A szatír

Reggelente szerette nézni a fákat. Szobája ablakából kilátott a kis térre, ahol kitaposott gyalogút kanyargott a mahónia bokrok között, felettük fiatal hársfák nyújtóztak. Ha délelőtt, még főzés előtt, kikönyökölt háza ablakán, épp a kapujáig hallatszott a közeli szakmunkásképző zsivaja. Csak lépésnyire volt a kaputól a park legszélső fája. Elkortyolta kávéját, közben nézte, amint mohó rigók tánclépésben rúgják szét a bokrok alját, tekergő gilisztát keresve. Lassan szívta a cigarettát, a kávé keserűsége elkeveredett a füsttel. Ezt szerette. Sárguló körmeit nézegette, amikről rétegekben kopott le a lakk és azon merengett, mióta nem volt férfival. Két éve talán, mikor azt a fiút behívta a kertet felásni. Nem is, a postás volt az utolsó, az a fiatal fekete gyerek, akit olyan sokáig kerestek azután. Otthonkája gombja nyomta a mellét, amint könyökölt. Kigombolta és élvezte, amint a hűs levegő átjárja izzadt bőrét.

Ferdén sütött be a nap a fák közé és bearanyozta a szemetet a bokrok alatt. Nagyot húzott a kihűlt kávéból, újabb cigire gyújtott. Odébb az ösvényen lányok jöttek. Kis gondtalan csirkék, tollászkodva a késői tavaszban. Hajuk lebontva, derekuk villant a csípőre tolt nadrág fölött. Körülöttük illatos füst, mint burok. Vihogtak, isten tudja min és kényesen rázták tűsarkukat a rátapadt falevéllel. Majd lekaparom, hajlongott az egyik, és kis faággal vakargatta társai cipőjét. Nevettek.  Balra, a bokrokon túl, a kis hintánál kóbor kutya zörgetett egy fekete zacskót, lábával leszorította, majd feszes mozdulatokkal tépni kezdte. Csont ropogott a fogai alatt, kifordult szemekkel falt, farka tétován a lábai között. Közben elment egy mentőautó, a kukások is megérkeztek, és nagy dördülésekkel vágták oda a kiürített szeméttartókat. Savanyú szag terjengett. Behajtotta az ablakot és nekiállt főzni.

Úgy délig, mire a szakmunkásképző diákjai szállingóztak hazafelé, csendes volt a tér. Néha kinézett a behúzott függönyön keresztül, de senki nem járt a kis ösvényen. Krumplis tésztát kívánt. Míg evett, a híreket hallgatta, aztán a zsírtól pirosló tányért a mosogatóba tette. Még maradt reggelről kávé, meglangyosította, cigire gyújtott és elfoglalta helyét az ablakban. Először a kisebbek jöttek. Rajokban, hármasával, négyesével. Nagy hangon magyaráztak, volt olyan gyerek, aki most ette meg a tízóraiját. Akadt, aki csak a zacskóba kandikált, s már repítette is a bokrok alá. A sűrűbe. Egy ilyen zacskó röptét követte, mikor meglátta a bokrok között a tornacipős lábakat. Szemét összehúzva figyelte, a cigaretta felparázslott ujjai között, amint mohón megszívta. Kicsit előrehajolt, hogy jobban lássa, közben csípője a fűtőtestnek szorult. Háttal állt a fiatal férfi, félig a bokrok takarásában, a hintához vezető kis út szélén. Először azt sem tudta, hogy férfi, haját hosszú lófarokba fogta össze hátul, farmert és hosszú ballonkabátot viselt. Sokáig üres volt a kis ösvény. Aztán kicsengettek a szakmunkásképzőben és megindultak a diákok. Már a második szálat szívta, és a férfi még mindig nem mozdult, csak ferdén tartott feje árulta el, hogy figyel, mikor meglátta a közelgő lányokat. Ketten voltak, egyikük szőke, divatosan tépett hajjal, a másik dundi fekete, a szőke feltétlen imádója. Amint a hintához értek, a ballonkabátos egy lépést lépett előre, kabátja két szárnya szétnyílt, mint nagy, szürke madár. A lányok egymásba kapaszkodva torpantak meg, aprókat hátráltak, majd elfutottak. A férfi kis ideig álldogált még a bokrok takarásában, tisztán látszott keze tartásán, amint övét babrálja, majd megfordult és szétnézett. Ő addigra a függöny takarásából nézte a keskeny, bajuszos arcot és észre sem vette, amint cigarettája parazsa apró lyukat éget otthonkája elején.

Másnap újra látta a függöny mögül, tornacipőjének fehér gumitalpa világított a bokrok között. Dél körül érkezett, kezét idegesen dugta ballonkabátja zsebébe, és körbeforgolódva figyelt. Az asszony az ablak mögött feszülten leste, keze mohón gyűrögette az otthonka zsebét. Fél óra várakozás után két lány érkezett egy fiúval, épp a hinta mellett álltak meg, rágyújtottak, majd az egyik lány sietős csókot váltott a fiúval és elmentek. A tornacipős alak nem mozdult, és ő ernyedten dőlt a falnak. Pár perc múlva tagbaszakadt, bőrdzsekis alak közeledett, ilyen messziről nem is látta, lány e. A férfi határozottan kilépett elé és széttárta kabátját, a lány megmeredt, majd táskáját eldobva, sikoltozva elszaladt. Ő elfúló lélegzettel leste, nikotintól elsárgult ujjai a függönyt markolászták, míg a férfi gyors léptekkel eltűnt a bokrok között.

 Pár nap múltán döntött. Nyitva hagyta a kaput, aztán amint a férfi újra megjelent és elfoglalta a helyét a bokrok között, vágytól remegő testtel ő is beállt a függöny mögé. Nap mint nap. Újra és újra. Aztán egyik nap megtörtént. Két lány sétált arra. A tornacipős széttárt kabáttal futott feléjük, ám váratlanul kiabáló férfiak tűntek elő a park fái közül. A ballonkabátos tétován szétnézett és a ház felé hátrált. És ő érezte, hogy eljött az idő. Kinyitotta a kaput és vasmarokkal rántotta be kabátjánál fogva a férfit.

A rendőrség még egy hétig figyelte a parkot, de a szatír többet nem jelentkezett. Csak a kóbor kutyák szaporodtak el a környéken. Valaki fekete zacskókat rakott ki nekik. Abból ropogtatták a csontokat.