Légyott

Tulajdonképpen, ha akkori érzéseim mozgató rugóját szeretném érzékeltetni, azt mondanám, vágyakozás. Vágyódás egy tisztább, nyugodtabb életforma után, amihez szervesen hozzá tartozik a jó levegő, az egészségesen működő emberi kapcsolatok, a vidék archaikus bája, meg ilyesmi. A dili-dokim meg azt mondja, menekülés önmagam, a problémáim elöl. Így is lehet mondani. Talán sí, talán no.(S. King után szabadon). Mégis, mikor feleségem kitartó és hosszas keresgélése után megtaláltuk álmaim eldugott házát egy kis zsákfaluban, úgy tűnt, minden normális lesz. Sőt, jobb. Én is.
A kis paraszt ház nyugalmat ígért, és csendet, elvonulást egy hosszú, megfeszített munkával eltöltött nap után. Igen, megfeszített. Mert az írás, minden egyéb híreszteléssel ellenkezőleg igenis komoly munka. Számomra, aki írással keresem a kenyerem, legalábbis. Feleségem elfogadja e tényt, és mindent elkövet, hogy ihletett óráimban háborítatlan nyugalmat biztosítson nekem.
Külső szemlélő csak azt látja ilyenkor, hogy szokásom szerint kezeimet hátul összefogva, révülten állok az ablaknál, néha billenek egyet, kettőt a sarkaimon és látszólag nem történik semmi. Látszólag. Ez itt a kulcsszó. Nem kalandozom el, a doki is így szoktatott.
Látszólag tehát ígért a vidék mindent, ami lehetőség az elmélyült munkához. Csak egyel nem számoltam. Hogy ide is utánam jönnek.
Emlékszem, verőfényes, kora tavaszi nap volt, dolgozószobám, mit szobám, szentélyem készen állt a munkára s én frissen nekiláttam félbehagyott novellám folytatására. Aztán megéreztem, hogy néznek. Felnéztem, és találkozott a tekintetünk. A LÉGY. Hát nincs szabadulás! Újra csak megtaláltak! Itt is. Ugyanúgy. Hiába a szúnyogháló ajtón-ablakon. EZEK megtalálnak minden apró rést. EZEK arra szövetkeztek, hogy kicsináljanak. A LEGYEK. És akkor elkezdődött megint az az őrjítő zümmögés.
Itt az új helyemen jó, de csak légycsapóval érzem magam teljes biztonságban. A doki a viziten azt mondta, minden rendben, csak pihenjek és szedjem a bogyókat.
Az éjjel látomásom volt. Nyílt a szobám ajtaja és óriási, zöld döglégy surrant be rajta. A feleségem. Zizegő szárnyakkal telepedett az ágyam szélére, összetett szemei hidegen kutatták tekintetemet, majd undorító tojócsövével molesztált. Aztán bűzös tapogatójával nyálasan cuppantott arcomon. Légy jó, zizegte, majd tovarepült.