Cirkusz




A tavasz elemi erővel sepert végig a városon. A Ligeti sétányon egyik napról a másikra virágba borultak a hölgyek, ibolyák és kankalinok burjánzottak divatos kalapjaikon. Steinmetz úr, ki a legjobb kalapos hírének örvendett Nagyváradon, olyannyira, hogy cs. és kir. beszállító is volt, az első napsugarak megjelentével friss, virágos kalapcsodákkal rukkolt elő. Egész kis bukétok nyíltak a divatosan széles karimák mentén, mi több, apró, színes madárkák is díszítették e csokrokat, örömére a hölgyeknek és mély bánatára az uraknak, kik közül számosan a kalapos számláját kézhez véve, könnyes szemmel kaptak szívükhöz. A korzón kokketálni, kis afférokat bonyolítani a kalap lehajtott karimája védelmében remekül lehetett, ám a mégoly széles kalap sem mentette meg a hölgyek érzékeny bőrét a napsugaraktól, mely, bizony, előcsalogatta az első kandi szeplőket. Így történt, hogy nemcsak a kalapszalonok, hanem a drogériák forgalma is megnőtt ezidőtájt.

Tóth Tihamér hegedűjét karolva épp színházi próbára indult, csak rendes adag eau de cologne-jáért tért be Hartmann & Fiához, ám maga Hartmann Elemér volt, aki kiszolgálta, így első kézből tudhatta meg a város fontosabb híreit. Ugyanis Hartmann úr édesanyja, éltes matrónaként szinte az idők kezdete óta trónolt a drogéria pénztárában, és szerette vásárlóit kifaggatni a város kisebb-nagyobb történéseiről. Általában nyitás után kevéssel szinte mindent tudott, ami lényeges volt, ki párbajozott kivel, kiért és mivel, folyt e vér, meglett e Stein Bauerné elveszett kiskutyája és elzavarta e Fodorné a szemtelen cselédjét, aki állítólag meg is lopta. Vásárlás közben Tóth Tihamér ámultan hallgatta a híreket, mely agglegényéletének csendes vizű taván oly kis hullámokat vetettek.

Ám ami most teljesen felkavarta a város életét, az Tripkovicsné bejelentése volt. A nagyságos asszony cselédje, a kis habogós Mári a maga szemével látta, amint vándorcirkuszosok érkeztek és bontottak sátrat a város alatt, a régi vár melletti sík mezőn. Öt kóberos kocsival jöttek, mutatta Tripkovicsné lehúzván kesztyűjét finom ujjairól, aztán csak kicsapták a lovakat és verték is felfele a sátrat. Nem lesz ennek jó vége, szólt sötéten Hartmann néni a sarokból és nagyot sóhajtott
.
A cirkusz megjelenése mindig nagy szenzációnak számított Váradon, mióta öt évvel ezelőtt egy kóbor mutatványos megszöktette egy iparos tizenhét esztendős leányát. A mutatványos cifra bajuszt hordott, feszülős trikóban mutogatta izmait és nehéz vasgolyót emelgetett, melyen ott állt rápingálva a súlya. Sokan kételkedtek abban, hogy ötven kilókat csak úgy kinyom fél kézzel ez a jó ember, mikor Várad legerősebbnek kikiáltott polgára, egy hentesmester sem dicsekedhet ilyesmivel, de mert olyan jó és kényelmes dolog hinni a csodákban, a fél város asszonyai-lányai ott borzongtak az első sorokban és sóhajtoztak izmai játékán. Addig-addig, míg egy reggel hűlt helye volt a komédiásoknak és velük együtt egy köszörűsmester lányának. Persze embereket küldött utánuk a rendőrkapitány, de hol voltak már azok addigra, s a leányból sem lett már érintetlen liliom. Utóbb megtalálták az elhagyott vasgolyót is, amit fából készítettek gondos kezek, s a fél város ezen hahotázott. Ez így történt és most újra megjelent egy cirkusz.

Ám ez a társaság az előbbihez semmiképp sem volt mérhető, mert maga a tiszteletreméltó Ali Amar úr, a cirkuszigazgató kereste fel Várad rendőrkapitányát és kért engedélyt letelepedésre menazsériája számára. Másnap az összes újság hozta a szenzációt, miszerint a világhírű Amar cirkusz nagyváradi vendégszereplésén várja az igen tisztelt publikumot, a szépséges Luna kisasszony lovas attrakciójával, idomított kutyákkal és beszélő papagájjal, Luigival, a késdobálóval és vakmerő segédjével, valamint a két Fratellivel, akik lélegzetelállító erőemelő számmal mutatkoznak be. Ezen kívül fergeteges bohócszám és meglepetések várják a nagyérdeműt.
Ezzel megvolt a téma a szalonokban és a kártyaasztaloknál, a templomban és a korzón. A város lélegzetvisszafojtva várta a történéseket. Aztán beesteledett, a mezőn takaros ponyvasátrat húztak fel szorgos kezek, a lovak is abrakoltak karámjaikban és vígan rotyogott a paprikás krumpli, míg valaki halk hangon énekelt.

Nem csak Tóth Tihamér volt az egyedüli, aki másnap szelíd bódulatba esett az Amar cirkusz produkciója láttán. Már első előadás telt házzal ment. Hogy őszinték legyünk, maga a jegyvásárlás is élmény volt, erős izgalmi állapotba hozva a közönség férfitagjait, ugyanis jegyárus kis kuckójában ott üldögélt a világ legkékebb szempárjával megáldott kisasszony, kinek szőke fürtjei folyton kirúgták magukat az őket leszorítani kívánó zöld selyemkendő alól, és minduntalan kivillantotta apró, rózsaszín nyelvét, midőn bilétát számolt az előtte lévő kupacból. Annál nagyobb volt a tisztelt nagyérdemű csodálkozása, mikor a kasszában látott kisasszonyt később felismerte zöld tafota lovaglókosztümben, aki már, mint Luna kisasszony végzett lélegzetelállító kunsztokat egy szelíden kocogó, öreg ló hátán.
Később beszélő papagájával és labdákat orrukon egyensúlyozó pudlikkal tűnt fel a csillagszemű hajadon, derekán széles ezüstös övvel, lábán ezüsttopánkával, majd a késdobáló Luigi vakmerő segédjeként állt halálmegvető bátorsággal a repülő pengék elé, immár éjfekete ruhában. A két Fratelli produkciójában is szerepelt, mosolygó, alkalomadtán aggódó arccal tapsolt és hajlongott az erőemelők mutatványa alatt. Innen is kitűnik, hogy mind Luna kisasszonyként, mind jegyárusként a cirkusz nélkülözhetetlen tagjának számított.

Tóth Tihamér és még vagy fél tucat sorstársa estéről estére megbabonázva nézte, amint Luna kisasszony párducdereka az öreg ló széles hátán parádézik, harsogva nevetett a papagáj reszelős hangján, bár szállásadónője, özv. Hajkovicsné később váltig állította, hasbeszélő bolondítja ott a népet, és remegett a kisasszony életéért, mikor pengve szálltak Luigi kései arany fürtjei között. Sőt, Tóth Tihamér odáig vetemedett, hogy egyik este lefizetve a törpét, ki a bohóc mellett csetlett-botlott, megszerezte a kisasszony véletlenül lenyisszantott hajfürtjét. Ezüstszín szalaggal kötötte át a drága kincset és egészen addig a párnája alatt őrizte, míg harmadnap a gonosz Hajkovicsné ágyneműcserére hivatkozva ki nem dobta.
Addigra Tóth Tihamér minden előadást végigtapsolt és végképp beleveszett Luna kisasszony kék szemébe, hajlékony derekába és hangjába, amint erőteljes hopp-al, biztatta ugrásra a pudlikat. Ettől az érzéki hopptól kirázta a hideg, elöntötte a veríték, szóval a szerelmes ember minden jellegzetes tünetét produkálta.

A nagybajuszú Ali Amar, féltékenyen őrizte truppját, úgy is, mint cirkuszigazgató, úgy is, mint kiöregedett lovas huszár, szigorú szemmel figyelte a gavallérok legyeskedését Luna kisasszony körül. Igen, mert akkorra Várad aranyifjai javában küldözgették válogatott virágokból kötött bukétáikat, örvendetesen fellendítve ezzel a virágos pavilonok forgalmát.
Tóth Tihamér hamar átlátta, hogy szívszerelemmel kötetett csokrai itt csak egynek számítanak a tucatból, ezért más stratégiával lendült harcba a kisasszony szívéért. Egy előkelő csemegekereskedésben csinos kosarat rendelt a legfinomabb aranymazsolából, narancsból, damaszkuszi fügéből és datolyából, Lindner féle csokoládébonbonokból, valamint rakatott bele két kis rúd csemege szalámit, ami egyenesen Bécsből érkezett. Gyengéd kezek kicsiny orchidea ágat tűztek a kosárra, aztán Tóth Tihamér előadás után bekopogott vele Luna kisasszony öltözőjébe. A kisasszony éppen kutyáit vacsoráztatta, míg papagája a vállán tollászkodott. Szó szót követett, aztán a szelíd esti holdfényben csendesen beszélgetve megpihentek a cirkuszos kocsi lépcsőjén. A papagáj elmélyülten ropogtatta a datolyát, a kisasszony csokoládébonbont csipegetett, míg maga Tóth Tihamér kicsiny katonákat vágva a szalámiból a pudlikat etette. Szép, csendes este volt, a deszkakarámból kihallatszott a lovak szelíd horkantása, a szomszédos kocsiban Luigi a késeit élezgette, közben halkan dúdolt.
Nagy, nyugodt békesség támadt Tóth Tihamér szívében, és feltette magában a kérdést, tudná-e élni a cirkuszosok izgalmas vándoréletét egy ilyen kék szemű tündér oldalán, ki napközben lovagol, kutyák ugranak tüzes karikát a szavára, papagáj bontogatja fürtjeit, ám este paprikás krumplit kavargat odaadóan és leszámolja a bevételt.

Még három nap telt el édes bizonytalanságban, csattantak csókok, keltek suttogások és peregtek könnyek, aztán a cirkuszosok sátrat bontottak. Az Amar cirkusz megindult vándorútján és Ali Amar új produkcióval gazdagította repertoárját. Aranyszín felöltőbe öltöztetett pompás hegedűs kápráztatta el esténként a nagyérdeműt, és csalt játékával könnyeket Luna kisasszony kék szemeibe. Nagy sikere volt.
A papagáj is rajongott érte és a pudlik is csak az ő kezéből fogadták el a csemegeszalámit.

Szabadítás




Soha nem képzeltem, hogy létezik ilyen bűz, míg egy napon be nem nyitott az üzletbe. A mosdatlan test áporodott kigőzölgésének kvintesszenciája, szeméttelep szaga vibrált elő rohadó fogak bűzével kerengve, avas zsír, fokhagyma meg olcsó bor bukéjával. Külsőre egy megelevenedett pátriárka nézett rám, dús fekete haja az egybenőtt szakállal csigásan göndörödött, kis ravasz disznó szemei belenőttek szemöldöke bozontjába. Fekete fogainak csonkjai félénken bújtak meg ajkai mögött, nyakában zsíros bőrszíjon ezüst szív fityegett. Vállán jobb napokat látott hátizsák, benne aznapi kincsek. Két Berkesi, teniszlabdák meg egy tolltartó.Választékos volt, tanult szakmáit emlegette meg a balsorsot, ami tudjuk, régen tép, az elvesztett jogosítványt meg a börtönt, ahonnan pár hónapja szabadult. Pedig csak lopott. Megsajnáltam.
Eleinte csak pénzt kapott, sietős százasaimat gúnyosan fogadta, látszott, többre vágyna, beszélgetésre, tanácsra, nőre, az életemre. Később ruhát vittem neki, vasalt ingeimet fitymálva forgatta, műszálas, mondta rá, majd eladom. Farmer nincs, kérdezte, ő azt szereti, könnyű, szellős, nem kell vasalni. Kapott egyet, haláláig hordta. Az elején kéthetente jött, aztán naponta, többször is. Télen el sem akart menni. Reggel, nyitás előtt már a falat támasztotta az üzlet sarkánál. Egyszer nem mentem nyitni, ajándékot hagyott a rács mögé dugva. Két gombolyag sárga fonalat és egy kötőtűt, valami undorító színű és szagú zacskóba csomagolva.Gyermeteg viccein ugatva nevetett, egyszer bizalmasan elmesélte, pörköltet evett egy ismerős csárdagazda jóvoltából, s kérte nézném meg, nem maradt-e paprikás a szakálla. Másszor megmutatta kettétört zápfogát, ami csak akkor hasogatott, ha időjárás változás készült.
Könnyű, kíváncsisággal teli viszolygást éreztem, ha mellette álltam, és elnézegettem atyámfiát, aki hús-vér emberként egyformának született velem, veled s a többi emberrel, ám a szabad akarat vagy a balsors folytán megfosztatott mindentől, ami engem, téged s a többi embert boldogít. Úgy éreztem magam, mint a kukkoló, aki saját biztonságos kis hasadékán leskelődhet egy másik világ történéseire. Sajnáltam és megvetettem egyszerre. Néha elmerengtem nyári tücsök-létének szabadságán, máskor elborzadtam, ha az éjszakai eső megzörgette a redőnyömet, és félálomban elképzeltem nyomorát. Szabad és moráloktól mentes életét néha irigyeltem, nem sújtották adók és áremelések, váratlanul lerobbanó autó vagy csőrepedés. Emberszámba vettem és ő egyre ragaszkodóbb lett. És meg kell mondjam, nehéz volt ragaszkodásának súlya. Nyomasztott a létéért érzett felelősség és a kutyaszerű hűség, amivel követett.
Egyszer hajszárítót hozott, bontatlan csomagolásán árcédulával, kidobott könyvet, csorba vázát. Meg egy fényképalbumot, amiben hatvanas évekbeli ruhákban pózoltak idegen emberek. Ki az, aki kidobja a családját, tűnődtem, aztán szépen kitettem a kuka tetejére az egész hóbelevancot. Másnap már nyitásnál várt, vasvillaszemekkel. Az album az jó, hasítsa ki a képeket belőle, mutatta hidegtől elformátlanodott ujjaival. Nem kértem, sem az albumot, sem a társaságát. Két hétre szakítottunk, aztán újra megjelent. Vég nélküli történeteit a boldog múltból legalább úgy untam, mint a penetráns bűzt, ami belőle áradt. Csak egy kávéra valót, főnök, villogtatta szemét a szőrből, és én tapinthatóan éreztem irigységét minden iránt, ami az enyém. Elismerően legeltette tekintetét feleségem lábain s hódolt neki lopott tulipánnal, és cinkossá vált hangja, ha az aznapi üzleti sikereimről érdeklődött. A bőröm alá férkőzött és úgy éreztem, szerencsés életem adóját törlesztem minden egyes alkalommal, mikor csak feltűnik az ajtóban.
Aztán üzletet váltottam. Nem, nem menekülés volt ez, bár titkon reméltem, nem talál rám az új helyen. Álmodtam vele. Baljósan holdas éjszakán verítékben úszva ébredtem, számban rezes volt a nyál íze, és éreztem, isten bizony éreztem a szagát, mintha ágyam mellett állva, kutatva néznének apró disznó szemek. Sötét órán sietve haza, hallani véltem rekedtes hangját, csak egy kávéra valót főnököm, s rettegtem, rögvest megérzem mancsszerű kezének szorítását a karomon.
Eltelt a nyár és egy csepegős őszi reggelen benyitott. Sovány volt, köhögős, a régi ezüst szív lógott a nyakában. Megverték, mutatta kézfején a véraláfutás szabálytalan foltját, egy tanyán dolgozott egész nyáron, de nem fizették ki a lókupec cigányok a bérét, sőt a papírjait is elvették. Egy kávéra valót, főnököm, kacsintott a régi cinkossággal, és én éreztem, elvesztem.
Onnantól jött szívós rendszerességgel, az egyre intenzívebb bűz úgy kísérte, mint láthatatlan köpönyeg. Száraz, ugató köhögése állandósult, s már remegtem, mikor reggelente megláttam mohó tekintetét. Akkorra már ebédet is én hordtam neki és szűkölő lélekkel magyaráztam, nem vagyok az apja, sem a gondviselő istene, vigye máshoz a nyomorúságát. Kicsit sós volt a tegnapi leves, nézegette elgondolkodva mocskos körmeit, de legalább meleg volt.
Azt hiszem, ekkor döntöttem el. Nem birok emelni, rázta a fejét, mikor arra kértem, segítene-e egy barátom csónakját felhozni a stégről. De azért kimentünk. Esteledett, rajtunk kívül csak a sirályok és a tó, esti, magányos szépségében. Hol a csónak, kérdezte, és ezek voltak az utolsó szavai. Mikor ernyedt testét a tóba fordítottam, azt gondoltam, íme, megszabadítottam egy lelket a nyomorúságtól.
Azóta jól alszom. Bár ha esős az idő, nyugtalan leszek, mikor a szél veri az ablakot.

Jártál-e




kis falusi utcán
jártál-e már télen
hol konok füstök
szállnak s kanyarodik
szépen a csend
a kert alatt
öreg macska ballag
a hold verte fák
és árnyaktól megrogyott
kis házak oldalán
avas esztendő
remél új tavaszt
míg szendereg
a mag kérges
hantok alatt.

Halottainknak




mert fényidőket karmolnak
meztelen fák acélszín égbe
s keresztjeid mécses-könnyei
csak reggelre apadnak

 halottaid humuszba égett poraiból                                                                                                             emlék-virágok
tengere ringat s aléltan
engeded el az időt

félsz de lépteid bársonyba
ölelik halott fák rőt remegései
s varjúkárogás táncol
meztelen idegeiden

temetettjeid tárt keresztjei
áldást intenek és megváltásról
álmodik a koldus
rozsdás pad takarásában.