Az elfeledett vértanú

Történelmi köztudatunk minden esztendő október 6-án fejet hajt az aradi vár sáncában
kivégzett tizenhárom vértanú emléke előtt. Pedig az aradi tizenhármak valójában tizennégyen,
sőt tizenöten voltak.
Ormai (Auffenberg) Norbert cseh származású honvéd ezredest hirtelen haragjában már
augusztus 22-én bitófa alá küldte Haynau, ő volt tehát az első áldozata a Habsburg-
abszolutizmus kegyetlen bosszújának. Majd hosszú vizsgálati fogság után október 6-án
bekövetkezett a tizenhárom honvéd tábornok kivégzése, pontosabban egy altábornagyé,
tizenegy tábornoké és egy ezredesé. Legvégül 1849. október 25-én Kazinczy Lajos ezredest,
egyesek szerint tábornokot, lőtték agyon az aradi vár északkeleti kapuja melletti sáncban,
tizenötödikként.
Ha a történelmi név ismerős, az nem véletlen.
Kazinczy Lajos Kazinczy Ferenc, a magyar nyelv és irodalom megújítójának, és Török
Zsófiának hetedik gyermekeként lát világot 1820-ban, a Kazinczy birtokon, a Sátoraljaújhely
melletti Széphalmon.
Az apa kora gyerekkorától fogva megismerkedik az irodalommal, elemi iskolák
tanfelügyelője, az első magyar nyelvű folyóirat, a Magyar Museum születésénél is
bábáskodik. A reformista II. József halála után állástalan marad, ekkor kerül kapcsolatba a
magyar jakobinus mozgalommal. A Martinovics-mozgalom vezetői között őt is letartóztatják,
halálos ítéletét hét esztendeig tartó várfogságra enyhítik.
Kiszabadulása után feleségül veszi a nála húsz évvel fiatalabb Török Zsófiát, ki hűséges
társa marad minden nélkülözésben élete végéig. „ Sophie igazi asszony volt, gyermekszülő
és nevelő éppúgy, mint a ház körüli munkák erős kezű irányítója, s ugyanekkor
férje „fentebb”szellemi világába is beavatott.”-írja róla Szauder József.
Széphalom, a kis falu, Kazinczy kiterjedt levelezésének köszönhetően hamarosan a magyar
irodalmi élet akkori középpontjává vált. Művei, (Pályám emlékezete, Fogságom naplója,
Erdélyi levelek) felbecsülhetetlen fontosságúak a kor belső története szempontjából,
irodalomtörténeti kuriózumok.
Ilyen meleg családi és felvilágosult szellemi fészekbe születik legkisebb fiúként a bűvös
hetedik gyermek, Kazinczy Lajos. Édesapja születésekor tölti be a 62-ik életévét, édesanyja
sem fiatal, 42 évesen hozta világra legutolsó gyermekét.
A gyermek neveltetésében jelentős szerepet játszanak a rousseau-i ideák, ami merész
újításnak számít a kor megcsontosodott patriarkális nevelési viszonyaival szemben.
Talán ennek köszönhető, hogy a kis Lajos alig háromesztendősen, játékos formában ugyan,
de már az ábécével ismerkedik, hat évesen pedig versikét fabrikál a sátoraljaújhelyi birtokán
szüretelő édesanyjának.
Élete végére nagy írónk a haza, illetve a nemzeti ügy szolgálatában teljesen elszegényedik,
örökölt birtokát elveszíti, és mint bérlő maradhat csak imádott Széphalmán. Életének
utolsó örömeként 1830-ban kinevezték a Magyar Tudós Társaság rendes tagjává, s részt
vehetett a társaság még csak akkor megindult munkájában. Fiai, Emil, Antal, Bálint és Lajos
iskoláztatása is meglehetősen nagy terheket ró Kazinczyra. Lányait, Eugéniát, Táliát és Anna
–Ifigéniát hol egyik, hol másik testvére veszi magához.
Emil, Bálint és Lajos Sárospatakon tanulnak, mikor az 1831-es kolerajárvány pusztítani kezd.
Lajost édesanyjának sikerül kigyógyítani a kórból, ám édesapját elragadta a betegség.
Alig tizenegy éves, mikor édesanyja magára marad hat testvérével.
Sárospataki taníttatásának további költségeit gróf Vay Ádám, mint rokon biztosította, majd
gróf Teleki József, a sárospataki református kollégium főgondnoka, a Magyar Tudós Társaság
elnöke vállalta magára, sőt „őt további kiképeztetés végett a tullni pionír oskolába vétette fel
1835-ik évi november hó 3-án”.
Bécstől nyugatra fekszik Tulln, az itteni utász-hadapród iskolában kezdte el tanulmányait az
alig tizenöt esztendős Kazinczy Lajos, elszakítva testvéreitől és édesanyjától. Itt ismerkedik
meg és köt életre szóló barátságot a nála két és fél évvel idősebb Görgey Artúrral.
Négy esztendő telt el kemény munkával, kitűnő eredménnyel tette le vizsgáit, majd
elvégezve az utásziskolát beosztották a Miklós cárról elnevezett, 9. számú császári-
királyi huszárezredhez. Utolsó sikeres vizsgája után ezredében hadnaggyá nevezték ki és
Csehországba vezényelték. 1846-ban főhadnaggyá léptetik elő, de nem sokkal ezután kivált az
osztrák hadsereg kötelékéből, valószínű annak reakciós szellemével nem értett egyet.
Édesanyja hirtelen halála mélyen lesújtja. Hazatérte után Zemplén vármegye „becsületbeli
szolgabírójának” nevezik ki, majd Petőfi Sándorral és másokkal táblabíróvá választották.
Amint 1848 forradalmi tavaszán megkezdődött a nemzetőrség toborzása, Kazinczy Lajos
azonnal jelentkezett a Szabolcs megyei Kisvárdán. Főhadnagyi rangban a 18. honvéd-
zászlóaljba kerül beosztásba, majd az 1. számú utászzászlóalj századosává nevezik ki.
A pákozdi csata győzelme után megbetegszik, gyógyulása után a Lajta menti parndorfi
táborba vonul be hadtestéhez.
Novemberben megbízást kap, hogy Pozsonyba menve szervezzen utászzászlóaljat. Nevével
legközelebb az isaszegi csata napja után találkozunk, részt vett a Vácot visszafoglalók
harcában.
Életének kétségkívül egyik legnagyobb eseménye a nagysállói csata volt, melyben példás
hősiességét Görgey tábornok a katonai érdemjel III. osztályával jutalmazta. Méltatói
följegyezték „…hősiessége s ügyes vezénylete által (a csatákban) mindinkább magára vonta
a figyelmet. Bátor, sőt mondhatni rettenthetetlen bajnok volt, impossant alakja, s emelkedett
honfi lelkesültségével előnyös befolyást gyakorolt a parancsa alatt álló csapatokra”.
Budavár május 21-i győztes rohamában már nem vesz részt, mert önálló hadosztály vezetését
kellet átvennie, mely az ország északkeleti részében három megye haderőit foglalta egybe,
ekkor már ezredesi rangban szolgál.
A cári intervenció idején már nem sok esélyt ad a szabadságharc sikeres befejeződésének,
majd a temesvári csata után augusztus 13-án Görgey Világosnál leteszi a fegyvert az oroszok
előtt.
Kazinczy ezekben a napokban Észak Erdélyben táboroz csapatával, mit sem tud a
fegyverletételről, de azt látja, hogy Bem csapataival már nem egyesülhet. Átkelve a Szamoson
Zsibóra érkezett, s az egyesült csapatok főparancsnoka lett. A hadi helyzet szerencsétlen
alakulása folytán Kazinczy úgy dönt, követi mestere példáját, és leteszi a fegyvert az orosz
cár hadserege előtt. Történt mindez augusztus 24-én.
Kazinczyt és tiszttársait, mint hadifoglyokat Nagyváradra kísérte egy orosz könnyűlovas
osztag, ekkor már hírek terjengtek arról, hogy ki fogják adni őket Haynaunak.
A márciusi ifjak egyike, Degré Alajos később így emlékezik. „Mily különbség volt az
orosz és osztrák tisztek bánásmódja közt! Az oroszoktól egy sértő, lealacsonyító szót nem
hallottunk (…), az osztráknak első dolga volt kardjainkat elszedni, persze még orosz fedezet
alatt, aztán járta a ’lázadó csőcselék, Kossuth kutyák’ címzés.”
Sajnálatosan Paszkievics herceg csak Görgey részére tudott amnesztiát kieszközölni Miklós
cártól és Ferenc József császártól, egyedül a komáromiaknak biztosítottak az osztrákok
szabad elvonulást és büntetlenséget.
Aradon már augusztus 22-én arat a halál, kivégzik Ormai (Auffenberg) Norbert ezredest,
Kossuth Lajos segédtisztjét, per lefolytatása nélkül. Később, hogy törvényes színezetet
kapjanak a halálos büntetések, Haynau „szabályos” perbe fogja áldozatait.
Augusztus 25-én tizenegy magyar fogoly tábornokot szállítanak Aradra, a vár börtönnek
használt kazamatáiban több száz magyar honvédtiszt várja, hogy elítéljék.
Szeptember 8-án Kazinczy tiszttársaival megérkezik az aradi várba. Hamarosan, szeptember
26-ig megszületnek az ítéletek, majd az orosz cár közbelépését hiába várva, október 6-án
hajnalban agyonlövik Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet,
a reggeli órákban akasztással végzik ki Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Knezich Károlyt,
Lahner Györgyöt, Leingen-Westerburg Károly grófot, Nagy-Sándor Józsefet, Pöltenberg
Ernőt, Török Ignácot és Vécsey Imre grófot.
Kazinczy Lajos pere ekkor még tartott, átadását az aradi parancsnokságának tábornoki rang
feltüntetésével ejtették meg, s ekkor már sejtette, hogy rangja miatt halálra ítélik. Ezért
beadvánnyal élt az ügyében eljáró Karl Ernst cs. kir. törzshadbírónak, melyben jelzi, hogy
ezredesi rangban szolgált, nem tábornokként. Ismételt beadványára sem kap választ.
1849. október 24-én reggel kihirdetik halálos ítéletét, mely szerint másnap golyó által
kivégeztetik.
Befolyásos nőrokona utolsó napon még látogatását kérelmezi, ám a kérést elutasítják.
Másnap reggel a vár sáncába vezették, miközben katonák tartották távol az elítélttel
rokonszenvező aradi polgárokat. Utolsó szavaival hazáját említette.” Isten, ne hagyd el
szerencsétlen hazámat!” Három fegyver együttes tüze oltotta ki életét.
A szabadságharc utolsó vértanújaként, huszonkilenc esztendősen halt meg.

Forrás: Pásztor Emil: A tizenötödik aradi vértanú
wikipédia