Hófehérke munkát keres -mese felnőtteknek-

Alig telt el két év a mesebeli lagzi után, Hófehérkének elege lett a királyfiból. Az még
hagyján, hogy szájszaga volt és kibírhatatlanul horkolt, de az már idegesítően hatott, hogy
állandóan szerteszét hagyta a koronáját és mindig idegen hercegnők után koslatott. Hófehérke
legalábbis az utolsó percig azt hitte. Aztán egy szép napon hirtelen betoppant az istállóba és
félreérthetetlen helyzetben találta élete párját a lovászfiúval.
Hófehérke nem csinált nagy cirkuszt, csendben rágyújtatta a sárkánnyal a csélcsap királyfira
és szerelmére az istállót. Később zaciba vágta a koronáját, összecsomagolta pár hintónyi
ruháját, fátylát és cipellőjét, majd az első fapados járattal elutazott.
Hogyhogy hova? Természetesen a törpékhez. Látni akarta őket és a helyet, ahol egykor
élt, hajdani kis lakótársait, akikkel annyi vidám napot töltött. Ám hiába kereste barátait, az
ismerős tisztáson négysávos út terpeszkedett, s a kis ház helyén bevásárlóközpont épült.
A biztonsági őr, aki elmondása szerint régebben apja udvarában vadászként szolgált és
valahonnan ismerősnek tűnt számára, elmondta neki, hogy a bányát privatizálták, a törpéket
elbocsátották, ezért kénytelenek voltak profilt váltani.
A kis Kuka például sikeres logopédus szakrendelést vezet, Szundi egy matrac boltot
üzemeltet, Morgó pedig megtért kispapnak. Egy pénzbehajtó társaság főnöke lett a jó
Szende, Tudor meg egy sikeres vállalkozást visz, ahol gazdag megrendelők elhízott macskáit
tanítják egerészni. Vidor szépen prosperáló temetkezési vállalkozóként ért révbe, míg
Hapci fröccsöntő üzemet nyitott. A gonosz mostoha először szépségszalont üzemeltetett a
környéken, majd átvette egy nagybani gyümölcs lerakat vezetését. Ez elég jól ment neki, mert
ősztől összeállt egy hajléktalan sárkánnyal és télen sült almával bizniszeztek.
A hírek elkeserítették Hófehérkét. Hova forduljon, mihez kezdjen? Hol találna magának
becsületes munkát?
Végig gondolta magában, mi az, amihez ért. Eszébe jutottak az áttáncolt vidám esték a
törpékkel és jelentkezett egy hirdetésre, ahol táncos lányokat kerestek egy közeli bárba. Ám a
tulajdonos, miután jó alaposan végigmustrálta Hófehérkét, kijelentette, hogy túlkoros ehhez a
munkához, legfeljebb vécés néninek veheti fel négy órában bejelentve.
A következő álláshirdetés, amire jelentkezett szakácsnőt keresett egy olcsó kifőzdébe. A
kínai tulajdonos próbára tette Hófehérke főzőtudományát, ám mivel nem vagy csak alig tudta
megkülönböztetni egymástól a szecsuani és a pekingi csirkét, nem alkalmazta.
A sors gyönyörű hanggal áldotta meg Hófehérkét, ezért boldogan jelentkezett a híres
tehetségkutató műsorba. Egészen a második válogatásig jutott, ám mivel nem volt hajlandó
intim szolgáltatásokat nyújtani a kopasz, lábszagú producernek, kiszavazták.
Ám Hófehérke nem esett kétségbe. Eszébe jutott, milyen ügyesen varrogatta a törpék szakadt
ruhácskáit, ezért felkeresett egy szabóságot és felajánlotta szolgáltatásait: gombfelvarrás,
foltozás, stoppolás. A tulajdonos sírógörcsöt kapott, mikor meghallotta ajánlatát, és elmondta,
kizárólag egy megrendelése volt a múlt hónapban, ezért holnaptól már ki sem nyit.
Mit tegyek, töprengett Hófehérke, majd elszántan benyitott egy óvodába, ahol a kapun kis
cetli hirdette, munkaerő felvétel itt. Milyen jó lesz a sok apróság között, táncoltatja, nevelgeti
őket, pont úgy, mint a törpéket. Ám öröme korai volt, ugyanis nem ismerte a Montessori
óvodapedagógia alapjait sem, így érzékeny búcsút vettek tőle.
Hazafelé bandukolt nagy búsan, mikor meglátott egy hirdetést, ahol lányokat kerestek
filmforgatáshoz. Hófehérke soha életében nem forgatott filmet, így aztán bátran jelentkezett.
Nem bánta meg. Így kezdődött mesébe illő filmes karrierje. Azóta Hókefélke művésznéven
befutott pornósztár lett és mesés felnőtt filmeket forgat egy ismert producerrel.

Hogyan nem lettem besúgó

Talán még ki sem hűlt a tested, ott voltál valahol a proszektúrán, azt hiszem, mikor halálod
hírére összeszaladtunk anyádéknál. A tény, hogy húszévesen meghaltál azon a hajnalon, mert
egy sarlatán átszúrta a méhedet egy kikalapált bicikliküllővel, nos, ez az egész olyan
hihetetlennek tűnt, hogy csak a szoros családi összekapaszkodás segített elviselni a tudatot,
meghaltál. Nem vagy már. Nem fogod felnevelni a lányodat, nem temeted el anyádat, nem
leszel ráncos, zsémbes vénasszony, és nem ülteted térdedre az unokádat. Sógornőkként sem
fogunk többé fagylaltozni együtt a sarki cukrászdában. Ilyenek jártak a fejemben, a férjem
zihált mellettem, mikor csengetés után egymás karjába estünk anyáddal. Egyedül apádnak
volt annyi lélekjelenléte, hogy a fia után rohanjon a konyhába, mert az már ölte a férjedet.
Nem volt épületes a látvány, nekem elhiheted, a férjed részegen térdelt a földön, taknya-nyála
egyben, a bátyád őrjöngve éppen arra készült, hogy megszabadítsa a világot egy
alkoholistától, aki a halálba kergette az öt hónapos kislánya anyját. Ha börtönbe megyek,
akkor is kitaposom a belét, zokogta a férjem, de aztán hárman lecibáltuk róla. Innentől
elszálltak az érzelmek, lecsendesedtünk, csak ültünk bénán, szavakra nem is emlékszem.
Mintha anyád mesélte volna, hogy miután elabortáltad a gyermeket, akit nem kívántál erre a
világra, fájdalmaid lettek, egyre nagyobbak, aztán leállt a veséd, kék lett a szád és apád látta,
tudta, jaj, nagy a baj, menni kell, bármi áron. Mindegy már, ha ki is hívja az orvos a milíciát,
csak megmentsenek valahogy. Az ügyeletes orvos rád nézett, nem lesz semmi baj, mondta és
tárcsázta a rendőrséget. Nem akarom, ezek voltak az utolsó szavaid. Így mondja anyád. Apád,
lenn a portásfülke előtt összeesett, mikor lekiáltottak neki. Még hazamehettek, még
telefonálhattak, még összekapaszkodhattunk.
A csengő. Rémlik, apád ment ki, van öt percük, mondta a kis szektorista, és még emberséges
volt, mert engedte, hogy anyád bevegye a gyógyszerét. Valami állati szaga volt a
rabszállítónak, a lekopott festék alatt a büdös fém és izzadság szaga, a félelem szaga. A
félelemnek íze is van, tudtad? Fémes íze volt a számnak, kapaszkodtam a férjem kezébe,
anyósom is karolta apádat, a sógor csak ült, ahogy rázta az autó és folyt a taknya. Adott
pillanatban nevethetnékem támadt, mit keresek én itt egy rabszállítóban, mikor otthon már
felkelt a fiam, pelenkáznom kéne, három éves nővérének meg ebédet főzni. Mellettünk
elsuhantak a jól ismert épületek, villamosra vártak közömbös emberek, aztán kinyílt majd
becsukódott mögöttünk a kapu. Majdnem elröhögtem magam, vigyen el a milícia, jutott
eszembe a jókívánság, egy akkori vicc csattanója, mikor megálltunk. Bénultan tűrtük, hogy
szétválasszanak minket. Mint egy bábu. Tűrtem, hogy egy üres irodába tereljenek. A férjem
még visszanézett rám. Vigyázz, üzente a szeme.
Az iroda. Úgyis mondhatnám, innen kezdődött az én új kis időszámításom. Csak négy fal,
légyszaros íróasztal, a falon Románia térképe meg az obligát fénykép. A Kárpátok Géniusza
fél profilját mutatja, ajkán bizakodó félmosoly. Átlagos iroda. És mégis, mennyi minden
történt itt még estig.
Én addigra már magamon kívül voltam, ha érted. Elszálltam, lekapcsolták a kis piros
gombot, és kívülről néztem magam, az alakot, aki kuporog a széken és csak vár. Elég sokat
várattak, ez is hozzá tartozott a tervhez. Hogy megtörjenek. Hogy megalázzanak. Hogy
megsemmisítsenek.
Ha osztályoznom kellene a kihallgatóimat, az elsőre azt mondanám, ő volt a hivatalos. Pláne
az őt követő kollegák fényében. Hivatalos volt és száraz. Azt is mondhatnám, hogy az adott
körülmények között korrekt. Most már azt is tudom, ilyennek szánták. Szárazon felvázolta a
történteket és felszólított mondjam el, mit tudok. Elmondtam. Újra. És megint. Unott szemmel
nézegetett az íróasztal túl feléről és szemmel láthatólag igyekezett minél hamarabb aláíratni
velem a jegyzőkönyvet. Megtettem. Ugye elmehetek, kérdeztem mikor felállt. Nem válaszolt,
csak csendben rám csukta az ajtót. Éppen azon töprengtem, vajon anyám hogy birkózik meg
odahaza az unokái főzelék ebédjével, mikor kivágódott az ajtó. Lehengerlő belépő volt. Mit

lopod itt a napot, ahelyett, hogy a gyerekeiddel törődnél, kérdezte alacsony, kopasz vallatóm
és nagy lendülettel leült az íróasztal sarkára, közel az arcomhoz. Civilben volt ő is, szürke
szövetnadrágját kényesen összecsippentette a térdén, pecsétes nyakkendőjén kis lyuk jelezte,
gazdája szenvedélyes dohányos. Na, mesélj, kezdte és összefont karjai mögül lenézett rám.
És én meséltem. Te hazudsz, érintette nikotinfoltos ujját homlokomhoz. Újra. Elölről. Mikor
megunta, nagyot rúgott a székembe, ez hazugság, fröcskölt nyála az arcomba. Az igazat
mondd, vagy nem kerülsz ki élve innen. Ugye tudod, hogy megtehetem, fürkészett véreres
tekintete. Eltüntetlek családostól, még csak nyomotok sem marad, ha hazudozol. Elmondtam,
újra és újra ugyanazt. Nem tudom, sírtam e vagy hány óra volt, elvesztettem minden
időérzékemet. Nem bántott, csak megfélemlített. Aztán hirtelen félbeszakított és aláíratott
velem egy újabb jegyzőkönyvet. Most állj arccal a falnak, közelebb, így, és gondolkozz el a
sok hazugságon, amit mondtál, mondta búcsúzóul. Csak egy kicsit sírtam, néztem a falat, az is
légyszaros volt és az egy helyen megrepedt vakolat egy fát mintázott. Azt nézegettem és arra
gondoltam, a nehezén már túl vagyok.
Halk kopogás hallatszott, ugye hozhatom a kávét, nézett be egy szemüveges férfi. Kérem,
foglaljon helyet, csak kényelmesen, hajolt felém rövidlátóan pislogva szemüvege mögül.
Makulátlan tejeskávé szín ingét kihajtva viselte, nadrágja frissen vasalva. Sajnálom,
hogy megvárakoztattam. Talán nem zavarja, ha rágyújtok, rossz szokás, tárta szét kezeit
mosolyogva. Na, most mit szól ehhez a szörnyűséghez, dőlt hátra az íróasztal mögött. Ön is
anya, két kicsi gyerek anyja, ingatta fejét elgondolkodva. Mesélje el, mit tud erről az egészről.
Zsongtak, duruzsoltak a szavak, az egész ember maga volt a jóindulatú együttérzés, a megértő
barát. Megbocsásson, nézett rám dohányfüstbe burkolózva, én nem hiszem, hogy maga
semmit sem tudott arról, mire készül a sógornője. Az asszonyok megbeszélik az ilyesmit,
tanácsot kérnek, címeket cserélnek, tudja, hunyorgott rám cinkosan. Csak a címét kérem
öntől, semmi mást, hogy megbüntessük az ilyen személyeket, akik annyi szenvedést okoznak
az asszonyoknak.
Most mondjam el neki, hogy sírtál, mert nem akartál még egy gyereket szülni egy
alkoholistának? Mondjam el, hogy én voltam, aki lebeszéltelek, mi több, rábeszéltelek a
gyerekre, mert mindig is életpárti voltam? Mondjam el neki, hogy sok nő fog még belehalni
abba, hogy nem rendelkezhet a saját teste felett, mert idióta törvényeket hoztak? Hallgattam.
Nézze, hajolt közel hozzám az íróasztalon keresztül, lenne egy ajánlatom. Ön most szépen
hazamegy, megnyugszik. Aztán pár nap múlva, jelentkezik itt nálam és elmeséli mit hallott,
mit beszélnek az asszonyok. Boltban, óvodában, anyukák egymás közt, tudja, hunyorított
felém cinkosan. Legyek besúgó, kérdeztem. Micsoda szavak, nevetett fel fejét hátravetve
a székben. Dehogyis, nézett rám elkomolyodva, csak azt kérem, járjon nyitott szemmel
a világban, és mesélje el nekem, amit hallott. Kár lenne a két kisgyerekért, nézegette
elgondolkodva a körmeit. Hány évesek? Oh, a kisfiú még egy éves sincs, ingatta a fejét
hátradőlve. Csak legyen okos, nézett rám áthatóan és nem lesz semmi baj. Jövő héten várom.
Újabb jegyzőkönyv újabb aláírása után az utcán találtam magam. Esteledett, néma volt az
utca. Fél órás sétálgatás után a kapu kinyílt és kilépett a bátyád. Összeölelkeztünk.
Megfogadtam kedves, emberbarát kihallgatóm tanácsát. Okos voltam. Pénteken volt a
temetésed és mi csütörtökön átszöktünk Magyarországra.

Bözsi néni esete a jacuzzival

Két hete borzolta a falu lakóinak idegeit egy hirdetés, amely a Sövény utcai kisbolt ajtaján
ékeskedett. Hirdettek itt hasított disznót, kukoricát, jó állapotú biciklit, egyszer meg a Kuklis
Pista bácsi elveszített protézisét. Azt is meghirdették, aztán ároktakarítás után lett csak meg,
mert odahányta az öreg, mikor egyszer nyugdíj után hazafelé tartott a kocsmából.
Szóval, egy szép nyári napon megjelent egy fényképes hirdetés, mely alig használt kültéri
djacucit (sic!) kínált eladásra, potom hétszázezerért. Viszont ingyen beszerelik. A
rosszminőségű fénymásolat egy dézsaszerű alkotmányt ábrázolt, és a boltos Marika volt, aki
elmagyarázta a kíváncsiaknak, mi is az a jacuzzi.
Bözsike néni, aki a szemközti ház lakója, és mindent tud, ami az utcában történik, csak azért
nem vette meg, mint mondta, mert összevesztek azon az urával, hogy a disznóól mellé vagy a
kacsákhoz telepítsék. Az öreg a kacsákhoz tenné, mert akkor legalább valami haszna is lenne,
csak hadd pocsoljanak a jószágok. Attól lesz jó a húsuk.
Ellenben Jani bácsi, ki a sarokról jár a mindennapi friss kenyérért, azon mélázott, vajon
hányan férnének abba a bugyborékos vízbe, mert ő csak az asszonnyal merészkedne bele, de
annak meg szaggat a dereka, beszállni még csak beszállna valahogyan, de reggelig sem bírna
kikászálódni. Meg aztán látta a tévében, hogy mindenféle pucérkodó népek ülnek abba. Az én
házamba oszt be nem hozod, mer letöröm a derekad, így az asszony. Aki ritkán szól, de akkor
nagyot.
Milyen jó is lenne, ha zárás után megáztatná magát a család, így a boltos Marika. Elférne ott
valahol a káposzta ágyás meg a paradicsomok mellett. Csak a macska bele ne essen. Körbe
rakná muskátlikkal, olyan volna, mint egy welnesszes medence. Az ember sörözne, ő meg
iszogatná a jó vörösboros kólát. Tisztára, mint a filmekben.
Pöszike néni egyből az unokáira gondolt, egész nyáron elpancsolgatnának azok a drágák,
olcsóbb, mint a fürdő, aztán meg, ha nincsenek itt a gyerekek, beáztatná a szennyest egy
kismosáshoz. Estére meg kiáztatná a fájós bütykeit egy kis kamillás vízben, aztán jöhet az
ágy.
Kár lenne azt csak nyáron használni, így az öreg Rác Pista. Télen, ha üres elfér abban pár zsák
krumpli, legfeljebb letakarná az ember zsákkal, hogy meg ne fagyjon. A répának is lenne ott
hely meg a kis gyökérnek, ami a kertjében megterem. Ha berakná a fásszínbe még a gyújtóst
is szárazon tartaná. Okos dolog, huncut ember volt, aki kitalálta, pederte meg kese bajszát.
Maca néni azon ábrándozott, ha beférne a kis szobába, télen milyen fájin dolog lenne abból
nézni esténként a sorozatot. A nagy zuborgásból. Aztán mielőtt elnyomná az álom, átmászna
a kis rekamiéra, az még odaférne mellé.
Ki kell mondanunk, fenekestül felforgatta az utca életét az a hirdetés.
Napokig citáltak egymásra jobbnál jobb ötletekkel a környékbeli öregek. De gazdára nem lelt
a bugyborékos dézsa, ahogy valaki találóan elnevezte.
Mígnem egyik reggel eltűnt a hirdetés. Csak a négy rajzszeg csúfoskodott az ajtó zöldre
festett deszkáján és Bözsike néni zárta mindig kettőre a kaput, ha boltba indult valamiért.