Mindazonáltal lassan telt az idő, ott a kietlen buszmegállóban és akármilyen jól felöltözött,
valami hideg, rosszindulatú szél bújócskázott vedlett kis panofix bundája alatt.
Váratlan volt vagy mégsem, ki tudja. Szépen ájult el, mint a filmekben szokás, lassan
összecsuklott, elegáns kis kupacba. Egy kopott öregasszony kopott bundájában. Páran
átléptek felette, ki elnézett mellette, ki észre sem vette tán.
Aztán szakállas, égő szemű ember közeledett határozottan felé. Fölé hajolt, kezeit kiterjesztve
figyelmesen nézte, majd erős, határozott hangon imigyen szólt:
- Kelj fel és várj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése