Aranykalitka I.

                                                                

 Aranykalitka I.

Adorján Sándor ügyvéd úrnak

Zöldfa utca 8. szám alá                                               

Helyben

Kedves Sándor!

Lassan egy év telt el Endre halála óta és úgy veszem észre, az emberek viselkedése nehezen akar változni irányomban. Sokkal inkább szánalomra számítanék, mint esetleges irigykedésre, de azt hiszem, az emberek már csak ilyenek...

Nagyot ütött rám a sors, mikor ilyen fiatalon megözvegyültem a két kicsiny gyermekkel, de csak isten a megmondhatója, milyen őszinte és igaz érzelmekkel állottam oltár elé szegény megboldogulttal, azt remélve, a szerelem majd megjön idővel, hacsak nem leány regényekből lopott illúzió az is. Múltak az évek és én éltem egy olyan ember oldalán, akire csak felnézni tudtam, de szeretni nem, mert igen hamar kiismertem a természetét. Aztán nehéz is volt beletanulni egy ilyen nagy ház vezetésébe, úrnője lenni egy kis birodalomnak, esténként illatos, nagy kedvel tündökölni az uram oldalán, aki csak éjfélig játssza a tökéletes férjet és házigazdát, utána mámoros jókedvében befogat és kucsíroztatja az ügyeletes színésznőcskéjét. Látja, ez az, amit nem tanítottak a kedves nővéreknél.

Én sokat sírtam eleinte emiatt, azt gondoltam, reméltem, Endrus, majd Vica születése után talán megnyugszik, lehiggad mindig mulatozásra, kalandozásra vágyó lelke és kissé alábbhagy ez a benne élő tűz, ami oly vonzóvá tette őt rokonai és barátai körében, és valljuk be, mert most már tudom, a nők körében is. Tudja milyen érzés volt végig menni úgy a korzón, hogy bármikor szembejöhet velem a férjem ügyeletes szeretője?

Anyagi értelemben persze sosem lehetett rá panaszom, mert mindent megkaptam a birtok és a szépen jövedelmező ügyvédi irodák jóvoltából, a hozományom miatt sem szégyenkezhettem. Hogy mégis mi hiányzott, mi az, ami a szerényen, de boldogan élő családok mindennapjait bearanyozza? Talán az egymásra figyelés, az együtt élni tudás harmonikus, nagy ajándéka, egy-egy érintés, simogatás, önfeledt egymásra nevetés. Ez az, ami nálunk igen ritka vendég volt. Voltak időszakok, mikor úgy éreztem magam, mint cifra paradicsommadár egy míves kalitkában, csak vergődtem érzelmeim rabjaként.

Ha esténként a szalonban játszottam a vendégek előtt és megfürösztve lelkem a muzsikában az uramra néztem, nem láttam mást, csak azt a jóllakott unalmat, amit egy sikeres per vagy egy újabb versenyló megszerzése után érzett. Ilyenkor eltűnődtem, talán bennem van a hiba, kevés vagyok neki, de aztán ráébredtem, hogy fiatalságom, a szépségem, a lelkem javai mind-mind csak újabb tétel egy igen vagyonos, érzéketlen ember képzeletbeli bankszámláján.

Tiszteltem őt és próbáltam szeretni is, főként, mint a gyermekeim apját, de szerelmes, riadt, boldog elrévedezéssel sosem voltam.

Aztán mikor ön megérkezett a halálhírével és még aggódó, irántam érzett tisztelete sem tudta elfedni a méltatlan körülményeket, amelyek között meghalt, csak akkor döbbentem rá, hogy valójában nem érzek fájdalmat, csak magamra hagyatottságot és egyedüllétet, amivel mindig is küzdöttem idáig.

Ő meghalt, de aranykalitkám ajtaja kitárult és a sors megfoghatatlan akaratából innentől a magam ura vagyok és élhetem a független, gazdag özvegyek életét. Teher-e ez vagy könnyebbség? Majd az idő kiforogja.

Miért is mondom el magának most mindezt, mikor lévén az uram legjobb barátja, legelejétől ismeri ennek a szerencsétlen történetnek minden szereplőjét? Nem is tudom. Hosszúra nyúlt az utazása, kedves Sándor, hiányzik már nekem és a gyerekeknek is. Nagyot nőttek ám, főként Endrus és sokat emlegetik magát.

Amúgy hosszú és unalmas tél van mögöttünk, egyetlen szórakozásom a hetente többször ismétlődő kedves zsúrok eseménye. Rimmlerné zsúrjai városszerte híresek, nemcsak a meghívott hölgyek személye okán, egyébként rendszeresen megfordul itt Kommlóssyné, a jogügyi tanácsos hitvese, sőt Bulyovszky polgármester úr neje is, hogy ösmerőseit is említsem, hanem mert a hölgyek koszorúja jó szándékúan és önzetlenül felkarolta építendő szép színházunk ügyét és ez okból havonta jótékonysági mulatságot rendez. Az itt összegyűlt pénzzel támogatja Nagyvárad Nőegylete Thália palotáját, mely remélhetőleg ez év végére tárt kapukkal fogadja kultúrára éhes váradi közönségét.

Tegnap pedig egy párbaj híre borzolta a kedélyeket. Ezelőtt pár nappal a Szabadságban egy hír jelent meg a Jogakadémiáról, amelyet az akadémia első éves hallgatói magukra nézve sértőnek találták. Emiatt aztán provokáltatták Nagy Endrét, a hír íróját, kinek segédei a fegyveres elégtételt megtagadták, mondván, hogy mint hírlapírónak joga volt megírni a hírt. Erre a joghallgatók sorsot húztak és elhatározták, hogy akire a sors esik, az Nagy Endrét inzultálni fogja. Ugye milyen bolondok ezek a fiatalok? A sors Steiner Andorra esett, aki ezután ténylegesen inzultálta Nagyot, ki erre kihívatta Steinert. Ki gondolta volna.... A párbaj tegnap délután folyt le a honvédhuszár laktanya lovagló termében. Szegény Nagy Endre a homlokára egy lapos vágást kapott, ami igen erősnek bizonyult. Ezzel valószínűleg véget ért ez a skandalum.

Lassan múlik a tél hidege, de élelmesebb kávéház tulajdonosok már kipakolták fonott kerti székeiket. Kinn ültünk ma mi is kedves Zita húgával és élveztük az első igazán melengető tavaszi napsugarakat a Müller-féle cukrászda teraszán.

A hosszúra nyúlt tél után már nagyon várjuk a tavaszt, ahogy az idő engedi, kimegyünk a birtokra, azt hiszem jót fog tenni egy kis friss vidéki levegő.

Ahogy ügyei engedik, kérem, látogasson el hozzánk.

Üdvözlettel,

 Ilona

Kelt Nagyvárad, 1900. március 20.-án

Özv. Lossonczy Endréné úrasszonynak

Szaniszló u.17.

Helyben

Igen tisztelt Asszonyom!

Tegnap érkeztem Budapestről és mondhatom, nagy örömet szerzett levelével, amit türelmetlenül olvastam.

Én fiskális ügyekben voltam távol és a sajnálatos bürokratikus viszonyok miatt kicsit hosszúra nyúlt ott tartózkodásom. Ez okból kifolyólag régóta nem tudtam kedves személyéről semmit. Megjegyzem, Zita húgom sem írt kielégítően Kegyedről leveleiben. Ügyes-bajos dolgaim még egy darabig az irodámhoz kötnek, de amint ügyeim engedik, sietek tiszteletemet tenni Önnél.

Már több hónapja, hogy nem találkoztunk és bevallom, igen hiányoztak, Kegyed és kis keresztgyerekeim is. Remélem Endrus örült a lovacskának, amit küldtem és Vica kisasszony is szívesen babázik az ajándékommal. Megérkeztek-e a képeslapjaim?

Soraiból azt veszem ki, hogy még mindig magát okolja a tragédiáért, ami családjukat érte. Pedig ennyi idő elteltével igazán rájöhetett volna, hogy a tény, miszerint Endrét egy színésznő karjaiban érte szívroham, csak szegény barátomra nézve kompromittáló, és nem a családjára, akit egész Várad úri közönsége csak a legmélyebb részvéttel és megbecsüléssel emleget.

Arra kérem, próbáljon megnyugodni isten akaratában és nem bűnbakot keresni saját személyében. Remélem, nem veszi szívére a szavaimat, ezek csakis tiszteletteljes jó tanácsok egy baráttól, kinek Kegyed és kicsinyei boldogulása mindennél fontosabb.

Életének az a szakasza végleg lezárult. Ön még oly fiatal és bájos, hogy bátran állíthatom, a boldogságot még megtalálhatja egy derék ember oldalán.

De félre a szomorú gondolatokkal!

Pesti tartózkodásom alatt, bár elsősorban ügyeimet intéztem, volt időm ösmerőseimmel szórakozni járni. Pazar az itteni kávéházak kínálata, pezseg az élet, szinte hetente nyílnak új orfeumok és vendéglők, jómagam a Korona állandó vendége vagyok, ha Pestre jövök.

A pesti hölgyek toalettje igen változatos, ahogy nyílik az idő, szinte ellepik az utcákat a krémszínű csipkeruhás dámák, hozzá halvány árnyalatú kendő a módi, valamint hosszú szárú csipkekesztyű, ami csak az alsó kart és a tenyeret födi el, érvényesülni engedi a gyűrűkkel dúsan felékszerezett kis kacsókat. A nyakukban hosszú aranyláncot hordanak, ezt mellmagasságban "art nouveau" style mintázatokkal ékes arany kapocs fogja össze, amely afféle tolattyúként csúsztatható föl és alá, tetszés szerint. A lánc végén lornyon himbálózik, méghozzá arannyal befuttatott teknősbékapáncél kerettel és nyéllel. Malomkerék nagyságú kalapjaikon egész kis virágos kertek díszlenek. Talán eljön az idő, mikor mindezt egyszer megmutathatom Kegyednek.

Remélem, nem tartja tolakodásnak azt a pár szál virágot, amit annak örömére bátorkodtam elküldeni, hogy hamarosan újra láthatom.

Kezeit csókolja őszinte híve,

 Sándor

1900. március 30.

Halmai Vilmosné úrhölgynek

Kossuth utca 20. sz. alá

Helyben

Édes Zitám!

Képzeld tegnap mily meglepetés ért, kora délután csöngettek, aztán bejött a Böske egy gyönyörű csokorral, mellette kártya,

"Legszebb rózsákat a legszebb asszonynak”. Hát a te bolond bátyád küldte! Istenem, miért is nem tudom én komolyan venni ezt az embert? Hány lányos anya andalodna el egy ilyen csokor láttán, amit a vármegye talán legszebb férfija, legjobb lovasa és táncosa küldött most nekem. Azt hallottam, Pesten is csapta a szelet egy papírgyáros lányának, verset írt hozzá, táncoltatta, de mégis kisiklott a kezükből. Nagy, nemes vad ez a te bátyád, jelenleg a legaranyabb az aranyhalak közül. Tudom, nincs bál vagy estély, ahová ne hívnák szívesen, amikor itthon van. Pedig nem adja majd be egykönnyen a derekát. Emlékszel, a Hauerék Ilkáját is táncoltatta, kísérgette majd egy esztendőn át, még Bekéék is húzták a kisasszony ablaka alatt, aztán a kellő pillanatban csak megfutamodott. Független és gazdag, csak összetört szívek maradnak mindenütt a nyomában. Meg fog ez valaha állapodni szerinted?

Mostanában azon kapom magam, hogy egyre többet gondolok a régi életemre. Nem, nem az Endrével töltött időre értem, hanem arra a pár kurta esztendőre, míg bálozós lánykoromat éltem. Bizony, tarka lepkeként szállt el az az idő és én beleborzongok, ha tükörbe nézve gyászruhás magamat látom. Ugye nem múlt el még minden? Ugye lehetek még boldog? Vagy csak ez az alig öt esztendő jutott nekem egy érzéketlen férfi oldalán? Ilyenkor megkérdezem, mi is az, amit szeretnék igazán? Élni, létezni bátran és szabadon, vállalva magam a világ előtt, magasra tartott fejjel büszkén vallani, hogy megvagyok magam a gyerekekkel mindenféle léha férfi nélkül? Vagy meleg, drága családi körben önzetlen anyaként éltetni a tűzhely melegét egy megértő, becsületes és szerető férfi oldalán, kiben minden támaszom és örömem megvan? Vajon hol találok ilyen társat, aki kicsinyeimet és sebzett lelkű önmagamat is képes elfogadni és meggyógyítani?

Ne haragudj, édes Barátném, hogy ily szomorú gondolatokkal terhellek, de a hosszú és nyomasztó hónapok mély nyomokat hagytak a lelkemben.

Bízom benne, hogy a tavasz közeledtével lekerül gyászruhámmal bánatom is és talán lassan újra a régi önmagam lehetek.

Kedvesem, ma járt nálam Szabó Marica és mesélte, hogy kipróbálták a Feldmann-féle uszodát és pazar. Arra gondoltam, elmehetnénk mi is. A nyáron Endrust és Vicát is beíratnám, talán ha Belláék is járnának, nagyobb kedvvel vágnának bele az úszástanulásba. Tudod milyenek a gyerekek, egymás kedvére könnyebb tenni.

Tegnap a Rhédey-kertben jártunk, egészen sokáig kinn voltunk. Olyan gyönyörű napsütéses idő volt, visszafelé a Müller-féle cukrászda teraszán üldögéltünk és élveztük a tavaszi napsütést, közben a katonazenekar térzenét adott. A két gyerek tátott szájjal hallgatta őket, alig bírtunk aztán haza menni.  Ti merre jártatok?

Úgy tervezem, hogy pár hetet a birtokon töltünk, mert Endrus a fejébe vette, hogy lovagolni szeretne és ezt az ötéves fiatalemberek minden bájával követeli tőlem, immár jó pár napja. Beadtam a derekam.

Tehát utazunk, és ha nagyon hiányoznék, szívesen venném, ha meglátogatnátok.

Ölel barátnéd,

 Lonci

1900. április 2-án

Drága Loncikám, te kis boszorka!

Igazán nem tudom, mit műveltél a bátyámmal, de mióta megjött tőled a birtokról, alig lehet ráösmerni. Szinte kibírhatatlan hangulat- ingadozásai vannak, hol fütyörészik, és legszívesebben megölelné a világot (ezek az ő szavai! ), hol meg mogorva, mint egy lópokróc. Mondtam az uramnak, beszéljen már vele, mi lehet e mögött. Így aztán míg mi sétáltunk egyet a Rhédey-parkban a gyerekekkel, ők nagy komolyan, szivarfüstbe burkolózva tárgyaltak valamit. Mikor megjöttünk, már alig bírtam magammal, hogy mire jutottak, de sajnos beállítottak Sudárék, azzal a szegény pattanásos lányukkal és én meg már meghaltam a kíváncsiságtól. Egész estig itt voltak, ráadásul annyira ízlett nekik a gyömbértortám, hogy részletesen el kellett magyarázzam a receptjét. Közben Bella kiborította a kakaót, végig a gyönyörű damaszt abroszomon, hát igazán azt hittem megőrülök. Te tudod, mennyire szeretem, ha vendégek vannak nálam, de most alig bírtam végig hallgatni szegény Pannikát a migrénjével meg minden egyéb bajával együtt.

De aztán nem csalódtam Viliben. Tudod, semmit nem tud magában tartani, imádom benne, hogy legalább olyan pletykás, mint egy nő, de meg aztán ez nem is pletyka, mert a tulajdon bátyámról van szó. Szóval, azt mondta a Vilmos, ő úgy látja, hogy Sándor, most először életében igazán szerelmes. Diszkrét volt, nevet nem említett, pedig én nagyon kapacitáltam. Te nem sejtesz semmit? Majd számolok én véled, kis boszorkám!

Mióta elmentetek, mindenféle izgalmas dolog történt a városban. Azt hiszem, három napja lehetett, hogy az épülő színház mellett szerencsétlenség történt. Ugyanis az új Bazár-épület egyik boltíve építés közben összeomlott és rázuhant egy fiatalemberre. Szegényt vérző fejjel szedték ki a romok alól. Dr. Ertler járt teljesen véletlenül arra és vette gondozás alá, nekünk is ő mesélte az esetet. És ez még mind nem elég, mert míg a tömeg a baleset miatt összegyűlve ácsorgott, addig egy fiatal zsebtolvaj, mint utóbb kiderült, Budapestről származott ide, pár embert meglopott. Szerencsére valaki észrevette és rendőrért kiáltott, aki aztán el is csípte, lévén már ismert és keresett személy rendőri körökben.

Még pár hét és kész az új színházunk, igazán elegáns lesz, szinte minden nap elsétálunk arra, és kíváncsian lessük, ahogy épül és szépül.

Színház híján megnéztük a Somossy orfeum előadását, ők Pestről jöttek és a Fekete Sasban léptek fel, egészen elragadó volt Szirmai Rózsika és Jászai Mimi, a Jeruzsálem lányát adták.

Hazafelé beültünk Netyőhöz és végig kóstoltuk a finomságokat, nekem a Sacher ízlett legjobban, csomagoltattunk is a gyerekeknek. Másnap aztán ebből lett a baj, mert kis Bellám szépen eszegette, de Vilike alaposan elrontotta a gyomrát, tudod, olyan torkos, mint az apja. Szóval, a vége az lett, hogy eljött Müller doktor bácsi és diétára fogta az én pákosztos kisfiamat.

Loncikám, kis barátném, finom egyiptomi cigarettet találtam Poppernél, küldettem neked is pár dobozzal.

Mikor szándékoztok haza jönni, mert nagyon hiányol barátnéd,

 Zita

1900. április 17.

Édes, kedves Zituskám!

Már tegnap készültem a levélírással, de jó késő volt, mire a gyerekek ágyba kerültek. Tudod, az én Vicuskám a sok szaladgálástól egészen kifárad estig, hiába alszik ebéd után is, csak kicsi még, hisz alig múlt három éves. Szóval az este is a karomban szunnyadt el, gyönyörködtem szép szöszke kis fejében, pufók, rózsás arcocskáján, amint teljes bizalommal átadja magát az álomnak. Kicsi bogaram, mit tud neked adni a te édesanyád? Szeretetteljes otthont, lágy anyai szívet, de jaj, apát, ki apád helyett apád lenne, vidámat, nevető szeműt, kinek erős karjai megvédenek és átsegítenek élted első nehézségein, vajon ád-e a sors néked, kicsikém?

Eddig, mikor apjukat kérdezték, azt mondtam, elment, elköltözött az angyalokhoz, onnan vigyáz reánk. De most itt kinn a birtokon Endrust kézbe vette apja pipáját, és csodálkozva kérdezte, ezt miért nem vitte papa magával, hisz ez a kedvenc csibukja. Olyan elkeseredés szorította össze szívemet, hogy nem is tudtam mit válaszolni, csak odavonva őt az ölembe csókokkal halmoztam el fürtös kis fejét. Hogy megriadt szegény kis jószágom, hogy fúrta magát ölelő karjaimba. Ahogy kissé lecsillapodtunk, ketten szépen megbeszéltük, hogy ő már nagyfiú és biztosan megérti, a papa beteg lett és meghalt. Tágra nyílt, okos barna szemei csak bámultak rám, látszott, megértette, és erősen töri valamin a fejét. Napokig elgondolkodva járt-kelt ezután, aggódtam is, jól csináltam-e, szabad-e ilyen terhet rakni egy kisfiú vállaira?

Aztán Sándor bátyád váratlanul meglátogatott minket és Vica kacagva futott elébe, két pufók kis karját ölelésre tárva, ő felkapta, magasba tartva megforgatta, majd magához ölelte a lánykát és Endrust fél kézen vezetve jöttek felém. Bevallom, a szívem a torkomban dobogott, mert rég találkoztunk, de mikor a szemében újra fellobbant az a szeretetteljes hódolat, megnyugodtam. Vidám volt és szórakoztató, mindnyájunkat megnevettetett, a gyerekeket elhalmozta ajándékokkal, öröm volt vele az együttlét. Úgy éreztem magam a közelében, mintha pezsgőt ittam volna, megszédültem, gondtalan és könnyű lettem. Mesélt a legújabb pesti pletykákról, színésznőkről, orfeumokról, divatról és lovakról. Kellemesen telt az ebéd is, már a kávénál tartottunk, amikor Endrus komoly arccal és nagy elhatározással a keresztapja elé állt és megkérdezte, nem akar-e az ő és Vicuska apukája lenni?

Képzelheted azt az elképedést és zavart, amit éreztem!  Alig volt hangom, míg rászóltam Endrusra, hogy ez nem comme il faut viselkedés, de Sándor addigra már hátravetett fejjel kacagott, csak úgy villogtak azok a nagy fehér farkasfogai, majd magához ölelte a piruló gyermeket.- Látja - mondta szeretettel simogatva Endrust - milyen ügyes fia van magának, hogy szívén viseli a sorsát, máris becsalogatná egy újabb kalitkába.

Mondanom sem kell, milyen zavarban telt volna a délután további része, ha Sándor nagyon kedvesen és józan gondolkodással meg nem magyarázza nekem, hogy tulajdonképpen egészen ésszerű a gyermek viselkedése, mert, ahogy telik az idő, egyre jobban hiányolja az apját és ezért, mint a gyerekek gyámolítója azt szerette volna megtudni, melyek a szándékaim a jövőre nézve. Én elodáztam a választ, elvégre még magam sem tudom, mit szeretnék.

Sajnos nem tudtuk tovább folytatni a beszélgetést, mert váratlanul vendégeim érkeztek, Müllerék, a szomszéd birtokról. Ők most nyitották a szezont és átjöttek tiszteletüket tenni, elég népes társasággal, Bánhidyék és Salamonék kíséretében érkeztek, sőt velük volt Müller úr öccse is, egy igen fess, pesti patikus személyében. Már a bemutatkozásnál elragadtatva dicsérte a szemeimet és egész ottlétük alatt hevesen udvarolt, ezzel engem a legkellemetlenebb helyzetbe hozva. Sándor csak ült szivarfüstbe burkolózva és szemmel láthatólag nagyon jól mulatott. Ettől a kis maleur-től eltekintve igen hangulatosan telt a délután, sőt az este is, mert későig kinn ültünk a teraszon.  A gyertyák apró fényei remegtek, csak úgy áradt a jó levegő az erdő felöl. Valaki elszalasztott Bakri Jóskáért és nemsokára felsírt a hegedű, szépen pianóban, fogyott a pogácsa és a bor, halkan nótázgattunk, és én azon kaptam magam, hogy hosszú idő óta először, boldog vagyok. Talán az a pohár bor tette, vagy a jó társaság, vagy a bátyád szemeinek csillogása az asztal túloldalán, vagy mindez együtt, de éreztem, végre elszálltak a felhők a fejem felől és talán várnak még rám jó dolgok is ebben az életben.

Kedves, hangulatos este volt, majd éjfélre járt, mire elköszönt a népes vendégsereg. Legközelebb én adom vissza a látogatást, igen kedvesen invitáltak, főként a pesti patikus lovagom.

Zitukám, hát ilyen dolgok történnek mostanság velem. Milyen kedves meglepetés lenne, ha ti is kilátogatnátok.

Csókol barátnéd,

Lonci

P.s. Reggelre nagy csokor orgona várt rám, p.p. vagyis a pesti patikus hódolóm küldte. Mit szólsz?

Józsival küldöm a levelet, hogy hamar megkapjad.

1900. április 26.

Kedvesem!

Örömmel vettem leveled, jót mulattam rajta és siettem is volna hozzád, hogy megtárgyaljuk a történteket, de sajnos lebetegedtek a gyerekek, pontosabban kis Vilim. De ne aggódj, remélhetőleg nem komoly, mert amit mi gyomorrontásnak hittünk arról kiderült, hogy bizony himlő, szerencsére annak is az enyhébb fajtája és bár Bellán semmi nem mutatkozott, Müller doktor bácsi azt javasolta, hogy fektessük a bátyja mellé, mert jobb, ha egyszerre esnek át rajta. Ezt a tanácsot követtük is, így most átalakult a ház ispotállyá, fekszenek a kis madárkáim az ágyacskájukban, mint a kis angyalok, de folyton unatkoznak, hiába mesélek nekik. Mindenki a kedvüket lesi, az apjuk naponta többször is hazaküldi a legényét, hogy nincs-e bajuk.  Tudod a férfiak milyenek, dobozszámra érkeznek a játékok, a képeskönyvek, a cukrozott gyümölcsök és mindenféle csemegék, mondtam is Vilmosnak, ha meggyógyulnak a himlőből már meg megrontják a gyomrukat, de hiába beszélek, nagyon elkényezteti őket, de ez nem is baj, mert tudom, hogy szeretetből teszi. Szegény bonne is az ágyat nyomja, nem is sejtettük, hogy nem volt még himlős és hát ez lett belőle.

Ami itt izgalomban tartja az embereket az a színház és a színészek.

Történt ugyanis, hogy múlt héten beharangozták Somogyi színigazgató úr új társulatának érkezését az Orosházáról érkező alföldi vonattal, nosza, fél Várad színházkedvelő közönsége kicsődült a kedves eseményre. Délben már olyan népes volt a korzó, mint csak este szokott lenni, lépten-nyomon ismerősökbe botlottunk, de hiába a malomkeréknyi bukéták és izgatott újságírók tömege, csak nem jöttek meg. Egy később érkezett távirat szerint az egész trupp lekéste az orosházi csatlakozást, és csak délutánra érkeznek. Be is döcögött Theszpisz kordéja délután fél hatkor, száznál is több volt a vendégek száma, kik megérkeztek az őket elragadtatottan ünneplő közönség körébe. Elsőnek jöttek a hölgyek, a bájos Batizfalvy Gizella, Forrai Terike, Barna Jolán, a "kis Jászai" és sorban a többiek, mind-mind elragadó úti toalettekben, a helybeli jeunesse d'oreé nem kis örömére, kik dobogó szívvel választottak jövendő ideált maguknak. Jelinek bácsi kiállt kis üzlete ajtajába és hangosan számolta az elhaladó konflisok és fiákerek utasait."- Egy csokor, két csokor, három csokor...! Pattanj, Miska fiam, mondd meg odahaza, ezen túl puskával őrizzék a rózsáimat!"

Azért mi hölgyek sem maradtunk események nélkül, mert megjött az elegáns Könyves Jenő, a fess Szarvasi Sándor, a sikkes Balla Kálmán és még jó páran. Rövidesen megteltek a bérkocsik és mi nagyváradi sétálók örömrepesve üdvözöltük kedves színészeinket. Az ablakokban mindenütt szép váradi lányok keresték majdani titkos ideáljukat. Láttukra bennem is édes nosztalgikus emlékek ébredtek. Ah, boldog ifjúság...

Színészeink mindenekelőtt a színházzal ismerkedtek. Vilmos mesélte, hogy mindnyájan elragadtatva dicsérték klasszikus szépségét, elegáns vörös- arany- fehér színeit, aztán körbejárták a környező vendéglőket és kávéházakat, ahol nagy szeretettel fogadták őket.

A város vezetősége úgy döntött, hogy pezsgős bankettel köszönti őket és ezt egyben ismerkedési estnek is szánták. Mivel a gyerekek állapota már megengedte és Vilmos is napok óta nyaggatott már ezzel, mi is ott voltunk a meghívottak körében. Bár nem tartottam fontosnak, hogy az uram orrára kössem, de egyébként is furdalt már a kíváncsiság, milyenek is valójában Thália napszámosai.

Sokáig tanakodtam, mit is vegyek fel, aztán amellett az almazöld crep de chine nagyestélyi mellett döntöttem, amit Vilmos hozatott nekem a házassági évfordulónkra, állítólag kiemeli a zöld szememet, hozzá Reismanntól rendeltem egy szép colliért. Nagyon szépen sikerült, sok örömöm telik benne.

A Zöldfa vendéglő hangulatosan feldíszített nagyterme várt minket, legalább kétszázan jöttek el és tisztelték meg színészeinket, kik szinte teljes létszámmal képviseltették magukat. A főasztalon egy gyönyörű torta keltett nagy föltünést, mely a színházat ábrázolta. Mondhatom, pazar toaletteket láttam, a szubrettek és primadonnák igencsak kitettek magukért, mind Pestről rendelt magának estélyit, utolsó divat szerint. Gondolom, Somogyi igazgató úr engedett a szelíd erőszaknak és előleget osztott, na de ne legyünk rosszmájúak, nem igaz?

A pletykák szerint Forrai Terike nem sokáig leend a színpad szende szépe, mert eljegyezte őt Mayer Oszkár dr. újvidéki ügyvéd. Biztosat senki nem tud, de az állítólagos jegyespár is ott volt és a látható legteljesebb összhangban múlatták az estét.

A szép pohárköszöntő beszédet Bulyovszky polgármester úr mondta, igazán megható volt.

Ezután következett az igen gazdag vacsora, halak, őz és nyúlderék pástétommal, poulard, kappan, liba és rucasült, saláták, kompót, giardinetto, kávé, aztán pompás érmelléki bor és a legfinomabb Törley pezsgő gyöngyözött a poharainkban. Igazán dicséret illeti Czeglédi urat ezért a pompás szervezésért, többen gratuláltak is neki.

A kedves hangulatú, vidám társaságban jól éreztük magunkat, gyorsan szállt el az este, de éjfél után már vágytam látni a gyerekeket, hiába tudtam, hogy már rég alszanak, csak akkor nyugodtam meg, mikor ott álltam az ágyuk mellett. Szerencsére már mindketten sokkal jobban vannak. Elnéztem őket, ahogy ott szuszogtak, és hálát adtam istennek, hogy anya lehetek.

Ami a te afférodat illeti, hát nem tudom, nehogy megperzseljen téged az a te patikusod, az ilyen hirtelen jött fellobbanásokban én nem hiszek.  Vigyázz a szívedre drágám. Úgy szeretnék melletted lenni, hogy tanácsommal segíthesselek, de most első a családom.  Tudom, hogy megérted.

Várom mihamarabbi válaszodat, aztán csak óvatosan Müllerrel, mert meglehet, hogy valaki más is keveri a kártyákat a háttérben.

Ölel,

 Zita

1900. május 10.

Kedves Lonci!

Kerestem, hogy elköszönhessek, mert váratlanul megbízást kaptunk Vilmos sógorommal egy párizsi cégtől, így most oda utazunk, de előtte még Pesten is vannak elintézendő ügyeim.

Szóval elköszöntem volna, mert jó darabig nem láthatom és ez a tény, egyre jobban megvisel engem.  Házvezetőnője elmondta, hogy Müllerék társaságával vannak és lehet, hogy csak késő este érkeznek. Én vártam egy darabig, de örökké nem várhatok. Nem gondolja, hogy beszélnünk kellene?

Nehéz szívvel indulok útnak, úgy, hogy nem tudom, mire érek haza. Érti, ugye a ki nem mondott szavaimat?

Egy kis Tompa kötetet hoztam Magának, míg olvassa, legalább addig gondoljon néha rám is, ki gyönyörű kis kezét csókolja,

Sándor

1900. május 17.

Egyetlen Barátném!

Egyre ragyogóbb tavaszi-, majdhogynem nyári napok köszöntenek ránk és ez még élvezetesebb itt, a vidéki élet kedves csendjében.

Úgy indultam el ide, hogy a világtól elzárt vidéken majd gyógyítgatom a magam és kis családom lelkét, de pár hét elteltével be kell valljam Neked, szinte nagyobb társaságom lett itt, mint Váradon volt.

A délelőtt általában eltelik a birtok ügyeinek intézésével, amibe, hála és köszönet Szendrő bácsinak, egészen jól beletanultam. De azért biztonsággal tölt el, ha hallom, hogy a szomszédos irodában motoz a kis öreg.

Egyébként senki nem tud olyan pogácsát és rétest sütni, mint a felesége, Ica mama. Áldott kezű asszony!

Múlt héten Müllerék mellett még vendégeink voltak Hauerék és a Pallagi lányok is az édesanyjukkal.

Kinn teríttettem a hársak alatt, nagyon kellemes volt.

Elmondom mit remekelt Ica mama: volt karmonádli, hideg sült csirke cukorborsóval, francia saláta, végül kalács, habos kakaó és friss eper tejszínhabosan. Szerintem híztam is, reggelente Böske elég nehezen fűz be, de szerencsére az új ruháim kényelmesek.

Nagyon szép, egyszerű fahéjszín szoknyát és hozzá illő magasított nyakú csipkeblúzokat rendeltem, ez ma a módi Bécsben is, legalább is így mondja Müller Andor úr, ki patikaszerei ügyében sűrűn megfordul arra.

Már említettem Őt Neked, Pesten van patikája, és most itt vendégeskedik a bátyjáéknál, kik pár éve költöztek Váradra.

Első perctől kezdve igen hevesen teszi a szépet, eleinte meg is riasztott ez a rég nem tapasztalt érdeklődés irányomban, de oly sokáig kellett nélkülöznöm mindezt, hogy immáron nem zavarnak a bókjai.

Nagydarab, kicsit elhízott szőke ember, ábrándos kék szemekkel, de annál gyorsabb észjárással. Már megfigyeltem, hogy nagyon ért mindenhez, ami a pénzzel kapcsolatos, nekem is mindig próbál pénzügyi tanácsokat adni, alig győzöm udvariasan visszautasítani.

Endrus lovagló leckéket vesz a póniján, Vicát is felültettük kicsit, de ő inkább simogatni szereti a lovacskát.

Mostanában talán nyugodtabban alszanak, megszűntek azok a nyomasztó éjjeli zokogások. Endrus az, aki hiányolja az apját.

Bátyád elköszönő levelét olvasva az az érzésem, hogy ez az ember titkol valamit előlem. Remélem nem bántottam meg semmivel?

Drága és hű barátom ő nekem. Aggódó, mindig segítőkész szeretetét folytonosan tapasztalom és tudom, hogy Endre iránti tisztelete és barátsága okán történik mindez. Meddig lesznek távol? Máris hiányzik.

Mit terveztek a nyárra? Endrus úgy megindult a növésben, soványka és karikás, pedig Ica mama jókat főz nekünk, elhiheted.

Talán jót tenne neki a tenger. Ha jól mennek a dolgaim, talán leutazunk.

Zitácskám, a levelet megint a legénnyel küldöm s mellé egy kosár friss epret.

Ölel barátnéd,

 Lonci

1900. május 20.

özv. Lossonczy Endréné úrasszonynak

Nagyvárad, Szaniszló u.17.

Káprázatos, világvárosi pezsgés fogadja itt a megfáradt utast, kedves Lonci.

Nagy szerencsénk volt, hogy szobafoglalásunkat elővigyázatosan már Pestről elrendeztük, mert egyébként bajosan tudtunk volna ilyen pazar és kényelmes szobákhoz jutni, mint itt a Royal Hotelben.

Az egész várost áthatja valami vidám gondtalanság, mintha csak a levegőtől is becsípne az ember. Ez Párizs!

Már első este csatlakozott hozzánk Monsieur Becaux és üzlettársa, Monsieur Salz, annak a mérnöki irodának tulajdonosai, kinek jogi képviseletét ügyvédi irodám biztosítja a monarchia keleti fertályán.

Minekután ünnepélyes keretek között aláírtuk a szerződést, megkezdődött az est kevésbé ünnepélyes, de szerfelett szórakoztatóbb része.

Kedélyes társaságunk, Vilmos, Sztáray ügyvéd úr és csekélységem, valamint vendéglátóink kocsiba ültünk és elkápráztatva a boulevardok tündéri kivilágításától végiglátogattunk jó néhány kávéházat. Megsúgom Kegyednek, hogy elkerültünk minden olyan szituációt, ahol ledér hölgyekkel kerültünk volna kapcsolatba, pedig elhiheti nekem, jó pár ilyen hely van manapság Párizsban.

Szegény Sztáray Laci nem sokáig bírta az erős és rendkívül aromás francia pezsgők kortyolgatását, csakhamar erős főfájásra panaszkodva elköszönt, mi pedig hajnalig ismerkedtünk a látnivalókkal.

Ha azt mondom, rendkívüli, amit a nemzetek összefogása itt, a világkiállításon létrehozott, higgye el, nem túlzok. Egy-egy nap után csak úgy szédelegtünk a látnivalóktól. Megnéztük a villamosság palotáját, kipróbáltuk a mozgó járdát, jártunk a nagy leleménnyel megépített régi Párizst idéző épületeken, tereken és utcácskákon.

Mikor a Szajna két partján épült nemzetek pavilonjai között sétálva megpillantottam tíz tornyos műemléki épületünket mintázó magyar pavilont, elszorult a torkunk a büszkeségtől és örömmel fogadtuk a gratulációkat. Benczúr, Csók István, László Gyula, csupa dicsősége a nemzetnek! Róth Miksa és a Zsolnay-féle majolika gyár szintén büszkélkedhet kitüntető érmekkel. Olyan büszkeség és öröm töltött el, hogy magyar vagyok!

Küldtem egy képes levelezőlapot Endrusnak címezve, az Eiffel-toronyról, amely a mérnöki tudás és szépérzék gyöngyszeme. Remélhetőleg még sokáig lesz dísze ennek a szép fővárosnak és nem igazak a hírek, mely szerint a világkiállítás után szándékoznak lebontani. Tervezője egyébként a zseniális mérnök, Eiffel Gusztáv, kivel volt alkalmam személyesen is megismerkedni vendéglátóink révén.

És a divat! Bár csak itt lenne velem, Kedves, és láthatná a hölgyeket elragadó styl nouveau ruháikban, gyöngyös és ametiszt köves ékszereikkel!  Én nem bírtam ellenállni és egy kis ametiszt köves melltűvel lepem meg, mert itt is csak folyton Kegyedre gondolok.

Hódolattal csókolja kis kezeit,

 Sándor

1900. június 22.

Párizs, Hotel Royal

Adorján Sándor ügyvéd úrnak

Párizs, Hotel Royal

Kedves Sándor!

Ugye nem neheztel rám, hogy csak most ragadok tollat, de mostanra rendezkedtünk be úgy ahogy. Az utunk kellemes volt, a gyerekek sem nyűgösködtek, Endrus a kis Vilivel játszott, Bellus meg az én Vicámmal babázott. Mi meg Zitával felváltva a tájban gyönyörködtünk és örvendtünk, hogy világot látunk. A vonatnál már vártak ránk Müllerék és az a két kedves család, kikkel együtt érkeztek ide.

A szállásunk igen kényelmes, tengerre néző nagy szobáink ablakait zöld zsalugáterek védik az erős naptól. Teraszunk is az öbölre néz, reggelente a sirályok rikoltozására ébredünk. A kedves társasággal kellemesen telnek a napjaink, az igazán finom és bőséges reggeli után rendszerint kisétálunk a partra, ahol ilyenkor öt család hét gyermeke szaladgál. Az enyémekre szavam sem lehet, nagyon jól nevelten viselkednek. Endrust első perctől fogva elbűvölte a tenger, leguggolt a parton, kis keze a hullámokat simogatta. "Anyuka, nézze, hisz ez lélegzik!"- nézett fel rám csillogó szemekkel.

Vicus eleinte csak az ölemből nézte a vizet, majd Hauerék Annuskájával nekiláttak kidíszíteni a fiúk által épített homokvárat.

A délelőttök így telnek, napernyők árnyékában pihenünk, a bátrabbak megmártóznak. Tegnap én is beúsztam egészen a sziklákig, olyan erős volt a hullámverés, hogy áldozatául esett az új viaszosvászon fürdőkalapom.

Ebéd után a gyerekek jót alszanak a lesötétített szobában, én legtöbbször a teraszon olvasgatok, vagy csak ülök és nézem ezt a végtelen, gyönyörű vizet.

A habos kakaós uzsonnát követően sétálunk a bazárban, korall ékszereket veszünk a halászoktól. A minap este, a kisfiúk legnagyobb örömére beleülhettek egy halászember partra húzott csónakjába. Végül úgy megtetszett nekik a mulatság, hogy mind a hét gyerek benne szorongott.

Vacsorázni legtöbbször valami kis füstös, halszagú kocsmában szoktunk, hol a parázson helyben sütik nekünk a tengeri herkentyűket, bár jómagam szívesebben maradok a snitzelnél.

Reggel váratlanul megjelent Müller Andor. Mondta, csak átutazóban van és meglátogatta testvérbátyjáékat. Nem sokat marad, üzleti útja van Fiumébe. Rendületlenül ostromol és, mint említette fontos dologban óhajt velem beszélni nyaralásunk végeztével, sejtem is, hogy miről. Kedves ember, de nem érzek igaz szándékot mögötte, zavar az is, hogy nem tudom, hogyan térjek ki előle, mert soha nem bátorítottam.

Zita azt mondja, nem kell komolyan venni, hisz alig ismerem, azon kívül, hogy a pár éve Váradra költözött Müller Pál testvéröccse, nemigen tudunk róluk semmit.

Egyébként Zita üdvözletét küldi, levele nemsokára megtalálja Önt.

Mi még két hetet maradnánk, ha az idő is kegyes lesz hozzánk. Mindnyájan élvezzük a csodás tengerparti napokat.

Vicus kagylókból fűzött karkötőt Magának, Endrus pedig papírhajót hajtogatott. Megsúgom, hogy ezek lesznek az ajándékai.

Remélem, jól mulatnak Párizsban, csak vigyázzanak, sok arrafelé a szép nő!

Szeretettel üdvözli igaz barátja,

 Lonci

1900. június 30.

Crkvenica, Hotel Margharita

Adorján Sándor ügyvéd úrnak

Párizs, Hotel Royal

Kedves Sándorkám! Hát nagy szerencse, hogy meghagytad a szállodátok címét, mert most nagy bajban lenne a te szegény húgod. Ne ijedjetek meg, nincs baj, azaz mégis egy kicsi, de nem velünk, hanem az én szegény kis barátnémmal.

Tegnap dél körül átszaladt hozzánk sírva a Bözsije, hogy menjek azonnal, mert az asszonya rosszul lett. Persze szaladtam, ahogy csak tudtam, addigra szagoltattak vele egy kis repülő sót, láttam, hogy nincs nagy baj. Mindenkit kizavartam a szalonból, a gyerekeket átküldtem a bonnal hozzánk. Főzettem egy jó teát, meglazítottam a ruhái kapcsait és ágyba parancsoltam. Olyan árván feküdt ott, csak a kék karikák világítottak a szeme alatt.

Nem sírt, de ez talán rosszabb volt így.

Arra kért, hívjam be a Böskét, az mondja el, ahogy neki mondta.

Na, a Böske az aztán rítt, Lonci helyett is. Töltöttem neki egy kis pohár Lótusz likőrt, attól aztán megnyugodott és elmesélte, hogy a Józsi, aki neki falubelije meg az ideálja, a Mülleréknél szolgál, mint lovász. Hát ez a Józsi egyik nap véletlenül, és itt Böske tágra nyílt szemekkel esküre emelte a kezét, tehát el kell hinnem neki, kihallgatott egy beszélgetést a két Müller fiú között, aminek a lényege az volt, mot a mot idézve," ha megcsíped a kis özvegyet a két kis fattyával, tiéd lehet Bihar leggazdagabb birtoka és egyből megoldódnak a váltó gondjaid".

Ezt még tárgyalták jó ideig, a Józsi meg moccanni sem mert.

Aztán ez a szegény fiú egész éjjel tipródott, elmondja-e Böskének, amit hallott, szerencsére győzött a józan esze, így a lány segítségével Lonci elkerülte élete talán legnagyobb ballépését. Most persze romokban hever szegénykém önbecsülése, de még mindig jobb így, mintha esküvő után egy héttel derült volna ki, hogy egy szélhámos markába került.

Aztán Bözsinél újra eltörött a mécses, jaj, csak ki ne derüljön semmi, mert akkor elcsapják a Józsiját és ő elemészti magát.

Persze, hogy nem fog kiderülni, majd kitalálunk valamit, hogy lehet végképp megszabadulni ettől az önjelölt vőlegénytől lehetőleg skandalum nélkül.

Hát itt tartunk. Én vigyázok Loncikámra, mint a szemem fényére, mert nagy szüksége van rá.

Most csak azon aggódom, nehogy a levelem elkerüljön benneteket, mert úgy számolom, hamarosan indultok hazafelé.

Vilmost csókoltatom, aztán csak vigyázzatok a párizsi kisasszonyokkal!

Ölel húgod,

Zita

1900. július 16.

Adorján Sándor ügyvéd úrnak

Zöldfa utca 8.

Helyben

Mondja Sándor, valaha meg tudom-e hálálni Magának, hogy ilyen jó hozzám? Teljes szívemből köszönöm, hogy megvédett és mellém állt egy ilyen lehetetlen helyzetben, amikor a nevemet és becsületemet gyalázta valaki, aki immár méltatlanná vált arra is, hogy a nevét leírjam.

Csak utólag tudtam meg, mi is történt a casinoban. Vili azt mondta, sosem látta Magát ilyennek, mióta csak ismeri. Az a pofon is olyan váratlanul csattant el Müller élcei után, hogy a társaság nagy részének ideje sem volt ocsúdni, épp csak orvosért szaladtak, miután látták őt összeesni.

Mit is mondott akkor rólam, annak már nincs jelentősége, legyen elég, hogy megkapta érte, ami járt és jó darabig nem fog senkit zaklatni. Úgy tudom, már másnap elutazott haza, miután összevarrták a sebeit.

Amiért hálát adok a teremtőnek az az, hogy Önnek nem esett baja a párbajban, nem éltem volna túl, ha miattam megsebesül.

Ez az egész szerencsétlen história véget ért, csak az fáj még nagyon, hogy olyan vak voltam és elhittem, engem lehet még szeretni.

Hálásan és szomorú szívvel,

Lonci

1900. augusztus 1.

Édesem!Loncikám!

Tudja milyen volt, mikor először megláttam Magát? Emlékszik, mikor Endre bemutatott minket egymásnak.

Hófehér, karcsú nárcisz. Nem is! Inkább liliom, azzal a gyönyörű ívelt nyakával...

Láttam, ahogy finoman lüktet az ér ott, ahol a gesztenyeszín hajfonat alatt eltűnik és éreztem, hogy mindjárt megháborodom, ha meg nem csókolhatom ott, azon a kis helyen, ahol az a parányi kis ér dobog.

A nefelejcs szeme, rózsás bőre... Ej, de láttam én már nőben is, lóban is pompásat. Az én szememnek mind engedelmeskedett, mert akit én öleltem az élete végéig nem feledte. És tudja miért? Mert a csókom rangot ad. Én senki feleségét és szeretőjét el nem szerettem, aki nálam járt az emelt fővel, önként tette, mert tudta, én boldoggá teszem.

Nem is gondolná, hány nő él az ura mellett jólétben, szeretetlenül, boldogtalanul úgy, hogy a mámor egy fölvillanására sem számíthat.

Én a NŐT hangszernek tekintem, olyan isteni hárfának, melyen csak kevés igaz férfinak adatik meg játszani. De ha ez sikerül, olyan harmónia támad, mely mindkét fél örömére szolgál.

Örömet adtam és kaptam és nem esett nehezemre az elbocsátás, nem fájt, hogy nem volt folytatás. Mindenki ment a maga útján.

Aztán, mint egy érzelgős, rossz regényben megjelent Maga a színen. Mikor Endre bemutatott minket egymásnak én már akkor tudtam, hogy elveszi. Nekem mindent elmondott, sosem volt titkunk egymás előtt.

Tudtam, hogy csinos, okos, hogy kedveli Magát, mert érzékeny, más, mint a többi nő, akiket addig szeretett. De azt csak éreztem, mert nem mondta, hogy nem szerelmes Magába, csak elfáradt már. Rév kell neki, pihenő, gyerekek, csendes, békés házasság.

Endre voltaképp csak saját magába volt szerelmes. Ezt már régen megéreztem, bárki is lesz, akivel összeköti majd az életét azt szerencsétlenné, és boldogtalanná teszi, mert önmagánál senki sincs ki fontosabb. Én szerettem őt, sőt tiszteltem, jó cimborák voltunk, csikó éveink legtöbbje együtt telt. Tudja, egyetemi évek, karrier, nők.

Aztán mikor ott álltak a templomban… Soha szebb menyasszonyt, amint meghatódva, félénken pillant az urára. Én keserű szájjal mosolyogtam és próbáltam szívből örülni legjobb barátom boldogságának. Ám ha arra gondoltam, hogy Magát más karja öleli, más mellett ébred, másra mosolyog, hát ordítani tudtam volna. Mulatságos, nem? Én voltam féltékeny a férjre, aki történetesen a legjobb barátom.

Eleinte arra gondoltam, csak olyan vágy ez is, mint a többi volt, puszta megkívánás. Talán becserkészem majd egyszer.

Higgye el, semmi lelkiismeret furdalást nem éreztem volna Endre iránt, annyi kalandjáról tudtam, hogy alkalomadtán szántam is már Magát. Ne haragudjon ezért, ne bolygassuk a holtakat.

Tehát perzselt, égetett valami, amit sokáig csak vágynak gondoltam. Elemeztem gondolatban, felidéztem a haját, a szemét, az ajkát, a bőre illatát.

Emlékszik? Egyszer felkértem, jogász bálon voltunk. Akkor szívtam magamba, akkor mérgezett meg a levendula illatával.

Jóval utána jöttem rá, Maga akkor már Endrust hordta a szíve alatt, azért volt az a titokzatos, szelíd mosoly a szemében, az a gyöngyházfény a bőrén. Mint egy Madonnának.

Míg a karomban tartottam úgy éreztem mindenki látja rajtam, hogy én meghalnék ezért az asszonyért. Maga is észrevette, tudom, mert míg kitáncoltunk az erkélyre és én szorosan magamhoz öleltem csak rám riadt, tágra nyílt szemekkel és megborzongott a karomban.

Akkor én, mint figyelmes gavallér visszakísértem az urához és frissítőt hozattam, mert láttam, hogy reszket.

Onnantól fogva nagyon vigyáztam, hogy ne maradjunk kettesben, ahhoz már túlságosan szerettem Magát.

Mikor Endre felkért, hogy legyek az elsőszülöttje keresztapja először el akartam utasítani, de aztán megláttam Önt, hófehér csipkékbe öltözötten, karjában a gyönyörű kisfiával és nem tudtam ellenállni. Így lettem ember és isten előtt keresztapja a maga gyermekének. Aztán a sors úgy rendezte, hogy valóban apjuk lehetek, gyámapjuk.

Akárcsak isten büntetett volna, szegény Schramm Mici is hozzám küldte a cselédjét, mikor Endre rosszul lett. Tudta, hogy barátok vagyunk és a kapcsolataim révén sok mindent, elsimíthatok, hogy ne legyen botrány.

A város száját sikerült befogni, de látni Önt sápadtan, boldogtalanul, nekem ez kimondhatatlanul fájt. Úgy éreztem, ez miattam történt, én, pontosabban a gondolataim, a bűnös vágyaim tették, hogy elvesztette azt, akit szeretett. A temetés után szinte menekültem a közeléből, mert féltem, hogy menthetetlenül odaborulok a lábai elé. Nem mertem zaklatni gyászában, csak Zita útján kaptam híreket Önről, hogy bezárkózott, magányos és szomorú.

Aztán a leveléből kiolvastam a hívást és rádöbbentem, Maga pontosan úgy élt az Endre árnyékában, ahogy én azt egykor megéreztem

Mikor oly hosszú idő után megláttam, ott a teraszon, ahogy a kezével ernyőzte a szemét, már a karja ívétől kiszáradt a szám és éreztem, semmi, de semmi nem változott. Én akarom Magát, testestül-lelkestül, jobban, mint valaha. A napot akarom adni, a szemem fényét, a kezem biztonságát, mert teljes szívemből szeretem Magát.

A szemem kutatta a tekintetét, de Ön arról beszélt, nem tudja, mit szeretne, friss még a seb. Én csak őszinte barátságomat ajánlhattam fel, mert azt szerettem volna, ha majd engem akar, azt tudatosan választva tegye, senkitől sem kényszerítve.

Engem akarjon és ne egy újabb kalitkát.

De amitől tartottam, az bekövetkezett, mint mézre éhes darazsak úgy dongták körül a társaságban. Ön ártatlanul élvezte, hogy sikere van, körül udvarolják és én nem voltam abban a helyzetben, hogy felvilágosítsam, ezek csak a pénzét vagy a testét akarják. De nekem minden kell Magából, a mosolya, a könnyei, a gyermekei tiszta kis arca. A lelkét, a lényét, ezt a finom kis ékszert csak én vágyom megszerezni és tudom, hogy csak én tehetem boldoggá, mert oly régen vágyom már arra, hogy a királyném legyen.

Mikor megjelent ez a Müller megrettentem, hogy megint elveszítem, úgy tűnt teljesen megszédítette Magát és én majd belehaltam a gondolatba, hogy újra csapdába csalják, és a boldogtalanságot választja egy idegen férfi oldalán.

Aztán jött az a szerencsétlen história és kiderült, jól gondoltam, ez egy szélhámos hozományvadász.

De most már nem várhatok tovább, mert még a végén még kisiklik a kezemből. És tudja mit? Ezt már nem akarom megvárni, ahhoz túl régóta szeretem.

Ez az én történetem, a kettőnkét majd közösen írjuk.

Drága kezeit csókolja

Sándor.

1900. augusztus 4.

Nagyváradi Napló

Hymen Hírek

1900. november 25.

Van szerencsénk tudatni a tisztelt nagyváradi közönséggel, hogy városunk nagyra becsült polgára,

                            Dr. Adorján Sándor és bájos jegyese, Halmay Ilona

a tegnapi napon örök hűséget fogadott egymásnak a róm. kat. Székesegyház kápolnájában.

A kicsiny, ám meghitt légkörben lefolytatott szertartáson a pár rokonai és barátai vettek részt, kiknek jókívánságaihoz csatlakozva mi is sok boldogságot kívánunk az ifjú párnak!