B. Ú. É. K.!





Kedves olvasóim!

Ezzel a novellával szeretném megköszönni egész éves figyelmeteket és egyben boldog, örömökben gazdag békés új esztendőt kívánok!

                                                            Ali Baba szamarat vált


Hogy honnan kapta a kordés ember a nevét, még Nénnyuka sem tudta volna megmondani. Ali Baba volt, van és mindig lesz. Puszi úr emlékeiben elevenen élt, hogy még térdzoknis korában milyen finom török csemegét vett neki tőle megboldogult édesapja. Meleg nyári délután volt, valami parkban rohangált Puszi úr, még, mint vadóc gyerekecske, és épp azon volt, hogy a szomszéd Málicska hosszú, szőke copfját megrángassa, mikor hatalmasat esett a murvával felszórt úton. Volt bömbölés. Málicska szamárfület mutatva hazafelé indult a nevelőnővel, édesapja meg magához intette a piros fezben pompázó Ali Babát. Kis szamaras kordéján kocogott szerte a városban és nem volt gyerek, akinek ne futott volna össze a nyál a szájában, ha Ali Baba piros, lila és sárga színben pompázó fütyülős nyalókájára gondolt. Kakas formájú volt ez a csemege, s felborzolt farktollai alatt kis lyukon lehetett belefújni, ekkor olyan hangot hallatott, mint egy heveny tüdőbajban szenvedő, haldokló trombitás, aki szó szerint az utolsót fújja. Törökmézet is árult Ali Baba, két ostyalap közé préselt ragadós masszát, melybe imitt-amott dió és mogyoró darabokat rejtett, ámbár egyszer egy svábbogarat is lelt benne valaki.
-Rosszindulatú kitaláció- legyintett Ali Baba, és következő héten lejjebb vitte az árakat. A rahát volt Puszi úr kedvence, kisfiúként is ezt kapott az ominózus esés után. Nagyon szerette ezt azt émelyítően édes, rózsaillatú nyalánkságot, amely különböző színekben kellette magát Ali Baba üveglappal fedett kis kordéján. Áttetsző rózsaszín, üvegzöld, aranysárga kis kockák sorakoztak katonás rendben a fehér papírdobozban, úgy csillogott rajtuk a porcukor, mint a tündér porhó. Mellette celofánba tekert pompázatos cukor- kakasok kellették magukat, amott törökméz halmok olvadoztak, meg halva és rengeteg selyemcukor. Felettük, kizáratva az üveg által ebből a cukros paradicsomból, néhány illattól megrészegült méhecske dudorászott.
 Ali Baba piros fezt viselt, rajta bánatosan lógó lila bojttal, kunkori orrú papucsot, selyem inget, hozzá mályvacukor szín csíkos nadrágtartót. A cukorkaárus örök volt, legfeljebb a kordét húzó szamarak változtak, bár ezt a nagyközönség ritkán vette észre. Ám annál jobban számon tartotta Cecilke, Ali Baba vénkisasszony húga, mert ő felelt az új szamarak beszerzéséért és beszoktatásáért.
Éppen a harmadik szamarát koptatta Ali Baba, aki igazán ragaszkodott munkatársaihoz. Első csacsija tizenkét esztendeig koptatta vele az aszfaltot, és úgy ismerte a várost, mint a tenyerét. Ha lett volna neki. Egy napon nagy viharba kerültek kinn az országúton, jég esett, Ali Baba a kabátját takarta a szamárra és bebújt a kordé alá. Az állat búsan lógatta fejét, lemondóan mozgatta füleit, mikor meg-megcsapta a jég és két nap múlva már az égi mezőkön iázott. Megfázott a jégviharban. A második szamár szerette a szeszt, és sajnos ez csak akkor derült ki, mikor munkába állásának második hetétől minden áldott nap hazafelé lecövekelt az Aranysárkány előtt, és nem volt hajlandó elindulni, míg Nénnyuka meg nem kínálta egy pofa rumos sörrel. Van ízlése, nyájaskodott az öreg szakácsné, mert a jószág nem itta a kommersz rumot, csak a kubait. Ali Baba rövid költségvetést csinált és hamarosan kénytelen volt megválni munkatársától, aki kiitta volna a vagyonából. Sikeresen elpasszolta egy cirkuszi társulatnak, mint különleges produkciót. És most a harmadikkal rótta az utakat.
A háború utáni esztendőkben többször megújította iparengedélyét, ezért kénytelen volt felkeresni a pártirodát. Egy napon Borsos elvtárs éppen a legújabb tervmutatókat böngészte, mikor láthatóan feldúlt titkárnője berontott és közölte, azonnali elégtételt követel, ugyanis egy engedélyért folyamodó piros sapkás ember csúfolódik vele. Csinos halom papír állt Ali Baba előtt, s ő száját csücsörítve, piros fezes fejét vadul vakarászva próbált eligazodni a kitöltendő rubrikák között. A tevékenység megnevezése: cukorkaárus, írta reszkető betűkkel. A munkavégzés eszköze, jött a következő rubrika. Ali Baba izzadt, körülnézett, megtörölgette homlokát, majd nagy levegőt vett és beírta: Billie Joe. A titkárnő ájuldozott, Borsos elvtárs szemét összehúzva méregette a renitens iparost és megpróbálta felidézni, amit a szabotázsról tanult a szemináriumon. Nem illett ide. Billie Joe, ízlelgette a nevet és másnapra visszakérette Ali Babát.
Most mi lesz, vakarta ez estére búsan a fejét az Aranysárkány pultjánál, miután kimérte Puszi úr gyerekeinek a havonta kötelező csemegét. Karcsika halvát kapott, aranybarna, omlós napraforgó-csemegét, Julcsika rózsa illatú rahátot, egyenesen Ada Kálé szigetéről. Nénnyuka törökmézet rágcsált, és közben a szamárról kérdezgette Ali Babát.
Az úgy volt, kezdte a cukorkaárus, óvatosan a pultra helyezve a legendás piros fezt, hogy Cecilke húga a háború alatt kijárt a város melletti erdőbe gombászni. Vénlánynak számított már akkor bőven, nem volt mit félteni rajta. Ám egyszer gyanús lett, hova tünedezik otthonról a sok kenyér meg a kolbász, a szalonnáról nem is beszélve, ezért az anyjuk, aki, isten nyugtassa, azóta már elhalálozott, gyanakodva Cecilke erkölcseire, utána indult az erdőbe. És meglátta Cecilkét, amint egy pilótaruhás, szőke embert ölelget a tölgyfák alatt. Cecilke sírt, a pilótaruhás azt mondta, nájsz tu szí jú, és kezet akart csókolni, szóval volt ott kalamajka, mire kiderült, az angol pilótát Cecilke találta az erdőn és egy hete eteti az otthon fellelhető minden földi jóval. Kis tanakodás után a mama kirendelte Ali Babát estére a kordéval és behozták az égből pottyant pilótát. Az szőke volt, barna szemekkel és tengernyi szeplővel, nagy kapa fogai úgy harapták a kolbászt, hogy csak úgy ropogott, és esténként fisztulás fejhangon énekelt egy kis dalt. Mindig ugyanazt. A padláson lakott vagy három hétig, míg valahogy át nem szöktették a határon és kimenekítették a megszállt övezetből. Távozását különböző módon fogadta a család. A mama megszámolta a maradék kolbászokat, és azt mondta, fene a belit, jó étvágya volt. Ali Baba magában hálát adott istennek, hogy nem kell hallja a minden esti kornyikálást. Cecilke sokat siratta románcát az égi lovaggal, és sűrűn kémlelte az eget esténként, a pilóta szép szemére és rettenetes ölelésére gondolva, majd hamarosan megvigasztalódott, mert Ali Baba új szamárral állított haza a régi részeges helyett. Formás jószág, nézte körbe Cecilke a csacsit. Fiatalka, szőke sörénnyel, ábrándos szőke szempillákkal nagy, barna szemén. Az állat nyugtalanul forgott a kötőféken, apró, fényes patái hangosan kopogtak. Oh, hiszen ez egy csődör, nézte elpirulva Cecilke a kétségtelen bizonyítékot és szelíden az állat nyakára tette a kezét. Az horkanva felkapta fejét, majd nagy szemeivel a vénkisasszony arcába bámult és szénaillatú szusszantással a vállára nyugtatta fejét. Elvégeztetett.
 A csődör szelíd volt, mondhatni bánatos tekintettel követte Cecilke kisasszony minden lépését a betanítás alatt, már csak a nevet kellett választani neki.
-Na, mi legyen?- méregette Ali Baba a békésen álldogáló csacsit. Cecilke gondolkodott. És átsuhant lelkén öregedő életének utolsó, szívdobogtató kalandja, az esti erdő illata, hol egy szőke férfi várt rá, barna szeme világított a szőke pillák között és esténként úgy, de úgy énekelt.
 Ebben a pillanatban, a szamár elunva a megható pillanatokat, szemét forgatva, fejét felcsapva megszólalt és valami rettenetes fejhangon beleiázott a világba.
-Szóval, mi lesz a neve?- türelmetlenkedett Ali Baba és lopva megdörzsölte bokáját kunkori orrú papucsával.
- Legyen a neve Billie Joe- lehelte Cecilke, és röpke csókot nyomott a csacsi szőke homlokára.


Álom kommandó






-          Tessék! Itt az Álom kommandó, álomtündér kiközvetítő iroda. Segíthetek?

-          Merem remélni, drága. Mondja, mit tudna ajánlani egy ötvenes, munkában megfáradt, álmatlanságban szenvedő vállalkozónak?

-          Köszönjük, hogy minket választott! Mi megédesítjük az álmát! Lássuk csak. Öné természetesen a választás joga. Vödrös vagy púdertartós kiszerelésben óhajtja az álomport? Ajánlhatok illatosított, illetve natúr terméket. Szórva vagy pamacsolva, igény szerint.

-          Áll! Állj! Én igazából, hogy is mondjam csak, a tündérekre volnék kíváncsi. Milyen a választék?

-          Á, már értem. Nos, akkor kezdjük elölről. Tündéreink a nap huszonnégy órájában állnak készen álomporszórásra. Mi gondolunk az éjszakai műszakban dolgozókra valamint a kismamákra is. Nálunk az elalvás garantált, kérem. Szakképzett tündéreink pontos határidőre vállalnak, a szerződésben rögzített időpontban és üzemmódban, álomporszórást. Vödrös vagy púdertartós…

-          Nem. A tündérekről beszéljen nekem, tündérkém.

-          Tündéreink egy éves okj - s tanfolyam keretén belül sajátítják el az álompor hintés tudományát. A tanulmányok végén vizsgát tesznek pszichológiából, biológiából, etikából és természetesen gyakorlati vizsgát álomporszórásból. Fél év próbaidő múltán a legrátermettebbeket alkalmazzuk.

-          Valami műsor van? Mielőtt kiszórják az álomport. Tudja, mese vagy ilyesmi.

-          Értem mire gondol. Kollégáim ebben is maximálisan képzettek. A megrendelő igényei szerint segítünk kiválasztani a megfelelő szöveget, melyet tündéreink felolvasnak vagy előadnak. Felár nélkül! Ismétlem, velünk az elalvás garantált!

-          És mit ajánlana?

-          Ízléstől függően a már bevált dolgokat alkalmaznánk. Persze embere válogatja. Nyugdíjasoknál szoktuk ajánlani a bux indexváltozás elemzését meg a legújabb tőzsdei híreket. Kismamáknak az amerikai baseball bajnoki liga jelenlegi állását, ráadásként a Dakar rally futam jelentését. Ettől szépen elálmosodnak.

      - Mondja, mesét is lehet kérni? Mondjuk a Hófehérkét meg a hét törpét.

-          Természetesen, uram.

-          És azt lehetne kérni, hogy a tündér olyan Hófehérkés legyen? Tudja, szép bögyös, fekete.


-      Ahogy óhajtja, uram.

      -     És miután elmondta a mesét, betakargat, és megigazítja a párnámat?

-          A legteljesebb mértékben, uram.

-          És puszit is ad, és hozzám is bújik a végén, hogy ne féljek?

-          Na de uram, akkor ön nem is elaludni akar ?!

      -     Dehogyisnem, szívi. Majd utána!

Tóth Tihamér és a pulyka avagy csoda karácsonykor




Abban az esztendőben olyan keményre sikeredett a tél, hogy nem sokkal karácsony előtt a koporsós Grünsteinnek befagyott az üzletajtaja. Na, mivé lesz a világ, már a halál se jó üzlet, sóhajtott az öreg, míg a segédek a vasredőnyt feszegették. Aztán a szembe szomszéd, a Kornerné megjelent egy nagy baltával, és álljanak csak félre az urak kiáltással, egy mozdulattal leverte a lakatot. Ez az asszony ilyen, mindenki ismerte. Egyedül nevelte a lányát, Szerénkét immár tizenhét nehéz esztendeje. Az ura, Korner Bálint, jól menő fatelepet vezetett, de egyszer megbolondult és megugrott a társak pénzével, Amerikába. 
Onnan küldözgetett pénzt, persze a legnagyobb titokban, de erről mindenki tudott, mert miből telt volna Kornernének olyan nagy házra, annyi temérdek szobával. Ezeket aztán kiadta jó pénzért kosztba, kvártélyba szerény és jellemes fiatalembereknek. Kornerné konyhájának legalább olyan jó híre volt, mint a lányának, Szerénkének. Nagyon szépre sikeredett ez a fekete teremtés, isten a tudója, honnan szakasztotta az anyja, aki nagy, fehér húsú szőke asszony volt.
Az apja meg, a Korner, az kis kese ember volt, arra sem üthetett. Vannak rosszmájú egyének, akik azt állították, a kis Szeréna szakasztott olyan, mint Balogh úr, a rendőrkapitány, csak bajusz nélkül.
Elég az hozzá, hogy Szerénke a maga tizenhét évével karcsú, fekete tulipánná nőtt a bérház udvarán, szeme, haja sötét, dús eperszín ajka fölött szívdobogtató fekete árnyék sötétlett.
A szobaurak aléltan imádták Szerénkét, tikkadt tekintetek követték szoknyája libbenését,
karja ívét, amint mindig előrebukó vastag haját igazgatta, huncut szeme villanását, mert Szerénke talpig nő volt, és igenis élvezte, hogy hódíthat. Ám annak is megvolt az oka, hogy komoly udvarló eddig nem szállt ringbe a kisasszony kegyeiért. Történt egyszer, hogy a pajkos unokatestvérek egy csinos kis skatulyát nyomtak az akkor olyan ötéves forma leányka kezébe, amiből egy nagy fekete pók szaladt át a karján. Ijedtében megállt szegényben a szó és onnantól dadogott. Futott Kornerné orvostól orvosig, segíteni senki nem tudott rajta, ami még megjárta volna, míg nagylány nem lett. De mikor Szájerék kalapszalonjában megszólalt, hogy ka-ka-kalapot szeretnék, másnap a fél város kacagta. Azóta nem sokat járt szalonba Szerénke kisasszony, viszont Szájerék sem sok kalapot adtak el, ám Kornernéhez házhoz járt a szabó, cipész, kalapos. Megfizette azt Kornerné.
Éppen abban a nagy hidegben történt, karácsony előtt pár nappal, hogy Kornerné csúnyán leforrázta a kezét, ami önmagában is baj, de így még nagyobb, mert nem volt, aki a karácsonyi pulykát levágja. Ugyanis, dacára annak, hogy semmi alapja nem volt, az
angolszász rokonságnak, ők követve a hagyományt, pulykát ettek ilyenkor.
Tudni kell, hogy Kornerné karácsonyi pulykasültjének híre volt Váradon, meg volt ennek is a titka. A pulykát két héttel előtte rumba áztatott dióval kell etetni, ami nem olcsó mulatság, de olyan lesz ettől a húsa, mint a frissen sült gesztenye, omlós, parázs, illatos. Ezt még a megboldogult anyósától tanulta, mint ahogy az ízletes sült elkészítését is. Tudva lévő, hogy a pulykát lenyakazás után, felbontása előtt, legalább egy napig tollastól egy dézsa vízben pihentetik, utána könnyen kopasztható. Aztán megkopasztotta és jó vastagon megkente libazsírral, a hasát megtömte almával, megtűzdelte fokhagymával és szalonnával, majd sűrűn locsolgatva ropogósra sütötte. Mellé mézes dióval töltött sült almát tálalt, és ennél csak a Szerénke kisasszony diós és mákos bejglije lett jobb.
A pulyka legyilkolása tehát veszélybe került, mert bár lett volna segítség Sete bácsi, az udvaros személyében, ám az öreg, aki titokban adventista volt, kijelentette, hogy ő ugyan semmiféle élő állatra nem fog fegyvert, legyen az kés, balta vagy bicska, ám a rumos diót igen szereti. Mit volt mit tenni, Kornerné a szobaurakhoz fordult segítségért, pontosan a kedvencéhez, Tóth Tihamérhez, aki régóta titkolt hódolattal figyelte Szerénke kisasszonyt s így kapva kapott az alkalmon és felajánlotta szolgálatait. Hősünk, lévén első hegedűs a város Szigligeti Edéről nevezett színházában, nem gyakorolta ez eddig a gyilkolás semmilyen formáját, ezért Kornerné komoly haditervet dolgozott ki a végrehajtáshoz. Sete bácsi majd megfogja és megkötözi, Tóth Tihamér a tönkön lecsapja a fejét és együttes erővel beemelik a
dézsába, ott ázik majd két napig.
Így is lett. A nagy nap reggelén Szerénke kisasszony épp csak bekapta a tojásrántottáját, Sete bácsi meg kihajtotta a madarat és minden készen állt. A pulyka nagy volt és rosszindulatú, képtelen volt felfogni, miért kötözik össze a lábait. Meg kell vallani, hogy Tóth Tihamér számára sem voltak ezek könnyű pillanatok, az éjjel egy szemhunyást sem aludt, megigazította szemüvegét, s amint gyöngyöző homlokkal magasra emelte a baltát hegedülésen edzett izmaival, rádöbbent, hogy a vállalt feladat talán meghaladja a képességeit.
Ám ekkor már késő volt, az éles szerszám lecsapott, a pulyka feje messze repült. Ám mielőtt fellélegeznénk a dolgok ilyetén való szerencsés alakulásán, két dolog történt.
Először a nyitva felejtett kertkapun berontott őrült viháncolással Herce és Hurca, a kisasszony két foxija, másodszor a fej nélküli pulyka kiszabadítva lábait, vad futásnak eredt a havas kertben. Azt is mondhatni, hogy fejvesztve menekült, nyomában két hisztérikus ebbel. 
Kis döbbent csend után még ketten csatlakoztak a futókhoz, Szerénke kisasszony hárászkendőjét lebegtetve és Tóth Tihamér, baltát lóbálva. Aztán a döntő pillanatban Tóth Tihamér halátlmegvető bátorsággal, valóságos tigrisugrással vetette magát a meglepő fürgeséggel futó szárnyasra, közvetlenül utána Szerénke kisasszony bukfencezett rájuk, kendőjével beborítva pulykát, kutyát, Tihamért.
A derűs és szerencsés végkifejlet mégis két nap múlva következett be, ugyanis a
pulykakergető futástól vagy mástól, de Szelénke kisasszony megszólalt a csók után. Igen, a csók után, mert a kendő alatti összeborulás után hősünk talpra segítette az immár végképp kiszenvedett pulyka szomorú teteme felett a kisasszonyt, elzavarta a rendetlenkedő ebeket, kicsit vér pettyezte arcából kisimított egy hajtincset és pelyhes szája sarkából lecsókolta a reggeli rántotta kicsiny morzsáját. Ez olyan rendkívüli gyógymódnak bizonyult, hogy a kisasszony dadogás nélkül így szólt, Istenem, nem esett baja, Tóth úr?
Csak a vak nem látja, hogy itt csoda történt, lelkendezett az eljegyzésen két nap múlva Kornerné. Az egész város örült a csodának, egyedül Sete bácsi hümmögte az istállóban, ha én ezt tudom, már sokkal hamarabb meggyógyítottam volna.

Ha kérdeznéd






Ha kérdeznéd, elmondanám neked, mennyire meglepődtem, mikor a konyhámban elmondtad, megint gyermeket vársz. A kertben ugatott a kutya, a lányom az öccsét pesztrálta a teraszon, behallatszott, amint a kicsi döcögve nevet, az öt hónapos pici lányod meg ott szunyókált a babakocsiban a diófa alatt. Emlékszem, ribizlit passzíroztam a gyerekeknek, és mikor kimondtad, megbillent a kezem, aztán néztük, amint a ribizlik apró vércseppekként szertegurulnak. Nem néztél rám, a ruhádat igazgattad, mindig irigyeltelek, hogy alig négy hónap alatt milyen szépen visszafogytál. Szóval, mondtad az övednek, segítesz, ugye.                                                                                                                                                       Azt, hogy valaki nem akar ilyen gyorsan másik gyereket szülni Ceausescu Romániájába, minden körülmények között megértettem. Álldogáltam hajnalban épp eleget a bolt előtt egy liter vizes tejért, szaladgáltunk pánikban gyógyszerért, ha valamelyik gyerek megbetegedett és vittük haza diadalmasan az undorító, lilára fagyasztott csirkét, mely maga volt a biológiai csoda a hat lábával. Vajat, sajtot, húst még mutatóban sem láttunk és karácsonykor megverték a férjemet három darab banánért.                                                                                                                                                                                  Az, hogy mit élsz meg nap mint nap egy alkoholista férj mellett, sosem volt téma közöttünk. Bár a család figyelmeztetett az esküvő előtt, te konokul tartottad magad az esküdhöz, és nem jöttél panaszra. Csak álltam ott és éreztem, elönt a szeretet és szánalom irántad. Hirtelen elgyöngült kezem-lábam, és arra gondoltam, míg guggoltunk a ribizlik fölött, hogy van anyád, apád és férjed meg testvéred, és te mégis hozzám jössz, hozzám, aki a bátyád révén testvéreddé lettem, és nekem panaszolod el, hogy bajba kerültél, mert nem akarod ezt a gyereket és tőlem vársz segítséget ahhoz, hogy megsemmisítsd. Négy éve ismertél már akkor, de még mindig nem eléggé ahhoz, hogy tudd, én élet párti vagyok, mert szerelemmel kötődöm a férjemhez és boldoggá tesz, ha a gyerekeim szuszogását hallgathatom esténként, elalvás előtt.                                                                                                
Számomra elképzelhetetlen volt, hogy szülés után alig hat héttel széles bőr övet erőltet rád és hasizom gyakorlatokkal kínoz a gyermeked apja, ugyanaz, aki kislánya születése után megpillantva annak gyűrött, piros arcocskáját kijelenti, ez a csúfság nem lehet az ő gyereke.  Napokig hánytál ezután, gyógyszer híján naponta háromszor vittük neked a kamillateát a kórházba, más segítség nem volt. Nem tudhatom azt sem, milyen lehetett pár hetes babával magadra maradva várni egy fűtetlen lakásban, mikor keveredik haza a férjed a kocsmából s aznap este milyen gyakorlatokat végeztet veled a tökéletesen lapos has érdekében.                                                                                                      Hogy a leszorító öv vagy a fáskosár cipelése miatt lettél beteg, az szinte mindegy is, jártad a nőgyógyászt, aztán váratlanul megfogant a gyermek, az apa szerint a nőgyógyásztól. Azt gondolom, ez lehetett az a pont, mikor eldöntötted, nem kell. Sem a gyermek, sem az apja.  Hiszem, hogy adódhat olyan pillanat az életben, mikor legszívesebben két lábbal rúgnánk szét magunk körül a világot. Ilyenkor a dühünk gyakran afelé fordul, aki a legvédtelenebb.                                                             Majd három órán át próbáltalak rábeszélni a gyerekre. Ígértem fűt-fát, kisruhát, babakocsit, ágyat, még több segítséget, csak ne öld meg. Testvére lesz a lányotoknak, nem marad egyedül a világban és lesz még valaki, aki az arcotokat viseli majd, ha már nem lesztek.                                                                                                              Mikor kikísértelek, piroslott a ribizli leve a karodon. Lenyaltad, fintorogtál, savanyú. Nem baj, mondtam, majd megcukrozzuk. Nevettünk, a kislányod nagyokat rúgott a kis nyári takaró alatt. Még kedvet csináltál nekem a gyerekhez, mondtad és megpusziltad a fiam. Hogy milyen mélyre temetted magadban a kétségbeesést, az pár nap múlva derült ki.                                                                               Villamos kalauzként dolgozott a nő, akit végül megkerestél. Hogy tiltott, és életveszélyes azt tudtad, mégis odafeküdtél a viaszosvászon konyhaasztalra és átengedted szép fiatal testedet egy sarlatánnak, aki egy kikalapált bicikliküllővel, egyetlen mozdulattal átszúrta a méhedet. Tudom, nem haragudtál akkor sem, mikor a már elviselhetetlen kínok után az orvos ránézett szegény meggyötört, kivérzett testedre és rögtön a milíciát hívta. Akkor olyan idők jártak, az állásával játszott, börtön járt érte, ha nem jelenti azonnal. Az már az ő külön pechje volt, hogy húsz évesen ott haltál meg a kezei között.

Ha kérdeznéd, én elmondanám, hogy azóta siratunk.

Mikulás, két eséssel







Hát lehet egy régi jó barát kérésének ellenállni, mikor kicsiny gyermekei megörvendeztetése végett arra kéri az embert, csempésszen már be hajnalban öt csomagot a csimoták ablakába? Persze, hogy nem.
- Nagy sárga a ház, a saroktól a harmadik, mondta a barátja - előtte sövény. Majd este nyitva hagyjuk a külső ablakszárnyakat, hogy berakhasd a csomagokat. - Hogy fognak csodálkozni reggel a drágáim, törölgette szemét a büszke anyuka és szeretettel simogatta az önjelölt Mikulás karját.
Mi legyen a csomagban, vakargatta a fejét és sóhajtva szét nézett a boltban. 
- Narancs, dió, mogyoró, mandarin, sorolta az álmos szemű eladó kisasszony és unottan piszkálta a körmét. Csoki Mikulás is, ugye, kérdezte ő, és rakott mellé jócskán szaloncukrot, nápolyit, majd kis tétovázás után egy-egy érett banán is került a kosárba. Virgácsot is mondott az apuka, jutott az eszébe, amint kilépett a boltból és visszaóvakodott. 
- Virgács van, tudakolta félénken. - Jobbra a második polc, alulról a harmadik rekesz, darálta a kisasszony és tovább nyomkodta telefonját.
Minden megvan, rakta ki elégedetten a portékát otthon az asztalra. A piros zacskók ugyan kicsit szűknek bizonyultak, de jól bekötötte a szájukat piros selyemzsinórral, amiből kackiásan integettek a virgácsok. Hadd örüljenek a kis drágák, mosolygott elégedetten és hajnali háromra beállította a csörgőórát. Gyorsan kidobálja a csomagokat, aztán sietség nélkül elteker majd a munkába. Néz majd az öreg portás, hogy nyitás előtt ott lesz, gondolta, míg kényelmesen elnyújtózott a takaró alatt.
 Később álmosan pislogott az órára, megdörgölte a szemét és azt mondta, te atyaúristen, majd kiugrott az ágyból. Kapkodva rángatta magára ruháit és amint kilépett az ajtón, elakadt a lélegzete. Kinn fagyos fehérség fogadta. Kéken villogtak a fák a lámpák fényében, alattomos, jeges kis buckák sündörögtek a hó alatt. Már a kapunál tolta a biciklit, mikor eszébe jutottak a gyerekek. Mekkora marha vagyok, szuszogta, míg bepasszírozta a csomagokat és nagy lendülettel elindult. A kihalt utcákon némán szenderegtek a hó verte fák, fagyosan pendült a bokrok szoknyája és csak egy-egy lopakodó macska apró nyomai tarkították a friss havat. A házak lehunyt redőnyszemekkel aludtak. Jókedvűen tekert, lélegzete kis pászmákban csiklandozta arca két oldalát. Most alusznak a kisgyerekek, mélyen alusznak, és talán a Mikulásról álmodnak, gondolta elérzékenyülten, mikor a biciklije hirtelen önállósítva magát, kifordult alóla.
Nagyot huppant, és békaként elterült hóban. A csomagok kedélyesen repültek szerte, pár virgács petárdaként röppent tova. Egy kis ideig eltartott, míg felfogta, nadrágját sepergetve, hogy alighanem az összes csomag szétnyílt és tartalmuk egy része ott lapul az úton. Narancsok virítottak a kásás hóban, közöttük úgy hevertek csoki Mikulások, mint különös baleset túlélői. Szuszogva matatott a jeges latyakban, és mire az utolsó virgács is a helyére került, hitetlenkedve meredt az órájára. Óvatosan tolta a biciklit. Rajtam nem fogtok ki, sziszegte és nagyot rúgott egy jeges buckába.
Sárga ház, saroktól a harmadik, számolgatott. De melyik saroktól. Hét ház, mindkét saroktól számított ház sárga. És egyiken sem volt nyitott ablak. Huha, vakargatta izzadt homlokát a füles sapka alatt és egy életem, egy halálom, bekopogott a bal oldali ház bal oldali ablakán. Nem volt ez komoly, férfias kopogtatás, inkább csak félénk kapirgálás, olyan, mint amilyennel a macska ébreszti a gazdáját, mikor éjjel ki kell mennie. Kis idő múltán résnyire megnyílt az ablakszárny és egy szemmel láthatóan zaklatott úriember érdeklődött a kedves édesanyja szexuális élete felől. Sietve lépett hátra. Én csak a Mikulás vagyok, suttogta mentegetőzve és sietve tovább állt, míg az úriember válogatott ajánlatokat üvöltött utána az éjszakába. Kutyák ugattak vadul, ablakok nyíltak, és ő futva tolta a biciklit. Nevetett. A csomagok mámorosan zörögtek, huncutul villant a virgácsok aranya, ahogy a másik sárga házhoz érkezett. Tehát ez az a ház, legalább is remélem, gondolta, míg óvatosan a falhoz támasztotta a biciklit. Minden ablak zárva, de egy borjú nagyságú kutya csattogtatta belülről a kilincset. Még mielőtt megfutamodott volna, kinyílt egy ablak és barátja mentegetőző suttogását hallotta. Az esti nagy fürdés után elfelejtették kinyitni az ablakot. Tegye csak ide a csomagokat a Mikulás, reggel nagy lesz az öröm!
- Nincs mit, nincs mit, morogta szégyellősen, barátja köszöngetését hárítva, és óvatosan biciklire ült. Kétsaroknyira járt már, és a gyerekek reggeli, csudaváró tekintetére gondolt, mikor lesötétített rendőrautót pillantott meg az út szélén. Milyen jó, hogy őrzik az emberek álmát, gondolta és ebben a pillanatban meglódult alatta a bicikli. Esés közben alaposan beverte a fejét és a földön fekve csodálkozva figyelte, amint két rendőr hajol fölé. 
- Megsérült, uram, kérdezte kimért hangon az egyik. - Föl tud állni, érdeklődött a másik. 
- Fogyasztott ön alkoholt, jött a következő kérdés. - Á, nincs semmi bajom, nyögte rekedt hangon. Tudják, én vagyok a Mikulás, mondta és felkönyökölt. Mellkasán piros ruha feszült, és ősz szakáll csiklandozta a nyakát.
- Mentőt kérek a Kertvárosi részbe, piros ruhás, ősz pasi fekszik a hóban és Mikulásnak képzeli magát, darálta a telefonba az egyik rendőr és elfordult.
Mellette halk suhogás hallatszott, majd langyos lehelet érte a nyakát. Felnézett. Szelíd rénszarvas pofa meredt rá, óriási szempillái az eget karcolták. Nyögve felállt és bemászott a szánba.
-  Indulhatunk, szólt jókedvűen és elégedetten hátradőlt, míg a suhanó szán átrepült a városon.

Madame Berta hat lánya




Azon, hogy mennyit változott szülővárosa, mióta pár esztendeje egy tavaszi hajnalon felszállt a fiumei gyorsra, maga a Madame csodálkozott el legjobban. Midőn a nagyállomás szép, új épületéből csomagjaival kilépett, a Rimanóczy szálló omnibuszát vehette igénybe, a Fő utcán ízléses bérpaloták között tolongott a nép, elegáns boltok, cukrászdák és szalonok hirdették, a Pecze-parti Párizs igenis helyet követel magának az új század pezsgő életében.
 Pár esztendeje, Berta asszony, még, mint Ilse Chrantz, egy apróbb malőr után úgy döntött, szívesen megpróbálja szerencséjét a fény városában, s ez oly jól sikerült, hogy mind testben, mind anyagiakban szépen megerősödött. Párizsban eleinte egy kis kalapszalon masamódja lett, míg egy idős, ám fess gróf rajta nem felejtette a szemét. Ilse később is váltig állította, szerelem volt ez a javából, ám az édes érzésekhez jelentős mértékben hozzájárult az agg gróf kicsiny, ám otthonos palotája, közel a Montmartre hoz, a mulatók és orfeumok parfümös világa, valamint az egész gondtalan és vidám élet, amiben szeretője részesítette. Ékszereket kapott, kalapokat és vagyont érő ruháit a legjobb szalonok szállították, elegáns sevróbőr cipőit sápadt irigységgel nézték. Cserébe fiatalságát, szépségét és megindító, gondoskodó szeretetét adta a kisasszony, ezért igazán senkit nem lepett meg, mikor az öreg gróf halála után kiderült, minden ingó és ingatlan vagyonát Ilse-re örökítette. Pár hónapig élvezte csak a szabadság ízét, aztán egy hajnalon honvágy kezdte gyötörni. Eszébe jutottak a Körös parti kócos füzek, a piactér zsivaja, a korzón esténként hullámzó tömeg parfüm illata, a sósperec íze, a kis macskaköves utcák meghitt bája, hol egykor dobogó szívvel várta gavallérja feltűntét, szóval eszébe jutott szinte minden, ami egy nagyváradit idegenből hazacsábíthat.
Ilse Chrantz, hosszas töprengés után úgy döntött, a világ élvezetek nélkül semmit sem ér és még mindig ez a legjobb befektetés, ezért pénzzé tette a palotát lovastól-lakájostól, a szőlőt, a kerteteket, majd hozzácsapta jelentős összegre rúgó megtakarítását, amit ő diszkrét bájjal csak míder-pénznek nevezett, hazautazott és Madame Berta néven megnyitotta Nagyvárad sorban hatodik nyilvánosházát.
A manzárdos, sárga ház a Széchenyi-tér egy kis mellékutcáján volt megközelíthető, és nagyon praktikusan, kicsiny ajtaja nyílt a hátsó utcára. Nagy volt, ám ízléses és nem hivalkodó, gondosan ápolt kertjében kicsiny halastó díszlett, és kényelmes pihenőágyak bújtak meg a bokrok alatt. Télikertjében citrom érett és apró, színes madarak fickándoztak míves kalitkájukban.  A ház tehát minden nagyobb ceremónia nélkül megnyitott, és bár Madame Berta érthető okokból nem reklámozhatta, elvitték jó hírét a kliensek.  A Madame válogatott menazsériával készült meghódítani szülővárosa szerelemre éhes közönségét, ezért időt és pénzt nem kímélve járta a nagyobb városokat, és kiválogatta a termés színe-javát. Eredetileg hét lányban gondolkodott, ám a legutoljára alkalmazott fekete Lola, egy hét után megszökött egy helybéli iparos segédjével.
Sebaj, nevetett a Madame, hadd hulljon a férgese, és hat lányával rendszeresen megjelent a város szabadtéri eseményein. Sétáltak a Ligetben, kóstolták Netyő finomságait és a Madame diszkrét eleganciája meghódította a szíveket.
Abban mindenki véleménye megegyezett, hogy Madame Berta különleges intézményt honosított meg a városban, ugyanis minden általa alkalmazásba vett lány valamilyen egzotikus nőtípust volt hivatva megszemélyesíteni. Míg egyéb helyeken szőke, barna, fekete vagy vörös kisasszonnyal szórakozhatott a jelentkező, addig a Madame rafinált módon egzotikus élményekkel kecsegtette a szerelem lovagjait.
Ott volt mindjárt a ház bejárata, hol egyedüli módon Safar, az aranymellényes szerecsen ifjú vezette be az érdeklődőket. A nagy szalonban pálmák, és egyéb növények buja illatában színes selyemkereveteken pihentek a kisasszonyok, úgy, mint Zulejka, a törökös szépség, apró selyembugyogóban, mely fölött barna, telt keblei rózsájuknál félig kibuggyanni látszottak az áttetsző ingből.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Zulejka egzotikus báját a Madame egy kolozsvári piacon fedezte fel, ahol egy teknővájó cigány család legnagyobb lányaként szorgoskodott. Egy felfordított vödrön üldögélt, és azon igyekezett, hogy minél messzebbre köpje a tökmag héját. Ám Madame Berta meglátta benne a csiszolatlan gyémántot, ferde szemeinek vérforraló pillantását, arányos, nyúlánk alkatát, megdöbbentő melleit és hófehér mosolyát gödröcskés arcában. Két hónap nem telt belé, és kicsinyke átalakítás után a kicsi Rózsi mármint Zulejka szédítette a férfiakat törökös eleganciával berendezett budoárjában, s külön pikáns bája volt szavának, amint egzotikusan törte a magyart.
Regina kisasszony Weiner Sáraként született egy kis szatócsboltos hatodik gyerekeként, és bár pénzt nem, kellemet és bájt annál többet örökölt felmenőitől, hófehér bőréhez ezer csigába göndörödő rézszín hajkoronát viselt, zöld macska szemei hidegen világítottak és szívesen vállalta rosszalkodó urak megfenyítését szigorú, fekete tónusú bútorokkal berendezett szobájában.
Egy ikerpár is színesítette a ház felhozatalát, akik közül Bella kisasszony Losoncon látta meg a napvilágot, Stella kisasszony pedig Brassó városában, ám mivel kis hajfestés úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás, a Madame úgy gondolta, igen érdekes megoldásokat eredményezhet, ha mint ikerpárt állítja őket csatarendbe. És ez így is volt, mert egyre másra jelentkeztek olyan gavallérok, kik egyszerre két kisasszony kényeztetését is szívesen vették, persze dupla ár fejében, mégpedig egy óriási kerek ágy csipkés homályában.
Aki az érintetlenség illúziójára vágyott, annak Pipszi kisasszony bájait ajánlotta a ház úrnője. Komoly, csendes mosolyú úri lány volt Pipszi, aki egy katolikus pap és egy varrólány félrelépéséből született és miután eltanácsolták az árvaházból, az irgalmas Madame volt, aki befogadta. Hamar felismerte rajta a szűziesség mázát, bár a kisasszony úgy döntött, alig tizenhat évesen megajándékozza ártatlanságával az árvaház fiatal kertészét. Nyakig magasan gombolt ingblúzt hordott Pipszi kisasszony, ám hosszú, sima vonalú szoknyája alatt semmit és különleges testi adottságai révén az ártatlanság érzését keltette. Ő volt Pipszi, a mindig szűz.
Ha ellentétekről lehet szólni, úgy Miranda kisasszony maga volt a megtestesült bűn, bár nem nőtt magasabbra egy gyereklánynál és alkatilag sem volt nőiesnek mondható. Rövid bubifrizurájával, férfias nadrágjaival divatot teremtett, hosszú szipkájában szinte sosem aludt ki a kis arany cigarette, és ennek megfelelően hangja rekedten búgott. Öle forró volt és harmatos, mint egy orchidea.  Diákok és fiatalemberek szívfájdalmainak nagy tudora volt, és szívesen töltött egy forró órácskát a kerti pavilon rejtekén.
Madame Berta, bár még csak negyvenes évei elején járt, igen csinos és kívánatos teremtésnek számított,  ám csak lelki szolgáltatásra érezte magát predesztinálva, bár egyszer kivételt tett, nem tudván ellenállni egy barna szem sóvárgó tekintetének.
Az történt, hogy a Madame igen ügyelt arra, hogy lányait megfelelő módon kultúrához szoktassa, rendszeresen járatta kis csapatát színházi előadásokra, illő távolságból hallgatták a 37. gyalogezred zenekarát a Szent László téren és megjelentek a Városligeti csónakázó tónál is. Télen még korcsolyát is csatoltak a karcsú bokákra, ám egy alkalommal Pipszi kisasszony lába megbicsaklott és bizony az uraknak egy hétig nélkülözni kellett áldásos szolgáltatásait. Ekkor történt, hogy fellendítendő a ház forgalmát, a Madame arra gondolt, valami újjal, szokatlannal kellene előállni. Azt találta ki, hogy zenetanulásra fogja a lányokat, és ha minden jól meg, rövidesen saját kis házi zenekarral fogadhatja vendégeit.
Első gondolata a hegedű volt, ezért finom levélben magához kérette a Váradi Színház prímhegedűsét, ki Tóth Tihamér névre hallgatott.
Agglegényként élt akkoriban Tóth Tihamér, karcsú, szemüveges, elegáns alakját mindenki ismerte a városban, és bár volt néhány könnyű afférja kis színházi nőcskékkel, egy főbérlője lányával, sőt, egyszer Abbáziában is megszédült, ám olyan igazi, döbbenetes érzést, mint, mikor megpillantotta a Madame-ot kis budoárjában, még sosem volt alkalma érezni. Kis könnyű borzongások futottak gonddal keményített inge alatt, ott a gerince táján, szíve vadul dübörgött, homlokán kiütött a veríték és teknőckeretes szemüvege elhomályosult. Remegő kézzel, vaksin törölgette, míg Madame Berta elképzeléseit hallgatta. Nem tűnt kivitelezhetetlennek, a kétnaponta történő zenedélutánokat illőn megfizették, sőt, mint a Madame kissé pirulva felajánlotta, bármelyik lány rendelkezésére áll.
Könnyű kis gyakorló hegedűket hozatott Tóth Tihamér, és naponta felváltva gyakoroltak a lányok. Igazán kellemesen teltek ezek az órák, a szalon kerevetein elheverve némán hallgatták a cincogást felváltó igazi muzsikát, mikor is maga a maestro vette kezébe a hangszert. Jelentőségteljesen nézett Madame Bertára majd szemeit lehunyva átadta magát a zenének, könnyeket csalva hallgatói szemébe.  Ez így ment vagy egy hétig, mígnem a Madame nem bírván uralkodni érzelmein, egy este szobájába szólította Tóth Tihamért.
 Szó nem sok esett. A két barna kutya szem könnyesen tekintett rá, benne volt azokban minden ki nem mondott sóvárgás és vallomás, a magányos, örömtelen esték sivársága, a hónapos szobák egérszagú csendje. Aztán a Madame megvadult és nem ismerve saját magára meg feltörő érzelmeire, remegve vonta a muzsikus szép fejét selyempongyolás, termetes keblére. Minden évek alatt elfojtott gyöngédsége feltört és szinte gáttalanul zúdult Tóth Tihamérra. Boldogok voltak.
Így történt, hogy bár Tóth Tihamér rendszeres zeneoktatónak szegődött Madame Berta lányai mellé, a lányok soha nem tanultak meg hegedülni, ám délutánok mégsem teltek tétlenül, ott a sárga ház aranyszín budoárjában.


Kérdezem






kérdezem magam naponta,
s a lelkem mindig azt mondja, fáj.
kimosta mind, ami gyűlölet,
egy sötét, parttalan dagály.

fázom. szerelmed gyöngyhímes
palástja szakadt, nem ölel át,
kezünk hideg kapaszkodásban
áthághatatlan, akár a halál.


kérdezem, s te üzened a szót,
téblábol köztünk a türelem.
tűnődve lopom a holnapot,
kinyílik e még a szerelem.

Ravasz Jenő nem lakik itt




Első napja, ahogy munkába állt a postán, hasmenéssel indult. Amint meglátta a szortírozásra váró levelek és küldemények, számára végtelennek tűnő halmazát, elöntötte a veríték. Belei forrón megtekeredtek, és csak annyi ideje maradt, hogy lendületes mozdulattal magára csapja a klozet ajtaját. Később sem lett jobb a helyzet, a postástáska szinte elviselhetetlen súlya feltörte a vállát, biciklije sárvédője pedig kiszakította a nadrágját. Feje ritmikusan lüktetett, és egyre a tanfolyamon tanultak jártak a fejében. Görcsösen igyekezett rögzíteni az utcák és a lakók nevét, a megbízások, számlák és ajánlott küldemények tömkelegét. Izzadt, szépen vasalt inge lucskos lett a hátán csordogáló kis pataktól.
Nagyjából három hónapba telt, mire helyükre kerültek az információk, reggelente, szortírozásnál engedelmesen sorakoztak fejében az utcák nevei, s egyik reggel azon kapta magát, fütyörészve tapossa a pedált. Jó kedve volt. Már ismerte özvegy Zatureckiné Erzsike nénit, akinek két éve levágta lábát a villamos, ezért apróbb szívességeket teljesített neki. Hallgatta Nagy Ferenc sirámait, aki a személyi igazolványában férfiként szerepelt, ám esténként Cindarella néven egy közeli bárban lépett fel, egy szál pávatollba öltözve. Vigasztalt síró gyereket, hallgatott katona emlékeket, és nemsokára rádöbbent, úgy ismeri a körzetét, mint a tenyerét.
Egy csúf téli reggelen, mikor vigasztalan szürkeségbe burkolóztak az utcák és tarajos hófelhők lovagolták az eget, elgondolkodva taposta biciklijét és a nagy szürke bérházra gondolt, ahol nagyon sokan várják már a nyugdíjat, és a kis Kelemennének a földszintről is lapult egy ajánlott levele a táskájában. Biztos a végzés a válásáról, azt várta már nagyon a múlt héten is. Elhagyva a kisboltot balra kanyarodott, lendületes mozdulattal, majdhogynem elegánsan leszökkent a bicikliről, táskájában kotorászva kivette a küldeményeket, majd felnézett.
Felnézett, majd mindjárt zavarodottan körbefordult. Ez nem az a ház. Eltévedtem ebben a rohadt ködben, szaladt át rajta a gondolat. De nem. Szemben a sárga társasház, sárga korlátokkal, balra a 68 szám, a nemrég kicserélt ablakokkal, és itt ez a teljesen ismeretlen ház, lehúzott redőnyökkel, amit soha nem látott még. Mustárszín ajtó, rajta egyetlen levélnyílás. Közelebb hajolt, hogy elolvassa a lakó nevét. Ravasz Jenő nem lakik itt!- kiabálták a nyomtatott betűk. Kicsit hátrahőkölt, majd zavarodottan rugaszkodott el a biciklivel.
Másnap reggel azzal kezdte a napot, hogy sorra kérdezte a kollégákat a fehér házról és Ravasz Jenőről, akiről még Pityu bácsi sem hallott, pedig ő igazán jól ismerte a környéket, mert születése óta itt élt, és még a régi világ utcaneveit is fújta. Amint közeledett a házhoz, elhatározta, bekopog, és Ravasz Jenő felöl érdeklődik majd, aki nem lakik itt. Óvatosan kanyarodott a kisboltnál, letámasztotta a biciklit és körbekémlelt. A fehér ház eltűnt. Ott volt a nagy szürke, szemben a sárga, balra a 68 szám. Tétován forgott, előbb jobbra, majd balra tekergette a nyakát, majd riadtan markolta a biciklit. Szédült és fémes ízt érzett a szájában, nevek, arcok forogtak előtte végtelen kavalkádban.  Özvegy Zatureckiné hajolt felé, szájából képregényként tekeredett a szó, mint rezes kígyó, Ravasz Jenő nem lakik itt!- sipította, és botját emelte.  Majd Cindarella táncolt elé, testszínű trikóján bágyadt pávatoll. Nem, nem lakik itt! – búgta érzéki hangon és kacéran megriszálta hátsóját. A bicikli hangos csattanással eldőlt. Puha ködbe csusszant minden.
Két hétig pihent táppénzen. Idegkimerültség, legyintettek a kollégák, és ő hálás mosollyal köszönte meg a kézfogásokat, mikor első reggel kissé sápadtan és megfogyatkozott orcával munkába állt.

A szortírozással kezdte, ujjai gyakorlott mozdulattal sorakoztatták a küldeményeket. Majd megállt. Később Kerekesné, aki közvetlen asztalszomszédja volt váltig állította, soha nem képzelte volna, hogy egy férfi ilyen magas hangon tud sikítani. Mire a mentő megérkezett már csak udvariasságból próbálták újraéleszteni. Szilvakék arccal feküdt a szemetes mellett, görcsberándult kezében gyűrött boríték, rajta a címzett. Ravasz Jenő, betűzte Kerekesné, és a huzat nagy dördüléssel becsapta az ajtót.

A sárember





Mandulafák. Virágzó mandulafák, ameddig a szem ellát. Közöttük zöld ruhás lány. Haja föltornyozva, dereka keskeny íve ismerős. Félig még takarják a fák, de mindjárt kiér a tisztásra. Már látja a cipőjét, bokája szívfájdító vonalát, mikor szél támad. Irtózatos szél zúg, szinte érzi arcán a szirmok záporát. A lány haja kígyóként vonaglik a szélben és hatalmas dörgéssel dőlnek le a fák. A fák…
Ijedten rándult össze álmából és két kezével takarta a fejét. Gránát robbant a közelében, és a gödör, melyben második napja kuporgott, meglódult vele. Gyomra felkavarodott, keserű nyálat öklendezett,  könnyei kormos barázdákat vágtak a doberdói vörös agyagtól kérges arcán. A robbantási tölcsér aljában kuporgott, balra tőle bakancsos láb. Lassan legyűrte remegését és az eget kémlelte. Hogy mennyit aludhatott, inkább csak szunyókálás volt ez, a nap állásából próbálta megállapítani, de a nap eltűnt a gomolygó füstben. Csüggedten kémlelte a látóhatárt, a Monte San Gabriele ködbe és porba burkolózott. Halk géppuska kelepelést hozott valahonnan a szél, majd az is elült. Csönd volt.
Bátortalanul kapaszkodott a gödör széle felé. Kormos ujjai közül vörös rögök peregtek, majd lihegést hallott és mozdulatlanra merevedett. Vére sebesen dobolt a fülében, torka még jobban kiszáradt, füle szinte itta a hangokat. A döglegyek rajának táncán kívül semmi. Fejét kissé oldalra fordítva balra tolta magát, és újra meghallotta a lihegést. Ezek csak azt várják, hogy kiemeljem a fejem, aztán végeznek velem, futott át agyán és szinte felzokogott. Görcsösen markolta a sarat és arcát a földbe fúrta. A nedves agyag az orrlyukaiba tapadt, szaga alattomosan kúszott az agyáig, és eszébe juttatta nagyapja temetését. Érezte a kiásott föld szagát, a hervadó virágokét, hallotta, amint nagyanyja óbégatva sír és ugyanúgy torkon ragadta a félelem, mint egykor. Elevenen eltemeti a föld, testét kukacok rágják majd pépesre, sejtjei elmálnak és csontjai sárga darabkáit felveti majd egyszer újra a felszínre az idő. Sáremberré lesz. Nyomtalanná válnak gondolatai, örömei és könnyei, felszívódik nevetése és kedvese könnyű derekának fogása a markában. Elvásik vágya, csókja, hite, a vasárnapi harangszó ünnepélyes hangja, apjának, anyjának tett ígérete, hogy túléli és haza megy. Most világosan megjelent előtte a lány zöld ruhás alakja, föltornyozott haja alatt nevetett a szeme és szája súgott valamit. Megrázkódott. Zubbonya ujjába törölte könnymocskos arcát, majd szaggatottan fölsóhajtott. És ekkor rájött, hogy az imént a saját lihegését hallotta. Újra meg újra sóhajtott, egyre türelmetlenebbül és a sóhajtások egészen körbeölelték. Ezt nem fogom elmesélni a bajtársaknak, gondolta, és megfordult, fejét fáradtan a  gödör falának döntve. Lassan lélegzett, behunyt szemmel gondolkodva, hogyan szabadulhatna. Látta maga előtt a térképet, rajta az állások bejegyzéseivel. A Monte San Gabriele II. és III. védőszakaszát a budapesti és debreceni honvédek védték, míg a IV-est meg az V-öst a nagyváradi 4-sek és a székesfehérvári 17-esek. Haj, ha a nagyváradiak közül idevezérelne valakit a magasságos, sóhajtott és cigarettatárcáját tapogatta.
 Hidegtől és sártól érzéketlenné vált ujjaival óvatosan felpattintotta a fedelét. Két, még meglévő cigarettája szétmorzsolódott. Szomorúan nézte az olcsó dohány apró foszlányait mocskos tenyerén. Óvatosan szórta volna vissza a szálakat a kis alpakka dobozba, mikor gránátsivítás hallatszott. Hasra vágta magát a gödör alján a pocsolyában és dermedten figyelt. Fülére sár száradt, mire összeszedte magát a robbanás után, és négykézlábra állt. Cigarettatárcája odébb hevert a sárban, sarkában megült a kis dohány kupac, ami csodával határos módon nem szóródott szét. Mohón szagolgatta, sőt egy kis szálat a szájába is vett és álmodozva lehunyta a szemét. A dohány csípte a nyelvét, eszébe juttatva az első édes, titkos slukkot, amit apja elcsórt cigarettájából szívott. Tizenkét éves volt, fél éve szerelmes a szomszéd tanító lányába, akit el is jegyzett bevonulás előtt. Magda, ízlelgette magában a lány nevét és újra elszenderedett.
Egy madár hangjára ébredt, talán veréb, gondolta kábán, míg éhségét legyűrve nagyot nyújtózott. Délutánra jár az idő, kémlelte az eget, és ki tudja hanyadjára, végig túrta a zsebeit egy kis élelem után kutatva. Első nap, mikor a pergőtűz elől a kavernába menekült és társai visszavonultak, két kétszersültet talált a zsebében. Lassan morzsolgatta és levest képzelt hozzá. Vastag, tejfölös paszulylevest, kövér füstölt hús darabokkal. Kanala alatt vajként csusszant le a vörös hús, alatta a csont sárgállott, végein kivillant a sápadt velő. Vadas hús volt a következő fogás, a zsemlyegombóc darabok kis szigetekként villantak elő a sűrű mártásból. Nagyot sóhajtott. Gyomra megkordult és keserű nyál gyűlt a szájába. Ennie kell. Vagy inni. Vagy rágyújtani.
A gödör szemközti oldalán hason feküdt a test. Keze, lába szétdobva, mintha ebéd utáni pihenőjét töltené egy szalmakazalon. Fejének fél oldalát leszakította a lövés, másik fele péppé kenődött. Kezei görcsbe meredve szorongattak egy kis könyvet. Olasz katona volt, míg élt. Most csak odadobott báb egy földkupac oldalán, megadva magát a sorsának, készen arra, hogy egy ellenséges nemzet fia átkutassa zsebeit. Léptei cuppogtak a sárban, míg odavonszolta magát és undorát elnyomva megtapogatta zsebeit. Ezek még szegényebbek, mint vagyunk, sóhajtotta elkeseredetten és szétfeszegette a feketedő ujjakat. Egy imakönyv, forgatta a megszürkült lapokat, egyik oldalról kék palástos Szűz Mária nézett rá. Kézzel írott imádság fordult ki a lapok közül, nézegette a sárgult szélű írást. Gianluca Settofore, ízlelgette az idegen nevet. Ki voltál, kamerád, sóhajtott, míg a lapokat forgatta. Merre sirat anyád meg a kedvesed. Szól-e érted harangszó, mikor földbe tesznek, vagy csak elkaparnak majd kettőnket ebbe a gödörbe. Mire észbe kapott, előtörtek a könnyei. Hullámokban tört rá a zokogás. Fejét a földhányás oldalának támasztva elsiratta magát, a családját, Gianluca Settofore-t az egész háborúval egyetemben. Meg Magdát. Lassan elbóbiskolt. Lázas álmában perzselt a torka és mikor kidöccent az álomból, rekedten köszörülte. Csak egy slukkot, édes jó istenem, aztán meg is halhatok.
Bágyadtan nézett szét és sármocskos markába szórta a pár csipet sáros dohányt. Papír kellene, tapogatta a zsebeit, aztán fáradtan hátradöntötte a fejét. Szédült. Erős szél kerekedett, felkavarta a füstös port és megtáncoltatta a kaverna dögletes levegőjét. A zöldes légyraj fordult egyet a halott katona testéről , majd újrakezdték duruzsoló munkájukat. Az egyik lustán megpihent az imakönyv  lapjain, és tovább repült. Papír, hümmögött a katona, és felhúzta vállait, ahogy anyja szigorú arca jelent meg előtte. Látta finom ujjait, amint a templomban imakönyvét lapozgatja. Az égre nézett. A lustán kavargó porfelhő fölött tompán világított a nap. Bocsáss meg, Szűz Anya, mormolta és agyagtól vörös tenyerét összedörzsölte, majd óvatosan kihasított egy lapot az imakönyvből.


Halottainkhoz




mert fényidőket karmolnak
meztelen fák acélszín égbe
s keresztjeid mécses-könnyei
csak reggelre apadnak

halottaid humuszba égett
poraiból emlék-virágok
tengere ringat s aléltan
engeded el az időt
 
félsz de lépteid bársonyba
ölelik halott fák rőt remegései
s varjúkárogás táncol
meztelen idegeiden
 
temetettjeid tárt keresztjei
áldást intenek és megváltásról
álmodik a koldus
rozsdás pad takarásában
   






  A tündér keresztgyereke



A Corvin-köz egy öreg bérházának bontása közben az egyik munkás egy régi hátizsákot lelt. Ócska, homokszínű , vastag vászon holmi volt, erős bőrszíjakkal. Megbontva a rozsdaette csatot, pár női ruha került elő,egy már jócskán foszladozó , kockás anyagból varrt rongybaba, melynek sárga pamutból fontak varkocsot és egy füzet. Egy fakó kék füzet, melybe ezt írta egykor egy kéz:

                                                                 VÖLGYI ÁGNES
                                                                         NAPLÓ

1956 október 1. , Bp.
Kedves Naplóm !
Az ember életében eljönnek olyan pillanatok, mikor meg kell állni, kicsit körülnézni, kicsit ünnepelni. Anya azt mondja, ez szentimentalizmus , de mikor legyek szentimentális, ha nem a 19. születésnapomon ?
Tegnap köszöntöttek és én annak örültem a legjobban, hogy Mama is feljött, a drága, a fájós lábával…Gyönyörű, színes csokrot kaptam, a kedvenc őszirózsáimból, csoda, hogy Debrecentől idáig kibírták.
Apa későn ért haza, szegénykém holtfáradt volt, nála csak a kohászok lehettek fáradtabbak, akiknek irodalmi előadást tartott. Ákos is felszaladt Emillel, bár szeminárium után voltak, kicsit fáradtan, jó volt látni és megölelni. A bátyám azt mondja, nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen fiút kifogtam, nem azért, mert az ő legjobb barátja…
Az este csendesen telt, rádiót hallgattunk. Minden napnak örülni kell, amit megúszunk baj nélkül .Vacsora után Mamához bújtam és ő, mint minden születésnapomon, most is elmesélte, hogy tulajdonképpen én kétszer születtem és valószínű, hogy egy tündér a keresztanyám , ő vigyáz rám. Én már csak homályosan emlékszem a történtekre, de anya is sokszor elmesélte azoknak a napoknak a történetét. 1944 decemberében történt, Budapest ostrom alatt állt, mi anyával vízért indultunk a sarokra. Engem beállított egy kapu alá, hogy bajom ne essen, míg ő sorba áll. A folyamatos ágyúzás közben beálló kis csendben mindenki igyekezett mihamarabb vízhez jutni, mikor a szomszédos ház találatot kapott. Anyát, ahogy később elmesélte, földhöz vágta a detonáció, mindenfelé por és füst szállongott, síró és kiáltozó emberek keringtek a romok között. Anya hisztérikusan a nevemet kiáltozta, mintha az az erő, ami elszakított tőle, pusztán a nevem alapján vissza is adhatna.A szomszédok fogták vissza, mert puszta kézzel esett a romoknak. Akkor éjjel megőszült az én édesanyám.
Két nap múlva találtak rám, a szomszédos ház szenes pincéje előtt ültem, kormosan és álmosan, egyik kezemben egy szelet lekváros kenyér, a másikban egy kockás rongybaba. Ő az óta is velem van, minden fontos vizsgámra magammal viszem, bár Gitta néha nevet rajtam. Azt hiszem holnap moziba megyünk, már adják az új Latabár filmet,  „Civil a pályán „ a címe. Remélem az éjszaka nyugodtabban telik, az éjjel megint elvittek valakit a házból.
Borzasztó, ami a világban történik, és szégyenletes, hogy ebből nem értek néha semmit…

Október 4.
Kedves Naplóm !
Ma benn voltam a tanszéken, bár a beosztást még nem sikerült megszereznem, mert a titkárságon óriási a fejetlenség. Ákos és Emil délután gyűlésre készül, és úgy látszik ma kétszer is mozizunk, mert délelőtt a fél évfolyamot elvitték a Csapajev filmre.
Anya aggódik apáért, mert már alig maradtak a régi kollégák közül, nem lehet tudni, kire mikor kerül sor. Emberek tűnnek el egyik pillanatról a másikra, a bizalmatlanság légköre rátelepedett az emberi kapcsolatokra, évtizedes barátságok inognak meg.
Holnap után temetik újra Rajkot és társait, mi is elmegyünk.

Október 5.
Kedves Naplóm !
Reggel korán beállított Gitta, se eleven se holt nem volt szegénykém, az éjjel elvitték a szüleit, míg ő a súlyosan beteg nagymamáját őrizte! Anya teát főzött, nyugtatgattuk, de magán kívül van, ami érthető.
Apa is belesápadt a hírbe, mert több,mint tíz éve már, hogy együtt tanítanak Samu bácsival, jó barátság fűzi össze a két családot.
Hajnalban jöttek, a három nyomozó átkutatta Samu bácsi íróasztalát is és találtak egy kézírásos Illyés verset. Öt percet kaptak, hogy vegyék a kabátjukat, még el sem köszönhettek.
Gitta itt lesz nálunk, míg ki nem derül, mi van a szüleivel. Apa felajánlotta, hogy megpróbál telefonon érdeklődni, de maga Gitta volt, aki lebeszélte erről, ne hozzon bajt ránk.
Tegnap apa mesélte, hogy az ünnepi irodalmi műsoron egy édes, copfos kislány csillogó szemmel elszavalt egy Zelk verset, de olyan lelkesedéssel, hogy maga Zelk is kétségbeesett.
„Te jó ég, ez a gyerek elhiszi!”-súgta oda apának. Meddig lehet hazugságban élni ?

Október 6.
Kedves Naplóm !
Rengeteg ember összegyűlt a Kerepesi temetőben, félelmetes volt látni, ahogy a tömeg némán, méltóságteljesen elvonul az ártatlanul kivégzettek ravatala előtt. A szónokok megújulásról beszéltek, ez mindnyájunk vágya, Szász Béla a sztálinista korszak temetéséről szónokolt. Rajk özvegyét szoros gyűrűbe fogta a sokaság, meg sem tudtuk közelíteni.
A temetés után a barátainkkal a Batthányi örökmécsesnél gyülekeztünk, ahol már több száz fős diákcsoportot próbált meg szétoszlatni az ÁVH, köztük láttuk régi „ismerősünket”,Schusztert, levitézlett DISZ elnököt. Gitta esküdni merne rá, hogy ő dobta fel a szüleit, mióta visszautasította a közeledését folyton számított valami megtorlásra, ezek szerint nem volt üres fecsegés a fenyegetése.
Először éreztem a tömeg mámorító erejét, a hasonlóan gondolkodók végtelen energiahálóját.
Aztán a  tér felől fegyveresek közeledtek futva és felszólítás nélkül lövöldözni kezdtek. A megriasztott tömeg kiáltozva menekült, alig tudtunk elvergődni a villamosmegállóig. Sajnos a villamosok nem jártak, de szerencsére senki nem igazoltatott minket hazáig. Itthon anyáék aggodalma már nem ismert határt, hallottak a lövöldözésről. Vacsora után leültünk megbeszélni a teendőket és bevallom, Muci néni neve is felmerült, mint lehetséges megoldás. A szüleim két part között őrlődnek, anya menne, menekülne miattunk, félti az életünket és a jövőnket. Emilnek még van egy éve az orvosin, ügyes fiú,mindenki szereti, csak egy hibája van, nagy a szája és anya egyfolytában csak ezért aggódik, félti, hogy bajba kerül. Anyám mindkettőnket imád, de Emilre úgy néz, mint elmaradt vágyai megtestesítőjére, mert anya nem tanulhatott, és „csak” tanár lett, míg Emil…Apa szerint én még csak tücsök vagyok, első éves bölcsészhallgató, attól tart, hogy ebben  a mai világban majd csak hegedűs leszek a hangyák között. Szegény apám, teljesen kiborult, mikor kiderült, kötelező lett a marxista-leninista tanszék…Hogy nevettünk Gittával, mit szólna nagyapám, ha élne, vitéz Völgyi Endre unokája marxista tanokat hallgat. Most már nincs nevethetnékünk. Ezeket az időket túl kell élni, ha lesz is váltás , nem is tudom minek örülnék jobban, csak remélni lehet hogy független , demokratikus kormány alakulna .

Október 10.
Kedves Naplóm !
Tegnap Gittával irodalomtörténetről jöttünk kifelé, mikor hirtelen hozzánk lépett egy fiatal, sovány , sápadt férfi és szó nélkül belénk karolva az első kapualj felé tolt bennünket. Mint kiderült, Gitta szüleitől hozott üzenetet, mindkettőjük ellen a vád államellenes tevékenység és felbujtás. Mindnyájan tudjuk, hogy ez mit jelent.Eleinte provokációra gondoltunk, de mikor kimondta azt a nevet, amin csak Éva néni becézte a lányát, az én barátnőm összeomlott. Eljön az iszonyatnak az a perce, mikor sírni sem tudsz, csak kihűl kezed-lábod és azt érzed, megdermed a szíved. Valahogy bevonszoltam egy presszóba és megitattam vele egy dupla feketét, a parkban  kitört belőle a zokogás, mire haza értünk már teljes apátiába merült.
Otthon anya nyugtatgatta, nálunk meghúzhatja magát, kivárjuk mit hoz a jövő.
Anya egyre többet emlegeti Muci nénit, ő a keresztanyja, kinn él Ausztriában és szerinte ha minden kötél szakad , hozzá mehetnénk, de sem apa, sem mi nem akarunk elmenni.Az én pedagógus édesapám rossz korban született. Ő igazi humanista ember, szerény ( anyu szerint élhetetlen ), nagy tudású, segítőkész és lovagias. Ő az , aki bármikor idézi Tacitust, minden növény latin nevét tudja és utolsónak száll fel a buszra. A diákjai imádják, mert szigorú ugyan, de igazságos. Örök optimizmussal tekint a jövőbe, elképzelése szerint a hit, az erkölcs és a demokrácia, ami megtarthat minden civilizációt és megállíthatja ezt a kis országot is a teljes erkölcsi és gazdasági romlás felé vezető úton.
Ákos megjárta Szegedet, a szülei jól vannak, az egyetemen is folyik a szervezkedés. Féltem őt, mert bátor, mert nagyszájú, mert olyan, mint apu. Ő a legnépszerűbb a tanszékén, jó orvos lesz belőle. Nagyon szeretem, mikor vele vagyok hercegnőnek érzem magam, minden sóhajtásomat lesi.Szörnyű, hogy ennek a Gittának nincs senkije...

Október 21.
Kedves Naplóm !
Nem is tudom hol kezdjem ,sajnos olyan eseménydús időket élünk. Apa részt vett a Vasvári Kör nagygyűlésén, ahol írásban rögzítették követeléseinket.Alakuljon új kormány új pártvezetéssel,a szovjet csapatok azonnali kivonulásával. A jelenlévők , több százan voltak az ország minden részéből, aláírásukkal ellátva petíciót fognak benyújtani holnap Gerőnek. Apa nagyon bízik az ENSZ-ben, szerinte Gerő és az oroszok nem mernek konfliktust kirobbantani, tartanak a nyugat reakciójától. Anyu erre csendesen azt mondta:" Amerika  messze van ."
Holnap nagygyűlést hirdettek az egyetemen.

Október 24.
Kedves Naplóm !
Felfokozott hangulatban gyűlt össze több ezer  ember tegnap a Petőfi szobornál. Egész családok jöttek el, egyszerű emberek, pesti srácok, munkások és egyetemisták, mind egy akaratban összeforrva. Többen táblákat tartottak, "Szolidaritást a lengyel néppel !" felirattal, mások fényképeztek. A szónok a Műszaki Egyetemről felolvasta azt a 16 pontos programot, amit a Vasvári Kör tagjai jóváhagytak. Mindnyájan éreztük, hogy nagy idők tanúi vagyunk
Aztán este 9-kor a tömeg egy része a Parlamenthez vonult, ahol Nagy Imre beszélt, míg mások a Dózsa György úton gyülekeztek és adott jelre nekiestek a Sztálin szobornak,  a gyűlölt zsarnok immár a földön feküdt és nem volt más, csak ledöntött ércdarab. A szabadságtól megittasult tömeg a Rádió épületéhez sodort minket, anyáék elszakadtak tőlünk a nagy zűrzavarban. Ami ezután következett, azt sohasem fogom elfelejteni.Olyan volt, mint egy rémálom. Állunk a sokaságban és egyszerre lövések hangzanak. Kerepelnek a a fegyverek, mindenfelé menekülő és kiáltozó emberek és ami a legborzasztóbb, nem tudjuk, ki lő és honnan , mert itt magyar gyilkol magyart, talán a szomszédját, talán a testvérét . Körülöttünk füst és por, a földön mindenfelé megcsonkított, vérző, drága, magyar testek . Gitta a karomat szorítja, szorosan egymás mellett fekszünk, egy pad alá bújva, ahová Ákos tuszkolt bennünket. A sötétben nem látok szinte semmit, árnyak kúsznak a homályban, amit látok, azt sem hiszem el, mert a testvérem a porban térdelve egy nyakon lőtt emberen próbál segíteni, akinek a  vére feketén csillan a sötétben és elkeveredik a földdel.Sikoltások váltakoznak dörrenésekkel, teljes a zűrzavar.Amott egy női hang könyörög segítségért, látom, amint Emil letépi magáról a kabátját és a hasára nyomva próbálja elállítani a vérzést. Gitta hangosan vacog mellettem, szinte önkívületben van.Aztán lassanként elcsitul minden, már csak szórványos fegyverropogás hallatszik és lassan már hajnal van, mire valahogy hazaérünk.
Kitört a forradalom !

Október 31.
Kedves Naplóm !
Folyamatosan érkeznek a hírek eltűnt vagy meghalt barátainkról, ismerőseinkről. Példátlan az a cinizmus és az a kegyetlenség, amivel ez a rendszer egymás ellen fordítja egyazon nemzet fiait. Jó hír, hogy Mindszenty bíboros kiszabadult és Budapestre tart.
Apáék szerint most a legfontosabb az ország függetlensége. A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a pártvezetés elfogadni látszik egyes pontokat a követelésből, talán kivonják a megszálló csapatok egy részét a fővárosból és a több párt rendszer visszaállítása is szóba került.Mindez derűlátásra ad okot, talán mégsem volt hiába való a vérontás.
Anya kenyérért indult, persze nehezen kapott. Azt meséli , többfelé látott szobrokra, oszlopokra akasztott emberi testeket, nyakukban tábla. A történelem és az igazság mindig utoléri a bűnösöket .
Az utcára továbbra sem tanácsos kimenni, a közlekedés bizonytalan, a boltok nagy része bedeszkázva. A házmesterné mesélte és anya is látta, hogy bevert üvegű kirakatok árukészlete érintetlenül bizonyítja a hogy ez egy szent forradalom és nem " a csőcselék ellenforradalma".
A két fiú a várost járja, hírekre éhesen, anya állandóan aggódik.A város több pontján kilőtt és felrobbantott tankok hevernek. Sok orosz katona is meghalt. Többek véleménye szerint, inkább erődemonstrációra készültek a bevonulással és nem számítottak ilyen méretű ellenállásra. Gittával benzines palackokat töltögettünk a szomszédos ház padlásán. Persze anyu tudta nélkül...

November 2.
Kedves Naplóm !
Határtalan örömünkre Nagy Imre tegnap kinyilvánította Magyarország kiválását a Varsói Szerződésből és ezzel gyakorlatilag függetlenné válásunkat is megerősítette !Sosem hittem volna, hogy megérjük ezt a pillanatot ! Úgy sírtunk, mint a gyerekek, összekapaszkodva, egymást támogatva. Talán végre lekerül a csizmasarok a nyakunkról és emberhez méltó sorsot kapunk a jövendőtől. 
 
November 3.
Kedves Naplóm !
Már több helyen kinyitottak az üzletek, az emberek megfényesedett arccal járják a várost, a bizakodás szemmel látható, bár tudjuk, a neheze még hátra van, sok munka vár mindnyájunkra.Délután a bátyámék kinn voltak és segítettek a halottak összegyűjtésénél. Nagyon megviselte őket. Sokakat névtelenül temettek, hevenyészett sírokba.Hónapok, talán évek hosszú sora fog eltelni, mire fény derül mindenre, ami történt.
Schuszter Feri is eltűnt, nem lepődtem meg ezen a híren, remélem, valamelyik lámpa -oszlopon lóg az a féreg.
Gitta egyre híreket vár a szüleiről, de sajnos még nincs hír felőlük.
Anya ünnepi vacsorát készített, az asztali áldásnál mindnyájan az országunkért imádkoztunk.

November 4.
Kedves Naplóm !
Azt hiszem, mindennek vége !!!
Megszakadtak a béketárgyalások, Malétert tőrbe csalták és lefogták. Hajnalban megindultak a tankok és az elkeseredett harc újra fellángolt.
Nagy Imre beszédét lélegzet visszafojtva hallgattuk, aztán a teljes bizonytalanság szakadt ránk.
Ellentmondásos híreket kapunk, anya sürgeti a menekülést. A házból állítólag már többen nekiindultak a határnak. Apa maga a nyugalom, szerinte még semmi nincs elveszve. Rendületlenül bízik a nyugati segítségben, bár ez a szuezi-válság miatt egyre kevesebb reménnyel biztat.
Délután Emil és Ákos lement, Gitta is velük van. Én is mennék, de anyuékat nem merem egyedül hagyni, megígértem bátyámnak, hogy  vigyázok rájuk. Most lehúzott redőnyök mögött ülünk , figyeljük a rádiót és hallgatjuk a fegyverek kelepelését.

Este fél 11.
Nemrég megjött Ákos és Emil, mindketten a végsőkig kimerültek és az átéltek hatása alatt vannak. Apa szótlanul hallgatta őket, amint az utcai harcokról próbáltak beszélni. A harcról, ahol ezek a drága fiúk és lányok utcáról utcára , fiatal vérük kiontása árán is ,próbálják védeni a várost a beözönlő tankokkal szemben, a harcról ,amit elkeseredetten vívnak az újkori hódító ellen, aki virágjukban tapossa el ezeket a fiatal életeket.
Emil felháborodva beszélt a kórházban uralkodó állapotokról, nincs gyógyszer és kötszer, a sebesültek ellátatlanul fekszenek a folyosón, teljes a káosz.
Kijárási tilalom van, felszólítás nélkül lőnek mindenkire, aki este 7 után kinn tartózkodik.
Anya sírva könyörög , hogy induljunk mihamarabb, de én tudom , hogy apa és Emil soha nem hagyná el ezt a földet...
Ami a legnagyobb baj, az , hogy Gitta eltűnt, Ákos látta amint egy kisebb csoporthoz csatlakozott, de eddig még nem jött haza.

November 7.
Kedves Naplóm !
 Tegnap megtalálták Gittát. A Corvin-köznél esett el. Akik látták, azt mondják, nem szenvedett, fejlövést kapott.
Óvodás korunk óta barátnők voltunk. Velem osztotta meg minden titkát, olyan volt, mintha a testvérem lenne, néha a húgom, mikor a rengeteg szőke haját copfba fontam, és együtt vihogtunk a fiúkon, máskor a nővérem, mert neki vallottam be, hogy szerelmes vagyok Ákosba és az övé lettem. Látom magam előtt, szeplősen, hunyorog és rám nevet kinn a strandon. És látom a piros sapkájában, piros orral és könnybe lábadt szemekkel, mikor korcsolyázunk kinn a Ligetben. Nem tudok sírni, mert nem hiszem el, hogy nincs többé.

November 8.
Kedves Naplóm !
Sebtében, a félhomályos padláson kuporogva írom ezeket a sorokat.
Hajnalban felhívott minket apa egy tanártársa. A fél tanári kart már elhurcolták, csoda, hogy mi még itt vagyunk.Ők már megszervezték a menekülést, estére jön értük a teherautó, nekünk is lesz helyünk. Azt tanácsolta, addig húzzuk meg magunkat valahol, mert itthon keresni fognak.Anya kétségbeesett, mert a Ákos és a bátyám még nem ért haza, el sem tudom képzelni, hogy fogjuk értesíteni őket...
Gyorsan összedobáltuk kis batyuinkat. Csak a legszükségesebbet!- hajtogatta apám szürke arccal. Éveket öregedett pár óra alatt. Anyám a kialvatlanságtól kék karikás szemekkel egyre az ajtót figyelte. Léptektől tartott és lépteket várt.
Némán, torkunkban dobogó szívvel léptünk ki az ajtón, mely mióta az eszemet tudom, az otthonomat jelentette.Apám szórakozott arccal fordította el a kulcsot, majd mikor megérezte a pillanat groteszkségét ,elfutotta a könny a szemét . Még sosem láttam sírni apámat...

Most itt ülünk, öreg ládák és poros kacatok között, anyám imája elkeveredik a géppuska -ropogással. 
Csak azt nem tudom, hogy Isten melyiket hallja meg előbb.