A rozsdás lakat, mint mindig, most is nehezen engedelmeskedett az ujjainak. Aztán békésen a helyére kattant és ő megszokásból mégegyszer megrángatta a kilincset. Léptei koppanását elnyelték a zörgő falevelek, míg elgondolkodva ballagott a falu sötét utcáin.
A kertekből birs és alma édes illata szegődött mellé , szúrósan keveredve a füst keserű szagával, a halódó tücskök halkan muzsikáltak.
De ő mindezt nem látta és halotta, mert gondolatai otthon jártak. Távol, egy messzi kínai tartomány kis falujában, ahol sárkányfogak harapják az eget, köztük szelíd tavakon alkonyatkor mint sóhaj szállnak az apró lampionokkal kivilágított dzsunkák és darvak dalolnak az elmúlásról.
Látta nagyanyját, amint ezerráncú alma-arcocskája mosolyra gyűrődik, míg ügyes kezei vacsorát készítenek.Vizigesztenye, gomba és koriander illata keveredik, a szójaszósz selymes barnája fátyolként vonja be a piruló zöldségeket és magasra csap a nyitott tűzhely füstje.A kis házak, mint megannyi barna kotlós guggolnak , előttük apró tüzeknél kérges tenyerű emberek zümmögik az ősi dallamokat.
A fékcsikorgás, mint kés szelte el a gondolatait. Megérkezett a busz, gondolta, és arcára szines neonreklámok festettek fantasztikus arabeszkeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése