kérdezem magam naponta,
s a lelkem mindig azt mondja, fáj.
kimosta mind, ami gyűlölet,
egy sötét, parttalan dagály.
fázom. szerelmed gyöngyhímes
palástja szakadt, nem ölel át,
kezünk hideg kapaszkodásban
áthághatatlan, akár a halál.
kérdezem, s te üzened a szót,
téblábol köztünk a türelem.
tűnődve lopom a holnapot,
kinyílik e még a szerelem.
csodaszép...♥
VálaszTörlés