A hatezredik látogatónak szóló sorok




...hamarosan megint kerek szám...hatezer...ennyi látogató, igazán megtisztelő!
Ha elárulná a nevét és az elérhetőségét, megajándékoznám...
Köszönöm, hogy benéztek hozzám, nektek írok.

Szép szavú Salamon meg az ikrek






A csinos kis fodrászüzletet, kétháznyira az Aranysárkánytól, még Puszi úr megboldogult édesapjának unokatestvére nyitotta. Frizír Szalon, állt a díszes cégtáblán, alatta bubifrizurás női fej mosolygott kacéran, amit a felszabadító dicsőséges szovjet hadsereg katonái lőttek szitává, mikor megszállták a várost. De ez már később történt.
Elég az hozzá, hogy Dezső úrnak, az arany kezű fodrászmesternek, még a nagy háború előtt két világszép lánya született. Méghozzá egyszerre. Malvinka, Dezső mester felesége két napon át kiabált vajúdás alatt mindenféle jókívánságot a férjének, mire a végezetül kihívott nőorvos világra segített egy közel három kilós kislányt, majd mindenki legnagyobb csodálkozására egy másikat, aki majd ugyanennyit nyomott. Hogy fért el ez a két gyermek abban a madárcsontú kis asszonyban, csodálkoztak az asszonyok.  Az ikrek, Lujzácska és Vilmácska gyorsan cseperedtek, mindkettő szőke volt és cserfes, még a saját édesanyjuk sem tudta néha megkülönböztetni őket, bár mindegyik egyformán volt rossz, mint hat ördög. Rémei voltak a városnak. Ha fára mászni kellett vagy górálni a békésen kapirgáló tyúkokat a téren, nem volt párjuk a rosszaságban és vakmerőségben.  Egyszer kis pajeszt meg kalapot kötöttek a tudós rabbi macskájára, hogy elájult az anyósa, mikor meglátta a besétáló cirmost, majd meg múmiává aszalódott denevért rejtettek a polgármester úrék padjába a templomban. Mikor a méltóságos asszony megfogta, akkorát sikított, hogy a pap elejtette a misebort. Dezső úr elnéző szeretettel kezelte lányai csintalanságait, csak azt sajnálta, nem forgolódnak eleget a fodrászszalon finom légkörében, s nem tudhatta, Lujzácska és Vilmácska, csak úgy, mint édesanyjuk, utálja a dauer víz szagát és azt az egész csacsogós női világot.  Ezért-e vagy másért, de alig tíz évesek lehettek a lányok, mikor egy szép napon Malvinka asszony megszökött egy vándorfotográfussal. Talán megunta, hogy az ura mindig el van veszve a tartós hullámok között, és más asszonyoknak mond bókokat. Kis, pörge kalapos ember volt ez a fotográfus, villogó fogakkal és huncut bajusszal, nagy vászontekercseket hordott magával mindenféle cifra képekkel, aztán azok elé ültette a népeket, belekukucskált egy kis redőnyös masinába és valami madarat emlegetett. Gondosan beszedte a pénzt az emberektől, aztán három nap múlva megszökött és elvitte magával emlékül Malvinka asszonyt.   A fotográfust megfogták később, úgy mesélte a rendőrfőnök, de az asszony már mással élt addigra. Hadd hulljon a férgese, legyintett Dezső mester, és próbálta nevelni a lányokat. Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja, aki akkor még villogó szemű fekete asszony volt, esténként átjárt rendbe tenni a ruhájukat és finom modorra oktatni a lányokat, több-kevesebb sikerrel. Pedig addigra már kisasszonyoknak számítottak, de olyan vadak maradtak azok mindig, míg körülöttük egyre rosszabbá vált a világ és a népek azt rebesgették, háború lesz.
Lett is, és mentek a behívók mindenfelé, de Dezső úr megúszta, nem sorozták be a túlkoros fodrászmestert, de elvitték a város színe virágát. Kit ezért, kit azért. Többek között az öreg rabbit családostól, de utolsó pillanatban Nénnyukának és Puszi úrnak sikerült kimenteni a sorból a család hetedik gyermekét, a szép szavú Salamont. Akit azért nevezték az emberek szép szavúnak, mert olyan bölcsen és szépen magyarázta a szent könyveket, hogy joggal remélhették benne hittársai apja utódát. A tüzes, fekete szemű Salamon hamis papírokkal rejtőzött Puszi úr kocsmájában, megtartotta a törvényeket és esténként mindig imádkozott, ám egyik este, mikor az Aranysárkányban addig ismeretlen csendőrök igazoltattak, épp csak sikerült meglépnie az ablakon át és meg sem állt a kertek alatt Dezső mester házáig. Nyár volt, a kert felé nyitott ablakok egyikén gondolkodás nélkül beugrott és ott találta magát Lujzácska és Vilmácska szobájában.  A széken mindenféle titokzatos női ruhák hevertek, bolondító szaga volt az ágynak és a két szőke lány úgy vihogott, mint két vili. Férfiúi zavarában Salamon, a szép szavú, éppen készült volna visszamászni a kert felé, mikor a lányok leterítették. Próbálta nekik az írásokat magyarázni meg a mezők liliomát, de azok csak nevettek gonosz módon és berántották az ágyba.  Hajnalodott már, mikor a kócos, karikás szemű Salamon ruháival a hóna alatt kiszabadult és visszaosont az Aranysárkányba.
Később, mikor a front elérte a várost, Lujzácska és Vilmácska átlényegült. Apjuk kurtára nyírta arany hajukat, orruk alá bajuszkát maszatolt és micisapkát húzott mélyen a szemükbe. Puszi úrral megbeszélve úgy gondolták, a lányok legjobb helyen a kocsmában lesznek eldugva. Naphosszat kopott ujjasban hordták  a farekeszeket , törölgették a pultot az Aranysárkányban és olyan cifrán káromkodtak, hogy meglett férfiak pirulva néztek félre. Szép szavú Salamon lopva szív dobogva nézte őket a konyhából, s ha Nénnyuka nem figyelt, ki-kiugrott egy csókra.
Így történt, hogy mikor a hős felszabadító szovjet hadsereg első katonája belépett a kocsmába, mit látott?  Egy szőke, micisapkás meg egy barna fiatalember olvadt össze szenvedélyes csókban a pult mellett. A katona elébb csúnyát káromkodott, kiköpött, majd kiszaladt és ijedtében lelövöldözte Martfűi úr cégtábláját. Szomorú látvány volt a kilyuggatott szöszke, női fej, de ennek az üzletnek a helyén alakult később a helyi fodrász kisszövetkezet.
De ez már egy másik történet.

Jenci, a hintás szerecseny





Azon a májusi reggelen, mikor nyikorgó kerekekkel bevonultak a cirkuszi kocsik, senki nem sejtette, hogy az Amar cirkusz megjelenésével fenekestül fogja felfordítani az Aranysárkány egynémely vendégének életét. A kis park harmat verte fáin álmosan nyújtóztak a rigók, benn a konyhán Nénnyuka készülődött a zöldségpucolásnak, kinn az Aranysárkány előtt Puszi úr, vendéglősi minőségében épp az aznapi híreket tárgyalta meg Szeredi bácsival, az öreg mindenessel. Szeredi bácsi a napot minden reggel egy pohár papramorgóval indította Puszi úrnál, cserébe seprűjével lelkesen paskolta az utcán a port vagy fél óráig, aztán beült megpihenni egy kisfröccsre. Borsos elvtárs szolgálati Pobedája éppen előállt, a sofőr, Csere Béla párat törölt még a makulátlan szélvédőn, majd újságja mögül elmélyülten figyelte a sürgés-forgást a kis téren.
Az Aranysárkányban lassan gyülekező vendégek érdeklődve nézték a cirkuszosok sátorverését, majd egy kifogástalan eleganciával öltözött úriember, monsieur Amar, a cirkusz tulajdonosa lépett be, és ékes francia nyelven a felől érdeklődött Puszi úrnál, merre találja a város elöljáróját, intézendő az ilyenkor szokásos engedélyt. Ha valaki azt gondolná, Puszi úr számára bármilyen gondot okozott Gallia nyelve, elég csak arra emlékezni, milyen gondossággal nevelte a megboldogult Papa egyetlen fiát, mint áldozott kisebb vagyont arra, hogy nyaranta mindig más ország nyelvét, szokásait ismerje meg. Délre járt az idő, mire Puszi úr, a temérdek információtól kissé zúgó fejjel karon fogta a lelkesen karattyoló monsieur Amart, és elkalauzolta Borsos elvtárs irodájához, hol a frissen fodrászolt Mancika bejelentette őket a fő elvtársnál. Borsos elvtársnak jó napja volt, kedvenc foci csapata bejutott a döntőbe és két napja elmúlt a gyomorégése, ezért nagylelkűen megadta az engedélyt, hogy monsieur Amar cirkusza egy hónapon át szórakoztassa a munkásosztály tagjait. Az igazgató úr, pergő nyelvvel emlegette Borsos elvtárs zsénérozitéját, és sűrű meghajlások közepette átnyújtott számára egy csokor tiszteletjegyet az első esti előadásra.
Borsos elvtárs a cirkusz tiszteletére új nyakkendőt kötött és levágta a körmeit, felesége haját sebtében csinos kontyba fésülte a fodrász szövetkezet legügyesebb fodrásznője, egyedül Margitka, Borsos elvtárs egyetlen leánya volt durcás, mert estére moziba készült a barátnőjével, aztán most ez a hülye cirkusz. Ám mérge csak addig tartott, míg meg nem pillantotta a trapézon elegánsan lengő légtornászt.
 Eugén Ducati apja a messzi Elefántcsontpartról érkezett Párizsba, feketébb volt a legsötétebb ébennél, de abszolút hallással született, és rövidesen egy kis bárban zongorázott, a rue Tivolin, kétsaroknyira a Moulin Rouge-tól. Hamarosan kisfia született egy félvér lánytól, aki egy nap úgy döntött, inkább Marseille-ben próbál szerencsét, és lelépett. A kis Eugén alig öt esztendős volt, mikor monsieur Amar cirkuszához csapódott, és kamatoztatva rendkívüli ügyességét és bátorságát, végigjárva a cirkusz ranglétráját, akrobataként bűvölte el a nagyérdeműt. A Nagy Ducati, ahogy neve a plakáton szerepelt, majd egy méter kilencven centis karcsú testén kidolgozott izmok ugráltak, szép vonalú fején tengernyi apró csiga-fürt, dús ajka élveteg, anyjától örökölt lágy tekintete és villogó mosolya hódított. Feszes, ezüstszín trikója kiemelte izmai játékát, s nem hagyott kétséget a felől, hogy a természet bőven ellátta férfiúi ékességgel.
Csak egy pillanat volt, egy rácsodálkozás, ott a manézs izzadtságszagú miliőjében, mikor előadás után Borsos elvtárs családostól gratulált a szédítő mutatványokhoz. Borsos elvtársné tágra nyílt szemmel legeltette tekintetét a passzentos trikón, és apró sóhajt nyomott el magában Borsos elvtárs kisebb görögdinnye méretű hasára gondolva. Margitka kiszáradni érezte torkát, mikor előtte állt ez a csodálatos fekete görög szobor, fura ferde szemével, rózsaszín markába zárva kezét. Milyen különös, kuncogott magában Margitka, elnézegetve fahéjszín körmeit, vajon mindenütt ilyen fekete.
Nem, nem volt mindenütt fekete, és ezt Margitka rövidesen megtapasztalta. Eleinte Puszi úrnál találkoztak, az Aranysárkányban, lévén ő tolmácsa a fiatal szíveknek. Nézték egymást a bambi fölött összehajolva, és Margitka azt érezte, ő sose volt ilyen szerelmes. Nem, még akkor sem, mikor a szomszéd Pistát kíváncsiságból beengedte magához pár este. Quelle est votre nom, ma belle, suttogta szerelmesen a fiú. Hogy mi a neve, nézett Eugén véreres szemébe Puszi úr, hát Margit. Az boldogan felkacagott, Máhhhgittt, harsogta fehér fogain ropogtatva a hangtalan r-eket, és két kezébe fogva a lány kezét, szenvedélyesen megcsókolta. És neki, neki mi a neve, Puszi úr, kérdezte Margitka csillogó szemmel, miután kiszabadította a kezét. Eugén, ízlelgette Puszi úr a szokatlan hangzású szót izzadó fejét vakargatva, mire Nénnyuka megszólalt a konyha ajtajában, Jenci lesz az, lelkem. Az szép név.
Közben tombolt a nyárba hajló május, szerelemtől nyögtek a bokrok a kis téren és Margitka hamarosan megfeledkezett a moziról. A forró délelőttöket a közeli strandon töltötték, és Margitka szűkülő pupillával nézte, amint Jenci apró, formás feneke vígan fickándozik a fecske alatt, mikor fejest ugrik a medencébe. Na, a hintás Jenci, a szerecseny, felcsinálta Borsos elvtárs lányát, mondták a városban, mikor Margitka a nyílt utcán lehányta a saját lábát. Borsos elvtárs liluló fejjel olyat ordított az irodában, mint egy berber oroszlán, Mancika remegve csukta rá az ajtót, és később megesküdött Nénnyukának, hogy csak egyszer hallotta így kiabálni a főnökét, mikor az a Bugyi-király jóvoltából bőröndnyi fehérneműt talált az asztalán.
 Most mi lesz, törölte meg izzadó arcát Borsos elvtárs, és Mancikával szódabikarbónát hozatott, mert kiújult a gyomorfájása. Mi lenne, ha felcsinálta elveszi és kész, csapott az asztalra Puszi úr, és Borsos elvtárs feljajdult. Feljajdult és elképzelte, mint lesz égre szóló botrány a pártban, mint vádolják meg nyugati elhajlással, és mint végzi imperialista ügynökként, egy munkatáborban az isten háta mögött. Talán éppen Szibériában.
Elvtárs, találjunk ki valamit, nézett könnyes szemmel Puszi úrra, és estére összeült a vezérkar az Aranysárkányban. Ott volt mindenki, akinek a szava számít, és mégis Nénnyuka volt, aki megtalálta a megoldást. Tegyük fel, nézte mosogatástól elformátlanodott ujjait Nénnyuka, hogy a hintás Jencinek rabszolga volt a kedves nagypapája Afrikából. Igen, nézett éledő reménnyel Borsos elvtárs az öreg szakácsné csupa ránc arcába, - akkor meg a Margitka és a Jenci elvtárs házassága felér egy felszabadítással -fejezte be mondanivalóját Nénnyuka és újra töltötte az üres poharakat.
Egy év múltan  mikor csoki bőrű unokájának csodájára jártak a városban, Borsos elvtárs szép kitüntetésben részesült, a Haza Legbölcsebb Fia gratulált neki a megható és szokatlan gesztushoz, melynek során házassággal pecsételték meg két, sokáig elnyomás alatt élő nép barátságát. Ezt csinálják utánunk a reakciós, imperialista bandák, mondta elismerő mosollyal a Vezér és a háttérből felzúgott a taps.