Gyönyörszámláló




-A tervmutatók, elvtársak, azok beszélnek - gyűrte homlokát kétségbeesetten izzadó markába Borsos elvtárs, mikor kétnapi fejtágítás után hazaérkezett a székesfővárosból. - Eredményeket kell produkálni, nagyobb termelékenységet, több bevételt, halál a feketézőkre- csapott olyat íróasztalára, hogy a kis Lenin-szobor kettőt pattogva penderült a szemétkosárba. -Nincs pardon- egyenesedett fel liluló fejjel a pártitkár, miközben gyengéd mozdulatokkal törülgette a kiszabadított Lenin elvtárs kopasz fejét, - nincs feketézés, nincs mutyizás, mindenki adózzon és punktum! Javaslatokat várok, elvtársak, - kopogtatta meg ceruzájával az asztalt, és szabad utat engedett egy kis szellentésnek, mely jó ideje kínozta.
Mire Abszolút elvtársnő felszolgálta a kávét, már szépen gyűltek az ötletek. Koporsós Grünstein, a temetkezési vállalkozó, minden második kliensétől megtagadja a számlát.
- Bezáratni, jött az utasítás. De ki fog akkor temetni?- jött az ellenvetés. -Majd vigyáznak az elvtársak, és nem halnak meg, vakargatta fülét egy ceruzával Borsos elvtárs, majd elmélyülten tanulmányozta a kibányászott fülzsír minőségét. 
-Manyika, a púpos virágárus, csak a piaci forgalom után adózik, az otthoni virágokkal vígan feketézik. 
-Megjelölni a virágokat piros olajfestékkel, hogy ne tudja otthon eladni, mondta összehúzott szemmel Borsos elvtárs, és unatkozva nézte a plafont. 
-A szép Böbe által vezetett kupleráj átalányban adózik, nem a kliensek által igénybe vett szolgáltatások után. 
-Hopp!- emelte mutató ujját a magasba Borsos elvtárs és elkerekedett a szeme - megvan, elvtársak, a célfeladat!
Paszternák Boriska, művésznevén a szép Böbe, a háború után vette át megboldogult édesanyjától a piroslámpás ház vezetését. Böbe szép volt, karcsú és fekete, rossz nyelvek azt suttogták, Borsos elvtárs édesapja volt a nemzője, aki Bauer Henrik néven a helyi bank fő részvényese volt. Oh, a mama, Paszternák Sarolta, a háború előtti világ szeretett Saci mamája, de sok kamasz fiút vezetett be a testi szerelem rejtelmeibe, ám amint megszületett a kis Böbe, rejtélyes módon nagyobb összeghez jutott, majd megnyitotta nyilvánosházát és onnantól csak az üzlet felvirágoztatását tűzte ki célul maga elé. Saci mama öreg volt, de nem hülye, és mikor halálát érezte közeledni, a szép Böbét tette meg örökösévé. Ekkor már új szelek jártak, de kufircolni mindig szerettek a férfiak, ezért Böbe folyamatosan bővítette menazsériáját. Volt ott egy kiugrott apáca, Benedicta kisasszony, aki talpig fityulásan fogadta a klienseket, és nem volt hajlandó megszólalni, mert némaságot fogadott. Így a történet. A valóság persze az volt, hogy egy partizánnő lányaként nyúlszájjal született, és az édesanyja eldobta, de a helyi patkolókovács felesége megtalálta és felnevelte a némát. Erzsike elvtársnő, az élmunkás, kis, kurta köpenyben fogadta a jelentkezőket, és alatta nem viselt semmit, de szobájában egész kötöde volt felszerelve, s míg ő előredőlve elmélyülten igazgatta a spulnikat egy ládán egyensúlyozva, addig az örömre várók hátulról vettek elégtételt az élet sérelmein. Szigorú, szőke kontyot viselt Zsenya és egyenruhát, mint az elvtársi Szovjetunióban, és csak privát vendégeket fogadott, lehetőleg nagy bajszút, barna szeműt, mert élt-halt Sztálin elvtársért. Egyre szebb forgalmat bonyolított tehát a szép Böbe, adózott is becsülettel, s meg sem fordult a csinos kis fejében, hogy beépített ember lesi majd az üzleti titkokat.
-Legalább három ember kell a megfigyeléshez, elvtársak- nézett gondterhelten csapatára Borsos elvtárs, mikor este összegyűltek az Aranysárkányba, egy fröccs felett megbeszélni a feladatokat. Legyen az egyik a sánta Kis, annak úgyis rövidebb az egyik lába, el fog férni az ágy alatt, ha jól behúzza a másikat. Legyen- jegyezte fel szemöldökét ráncolva a párttitkár. Guberli elvtárs lehetne a másik, mert ő ért hozzá, kupleros volt a nagymamája, így a másik elvtárs. Megbízható?- hümmögött Borsos elvtárs. Az, csak egy kicsit süket. Nem baj, legyintett a párttitkár, majd megfogja az ágy lábát és számol. Ha tízig rázkódik az ágy, az már egy menet. Egy a lényeg, elvtársak, minden dugás egy strigula. Értve vagyok?
-Ki legyen a harmadik? 
-Nézzék, ezzel nem vesződünk tovább elvtársak- csapta össze noteszét Borsos elvtárs és felállt- ennél veszélyesebb feladatokat is elvállaltam már az ügyért. Feláldozom magam- mondta és berekesztette a bizottsági gyűlést.
Másnap estére, mire beindult a ház forgalma, mindhárom megfigyelő elfoglalta a helyét. Guberli elvtárs kicsit kényelmetlenül ugyan (rövid volt az ágy), de elhelyezkedett, kis zsebnoteszével és vadonatúj tintaceruzával felszerelkezve várta az eseményeket. Sánta Kis a szekrénybe szorult, s két illatos női pongyola közül kukucskálva készült a nagy leleplezésre, míg Borsos elvtárs egy vastag bársonyfüggöny mögött foglalta el pozícióját, Zsenyácska szobájában.
Az akció elkezdődött, s a férfiak csak jöttek, egyre jöttek. Többek közt a főkönyvelő elvtárs, ki két menetre is befizetett Zsenyácskánál. Ezért nincs ennek gyereke, gondolta magában Borsos elvtárs, míg szorgalmasan strigulázott, mert máshol lövi el a puskaport. A hentes, a mackótermetű Pisti, akit mindenki csak Nudlinak hívott a háta mögött, olyan vehemenciával csintalankodott Erzsikével, hogy egy rugó fájdalmas pendüléssel megadta magát, és kis híján kiverte az ágy alatt izzadó Guberli elvtárs jobb szemét.

Hosszú volt az éjszaka, a papír meg kevés, hogy minden menetet feljegyezzenek, és meg kell vallani, a kezdeti izgalmak után Kis elvtárs bele is aludt a feladatba. Úgy hajnali kettőkor, mikor a helyi gyógyszerész Benedicta kisasszonyt, a néma apácát gyömöszölte, síri hangon nyikordult a szekrényajtó és nagy robajjal kiesett Kis elvtárs. Nagy baja nem esett, csak a jobbik lábát törte. Ám ennél is nagyobb szenzáció volt, hogy megszólalt a néma apáca. Hogy mit mondott, azt fedje homály, de másnap bekerült a jegyzőkönyvbe. Újabb fekete pont a klerikális reakciónak!
Képtalálat a következőre: „hála”



Olyan hála
(D.D.Z-nek és D.M.-nek)

Olyan hála van bennem.
Hogy a könnyűléptű
felhők futásához
mérve magam is
hol napot, hol záport
viszek életekbe.

Ha kék fényű tavaszok
villanásába táncos
léptekkel adok
örömhírt és hozok
bánatot, ha kell.

Szórok fényt tegnapokba
vetülő nyárba és
vízen ringatózó eljövő
őszbe, mert szeretnek,
mert szeretek.
Olyan hála van bennem.


2017.05.06.

Éljen május elseje

Kapcsolódó kép


-Eeegy-kettőőőő… Eeegy-kettőőőő – szálltak kissé visszhangosan a megafonból Lánci elvtárs, a körzeti bizalmi vezényszavai. A hajnali harmat még meg sem száradt az Aranysárkányról elnevezett kocsma előtti kis park bokrain, ám a munkásosztály jelentékeny hányada szorgos tornagyakorlattal ébresztgette izmait. Borsos elvtárs ugyanis úgy találta, a május elsejei felvonulás előtt jót tesz majd a felvonulóknak egy kis bemelegítés. Ezért reggel hatra testületileg kirendelte a dolgozókat az Aranysárkány elé, majd Lánci elvtársra bízva őket, ő maga is elvonult egy kora reggeli bemelegítésre Puszi úr kocsmájába.

Azt, hogy a friss, tavaszi hajnalban még a megafonban is kicsit reszketegnek tűntek Lánci elvtárs szavai, foghatnánk a szélre, ha fújt volna, vagy a fülekre, amik rosszul hallanak, ám az igazság az, hogy Lánci elvtárs tüdeje nem szuperált valami jól. A hivatalos verzióban az állt, hogy a háború alatt a partizánokkal harcolt, ott lőtték meg véres csetepatéban mindenre elszánt német katonák. El kell ismerni, hogy a történet szép. Csak nem igaz. A valóságban úgy volt, hogy Lesi sógornál disznóölésre gyűlt össze a család, aztán a már ittas állapotban és ehhez mérten kötekedő kedvvel érkező Láncit elvtársi minőségében csak úgy tudták leszerelni, hogy jól megverték. Valahogy megszúrta a tüdejét egy törött borda, ezért erős izgalmi állapotban egyszerűen kifulladt, elszállt belőle a szusz, ahogy az Aranysárkány törzsközönsége bölcsen megállapította, és ilyenkor csak tikogott, mint a szamaras Kis jószága eső előtt.

Elég az hozzá, hogy a háború után keresték a jó kádereket, Lánci elvtárs meg a beteg tüdeje miatt nem szeretett dolgozni, viszont tehetségesen tudott hazudni meg kötekedni, ezért a párt kiemelte és azt mondta, jó lesz körzeti bizalminak.
Lánci elvtárs szerette a munkáját és teljes odaadással végezte azt. Csiklandós izgalmat érzett, amint mellét peckesen kidüllesztve végig lejtett a főtéren, vagy beült egy fröccsre Puszi úrhoz, füle szomjasan itta az elharapott félszavakat, mindenütt leleplezésre váró szabotázst vagy egyéb pimasz összeesküvést sejtett, és boldogan fogadta Borsos elvtárs dicsérő szavait, ha újabb feljelentést nyújthatott át neki. Éberség, ez volt Lánci elvtárs vezérlő csillaga, ez vezette, mikor éjféltájt kikelve a meleg ágyból megfigyelő körútra indult, ahogy előszeretettel nevezte a maga kis portyáit. Így leplezett már le illegális disznóölést a négy gyerekes Varga családnál vagy kobozott el három kotlóst fészekaljnyi csibékkel özvegy Zatureckinétől, aki pedig a hálószobájába, pontosabban az ágya alá rejtette a szárnyasokat. Hiába.
-Az éberség, elvtársak- szokta könnybe lábadt szemmel mondogatni a hatodik rum után az Aranysárkány közönségének- az a legfontosabb.
Egyszer megtörtént, ami minden éber elvtárs rémálma. Hajnalban bóklászott a Fő tér egyik kis mellékutcájában, amikor gyanús mozgásra lett figyelmes. Köpcös, testes férfi lépett ki egy ház kapuján, kalapját mélyen szemébe húzva megindult a belváros felé. Lánci elvtárs szagot fogott, kis noteszébe feljegyezte a pontos címet és remekül tapadó nyersgumi talpú cipőjében nesztelenül sietett a delikvens után. Már éppen befordult a sarkon a gyanús idegen, mikor elébe kerülve hirtelen feltartóztatta és hivatása teljes tudatában felszólította, hogy igazolja magát. Kínos volt, nagyon. Ugyanis Borsos elvtárs éppen ügyeletes szeretőjétől tartott hazafelé, és nem éppen irodalmi stílusban közölte Lánci elvtárssal, mihez kezdjen az éberségével. Lánci elvtárs az izgalomtól kifulladt, hííííí, hörögte Borsos elvtárs méregtől ellilult képébe meredve.
- Ne hihegjen itt nekem, mint egy francos kísértet- vágta hátba a megyei pártitkár, mire Lánci elvtársba visszatért a szusz. Ezek után új kifejezéssel gyarapodott a körzeti bizalmi szótára.
-Diszkréció- súgta Puszi úr fülébe egy-egy fárasztó nap után- az éberség édes testvére, suttogta elhaló hangon, és bedobta a hatodik pohárka rumot.

