Éljen Május 1-je!





Eeegy-kettőőőő… Eeegy-kettőőőő – szálltak kissé visszhangosan a megafonból Lánci elvtárs, a körzeti bizalmi vezényszavai. A hajnali harmat még meg sem száradt az Aranysárkányról elnevezett kocsma előtti kis park bokrain, ám a munkásosztály jelentékeny hányada szorgos tornagyakorlattal ébresztgette izmait. Borsos elvtárs ugyanis, a megyei párttitkár, úgy találta, a május elsejei felvonulás előtt jót tesz majd a felvonulóknak egy kis bemelegítés. Ezért reggel hatra testületileg kirendelte a dolgozókat az Aranysárkány elé, majd Lánci elvtársra bízva őket, ő maga is elvonult egy kora reggeli bemelegítésre Puszi úr kocsmájába.
Azt, hogy a friss, tavaszi hajnalban még a megafonban is kicsit reszketegnek tűntek Lánci elvtárs szavai, foghatnánk a szélre, ha fújt volna, vagy a fülekre, amik rosszul hallanak, ám az igazság az, hogy Lánci elvtárs tüdeje nem szuperált valami jól. A hivatalos verzióban az állt, hogy a háború alatt a partizánokkal harcolt, ott lőtték meg véres csetepatéban mindenre elszánt német katonák. El kell ismerni, hogy a történet szép. A valóságban úgy volt, hogy Lesi sógornál disznóölésre gyűlt össze a család, aztán a már ittas állapotban és ehhez mérten kötekedő kedvvel érkező Láncit elvtársi minőségében csak úgy tudták leszerelni, hogy jól megverték. Valahogy megszúrta a tüdejét egy törött borda, ezért erős izgalmi állapotban egyszerűen kifullad, elszáll belőle a szussz, ahogy az Aranysárkány törzsközönsége bölcsen megállapította, és ilyenkor csak tikog, mint a szamaras Kis jószága eső előtt.
Elég az hozzá, hogy a háború után keresték a jó kádereket, Lánci elvtárs meg a beteg tüdeje miatt nem szeretett dolgozni, viszont tehetségesen tudott hazudni meg kötekedni, ezért a párt kiemelte és azt mondta, jó lesz körzeti bizalminak.
Lánci elvtárs szerette a munkáját és teljes odaadással végezte azt. Csiklandós izgalmat érzett, amint mellét peckesen kidüllesztve végig lejtett a főtéren, vagy beült egy fröccsre Puszi úrhoz, füle szomjasan itta az elharapott félszavakat, mindenütt leleplezésre váró szabotázst vagy egyéb pimasz összeesküvést sejtett, és boldogan fogadta Borsos elvtárs dicsérő szavait, ha újabb feljelentést nyújthatott át neki. Éberség, ez volt Lánci elvtárs vezérlő csillaga, ez vezette, mikor éjféltájt kikelve a meleg ágyból megfigyelő körútra indult, ahogy előszeretettel nevezte a maga kis portyáit. Így leplezett már le illegális disznóölést a négy gyerekes Varga családnál vagy kobozott el három kotlóst fészekaljnyi csibékkel özvegy Zatureckinétől, aki pedig a hálószobájába, pontosabban az ágya alá rejtette a szárnyasokat. Hiába. Az éberség, elvtársak, szokta könnybe lábadt szemmel mondogatni a hatodik rum után az Aranysárkány közönségének, az a legfontosabb.
Egyszer megtörtént, ami minden éber elvtárs rémálma. Hajnalban bóklászott a Fő tér egyik kis mellékutcájában, amikor gyanús mozgásra lett figyelmes. Magas, testes férfi lépett ki egy ház kapuján, kalapját mélyen szemébe húzva megindult a belváros felé. Lánci elvtárs szagot fogott, kis noteszébe feljegyezte a pontos címet és remekül tapadó nyersgumi talpú cipőjében nesztelenül sietett a delikvens után. Már éppen befordult a sarkon a gyanús idegen, mikor elébe kerülve hirtelen feltartóztatta és hivatása teljes tudatában felszólította, hogy igazolja magát. Kínos volt, nagyon. Ugyanis Borsos elvtárs éppen ügyeletes szeretőjétől tartott hazafelé, és nem éppen irodalmi stílusban közölte Lánci elvtárssal, mihez kezdjen az éberségével. Lánci elvtárs az izgalomtól kifulladt, hííííí, hörögte Borsos elvtárs méregtől ellilult képébe meredve. Ne hihegjen itt nekem, mint egy francos kísértet, vágta hátba a megyei pártitkár, mire Lánci elvtársba visszatért a szussz. Ezek után új kifejezéssel gyarapodott a körzeti bizalmi szótára, diszkréció, súgta Puszi úr fülébe egy-egy fárasztó nap után, az éberség édes testvére, suttogta elhaló hangon, és bedobta a hatodik pohárka rumot.
A napot lelkes tornával köszöntő dolgozók éppen kellőképpen kimelegedtek, mikor Borsos elvtárs, megkoronázva az éhgyomorra leküldött kisüstit egy nagy karaj libazsíros kenyérrel, amit Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja kis lilahagyma szeletekkel tett ínycsiklandozóbbá, megjelent az Aranysárkány ajtajában. Kedvtelve legeltette szemét a tornától kipirult munkásosztály csapzott csapatán, nagyot bólintott, látván egynémely fiatal szövőgyári munkáslány kebleinek szilaj fickándozását a színes kartonruha alatt, majd nagyvonalú intéssel így szólt, torna állj!
A májusi nap, ami előszeretettel csal ki szeplőket a fiatal lányok arcára, teljes erővel sütött, a Fő tér másik oldaláról vérpezsdítő munkásindulók hangját hozta a szél, amikor a menet megindult, körbe a park körül. Színes lufik repkedtek, kipirult arcok meredtek a szerény méretű dísztribünön gubbasztó elvtársakra, izmos munkás karok emelték a magasba a fő elvtársak felszalagozott képmásait és kutyavérű férfiak használták ki a hömpölygő tömeg adta lehetőségeket, és jól megmarkolászták a csinosabb elvtársnők farát. Bámész szemű úttörők lengettek színes szalagokat a fővárosból érkezett Szűcs elvtárs felé, aki napszemüvege mögé bújva kedélyesen bólogatott népére és mindenkinek meggyűlt a nyál a szájában, mert az apró Fő tér körül körbe-körbe masírozva újra meg újra elvonultak a Puszi úr által kitelepített lacikonyha előtt, ahol szemérmetlen illatfelhőben sült a kolbász és rotyogott nagy kondérban a pörkölt. Nénnyuka fehér kötényben szeletelte a jeles alkalomra sütött kenyeret, adagolta a roppanós uborkát, míg Puszi úr frissen csapolt sörrel várta a vonulásban megfáradt tömeget. Csak várta, várta. Az volt a szokás, ugyanis, hogy addig vonulnak az aprócska dísztribün előtt, körbe a téren, míg a székesfővárosból leutazott fő elvtárs jelt nem ad egy kedélyes intéssel a felvonulás befejezésére. Egészen korán reggel volt még, mikor a szolgálati Pobeda ajtaja becsapódott Szűcs elvtárs mögött, aztán jött a bőséges reggeli Puszi úrnál, hát nem csoda, hogy a monotonon zúgó indulók közepette Szűcs elvtársat elnyomta a buzgóság a dísztribünre felhurcolt kényelmes karosszékben, ami Borsos elvtárs irodájának dísze volt egyéb napokon.
Szállt a dal, zengett az ének, Szűcs elvtárs nagyokat bólogatott, a brigádok éppen a tizenhetedik körüket rótták a porban vonszolt transzparensekkel és az egész kezdett rémálommá válni. Megszárad a kenyér, hümmögött Nénnyuka, megmered a kolbász, vakarta fejét Puszi úr, míg a felvert porban fuldokló munkásosztály a lelkét is eladta volna egy nyelet hideg sörért. Borsos elvtárs, hallva az időközönként feltörő horkolást, érzékelte a problémát, de meg kell vallani, nem merte durva mozdulattal megzavarni felettese álmát. Eleinte mosolygott, aztán erősebb tapsolással igyekezett elűzni az álomtündért a tribünről, majd a huszadik kör után egyre nagyobb ijedtséggel nézte az elkeseredett arccal vonszolódó tömeget és könnyekkel a szemében imával fordult a szent Szűzhöz, ébresztené már fel az édesdeden horkoló Szűcs elvtársat.
 És ekkor megtörtént a csoda. Éppen a Lánci elvtárs vezette szövőnők sztahanovista brigádja botladozott el a tribün előtt, mikor egyikük lufija éles hangon eldurrant. Lánci elvtárs feje lila lett, szabotázs, akarta ordítani, de az izgalomtól elment a hangja, híííííííí, rikoltotta vércsehangon, mire Szűcs elvtárs ijedtében talpra ugrott. Éljen a nép, közölte álomittasan és két kezét feje fölé emelve integetni kezdett.
A tömeg megindult, mint engedetlen folyó, és két perc sem telt belé, kiürült a tér. Mindent belengett a pörkölt szaga, és a tribün előtt lomhán hengergett a porban egy piros lufi kipukkant darabja.

Vény nélkül





- Üdvözlöm! Mi tetszik?
- Jó napot! Gondoltam benézek, érkezett-e? Tegnapra ígérték.
- Á, igen, tudom, rémlik, hogy ön is kereste a múlt héten. Akkor maga volt.
- Van már vagy három hete, hogy járok utána. Tudja, hogy van ez. Egyszer hallottam róla, megfogott, elgondolkodtam és rájöttem, ez kell nekem. Egyre inkább.
- Persze. Megértem. Legtöbben így vannak vele. Rádöbbennek, hogy nem tudnak nélküle élni. Egyszerű pszichológia, kérem. Már ha meg nem sértem. Mit gondol, mért akarják jövő évtől csak vényre adni?
- Ne mondja! Nem is tudtam. Akkor idén még elvihető szabadon, ugye?
- Egyelőre igen. Bár biztos helyről hallottam, hogy tervezik a szigorítást. Egy vevőnek csak egy jár jövőre. Az is csak vényre.
- Érthető. Elvégre pofátlanság lenne mástól elvenni a lehetőséget, nem igaz?
- Pontosan. Adjuk meg másnak is az esélyt, amondó vagyok. Tiszta fair play, mint az - angoloknál, tudja.
- Gondolja, hogy a feleségemnek is jut majd? Mert, tudja, nem szeretném, ha kimaradna belőle. Akkor jön a nyafogás, a mosolyszünet, érti. Hajjaj, nagyon nehéz az asszonyokkal, ha valamit a fejükbe vesznek!
- Én már csak tudom, kérem, háromszor nősültem. Tudnék mesélni. De ha szerencséje lesz a nagyságos asszonynak, rajtam nem múlik.
- Amúgy sokan keresik? Érti, már csak az üzlet miatt kérdem.
- Hogyne, egyre többen. Sokaknak ez a megoldás mindenre.
- És nem szoros nagyon? Mennyire kényelmes?
- Az igazat megvallva, még nem volt visszajelzés.
- Érthető. Persze. Erre nem is gondoltam, bocsásson meg.
- Nem tesz semmit, kérem. Sokan nem tudnak praktikusan gondolkodni.
- Mondja, és színben van-e választék?
- Diszkrét barna uraknak, tört fehér hölgyeknek. A gyártó a klasszikus vonalat képviseli. A legfinomabb kenderből fonva, kérem. Praktikus felfüggesztési lehetőség gerendára, faágra, ahová csak a kedves vevő szeretné.
- Nagyon jó, nagyon jó!
- Külön felhívom a figyelmét a kényelmes csúszó csomóra, ami tökéletesen követi a nyak formáját, miáltal minden különösebb nehézség nélkül elhelyezhető az áll alatt. Ezt tudja a legújabb modell.
- Egészen felcsigázott, kedves uram!
- Nem csodálom, kérem. A tisztelt vevő csak elrendezi a megfelelő módon és megfelelő helyen, és kis elrugaszkodás után, hopp, már odaát van. Roppant egyszerű! Melegen ajánlom.
- Alig várom, hogy kipróbálhassam! Remegek az izgalomtól!
- Erre is tudunk megoldást. Cégünk mindent megtesz a megelégedett vevőkért. Mi nem végzünk félmunkát, kérem. Ha kifizette, talán fáradjon át a szomszédos üzlet különtermébe. Ott kipróbálható. Egyben praktikusan tovább is viszik az ügymenetet.
- Mi is a szomszéd cég neve?
- Weismann és Társa Temetkezési Iroda.



Leltár





Ritkulok, csontom, hajam, szemem
pókhálósan meresztgetem,
hajdan volt derekasságok elkerülnek,
bokáim csendjei rendre
régmúlt dalokba merevülnek
s ha mégoly kevés is már kecsem,
magamban titkon elrendezgetem
több esztendő-hordta becsem
mellyel néha magam kecsegtetem.

Szent László városában jártunk





A tavaly őszi kirándulás örömein felbuzdulva úgy döntöttünk, az Algyői Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Körének tagjai ismét ellátogatnak Nagyváradra, immár karitatív célokkal kibővítve utazásunkat.
Tavaly ősszel nyitotta meg kapuit a kallódó, segítségre szoruló gyermekek előtt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyváradi nevelőotthona. A Szent Angéláról elnevezett otthon kis lakónak száma változó, mi kilenc, többségében alsós kisgyerek számára vittünk adományt.
Délre értünk az árvaháznak otthont adó impozáns épülethez, amelyet a Nagyváradról elköltöző Orsolya-rend adott át a dévaiaknak. A ragyogó napsütésben fáradtan jöttek a nevelő kíséretében a gyermekek, óvodából-iskolából, ám meglátva csomagokkal megrakott csapatunkat, hamar felélénkültek és örömmel vegyest izgatottsággal vezettek körbe a házban. Megmutatták szobáikat, az ebédlőt, a fürdőszobákat, a kis kápolnát, ahol mindennap imádkoznak. Nyitottságuk, barátságos figyelmük mindnyájunkat meghatott. Kis idő elteltével már közösen énekeltünk, táncoltunk, majd a gyerekek és a nevelő meséltek a hétköznapokról, iskolai, óvodai programjaikról. Ménesi Lajosné Jusztika vezetésével átadtuk a Tollforgatók, illetve az Algyő Nőegylet tagjai által gyűjtött adományokat, melyekben volt sütemény, édesség, ruhák és cipők, gyöngyfűző kellékek, könyvek, tisztítószerek, konyhai eszközök, festék, valamint az Innovariant Nyomda jóvoltából több doboz karton, rajzlap, kifestő, ceruzák, mese dvd-k, ollók és üvegfesték. A gyermekek örömében osztozva gyorsan telt az idő, lassan ebédhez készülődtek a ház lakói. Pár közös kép elkészülte után megkaptuk „jutalmunkat” puszik és ölelések formájában, majd elbúcsúztunk a ház lakóitól.
A Sebes Körös partján álló tömbházak egyikében látogattuk meg Raáb Rudolf nyugdíjas fogtechnikust, aki különleges szenvedélynek hódolva szorgalmasan, mondhatni megszállottan gyűjti a régiségeket, népi használati tárgyakat, impozáns gyűjteményt hozva így létre. Élvezve a tárgyak sokszínűségét, a házigazda különleges kedvességét és humorát, gyorsan telt az idő, és búcsút véve vendéglátónktól siettünk elfoglalni szállásunkat.
A hagyományosan megrendezett Varadinum Napok alkalmából a Nagyváradi Szigligeti Színház A HOLNAP UTÁN elnevezésű fesztivállal készült, ennek keretén belül tekinthettük meg a Nagyvárosi bujdosók című, Novák Péter által koreografált táncjátékot. A nemrég felújított 113 éves színház teljes pompájában várta a premierre érkezőket, a közönség pedig vastapssal köszönte meg az izgalmas, elgondolkodtató táncestet az alkotóknak.
A kellemes estébe még jól esett a séta meg a fagylalt a Fő utcán.
Másnap ragyogó napsütésre ébredtünk, és a reggeli után kiadós sétával folytattuk utunkat a felújítás alatt álló vár szépen parkosított egykori sáncában, aztán a világhírű gyógyfürdő komplexum, a Felix –fürdő felé vettük az irányt.
A világ számos országából jönnek gyógyulni vágyók a minden igényt kielégítő gyógyfürdőbe, aminek egyik télen-nyáron nyitva tartó strandja Apollóról kapta a nevét.  Fürdés után jól esett a séta a parkban, melynek egyik nevezetessége egy természetes, meleg vizű tó, melynek éke az a tavi rózsa, mely a világon csak Egyiptomban és itt fordul elő. Frissen sütött túrós-kapros palacsinta volt az ebédünk, majd Szalontán álltunk meg egy kávéra.
Reményeink szerint a továbbiakban is szeretnénk támogatni Csaba testvér pártfogoltjait, akár nyári tábor szervezésével, akár további adományok gyűjtésével. Végül álljon itt azoknak a neve, akiknek nagylelkű segítségével megörvendeztethettük a Szent Angéla Ház kis lakóit: Belovainé Bakos Erika, Drágán Györgyné, Farkasné Irénke, Janiné Gyöngyike, Horváth Józsefné Ilus, Horváth Lászlóné Márti, INNOVARIANT Nyomdaipari Kft., Kis Mihályné Nusika, Kocsisné Kuk Ildikó, Kovácsné Marika, Magyar Józsefné Anna, Masa Jenőné Magdika, Ménesi Lajosné Jusztika, Ménesi Helga, Oláh Ernő, Piri Józsefné Zsuzsa, Szabóné Piroska, Szilágyi Perjési Katalin, Vörös Jánosné. Külön köszönet illeti Ménesi Lajosné Jusztikát a szervezésért, Algyő Nagyközség Önkormányzatát a rendelkezésünkre bocsátott kisbuszért és Szilágyi Perjési Imrét, hogy biztonságosan elvezette azt.
az Algyői Tollforgatók nevében
Szilágyi Perjési Katalin

Ballada a félkarú óriásról



         
                                          







                                                       - Dráma három részben-


játszódik:   1944 nyár végén, egy magyar kisvárosban
személyek:  -Anya / özvegy,45 év körüli, erős személyiség, megszokta, hogy a háború miatt a döntések java az ő kezében van/
                      -János/a fia, nagydarab, erős férfi volt valaha, úri szabó, most rokkant, jobb karját elvesztette a háború első éveiben, ez megtörte/
                       -Manci/viruló fiatalasszony, pár hónapos csecsemővel, János húga, a férje jó ideje nem írt a frontról, ezért aggódik/
                       - Pisti/tizenéves, térdnadrágos kamasz, a harmadik testvér, a háború nem tudta megtörni, szemfüles, ügyes/
                      -Erzsi/ János elvált felesége, aki megundorodott Jánostól, de zsarolja férfit, aki most is szereti/
                      -román Katona1./ alacsony, fekete, sunyi/
                      -román Katona2./magas, szőke, szelíd/











                                                                                  Első szín
Inkább konyha, mint szobabelső, régi spór, asztal, székek, bevetett heverő párnákkal, bölcső, benne a gyermek. Szól a rádió, Karády dala, „Sokkal jobban szeretlek, mint máskor…”
-          Anya (krumplit hámoz az asztalnál): Mondtam a bátyádnak, ne járkáljon annyit a Koszorú utcába, de meg van bolondulva. Tegnap is látta Karósné, Erzsit várta a házuknál.
-          Manci (dajkálva a csecsemőt): Hogyne volna megbolondulva, csak a hites felesége volt. Emlékszik édesanyám, mekkora szerelem volt. Két évig udvarolt neki János. Minden utcasarkot végigcsókolóztak ezek, mikor kísérte haza a Koszorú utcán.
-          Anya: Csak volt a felesége!  Milyen szerelem az ilyen? Eldobta magától egy év után, ahogy haza jött a frontról a fél karjával. Én kiásnám apátokat a két kezemmel, csak itt lenne, ez meg… (legyint) Udvarolni jó volt a fiam. Emlékszel hány szerenádot adott Erzsinek? Ellopta az összes orgonát a környékről, ez a lókötő.
-          Manci (visszateszi a csecsemőt a bölcsőbe): Igen, tudom, az öreg Bakri cigány majdnem meggazdagodott abban az évben. Nagy szerelem volt az. Pedig hányan szerették volna Jánost, emlékszik édesanyám a kis Bartos lányra? Milyen csinos, bögyöske volt. Meg Juditra, a molnárék lányára?
-          Anya (mosolyogva): Hogyne, azt mondta a molnár rájuk íratja a malmot, ha János elveszi Juditkát. Holtszerelmes volt belé az a kislány. Az biztos, ilyen szép szál fiatalember nem nagyon akadt a környéken sem. Jó parti volt, na. Rendes fiú, jó család és ügyes, szorgalmas úri szabó. Emlékszel, mit mondott Stein úr, a mestere, mikor szabadult? El nem ereszti a szabóságról, mert olyan ügyes és udvarias, csak úgy vonzza a kuncsaftokat. Nevették is, hogy volt olyan kliens, a Gálné, tudod, a csendőrparancsnok felesége, aki kifejezetten miatta járt oda. Szóval lettek volna elegen, lányok.
-          Manci (elgondolkodva): Emlékszem, mit mesélt nekem egyszer János, hogy az éjféli misén látta meg először Erzsit. Fehérben volt a lány, tudja anyám, ez mindig fehérben járt, tejfölszín gyapjúkabátban, kis moher kalapban, alatta meg a rengeteg szőke haja felhőben. Mintha egy földre szállt angyal lett volna, kis kalapban. Meg gödrös volt az arca, meg kék volt a szeme. Istenem, hogy szerette ez a fiú!
-          Anya (bólogatva): Szerette hát. Összeillettek ezek ketten, két ilyen szép ember. Az azért fájt, mikor Kopnicki uram azt mondta, nem egy szabónak neveltette a lányát. Hát minek, talán miniszternek, nevette szegény apád, aztán jól össze is szólalkoztunk, mert valljuk be, szép volt a lány, szép volt, de egy semmi kis kézimunkaüzletben dolgozott a Fő téren.
-          Manci (mosolyogva): Míg János el nem vette. Aztán nagyságos asszony lett, mert az ura otthon tartotta, selyemben-bársonyban járatta, mint egy grófnőt.  Úgy is állt azon a tökéletes alakján minden, mintha ráöntötték volna. Tudja mama, nem is lett volna itt semmi baj, ha nem tör ki a háború.
-          Anya: Lehet, fiam, igazad lehet, de emlékezz csak, milyen hamar kiütközött az a kutya vére a kis menyemnek. Fél éve volt János a fronton, már látták a Berkes Bélával egy cukrászdában. Kérdem én, mit keres egy tisztességes asszony egy idegen férfival a cukrászdában, mit csókoltatja a kezit, mikor az ura a fronton harcol? Akkor kellett volna elzavarni, de mit idegesítettem volna apádat a beteg szívével, nem szóltam senkinek semmit. Ki tudja, mi az igazság abból, amit később beszéltek? Én nem voltam ott, nem tartottam nekik a gyertyát. De hogy a sebesült urát hagyta volna elpusztulni, mint egy kutyát, azt nem tudom megbocsátani!
-          Manci: Azért Föglein doktor csodát csinált, meg anyánk is.
-          Anya (felháborodva): Hát mit tehettem volna? Hagytam volna elpusztulni huszonévesen, mert a felesége undorodott a sebétől? Azt mondta az a kis köpcös katonaorvos, mikor először átkötötte, teljes szepszis, tovább már nincs mit levágni neki, csak a váll csonkja maradt. Ráment a két disznó ára, ráment, de él a bátyád. És igen, ráment a házassága is.
-          Manci: Teremtőm, hogy nézett ki szegény, mikor hazahoztuk.(megtörli a szemét) Alig volt negyven kiló ez a nagydarab ember, mivé lett, istenem! És a szeme, mint egy űzött állatnak.
-          Anya (elfordul, leteszi a kést, megtöröli a homlokát): Hát kutya egy év volt ez a tavalyi, az már biztos. Néha azt hittem belepusztulok magam is.(odalép a bölcsőhöz) De egy jó volt benne, hogy megszületett ez a kis angyal.(mosolyog a bölcső felé hajolva)
-          Manci (sóhajtva): Csak legalább az apja tudná, hogy meglett, meg egészséges. Meg én tudnám, hogy él-e egyáltalán.
-          Anya (felcsavarja a lámpát): A jósnő szavára ne adjál semmit, lányom. Babona az mind. Még hogy szőke nő, ott a fronton, ugyan már. Nem kaszinó az.
-          Manci (elgondolkodva): Tudom én, de akkor miért nem ír, már hatodik hónapja nem jön tőle levél. Mióta visszament, írt egy levelet, azóta nincs felőle hír. Csak élne legalább, nem is érdekel, hogy egy másik asszony miatt…(felsír). Bár tudnám, hogy él! Ha fél karral vagy fél lábbal jönne is, csak jöjjön, mit bánom én.(az ablakhoz lép)
-          Pisti (berontva az ajtón): Megetettem a kecskéket. Édesanyám, mi van vacsora?
-          Anya (szigorúan): A lábodat megtörölted? Kezet mostál-e?
-          Pisti (visszalép, hallatszik, hogy alaposan megtörli a lábát): Ki is almoztam a Zsuzsi alatt, megfejtem, a tej meg ott van a tornácon.(a lavórhoz lép, kezet mos, megtörli) Majd behozhatom játszani a kicsit?
-          Anya (mosolyogva megsimogatja a fejét): Jó fiú vagy. Ugye lefedted a csöbröt, nehogy a macska bele igyon?(kenyeret ken a fiúnak)
-          Pisti(leül, mohón eszik): Azt mondta a Klics Pali, hogy bombázni fognak.
-          Manci: Persze, mert Klics Pali csak tudja.
-          Pisti (dacosan): Igenis tudja, mert hallgatták a rádiót az este kinn a szőlőhegyen, a nagyapjáéknál. Ott mondták. Meg azt is, hogy jön a front.
-          Manci (ijedten): Csitt, csak járjon el a szád, még bajuk esik miattad. Ilyet nem szabad elmondani, te kis buta! Ne legyél pletykás!
-          Pisti (felháborodva): Nem is vagyok buta, meg pletykás sem. Én nem hozok bajt senkire. Neked is szereztem kecskét, mikor a kicsi született. Akkor azt ígértétek, hogy a Marcit behozhatom néha a szobába játszani, aztán azóta sem engedi édesanyánk.
-          Anya (magához öleli): Persze csak, kecskegidát a szobába, ahol egy kisbaba is van. Hogy összebogyózzon itt mindent. (legyint) A Marci a tied, megmondtam, a Zsuzsi adja a tejet a kicsinek és te nagyon ügyes fiú vagy, hogy almozod meg megfejed, mert így sokat segítesz a nővérednek. Na, kenjek még egy karéjt?
-          János (erőteljes lábtörlés, cipőcsapkodás): Na, édesanyám, azt hiszem, megfogtuk az isten lábát. Találtam valakit, képzelje.
-          Anya (odalép hozzá, és figyelmesen nézi): Na, kit találtál, fiam?
-          János (felakasztja a kabátját, inge jobb ujja üresen a mellényzsebébe gyűrve): A szekeres Kis ideadja a szekerét meg a lovát. Még két nap és hurcolkodhatunk ki a tanyára.
-          Manci: És ki fogja visszahozni a szekeret meg a lovat?
-          János (leül az asztalhoz): Ezt is elintéztük, másnap jön a sógorával Kerekibe, én kimegyek a lóval meg a szekérrel a köves útra, ő meg átül. Kész-passz!
-          Anya (elgondolkodva): Ez így jónak tűnik. Mit kér érte?
-          János (legyint): Azt majd én elintézem vele, avval ne foglalkozzon édesanyám.
-          Anya: Már hogy ne foglakoznék vele, fiam. Ingyen Krisztus koporsóját se őrizték.
-          Pisti (közbekottyantja): Nem is ingyen, egy zsák búzát mondott.(ijedten kap a szájához)
-          Anya (felháborodva). Megőrült ez? Szó sem lehet róla!
-          János (Pistire ripakodva): Hogy te sosem tudod tartani a szádat! Többet nem viszlek magammal, ezt megmondom előre. Te, pletykás!
-          Manci (megöleli a kisfiút): Ne bántsd, gyerek még, csak jót akart.
-          Anya (nagyon nyugodtan): Aztán megkérdezhetem, honnan gondoltál egy zsák búzát szerezni?
-          János (néz maga elé, nem felel).
-          Anya (indulattal): Szóval megint Erzsiékhez jársz kuncsorogni. Hova lett a méltóságod, fiam? Nem kellettél neki, nem emlékszel? Undorodott tőled, azt mondta, felfordul a gyomra a szagodtól.
-          János (láthatóan fékezi magát): Én nem kuncsorgok, nem vagyok az a kuncsorgó fajta, nem ilyennek neveltek engem ebben a házban. Mit csináljak, ha szerelmes vagyok még mindig belé? Nem érti, anyám? Szerelmes vagyok a volt feleségembe! Hát olyan nagy bűn ez?
-          Anya (merően nézi a fiát): Nem te hibáztál, fiam. Ő dobott el magától. Ha nem hozunk el tőle, már nem élsz.(elfordul)
-          János (indulattal): Azt hiszi, nem tudom? Büdös voltam, az elevenen rothadó karommal, egy tehetetlen báb, egy senki. Még megölelni sem tudtam. Eltartani sem. Látott már valaki félkezű szabót?(keserűen nevet) Miért hibáztatja, anyám? Gyönyörű, fiatal asszony, mihez kezdjen egy félkarú nyomorékkal?Mi a bűne?
-          Anya (méltósággal): A mi családunkban egy életre választunk párt, fiam. És nem futamodunk meg, ha a másikat baj éri. Emlékszel mit fogadtatok egymásnak isten színe előtt? Holtomiglan, holtodiglan. Apád már akkor beteg volt a szívével, mikor az oltár előtt álltatok, Erzsin az anyja híres-szép brüsszeli csipke fátyla, olyan volt az a lány, mint egy fehér páva. Holtodiglan, mondtad, és apád elsírta magát mellettem, mert érezte, nem fogunk mi már együtt megöregedni. Fél évig forgattam a szélütése után. Tudod, hol halt meg apád? A nagy dupla ágyban, ahol mindig is aludtunk, mi ketten. Mostam az apádat, kenegettem a felfekvéseit, (Pisti felnyög, jaj, édesanyám!), este velem mondta az imát a béna szájával, de semmiért nem adtam volna, hogy még velem van, velünk!
-          Manci (sírva): Anyukám, ne!
-          Anya (lehiggadva): Aztán egy reggel felébredtem és láttam, hogy már hideg. Három nap múlva temettük, te még a temetésre se jöhettél haza, emlékezz! Itt maradtam a húgoddal meg az öcséddel egy háború kellős közepén. Mikor jött a hír, hogy levágták a fél karod, azt mondtam, nem baj, csak kerülj haza élve. Aztán mikor megláttunk Erzsiék a szobában, nyomorultan, lázasan, a gennytől kérgesre száradt szennyes kötéssel a csonkodon, majdnem megátkoztam a feleségedet.
-          János (elgondolkodva, szégyenkezve): Rémlik, hogy Erzsi sírt.
-          Anya (keményen): Persze, hogyne sírt volna. Megmondtam, elviszlek. Hazaviszlek. Megmentelek.
-          Manci (halkan, megindultan): Restellte ő is, édesanyám. Higgye el.
-          Anya (indulattal): Restellte, persze, hogy utálja az érintését, gyűlöli a szagát a hites urának. Évekig volt a feleséged, de gyermeket nem adott neked, mert féltette az alakját. Azt hiszed, nem tudom? Kétszer is járt nálatok Kinsfeld Babi. Gyerekgyilkos!
-          János (szégyenkezve): Jaj, anyám, hát mit tehetett róla? Nem adott az isten harmadjára. Pedig akartuk. Nem volt áldás rajtunk.
-          Anya (varrást vesz elő és leül): Nem volt áldás, nem volt áldás… Ládd, a húgod, megjött Gyula háromnapos szabadságra, és kilenc hónapra meglett a kicsi. Nem áldás kell ide, vagyis áldás is, hogyne, csak…(Manci feláll és sírva kirohan)
-          Pisti (valamit farag): Ma se kapott hírt Gyula felöl szegény?
-          János (feláll, és az ablakhoz sétál): A rossz hír hamar ideérne, reméljük a legjobbakat.(megfordul az anyja felé) Szóval hogy lesz azzal a szekérrel, édesanyám? Két napja hallom, hogy megmozdult a front. Nem kéne megvárni, míg bombáznak. Hallom mindenfelől, egyszer csak ideér.
-          Pisti (farag elmélyülten): Azt mondták a leventében, hogy győzünk a csodafegyverrel. Valami szárnyas bombát mondott Vilmos bácsi.
-          Anya (dünnyögve): Aztán halljam csak, mit ígértél te a volt feleségednek a zsák búzáért? Mert nem olyannak ismertem én a nászom, hogy csak úgy odaadja a búzáját.
-          János (nem néz az anyjára, a körmét nézegeti): Erzsi jönne velünk a tanyára.
-          Anya (felpattan): Nem!
-          János (kérlelve): Hova menjen, ha jön a front? Ha bombáznak? Hát nem megférne ott velünk egy kis ideig, édesanyám?
-          Anya (elszántan nézi a fiát): Soha! Érted János? Soha! Ha nem kellettél betegen, sebesen, ne kelljél most, mikor futni kell. A szégyentelen, még van képe hozzánk dörgölőzni a bajban!
-          János (halkan): Ennyire gyűlöli? Maga, aki templomjáró? Maga, akitől mindig azt hallottam, segíts, ahol tudsz, mert isten kétszeresen visszafizeti?
-          Anya (csóválja a fejét): Azt is mondtam fiam, segíts magadon, az isten is megsegít, és nem fogom hagyni, hogy zsarolj a szeretet szavaival. Ő nem szeretett téged igazán, mikor érted már meg?
-          János (zsebre dugott kézzel járkál lassan): Maga nem érti meg, hogy én még mindig szeretem, és biztonságban akarom tudni magam mellett.
-          Anya : Ne kérje ő a te biztonságodat, ha maga sem adta neked, mikor majdnem meghaltál, te szerencsétlen. Tégy le erről fiam, mert nem egyezem bele. Majd beszélek én a szekeressel, megoldom én az ő búzájuk nélkül.
-          Pisti (maga elé motyogva, farag tovább): Azért a Mackót én nem hagynám itthon, édesanyám, legyen ott egy kutya, amelyik vigyáz ránk. Elfut az szépen a szekér után velünk.
-          Manci (hangosan sikoltozva beront): Megjött Srankóék fia, a Bandi! Hírt hozott Gyuláról! Él, Gyula, él!  Istenem, él!(zokog)
                                                                         Függöny











                                                                 
                                                                  Második szín
Veranda, fonott fűzfavessző székek, asztal, muskátlis cserepek a párkányon. Manci a csecsemőt ringatja, eteti cumisüvegből. Erzsi fehér blúzban, krémszín szoknyában.
-          Erzsi (gyönyörködve nézi a kicsit): Mennyit nőtt, mióta nem láttam! Mindjárt szalad ez a nagylány, ugye?(mosolyog a kicsihez hajolva)
-          Manci (óvatosan leteszi a kicsit a bölcsőbe): Hát addig még van egy kicsi, de megnőnek a lányok az ágy alatt is. Talán mire elindul, itthon lesz az apja is. Te, Erzsi, tudod, mitől félek én néha?(riadtan) Hogy elfelejtem az arcát, hogy nem fogom megismerni, ha hazajön. Próbálom a hangját is megidézni, azt hallom néha. Tudod a szeme, a szemét azt látom, a száját is, a haját is, a gödröcskét az arcán, de egybe, együtt nem áll össze az egész. Ha elnézem a kislányt, olyan különös, a kettőnk arcát látom egy fátyolon keresztül. Hallottál már ilyen butaságot? (nevet)
-          Erzsi (kávét tölt két csészébe): Hány éves házasok lesztek ti, kedves?
-          Manci: Ősszel töltjük be a hármat, ha megérjük. Ebből majdnem két évet a fronton volt Gyula.
-          Erzsi (mosolyogva): Miért ne érnétek, te buta? A tífuszt megúszta, te magad mondtad, hogy Srankó Bandi mesélte, már jól van, akkor meg mi baj?
-          Manci (töprengve néz maga elé): Igen, elmondta Bandi, hogy megtetvesedett az egész csapat, volt, hogy hetekig nem tudtak mosakodni, éheztek meg fáztak. (a kezébe rejti az arcát) Aztán egy előrenyomulásnál kitört rajta a láz, és ottfelejtették. Egyszerűen ottfelejtettek egy katonát, nem is értem ezt. Egy paraszt találta meg, már eszméletlen volt a láztól. Akkor a szanitécek kórházba vitték. Két hónapig volt élet-halál között. Nem beszélt, kihullt a haja és negyven kilóra fogyott. De megmentették. Egy szőke ápolónő hozta vissza a halálból, így mesélte Bandi. (zavarban nevet) Az etette, itatta türelmesen, mikor az orvosok lemondtak róla. Hát így történt. Igazat mondott a jósnő.(feláll, lesepri a szoknyáját) Most még mindig kórházban van, hogy felerősödjön, újra tanul járni. De írt, hogy szeret és várjam.
-          Erzsi (szomorúan): Legalább túlélte, épen. Lásd, minekünk nem volt ilyen szerencsénk Jánossal. Mikor jött a levél, hogy levitte a gránát a keze fejét, kerek egy napot sírtam, oda a jobb keze, mivel fog varrni, hogy keres ez az ember kenyeret. Aztán mire hazaértek vele, mindig lemetéltek egy darabot belőle. Mikor a kórházból kiadta az orvos, mert már a folyosón is sebesültek feküdtek, már csak a könyökéig volt meg a karja. Elment egy majd két méter magas óriás, visszajött egy félkarú roncs. Elájultam, mikor otthon először bontottuk ki a kötést. Az a bűz…(megrázkódik) Hiába, nem voltam képes elhinni, hogy ez a lázas szemű, rothadó húsú nyomorék az én rettenetes ölelésű Jánosom, aki engem a színház lépcsőjén ölbe kapva vitt fel, és akinek a testét titokban minden barátnőm irigyelte tőlem.
-          Manci: Anyám sosem tudja megbocsátani, ugye tudod?
-          Erzsi (bólogatva): Mit? Hogy azt éreztem, mikor ránéztem, míg csorgó nyállal aludt, hogy megzavarodom, ha életem végéig éreznem kell ezt a bűzt? Hogy elszívja az életerőmet ez a betegszagú szoba, hogy nincs erőm ezt végigcsinálni? Nem volt becsületesebb azt mondani, itt van, vigyétek, mentsétek meg, ha tudjátok?
-          János (nagy hanggal bejön): Mindjárt hozzák a búzát, édesanyám! (meglepődve megáll) Kezedet csókolom…(Erzsihez lép és szemébe nézve bal kezével megfogja a jobb kezét, kezet csókol neki)
-          Manci (sietve): Anyánk elment a városba, ti csak beszélgessetek, én majd intézem a búzát.
-          Erzsi (kacéran végignézi): Ejha, egészen a régi lettél, a snájdig, elegáns János.
-          János (az asztalhoz lép, kávét tölt): Igen, belehíztam a régi ruháimba. Mondtam is anyámnak, ha így etet, rendelhetünk egy új rend ruhát Stein úrnál.
-          Erzsi (cigarettát vesz elő): Adnál tüzet, ha kérhetlek?(majd nagy zavarban ránéz a másik fél kezére) Bocsáss meg kérlek!(maga rágyújt, kifújja a füstöt) Szóval Stein úrtól te már nem rendelhetsz ruhát, de más sem.
-          János (lehajtja a fejét): Igen, tudom, hogy elvitték őket. Rettenetes.
-          Erzsi (keményen): Miért volna rettenetesebb, mint amit ők tettek?
-          János: Miért, mit tettek? Mit tehettek, hogy ilyen irgalmatlanul bántak velük? Láttad a gettót? Láttad az arcukat, míg terelték őket?
-          Erzsi: Rátelepedtek az életünkre, elszívták a vérünket. Te, láttál te a városban más kereskedőt, mint zsidót? Az ügyvédek, az orvosok, a gyárosok, minden, minden az ő kezükben van. Ébredj már fel, épp ideje, hogy megállítsuk őket.
-          János (szomorúan): Nekem olyan volt Stein úr, mintha a második apám lett volna, csak jót kaptam tőle. S ha hazajön még, meg is hálálom.
-          Erzsi (kifújja a füstöt, cinikusan): Jaj, te kis marhám, te! Még hogy hazajön, hát hol élsz te? Nem fognak ezek már hazajönni, dolgoztatják őket vagy elszállítják Madagaszkárra vagy hova.
-          János: Milyen jól informált lettél, mióta Berkes Bélával találkozgatsz.
-          Erzsi (mosolyogva): Vannak még igazi férfiak, akik tudják, mi a dolguk, s ha eljön az idő, meg is teszik. Nekem elhiheted.
-          János (elgondolkodva). Igen, volt idő, mikor én is így gondoltam, fel is áldoztam érte a jobb karomat, aztán most futhatok anyámmal meg a testvéreimmel a tanyára.  Tudod, kinn felejtettem a bátorságomat fronton. Berkes Béla is járt vajon arrafelé?
-          Erzsi (bosszúsan): Mi bajod neked Berkes Bélával? Mit fáj neked Berkes Béla?
-          János (vállat von): Nekem ugyan semmit nem fáj az a senkiházi. Mert senkiházi az én szememben az, aki a papírjai mögé bújva végigsunyítja a behívót, de rögtön előkerül, ha kegyetlenkedni és hatalmaskodni lehet.
-          Erzsi (gonoszkodva János elé lép és a szemébe nézve, hozzá simulva mondja): Van, akinek meg kövér kisgyerekek kellenének, házi koszt, kis karácsony, nagy karácsony, boldog család, ugye? (ellép tőle, szinte kiabál): Hát nem. Én élni akarok, utazni vágyom, színházat, mozit, tengert és ruhákat. Sok, sok ruhát, hogy pukkadjon, aki lát. És kalapokat, és Párizst. És kiszabadulni a kelkáposztaszagú hétköznapokból.
-          Pisti (nagy hangon az anyjának, miközben jönnek be): Ma szereztem egy bőrszíjat a Zsuzsi nyakára, édesanyám, utána tudjuk kötni a szekérnek, de Marcit, azt majd fogom az ölemben. (megállnak meglepődve)
-          Anya (leteszi a kosarát): Mi járatban, Erzsi? Tán csak nem udvarolni jöttél? Ma nem ér rá a Berkes Béla? Pedig nincs már feladat, kiseperték az összes zsidót a városból, hallottam, ő volt a legbuzgóbb. Maradhatna ideje a széptevésre.
-          Erzsi (kihúzza magát): Nem járok én udvarolni, nyomorékhoz pláne nem, az csak maradjon a maga fajtával. A kislányt néztem meg, ha már erre jártam. Nem maradok én sem sokáig a városban, ha igaz a hír, hamarosan bevetik a csodafegyvert. Megváltozik itt minden, új rend lesz. Meglátják.
-          János: És ha nem?
-          Erzsi (gúnyosan): Akkor majd akad egy igazi férfi, aki megvéd engem.(elmegy)
-          Anya (fáradtan leül a székre): Jaj, adjatok már egy pohár vizet, azt hittem megfulladok, megmérgez ez a kígyó mindent maga körül. Csak hogy elvitte az ördög.
-          János (fáradtan, szomorúan): Megszereztem a búzát. Azt mondta Ferke bátya, ne fizessük ki, tavaszra adjunk két malacot helyette.
-          Anya (sziszegve nyomogatja a lábát): Hogy feltörte a cipő a sarkam. (felnéz) Ügyes voltál, fiam, addigra lefial a koca, megoldjuk ezt is. Azt hiszem, jó ötlet volt, hogy elmegyünk egy időre. A piacon mindenfélét beszélnek, meg is ijesztettek egy kicsit.
-          Manci (bejön): Betették a búzát a fél eresz alá. Ferke bácsi mesélte, hogy Macelka nénihez ki kellett hívni az orvost, mert megjött a Laci fia gyászjelentése.
-          Anya (szomorúan): Irgalmas isten, a másik fiúk meg eltűnt már két hónapja. Oda a sok szép fiatal, egészséges élet.
-          János (konokul): Bár engem is megdöglesztett volna az a nagyon jó isten.
-          Anya (megbotránkozva): Jaj, fiam, örülj, hogy ekkorára nőttél és nem csapok a szádra. Hát nem szégyelled magad, te, úgy egy kicsikét? Megmenekültél, isten csudájára, emlékezz, mit mondtak az orvosok. Két héten át nem aludtunk a húgoddal, míg kiráncigáltunk a halálból.
-          János (dörmögve): Néha azt kívánom, bár maradtam volna ott a harctéren. Az a sok szenvedés is, istenem. Mire volt jó? Minek élek? Fél karral, család nélkül.
-          Pisti (átöleli a bátyját): Ne mondj ilyet, Janó, kérlek, ne beszélj így! Mi szeretünk téged, hát nem mi vagyunk a te családod? Karácsonykor parittyát csináltunk és mikor kilőttem a Pappék ablakát, te nem árultál el és pénzt adtál Papp néninek az üvegre. Emlékszel? És mikor olyan beteg voltál, és édesanya hazahozott a levágott karoddal, én szentképet tettem a párnád alá, meg esténként mindig imádkoztam érted, pedig el szoktam aludni ima közben. Megígérted, hogy megtanítasz makkhéjjal fütyülni, meg varjút fogni is, hát nem emlékszel, János?
-          János (magához öleli az öccsét): Na, jól van, már kisöreg, ne sírjál. Nem sír egy ekkora fiú, hé. Holnap kimegyünk a tanyára és fogunk tengerivel egy varjú fiókot és megtanítjuk mindenféle kunsztokra. Na, jó lesz?
-          Manci (elgondolkodva): Édesanyám, arra gondoltam, kivihetnénk pár tyúkot is a tanyára. Megnéztem, van még hagyma, kis szalonna vagy két tábla, meg krumpli is vagy egy zsáknyi. Megfejjük Zsuzsit, tej is csak kerül valamennyi, ha már menni kell. Csak már ez a Gyula hazakerülne.
-          János (megöleli): Ne félj, rossz pénz nem vész el. Hazakerül, vigyáz rá az isten. Berúgunk mi még a Saller kocsmájában, meglásd.
-          Manci (nevet, megtörli a szemét): Na, ti meg a kocsma, belőletek sem élne meg egy rendes kocsmáros.
-          János: Hanem, anyám, valami kutya is kéne oda ki nekünk, mondták, hogy szökött román katonák fosztogatnak a környéken. Legalább meghalljuk, ha jár arra éjjel valaki.
-          Pisti: Jön velünk Bogár, megvéd az minket mindenkitől, meglássátok.
-          Anya (feláll, rakosgat): Na, holnap korán kelünk, elpakolunk, viszünk zsírt a piros bödönben, meg a párnákat, dunyhákat, lassan fűteni is kell a kicsire.
-          János: Ha mással nem, tengeri kóróval megrakjuk a spórt, aztán főzhetnek is édesanyámék…
(Váratlanul megszólalnak a szirénák, Várad, Várad, légi veszély, vigyázz!)
A színpad elsötétedik, repülőgépzúgás, majd bombázás hangjai hallatszanak)
                                                              Függöny






                                                                    Harmadik szín
Tanya belső, asztal, pad, tükör, komód, kis vas spór, ágy, óra a falon.
-          Anya (tengerit hánt): Nézz csak ki, fiam, jön-e már János, nem –e kell segítened neki.(a csutkát kosárba dobja)
-          Manci (félrehúzza a függönyt, kinéz): Esik, még mindig. Nem látom, csak Pistit, a kecskéket abajgatja.(nevet) Nahát, a Marci úgy megy utána, mint a kutya. Ilyet sem láttam még.
-          Anya (bólogat): Okos állat a kecske. A Zsuzsival meg jól jártunk, jól tejelő fajta. De öcséd hogy elkapatta azt a kis gidát. Mindig eteti, azért megy utána. Tegnap este is, mire lepakoltuk a szekeret és nagyjából mindent helyére raktunk, neki csak a kecskéken járt az esze. Na, jó, nem baj. Bekötötte őket az ólba, megfejte a Zsuzsit, megetette-megitatta őket.(a fejét csóválja) Olyan, mint apátok volt. Jó szívvel van az állatok iránt. (lopva megtörli a szemét)
-          Manci (felveszi a kicsit, ringatja): Hiányzik, ugye, mama? Nekem is megszokhatatlan, hogy nincs velünk édesapám.
-          Anya (néz maga elé elgondolkodva): Annyi éve egyedül, támasz nélkül, tanács nélkül. Jól csinálom, nem csinálom? Kétely és bizonytalanság. Az esküvőd, a kicsike születése, a bátyád sebesülése, a bombázás. Mind megannyi feladat, embert próbáló, férfierőt kívánó. Aztán ez a háború, a bátyád sorsa, jaj, jól van-e, hogy elvált? Én meg megyek a magam feje után, a magam asszonyi megérzése után, férfi nélkül. Tudod, hisz emlékszel, mikor Jánost hazahoztuk, két hízott disznó ára ment rá, hogy ne haljon bele a vérmérgezésbe. Két héten át naponta mondattam misét Szűz Mária tiszteletére. Hogy ne haljon meg az én szép, erős fiam, az én félkarú óriásom. Még az asszonya is eldobta magától. Azt hiszed, nem tudom, hogy meg akart halni? Hogy úgy cibáltuk vissza a halálból? Ez a nyomorult háború, hogy az én istenem… (átkozódva emeli a két kezét)
-          Pisti (berobban az ajtón): Mama, itt ment egy ember lóval, azt mondta, két román katonát látott a tengeri tábla mögött, lovon. Vigyázzunk, azt mondta, puskájuk van.
-          Anya: Eredj hamar, hívjad Jánost, rakjuk meg a tüzet, mosni is kell, hozza azt a tűzre valót. Bezárjuk az ajtót, elmennek azok, ha nem látnak mozgást, ne féljél.(kituszkolja a kisfiút)
-          Manci (nyugtalanul). Mi lesz mama, ha ideeszi őket a fene, mihez kezdünk itt velük?(kiles az ablakon) Még el sem bújhatunk itt a pusztában.
-          Anya (leguggol, míg tüzet rak a spórban): Nincs mit félni, semmink sincs, ami kellhetne nekik, meg azokat is csak anya szülte. Jobban bújnak azok, mint mi, ha szöknek. Tudod, hogy kiugrottak ésátálltak az oroszokhoz még augusztusban, ki tudja, mióta bolyognak ezek is, szegények.
-          János és Pisti (belépnek, tengeri szárat hoznak, János rááll, úgy tördeli)
-          János: Hideg van, elkél a tűz. Pisti, hol a masina?
-          Pisti: Mama, láttam varjakat, holnap megpróbálunk fogni egyet tengeri csapdával, János azt mondta segít.
-          János (türelmetlenül): Jó, jó, csak add már azt a masinát. Mama, segítsen már meggyújtani.
-          (kinn ugatni kezd a kutya)
-          János (indul az ajtó felé): Na, csak ide evett valakit a fene. (mozdulatlanul nézik az ajtót, erősen bezörgetnek, aztán kivágódik az ajtó, a küszöbön áll két román katona, fegyverüket a családra tartva)
-          (a kutya egyre mérgesebben ugat, az alacsony, fekete katona visszalép, és a puskatussal rásújt, csönd lesz)
-          (bejönnek, néznek)
-          Manci (felkapja a kicsit, magához szorítja)
-          János (felemeli a maradék karját): Kamerád! Kamerád, nincs semmi baj! Nincs katona, senki sincs.
-          (azok gyanakodva körbenéznek, benéznek a kamarába, majd megnyugodva bezárják az ajtót)
-          Anya (feltalálva magát). Na, kedves fiaim, hát kerüljetek beljebb. (kihúzza a székeket)
-          Fekete katona (Jánoshoz): Mai este cineva? Valaki lenni?
-          János: Azt kérdi, van-e itt még valaki. Nincsen kamerád, senki. Mama, a kisfiú és a húgom a kicsijével. Meg én, a nyomorék. (felnevet, meghimbálja üres inge ujját)
-          Szőke katona (a szájára mutogat): Éhes, enni.
-          Anya (kedvesen): Éhesek vagytok, fiaim. Hát gyertek, hamar hozzad a szalonnát Pisti. Van itt kenyér is, igaz fekete, de háború van most, ugye fiaim, nem lehet válogatni (kedvesen mosolyog). Na, de üljetek már ide. Pistikém, hozzad, csak a tányérokat, kisfiam.
-          Manci (leteszi az ágyra a kicsit, mellé ül)
-          János (folytatja a tűzrakást): Olyan hideg lett, mondom, begyújtok már, kell a meleg a kicsire. Megáztatok ti is, kamerád. Ne, egy kis dohány, gyújtsatok rá, kamerád. Erős, de úgy szereti a férfiember.
-          Fekete katona: Enni. Hús.
-          Anya (sajnálkozva megcsóválja a fejét): Nincsen hús, fiam. Még magunknak sem. Csak krumpli, meg szalonna, meg kenyér. Megpergelem a szalonnát, na. Egyétek krumplival. Szép paprikás szalonna, nézzed (odatartja elé), itt a kenyér is, egyed.
-          János: Vágjad csak húgom, a kenyeret, hadd egyenek egy jót ezek a fiúk.
-          Fekete katona (merőn nézi Mancit, az elfordul, és felveszi a gyereket): Vrei fata?(a szőke katonának, közben egyre nézi Mancit)
-          Anya (felfigyel): Mancikám, bontsad csak ki a kicsit, úgy hiszem itt az ideje. Ne hagyd, hogy felsebezzen a kis feneke. Itt egy kis vizes ruha, törölgesd meg.
-          Fekete katona (feláll, elindul Manci felé)
-          Manci (hátat fordít, kibontja a kicsit, majd a meztelen kis testét magához szorítja és megfordul, a kicsi bekakált, büdös van)
-          Fekete katona (megtorpan a látványtól, megérzi a szagot, fintorog)
-          Szőke katona (kirúgja maga alól a széket, lesepri a tányért és feltépi az ajtót)
-          (a kisgyerek sírva fakad, mindenki kiabál)
-          Anya (csendesen): Mancikám, fogd gyorsan a kicsit és vidd át a szobába. Gyorsan!
-          Anya (a katonák felé): Van még egy kis kávé, nem pótkávé, békebeli, jó kis kávé. Kérnek kávét a katona urak, ugyebár?(félénken megsimítja a szőke katona vállát)
-          Fekete katona (félrerúgja a széket): Menni víz, lónak. Hájde!
-          János (magyarázóan): Kiviszem a kútig őket, hadd itassák meg a lovakat. Mindjárt fordulunk.
-          Pisti (felugrik): Megyek én is!
-          Anya (kiabál): Nem, nem mész sehova! Itt ülj meg!
-          Pisti (sírásra görbülő szájjal): De meg akarom nézni, mi van a Bogárral? Nem ugat Bogár.(sír)
-          Anya (dühösen): Majd megnézed, ha elmentek a vendégeink. Itt maradsz!
-           Manci (kilép, csendben áll, karjában a kicsi)
-          (kimennek, csönd, kattog az óra, csönd, két lövés csattan hirtelen)
-          Anya (sikít): Jaj, meglőtték, ezek meglőtték Jánost!(áll arcára szorított kézzel)
-          Manci (zokogva szorítja magához a kicsit)
-          Pisti (az ablaknál): Nem, mama, nem, már jönnek (szipog), jaj,(sikolt) mama, hozzák a kecskét, meglőtték Zsuzsit. Istenem, édesanyám, hozzák a Marcit is!
-           
                                                                    sötét

Nagy, piros lábos az asztalon, a két katona eszik, kenyeret mártogat a lábosba, késsel faragja a húst, a szájuk fénylik a zsírtól.
-          Pisti (az ágyon fekszik, belefáradva a zokogásba)
-          Anya (áll a spór mellett, a tenyerébe hajtva a feje)
-           Manci (a kicsit ringatja félig elfordulva)
-          János (a kredencnek dőlve áll): Hát, sose gondoltam, hogy anyám ilyen jó szagú kecskesültet tud készíteni. Összefut a nyál a számban.
-          Pisti (felzokog)
-          Anya (fel sem emeli a fejét): Hagyd már el, fiam, ne kínozd ezt a gyereket.
-          (Szőke katona halkan beszélget Fekete katonával)
-          János (halkan): Nem baj, ha elmentek megesszük a maradékot. Vagy négy napra való sült hús, tiszta pocsékolás. A két bőrt meg dobhatjuk el, össze-vissza lyukasztották ezek a gyászvitézek.
-          Anya (halkan): Inkább rakjál még szárat a tűzre, fiam. Leégett már bizonyosan a főzésben.
-          János (leguggol, fél kézzel ügyetlenül piszkálja a tüzet): Csak mennének már, csak vinné már őket az ördög. Mocskos, köpönyegforgató románok!
-          Anya (halkan): Jaj, fiam, ne beszélj ilyeneket, értenek ezek a nyelvünkön, hidd meg.
-          János (mosolyogva): Ezek? Ezek regátiak, édesanyám. Csak annyit tudnak magyarul, amennyi rájuk ragadt, míg végigrabolták Erdélyt. (megtapogatja a zsebét és belemarkol)
-          János (kiborít elibük egy marék tökmagot): Rágjatok tökmagot, a fene rágjon meg benneteket.
-          Szőke katona (feláll): Inni.
-          Anya (sóhajtva): Itt a kanta, tessék a pohár. (kiönti neki a vizet)
-          Fekete katona: Vin. Adni vin.
-          János (csendesen): Tudja, mit akarnak, bort. Bort akarnak inni, édesanyám.
-          Anya (dühösen): Na, attól mentsen meg minket a mennybéli úristen. Még ha volna, se adnék.
-          Nincs bor (rikoltozik), nincs! Igyatok vizet. Nesze.(odacsapja elibük a kantát)
-          (a két katona beszél valamit)
-          (a szőke feláll, odamegy Anyához, meghajol, összecsapja a sarkait, kezet csókol): Májka, köszön, hús, kenyér, minden.
-          Anya (megenyhülve): Na, fiam, csak menjetek, menjetek most már békességgel.
-          (a kis fekete katona ezalatt odaáll a spórhoz, és belepisil a sültes lábosba, sistereg a vaslemez, döbbent csend)
-          (a család összenéz, Manci elsírja magát)
-          Fekete katona (Jánoshoz): Jönni ki. Merre út.
-          Anya (erőt vesz magán): János, nem mész sehova. Azt mondtam, nem mész sehova!
-          Szőke katona (megöleli a vállát): Pszt, májka, nem kiabál! Kísér út, merre út.
-          János (megsimítja az anyja karját): Csak kilépek velük a köves útig, onnan már látják az erdőt. Ettek-ittak, mennek ők szépen, ugye kamerád?(rámosolyog a feketére)
-          Fekete katona (mosolytalanul néz vissza): Hájde, hájde!
-          (felveszik a fegyvereiket és elindulnak, János megfogja az ajtófélfát és sután az anyjára mosolyog)
-          (hangos kattanással bezáródik az ajtó)
-          (csend, csak a falióra kattogása hallatszik egyre hangosabban, aztán egyszerre két lövés dördül, majd elsötétül minden, Karády dala hallatszik „… sokkal jobban szeretlek, mint máskor…”)

                                                                               vége