Ég a földdel

A nem- szeretem téli napok beköszöntével igyekszem fogódzót találni e szomorú időszakban.

Ha lehull a hó, már könnyebb a lelkemnek. Az első pár nap csillogó, extatikus öröme

után, mikor a világ egy fokkal szürkébbre fakul és hajlamos vagyok beleunni szinte

érintetlen szépségébe, igyekszem belefeledkezni a havas világba. Délután, mikor

megnyúlnak az árnyak a havon és kékbe hajlik a táj, ha figyelmes vagyok, megláthatom.

Például azt, hogyan közlekednek a macskák a hóban. Kényes, finom tappancsaik alig érintik

a jeges fehérséget, kivéve, ha porhó, mert abba hasig süllyednek. Pár tétovázó lépés után

elnyújtott, hosszú szökellésekkel menekülnek száraz helyre, és csodálkozó pofával leülnek,

aztán sürgősen mosakodni kezdenek. Majd hajlékony gerincüket ívesre görbítve rákucorodnak

lábaikra és melegszenek. Szemeik smaragdja szűrt sugarakat szór. Szépek és kényesek, mint

egy napkeleti királylány. Szeretik a meleget.

Úgy, mint a galambok, akik a szelíden füstölgő kémények szélén egyensúlyozva melengetik

farkukat és talán a nyár fényein merengenek. Tollruhájuk szivárványa messze int a háztetők

fölött. Cinkék tornáznak aggodalmas igyekezettel a szalonnabőrön, kis csapatuk hangos

vitába száll az etetőre érkező verébsereg lármás koldus-seregével, majd mintegy varázsütésre

elcsendesül a táj és egy vércse ragad el egy vigyázatlan gerlét. Vércseppek írnak tragédiát

a hóba, de valahol egy madár jóllakottan gallyaz a fára a hideg éjben, a gerle surranása

vércsevijjogásba lényegült. Fagyott napraforgó bólogat a táncoló szélben, odébb egy álmodó

 orgonabokor terméseit ringatja s talán dúdol is hozzá és a fiatal  tűztövis bokor szemérmesen

mutogatja aranyszín bogyóit.

Kutyák szimatolnak álmos pofával a füstbe, és pár próbálkozó vakkantás után karikába

feküdve őrzik hasuk melegét, s a tyúkudvar egyébként vérmes trubadúrja is elgondolkodva

mereng, fél lábon, míg körötte udvartartása hölgyei sertepertélnek.

Ilyen téli délutánokon, mikor megáll az idő, néha varjak fekete serege szántja a hófelhőktől

terhes eget, és a háztetetők paplanjának fehérje összecseng az ég színével. Szelíden olvad

össze a kétféle fehér, és ha figyelmesen hallgatom, talán meghallom, amint a közelgő

szürkületben, valahol távol, durcás kis angyalok muzsikálnak.

Puszi úr színre lép...

Kedves Olvasóim!

Hamarosan megjelenik harmadik novelláskötetem, A hógolyóárus címmel.
A kötet kiadásához szponzorokat keresek, mind cégek, mind magánszemélyek jelentkezését várom a szipeka65@gmail.com email címen. A támogatás összege az adóból leírható!
A kötet megjelenését anyagilag támogatók neve megjelenik a könyv belső oldalán, névre szóló, dedikált példányban részesülnek.

Minden segítséget köszönettel veszek,

Szilágyi Perjési Katalin

Az elveszett tárgyak utcája

A Nagy utca öleléséből vált ki egy kis köz. Ott állt a sárga ház, hosszan elheverve, mint egy lusta kígyó. Széles párkányán rendszerint elveszett tárgyak ültek. Közvetlenül a saroknál fél pár babacipő hevert árván. Kissé odébb kockás sál lógott ernyedten egy szegen. Barna, göndörkés hajszálak tekeregtek megbújva ráncai között. Kendő is akadt, a másik saroknál. Venezia, állt rajta azúrkék betűkkel, és kis gondolák osontak a lagúnák útvesztőiben. Lágyan ringott a tenger és néhol kíváncsi halak kandikáltak ki a cifra paloták vízbeomló lépcsőinél. Amott valaha fehér, mára vénné szürkült sport zokni fityegett, a nagylábujj helyén apró vérfolttal, mellette karbunkulus szemű cirmos kuporgott és nézett egykedvűen a világba.

Éjszakánként senki nem járt erre, s a hajnali gajdolók is messzire kerülték a környéket. Két vénséges ikerpár lakta a sárga házat, két bajszos vénkisasszony. Néha rikácsolás hallatszott a fakó függönyök mögül, utána furcsa, bugyborékoló nevetés. Néha meg elfúló zokogás. Esténként, mikor elült a környező utcák zaja, Estella, kettőjük közül az öt perccel idősebb osont ki, és végigjárta a szomszédos utcákat. Amit talált, összeszedte, gondosan megtörölgette és óvatosan a sárga ház párkányára helyezte a talált tárgyakat. Csinosan és biztonságosan. Ami szép a szemnek, szép a szívnek is, mondogatta valaha az anyjuk. Kis idő múlva Ancilla lépett ki a kapun, zilált, ősz fürtjeit gondosan foltos kendője alá igazgatta, majd kis piros zsebkönyvet vett elő ferdén gombolt pongyolája zsebéből és kis tintaceruza csonkját megnyálazva, precízen felírta a legújabb szerzeményt. Kettő, három, mormolták Ancilla pihés ajkai és sárga körmei gondosan követték a tételeket a papíron. Mindig stimmelt.

Egy alkalommal, amint esti körútjára indult, Estella gyereksírást vélt hallani egy környékbeli kapualjból. Benyitott s az udvar sarkában, a líceum bokrok alól, egy kosárból felemelt egy babát. Kék szeme volt, apró keze lába lágyan ringatózott, amint óvatosan vitte. Estella aggódva nézett végig a sárga ház párkányán, jut-e még hely az új jövevénynek. Aztán megnyugodott. A sport zoknitól balra, közvetlenül a kulcscsomó mellett volt még egy szabad hely. Estella gyengéden nézett a babára, kicsit ringatta, a hátát lapogatta, majd finoman benyálazta zsebkendője csücskét és óvatosan megtörölgette az arcocskáját. A baba nem tiltakozott, egykedvűen nézte kék szemeivel a világot és nem mondott semmit. Estella a párkányra fektette, majd ruhája övével jó szorosan megkötötte a kezénél és a lábánál fogva, hogy le ne essen, ha ficánkolni kezdene. Valahonnan rémlett neki, hogy a babák ficánkolni szoktak. Meghúzta az övet, és elégedetten konstatálta, hogy erősen tart. Kis ideig még állt, zavartan mosolyogva, majd elcsoszogott. Hamarosan Ancilla jelent meg, apró, tipegő léptekkel végigsietett a ház előtt, majd szemét ráncolva betűzgette piros zsebkönyvét, kezében reszketett a kis ceruza, amint sorra pipálta ki a tételeket. A kék szemű babához közeledve megtorpant, közelebbről megszemlélte, majd elégedetten bólintva feljegyezte a zsebkönyvbe. 

Beesteledett. És sokáig nem történt semmi. Aztán a kövér hold sápadtan felkúszott az égre, és kíváncsian nézte, amint fénye megcsillan egy játék baba kék üvegszemén.