Falatka kisasszony

Korán, mikor az összes kakas megerőszakolja a hajnalt, Falatka kisasszony már talpon volt.

Ez így, ebben a formában azért nem igaz, mert Falatka kisasszony akkor kelhetett volna

kakasszóra, ha vidéken él, kedélyes, virágos portán, hol a gyűrött parasztemberek már korán
reggel komor izzadságfoltokkal az ingükön járkálnak, és a nyelet pálinkától kicsit büdös a
szájuk.

Kakasok és vidéki ájer híján Falatka kisasszonynak születésétől fogva egy komor bérház
földszintje jutott, ott is egy árnyékos, ám utcai szobával, meg egy molyos, vén papagáj,
mondjuk kakas helyett, aki néha fölriadva depressziós magányából csodálkozva nézett szét,

majd megrázta magát és cicizzünk te strici, kiáltotta dohánytól mart fátyolos női hangon.

A perverz jákó egy hajdan jóképűnek mondott hajóskapitány öröksége gyanánt került Falatka
kisasszony tulajdonába. És ez nem most volt. A kapitány sokfelé hajózott és sok mindent
látott, ahhoz pont eleget, hogy ötven évesen egy vonat elé vesse magát. Elég furcsa halál egy

kapitánynak, mondhatjuk jogosan. De neki pont megfelelt. Ám mielőtt bárki fejében illetlen

gondolatok támadnának a kisasszony és a fess kapitányt illetően, sietve le kell szögeznünk,

hogy Falatka kisasszony hátán akkora púp ült, a teremtő jóvoltából, mint egy háromkilós

házikenyér, s ebből kifolyólag semmiféle szerelmi attakban nem részesült hosszú élete
folyamán. Mondhatni beleöregedett a szüzességébe. Vagy inkább belesavanyodott, mint a
másfél napos bolti tej a csészébe.
Valaha szép volt Falatka kisasszony, azt beszélik a városban. Nyugtalan éjszakákat gerjesztett
általa ismeretlen férfiszívekben, kik csak az ablakban villanó szépségét csodálták, ám a
púp kívül rekedt a látókörükön. Hogy boldog volt-e valaha Falatka kisasszony, én nem

tudhatom, bár alapvetően mindnyájan boldogságra születtünk. Ki tudja, fáj-e a púposnak a
lét?
Falatka kisasszonynak hajdan szép kék szemei mostanra olyanná fakultak, akár a szomorú téli

ég alkonyat előtt, mikor minden épeszű ember a kályha közelébe húzódik, ha teheti. Egykor

volt dús szemöldökei vadul összenőttek és sosem haragudott, ha apja, az öreg gyógyszerész
maga alá piszkított élete utolsó heteiben. Eltemette az öreget, majd újabb tizenhét évet

eltöltött az ablakban. Mert sokat, haj de sokat könyökölt Falatka kisasszony. Szemlélődött,

gondolkodott, nézelődött, mennyi nézést elpazarolt. Ez a nézelődés, ez jó imádság helyett is,
bólintott egyszer a sarki plébános.
Ám senki nem akadt kerek e világon, kinek kellett volna Falatka kisasszony a fakó szemével,
a papagájával meg a púpjával.

Egyszer próbálkozott ugyan a villanyóra leolvasó, kicsit nehéz beszédű és fél fülére nagyot
halló fiatalember, akit láthatóan megcincált már az élet, meg egy szódásüveg, ami a kezében
talált felrobbanni. Innen eredt a nehéz beszéd, mert nagyon neki kellett veselkednie,

mikor megszólalni készült, de sokszor nem sikerült, elhagyta őt a szó vagy benne ragadt a

mondanivaló, ami lássuk be, nem előny egy villanyóra leolvasónál. Ilyenkor csak legyintett
egyet, és nagyon szomorú lett a szeme.
Elég az hozzá, hogy nem ismerte még a jákót és megriadt a cicizzünk te strici felszólítástól,
mikor a szobába lépett. A haja az égnek emelkedett és egyenesen kiszaladt a világból, mint

mesélik. Őszintén szólva, tán fél évig mulatott ezen a város. A púpos meg a dadogós balul
sikerült afférján.

Innentől eltört Falatka kisasszonyban valami, kis míves aranyrugó, és haragudott, csak úgy

bele a világba. Vagy a sorsra. Közben teltek sértődött nyarak és haragos lila telek. És ő

boszorkánnyá változott, villogó szemű vén banyává, rekedt papagájával a vállán. Hamut szórt
az iskolások fejére, megleste és megdobálta rohadt almával a plébánost, szigorúan bibliai
alapon, egyszer meg kidobta az éjjelit a polgármester után. Szar ügy.

Egy délelőtt a postás kereste csodálkozva az ablakát. De nem találta. Valaki befalazta.
Takarosan, frissen ragyogtak a homokszemcsék a frissen vakolt falon és valahol egy papagáj
rikácsolása hallatszott.