Tóth Tihamér és a lakat





Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a különleges napok kivételes reggelekkel indulnak, revideálnia kell az elképzelést. Mert az a reggel úgy indult, hogy semmi nem utalt a nap különleges mivoltára. A konflislovak ugyanolyan unott pofával csattogtatták patkóikat a váradi utcákon, a rikkancsok szintúgy ordibálták a reggeli híreket, mint egyébként.
Tóth Tihamér, mikor munkába indult, nem sejtette, hogy a mai nappal bevonul neve a városi legendáriumba. Hősünk, szigorúan csak ideiglenesen, szögre akasztotta hegedűjét, ugyanis az aggasztó gazdasági viszonyok okán jegelte komolyzenei karrierjét, és segédi minőségben ugyan, de felvétetett Klein úr rövidáru és aprócikk boltjába. 
Oh, az a bolt a váradi Fő utcán! Minőségben és kiszolgálásban a legprecízebb, hajlongott Klein úr a vevők előtt, és meg kell hagynunk, igaza volt. Egyébként Klein úr sokkal később sajnálatos módon nem tért haza egy rosszemlékű megsemmisítő táborból, ellenben nagyobbik fia, Kiss elvtársként sikeresen keserítette meg a későbbiekben, a nagyváradi iparosok életét. De ne kalandozzunk el ilyen távolra az időben.
Klein úr harmadmagával vezetgette üzletének kis csolnakát az élet viharos tengerén, s nem mondhatni, hogy meggondolatlanul választott munkatársakat maga mellé. Mert a két kisasszony, ki munkájával segítette, felettébb nem volt egyforma. Nem ám, mert Léni kisasszony, bár orcájának formája kissé szétfőtt krumplira emlékeztetett, nyaktól lefelé szerfelett ingerlő idomokkal lett megáldva a teremtőtől. Olyannyira, hogy mikor kellőképpen szűk szoknyájában telt idomain a bolti létrán billegett, mintegy varázsütésre férfi érdeklődők serege óhajtott vásárlásba bonyolódni, ami lássuk be, nem egy kis áldozat az említett urak részéről, tekintve, hogy nem könnyű eligazodni a különböző fodrok, zsabók és szalagok tömkelegében.
Ellenben Zsazsa kisnagysád kimerítette az elöl deszka hátul léc fogalmát, ám duzzadt, kissé nedves ajkai olyan, de olyan színben pompáztak (laque rouge Rivoire), mit bármely germensdorfi cseresznye megirigyelhetett volna. És nefelejcs szemeiről akkor még szó sem esett. Aztán meg úgy tudott számolni a kisasszony, hogy öröm volt hallgatni, pláne mikor cseresznye ajkai közül bájos szendeséggel kinyújtott nyelvecskéjével belenyalt a tintaceruzába, ártatlan tekintetet vetve hősünkre. 
Ilyen és ehhez hasonló kalandokba bonyolódott ő a kisasszonyokkal, és ezen a reggelen is elandalodva gondolt a rá váró hosszú nap izgalmaira, mikor a bolt elé érve meglátta Klein urat a kisasszonyokkal, amint a lehúzott vasredőny előtt várakoznak. Őreá.
A nyitás. Oh, a reggeli nyitás, mint szentség szerepelt Klein úr üzletpolitikájában. Talán Dávid érezhette ezt az erőt, ezt a magabiztos eleganciát, mellyel ez a kis ember minden reggel fontoskodva körülnézett és megforgatta a kulcsot a vasredőnyt lezáró méretes lakatban, megmutatva ezzel a világnak és nem utolsó sorban a konkurenciának (Szávay és T.-sa Méteráru), hogy kicsiny a boltja, de prosperál. Ez a rituálé kisebbfajta nézőközönséget vonzott oda rendszeresen, mert ilyenkor nyitottak a szomszédos frizír szalonban és a Popper-féle papírkereskedésben, meg a Hegedüs és Fia alkalmazottai is ilyentájt húzták fel a vasrolót a cipő üzlet portálján. Ezek most mind ott álltak, és őt várták, fixírozva.
Tóth Tihamér kissé elfulladva az izgalomtól lépett Klein úr felé, mire az apai szeretettel üdvözölve nyújtott kezet. Megjött, fiam, kérdezte, ami hülyeség volt, mert persze hogy megjött, csak a vak nem látja. Aztán nagylelkű mozdulattal átnyújtotta a lakat kulcsát. Talán nyisson ma reggel ön, kedves fiam. Hősünk álmélkodva nézett körül, de nem, a kék nyári égbolt szilárdan feszült fölötte, a Fő utca a megszokott képét mutatta, talán csak Zsazsa kisnagysád élveteg ajkai rángatóztak kissé gyanúsan.
Tóth Tihamér a megtiszteltetéstől szédülten hajolt a lakat felé, és akkor, igen akkor megpillantotta élete legnagyobb csomóját, mely emberi végtermékként szokott jelentkezni. Magyarán, az éjjel valaki mámoros jókedvében leszarta az üzlet lakatját.
Hősünk tétova pillantására mindenki másként reagált, Klein úr rosszallva húzta elő mellényzsebéből óráját, Zsazsa kisasszony vonagló ajkakkal kínlódott, míg Léni könnyes szemmel előhalászta monogramos zsebkendőjét és önfeledten beleröhögött.
A történet folytatásában jelentős szerepet játszott Béládi bácsi, aki utcaseprői minőségben kavarta a város szemetét, és megszánva Tóth Tihamér vérszegény próbálkozásait az eltakarításban, nyírfa seprűjével elcsapatta az ajándék nagyját. 
Ajándék, mondom, mert lévén aznap épp Tihamér napja, Zsazsa kisasszony két kuncogás közben megkockáztatta a címzett személyét megnevezni.
Aztán egész nap nem történt semmi érdemleges. Emberek jöttek-mentek, gombok és szalagok cseréltek gazdát. Talán csak a kisasszonyok vihogtak össze fintorogva a kelleténél többször, és a segéd úr mosta sűrűbben kezeit levendula szappannal.
Béládi bácsi azóta is váltig állítja, hogy ajándékban ilyen nagyot és büdöset sohasem látott, és vannak akik szentül hiszik, hogy tőle ered a városi folklór ama gyöngyszeme, mely így hangzik: szaros lett, mint Tóth Tihamér a neve napján.

Mint a mókus - egy hetem története

Képtalálat a következőre: „nicolae ceausescu festmény”


A tanító elvtársnő, Elvira néni, azt a házi feladatot adta, hogy írjuk le egy hétig, mi minden történik velünk. Nap, mint nap. Előtte be is kell mutatkoznunk, mert hiába ismer minket a tanító elvtársnő, Elvira néni, már régen, azt mondja, olyan legyen, mintha egy ismeretlennek mesélnénk el, hogy mi is történik velünk egy héten át.
Engemet Tóth Katalinnak hívnak, de mindenki csak Katinkának szólít, és egy szép házban lakunk anyukámmal, apukámmal meg velünk lakik dédi mama is, aki már nagyon öreg, és nem jól hall, de apukám azt mondja, hall az, csak azt, amit ő akar. Van egy testvérem is, ő Lackó, még kicsi, csak két foga van, de azzal nagyon harap, a múltkor is megharapta a doktor nénit, mikor megnézte, hogy hány foga van neki.
Engem még nem harapott meg. Szeret, és mindig vigyorog, meg kiabál, mikor ölbe veszem. Nekem szabad ölbe venni Lackót, mert sokat segítek anyukámnak. Néha szoktunk sorba állni is, mert anyukám nem viszi Lackót sorba állni, mióta egyszer ellöktek egy nénit a kisbabájával, és nagyon sírt szegény kisgyerek. Meg az anyukája is. Akkor ott álltunk mi is sorban az zöldségesnél, kaptunk is húsz tojást, anyukám nagyon örült.
Mi nagyon vidám család vagyunk, mikor esténként elveszik az áramot, olyat szoktunk játszani, hogy apukám, anyukám meg én sorban megcsiklandozzuk egymást és ki kell találni, ki volt a csikolós. Aztán egyik este itt volt Ibolya néni meg a férje, Petrika bácsi és ők is játszottak. És anyukám elkezdett visítozni, mert valaki megfogta a fenekét a sötétben. Apukám azt mondta, miután Petrika bácsiék elmentek, hogy legközelebb eltöri a kezét annak, aki fogdossa más feleségének a fenekét, anyukám meg nevetett és azt válaszolta, imádom, ha féltékeny vagy. Nem tudom, ez mit jelent, de Tót Ildi, aki a legjobb barátnőm, azt mondta, a nők néha furcsák.
Én eltörtem a kezemet, mert egyik este, mikor elvették az áramot, kimentem vécére, és elbotlottam a dédi papucsában, amit otthagyott az ajtóban. Akkor a sötétben nem láttuk, hogy milyen, mert anyukám nem találta a kis gyertyát, amit akkor szoktunk meggyújtani, ha fürösztjük Lackót, de reggelre jól megdagadt, és fájt is.
Elmentünk a poliklinikára, ott egy kedves doktor bácsi lefényképezte a csontomat, és meg is mutatta nekem, hol van eltörve. Azt mondta anyukámnak, ne aggódjon, mert ez olyan zöld –ág- törés, de nem tudom, ez mit jelenthet. Azt is mondta még anyukámnak, hogy gipszbe kell tenni, de nincsen itt gipsz az orvosoknak, mert elfogyott és szerezni kellene. Aztán én leültem ott a folyosón, anyukám meg nagyon ideges lett, és elrohant Lackóval. Én nem féltem, mert anyukám hamar jött, és hozott gipszet is meg fáslit, mert van neki egy régi barátnője, aki a Vali néni, és ő adott neki, mert a gyógyszertárban dolgozik. De ezt nem szabad senkinek elmondani, azt mondta anyuka.
Egy kicsit fájt a kezem, mikor rákenték azt a gipszet, olyan volt, mint egy krém, és nagyon hideg, utána felkötötték a nyakamba, így olyan, mintha egy kis pici pólyás babám lenne.
Anyukám megdicsért, hogy bátor voltam, ettünk egy tésztát a cukrászdában. Nem járt a villamos, a buszra meg nem fértünk fel, így gyalog sétáltunk haza, és kicsit elfáradtam. Azt mondta anyukám, legalább Lackó is levegőzött.
Itthon apukám mindenféle vicces dolgot rajzolt a gipszemre, de azért fáj egy kicsit.
Néztük kicsit Izaurát, utána elvették az áramot.
Másik nap reggel fél hatkor már kiálltunk anyukámmal a bolt elé tejért, és nagyon érdekes volt, mert sok öreg néni és bácsi is ott volt már, ők kis székeken üldögéltek, és várták, hogy kinyisson a bolt. Apu azt mondja, biztosan nem tudnak otthon aludni, de anyukám szerint csak tejet akarnak inni szegények. Mi eléggé a sor elején álltunk, és beszélgettünk Pannika nénivel, akinek kinn van rokona magyarban, és szokott hozni mindenfélét. Az én másik barátnőm, Csilla, Pannika néni unokája, már nagylány, és szokott adni nekem kerek, illatos rágót, magyarból kapja. Szokott még kapni alma szagú szappant meg sampont, meg egy olyan  kockát, ami sok kis színes kockából áll, tekergetni kell, akkor nyiszorog. Úgy kell forgatni, hogy minden oldala egyforma színű legyen. Én is szeretnék majd egyszer olyat.
Szóval mikor megjött a boltos néni, tánti Iepure, minden ember elkezdett tolongani, és engem kicsit oda szorítottak az ajtóhoz, féltem is. Anyukám kiabált, és ezután már be is engedtek minket, és vettünk két liter tejet, meg kenyeret, ami kemény volt.
Otthon ettünk pirítóst, én nagyon szeretem.
Délután átmentünk Csilláékhoz, mert megjött a rokon magyarból, és hozott mindenfélét. Anyukám kiválogatta, amit meg akart venni, de a rokon csak úgy adta oda, ha vesz hozzá nyolc flakon kézbalzsamot. Azt is mondta ez a rokon, hogy neki az anyukája mindig ezt használja. De az én anyum mérges volt és azt mondta, ezt nem kenheti a gyerekek kenyerére. Aztán mégis megvettük, amit akartunk, én örültem a sok jó szagú szappannak meg samponnak. Nekem az almaszagú a kedvencem. Anyukám vett még citromlevet, vajat meg finom sajtot. Én nem bántam a kézbalzsamot, de anyuka sokáig mérgelődött. Kockát nem kaptam.
Otthon Lackóval játszottam estig, mikor megérkezett apukám és örömmel mutatta, hogy hozott egy nagyon szép narancsot. Hű, hogy örültünk neki! Az történt, hogy apukám segített szerelni egy bácsinak és ő adta. Lackó, a kis buta, azt hitte labda és gurigázta, de anyukám elvette tőle és szépen megpucolta, utána megettük Lackóval. Anyu nem kért, azt mondta, nem szereti és apukám sem szerette, amit nem is értek. Finom volt, és Lackó sírt is, mert ízlett neki is, de nem volt több. És utána apukám kiment a teraszra káromkodni, mert oda szokott járni, mikor káromkodni kell neki.
Aztán elment az áram és két kis gyertyával fürödtünk. Ilyenkor az van, hogy Lackó fürdik először, anyukám kiveszi a kádból és törölgetni kezdi, de Lackó meg elszalad. Anyukám szalad utána, a gyertyával a kezében. Ezért kell a két gyertya.
Másik napon Lackóval voltunk a rendelőben, egy kedves doktor néni megmérte és adott neki injekciót, én egy kicsit féltem, hogy nekem is bead egyet, de anyukám azt mondta, ilyet csak a kisbabák kapnak, mert ez oltás. A kedves doktor néni azt is mondta, hogy Lackónak sok tejet és sajtot kellene ennie, kell a csontjának, és akkor anyukám kicsit sírt.
Lackó is sírt, mert fájt neki, én nem sírtam, csak majdnem, mert sajnáltam nagyon őket. Otthon anyukám főzni akart, de kifogyott a gáz, mert reggel kávéfőzés után dédi nem zárta el és sokat-sokat égett.
Én vigyáztam Lackóra, míg anyukám a butéliával kiment a sarokra, mert hátha jön a gázos. Kicsit sokára jött meg szegény, addig mi megettük Lackóval meg dédivel a tegnapi maradékot. Rossz volt hidegen, de nem volt gáz és mi éhesek voltunk.
Aztán megjött anyukám, hozott gázt és sütött rántott parizert.
Délután átjött Csilla és hozott egy tábla csokit, csak úgy, nem kellett kifizetni. Anyuka azt mondta, majd beosztjuk, Lackó meg én is mindennap kapunk egy kis kockát. Lackó majdnem megharapott, mikor a szájába tömtem a csokit. Nagyon finom volt.
Vasárnap anyukám kitalálta, hogy menjünk el az állatkertbe és én nagyon örültem neki. Nagyon szeretem az állatokat csak büdös volt és majdnem hánytam. A legszebb a páva volt. Le is rajzoltam itthon.
Ma reggel anyukámmal és Lackóval a piacon voltunk. Én nagyon szeretek a piacra járni, mert mindig szoktam kóstolót kapni az öreg néniktől. Barackot is adnak vagy szőlőt, Lackó is kap belőle. Paradicsomot meg vinettét vettünk az aprozárban, csak sokat kellett sorba állni érte. Lackó el is aludt a babakocsiban, én meg megijedtem, mert egy öreg nénire kiabált a boltos néni, hogy tanuljon meg románul, mert nem tudta mondani románul, hogy paradicsom, csak magyarul. De végül anyukám mondta helyette és vett neki. Nagyon öreg néni volt, olyan szőrök nőttek az állán és én sajnáltam, hogy nem tud románul. Otthon anyukám csinált vinettét. Én nagyon szeretem a vinettés kenyeret. Vajon nekem is ilyen szőrök lesznek az államon, ha öreg néni leszek?
Nekem az osztálytársaim el szokták hozni a leckét, mert most nem járok iskolába, míg el van törve a bal kezem. Ma délután is jöttek és hozták a házi feladatot. Nagyon megörültem, mert azt üzente a tanító elvtársnő, Elvíra néni, hogy jó tanuló vagyok és ezért pionírrá fognak avatni nemsokára. Balla Jutka el is mondta, hogy milyen énekeket kell majd elénekelni, van egy olyan is, hogy Mint a mókus.
Meg kell venni a pionír ruhát és lesz piros nyakkendőm is, és utána apukám megint kiment a teraszra. Kicsit káromkodott. Hallottam.
Anyukámnak most szólt a szomszéd, Ungur néni, hogy állnak a bolt előtt, biztosan jött valami áru. Anyukám gyorsan betett a szatyrába két kézbalzsamot és ketten bementünk hátul a boltba. Ott volt tánti Iepure, és mi odaadtuk neki a balzsamokat. Ő adott egy barna papírzacskót és kifizettük a kasszás néninél, de nem volt szabad megnézni, mi van benne, csak otthon.
Kiderült, hogy parizer volt benne, de a dédi azt mondja, ő nem szereti, mert nem tudja megrágni, olyan, mint a gumi. Én is inkább vinettés kenyeret ettem, apukám meg kinn a teraszon a Mint a mókust fütyörészte.


Így telt nekem egy hetem és nagyon várom, hogy pionír legyek.
Tóth Katalin
II. A. oszt. tan.