Vannak napok, mikor semmi sem sikerül. És ezek a napok úgy is indulnak, mint az olyan napok, mikor semmi sem sikerül. Mondjuk köd van, szitál az eső és ordít mindenről, hogy kár kimozdulni a házból, mert úgysem fog ma semmi de semmi sikerülni.
Csüggedten állt a mosogatónál és az ujjába fúródott üvegszilánkot próbálta megtalálni és kihúzni, félig vakon a düh könnyeitől. Épp az imént sikerült összetörnie egy már szépen elmosott lekváros üveget. Egyszerűen elroppant a kezében, míg vigyázva és hát igen, elgondolkodva törülgette volna. Már napok óta szakadt az eső, a felhők piszkos hasa szinte a kert fáit súrolta. A fügebokrok bánatosan integettek a szélben, mintha csak kérnék, valaki szabadítsa már meg őket érett terhüktől . Ó, azok a vacak fügék ! Férje sóhajait egy jó kis fügelekvárról már napok óta hallgatta. Mikor? Majd talán este, mikor "hótt fáradtan" hazaér a munkából, akkor álljon neki ? Meg le is kell szedni azokat a fügéket, csupa sár a kert, hátra sem lehet menni a bokrokig. Nem kis munka egy ilyen befőzés, tudja, csinálta régebben eleget.
De kár azokért a szép fügékért, forgolódott hajnalban az ágyban és a lekvár főzés felkerült a nem szeretem, de meg kell csinálni dolgok listájára. Aztán az eső szelíd kopogása elmosta a gondolatait. Elaludt.
Kora este mire haza kászálódott és lekoppantotta szatyrait, majd keresztül esett a három kosáron, melyet gondos kezek színültig szedtek érett, mosolygós fügével. Meglesz az hamar, majd segítek, ölelte meg a férje, már le is hoztam az üvegeket a padlásról. De milyen üvegeket, te drága, hiszen ezek kompótosak, túl nagyok lekvárnak, lábadt könnybe a szeme. Hol itt a probléma, élete párjának jókedve szinte szikrázott, máris hozom a padlásról az utánpótlást. És lőn, poros, pókhálós üvegek egész kis ármádiája várta, hogy megtisztítsák. Közben a fügék látványosan megadták magukat a kosárban, ragacsos levük kacskaringós mintában folyt végig a konyha kövén, fölötte muslincák jártak bódult táncot. Fáradtan nézett szét. Tessék, csatatér a konyhám és most állhatok neki lekvárt főzni.
Csak tudnám, minek örül annyira, sziszegte magában később a rotyogó masszát kavargatva, míg párja az üvegszilánkokat sepregette fütyörészve.
Ja, amúgy megjött a levél, amit úgy vártál, tudod, az a pályázatos, himbált meg orra előtt egy borítékot. És szép akkurátusan felvágta, míg az asszony a lekváros fakanállal a kezében csak állt és bámulta. Alig látta elolvasni a könnyeitől. Mint egy álom. Hiszen megnyerte! Alig hitte el! Férje egy mozdulattal átkarolta és gyors keringőben forogtak a konyha közepén, ő, a párja és a lekváros fakanál. Jaj, a lekvár!
Visszaállt a tűzhely mellé és potyogó könnyekkel kavargatta a csendben duruzsoló lekvárt. A világ legédesebb fügelekvárját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése