Szárnyhoz az angyalt





Korán sötétedett. A decemberi este nyúlós ködét egykettőre kiseperte a feltámadt északi szél. Felszikráztak a csillagok és a járókelők felhajtott gallérjaik mögött némán loholtak álmaik után.
Tóth Tihamér éppen kilépett kávéházából és elgondolkodva ballagott a liget csupasz fái mellett, magában kis motettát dúdolva, mikor hirtelen suhogást hallott, majd váratlan csattanással földet ért éppen a lábai előtt, egy pár hófehér angyalszárny.
Takaros, közepes méretű szárnyak voltak, biztosan nem puttóé, mert a kis pelyheknek nyoma sem volt látható benne és nem is arkangyalé, ezt látta jól, mert lehajolt és óvatosan megcirógatta a mennyei tollakat. Enyhén langyosak és tömjén illatúak voltak. Aztán, mint aki nem hisz a szemének, közelebb hajolt majd sovány nyakát felfelé tekergetve vaksin kémlelt szemüvege mögül fel a csillagos égre.
Váratlanul grószijára gondolt, mikor, mint apró, fehér inges kisfiú az ágyban kuporgott és két vézna kezét összekulcsolva várta a főkötős, szigorú kis alakot, kivel együtt mondták az esti ima szövegét. Igen, a grószi mesélt neki először pufók képű kis angyalokról, kik hófehér pelyhes szárnyacskáikon röpdösnek, ők a kicsiny gyermekek őrzői, s mint ilyen, minden tettük elszámolói. Már akkor profánnak érezte a gondolatot, hogy holmi gyerekangyalok ítéljék meg őt és az ő cselekedeteit, kik talán nem is tudják, hogy mikor Ullstein Bélát jól hátba vágta a kapu alatt tulajdonképpen elrabolt üveggolyói miatt állt bosszút. S különben is, talán a kapu alatti történéseket nem is látja az angyal.
De erről nem beszélt a grószinak, mert ő és nevelési elvei hathatósan kapcsolódtak holmi mogyorófa pálcához.
Később, már elsőáldozása idején, mikor keresztanyja, a mindig illatos és csinos Lonci néni, ki iránt ijesztő és heves szenvedélyt érzett, díszes, csontfedelű imakönyvvel lepte meg, újra kapcsolatba került az angyalokkal. Egy kis aranyozott szentkép díszlett a lapok között, melyen kacér bokájú, fehér inges fiatal lány hajolt egy ágyban fekvő és láthatóan nagybeteg fiú fölé, buja szőke tincsei mögül kikandikált kis szárnyainak csücske. Mint pompás kis tollseprűk. Akkoriban sokat nézegette ezt a képet és elképzelte magát, amint ágyban fekszik valamilyen szép súlyos, de nem fájdalmas betegségben, mint például a házmesterék fia, aki mikor sárgaságos volt, minden nap mézes kenyeret ehetett és ágyba kapta a kakaót. Bármilyen kellemes betegséget szívesen elvállalt volna, csak ilyen göndör fürtű, szőke teremtés hajolna felé. Szinte érezte bőrén langyos bőrét, illatos sóhaját, s csodálatos módon az angyal képe átalakult és helyette Lonci néni dús idomú alakja jelent meg, kis kurta, fehér ingbe öltözötten, apró, formás szárnyacskái csinosan simultak a hátára. Zavarba ejtő és szégyenteljes gondolat volt, mégis izgalmas. Az angyali szárnyak, a felvillanó bokák, és keblek képzete megőrjítette, s teljesen feldúlta tiszta lényét.
Aztán később az iskolai hit és vallásórákon Matos atya megismertette a biblia szigorú és könyörtelen harcos angyalaival, kik, ha kellett lángpallossal védték az Úr paradicsomkertjét. Elképzelte amint véres kardjukat már sárguló tollú szárnyaikhoz fenik az öldöklés után, s néha talán meg is borotválkoznak, mint a katonák.
A szerelem gyönyöreihez is az angyalok révén jutott el. Már gimnazista volt, mikor egy este Tátrai Pubi beprotezsálta a Steinné Madám lányaihoz, aztán a kis szöszke Angéla, ki az Anzsi művésznevet viselte, nagylelkűen beavatta őt mindenbe, amit egy ilyen korú fiúnak még nem illet tudnia. Igazi angyali szépségű leány volt, ártatlanságának álcáját büszkén hordozta, majd egy alkalommal sajnálatos módon gyereket fogott egy ismert úrtól és belépett az angyalcsinálók népes táborába.
Ezek a gondolatok futottak át a fején, míg az eget nézte. Ez most vajon melyikük lehetett, töprengett magában Tóth Tihamér. Majd lassú léptekkel elindult, hogy megkeresse. Szárnyhoz az angyalt.

Aranykalitka III.

     
                                                     




Halmai Vilmosné úrhölgynek
Kossuth u.20. sz. alá
Nagyvárad

Tudod-e, hogy a világ legboldogabb édesanyja és felesége ír most Neked, Zitám?
Sándorkám jóllakva itt szuszog mellettem, öklöcskéi feje mellé simulnak, öröm elnézni ezt a kis lurkót. Napról napra nő, gömbölyödik, egyre többet nézegeti nagy figyelmesen ezt az ismeretlen világot, mely körbeveszi.
Sándor, ez az én bolondos uram, valamelyik padlásról előkerítette a Ti régi bölcsőtöket, az asztalos Ferke szépen rendbe hozta és most abban alszik a mi kisfiúnk. Nagyon jó kisgyermek, vagy csak én vagyok immár tapasztaltabb mama, nem tudom. De ahogy elnézem a fekete csigás haját, meg szép tiszta kis arcát hát egészen ellágyulok.
Vicuska egész nap rengetné a bölcsőjét, ha hagynám, de az apja csináltatott egy hajszálra olyan kis játék bölcsőt, mint a Sándorkáé, hát abban dajkálja ő is a babáját. Még énekelni is szokott neki.
Endrus meg félretett az öccsének pár katonát és egy csorba fakardot. Én már ezeket kinőttem, mamám, mondta komoly arccal, legyenek a Sándorkáé.
A legkedvesebb napszakom az este, mire a nagyok túl vannak vacsorán-fürdőn és az apjuk lefektette őket az éppen aktuális mesével (mindig ő mesél nekik, ha itthon van). Aztán ez a nagydarab ember kényelmesen elhelyezkedik a karosszékében és a lány behozza neki Sándorkát, ő meg odaveszi a kisfiát két rettenetes karjába és beszélget neki. Ki vagy te, kicsi élet, honnan jöttél pont ide, hogy a mi kisfiúnk légy, dünnyögi neki. Aztán tűnődve nézi rajta az ismerős vonásokat, kinek a szemöldöke, kinek a szája köszön vissza a pufók kis arcról, majd óvatos csókot lehel a kis fejére és nagyot sóhajt, ha tudnád, de régen vártalak már, kis porontyom!
Ha valaki nekem egy évvel ezelőtt megjósolta volna nekem, hogy ily boldogság létezik, csak legyintek. Szeretni és szeretve lenni, ez a titka. Csak a legnagyobb szeretet és tisztelet hangján tudok a bátyádról szólani, magamat és két kisgyerekemet úgy szereti, hogy a magáét sem különbül, tenyerén hordoz, a családja a mindene. Hogyan változott ily mértékben egy azelőtt nőfaló, párbajozós, mulatós ember? Én is ezt kérdeztem tőle egyik este, míg Sándorkát nézegette. Ezt teszi velem egy asszony szoknyája, jött a mosolygós válasz, majd egy csontropogtató ölelés. Nem tudnék maguk nélkül élni, suttogta a hajamba, és nekem telefutott a szemem könnyel.
De félre a könnyekkel, mert még két nap és nyakunkon a szüret. Azt mondja Pista bácsi, az öreg vincellérünk, hogy jó termés lesz az idén is Fácányoson. Nagy bált nem terveztünk, de így is leszünk elegen, a nagy pajta lesz feldíszítve, jön Bakri a bandájával, pár birkát vágatok, jó borsos tokánynak lesz elkészítve, hadd csússzon rá a bor, kacsasült is lesz, annak, aki nem szereti a birkát, meg tepertős pogácsa és pár tepsi rétes.
  Én a jó édes mustot várom már nagyon, azt szeretem. 
Nincs kedvetek kikocsizni? Jó lenne már találkozni, pár új váradi pletykát hallani.
Vágyom utánatok.
Szeretettel ölel,
Lonci
1901. szeptember 26.-án




Adorján Sándorné úrhölgynek
Fácányosi birtokán kezébe


Loncikám, ne haragudj, ha hirtelenjében írt és nagysebesen a Marci gyerekkel elküldött levelem valamilyen fontos dolgodban megzavarna, én vagyok a bűnös ebben, de olyan dolgok történtek nálunk, amikről rögvest tudnotok kell.
Tegnap délután jó és kellemes idő lévén egy könnyű sétára indultunk, beültünk Macsákhoz egy kávéra és friss krémesre, közben Belluskám hasra esett a korzón, volt ordítás, gondolhatod, még a patikus is kirohant a Kígyóból. Na, de elég az hozzá, hogy mikor haza értünk, úgy hét óra lehetett, látom én, hogy a küszöbünkön egy takaros fonott kosár van elhelyezve, letakarva egy csíkos kendővel. A gyerekek már jó előre kuncogni kezdtek, hogy biztos megint az apjuk talált ki valamilyen rendkívüli meglepetést, tudod, milyen, mikor megszólalt a kosár. Képzeld, Loncikám, olyan kis nyekergő hangot hallottunk, hát egy baba ébredezett a kendő alatt. Gyorsan bezavartam a gyerekeket és felkaptam a kicsikét a kosarastul, hogy ne csapjunk túl nagy feltűnést, szemből az az undok perszóna, az a Mayerné úgyis mindig leskelődik, én tudom.
Szóval a hálószobába vittem, majd elejtettem szegényt, mire kicsomagoltam, már remegtem egészen. Aztán berontott Vilmosom, magánkívül, akivel éppen akkor közölte a fia, hogy jöjjön gyorsan, mert most született kisbabánk. Szegény uram, meg sem tudott szólalni, csak a bajusza rángatózott, mindig így tesz, mikor ideges, hisz ismered. Végül ott tartottam a karomban a legcsodálatosabb kislányt, akit valaha csak láttam. Persze rögtön elszalajtottunk Müller doktor bácsiért, aki azt mondta, egészséges, jól fejlett leány csecsemő, legfeljebb egy napja születhetett, szépen ellátták, megszoptatták mielőtt a küszöbünkre tették.
Első zavarunk múltával Vilmos átnézte a kosarat és a kis takaró alatt talált is egy levelet a mi nevünkre és egy lezárt borítékot egy ügyvéd címével.
Alig tudtam a könnyeimtől elolvasni azt a levelet, ide tettem, olvasd el magad is:
" Nagyságos asszonyom!
Egy anya ír most egy másik anyának, egy anya kér egy anyától segítő kezet és oltalmat egy ártatlannak.
Nem mentegetem magam. Bűnöm alól feloldozást minden bizonnyal a Mindenható ad majd nekem, halálom órájában. Egy szédült és boldog este volt csupán, egy alkalom, mikor elhittem, engem is szerethet valaki önmagamért. Tévedésem elkísér immár életem végéig, de miért szenvedjen az is, aki vétlen mindenben? Nem eldobni akarom őt, hisz megtehettem volna, mint oly sok más sorstársam megtette már a kétségbeesés végső tébolyában. Nem, én az életet szántam neki, egy boldogabb életet, amit hitem szerint az Önök szerető családja biztosít majd neki. Ismerem Kegyedet, ne kutassa, kérem, hogy honnan.
Imáimba foglalom és könyörgöm, nevelje szeretettel Maricát, legyen igazabb és szeretőbb anyja, mint én."
El tudod képzelni mit éreztünk, míg Vilmos felolvasta a levelet, végén lopva már a szemét törölgetve. Mit lehet ilyenkor tenni?
Vilmos vette a kalapját és elsietett rögtön jogtanácsos barátjához, Fleisz úrhoz, tudod, akivel kaláberezni szoktak keddenként, és azzal a hírrel tért vissza, hogy az örökbeadásnak jogi akadálya nincsen, mert az anya a másik borítékban megnevezett egy ügyvédi irodát, hol letétbe helyezte az apa nevét és az örökbeadás körülményeit.
Marica, mint parányi kis aranydongó, úgy muzsikál e kedves kis név az elmémben.
Nos, Marica, mindeközben édesdeden aludt, pirinyó ökleit fejecskéjéhez szorítva, mandula alakú szemecskéi lehunyva, mintha e szorosan zárt szemhéjak kirekesztenék a világ összes ostobaságát és gonoszságát. Vilmossal csak egymásra néztünk, úgy nézett rám, olyan tekintettel, mint jegyességünk idején, nem kellettek nekünk szavak, rögtön tudtuk, ha már ezt a kis lelket gondviselő angyala az utunkba küldte, nékünk szent kötelességünk őt felnevelni és mindenben segíteni, mint szívünkről szakadt édes gyermekünket.
Ritkán adódik ily pillanat, s én szívem legmélyéig megrendülve köszönöm a Mindenhatónak, hogy egy újabb kis lelket nevelhetünk az ő dicsőségére.
Ne kérdezd, hogy vészeltük át az éjszakát. Szerencsénkre a szobalányunk nővére két hetes fiacskáját szoptatja, így sebtében felverve szegényt beköltöztettük gyerekestül a vendégszobába.
Reggel aztán jöttek a babakelengye beszerzés édes gondjai, de ebben segítségünkre volt Arnóth úr és kereskedése, ki házhoz küldte a szebbnél szebb kisingeket és pólyácskát.
Átöltöztetés után Vilmos ragyogó szemmel nézegette a leánykát. Na, fiam, borzolta meg jókedvűen a Vilike haját, itt most már nőuralom lészen, azt mondom, tartsunk össze mi férfiak. Hát szereti ő is. De nem is lehet azt nem szeretni.
Napvilágnál végre megcsodáltuk és ő is ránk nyitotta gyönyörű szemeit. Bellus is tarthatta egy kicsit az ölében, de majdnem ölre mentek Vilikével, hogy kivel fog majd aludni.
Loncikám, immár fölzárkózva hozzátok csókol három gyermekes mama barátnéd,
Zita
U.i. Alig várom, hogy lásd!
1901. szeptember 30.-án



























Adorján Sándor úrnak
Zöldfa u. 8. szám
Helyben

Hát, Sandrikám, sajnálom, hogy csak ilyen rövid látogatásra tellett az időtökből, de megértem én, kicsi gyermek mellett nem lehet sokáig kimaradni.
Meg aztán azért is fájlalom korai távozástokat, mert így lemaradtatok a hírről, mit ma délután kaptam kézhez az én Fleisz Karcsi barátomtól. Ő felvette a kapcsolatot a nevezett ügyvédi irodával és kiderítette kik Marica igazi szülei.
Nos, ügyvédi és rokoni titoktartásodban bízva elmondhatom Néked, hangsúlyozom, csakis Néked, az asszonyokat hagyjuk ki ebből, ezért is nem küldettem a levelet a birtokra, hogy a szerencsétlen sorsú édesanya Gölnicz Izabella néven tanító kisasszony, ki megesett egy híres, váradi család fiától. Nevezettek olyan előkelő körökben forognak, hogy csak nevének kezdőbetűit áll módomban megnevezni, tehát D. B. úr a kisleány vérszerinti apja, s mint ilyen az anya apaság iránti kérelmét megtagadta, tehát a gyermekkel kapcsolatban semmilyen kötelezettséget nem vállalt, így a kötelező formaságoknak eleget téve már a jövő héten anyakönyvezhetik a kislányt Halmai Marica néven.
Eleinte kicsit kínos volt az ösmerősök és barátok csodálkozó kérdéseit és gratulációit fogadni, de aztán, ezek érzelmek az elismerés felé szelídültek és mind több szimpátiával fogadják kislányunk örökbefogadásának hírét.
Az együtt töltött idő rövidsége folytán nem beszélhettünk a keresztelőről, de ha elfogadnátok felkérésünket, nagy megtiszteltetés lenne családunknak, ha a székesegyházban Sándorka keresztelőjén Ti tartanátok keresztvíz alá Marica lányunkat.
Szeretettel ölel Mindnyájatokat,
Vilmos
U.i. Aztán Loncinak egy szót sem D. B.-ről!
























Adorján Sándor úrnak
Anglia, London
Hotel Palace

Egyetlen, drága Sándorom!


Nagyon várt levelét megkaptuk, örömmel és izgalommal olvastuk minden sorát. Endrus azóta csak hajókat rajzol, majd eszkábálnak egyet, ha hazaérkezett, ugye? Ezt ő kérdezteti általam.
Édes Uram, mind nagyon hiányoljuk, főképpen én. Sokat álmodom Magával, remélem, jó egészségben van.
Mi mindnyájan egészségesek vagyunk, Istennek hála. A gyerekek voltak könnyű megfázásban, a napokban, de szerencsére egy jó herba tea kiizzasztotta belőlük. El sem hiszi milyen nagyok már! Endrus kész fiatalember, úgy megnőtt, minden nadrágja megkúrtult.
Vica egyre csak Sándorkát dajkálja, olyan bájosak együtt, mikor az úrfi magyaráz babanyelven, a leányka meg válaszol neki, mintha értené. Bizony sokat fejlődött a kisfiúnk, nagy erős gyerek, majd leszakad estére a derekam, mire ágyba dugom őket. Mese után és ima előtt mindig beszélgetünk Magáról, mit csinál ott kinn, mikor érkezik vajon, milyen lehet a tenger. Endrus a múltkor kikereste Vilikével a földgömbön Angliát, persze Zita segítségével, aztán este mit látok? Ég a lámpa a dolgozószobájában és Vicus lelkesen puszilgatja a földgömböt. Csak jóéjszakát kívánok édesapának, sóhajtotta.
Szerencsére lecsillapultak a kedélyek Marica körül, Zita már komolyan aggódott, hogy az a szélhámos jogi lépéseket tesz ellenük, valahogyan megtámadja az örökbefogadást. Legnagyobb megkönnyebbülésünkre azt hallottuk elutazott Budapestre, felszámolta váradi lakhelyét.
Itt korán beköszöntött a hideg, az esős, ködös napok után (amiben magának is sok része lehet odakinn) kitisztult az ég és reggelre befagytak a pocsolyák. Zitával sokat sétálunk a gyerekekkel, ilyenkor általában egy kávéra és friss krémesre betérünk valahova, vagy sültgesztenyét csemegézünk a Ligetben. Ott halottam a hírt a Mezeyné kiscselédjéről. Ez a palotai sváb leányka szerelembe esett egy bakával, ki egy jókötésű legény, egy szalárdi nagygazda egyetlen fia. Folyt a széptevés egész nyáron, mindaddig míg Mezeyék elutaztak fürdőre egy hétre. Ahogy szokott ez lenni a cseléd maradt csak otthon a házra vigyázni, tudja, ilyenkor a szakácsné is haza mehet. Ez a bolond meg beengedte a bakáját az meg kihasználta a helyzetet és szegény leányt elcsábította, minek meg is lett a sajnálatos következménye. Mezeyné csak gyanakodott, a szakácsné meg lévén maga is meglett asszony három gyerekkel, már sejtette, hogy mitől olyan bágyadt meg levert ez a teremtés állandóan. Ahogy utólag összerakták az eseményeket, a baka felment hozzá egy vasárnap, míg Mezeyék templomban voltak, akkor mondta el a leány, hogy másállapotban van. Persze a fiú nem vállalta sem őt, sem gyereket, mit kezdene egy színmagyar faluban egy sváb menyecskével meg egy kis veres poronttyal, meg várta őt otthon a kedvese, kivel már jegyet váltottak, mielőtt berukkolt. Szó szót követett és a leány csalódottságában és dühében nekiugrott a fiúnak az meg gyáván elmenekült. Igen ám, de a nagy futásban ott maradt a bajnétja, azért meg büntetés jár katonáéknál, ha hiányzik valamije. Mit volt mit tenni, szépen megkérte a falubeli cimboráját, kivel együtt katonáskodott, ugyan menne már fel és kopogtatna be a bajnétért, ő restell odamenni. Mit tesz ilyenkor egy szívbéli pajtás, bekopogtatott, a cseléd meg azt hívén, a szeretője tért vissza, szemen öntötte egy csésze marólúggal. Az eset nagyon megosztotta az embereket, a nők nagy része védelmébe vette a szerencsétlen teremtést, mondván méltatlan és embertelen ilyen állapotban börtönbe csukni, mások meg azt mondják, amit főzött egye is meg. Mindenesetre egy helyi jó nevű ügyvéd ingyen elvállalta védelmét és egy megható írás is megjelent a Nagyváradi Naplóban, minek eredményeképpen a nőegylet gyűjtést szervezett a születendő kis ártatlannak, ki vajh, mire születik, szegény, apja sincsen, anyja meg a dologházban. Istenem, mily sorsok!
Az őszi szezon indultával egymást érik a bálok. Márton-napi Liba bálunk nagy sikert aratott, tombolánk fődíja egy fess, masnis liba volt, kit a közönség nagy derültségére Bulyovszky polgármester úr neje vihetett haza. Mi Zitával színházba szoktunk eljárni, ez mostanában minden szórakozásunk, hogy Maguk távol vannak. Most szerződtette a direktor Kolozsvár üdvöskéjét, Gróf Dittát, ki bájával és eredeti hangszínével méltán lett egyből a váradi közönség kedvence. Új módit is teremtett hajviseletével, laza kontyba tűzött fürtjeit sima fekete bársonyszalaggal köti át s miután így jelent meg egy zsúron, másnap fruskák tucatjai rohanták meg a boltokat, egyből hiánycikké avanzsálva a bársonyszalagot.
Beszélik, hogy a Maga egyik kedvence, a zsurnaliszta Ady lángra lobbant a kereskedő és ezért mindig úton lévő Dióssy úr hitvese iránt és véle a legkompromittálóbb helyzetekben mutatkozik. A nők botrányról beszélnek, az urak csak nevetnek rajta és minden marad a régiben. A világ már csak ilyen.
Kedvesem, most, hogy először vagyok ily hosszú ideig távol Magától, most érzem csak, milyen mélységesen szeretem, olyan nagyon hiányzik nekem. Mintha kezem vagy lábam metélték volna el, oly hiányérzetem van. Mikor jön?
Várom mélységes szerelemmel,
Lonci
 1901. november 20.-án Nagyváradon


























Halmai Vilmos úrnak
London, Hotel Palace
Anglia

Drága Vilmosom!