A napot lelkes tornával köszöntő dolgozók éppen kellőképpen kimelegedtek, mikor Borsos elvtárs, megkoronázva az éhgyomorra leküldött kisüstit egy nagy karaj libazsíros kenyérrel, amit Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja kis lila hagyma szeletekkel tett vonzóbbá, megjelent az Aranysárkány ajtajában. Kedvtelve legeltette szemét a tornától kipirult munkásosztály csapzott csapatán, nagyot bólintott, látván egynémely fiatal szövőgyári munkáslány kebleinek szilaj fickándozását a színes kartonruha alatt, majd nagyvonalú intéssel így szólt.
-Torna, állj!
A májusi nap, ami előszeretettel csal ki szeplőket a fiatal lányok arcára, teljes erővel sütött, a Fő tér másik oldaláról vérpezsdítő munkásindulók hangját hozta a szél, amikor a menet megindult, körbe a park körül. Színes lufik repkedtek, kipirult arcok meredtek a szerény méretű dísztribünön gubbasztó elvtársakra, izmos munkás karok emelték a magasba a fő elvtársak felszalagozott képmásait és kutyavérű férfiak használták ki a hömpölygő tömeg adta lehetőségeket, és jól megmarkolászták a csinosabb elvtársnők farát. Bámész szemű úttörők lengettek színes szalagokat a fővárosból érkezett Szűcs elvtárs felé, aki napszemüvege mögé bújva kedélyesen bólogatott népére és mindenkinek meggyűlt a nyál a szájában, mert az apró Fő tér körül körbe-körbe masírozva újra meg újra elvonultak a Puszi úr által kitelepített lacikonyha előtt, ahol szemérmetlen illatfelhőben sült a kolbász és rotyogott nagy kondérban a pörkölt. Nénnyuka fehér kötényben szeletelte a jeles alkalomra sütött kenyeret, adagolta a roppanós uborkát, míg Puszi úr frissen csapolt sörrel várta a vonulásban megfáradt tömeget. Csak várta, várta. Az volt a szokás, ugyanis, hogy addig vonulnak az aprócska dísztribün előtt körbe a téren, míg a székesfővárosból leutazott fő elvtárs jelt nem ad egy kedélyes intéssel a felvonulás befejezésére.

 Egészen korán reggel volt még, mikor a szolgálati Pobeda ajtaja becsapódott Szűcs elvtárs mögött, aztán jött a bőséges reggeli Puszi úrnál, hát nem csoda, hogy a monotonon zúgó indulók közepette az elvtársat elnyomta a buzgóság a dísztribünre felhurcolt kényelmes karosszékben, ami Borsos elvtárs irodájának dísze volt egyéb napokon.
Szállt a dal, zengett az ének, Szűcs elvtárs nagyokat bólogatott, a brigádok éppen a tizenhetedik körüket rótták a porban vonszolt transzparensekkel és az egész kezdett rémálommá válni. Megszárad a kenyér, hümmögött Nénnyuka. Megmered a kolbász, vakarta fejét Puszi úr, míg a felvert porban fuldokló munkásosztály a lelkét is eladta volna egy nyelet hideg sörért. Borsos elvtárs, hallva az időközönként feltörő horkolást, érzékelte a problémát, de meg kell vallani, nem merte durva mozdulattal megzavarni felettese álmát. Eleinte mosolygott, aztán erősebb tapsolással igyekezett elűzni az álomtündért a tribünről, majd a huszadik kör után egyre nagyobb ijedtséggel nézte az elkeseredett arccal vonszolódó tömeget és könnyekkel a szemében imával fordult a szent Szűzhöz, ébresztené már fel az édesdeden horkoló Szűcs elvtársat.

 És ekkor megtörtént a csoda. Éppen a Lánci elvtárs vezette szövőnők sztahanovista brigádja botladozott el a tribün előtt, mikor egyikük lufija éles hangon eldurrant. Lánci elvtárs feje lila lett, szabotázs, akarta ordítani, de az izgalomtól elment a hangja.
-Híííííííí - rikoltotta vércsehangon, mire Szűcs elvtárs ijedtében talpra ugrott.
-Éljen a nép- közölte álomittasan és két kezét feje fölé emelve integetni kezdett.

A tömeg megindult, boldogan és féktelenül, mint egy engedetlen folyó, és két perc sem telt belé, kiürült a tér. Ettek. Mindent belengett a pörkölt szaga, és a tribün előtt lomhán hengergett a porban egy piros lufi kipukkant darabja.