lélek-Tisza-hullám
végtelen imában
összeforr-elenged
kézen fog s vezet
van hited, kérdezi
s szemlesütött
magyarázkodásod
a szélbe hajítja
és engedi lépteid karcsú
tornyához vezetni
guggoló házak fölött
fehér ujjú égre intés,
benn térdeplő
barna padok
titkai zizegnek
falak kék magányában,
Mária tenyerén
holdfény csorog,
egyszer-volt néma
halászok
pikkely ezüstje bomlik
az oltár elé
harang- selyemen,
s a néma kisded
szelíd
tekintete
gyermeket varázsol
hited üresen
maradt bölcsőjébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése