta a madarat és minden készen állt. A pulyka nagy volt és rosszindulatú, képtelen volt felfogni, miért kötözik össze a lábait. Meg kell vallani, hogy Tóth Tihamér számára sem voltak ezek könnyű pillanatok, az éjjel egy szemhunyást sem aludt, megigazította szemüvegét, s amint gyöngyöző homlokkal magasra emelte a baltát hegedülésen edzett izmaival, rádöbbent, hogy a vállalt feladat talán meghaladja a képességeit.
Ám ekkor már késő volt, az éles szerszám lecsapott, a pulyka feje messze repült. Ám mielőtt fellélegeznénk a dolgok ilyetén való szerencsés alakulásán, két dolog történt.
Először a nyitva felejtett kertkapun berontott őrült viháncolással Herce és Hurca, a kisasszony két foxija, másodszor a fej nélküli pulyka kiszabadítva lábait, vad futásnak eredt a havas kertben. Azt is mondhatni, hogy fejvesztve menekült, nyomában két hisztérikus ebbel. 
Kis döbbent csend után még ketten csatlakoztak a futókhoz, Szerénke kisasszony hárászkendőjét lebegtetve és Tóth Tihamér, baltát lóbálva. Aztán a döntő pillanatban Tóth Tihamér halátlmegvető bátorsággal, valóságos tigrisugrással vetette magát a meglepő fürgeséggel futó szárnyasra, közvetlenül utána Szerénke kisasszony bukfencezett rájuk, kendőjével beborítva pulykát, kutyát, Tihamért.
A derűs és szerencsés végkifejlet mégis két nap múlva következett be, ugyanis a
pulykakergető futástól vagy mástól, de Szelénke kisasszony megszólalt a csók után. Igen, a csók után, mert a kendő alatti összeborulás után hősünk talpra segítette az immár végképp kiszenvedett pulyka szomorú teteme felett a kisasszonyt, elzavarta a rendetlenkedő ebeket, kicsit vér pettyezte arcából kisimított egy hajtincset és pelyhes szája sarkából lecsókolta a reggeli rántotta kicsiny morzsáját. Ez olyan rendkívüli gyógymódnak bizonyult, hogy a kisasszony dadogás nélkül így szólt, Istenem, nem esett baja, Tóth úr?
Csak a vak nem látja, hogy itt csoda történt, lelkendezett az eljegyzésen két nap múlva Kornerné. Az egész város örült a csodának, egyedül Sete bácsi hümmögte az istállóban, ha én ezt tudom, már sokkal hamarabb meggyógyítottam volna.

Ha kérdeznéd

Ha kérdeznéd, elmondanám neked, mennyire meglepődtem, mikor a konyhámban elmondtad, megint gyermeket vársz. A kertben ugatott a kutya, a lányom az öccsét pesztrálta a teraszon, behallatszott, amint a kicsi döcögve nevet, az öt hónapos pici lányod meg ott szunyókált a babakocsiban a diófa alatt. Emlékszem, ribizlit passzíroztam a gyerekeknek, és mikor kimondtad, megbillent a kezem, aztán néztük, amint a ribizlik apró vércseppekként szertegurulnak. Nem néztél rám, a ruhádat igazgattad, mindig irigyeltelek, hogy alig négy hónap alatt milyen szépen visszafogytál. Szóval, mondtad az övednek, segítesz, ugye.                                                                                                                                                       Azt, hogy valaki nem akar ilyen gyorsan másik gyereket szülni Ceausescu Romániájába, minden körülmények között megértettem. Álldogáltam hajnalban épp eleget a bolt előtt egy liter vizes tejért, szaladgáltunk pánikban gyógyszerért, ha valamelyik gyerek megbetegedett és vittük haza diadalmasan az undorító, lilára fagyasztott csirkét, mely maga volt a biológiai csoda a hat lábával. Vajat, sajtot, húst még mutatóban sem láttunk és karácsonykor megverték a férjemet három darab banánért.                                                                                                                                                                                  Az, hogy mit élsz meg nap mint nap egy alkoholista férj mellett, sosem volt téma közöttünk. Bár a család figyelmeztetett az esküvő előtt, te konokul tartottad magad az esküdhöz, és nem jöttél panaszra. Csak álltam ott és éreztem, elönt a szeretet és szánalom irántad. Hirtelen elgyöngült kezem-lábam, és arra gondoltam, míg guggoltunk a ribizlik fölött, hogy van anyád, apád és férjed meg testvéred, és te mégis hozzám jössz, hozzám, aki a bátyád révén testvéreddé lettem, és nekem panaszolod el, hogy bajba kerültél, mert nem akarod ezt a gyereket és tőlem vársz segítséget ahhoz, hogy megsemmisítsd. Négy éve ismertél már akkor, de még mindig nem eléggé ahhoz, hogy tudd, én élet párti vagyok, mert szerelemmel kötődöm a férjemhez és boldoggá tesz, ha a gyerekeim szuszogását hallgathatom esténként, elalvás előtt.                                                                                                

Számomra elképzelhetetlen volt, hogy szülés után alig hat héttel széles bőr övet erőltet rád és hasizom gyakorlatokkal kínoz a gyermeked apja, ugyanaz, aki kislánya születése után megpillantva annak gyűrött, piros arcocskáját kijelenti, ez a csúfság nem lehet az ő gyereke.  Napokig hánytál ezután, gyógyszer híján naponta háromszor vittük neked a kamillateát a kórházba, más segítség nem volt. Nem tudhatom azt sem, milyen lehetett pár hetes babával magadra maradva várni egy fűtetlen lakásban, mikor keveredik haza a férjed a kocsmából s aznap este milyen gyakorlatokat végeztet veled a tökéletesen lapos has érdekében.                                                                                                      Hogy a leszorító öv vagy a fáskosár cipelése miatt lettél beteg, az szinte mindegy is, jártad a nőgyógyászt, aztán váratlanul megfogant a gyermek, az apa szerint a nőgyógyásztól. Azt gondolom, ez lehetett az a pont, mikor eldöntötted, nem kell. Sem a gyermek, sem az apja.  Hiszem, hogy adódhat olyan pillanat az életben, mikor legszívesebben két lábbal rúgnánk szét magunk körül a világot. Ilyenkor a dühünk gyakran afelé fordul, aki a legvédtelenebb.                                                             Majd három órán át próbáltalak rábeszélni a gyerekre. Ígértem fűt-fát, kisruhát, babakocsit, ágyat, még több segítséget, csak ne öld meg. Testvére lesz a lányotoknak, nem marad egyedül a világban és lesz még valaki, aki az arcotokat viseli majd, ha már nem lesztek.                                                                                                              Mikor kikísértelek, piroslott a ribizli leve a karodon. Lenyaltad, fintorogtál, savanyú. Nem baj, mondtam, majd megcukrozzuk. Nevettünk, a kislányod nagyokat rúgott a kis nyári takaró alatt. Még kedvet csináltál nekem a gyerekhez, mondtad és megpusziltad a fiam. Hogy milyen mélyre temetted magadban a kétségbeesést, az pár nap múlva derült ki.                                                                               Villamos kalauzként dolgozott a nő, akit végül megkerestél. Hogy tiltott, és életveszélyes azt tudtad, mégis odafeküdtél a viaszosvászon konyhaasztalra és átengedted szép fiatal testedet egy sarlatánnak, aki egy kikalapált bicikliküllővel, egyetlen mozdulattal átszúrta a méhedet. Tudom, nem haragudtál akkor sem, mikor a már elviselhetetlen kínok után az orvos ránézett szegény meggyötört, kivérzett testedre és rögtön a milíciát hívta. Akkor olyan idők jártak, az állásával játszott, börtön járt érte, ha nem jelenti azonnal. Az már az ő külön pechje volt, hogy húsz évesen ott haltál meg a kezei között.

Ha kérdeznéd, én elmondanám, hogy azóta siratunk.

Mikulás, két eséssel

Hát lehet egy régi jó barát kérésének ellenállni, mikor kicsiny gyermekei megörvendeztetése végett arra kéri az embert, csempésszen már be hajnalban öt csomagot a csimoták ablakába? Persze, hogy nem.

- Nagy sárga a ház, a saroktól a harmadik, mondta a barátja - előtte sövény. Majd este nyitva hagyjuk a külső ablakszárnyakat, hogy berakhasd a csomagokat. - Hogy fognak csodálkozni reggel a drágáim, törölgette szemét a büszke anyuka és szeretettel simogatta az önjelölt Mikulás karját.

Mi legyen a csomagban, vakargatta a fejét és sóhajtva szét nézett a boltban. 
- Narancs, dió, mogyoró, mandarin, sorolta az álmos szemű eladó kisasszony és unottan piszkálta a körmét. Csoki Mikulás is, ugye, kérdezte ő, és rakott mellé jócskán szaloncukrot, nápolyit, majd kis tétovázás után egy-egy érett banán is került a kosárba. Virgácsot is mondott az apuka, jutott az eszébe, amint kilépett a boltból és visszaóvakodott. 
- Virgács van, tudakolta félénken. - Jobbra a második polc, alulról a harmadik rekesz, darálta a kisasszony és tovább nyomkodta telefonját.

Minden megvan, rakta ki elégedetten a portékát otthon az asztalra. A piros zacskók ugyan kicsit szűknek bizonyultak, de jól bekötötte a szájukat piros selyemzsinórral, amiből kackiásan integettek a virgácsok. Hadd örüljenek a kis drágák, mosolygott elégedetten és hajnali háromra beállította a csörgőórát. Gyorsan kidobálja a csomagokat, aztán sietség nélkül elteker majd a munkába. Néz majd az öreg portás, hogy nyitás előtt ott lesz, gondolta, míg kényelmesen elnyújtózott a takaró alatt.

 Később álmosan pislogott az órára, megdörgölte a szemét és azt mondta, te atyaúristen, majd kiugrott az ágyból. Kapkodva rángatta magára ruháit és amint kilépett az ajtón, elakadt a lélegzete. Kinn fagyos fehérség fogadta. Kéken villogtak a fák a lámpák fényében, alattomos, jeges kis buckák sündörögtek a hó alatt. Már a kapunál tolta a biciklit, mikor eszébe jutottak a gyerekek. Mekkora marha vagyok, szuszogta, míg bepasszírozta a csomagokat és nagy lendülettel elindult. A kihalt utcákon némán szenderegtek a hó verte fák, fagyosan pendült a bokrok szoknyája és csak egy-egy lopakodó macska apró nyomai tarkították a friss havat. A házak lehunyt redőnyszemekkel aludtak. Jókedvűen tekert, lélegzete kis pászmákban csiklandozta arca két oldalát. Most alusznak a kisgyerekek, mélyen alusznak, és talán a Mikulásról álmodnak, gondolta elérzékenyülten, mikor a biciklije hirtelen önállósítva magát, kifordult alóla.

Nagyot huppant, és békaként elterült hóban. A csomagok kedélyesen repültek szerte, pár virgács petárdaként röppent tova. Egy kis ideig eltartott, míg felfogta, nadrágját sepergetve, hogy alighanem az összes csomag szétnyílt és tartalmuk egy része ott lapul az úton. Narancsok virítottak a kásás hóban, közöttük úgy hevertek csoki Mikulások, mint különös baleset túlélői. Szuszogva matatott a jeges latyakban, és mire az utolsó virgács is a helyére került, hitetlenkedve meredt az órájára. Óvatosan tolta a biciklit. Rajtam nem fogtok ki, sziszegte és nagyot rúgott egy jeges buckába.

Sárga ház, saroktól a harmadik, számolgatott. De melyik saroktól. Hét ház, mindkét saroktól számított ház sárga. És egyiken sem volt nyitott ablak. Huha, vakargatta izzadt homlokát a füles sapka alatt és egy életem, egy halálom, bekopogott a bal oldali ház bal oldali ablakán. Nem volt ez komoly, férfias kopogtatás, inkább csak félénk kapirgálás, olyan, mint amilyennel a macska ébreszti a gazdáját, mikor éjjel ki kell mennie. Kis idő múltán résnyire megnyílt az ablakszárny és egy szemmel láthatóan zaklatott úriember érdeklődött a kedves édesanyja szexuális élete felől. Sietve lépett hátra. Én csak a Mikulás vagyok, suttogta mentegetőzve és sietve tovább állt, míg az úriember válogatott ajánlatokat üvöltött utána az éjszakába. Kutyák ugattak vadul, ablakok nyíltak, és ő futva tolta a biciklit. Nevetett. A csomagok mámorosan zörögtek, huncutul villant a virgácsok aranya, ahogy a másik sárga házhoz érkezett. Tehát ez az a ház, legalább is remélem, gondolta, míg óvatosan a falhoz támasztotta a biciklit. Minden ablak zárva, de egy borjú nagyságú kutya csattogtatta belülről a kilincset. Még mielőtt megfutamodott volna, kinyílt egy ablak és barátja mentegetőző suttogását hallotta. Az esti nagy fürdés után elfelejtették kinyitni az ablakot. Tegye csak ide a csomagokat a Mikulás, reggel nagy lesz az öröm!

- Nincs mit, nincs mit, morogta szégyellősen, barátja köszöngetését hárítva, és óvatosan biciklire ült. Kétsaroknyira járt már, és a gyerekek reggeli, csudaváró tekintetére gondolt, mikor lesötétített rendőrautót pillantott meg az út szélén. Milyen jó, hogy őrzik az emberek álmát, gondolta és ebben a pillanatban meglódult alatta a bicikli. Esés közben alaposan beverte a fejét és a földön fekve csodálkozva figyelte, amint két rendőr hajol fölé. 
- Megsérült, uram, kérdezte kimért hangon az egyik. - Föl tud állni, érdeklődött a másik. 
- Fogyasztott ön alkoholt, jött a következő kérdés. - Á, nincs semmi bajom, nyögte rekedt hangon. Tudják, én vagyok a Mikulás, mondta és felkönyökölt. Mellkasán piros ruha feszült, és ősz szakáll csiklandozta a nyakát.

- Mentőt kérek a Kertvárosi részbe, piros ruhás, ősz pasi fekszik a hóban és Mikulásnak képzeli magát, darálta a telefonba az egyik rendőr és elfordult.

Mellette halk suhogás hallatszott, majd langyos lehelet érte a nyakát. Felnézett. Szelíd rénszarvas pofa meredt rá, óriási szempillái az eget karcolták. Nyögve felállt és bemászott a szánba.
-  Indulhatunk, szólt jókedvűen és elégedetten hátradőlt, míg a suhanó szán átrepült a városon.