A hintaló álma

Nem mondhatni, hogy fájt neki, mikor első gazdája óvatlanul belemarkolt kócos sörényébe és megrántotta a fejét. Inkább furcsa érzés volt, de nem rossz. A ringás mozdulatait rég begyakorolta az öreg asztalos faforgács-illatú műhelyében.

Csak tartsd magad egyenesen, simította végig az eres kéz, míg fűrészporral tömött fejét a kis fa ülőkéhez rögzítette. Ő türelmesen várt, míg két, mindig csodálkozó üvegszeme a helyére került, hímzett pofájához kis bőr kantárt erősítettek és diópáccal kenték ívelt talpait, majd miután sörényét is átfésülték és helyére fűzték, enyhe remegés futott át szikár fa testén és finoman meglódult. Éjszaka volt. A műhelyben szundikáló gyaluk és faforgács kupacok álmodtak, egy sarokban halkan motozott egy egér és a hintaló csendesen dúdolva ringatózott magában. Próbálta elképzelni egy gyermek érintését, örömét, ahogy ő majd elrepíti és megvigasztalja, aztán elszundikált. Pár napig porosodott még a polcon, majd egy hideg, fénytelen reggelen egy vásárban találta magát. Újságpapírt terítettek alá, mellette kis sámlik, polcok és dobozok kellették magukat. Unatkozva nézegette a tömeget és elgondolkodva ringatta magát, mikor egy család állt meg előtte. Finom asszonyi kéz simította végig, ő kacéran megrengette a farát és boldog öröm gyúlt szívében, mikor az öreg mester óvatosan felemelte és újságpapírba csomagolta.

A kis ház szobájában, apró rácsos ágyban egy szőke kisfiú kalimpált. Fürtös feje kíváncsian kandikált ki édesanyja karjaiból és mikor apja felkapta és leültette a szőnyegre, a hintaló elé, kövér karjai mohón kaptak felé. Csak óvatosan, hőkölt vissza, mikor kis gazdája először kapaszkodott sörényébe. És tényleg nem fájt. Mikor a kis test súlyát óvatosan átvette, érezte, amint ülőkéje körül öleli és szilárdan tartja. Na, hajtsd magad, biztatta szelíden az anyja és kis lábak bizonytalanul mozdultak. Nem történt semmi. Gyerünk, mozdult az apa keze segíteni, ám ebben a pillanatban a hintaló egészen kicsit meglódult, míg a kis kezek megragadták sörényét. Segítenem kell neki, cikázott át rajta az öröm, és óvatosan átvette az ütemet. Gingalló, szent ajtó, pattanj fel, hintaló, szállt a dal naphosszat és ő boldogan ringott, ha vigasztalt, vágtatott, ha tanított és repült, ha álmodtak. Igen, álmodtak, mert kis gazdája sokszor belealudt a létezés fárasztó iskolájába. Volt, hogy spenót borult a nyakába és tej csorgott az oldalán és egyszer ugyan, csak egyetlen egyszer, de fel is borultak. Akkoriban már többet szaladgáltak a kis lábak és a hintalovat csak kantárjánál fogva huzigálta a mindig mocskos kis kéz, mikor egy rossz mozdulattal rádobta magát és hirtelen feje tetejére állt a világ. Ő csodálkozott, a gyerek ordított, az apa meg megvakarta a fejét, és azt mondta, eladom a hintalovat, már úgysem játszik vele, kinőtte. Ő tiltakozni akart, hogy dehogynem és különben is, az eséstől megsérült egyik talpán a funír és a sörényében is maradt még egy kis beszáradt tejbegríz, tehát itt még szükség lenne rá, ám az asszony másnap reggel szépen letakarította, megigazította egyik meglazult üvegszemét és azt mondta, eredj, pacika. Kis gazdája még aludt, mikor elvitték és a hintalónak biztosan jól esett volna, ha meglátja, amint ébredése után sírva keresi, ám az apukája megvigasztalta egy vadonatúj pöttyös labdával.

Új helyén ketten osztoztak rajta, két teljesen egyforma kisbaba kövér karja ölelte át a nyakát, barna szemük azonos tekintettel vizslatta kötőfékét, ám ő érezte, hogy egyikük szíve más ütemben ver, és ha a ringásban megfáradó kis test fáradtan elernyedt, ő dúdolva ringatta tovább. Testvére egészséges vágtáit megadóan tűrte, kalimpáló kis kezei vadul markolták gyérülő sörényét, míg az erős lábacskák nagyokat rúgtak. És elérkezett az idő, mikor a beteg testvér hosszú útra indult, ahonnan nincs visszatérés, ám esténként, mikor a sírásba belefáradt asszony halkan becsukta a gyerekszoba ajtaját, néha még megjelent egy testvérét kereső kisfiú bizonytalan árnya és a hintaló vigasztalóan ringatta.

A család költözése után üresen maradt a ház.  Egy mázát vesztett zsírosbödön és két csorba virágcserép között szomorkodott. Kicsit megijedt, mikor idegen emberek jelentek meg és durva kézzel egy poros, sötét kamrába dobták. Egy fáskamra, nézett körül dobogó szívvel. Farakás állt katonás rendben egyik oldalon, hordók, amott fejsze éle csillant hideg rosszindulattal. Eszébe jutott, amit az öreg asztalos műhelyében suttogtak a szerszámok. Előbb-utóbb mind a balta alatt végzitek, zizegték gonoszan a forgácsok és hangosan sikoltottak, ha az öreg megrakta velük a kis dobkályhát. Szomorúan lehajtotta a fejét, szeme bágyadtan csillogott és mikor egy kíváncsi egér óvatosan megrágcsálta a sörényét, indulatosan megringatta magát. Apró pókhálók lepték el a sörényét és egyre sűrűbben álmodott simogató, tépkedő gyerekkezekről.

Egy nap nyikorogva kinyílt a kamra ajtaja, a napfény megcsillant a hintaló ámuló szemén.

Jó lesz, nagyon jó lesz, mondta boldogan egy édesanya, míg az apa óvatosan kihalászta a limlomok közül. Haza vitték. Felzúgott egy porszívó, kicsit csiklandozta a sörényét az óvatos ruhakefe, majd egy nedves ruhával szépen áttörölték. Mintha új lenne, lelkendeztek a szülők és az asszony egy kék szemű, barna hajú kislányt ültetett óvatosan a hátára. Dundi ujjacskák kapaszkodtak fakuló sörényébe, kék szemek bámulták ámulva és ő boldogan ölelte magához. Nézd, Panka, egy hintaló, igazi hintaló, suttogta az anya, és ő szédült örömmel hintáztatta a kicsiny lábakat.