Remélem, jó egészségben találják soraim, miképpen Sándor bátyámat is.
Tudom, még csak két hete múlt, hogy hajóra szálltak, de nekem az örökkévalóság maga, hogy ilyen hosszú útra indultak.
Valószínű, hogy mire levelem odaér, már elkezdődtek a tárgyalások és mihamarabb indulhatnak is vissza, ugye?
Mi a gyerekekkel Lonci fácányosi vendégszeretetét élvezzük és vele az utolsó szép, őszi napok melegét. A kicsik sokat vannak levegőn, a fiúk lovagolni járnak az öreg udvarossal, ki nagyon szereti őket. Egy csupa szív öregember, kinek egy éve halt meg az egyetlen fia, azóta nem sokat hallani a hangját. Vili és Endrus bolondulnak érte, úgy hívják, apó.
Mi lányok egész nap a kicsikkel szórakozunk. Kis keresztfiúnk, Sándorkánk, nagyot nőtt, naphosszat rikkantgat, próbálja a hangját. De Marica sem sokkal marad le tőle, keze lába jár, mint a motolla, ha meglát és máris fülig ér a szája, különösen sokat nézegeti a kis korall karkötőjét, igazi kis hölgy. El sem hiszi, de egyre szebb ez a kislány. Nincs nap, hogy ne gondolnék vér szerinti szüleire, hogy mennyi örömtől fosztják meg magukat nélküle.
Ezzel kapcsolatban érdekes levelet kaptam egy igen előkelő származású úrtól, ki később személyesen is megkeresett. Elmondta, hogy tudomására jutott, miszerint leánykája, ki törvénytelen úton született, nálunk leledzik dajkaságban. Gondolhatja, hogy megijedtem.
Aztán Fleisz úr segítségével kiderítettem, hogy ezen úr, ki idős, évek óta betegeskedő édesapjának egyetlen örököse, meglehetősen léha, sőt egyenesen botrányos életet élve még az öregúr életében kitagadtatott, valami váltó ügyekbe is belekeveredett. Nem úriember.
Most, hogy az édesapja jobblétre szenderült csak törvényes utód meglétével tudna örökségéhez hozzájutni, ami igen jelentős vagyon, pénz és birtokok formájában.
Ezért ez a gazfickó, ki már egyszer lemondott kislányáról, ezzel a legmélyebb kétségbeesésbe taszítva azt a szerencsétlen teremtést, kit a bajban csúful elhagyott, elhatározta, hogy Maricát törvényesíteni fogja, azaz a nevére veszi.
Ezt az aljasságot sikerült kivédeni az anya, igen bölcsen, ügyvédnél letétben elhelyezett levelével, melyben minket tüntet fel a kislány kizárólagos gyámszüleiként, egyben hozzájárulva az örökbefogadáshoz. Igazán kíváncsi lennék rá, ki lehet ez a fiatal hölgy, hogy ilyen előrelátó módon kivédte ezt a támadást. Szívemből szánom szegényt, hogy ily sorsra jutatta ez a lókötő, kinek útját csak jó neveltetésemnek köszönhetően adtam ki megfelelő modorban és kit, szívből remélem, soha nem vet utunkba többé a sors.
Itt a városban sajátságos és rendkívül sajnálatos módon igen megszaporodott azon elszegényedett iparosok és parasztok száma, kik boldogulásukat idegen földön képzelik el. A java Amerikát gondolja az ígéret földjének, s kicsinyke holmiját is pénzzé téve közvetítő irodákhoz fordul, hol vállalják az utazás megszervezését. Sokan családot is hátrahagyva menekülnek a szegénység elől. Isten legyen irgalmas hozzájuk és az itthon maradottakhoz is.
Ezen úgy elszomorodom, mikor elszegényedett, nyomorgó atyámfiaira gondolok. A minap is járt itt egy hatgyermekes asszonyság, ki özvegyen maradt és nagy bajában Loncihoz jött segítséget kérni. Pár kinőtt ruhácskát, kis lisztet, szalonnát meg hagymát csomagoltunk hamarjában neki. Szegény, jó kiállású, csinos asszony lehetett valaha, mostanra megették a gondok. Lonci megpróbálja beajánlani valahová mosónőnek vagy szakácsnőnek.
Márton napján a nőegylet jótékonysági estre készül, Liba bál lesz. Sikerült megnyernünk a színház direktorának nagylelkű támogatását, így a bájos Batizfalvy Gizella, Forrai Ferike, a charmeur Szarvas Sándor meg Könyves Jenő első szóra és ingyen vállalták a fellépést, mely a Fekete Sas éttermében tartatik. Kis kuplékat, duetteket fognak előadni, meglepetés is lesz, hogy mi, azt még mi, szervezők sem sejtjük. Bár a nagyváradi közönség oly hálás mindenért.
Előétel gyanánt lesz hideg libamáj aszpikban, friss libatepertő lilahagyma ágyon, aztán ludaskása meg libapecsenye lilakáposztával. A desszert meg, ki sem találná, hát lúdláb torta. A jegyek szépen fogynak. Mi Loncival a szála dekorálásánál vállaltunk feladatot és az adományokat gyűjtjük majd, melyből karácsony előtt az árvák és özvegyek kapnak majd csomagot.
Édes uram, lassan befejezem ezt a hosszúra sikeredett levélírást, mert ránk sötétedett és várnak a tennivalók.
Vilike és Bellus csókoltatják, magam és kis Maricája nemkülönben. Kérem a Mindenhatót, hogy mihamarabb vezérelje haza hozzánk, Sándor bátyámmal egyetemben.
Szeretettel csókolja,
Zita
U.i. Nem szaggat a dereka abban a cúgos időben? Használja a Dianát, csomagoltam pár üvegcsével.
Kelt 1901. november 7.-én
Fácányoson



























Adorján Ilona úrhölgynek
Nagyvárad
Zöldfa u. 8. szám


Egyetlenem,
Hosszú és fárasztó utazás után érkeztünk meg Párizsba, hol éppen csak megpihentünk Vilmossal egy éjszakát, már indultunk is tovább, nehogy lekéssük a hajó indulását.
Calais-ban több órát vesztegeltünk a kikötőben, míg Alphons nevű gőzösünk feneketlen bendője elnyelt több hegynyi szenet, árut és embert. Milyen különös, bábeli világ egy ilyen kikötő! Egy az állandó benne, a változás. A világ legkülönbözőbb részéről megfordulnak itt egy őrült kavalkádban, mindenki lökdösődik, tülekszik, nagy hangon kiabál, alkudozik. Még a sirályok, ezek a mindig potyára éhes rablók is versenyt kiabálnak a néppel. És milyen tolvajok! Saját szememmel láttam, mikor egy koldusasszony kezéből utolsó falatját kapták ki, a szerencsétlen öklét rázva átkozta őket. Azok meg mozdulatlan ülve, apró szemükkel gonoszul pislogva, mint dögmadarak lesték a prédát.
Ami volt elég, percenként kötöttek ki a legkülönbözőbb hajók, zsákmánnyal gazdagon megrakodva. Osztriga, rákok, a szivárvány minden színében pompázó nagy halak, vödörszámra partra hordott friss szardínia, bőven mérte ajándékait a tenger. A parton árusok, piacosok és vendéglősök várták a portékát, mely minden bizonnyal mind egy szálig elkelt, mire mi kifutottunk a nyílt tengerre.
Friss szél szaggatta szét a hal és a rothadó szemét bűzét, mely a kikötőt vastagon beterítette és az utazóközönség hálásan fürdette arcát a víz illatú párában. Bizony elkelt a vastag felöltő, míg Vilmossal a hajókorlátnál állva nézelődtünk, fejünk fölött fregattmadarak incselkedtek a széllel, mely olyan erősen fújt, hogy mellettünk álló útitársunkat sikeresen megszabadította fejfedőjétől.
Az étkezőben elfogyasztottuk kávéból és pirítósból álló szerény reggelinket, Vilmos szemét forgatva emlegetett bizonyos paprikás szalonnát házi savanyúsággal, majd rövidesen leterítette a tengeri betegség és fej-fej mellett szabadultak meg reggelijük maradványaitól egy igen előkelő kinézetű turbános úrral, kit mi indiai maharadzsának néztünk. Ez is csak a betegség demokratikus voltát mutatja, egyformán szenved tőle gazdag és szegény. Én szerencsére megúsztam némi gyomor panasszal, de Vilmos és az ő maharadzsája legtöbbet fenn időzött a fedélzeten. A szél enyhültével magam is csatlakoztam hozzájuk és az angol nyelvben gyakorolván magam szóba elegyedtem maharadzsánkkal. Érdekes dolgokat mesélt hazájáról és népéről, kik gyarmatosítók igáját nyögik. Évezredes kultúrájuk, hagyományaik lenyűgözőek. Neki magának tea ültetvényei vannak, kereskedőként utazik a ködös Albionba. Igen komoly, méltóságteljes arccal felelt kérdéseimre, aztán adott pillanatban ábrázata elzöldült és hirtelen mozdulattal áthajolt a korláton, majd miután megkönnyebbült kissé sápadtan, de nagy nyugalommal, mondhatni elegánsan folytattuk a beszélgetést. Ilyen egy igazi gentleman.
Később az idő elromlott, nagy szél támadt, mi is kabinunkba húzódtunk, Vilmosnak sikerült is elszenderednie.
Hajnalra eleredt az eső és a felkorbácsolt tenger permetével keveredve függönyként takarta a kíváncsi utas elöl a híres fehér sziklákat, majd nemsokára kikötöttünk Doverben. Maharadzsánktól érzékeny búcsút sem vehettünk, várta őt egy nagy és igen előkelő kocsi.
Keresztülverekedve magunkat a kikötő forgalmán, vasúton érkeztünk Londonba, hol kocsiba ülvén szállodánkba hajtattunk, egy nagy és rendkívül előkelő, Viktória-korabeli hotelba. Ez a Palace, melynek előterében nagy szomorú pálmák kókadoztak és egy faarcú, enyhén naftalinszagú recepciós fogadott, nemzetére jellemző kimértséggel. Perceken belül egy helyes, bóbitás szobalány felszolgálta reggelinket és nagyon jól esett elgyötört gyomrunknak a friss ham and eggs, amit szalonnás rántottának aposztrofálnék, hozzá pirítóst és forró kávét kaptunk, majd egyöntetűen megállapítottuk sógorommal, hogy sokkal szebb színben látjuk a világot immár.
Délre, úgy ahogy kipihentük magunkat és vártuk Tarkington úr bejelentkezését, ki szertartásos merevséggel köszöntött minket a gutaütött pálmák alatt. Ő maga egy ismert jogtanácsos cég társtulajdonosa, most nyertek el egy koncessziót egy vasúti társaság részéről, kik új szárnyvonalak építését végzik. A mi feladatunk áttanulmányozni a felmerült jogi kázusok megoldását, s így a Bihari Helyiérdekű Vasút Rt.-vel kötött szerződésünk értelmében eljárnánk a cég jogi ügyeiben, hasznosítván külhonban szerzett ez irányú tapasztalatainkat.
Tarkington úr lehet negyven vagy akár hatvan éves is, szikár, őszes hajú, katonás tartású gentleman, homokszín pofaszakállat visel, és érzelmeknek nyoma sincs kőbe metszett ábrázatán. Hűvös kék szemei rezzenéstelenül nézik a világot, és honfitársaihoz híven nem rabja a szószátyárkodásnak.
A város szomorú esőbe burkolózott, míg áthajtattunk a Temzén, melynek szennyes vizéről miazmás ködök párologtak. Sok a koldus és az utcagyerek, kik elég erőszakosan nyilvánítják ki akaratukat.
Sajnos konyhaművészetükről sem lettem elragadtatva. Az ebédet, mit első nap vendéglátónk klubjában szervíroztak alig bírtam elfogyasztani. A nedves időben jól átmelegített a felszolgált gin s talán Tarkington is vidámabban pislogott a világba a második pohár után. Eszembe jutottak az otthoni kedélyes iszogatások, hol már a második pohár után levetjük a tartózkodás előkelő álarcát és egymás vidám hátba veregetése közepette folyik az urambátyámozás. Míg itt nyársat nyelt honfitársai legbőbeszédűbb vélemény nyilvánítása abból áll, hogy azt mondják, well. Valami zöldséges leves félét kaptunk, miben szomorú répák úszkáltak, az egész íztelen volt számomra. Majd steaket hoztak, mit mi átsütve kértünk, vendéglátónk pedig félig átsütve fogyasztotta, szegény Vili majdnem rosszul lett a látványtól. Ehhez fertelmes állagú pépet szervíroztak, állítólag zöldséges puding a neve. Én nem bántottam szegényt. Amiből szívesen fogyasztottam volna még az a remek almás tészta volt, itt apple pie-nak nevezik. Vilmos sötéten nézett a világba és Zita konyhája után epekedett.
Hát így telt az első napunk.
Délelőttönként az irodában vagyunk, mely a Trafalgar térre néz nagy ablakaival, majd négy óra tájban szertartásosan elfogyasztunk valahol egy csésze teát valamilyen édességgel, ami, számomra roppant mulatságos és szertartásos tevékenysége minden angolnak, majd ha nem esik, ami ritka, várost nézni indulunk.
A város, mint minden nagyváros különös olvasztótégelye a szépnek és a csúfnak. Sár, lóganéj és rothadó zöldség maradványok keverednek az elegáns hintók kerekei alatt, előkelő ladyk lépkednek magasra tartott fejjel szurtos arcú, éhező koldusgyerekek mellett és a Covent Garden luxus kirakatai szemkápráztatóak. Kedvelt férfiemberek között a testedzés egy különös formája, mit ők boxnak hívnak, nekem a kocsmai verekedéseket juttatja eszembe. A tenisz igen elterjedt és népszerű játék, valamint az evezés, mely főként fiatalemberek kedvenc sportja. Vannak bűzös kis sikátorok, hová még nappal sem tanácsos bemenni, de sehol nem láttam annyi sziporkázó ékszercsodát, mint az operaház cicomás hölgyein.
A divat? Ó, a divat itt is csak arra szolgál, mint máshol. Kiemeljen egy hölgyön minden szépet, mivel megáldotta a Teremtő és leplezze azt, ami nem szolgálja szépségét. A hosszú ruhaderekak kiemelik a karcsú hölgyek formáit, kik hihetetlenül vékonyra vannak fűzve és elegánsan tipegnek kis ölebükkel a karjukon. Feketén villogó gagátos ékszereket láttam, ez egy fekete színű kő, de a styl nouveau itt is hódít, hosszú láncokon teknőcbetétes medálok himbálóznak.
Elnézve a város esteli forgalmát kimondhatatlan fáj a szívem az én csendes és rendes, kicsiny Váradom után, lehet, hogy lokálpatrióta lettem? Vágyom a Körös illatát, az esti gázlángot az utcákon, a kávéházak lüktető zaját, anyanyelvem édes ízét az ajkamon és főként Magukat.
Drágám, nagyon hiányoznak, sokat vannak az eszemben, várom már a találkozást. Írjon!
Kis porontyaimat s Magát forrón öleli,
Sándor
1901. november 17. London









































 Halmai Vilmosné úrhölgynek
Kossuth u. 20 szám alá
Helyben

Mélyen tisztelt Asszonyom!


 Kérem, ne haragudjon reám e bizalomteljes megszólítás végett, de bizalmam Önben megalapozott, lévén Ön nevelőanyja és egyben édesanyja kicsiny Maricámnak.
Ne rémüljön meg, megkeresésemnek nem célja, hogy a kislányt kiszakítsam családja köréből, hol tudomásom szerint nagy szeretetben nevelkedik.
Ez egy búcsúlevél, Asszonyom, egy olyan teremtéstől, ki megpróbálja kettétört életét rendbe hozni, de ehhez új helyszín és új szereplők szükségeltetnek.
Én most olyan őszinte leszek Önhöz, mint tulajdon édesanyámhoz, ha meghallgatott volna, vagy inkább édes nővéremhez, mert oly fiatal még, dacára annak, hogy nagy biztonsággal igazgatja népes családját.
Egyedüli gyermekként születtem Szalonta városában egy tanítónő és gyógyszerész családjába. Nagy szeretetben és szigorúságban nevelkedtem egy olyan millieuben, hol inkább az anya hordozta az erkölcs és szigor zászlaját, míg apám maga volt a mindent eltűrő és megbocsátó szeretet. Elemi iskoláim elvégzése után tanítónőnek készültem, mikor édesapám hirtelen elhalálozott, gyászba és anyagi bizonytalanságba döntve családunkat. Anyám mindent elkövetett, hogy tanulmányaimat folytatni tudjam, s nagy nehézségek és lemondások árán sikerült is elvégeznem a nagyhírű debreceni Svetits-intézet tanítóképzőjét, a Szegény Iskolanővérek zárdájában. Kitűnő eredményeim és ajánlásaim segítségével Nagyváradon kaptam állást egy előkelő családnál, mint házitanító. Édesapám elvesztése után itt ért a második legnagyobb csapás. Naivságom és tapasztalatlanságom lett a vesztem, s az, hogy balsorsom egy gátlástalan és velejéig romlott kalandor férfit sodort az utamba. A háziak barátjaként mutatták be, s mint ilyen hamarosan elaltatta gyanakvásomat.
Istenem, milyen magányos és elveszett voltam ebben a városban! Milyen megnyugtató volt, hogy van egy barát, ki figyel rám, kivel megoszthatom magányos óráimat, egy vonzó férfi, ki bevezet a társaságba, színházba kísér és várja a velem való találkozást, egyenrangú félként barátjának tekint. Életem legszebb hónapjait éltem.
Vonzó, charmeur férfi volt, míg én tapasztalatlan fiatal lányként elhittem minden szavát, hazug széptevéseit és nem bírván ellenállni heves ostromának övé lettem. Nem vagyok kicsinyhitű, ismerem magam hibáimmal, s erényeimmel egyaránt, művelt és olvasott teremtésnek vallom magam, s épp ezért ért tőrdöfésként, mikor szerelmem már másnap elhencegett kedvenc kávéházában hódításának részleteivel, buta, együgyű lánynak lefestve. Viszonyunk rövid ideig tartott, mígnem tudomására hoztam, hogy kapcsolatunkat ideje lenne törvényes alapokra helyezni, mert gyermeket várok. Egy világ omlott össze bennem, mikor addig vonzó és szeretetteljes viselkedése egészen megváltozott és természetének oly romlott és ördögi vonásai kerültek felszínre, melyekről addig tudomásom sem lehetett. S mint ilyenkor lenni szokott környezetemben mindenki látta és tudta mindezt, híre volt kalandjainak az orfeumi lányokkal, váltó ügyei is voltak, ezért is tagadta meg idős apja, mit sajnálatosan ismét csak utólag tudtam meg.
Hova forduljon egy leány, ha bajba jut? Szégyenemben én is hazafutottam, remélvén, hogy anyám szerető és megértő gondoskodásával és tanácsaival megsegít szorult helyzetemben. Ebben is csalódnom kellett. Anyám, miután meggyóntam hazatértem okát egy szörnyű és viharos beszélgetés után kitagadott a szülői házból, melynek úgy léptem át küszöbét, hogy az anyai átkok, mint kövek záporoztak fejemre.
Ekkor összeroppantam, közel álltam egy végzetes döntéshez, oly kilátástalannak éreztem sorsomat. Akkor és onnan kaptam segítséget, ahonnan nem is vártam. Apám özvegy nővére volt jótevőm s ő nyújtott menedéket a hátralévő hónapokra, míg elvonultam édes terhemmel a világ elöl. Az ő révén ösmertem meg önöket, de nem nevezném meg e nemes szívű idős hölgyet, kit áldásom kísér, míg élek.
Aztán megszületett a kislány és én meghoztam életem talán legnehezebb döntését, miről a mai napig tudom, hogy a legcélszerűbb volt.
Nehéz hetek és hónapok jöttek, próbáltam tovább élni életemet, de itt minden túlságosan emlékeztetett szégyenemre. Állásba álltam, de úgy érzem, nem bírok itt tovább élni, nincs, mi idekössön. Ezért úgy döntöttem megpróbálok messze idegenben új életet kezdeni, hol senki nem ismer, és nem ítél el botlásomért. Kevés megtakarított pénzem talán elegendő lesz az újrakezdéshez.
Nem bírtam úgy elmenni, hogy ne köszönjem meg Kegyednek, hogy befogadták és szeretetben nevelik Maricát.   
Isten áldását kérem Mindnyájukra. Imádkozzanak értem!
Gölnicz Izabella
1901. december 20.-án




























Adorján Ilona úrhölgynek
Nagyvárad
Zöldfa u. 8. szám

Édes Loncikám, tudod-e még vagy meg van-e néked az a finom bólé receptúra, amit tavaly kóstoltunk Bánhidyéknál? Ha megvolna, úgy ne feledd kikerestetni a lánnyal és nékem lóhalálában eljuttatni. Ugyanis ezt szeretném a szilveszteri vacsora alkalmából elkészíteni. Remélem nem ígérkeztetek el sehová, így együtt tölthetjük e bolondos esztendő utolsó óráit.
Nem tervezek nagy dínom-dánomot, de adjuk meg a módját, meg Vilmosom is szereti a hasát, hisz tudod milyen.
Előételként hidegtálat gondoltam, kis libamájpástétomot, aszpikos lazacot. Friss kaviárt is rendeltem Strausz úr csemege kereskedéséből, ő szállítja majd a sütnivaló kismalacot is, amit saját receptünk alapján bepácolva az uram süt meg majd szilveszter napján. Rendeltem egy szép Sacher-tortát is, mert tudom, hogy Ti is nagyon szeretitek. Lesz Törley-pezsgő, kétféle sör, francia konyak, meg finom érmelléki borok. Nem terveztem nagy társaságot, itt lesznek Bertáék, Fleiszék az unokaöccsével kiegészülve, ki most utazott le hozzájuk Pozsonyból, nagyon snájdig fiatalember, mérnöknek tanul, majd bemutatom. Aztán Piukovich úr és Zsófia asszony, az új kis felesége, majd meglátod, milyen bájos asszonyka, semmi manír, nagyon közvetlen teremtés, gyönyörűen zongorázik. Elhívtam még Körössyéket is, tudod a lányuk nemrég ment férjhez egy tiszthez és nem sokkal később Bécsbe vezényelték az urát, mit tehet ilyenkor egy asszony, követi a férjét. Pannika sokat búsul a lánya után, gondoltam, hadd mulasson kicsit.
A toalettem a Vilitől kapott londoni gyönyörűség, hogy tudta így eltalálni a méretem, számomra is rejtély.
Marica szépen fejlődik, aranyosan mosolyog és gőgicsél a testvéreire, Belluskám egyre ügyesebben dajkálja. Segít öltöztetni és fürdetni. Kis Vili csak messziről szereti, azt mondja, ő megvárja, mire megnő annyira, hogy játszhat az ólomkatonáival, talán nem lesz annyira nyafogós, mint Bella.
Vilmos sokat szenved mostanában a derekával, kenegetjük mindenfélével, de ő csak sóhajt nagyokat és azt mondja, kár, hogy így elszállnak az évek, az ember kezdetben még gügyögni sem tud, a végén pedig a podagráját kúrálja a Püspökfürdőben.
Jan Kubelik úr koncertjén voltunk a minap, nem hallottál a skandalumról, ami Szeghő Vilma kisasszony jóvoltából pattant ki? 
Na, majd elmesélem legközelebb.
Loncikám, még egyszer kérlek, ne feledkezz el a receptről.
Ölellek kis sógorném,
Zita
1901. december 28-án










Halmai Vilmosné úrhölgynek
saját kezébe
Nagyváradon
Kossuth u. 20 szám alá

Kedves Asszonyom!


Elutazásom előtt írt kedves, bíztató szavait és nem utolsósorban nagylelkű adományát hálásan és szívből köszönöm. Máig nem jöttem rá, honnan derítette ki, hol húztam meg magamat.
Nem csak a köszönet és hála vett rá e sorok megírására. Ha nem haragszik, és abból, amennyire volt szerencsém megismerni Kegyedet tudom, hogy nem haragszik, remélem, nem veszi tolakodásnak, ha beszámolok kalandos utazásomról, mely új hazámba vezetett.
Elutazásom előtti estén, mely szilveszterre esett, kinn álltam szobám előtt a gangon. A város fényei elhalványították ugyan a csillagokét, de én ösmerem őket. A Nagymedve és a Fiastyúk régi ösmerősként integettek, s köztük talán szegény apám, ki neveiket nyári éjszakákon nékem megtanította. Alant vigadt a város, kávéházak és orfeumok parfőmös közönsége mulatva búcsúztatta az óesztendőt, és én arra gondoltam, tán most ülik az én halott, elmúlt életem torát, itt és most, ezen a fagyos, csillagporos nagyváradi éjszakán. És megköszöntem szépen sorban apámnak, anyámnak, hogy megszülethettem és élhettem, gyermekem apjának az erkölcsi megsemmisülést s hozzá majdnem a fizikait is, magamnak pedig az erőt, hogy vélt halálomból újjászülethetek egy idegen világban. Aztán gondolatban megsimogattam egy szöszke fejecskét és áldást kértem minden lépésére.
Hát így telt nékem utolsó éjszakám e gyűlölt és imádott városban.
Mivel volt egy kis megtakarított tőkém és ehhez jött a Kegyed nagylelkű segítsége, kivándorlási ügynökön keresztül szerveztem meg utamat. Választásom a Cunard Line utazási társaság Ultonia nevű gőzösére esett, mely január 7.-én reggel a himnusz és zászló felvonások után 1278 fővel a fedélzetén kihajózott a Fiumei öböl keskeny kijáratán.
Gőzösünk nem volt éppen luxus hajónak nevezhető, első osztály nem lévén pár jobb kabin jutott a szerencsésebbeknek, köztük nekem is, amin egy bácskai születésű kisasszonnyal osztoztam, kiről később még szó esik.
A férfi utasok a hajó orrában lettek elszállásolva. Nagy hálótermeik zsúfolva voltak a legkülönbözőbb korú és származású emberekkel, kik sodronyos vaságyak és sovány szalmazsákok között tengették az átkelés majd egy hónapnyi idejét.
Magam tanítónő lévén, mint tudni méltóztatik, hamar megbarátkoztam az egyszerű teremtésekkel és gyermekeikkel és sűrűn meglátogatván őket a hajó tatjában lévő szállásukon, csak elborzadtam a bűzös, félhomályos termekben, hol az asszonyi leleményesség otthonról hozott vánkosokkal és terítőkkel próbálta lakályosabbá varázsolni a szegényes hajlékot. A viaszosvászon batyukon, mint hevenyészett oltárokon kis búcsús Mária szobrok álltak, az emeletes vaságyak között kifeszített köteleken ruhák száradtak. Aki csak egyszer átérezte a szegénység és kitaszítottság nyomorúságát, az nem tudta könnyek nélkül nézni, amint a munkától cserzett kezek naponta imára kulcsolódva kérték a mindenható közbenjárását boldogulásukért. Ezek az asszonyok, kik azelőtt szinte még falujuk határát sem hagyták el addigi életükben, most rettegve és egyben bizakodva imádtak egy szebb és jobb jövőér egy ismeretlen földön.
A napok meglehetősen egyformán teltek, az egyszerű és ízetlen reggelihez, mi legtöbbször valami konzerva volt, és amit a népnyelv egykettőre elnevezett csikóhúsnak, kenyeret és hozzá egy darabka margarint mellékeltek. Az egyszerű alföldi parasztember gyanakodva piszkálta bicskája hegyével a sosem látott falatot és csak nehezen lehetett meggyőzni afelől, hogy nem szappant kapott reggelire.
Az első napokban történt, hogy a kapitány bemutatót tartott a mentőcsónak és mentőmellény használatáról, mi szemmel láthatóan nem hatotta meg az embereket. Fejcsóválva nézték, amint a parafamellényes matróz le s fel parádézik, és nem voltak hajlandóak elhinni, hogy megtartja őket a vízen, ha baj van. A fő hitetlen, egy öreg székely, csak legyintett. "Lekapja egy nagy hal az ember lábát, oszt viszi is lefelé."
Igen mulattató és egyben elgondolkodtató volt számomra megfigyelni ezt a sokféle és színes embertömeget, mely a monarchia szinte minden tájékáról képviseltette magát, de persze hamar szert tettem ösmerősökre is, kikkel aztán sokat beszélgetve egész megható, de néha kacagtató embersorsok bontakoztak ki. Ezek az emberek a hosszú és kényszerű összezártság alatt egészen megnyíltak és tudva, hogy partraszállásunk után nemigen találkozunk többé, legmélyebb őszinteségükkel tiszteltek meg.
Említettem szobatársamat, a bácskai származású Mariska kisasszony személyében. Nos, ő szakácsnőként dolgozott egy helybéli földbirtokos konyháján, s amint összegyűlt valamennyi pénzecskéje elhatározta magát a nagy útra. Igen ám, de kísérőként egy nőtlen, nála jóval fiatalabb és szegényebb pincért választott magának, kinek költségeit hajlandó volt állni, cserébe ez a fiatalember vállalta, hogy Mariska kisasszonyt, kinek hamvát az idő viharai kissé megkoptatták, hamarosan feleségül veszi. Naponta adott mulatságra okot e különös pár összeveszése, lévén a fiatalember csapodár, Mariska meg féltékeny természetű, majd kibékülése, mikor a vőlegényjelölt térden állva csókolta a duzzogó ara kissé már ráncos kezecskéit és ígért örök hűséget, miközben feje felett
ott lebegett annak fenyegető ígérete, miszerint partraszálláskor nem fizeti ki helyette a 25 dolláros kauciót, ha továbbra is hűtlenkedik.
Egy Tóth Mihály nevű tanító naponta szerzett szórakoztató perceket költeményei felolvasásával, míg egy állítólagos grófi sarjadék Szibériáról mesélt szívesen. Lantos Mihály hentest az apja küldte világot látni, mátkáját hagyta otthon, s földet szándékszik venni, ha hazatér. Mert ő haza szeretne menni, ha meggazdagodott. Isten segítse.
Molnár Henrik uram kis boltját vezette odahaza a Bánátban, aztán a szövetkezet megbuktatta, kis boltja odalett. Most családját odahagyva megpróbálja szerencséjét.
Megannyi ember, megáldva vagy verve a sors által, ki reménnyel telt szívvel fürkészi jövendőjét a láthatáron. Vannak derék, dolgos emberek, kikre ránézve érezni, ez majd megállja a helyét, bárhová kerül is, bizton boldogul. Míg henye, lusta naplopók is akadnak szép számmal, mint az egyik szegedi atyafi, ki állítólag paprikával kereskedett az óhazában s ki egész napját heverészéssel töltötte bűzös és sötét hálótermében. Éppen ő volt az, kit éjszaka Gibraltárnál áthaladtunkban felcsalogattak a hajó fedélzetére, hogy az átkeléshez hadihajók által megvilágított sziklák szépségében gyönyörködjék. "Csak ennyi" - pislogott emberünk,- "de hisz ez olyan csak, mint az alsóvárosi temető Szegeden, mindenszentek éjszakáján."
Ha jól emlékszem, talán egy hete voltunk már tengeren, mikor Mariska meghozta a hírt, hogy halott van a hajón, s valóban, Weisz úr számára Pápáról befejeződött az utazás. Hirtelen szívhalál végzett vele.
Másnap szemergő eső és szürke ég búcsúztatta a megboldogultat, kinek végső tiszteletadására összegyűlt a nép a fedélzeten. A nagy sötét víz kedélytelenül hintáztatta vasladikunkat, melynek utasai fázósan összebújva kis csoportokban hallgatták a kapitány egyszerű, de szívhez szóló szavait, mellyel utastársunkat búcsúztatta, majd a vitorlavászonzsákba varrt test hangos csobbanással eltűnt az óceánban. Három nap sem telt belé, s mondhatom senki sem emlékezett rá, mert új események kavarták fel a kedélyeket.
Egy hentesmester, bizonyos Csáki nevezetű, rendszeresen durákot játszott egy kőműves segéddel, ki őt állítása szerint becsapta, csalt a játékban. Egyik nap szó szót követett, majd a hentes úgy csapta szájon a kőművest, hogy annak három fogát kellett a hajóorvos kivegye. Maga a kapitány avatkozott közbe, felszólítva a feleket, hogy nézeteltéréseiket tartogassák a szárazföldre, ellenkező esetben kénytelen lesz kiköttetni őket.
Sokkal örömtelibb esemény volt az, mikor egyik kedves ösmerősöm, mister John Drenyák felesége, Júlia asszony Trencsényből, egészséges kisleánynak adott életet. Olyan gyorsan lezajlott az egész esemény, hogy a hajóorvos csak a születés tényét konstatálta.
Másnap maga a kapitány tartotta a kisleányt keresztvíz alá, ki a hajósélet törvényei szerint a hajó nevét kapta, s így alakult, hogy Drenyák Ultonia lett e kis tót teremtés neve.
Sok szabadidőm lévén sokat és szívesen foglalkoztam a hajón unatkozó kisgyermekekkel, kis mondókákat tanultunk, körtáncokat jártunk, míg édesanyjuk mosással vagy stoppolással bajlódott.
Sokan menekültek olvasásba az unalom elöl, s az út végére már rongyosra olvastuk az egymás között csereberélt pár Budapesti Hírlapot meg a Légrády-féle oktató füzetkét, mely a kivándorlóknak tartalmaz pár praktikus tanácsot.
Február 1-én ködös reggelre ébredtünk, csak a nagyobb világítótornyok fénypászmái törték át a párán. Madarak százai szállták meg a hajó környékét konyhai hulladék után kutatva. Majd kismotoros hajóval orvos érkezett a fedélzetre s partraszállás előtt újra megvizsgálta az utasokat, különös tekintettel a trachomásokra. Kisvártatva felvonták immár az amerikai, meg a Cunard Line, népnyelven Gúnár Lina, hajótársaság zászlait, aztán az Ultonia csikorgó láncokkal a dokkhoz simult. A pokoli hangzavarban kiáltásokkal nógatták partra az embereket, elveszett gyerekek sírása keveredett aggódó kiáltásokkal, családok veszítették és találták meg újra egymást. Mariska kisasszony elszánt arccal karolta pincérjét, mellettem Drenyákék kapaszkodtak szorosan össze, a kis asszonyka egészen sápadt volt, mire megérkeztünk egy óriási csarnokba, hol az átkelési jegy számai alapján mindenkit ellenőriztek, hova megy, mi a szándéka, s ha nem adott kielégítő választ félreállították és élvezhette a visszautat a társaság költségén. Ezután következett a vámvizsgálat, bár itt szinte senkinek nem volt semmije, az ütött kopott bőröndök alján legfeljebb a féltve őrzött álmok lapultak garmadával, megvalósításra várva.
Újabb csapóajtókon, mint a marhákat a vásárra úgy hajtották kis csapatunkat mocskos kis hajókra, hol szorosan összezsúfolódva vártunk. Pokoli percek teltek el, míg rosszarcú suhancok vigyázták a tömeget. Aztán a szigorú Amerika fényesen fogadta az érkezőket, Ellis Island szigetén márvány és vörös tégla díszítésű csarnokban újabb sötétruhás hivatalnokoknak magyarázhattuk jövetelünk okát. Aki beléphetett a "Váróterem New York" feliratú ajtón, az már révbeért.
Alkalmi ismerőseinktől itt vettünk végleg búcsút, címeket cseréltünk és fogadkoztunk, hogy majd egyszer, valamikor...
Aztán felberregett egy csengő és pár perc múltával szinte szédelegve léptem partra és néztem szét ebben a másik világban, mely immár hivatalosan is befogadott. Ez biztos. Minden más bizonytalan. 1279 magyar, köztük jómagam, megérkezett az újvilágba.
Hogy hogyan találtam új, szerető és segítő barátokra, azt majd másik levelemben beszélem el.
Kérem, gondoljanak rám és imádkozzanak értem!

Tisztelő hívük,
Gölnicz Izabella
1902. márczius 17-én
New York
Sand Avenue. 342







Aranykalitka II.

                                                                 Aranykalitka II.










Halmai Vilmos úrnak
Nagyváradon
Kossuth L. u. 20. szám alá
Drága Húgom és Vilmos!

Már második napja várjuk, hogy felszálljon a köd és Velence megmutassa igazi arcát. Eddig, mint szeszélyes, titokzatos karneváli szépség ködfátylába burkolózott, de ma reggel mikor kinéztünk szobáink ablakából a Canale Grandéra, végre megtört a varázslat, friss tengeri szél kergette szét a ködöt és felcsillant e mesebeli város minden szépsége és tüze. A tornyok és kupolák lángra lobbantották arany díszeiket, ennél jobban csak a dér ezüstje villant a bokrokon.
De ezernyi csillogás sem veszi fel a versenyt azzal a drága szempárral, mely minden ébredésnél rám ragyogtatja sugarát.
Azt érzem, általa lettem egész, gondolataim, érzéseim, egész világképem átalakult attól a tudattól, hogy mostantól immár mindig magam mellett tudhatom azt, aki után oly sokáig vágyakoztam. Lelkének és testének természetes bája és derűje egyre inkább elbűvöl és napjainknak oly meghittséget és összhangot ád, mintha öröktől fogva összetartoznánk.
Édes Zitám, mit tagadjam, boldog vagyok, úgy érzem, életem végre révbe ért.
Talán meg tudjátok bocsátani nekem, hogy egyre csak boldogságommal traktállak titeket és elmarad a színes úti beszámoló.
Hát átadom a tollat kis feleségemnek, legyen ő a krónikása itt eltöltött szép napjainknak.

Drágáim,
Sándor igazat szólott, mesebeli ez a város és meseszépek itt töltött napjaink is, csak a kicsikéim ne hiányoznának annyira, bár tudom, hogy szíves szeretetetek a legjobb vendéglátó.
Az utazó csak bámul ezen a latinos életkedven, ami itt lüktet az aranyba álmodott falak között. Egész nap száll a zene, szólnak a harangok, még a nyelvük is csupa dallam és muzsika. Mindent megnézni szinte képtelenség, de sokat kóboroltunk, jártunk a halpiacon, ahol rácsodálkoztam egy halas kofa elbűvölő, fekete szépségű kislányára, aki korall szarvacskát himbált kis kacsóján. Aztán csavarogtunk a Mercerian, álltunk lobogó szélben a haragos hullámok ostromolta Lidon, felfedeztünk apró sikátorokat, hol oly édes volt elvesződni, bejártuk Murano kis szigetét, ahol üvegcsodákat álmodnak öreg mesterek és vettünk mindenhol annyi ajándékot, hogy a kis fekete szemű boy a hotelből majd megszakad belé.
Egész nap fúj a szél, hozza Neptun üzenetét, lobognak a kis színes zászlócskák, sirályok vijjognak gorombaságokat a tengernek, mi kis tengerparti vendéglők parázson sült tengeri herkentyűit eszegetjük, hozzá fekete olajbogyó és fanyar chianti dukál.
Jó lesz majd visszatérni az arany nyárban a gyerekekkel, biztosan szeretni fogják. Oh, mennyire vágyom már látni őket!
Emlegetnek-e sokat minket? Nem fájt-e Vicus torka? Ne engedjétek sál nélkül kimenni, oly hamar megfázik a torka.
Érkezésünk előtt távirat megy, ünnepekre mindenképpen otthon leszünk már, addig is forrón ölel kedves Mindnyájatokat
Lonci és Sándor
1900. december 8.
Velence, Hotel Nettuno  
Adorján Sándorné úrhölgynek
Nagyvárad
Zöldfa u. 8. szám

Egyetlen Loncikám!
Kicsit viharverten ugyan, de szerencsésen megérkeztünk Bécsbe, kissé fárasztó utazás után. Az történt ugyanis, hogy Vilmos, határozott tiltásom ellenére össze-vissza vásárolta büfében a gyerekeknek, azok meg befaltak mindent, válogatás nélkül, töltött bonbonra narancsot, arra meg sóskiflit. Gondolhatod, mi lett ennek a vége, persze, hogy egy kiadós gyomorrontás. Hiába kérlelem az apjukat, legalább utazás közben ne tömje őket nyalánkságokkal, csak néz rám a nagy ártatlan kék szemeivel, a gyerekek meg kuncognak, hát nem tudok rájuk haragudni, na.
Ahogy elfoglaltuk szállásunkat a Victoriában egyből a hotel orvosát hívattam, szerencsére megúsztuk egy enyhe gyomorirritációval. Bellus már estére jobban lett, befészkelte magát az apja karjaiba, Vili is meggyógyult reggelre. Másnap, míg az uram hivatali teendőit intézte, mi a belvárosban kószáltunk és élveztük a kora tavaszi napsugarakat, na meg a korzózó bécsi közönséget. Mondhatom, drágám, a míder nagyobb módi, mint valaha, pálcika vékonyságú dámák sétálgatnak mindenfelé, malomkerék nagyságú kalapok alól kandikálva a világra. És azok a sikkes paraplék! Csupa finom csipke mindahány.
Persze nem hagyhattam ki a szalonokat sem, vettem pár hercig kis darabot, de ami a kedvencem, az egy csodás finom kis pongyola, crep de chine és pazar vízililiomok díszítik. Vilmos azt mondta, olyan, mintha rám dőlt volna egy akvárium, de nekem tetszik. Ugye milyen komolytalanok ezek a férfiak?
Ebédre betértünk Rascherhez, Vilmos foglaltatott asztalt és milyen jól tette, mert a tavaszi sétában megéhezett úri közönség szinte megszállta a vendéglőt, mi a télikertben élveztük az összehasoníthatatlan wiener snietzlt meg a finom hideg sert.
Ebéd után a Práterben sétálgattunk, mindenfelé virítanak a tulipánok és nárciszok színpompás szőnyegei, gyerek zsivaj, kacagás és térzene kavalkádja andalított. Jól esett később a habos kakaó meg a kuglóf, persze az otthoni sosem ilyen finom, ezt mondják a gyerekek
Úgy tűnik sikerrel jártam, már ami az én úti célomat illeti, mert Frau Sommer, Vilmos üzlettársának kedves felesége volt olyan szíves és segített olyan jó házból való, szegény, tisztességes tanító kisasszonyt kommendálni, aki elszegődne az én két rosszcsontom mellé franciát és németet tanítani. Így esett, hogy már másnap bemutatták Herta kisasszonyt, ki kedves, finom, művelt teremtésnek bizonyult, kiváló referenciákkal. Most jön a meglepetésem Neked, Loncikám, mert van neki egy testvérhúga, aki szintén elszegődne valahova, hasonló erényekkel. Rád gondoltam, mert Endrus és Vica is abba a korba ér, mikor a gyermeki lélek a legfogékonyabb. Meg aztán Neked is segítség lenne, ha az állapotodban kímélhetnéd kissé magadat. Herta kisasszony és Gizella kisasszony nagyon hasonlóak, ösmered a mondást, mint két tojás, mindkettő szőke, kékszemű, kicsit csúnyácska, szeplőske, de értenek a gyermeki lélekhez, annyi szent. Délutánra már együtt fonogatták Bellus új babájának a haját. Vili eleinte nehezen adta be a derekát, tudod milyen, de mikor Frau Herta papír csolnakokat hajtogatott neki és eleresztették a Dunán, láttad volna azt az örömet. Azt hittem beletaszajtják egymást a vízbe, hogy kinek megy gyorsabban a csolnakja.
Amint elintézzük a formaságokat és Vilmos végzett, visszük a két kisasszonyt!
Vigyázz magadra drágám, ölel barátnéd,
Zita
Wien, Hotel Victoria
1901. március 8.-án


Halmai Vilmosné úrhölgynek
Kossuth L. u.20 alá
Helyben

Legkedvesebb Sógorném!


Csak remélni tudom, hogy nem kotyogod el az én legdrágább titkomat, nem szeretném, ha idejekorán kiderülne, úgyis meglátszik az majd rajtam hamarosan. Láttad volna bátyádat első reggeli rosszulléteim idején, még nálam is betegebb volt az aggodalomtól. Aztán mikor Zoltai doktor megvizsgált és bejelentette a jó hírt, amit én persze már sejtettem, ölbe kapott és végigtáncolta velem a szobát. Felváltva nevettem és öklendeztem, aztán csak megbújtam a mellén, a két ölelő karjában. Az öröm és a meghatottság kis lámpásai csillogtak a szemeiben, mikor szép gyengéden a pamlagra fektetett és hálás csókjaival elborította kezeim. Behívatta Endrust és Vicát, térdeire ültette őket és nagy komolyan elmesélte nekik, hogy igazi, különleges ajándékot hoztunk ám nekik Velencéből. Hol van, fészkelődött rögtön Endrus, míg Vica csak meresztette két gyönyörű szemét. Egy picike baba, suttogta Sándor, mire Vica elsikkantotta magát, kis kezét a szája elé kapva. Nem látom, erősködött a fiam. Nem is, így az uram, mert most még olyan picike, hogy édesanya szíve alatt lakik. Akkor ő a Babszem Jankó, rikkantott Endrus. De ugye megnő és lehet majd vele játszani, pittyesztette szájacskáját Vica. Olyan bájosak voltak, hogy csak összecsókoltuk őket.
Olyan jó itt kinn, reggelente nagyokat sétálunk, lassan múlnak a reggeli rosszulléteim is. Tegnap is kedves estét töltöttünk Salamonékkal, akik levizitáltak, jövendő vejüket hozták el bemutatni. Fess fiatalember, a Tolna megyei Vághyaktól. Salamonék kereskedésében könyvel egyelőre, később a családi biztosító társaságnál lesz alkalmazva. Szeret írogatni, pár verse meg is jelent már a Tolnai Kurírban. Eddig jutottunk a beszélgetésben, mikor megjött az uram a gyerekekkel a lovaglásból és egy szakajtó gyöngyvirágot borított az ölembe, persze Mari néne szépen csokrokba rendezte, pompásan illatoztak a teraszon. Nos, Sándor hallva, hogy tehetséges poéta van a társaságban felajánlotta, hogy szívesen bemutatja a kultúrcimboráinak a Szigligeti Társaságban, ahol ő pártoló tagként van jegyezve. Aktuális kedvence az én Sándoromnak mostanság egy fiatal Érmelléki poéta, aki a Szabadságnál riportereskedik. Nemrég azzal keltett föltünést a felolvasó esten, hogy izgalmában elment a hangja s kisegítvén őt, Bíró Lajos olvasta fel pár poémáját, amelyek nekem nem nyerték el a tetszésemet, Sándornak annál inkább.
Csak ültünk ott, lassan beesteledett és a kedves társaság kedélyes beszélgetésébe a tücskök muzsikája is bekapcsolódott. Mari néne felszolgálta vacsorát, volt ott hideg casino tojás mayonaisse ágyon, karmonádli, friss, illatos almás rétes, Sándor érmelléki borral kínálta a vendégeket, mi nők kakaót kortyoltunk. Oly gyorsan múlt az idő a kedélyes beszélgetésben, hogy majd éjfél volt már, mire feloszlott a társaság, de addigra Vica az én ölemben szendergett, Endrus meg Gizellát karolta.
Nagyon megkedveltem ezt a lányt, semmi manír, őszinte és kedves, korrekt és fegyelmezett. Úgy vélem a gyerekek is elfogadták. Endrus szépen köszön már németül és mindketten megtanultak egy buta kis dalocskát a vadászról. Velem kellemes és szívélyes, Sándort látva mindig fülig pirul, az uram meg tréfásan elbeszélgetne vele, hiszen bírja mindkét nyelvet, de szegény leány láthatóan zavarban érzi magát, talán tart tőle, ettől az én fekete üstökű farkasomtól.
Aranyom, lassan rám sötétedik, lámpát kell gyújtani, bármennyire is jólesik csevegnem Veled, háziasszonyi kötelezettségeim is szólítanak.
Janival küldöm a levelet, hozzá egy szép gyöngyvirág bukéttal kedveskedik sógornéd,
Lonci 
1901. május 12.-én
























Halmai Vilmos ügyvéd úr részére
Helyben
Kossuth L. u. 20. szám alá

Kedves jó Vilmos!


Teljes diszkréciódat kérve fordulok most Hozzád egy igen-igen kényes ügyben, úgyis, mint jó barátomhoz, úgyis, mint sógoromhoz.
Az én bolondos Zita húgom szép kis veszedelmet szabadított a házamra ezzel a bécsi kisasszonnyal.
 Te, mint férfiember biztosan meg tudod érteni a zavaromat, amit akkor éreztem mikor felöltőm zsebében kis levélkét találtam, miben ez a bolond nőszemély szerelmet vall nekem! Pár éve még nem jelentett volna gondot, hisz ösmersz, gondolkodás nélkül leszakítottam volna egy röpke óra viruló gyümölcsét, de én már elköteleztem magamat, mi több, a legboldogabb ember vagyok a világon az én kis feleségemmel, kivel testben-lélekben egyek vagyunk és ki immár a gyermekünket hordja a szíve alatt, az én fiamat vagy leánykámat. Istentől való szerencse, hogy nem nőm talált arra a szerencsétlen levélre, mert akkor a skandalum az életemet és a boldogságomat dúlta volna szét. Én Gizella kisasszonnyal a kötelező udvariassági formulákon kívül szót nem váltottam, még tekintettel sem bíztattam, Isten engem úgy segéljen! A történtek után próbáltam Loncit rábeszélni, hogy talán találnánk egy másik derék leányt is, ki jobban megfelel erre a feladatra, de nem tudván hitelt érdemlően indokolni a kérésemet kénytelen voltam válaszával beérni, miszerint elküldeni ezt a kedves leányt, kit már megszerettek és megösmertek a gyermekek nem volna okos dolog, ráadásul neki is segítség az állapotában. Így nem maradt más, mint elviselnem a látványt, hogy ez a kis kígyó gyermekeimet ölelve ájtatos pillantásokat vet rám. Nem látván e helyzetből más kiutat és mivel az iroda ügyei is Prágába szólítanak, holnap elutazom pár hétre, a Prohal-féle szerződés aláírása is esedékessé válik.
Vilmos, nagyon kérlek, vedd elő azt a híres eszedet és találj, ki valamit mire visszajövök. Tartsd a szemedet a kis családomon, Cimbora.
Sándor
U.i. Szállásom az Arany Oroszlánban, címet ösmered.
1901. május 30.
 
















Adorján Sándor ügyvéd úrnak
Prága, Hotel Arany Oroszlán

Édes Uram!


Sietek tudatni, hogy mindannyian egészségesek vagyunk, legkisebb gyermeke is igen virgonckodik, de hagyja a mamácskáját pihenni. A két nagyobb is csókoltatja, Endrus ólomkatonákért kuncsorog, Vicuska meg testvérkét szeretne a porcelán babájának, látja, ide is rajzolta Magának. Magamnak csak annyi a kívánságom, hogy mihamarabb magamhoz ölelhessem és megbújhassak a karjaiban.
Pár napja Váradon múlatjuk az időt, testvérhúgáékkal korzózunk naponta, térzenét hallgatunk, aztán beülünk a Müllerájba és Megay- süteményt csipegetünk. Mindenfelé nyílnak a hársak, talán ilyenkor a legszebb és a legszerelmesebb ez a mi városunk. Persze a legtöbb szerenádot is ilyenkor adják a szerelmes fiatalemberek, mint ahogy történt is ez nemrégen egy ösmerősünkkel. Fél Várad ezen kacagott...
Úgy esett, hogy egy búsképű kis mérnök-hallgató megfogadta Bakriék bandáját és három éjszakán át húzatta a pávaléptű Aranka ablaka alatt a nótákat, tudja, akinek az apja a Gesztenyefa utcában bérháztulajdonos, de lámpa nem gyulladt egyszer sem. Pedig minden szerenád azzal a nótával ért véget, hogy "Nyisd ki rózsám kapudat, kapudat.."., olyan szépen pianóban húzta  a Bakri Jóska, a végén meg mindenki hangosan énekelte, hogy "szita szita péntek, szerelem csütörtök, zabszerda".
Már a szomszédok szíve is megesett a búsképűn, de harmadnap reggel a pávaléptű leány családostul elutazott egy szó magyarázat nélkül.
A fenszterliző lovag bánatában a Kék Macskában vigasztalódott, ott érte utol a levél a leánytól. Tisztelt Uram, - így a levél - mind én mind a szüleim tisztességes hajlandóságot mutattunk Ön iránt, az éjféli muzsikát is szívesen vettük, de az már nagyon durva sértés volt, ahogy tisztelt apám régi foglalkozását kipellengérezte. Erre nincs bocsánat!
A mi kis mérnökünk csak bámult és nem értette, a pincérek meg hátra jártak kacagni, mert a zabszerda volt a megfejtés.
  Az igen tisztelt papa ugyanis lókupecként kezdte a karrierjét.
A színházba járás is kedves elfoglaltságunk, utoljára, azaz szerdán, a Bagdadi hercegnőt adták, mikor kínos incidens zavarta meg az amúgy igen élvezetes előadást. Az történt, hogy a második előadás végén, mikor Paulayné csatázott szerepe szerint Deésyvel, zuhanás hallatszott a karzaton. Egy szegény szívbeteg emberen vett erőt a betegsége és lezuhant a padozatra. Szerencsére nagy baj nem történt, Szécsi doktor éppen a nézőtéren tartózkodott és a gondjaiba vette.
Itt most nagy izgalmakat kavar egy szokatlan szépségverseny a Bémer-téri múzsa templom környékéről, melynek eredményeképpen kiderülhet, ki Somogyi direktor úr társulatának legszebb színésznője. Csak egy szépséghibája van a dolognak, az, hogy máris tudjuk előre, hogy a legszebb színésznő az lesz, kinek leggazdagabb gavallérja a legtöbb szavazatot tudja összevásárolni. Mármint a Színházi Újságban található szavazólapokból. Szabad a pálya és a pénztárca. Bár nem vetélkedhetnek a kispénzű diákok a katonatiszt és jogász urakkal Komáromy Mariska, Forray Ferike vagy éppen Székely Anna kegyeiért. Mindegy. Várad tele van szép lányokkal, kiknek Weiger Otto személyében új hódolójuk akadhat. Hogy ki ő? Röviden elmesélem Magának. Nos, ez a fiatalember pár nappal az Ön távozása után jelentkezett itt az irodájában, ahonnan Vilmos hozzám irányította, jelezvén, hogy személyesen velem óhajt beszélni, az Ön hiányában. Igen kellemes megjelenésű, jó modorú urat ösmertem meg a személyében, finom, angolos eleganciával öltözködik és kiváló referenciákkal felszerelkezve egyenesen Bécsből érkezett, hogy ügyvédbojtárkodhassék a Maga cégénél. Mivel én szakmai körökben nem ismerem ki jól magam, Vilmost bíztam meg, hogy szakmai ajánlásairól megbizonyosodjék, s minek utána kiváló jellemzéseket kapott felőle a Maga hazatértéig a szomszédban kerestem neki szállást. A pár nap alatt, mióta megösmertük valamiféle családi baráttá nőtte ki magát, figyelmességével elhalmoz minket, a gyerekek naponta kapják a cukker pakkokat, a legfinomabb töltött bonbonokkal. Zita meg kötelességének érzi, hogy bevezesse őt az úri társaságba, s ezért naponta más és más családnál vizitálunk, de nálunk van a törzshelyünk.
Nem is árt egy kis vidámság a társaságban, mert nálunk itthon Gizella kisasszony heveny mélabúba esett. Kedves ő a maga visszafogott módján, angyali türelemmel viseltetik a gyerek iránt, sőt, kicsit el is kényezteti őket, tegnap például egész délután papír csolnakokat eregettek a Városligetben a Dőry-sziget körül, de egyre sápad, szomorkodik, nem tudjuk, mi leli. Müller doktor szerint vérszegény. Talán ha eljárna, többet itthonról azt gondolnám, szerelmes, de nem jár az árvám sehova, csak Zitáékhoz a nénjéhez. Talán ez a Weiger feledteti a bánatát, meg aztán földije is, sétálgatnak is mostanában, Zita meg, mint egy kis kerítő, azon ügyködik, hogy mentől többet együtt legyenek. Hát látja, így megy ez a világ előre.
Egyetlenem, nagyon várjuk már haza. Én különösen türelmetlenül.
Ezer öleléssel,
Lonci
1901. június 19.-én



Adorján Sándorné úrhölgynek
Zöldfa u. 8. sz. alá
Nagyvárad

Édes Egyetlenem!


