Teste lazán nyúlik el az ágyon, feje békésen pihen behajlított karján.
Álmodott. Lélegzete lágyan legyező, hullámzó örvény, homloka mögött gondolatai álommá csapódó dübörgése. Előre-hátra, előre-hátra. Ringató, halk morajlás, sistergő elsimulás. Szemhéjai rebegő tánca álom-kerítő.
Sosem volt szél borzolja haját, buja hússzín kagylók porcelánja roppan a talpa alatt, lágy homok simul léptei alá szerelmesen. Tengeri növények smaragd tetemei vonaglanak a sistergő hullámok tenyerén. Előtte kékkel húzott végtelen, vibrál és lüktet, liheg és sóhajt. A sós szél apró, kacagó vízgyöngyöket szór az arcába, és mesebeli madarak sikolyát hordja. A levegő megtelik kicsiny arany lemezkékkel, pattogó, pengő táncuk kápráztató.
A nap vakít, százszirmú, pompás virágokat fakaszt fénye, lihegő bíboruk, vad sárgájuk acélos pávakékkel tobzódik. Szinte fojtogatja a színek kavalkádja. Érzékeit ostromolja a nap és a szél. Az idő végtelenbe vész, a most parttalanná omlik. Eksztázisban éli meg a színek táncát. Mondhatatlan.
De nyugszik a fény, a tenger lemossa a napot az égről, s a hullámok lassan fakítják virágai hevét. Oldódik a kék, fakul a bíbor, a vad sárga is a tengerkékjébe zuhan.
Meghaltak a színek. Csak morajlás hallatszik, a hullámok sziszegő halála.
Létezése még parttalan, tudatát lágyan ringatja a tenger. Érzékei apró, láthatatlan antennái már ébredeznek.
A friss hajnali szél meglebbenti a függönyt és megborzongatja testét. Madarak virradatot köszöntő vékony cippanásai apró köröket vetnek álmai tótükrén. Ébredezik. Mozdulatlanul hever még egy darabig.
Testét megnyújtóztatja, nagyot sóhajt.
Majd felnyitja a szemeit egy újabb világtalan napra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése