Varjú Benedek szerelembe esik






-Hozzuk el a kultúrát a dolgozóknak, elvtársak- vetette fel tar fejét simogatva Borsos elvtárs a legutolsó értekezleten. - Sajnos a mozi nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, nem elég érettek a dolgozók az igazi kultúra befogadásához, tehát az alapoktól kell kezdenünk az egészet- dőlt hátra székében mind a kilencven kilójával a párttitkár, hogy az fájdalmasan felnyikordult.
-Sikeresen működik a könyvtárban a csasztuska szakkör, a múltkor is öten jelentkeztek új alkotásokkal- emelkedett szólásra Viczián elvtárs, a kultúrbizalmi- de ebből csak három volt alkalmas bemutatásra a szombati kultúresten. Borsos elvtárs legyintett. Csendben hallgattak. Csak egy légy járta fájdalmas táncát az ablaküvegen.
-Amondó vagyok, kerítsünk egy tánctanárt, szombatonként adjon táncórákat a fiataloknak, utána meg lehetne munkásbált szervezni a dolgozóknak- javasolta Puszi úr, a kocsmáros.
-Remek ötlet, elvtárs, bővíthetnénk a táncórák anyagát erkölcs- és illemtanoktatással- ugrott fel lelkesen tapsolva Abszolút elvtársnő.
-Természetesen a szocialista erkölcsre gondolt az elvtársnő, merítve a marxista-leninista kultúra tiszta forrásából- emelte fel virsli ujját figyelmeztetőleg Borsos elvtárs, mire Abszolút elvtársnő visszaült, és térdére simította kissé felcsúszott szoknyáját, de a szeme csillogott.
Megszavazták. Már csak megfelelően tágas helyet kellett találni a szombat délutáni programhoz, de Puszi úr ebben is segített.
-Ott van a nagyterem az Aranysárkányban, mióta Pap Jóska lehányta a biliárdasztalt, senki nem mert bemenni. Kivisszük az asztalt, lesz ott hely a táncra, még bálozhatnak is az elvtársak- így a kocsmáros. És lőn. Négy markos gyerek kicipelte a biliárdasztalt a hátsó udvarba, egyikük utóbb megesküdött rá, hogy még látta a nokedliket, amiket Pap Jóska okádott a zöld szövetre. Nénnyuka meg, az Aranysárkány aranykezű és aranyszívű szakácsnéja szépen kitakarította a szálát. Jó lúgos vízzel kétszer is felsikálta a fényesre kopott padlót, és székeket rakott körbe a fal mellé. Mire az új függönyök is felkerültek az ablakokra, tánctanárt is talált Nénnyuka, méghozzá zongorás kísérővel.
Varjú Benedek kétszer született. Először, mikor az édesanyja, Varjú Veronika világra hozta egy zimankós hajnalon, negyedik gyerekként. Ez is fiú, kérdezte az anya a bábát szívszorongva, és az igenlő válaszra fennakadt a szeme. És másodjára, mikor a parkettáncossá avanzsált fiatalember egy rosszul sikerült légyott után az ablakon volt kénytelen menekülni. Az eset említést sem érdemelne, ha az ablak nem a harmadikon lett volna. Ám így alapos fejsérülése mellett még a lábát is törte, oly szerencsétlenül, hogy a kérdéses végtagot térdtől amputálni kellett. De Varjú Benedeket kemény fából faragták. És ezt tessék szó szerint érteni, mert gyors lábadozása után helyes, fából készített művégtagot kapott, amit a kellő ismeretek elsajátítása után maga csatolt fel magának minden reggel. Egészen jól ment a járás, később a tánc is a falábbal, melynek csinosan lábfej alakúra esztergált végére elegáns lakkcipőt húzott Varjú Benedek. Ám bizonyos alkalmakkor, mondjuk a bécsi keringő vagy a foxtrott gyakorlása közben nyikorogni kezdett a falába. Ilyenkor kis szünetet rendelt el a növendékeknek és diszkréten félrehúzódva megolajozta, amit ilyenkor meg kell olajozni. Nem is tudta a környezetében senki, hogy Varjú Benedek idegen tollakkal ékeskedik. Csak miss Mici, a zongorista. Miss Mici talán az ötvenediket taposta, ám lelkében megmaradt bűbájos bakfisnak, mint egykoron volt. Kis divatjamúlt kalapokat hordott, aminek apró, fekete tüllfátyla titokzatossá tette fonnyadó bájait, ibolyakék szeme huncutul nevetett és oly szertelen volt, mint egy neveletlen kölyökkutya. A háború nehéz évei alatt családja kitagadta egy balul sikerült kaland miatt, ezért amerikai rokonoknál húzta meg magát, ám a felszabadulás után ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy szülővárosát újra lássa, dobostortát egyen a sarki cukrászdában és élvezze a macska pisi szagú utcácskák elragadó báját. Hazajött, ám családja nem fogadta vissza. Egyetlen vagyona kis zongorája volt, ám épp ettől vált deklasszált elemmé, és sehol nem kapott munkát. De miss Mici, hasonlóan Varjú Benedekhez, soha nem adta fel. Megtartotta amerikai művésznevét és sikeresen társult a falábú tánctanárhoz. Járták az országot, s bizony, Varjú Benedek elmondhatta, a háború utáni fiatalság jó része az ő útmutatásai alapján tanulta meg a tangó, a keringő és a többi tánc alapjait, míg miss Mici ragyogó arccal verte a zongorát.
-Politikailag mennyire megbízhatók?- ráncolta össze Borsos elvtárs szemöldökét, mikor este az Aranysárkányban Nénnyuka lelkesen elújságolta, alighanem megtalálta a megfelelő tánctanárt.
-Proletár családban nőtt fel, negyedik gyerekként a tánctanár elvtárs, megcincálta az élet, Micike pedig egész családját elvesztette- törölgette nagy figyelemmel Puszi úr a söröspoharakat, és mi tudjuk, hogy nem is hazudott.
Varjú Benedek táncóráinak hírét nagy örömmel fogadta a helybéli fiatalság, ám örömüket kissé beárnyékolta Borsos elvtárs bejelentése, miszerint politikai kötelességének érzi részt venni az oktatásban.
- Na, nem tanulni akarok, elvtársak, vén vagyok én már ahhoz- düllesztette ki pókhasát, és megbillegett a sarkain, dundi karjait összefogva maga mögött- különben is, nyertem én már táncversenyt egyszer egy régi szakszervezeti szilveszteren. Csak azt szeretném ellenőrizni, minden a szocialista erkölcs nevében zajlik e.
Így aztán szombaton megtelt Puszi úr biliárdterme az Aranysárkányban, arcszesz illatú, izzadó ifjak és frissen vasalt karton ruháikban piruló lányok várták, hogy kezdetét vegye a tánciskola. Az érdeklődő mamák helyet foglaltak a sarokban elhelyezett székeken, Borsos elvtárs pedig, némi előzetesen elfogyasztott szíverősítő után, csinos megnyitó beszédet tartott. Volt itt szó a régi világrend álságos képmutatásáról, a halódó kapitalizmus végnapjairól és a dicsőséges új világ boldogító rendjéről. És mondta Borsos elvtárs, mondta, szép kerek mondatokkal kápráztatva el a lassan elpilledő ifjúságot, mindaddig, míg az egyik sarokból szép csendes horkolás hallatszott. Amolyan pianóban, mondta később miss Mici.
-Az oktatást ezennel megkezdettnek nyilvánítom- szólt méregtől vöröslő fejjel Borsos elvtárs és az ajtóban megjelent Varjú Benedek. Karcsú, angolos eleganciával öltözött termetén elismerően siklottak végig a női tekintetek, lakkcipője vakított, nyakkendője kifogástalan. Miss Mici helyet foglalt a zongoránál, kacér fátylát hátrahajtva bólintott és az óra elkezdődött. Az oktatás nem várt sikert aratott, pláne, mikor Borsos elvtárs a harmadik óra után, meggyőződve arról, hogy minden a szocialista erkölcs és etika szerint halad, nem jelent meg az Aranysárkányban, hanem helyette a titkárnőjével nézték át, mint mondta, a jövő heti anyagot. Így is lehet mondani, bólintott nagyot Nénnyuka magában, mikor a frissen kisült pogácsákat rakta tálcára a táncban megfáradóknak. Sebaj, annál nagyobb örömmel vett részt nézőként a pártitkár neje, a szép szőke Borsosné Hanák Izabella, az izzadságszagú délutánokon, akit szinte megbabonázott a fess Varjú elvtárs elegáns siklása az olajozott padlón. Tágra nyílt szemekkel követte a tánctanár magabiztos, hajlékony mozgását, farizmainak játékát a fekete nadrág alatt, és eljött egy délután, mikor úgy érezte, néma érzelmei meghallgatásra találtak.
-Figyelem, tangó, elvtársak- tapsolt hangosan Varjú Benedek és miss Mici ujjai alól vérpezsdítő dallamok szálltak. Tétova és nagyon is célratörő léptek csosszantak a teremben, izzadó derekak vonaglottak a kérges markokban és a tánc mámora mindent elborított.
-Szabad, elvtársnő - hajolt meg hódolattal a sápadozó Borsosné előtt Varjú Benedek, és mohó ragadozóként már vitte is magával a táncba. Magabiztosan ölelték erős karok, combjai között idegen comb feszült és minden erősebb mozdulatnál kis nyikkanást hallott, amitől a vér a fejébe futott. A pitralon illata finoman csiklandozta érzékszerveit, fülét becézgette a férfi mohó suttogása. Aha, figyelt Nénnyuka az ajtófélfát támasztva, ez se Marxot mondja neki.
Az oktatást lezáró bankettet öles plakátok hirdették. Borsos elvtárs ragaszkodott hozzá, hogy a jeles alkalomra hívják el a szomszédos település Marx Károlyról elnevezett fúvószenekarát. Miss Mici majdnem megsértődött, ám az utolsó pillanatban beadta a derekát.
Nénnyuka és Puszi úr saját kezűleg díszítették fel ízléses krepp papír girlandokkal a termet, az elvtársnők pogácsát sütöttek, Puszi úr külön erre az alkalomra csapolt sört hozatott.  A lányok frizurája friss lakktól illatozott, és az elvtársak cipője vakított. Az izgalom a tetőfokára hágott, mikor Borsos elvtárs rövid beszéd után megnyitotta a bált. Miss Mici mindentudó mosollyal a zongorához ült, pajkos kék szemeivel Borsos elvtársra nevetett és andalító keringőbe kezdett. Kinn hangolt a Marx Károly Fúvószenekar és mindenki Varjú elvtárs jelenésére várt. Eltelt fél óra, mire kiderült, Varjú Benedeket idegen taxi vitte ki az állomásra, egy csinos, kendőbe burkolózó hölgy társaságában.
-Na, Varjú elvtárs se fog itt többet táncot tanítani- mondta Puszi úr a fejét vakargatva, és egy pohár pezsgőt tett miss Mici zongorájára.
-Kár- mondta az cinkos mosollyal és belekezdett egy vérforraló tangóba.




A szatír




Reggelente szerette nézni a fákat. Szobája ablakából kilátott a kis térre, ahol kitaposott gyalogút kanyargott a mahónia bokrok között, felettük fiatal hársfák nyújtóztak. Ha délelőtt, még főzés előtt, kikönyökölt háza ablakán, épp a kapujáig hallatszott a közeli szakmunkásképző zsivaja. Csak lépésnyire volt a kaputól a park legszélső fája. Elkortyolta kávéját, közben nézte, amint mohó rigók tánclépésben rúgják szét a bokrok alját, tekergő gilisztát keresve. Lassan szívta a cigarettát, a kávé keserűsége elkeveredett a füsttel. Ezt szerette. Sárguló körmeit nézegette, amikről rétegekben kopott le a lakk és azon merengett, mióta nem volt férfival. Két éve talán, mikor azt a fiút behívta a kertet felásni. Nem is, a postás volt az utolsó, az a fiatal fekete gyerek, akit olyan sokáig kerestek azután. Otthonkája gombja nyomta a mellét, amint könyökölt. Kigombolta és élvezte, amint a hűs levegő átjárja izzadt bőrét.
Ferdén sütött be a nap a fák közé és bearanyozta a szemetet a bokrok alatt. Nagyot húzott a kihűlt kávéból, újabb cigire gyújtott. Odébb az ösvényen lányok jöttek. Kis gondtalan csirkék, tollászkodva a késői tavaszban. Hajuk lebontva, derekuk villant a csípőre tolt nadrág fölött. Körülöttük illatos füst, mint burok. Vihogtak, isten tudja min és kényesen rázták tűsarkukat a rátapadt falevéllel. Majd lekaparom, hajlongott az egyik, és kis faággal vakargatta társai cipőjét. Nevettek.  Balra, a bokrokon túl, a kis hintánál kóbor kutya zörgetett egy fekete zacskót, lábával leszorította, majd feszes mozdulatokkal tépni kezdte. Csont ropogott a fogai alatt, kifordult szemekkel falt, farka tétován a lábai között. Közben elment egy mentőautó, a kukások is megérkeztek, és nagy dördülésekkel vágták oda a kiürített szeméttartókat. Savanyú szag terjengett. Behajtotta az ablakot és nekiállt főzni.
Úgy délig, mire a szakmunkásképző diákjai szállingóztak hazafelé, csendes volt a tér. Néha kinézett a behúzott függönyön keresztül, de senki nem járt a kis ösvényen. Krumplis tésztát kívánt. Míg evett, a híreket hallgatta, aztán a zsírtól pirosló tányért a mosogatóba tette. Még maradt reggelről kávé, meglangyosította, cigire gyújtott és elfoglalta helyét az ablakban. Először a kisebbek jöttek. Rajokban, hármasával, négyesével. Nagy hangon magyaráztak, volt olyan gyerek, aki most ette meg a tízóraiját. Akadt, aki csak a zacskóba kandikált, s már repítette is a bokrok alá. A sűrűbe. Egy ilyen zacskó röptét követte, mikor meglátta a bokrok között a tornacipős lábakat. Szemét összehúzva figyelte, a cigaretta felparázslott ujjai között, amint mohón megszívta. Kicsit előrehajolt, hogy jobban lássa, közben csípője a fűtőtestnek szorult. Háttal állt a fiatal férfi, félig a bokrok takarásában, a hintához vezető kis út szélén. Először azt sem tudta, hogy férfi, haját hosszú lófarokba fogta össze hátul, farmert és hosszú ballonkabátot viselt. Sokáig üres volt a kis ösvény. Aztán kicsengettek a szakmunkásképzőben és megindultak a diákok. Már a második szálat szívta, és a férfi még mindig nem mozdult, csak ferdén tartott feje árulta el, hogy figyel, mikor meglátta a közelgő lányokat. Ketten voltak, egyikük szőke, divatosan tépett hajjal, a másik dundi fekete, a szőke feltétlen imádója. Amint a hintához értek, a ballonkabátos egy lépést lépett előre, kabátja két szárnya szétnyílt, mint nagy, szürke madár. A lányok egymásba kapaszkodva torpantak meg, aprókat hátráltak, majd elfutottak. A férfi kis ideig álldogált még a bokrok takarásában, tisztán látszott keze tartásán, amint övét babrálja, majd megfordult és szétnézett. Ő addigra a függöny takarásából nézte a keskeny, bajuszos arcot és észre sem vette, amint cigarettája parazsa apró lyukat éget otthonkája elején.
Másnap újra látta a függöny mögül, tornacipőjének fehér gumitalpa világított a bokrok között. Dél körül érkezett, kezét idegesen dugta ballonkabátja zsebébe, és körbeforgolódva figyelt. Az asszony az ablak mögött feszülten leste, keze mohón gyűrögette az otthonka zsebét. Fél óra várakozás után két lány érkezett egy fiúval, épp a hinta mellett álltak meg, rágyújtottak, majd az egyik lány sietős csókot váltott a fiúval és elmentek. A tornacipős alak nem mozdult, és ő ernyedten dőlt a falnak. Pár perc múlva tagbaszakadt, bőrdzsekis alak közeledett, ilyen messziről nem is látta, lány e. A férfi határozottan kilépett elé és széttárta kabátját, a lány megmeredt, majd táskáját eldobva, sikoltozva elszaladt. Ő elfúló lélegzettel leste, nikotintól elsárgult ujjai a függönyt markolászták, míg a férfi gyors léptekkel eltűnt a bokrok között.
 Pár nap múltán döntött. Nyitva hagyta a kaput, aztán amint a férfi újra megjelent és elfoglalta a helyét a bokrok között, vágytól remegő testtel ő is beállt a függöny mögé. Nap mint nap. Újra és újra. Aztán egyik nap megtörtént. Két lány sétált arra. A tornacipős széttárt kabáttal futott feléjük, ám váratlanul kiabáló férfiak tűntek elő a park fái közül. A ballonkabátos tétován szétnézett és a ház felé hátrált. És ő érezte, hogy eljött az idő. Kinyitotta a kaput és vasmarokkal rántotta be kabátjánál fogva a férfit.
A rendőrség még egy hétig figyelte a parkot, de a szatír többet nem jelentkezett. Csak a kóbor kutyák szaporodtak el a környéken. Valaki fekete zacskókat rakott ki nekik. Abból ropogtatták a csontokat.


A Vörös Csillag tündöklése és bukása





A felszabadulás után sokáig találgatta az Aranysárkány törzsközönsége, mikor nyitja meg kissé kopott kapuit az elfeledett kis mozi, ott a tér sarkánál.
 A háború alatt Stein Zsiga működtette a műintézményt, nagyon szép sikerrel. Havonta többször újult meg a kínálat, a legjobb filmeket sikerült beszereznie a türelmetlen közönségnek. Legtöbbször úgy zajlott a bemutató a Dominó Filmszínházban, ugyanis ily névre lett elkeresztelve Stein úr anyósa által, mert ő adta a pénzt, hogy még jókor reggel, egy szurtos térdű kisgyerek, legtöbbször Stein úr valamelyik gyereke sok közül, kinyitotta a kis légyszaros üvegű plakátos szekrényt és nyelvét kidugva a nagy igyekezettől, csirizzel felragasztotta a legújabb film plakátját. Kicsit simogatta, gyűrögette a sarkát, ha felpöndörödött a sok csiriztől, kiseperte az elszáradt legyeket, visszazárta. Kész. Kora este aztán, mire Steinéknél megvolt a vacsora, és kisült az utolsó tepsi sósperec is, Stein úr kissé kopott zakót húzott ingére, és hóna alá csapva a filmes dobozokat, elindult dolgozni. Kitárta a kis mozi dupla ajtaját, hadd szellőzzön ki az állott levegő, közben fellocsolt, elsepert, széket szegezett, ha nagyon billegett valamelyik lába. Közben megérkezett Steinné, nagy kosárba szedett illatos sóspereccel, meg az anyósa, özv. Steinné, Sacika, aki menyével jegyszedői- és társtulajdonosi minőségben is képviseltette magát. Közben odakinn szép csendben gyűlni kezdett a nép, a friss sósperec illata is csábítólag hatott. A türelmetlenebbje nyakát nyújtogatva méltatlankodott.
-Mikor indítja mán?
-Türelem, hölgyeim és uraim, a filmszínház műsora pár perc múlva elkezdődik- húzta ki magát teljes százötvenkét centiméteres magasságában méltóságteljesen az ilyen alkalmakra zsabós blúzt öltő özv. Steinné. Pár perc még, Stein úr hátra vonult a kis vetítőbe, befűzte a filmet, kicsit piszmogott, igazgatott (mi az istent csinál ez ilyenkor - hangzott fel kinn a türelmetlen kórus), majd utánozhatatlan mozdulattal intett és a két nő kitárta a szárnyas ajtót.  A bejáratnál Steinné kis asztalnál cetliket ollózott, pénzt számolt, visszaadott és mosolygott, és közbe-közbe ráhúzott egyet a pereces kosárban kotorászó valamelyik gyereke kezére. Mert ilyenkor itt az egész Stein família képviseltette magát. A családfő véleménye az volt, nem lehet elég korán kezdeni az életre való nevelést, ezért a mozi üzemeltetésénél valamennyi családtagját csatarendbe állította. A legkisebb, a kis Millike, jobb híján a köszönőember szerepét töltötte be, friss masnikkal fekete copfjain utánozhatatlan eleganciával hajtotta meg magát minden betérőnek, és harsány” csókojom-mal” üdvözölte őket. De mind az összes többi, Palkó, Dávidka, Samu, és az ikrek, Péter meg Zakariás, sorra találtak feladatot maguknak. Kit a székhez kísértek, kitől elvették a kabátját és fürgén a fogashoz vitték vagy csak kellemes szórakozást kívántak. Zsibongott a kis terem, aztán lassan elült a zaj. Zakariás behúzta az ajtókat, Steinné nagy kattanással lezárta a kis vaskasszát, előhúzta az asztal alól a pereces kosarat, míg Sacika mama kissé pipiskedve lekapcsolta a villanyt. Az áhítatos csendben kis recsegés hallatszott, majd felvillant a filmhíradó szignálja és az emberek elégedetten hátradőltek. Elkezdődött. Általában ilyenkor érkezett lélekszakadva Puszi úr, az Aranysárkány kocsmárosa, aki minden szerda este megjelent és nagy székrecsegtetések közepette helyet foglalt az utolsó sorban.
-Pszt !- hallatszott ingerülten innen-onnan, és Puszi úr boldogan felsóhajtott. Steinné diszkréten járt körbe pereces kosarával, halk ropogtatás hallatszott, sóhajok és suttogások. És lehetett mulatni Bob herceg édes-bús históriáján, sírni a Kalotaszegi Madonna történetén és kacagni mindenki Latyiján, az Egy szoknya, egy nadrág jeleneteiben.
-Tetszett?- kérdezgette Steinné izgatottan a vetítés után kitóduló közönséget. És ez volt az a szó, amivel megfogta őket. Mert Stein úr csak olyan filmeket hozott, amelyekkel szórakoztathatta a mozijába járókat, véleményük fontos volt és meghatározó.
Szerette a közönsége Stein urat, ezért is bújtatták családostól a közeli szőlőhegyen, mikor származása miatt erre kényszerült. Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja naponta küldözgette a kosarakat a kis présházba és nem volt olyan este, mikor ne mondott volna imát az üldözöttekért. A háborúnak vége lett, aztán bezárt a kis mozi. Stein úr okos ember volt és felmérve a háború utáni konjunktúrát, úgy határozott, repatriál családjával az óhazába. Elengedték, megsiratták Steinnét a pereceivel meg a kis Millikével, Stein urat, Saci mamát és a fiúkat. A Dominó Filmszínház bezárt, székeit felvágták gyújtósnak a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadító katonái, a vetítőre is hasonló sors várt, ám Puszi úr még idejében kimentette és eldugta az Aranysárkány padlásán.
Évek multán aztán Borsos elvtársnak, a pártitkárnak eszébe jutott, miért ne lehetne szórakoztatni a dolgozókat a mozival, ha már könyvtárba nem járnak.
-Itt a feladat elvtársak – fonta össze virsli ujjait egy keddi pártértekezleten. -Várom a felvetéseket.
-Legyen a neve Vörös Csillag Mozi, mert a filmszínház felidézi a rosszízű múltat- javasolta Nagy Elemér, aki fűtő volt a téesznél és nem volt csak négy osztálya, de megígérték, hogy kiemelik és iskoláztatják, ha bizonyítja hűségét a párthoz.
-Ilyen ötleteket várok, elvtársak, építő jellegű felvetéseket-dőlt hátra elismerően bólintva a pártitkár. Jöttek még ötletek, javaslatok, ám a mozigépész személyében nem tudtak megegyezni.
-Javaslom Nagy Elemér elvtársat a Vörös Csillag Mozi gépészi feladatainak elvégzésére -ütött az asztalra Borsos elvtárs türelmetlenül.- Szavazzunk, ki van mellette - tette fel a kérdést. Abszolút elvtársnő, vegye jegyzőkönyvbe, Nagy Elemér elvtárs holnaptól mozigépész, és a vetítendő filmek kiválasztása is az ő feladata!
Nagy Elemér majd összeroskadt a megtiszteltetés súlya alatt. Este elővette negyedikes Karcsi fia olvasókönyvét és megpróbálta leporolni ismereteit az olvasás tudományáról.
-Nehezen megy, azaz sehogy –sóhajtotta nekikeseredve a sör felett az Aranysárkányban
-Van ilyen. Úgy hívják, a-nal-fa-bé-ta - vigasztalta Puszi úr a poharakat öblögetve. -Titkolni kell- vont vállat a kocsmáros, és Nagy Elemér megfogadta a szavát. A székesfővárosból lejött mozigépész tanításait gyakorlatban sajátította el, jól- rosszul. Az utasításokat lerajzolta és két nap múlva kinyitott a mozi. A kényelmes székeknek nyoma sem volt, billegős padok szolgáltak ülőhelyként, az egykor vajszínre súrolt deszkapadlót olajjal kenték át és besüvített a szél az ajtó hasadékain, de csak mozi volt ez. Időben kiment az utasítás, a dolgozók műszak után jelentkeznek a műszakvezetőknél és együtt vonulnak az óriási vörös csillaggal dekorált kis mozihoz.
-Szovjet szakemberek a Sztálin Vasmű építésén, ez legyen az első film, elvtársak, ha már azzal tisztelnek meg, hogy én válasszam ki az első filmet- bólogatott elgondolkodva Borsos elvtárs és elmorzsolt egy könnyet a szeme sarkában. –Nagy, komoly tanulsággal bíró alkotás, kedves elvtársak, a testvéri szovjetunióból.
És elkezdődött a vetítés. Nagy Elemér szemöldökeit összevonva koncentrált, karokat húzott meg, gombokat nyomkodott és nem is vette észre, amint kis patak indult meg csordogálva a gerince táján. Elindult a film, a közönség az első fél óra múltán bóbiskolva nézte, amint kormos arcú dolgozók csillogó szemmel lesik Sztálin elvtárs útmutatásait.
-Meddig tart ez - kérdezte suttogva Nénnyuka Puszi urat- túl kel otthon a kalács a tálban. Két óra múlva Szeredi bácsi nagyot horkantva a harmadik sorban, arra ébredt, hogy felkapcsolják a villanyt.
-Már vége? – kérdezte szomszédjától, megnyújtóztatva fájó hátát.
-Már?- kérdezte az vitriolos hangsúllyal és nyögve felállott.
Onnantól számítva hetente egyszer, vetítésre várták a szovjet értékekre szomjas dolgozókat. A filmeket Nagy Elemér elvtárs választotta ki, csak úgy gondolomra, olvasni nem tudván. Nem volt nehéz dolga. Hol Sztahanov elvtársról láthatott filmet a közönség, volt, hogy a Makszimenko falazási módszer rejtelmeibe avatták be a nézőket. Ez így ment jó egy esztendőn át. Aztán egyszer nem várt dolog történt. Gerendási elvtárs, a szövőgyári bizalmi váratlanul csomagot kapott külföldről a bátyjától. Benne csokoládék, színes kendők az asszonynak, harisnyák, nyakkendő meg filmek. Mindenféle dobozban, rajtuk számok, nevek, Anita Ekberg.
-Te - vigyorgott Gerendási elvtárs, aki köztudottan vicces ember volt, az asszonyra - mit szólnál, ha becsempésznénk egy filmet a moziba. Hülye az a Nagy, nem tudja az, mit vetít. Szerezzünk egy szép estét a dolgozóknak. Így történt, hogy egy kellően fülledt nyári estén Nagy Elemér elvtárs gyanútlanul befűzte a kikészített filmet, elnézést kért az első sorban ülő Borsos elvtárstól a meleg miatt és engedélyt kért az ajtó megnyitására. Egész kis tömeg zsúfolódott ott kinn össze. Vágynak a kultúrára, bólogatott magában Borsos elvtárs elérzékenyülve, hiába, nagy dolog a párt értékteremtő ereje. Azzal intett, a villanyt leoltották és elkezdődött a vetítés. De fejkendős munkásasszonyok vakolókanalas produkciója helyett egy vakítóan szőke, telt idomú elvtársnő ugrándozott a képeken, falatnyi fürdőruháját, jaj, szinte letépték a tenger habjai s bizony percekbe is beletelt, mire az ámult csöndet Borsos elvtárs rekedt hangja törte meg.
-Állj! Állítsa meg Nagy elvtárs ezt a fertőt - kiáltott hátra a vetítőbe a pártitkár, ám Nagy Elemér, szokásához híven, a film elindítása után kivonult cigarettázni. Így történt, hogy az elragadtatott munkásosztály és az ajtóban tolongó ifjúság kerek tíz percen át gyönyörködhetett Anita Ekberg majdnem fedetlen bájaiban.  
Másnap lakat került a Vörös Csillagra, Nagy Elemért visszazavarták vízhordónak a téeszbe.

-Kultúra - ezeknek?- mondta fájdalmas hangon Borsos elvtárs aznap este az Aranysárkányban, és nagyot sóhajtva belekortyolt a sörébe.                                                                                               

Paranoia





Összerezzent, mikor háta mögött a szél váratlanul becsapta a rendelő ablakát. Kezét nagyokat dobbanó szívére szorította és próbált mélyeket lélegezni. Homlokán apró verítékcseppek gyöngyöztek, majd megjelent előtte a felesége arca és lassan elmúlt a szorongása. A váróból asszisztensnője szöszmötölése hallatszott, reccsent a szék, ahogy felállt és ütemesen koppantak a léptei, amint az ajtóhoz lépett. Elküldte Esztert, mára már nincs több beteg.
Várt még egy kicsit, bezárta az ablakokat, és véletlenül meglátta, amint Eszter egy fekete autóba ül. Nem is tudtam, hogy új vőlegénye van, futott át az agyán, míg szórakozottan leoltotta a villanyt a rendelőben és elfordította a kulcsot a zárban. Óvatosan kilesett. Kinn apró szemű eső áztatta az aszfaltot. Felhajtotta ballonkabátja gallérját és elgondolkodva lépkedett. Ma legalább négyszer érezte. Legalább négyszer, hogy kilesik, kihallgatják. Figyelik. Eszter, özvegy Somfainé, az a sunyi takarítónő, aztán délután az egyik betege pillantását kapta el, aki íróasztalát méregette titokban. Ezek összejátszanak. Csak azt kell kideríteni, hogyan és miért. Az életére törnek. Tegnap a sarki újságos jelzett valakinek, miután ő elindult tőle. Hátra nézett, jól látta, amint int. De lehet, hogy csak képzelődik? És mégis, lehet, hogy ő, a jó nevű klinikai szakpszichológus paranoiás üldözési mániában szenved? Képtelenség, motyogta magában fejét rázva és majdnem elsodorta a világos felöltős férfit, aki egy hirdetőoszlop takarásában próbált rágyújtani. Pardon, mondta ő zavartan, és megemelte kalapját. A férfi nem szólt, gyufája fénye dicsfényt vont a plakáton mosolygó kopasz férfi feje köré, aki kalászokat morzsolt, arcán bölcs mosollyal. Gyors léptekkel vágott át a kihalt terecskén. Amint a sarokra ért, befordult, majd óvatos mozdulattal visszalesett. Gyerekesnek érezte magát, de mégis megnyugodott, amint a csendes teret látta. Sehol egy lélek. Sietős léptekkel indult a villamosmegálló felé és sűrűn körülnézegetve szállt fel az utolsó ajtónál. A villamos szinte üres volt ebben az órában, a jegykezelő üveges tekintettel ásítgatott. A legutolsó székre ült, innen szemmel tarthatta a gyér számú utazóközönséget. Egy férfi ült az ajtónál, elmélyedve a Szabad Népben. Arrébb kendős nő bóbiskolt. Szemben vele szerelmespár suttogott és ölelkezett. A lánynak lófogai voltak és úgy is nevetett, mint egy ló. Lassan elengedte magát, ernyedten hátra dőlt és nézte az utcai lámpák fényeit a nedves aszfalton. Úsztak, vibráltak a fények. Egészen belekábult. Aztán valaki keményen megfogta a karját, ijedten ugrott talpra. El ne aludjon az elvtárs, itt kell leszállnia, dörmögte arcába a jegykezelő és ő az ajtóhoz ugrott. Még mindig esett. A távolodó villamos fényei olyan biztonságosnak tűntek. Az utca kihalt volt, de pár lépés után bekanyarodott az otthonához vezető utcába. Hátranézett. Az egyik kapualjban felizzott egy cigaretta fénye. Aztán halk női nevetés hallatszott. Az utolsó lépteket rohanva tette meg, s amint a bérház nehéz kapuja döngve becsapódott utána, kis ideig állt a falhoz simulva. Szívdobogása lassabb lett. Megigazította nyakkendőjét és arcát közömbös mosolyra igazítva belépett a lakásba. Nyúzott vagy, sietett elébe a felesége és fürkészve nézegette. Mit nézel, futotta el az indulat, míg ballonkabátja ujjából próbálta kiszabadítani a karját. Nem sikerült. Vad rémülettel igyekezett szabadulni a kabát szorításából, csapkodta az előszobafalat, elgurult a kalapja és leverte az ernyőt. A zajra felsírt a kisgyerek, a felesége besietett a szobába, ő meg elszégyellte magát. Segítséget kell kérnem, gondolta csüggedten, és pedánsan elrakta a cipőjét.
Próbáljon meg visszaemlékezni, mikor és hogyan kezdődött, kínálta hellyel idős professzora.
Ez az, hogy hogyan kezdődött, verte ki a veríték a homlokát, és igyekezett összeszedni magát. A házzal szemben lévő telefonfülkében látta meg a férfit először. Nem telefonált, csak állt a kagylóval a fülén és néha felnézett az ablakukra. Ha éjjel nézett ki, akkor is ott látta. Néha dohányzott. Lehet, hogy nem is mindig ugyanaz a férfi volt. Jelt adott a házmesternek, minden bizonnyal, aki kis noteszébe jegyezte fel az ő munkába indulásának idejét. Látta nem egyszer, ahogy jegyezget. Egyszer meg is kérdezte, mit ír. Ahhoz magának semmi köze, elvtárs, jött a pökhendi válasz és amint ő kilépett a kapun, háta mögött felharsant a röhögés. Egyik napon mintha Somfainét látta volna a házmesterlakásba beosonni. Ezek összejátszanak. Szépen összeállt a kép. Eszter, az asszisztensnője, a házmester, Somfainé, a sunyi takarítónő meg az újságos. És a telefonfülkés. Vannak állandó tagjai az ellene szőtt összeesküvésnek és vannak beállósok. Így mondta. A beállósokat a legnehezebb leleplezni, mert mindig változnak. A stabil tagokkal nincs baj, őket már kiismerte, ismeri a szokásaikat és meg tudja védeni magát tőlük. A beállósokat nagyon kell figyelni, suttogta a professzornak kialvatlanságtól véreres szemekkel, mert ők a legveszélyesebbek. Napról napra figyeli, vizsgálgatja a helyzetet, egyre világosabb. Ezek el akarják veszejteni. Csak az okot kell kideríteni.
Nézze, dőlt hátra a professzor sóhajtva, adjon magának egy kis időt, mondjuk két hetet. Figyeljen meg jól mindent, jegyezze le, mit tapasztal, mert a pánik könnyen tévútra viszi az embert. Ha este visszaolvassa a feljegyzéseit, nyugodt elmével tud majd mérlegelni, tényleg megtörtént e, vagy csak a képzelete játszik vele. A túlhajszolt idegállapot veszélyes. Pihenjen, járjon kiállításra, színházba, hunyorgott szemüvege mögött és kezét nyújtotta.
Kis kék noteszba jegyezte fel megfigyeléseit. A színházból hamarabb eljöttek, még a második felvonás elején, mert a vezető színész jelzett a mellette ülő szőke férfinak, és ő nem akarta megvárni, míg baj történik. Kacsintott, nem láttad, magyarázta dühöngő feleségének, míg az a kabátot rángatta magára a ruhatárban. Pár nap múlva vacsorázni mentek, kis budai vendéglőbe. Pacalt evett, sótlan volt. Kikérte a sót, ám mikor meglátta a pincér fontoskodó arcát, amint elibe tette, nem merte használni. Ez méreg, súgta a felesége fülébe, meg akarnak mérgezni, és már vette is a kabátját. Az asszony könnyeit nyeldesve fizetett, ő meg az utcán ácsorogva jegyzetelte a személyét ért legújabb támadást. Eltelt egy hét és a nyomás egyre fokozódott. Már az utcára is alig mert kilépni. Aztán két napig nem történt semmi. Somfainét szabadságolták, új újságost kapott a sarki bódé és a házmester törött lábbal az ágyat nyomta.
Reggel szokatlan könnyebbséggel ébredt, a gyereket a térdén lovagoltatta, megdicsérte a felesége frizuráját és rákacsintott egy csinos szőkére a villamoson. Aztán este nem ment haza. A doktor úgy eltűnt, mintha sosem létezett volna. Nem járt a munkahelyén, közölte Eszter lesütött szemmel, nem látták tegnap óta. A napok teltek, ám a feleség nem adta fel. Egy hónap után kis, gyűrött cetlit hozott egy rossz arcú ember. Most szabadult az Andrássy út 60-ból. Kis, maszatos írás volt, elkenődött betűkkel.

Drágám! Tudatom veled, hogy boldog vagyok. Begyűjtött az ÁVH. Nem vagyok bolond!!!!