Kedves levelével nagy örömet szerzett nekem, ki már lassan ki sem látszom az aláírandó, iktatandó és elintézendő szerződések tengeréből. Távolról sem akarnám szakmai kérdésekkel untatni, de hála legyen a Teremtőnek, ügyvédi irodánknak immár szép sikerei vannak. Prágai irodánkba is felvettem két fiatal, igen tehetséges urat és vannak távoli terveim a Maga pártfogolta Weiger úrral is, ha ügyes és beválik, úgy felveszem a bécsi irodánkba, az öreg Fürstler majd betanítja. Én magam reggeltől napestig dolgozom, de hétvégén több szabadidőm lévén Prohal úr vagy Hermann úrék családjával múlatom az időt. Itt Prágában az a szokás, hogy jó idő esetén családok és barátok csolnakba szállnak és kieveznek a folyón, aztán a parton a hangulatos zöldben, vén fák árnyékában heverészve jó fajta sósperecet ropogtatnak, vagy hideg sülteket falatoznak knédlivel, amit magam is megkedveltem. Helybeli főzésű hideg serrel öblítik le a jó falatokat. Vasárnaponként tarkállik a folyópart a hölgyek színes ruháitól és gyerekzsivajtól hangos a sétány fáinak alja.
Egyik megbízóm, Prohal úr volt olyan szíves és hétvégén elhívott Karlsbadi nyaralójába, így személyesen is meggyőződhettem e bájos nyaralóhely szépségéről. Mint egy kis ékszerdoboz bújik meg a hegyek között a Rohal partján, ahol pompás styl nouveau nyaralók váltakoznak hangulatos ivó kutas colonnadokkal, hol a hely gyógyító vizét kortyolgatják. Pezseg az élet, térzene szól, a ráérősek padokon pihennek és az oplatky nevű helyi csemegét eszegetik, ami olyan, mint a nápolyi szelet. Gyönyörű a színház, amit ugyanaz a Fellner és Hellmer páros épített, mint a mi váradi színházunkat. Az ékszerüzletek kínálata szemkápráztató, ez itt a borostyán hazája, én mégis a hely másik jellegzetes drágakövéből, a borvörös gránátból készült nyakékkel lepem meg szívem királynőjét, már elképzeltem, milyen lesz azon a fehér nyakán. Ha lehetne valamiképpen tolni az idő szekerét, hogy mihamarabb otthon lehessek, én megtenném, Kedvesem, annyira hiányoznak már nekem.
Vicuskám szőke vagy barna babát szeretne? Endrusnak mondja meg, hogy egész regiment katonát kap majd tőlem, ágyústól. Magának csak forró, szerelmes szívét viszi és csókolja két drága kezét,
Sándor
1901. jún. 30.














Adorján Sándor ügyvéd úrnak
Zöldfa u. 8. sz.
Helyben

Igen tisztelt Uram!


 Engedje meg, hogy elmondjak Önnek egy történetet, egy nagyon szomorú históriát egy egykori fiatal leányról, aki Bécsben élt.
Kalapos leány volt, szép, szegény és tisztességes, egy kalapszalonban dolgozott napestig. Árva volt ő, Uram, egy kis szobában húzódott meg, ott élte eseménytelen kis életét hasonszőrű teremtésekkel.
Egy napon éppen kalapot vitt házhoz, mikor siettében egy konflis elé lépett, mely elgázolta. Egy ispotályban tért magához, ágya mellett egy idegen úr állt és aggódva figyelte. Szerencsére csak a keze tört el, de a finom úr havi jóvátételt fizetett neki, így nem vesztette el a munkáját. Pár alkalommal találkoztak és megtörtént a jóvátehetetlen, a fiatal, tapasztalatlan teremtés beleszeretett.
Az úr gazdag volt és nem túl fiatal, de erkölcstelen, egy kis kaland a szegény masamód lánnyal talán megfiatalította a vérét. Kisebb kihagyásokkal mintegy fél évig járt a leányhoz, végül a kis szoba szegényszaga már émelyítette, aztán egy reggelen nagyobb összeget helyezett egy kis levél mellé és eltűnt. A lány sokáig nem tudott beletörődni, hogy csak a teste kellett, romlatlan fiatalsága, annál is inkább, mert rövidesen észrevette, hogy másállapotba került. Jó nevű bábákat ajánlottak neki, de ő csak szegény volt, nem gyilkos és hamarosan megszületett a fia.
Amint lehetett reggeltől délutánig a szalonban dolgozott, majd házakhoz járt takarítani és vasalni, míg a kisfiú különböző méretű kalapdobozok közt cseperedett, a forró vasalók gőze és az enyv szaga beleette magát a bőrébe. Sokat nélkülöztek, mert kis pénzük hamar elfogyott, néha majdnem éheztek és a kisgyerek csak a kalapokról ismerte a gyümölcsöket. De jó eszű kis fickóvá cseperedett és az egyházkerület jóvoltából sikeresen végezte iskoláit. Kitaníttatták és így lett a szegény kalaposlány rajongásig szeretett fiából ügyvédbojtár. Aztán az asszony megbetegedett, megette a tüdejét a sok gőz és a fűtetlen téli szobák hidege, de halála előtt elmondott a fiának mindent, amit az apáról tudott.
A kapcsolatok, tisztelt Uram, azoknak köszönhetem, hogy végül itt, Váradon megtaláltam néhai apám családját, mert biztosan kitalálta már, hogy ez a szomorú kis történet rólam szól. Tehát megtaláltam a családomat, pontosabban azt, aki megmaradt belőle, az én elragadó és bájos féltestvéremet, az Ön tiszteletreméltó hitvesét. Szavamra mondom, igazán büszke vagyok rá, legszebb rózsaszála a nagyváradi úrhölgyeknek.  Sajnos a kedves papa már nős volt és gyermekes családfő, mikor megismerte és megejtette az én szerencsétlen anyámat. Az apánk ugyanaz, de lássuk csak, miben hasonlítunk még? Én kalapdobozok közt nőttem fel, apróért cipeltem a fél városon át házhoz a kalapokat és sokszor feküdtem le éhesen, míg az Ön neje egy gazdag család dédelgetett kisasszonyaként nőtt fel, dúskálva minden jóban. Plébániát takarítottam és rossz szagú öregasszonyokat kísérgettem, hogy tanulhassak, míg Loncikához kétnyelvű kisasszonyt fogadtak és elsőként vehetett teniszleckéket a városból.
Nem volt nehéz megtalálnom magukat, a nagyságos asszony híres a jó szívéről, könnyedén sikerült befurakodnom a családjukba, vagy mondjam úgy, családomba? Ami egyébként köztiszteletnek örvend a városban, legnagyobb megelégedésemre, a név ugye kötelez.
És most térjünk át a dolog üzleti részére. Gondolom, megér Önnek egy kisebb összeget, hogy ez a köztisztelet és megbecsülés meg is maradjon. Gondoljon csak bele, mennyire megviselné kis feleségét, ha kiderülne, hogy a megboldogult és tiszteletreméltó papa gyermeket nemzett egy ártatlan, fiatal teremtésnek, jó távol a családi fészektől. Tragédia. Mármint az, ami történne, ha megtudná.
De bízhat a diszkréciómban Én úriember vagyok és hallgatok. Ha fizet. Arról is hallgatok, amiről Gizella kisasszony beszélt nekem sírva, hogy Ön molesztálja őt, vagy mégsem? Hogy is van ez? Ejnye, ügyvéd Úr, hát miért nem használta ki az alkalmat? Elég sok időmbe került, mire kiszedtem belőle, mi nyomja a szívét, hogy reménytelenül szerelmes a szentem, de aztán közös nevezőre jutottunk, ő is kap egy kis hozományra valót és tartja száját, majd eltűnünk e hercig kis család életéből.
Ugye nem rossz ajánlat a házi békességért?
Az összegre vonatkozó ajánlatomat megtalálja irodai szekreterjének bal felső fiókjában, egy borítékban.
Ugye felesleges mondanom, hogy ne próbálkozzon semmi meggondolatlansággal?
Mély tisztelettel, híve,
Weiger Ottó
1901. aug. 10.-én









Adorján Sándor ügyvéd úrnak
Fácányosi birtokán
kezébe adandó


Hát, Sandrikám,
azt gondolom, Náladnál szerencsésebb embert keveset ösmerek, most is a legjobb időpontban hurcolkodtatok ki a birtokra.
Napokon múlott ugyanis, hogy megjött Bécsből Wagner rendőrkapitány úr megbízásából bizonyos Josef Frankl nevű úr, ki elém tárta, ki is ez a mi Weiger Ottónk. Weiger Ottó sosem élt, ez egy fiktív személy, ellenben Peter Streimann Oberwartban született, egy szegény prédikátor tanító hatodik gyermekeként. Nagyon eszes fiatalembernek bizonyult és az egyházkerület tanítatta is, ennyi igaz a meséjéből. Aztán ez a mi jó eszű barátunk ráunt a bécsi magiszterek tanítására és felcsapott kalandornak. Hamis ajánlásokkal grasszált a nagyobb városokban, ahol megfelelően el lehetett tűnni és gazdag családokat szemelve ki magának utánuk szaglászott és különböző fondorlatokkal zsarolni próbálta azokat. Akkor figyeltek fel reá, mikor Pesten özvegy Gerliczy grófnét jókora summával megrövidítette. Onnantól figyelték a detektívek, itt Váradon is szemmel tartották, csak nem tudták, ki lesz a következő áldozat. Ahogy az ominózus levelet eljuttattad a főkapitánynak egyből összeállt a kép, már tudták, hogy a markukban van. Szerencsére a letartóztatás sem keltett nagyobb feltűnést, mire észbekapott a nyomorult, már a pesti gyorson robogott a detektívekkel. A két bécsi kisasszonynak meg sürgősen haza kellett utaznia, a forgatókönyv szerint legalábbis. Jó, hogy volt annyi becsület abban a teremtésben és megkérlelt a hazugságaiért, így ő is megúszta a kellemetlenségeket, amiket egy rendőri kihallgatás eredményezett volna. 
Az asszonyok felöl is nyugodtak lehetünk, senki sem tud a levélről, Loncinak pláne nem hiányzik most egy ilyen rémhír. Zita is csak annyit tud, amit az újságok megírtak név nélkül, t.i. nemzetközi hírű szélhámost lepleztek le Váradon. De ez is csak városunk jó hírét öregbíti, na meg a nyári morte szezont színesíti. 
Az én asszonyom most jajong, azt mondja, mi lesz velünk bécsi frájok nélkül, már látom, ez előrevetít egy újabb bécsi kirándulást. De üsse kő, onnan meg Fiuméig meg sem állunk. Tudod, mire vágyom? Pár nap egy csendes kis panzióban, este nagy kaláber partik a teraszon a csillagporos ég alatt, finom sós szél a tenger felől, jó szaftos sült hal vacsorák, na meg chianti. Az asszonyokat szélnek eresztem a bazársoron és rágyújtok egy finom szivarra. Ez lesz, Öcsém, az én kis vakációm!
Te meg, Cimbora, babusgasd az asszonyt meg a kisfiadat, kinek születéséhez utólag is szívből gratulál sógorod
Vili
1901.augusztus havának 17.-ik napján