Reváns

Ragyogó nyári nap volt, a frissen mosdatott város hársfaillatban fürdött.
Nem. Ez nem igaz. Ez a kezdés nem illik egy olyan történethez, amelyben hazudnak meg lopnak. Mert aki hazudik, az lop is, ugyebár.
Tehát vacak egy idő volt, két napja füstölt az eső, sárba fullasztva a várost. De egy vérbeli kereskedő, pláne ha iparos, optimistán szemléli a világot, majd csak beesik valaki ilyenkor is és lőn munka meg pénz.
És hopp, már csendült is az ajtó kis harangja, jelezvén, hogy érkezett valaki, igen valaki, ki a megjavított portékáját volt hivatva átvenni, kifizetni és békésen távozni. Mindezen elvárásokból az első és az utolsó teljesült is, tekintve, hogy a kedves kuncsaft, kis molett ötvenes, nevezzük H.-nak mint hazug vagy Cs.-nek, mint csaló, sápadozva kapadozott a táskájához, úrrrristen, otthon maradt a pénztárca. Mit tesz ilyen esetben egy vérbeli kereskedő, aki egyben úriember is ráadásul? Mosolyogva ingatja a fejét és ciceg is hozzá a nyelvével, majd biztosítja a hölgyet arról, bizony ilyen bárkivel előfordul, majd elfárad a kedves vevő holnap. Alászolgája. Vagy mérlegel. Kis molett ötvenes, ni, hogy liheg szegény, ismerős is, járt is már nála, ugye elviheti így kifizetetlenül? Pillája repdes, az egész nő csupa alázat és aggodalom. Győz az emberszeretet és a lovagiasság. Vigye, majd behozza azt a pár ezrest. Igen, még ma, de legkésőbb holnap.
Az okosok úgy hívják ezt, tanulópénz. Mert nem hozta.
Aki azt gondolja, több is veszett Mohácsnál, jól gondolja, bár itt rögtön kapcsolódik a történethez egy másik mondás is, jelesül, hogy azt a bizonyos hazug embert hamarabb utolérik, mint ama sánta ebet, szegényt.
Mert bár eltelt tán egy év is, H. , mint hazug vagy Cs., mint csaló eltűnte óta, mit ád a mennybéli úristen?
Egy tündéri nyári délutánon iparosunk összefutott a molett ötvenessel a kisváros egy forgalmas útján. És lőn a szemeknek nagy csodálkozása, mert a H., mint hazug vagy Cs., mint csaló úgy vágtatott át a piroson az autók között jó iparosunk elöl, mint egy veterán olimpiai bajnok. Csak nem menekült? Ám, ahogy a füstös hangú díva búgta egykoron, a sorsod elől futni úgy se tudsz. Ezért az a kunéros helyzet állott elő egy idő után, hogy a hét egy bizonyos napján minden reggel együtt várták a buszt, ők ketten, az iparos meg a molett ötvenes, és még vagy tizenöt ember. Iparosunkat most már felettébb szórakoztatta a dolog, mert H., mint hazug vagy Cs., mint csaló időközben tökélyre fejlesztette a környezetbe való beolvadást, szép franciasággal camuflage-t. Esős reggeleken szinte eltűnt ronda, csíkos esernyője alatt, máskor a buszmegálló plexi falába olvadt szinte észrevétlenül, vagy szélesebb vállú útitársak takarásába húzódott. És fogyott, napról napra kevesebb lett, amint szűkölő tekintettel lopva figyelte a kajánul mosolygó iparost. Aki úgy döntött, még nem jött el a verbális agresszió ideje, ezért csak a szemével ölte. Eleinte mereven igyekezett a nő pillantását fogva tartani, majd idővel kis szemráncolásokkal, hunyorgásokkal tarkított pillantással fixírozta. A volt molett ötvenes, H., mint hazug vagy Cs., mint csaló a megsemmisülés határán élte meg ezeket napokat, nem sokáig.
Aztán egy esős reggelen végképp felszívódott árnyékszerűre apadt teste. Csak egy ronda, csíkos esernyőt dobált a szél a megállóban.